"Internetezési adó Németországban 2004. október 18. 18:02, Hétfő - Hírszerkesztő
[E-kereskedelem] Németország a világ első olyan országa, mely magáncélokra használt, "internetképes" számítógépekre adó kivetését tervezi.
A régóta kilátásba helyezett közteher ügyében egy berlini konferencián egyeztek meg a tartományi miniszterelnökök. A hamarosan bevezetésre kerülő adó a közszolgálati médiumok díjainak kiegészítéseként szerepel majd. A díjbeszedésről az igencsak népszerűtlen Gebühreneinzugszentrale (GEZ) gondoskodik, mely az állampolgárokról való információgyűjtés sajátos módszerei miatt lett hírhedt. Az adót az eredeti elképzelések szerint 2007. január 1-jétől vezetnék be. Ez a dátum a vállalkozásokra vonatkozik, magánszemélyeknek azonban legkésőbb 2005. március 31-ig regisztrálniuk kell internetezésre alkalmas számítógépeiket - az internetezés tényének fennállásától függetlenül. Az internetező géptulajdonosok ezután már csak havi 17.03 euró befizetése mellett szörfölhetnek a világhálón - kivéve, ha már jelenleg is teljes összegű díjat fizetnek a GEZ-nek.
A díj bevezetéséről szóló határozat hatalmas felháborodást keltett az ország mintegy 1 millió internetezője között, akik az ARD és ZDF közszolgálati csatornák műsorát megelégelve, korábban már lemondták előfizetésüket. Az ARD és ZDF azonban azzal érvel, hogy weboldalaik szolgáltatásaihoz ily módon ingyenesen férnek hozzá a netezők. A felháborodást tetézve, a szövetségi kulturális miniszter asszony azon szándékát is jelezte, mely szerint az internetezésre alkalmas mobiltelefonokra is vonatkozik majd az új közteher. A miniszter asszony azt is tudatta az Európai Bírósághoz fordulni készülő adófizetőkkel, hogy az ország kulturális ügyei nemzeti szuverenitás alá esnek. "
Adóztassuk a pártokat: Minden párt fizessen a tagjai után havi 5000 Ft-ot.
Adóztassuk a országgyülési képviselőket: Minden képviselő fizessen havi 100 000 Ft.
Adóztassuk meg az önkormányzatokat.
Adóztassuk meg hülye TV-reklámokat, minden reklámperc legyen 1 milla adó.
Adóztassuk meg a minisztérumokat.
Akik eddig beszedték az adókat, meg élősködtek az adóbevételeken most legyen nettó adóbefizetők.
PinaBubus
A véradón kívül lehetne még
- mérvadó
- rangadó
- hangadó is.
De mondjuk bevezethetnék a népszavazási adót is, politikusoknak a nyilatkozási adót, a rádiónak a Kossuth-adót, zenészeknek a Bartók-adót, bankrablóknak a rablási adót, és így tovább.
Új adónem jutott eszembe, lehet, hogy ez már másnak is eszébe jutott elöttem:
"A Kormányzat, sajnálattal konstatálva, hogy a t. lakosság számára elkészített adó-
(csapdákba)törvényekbe nem mindenki botlik bele, és ennek a ténynek folyamányaképpen nem adózik egyformán a többi tisztelt, adózó, törvénytisztelö
állampolgárral, az alábbi következtetésre jutott: az egyenlö teherviselés elvének
tiszteletben tartása és ennek betartatása alapján ÚJ adónem bevezetését sürgeti:
ez az adónem a "NEM-ADÓZÁSI KUMMULÁLT ADÓ" lenne, melynek bevezetése az
alábbi mindenki által érthetö szempontok alapján indokolt:
-miért csak azok fizessenek egy-egy partikuláris adót, akik eddig ebbe az adózási körbe tartoztak? Miért nem mindenki? Példa:
Miért kell szegény szerencsétlen autótulajdonosokat büntetni a benzin árában foglalt adó terhével, mikor pedig a benzinhasználat mindannyiunk hasznára van????
Benzin használata nélkül nem lenne mentöautó, taxi, teherautó, mely a házunk építkezéséhez az építöanyagot szállítja, nem lenne piac, nem lenne ingyenes házhozszállítás, stb....
Éppen ezért a közös teherviselés érdekében a benzin árában
foglalt adó egy részét ettöl kezdve azok kötelesek befizetni, akik a szolgáltatásokat
igénybevették.
Ennek javasolt mértéke 50 százalék. Tehát, ha valaki bármilyen szolgáltatást igénybe vesz, a felhasznált benzin adótartalmának 50 %-át
tartozik befizetni az államkincstár által megbízott szervezet számára(APEH).
De távolról sem csak az autósokra gondolunk: beláttuk, hogy minden, az államkasszába befizetett adó hátrányosan, és a többi polgártárs jólétének ellentételezéseként anyagi hátrányokat okozva érvényesül minden egyes, adók által sújtott polgártársunk esetében, ezért minden már létezö adó esetében törekednünk kell az egyenlö teherviselés elvének betartására, tehát: ettöl kezdve mindenkinek minden adó befizetéséböl részt kell vállalnia!!! példa:
-aki nem rendelkezik szem. g.k.-val, az átlag súly-, környzetszennyezési, stb adó
50 %-át kell befozetnie,
-akinek nincs vállalkozása, az átlag vállalkozási adó 50 %-át kell befizetnie,stb...."
Valóban kifinomultabb, de túlságosan is az.
Azonkívül az ellenőrzés nehéz és drága lenne. Gondolj az EVA esetére!
Az általam javasolt megoldás sziklaszilárd pszühológiai alapokon nyugszik, az önbevallás (amennyiben BIZONYOSAN nem lesz ellenőrzés) és a hivatalos kitűző együttese valószínűsíti a maximális adóbevételt. Egyedüli hátrányként a serdültebb hölgypolgárok szemmértékének további romlásával kell számolni, egyre többen fogják hinni, hogy egy méterben 14-szer fér el a harminckét centi.
Később az egyenjogúság nevében be lehetne vezetni a vaginaméret-adót, ahol a számítás reciprok elven működne, a "minél kisebb annál drágább" óraiparban régen ismert módszere alapján. Természetesen hasonlóképpen önbevallás + hivatalos jelvény módszerrel!
Évente annyi ezer forint, ahány centi! És megbízunk az adófizető polgár becsületében, ezért nem kell mérni, BEMONDÁSRA ELFOGADJUK!
Az adózó polgár kap egy hivatalos kitűzőt, ami jól láthatóan mutatja az adóösszeget!
Az Országyűlésben. a PM csak előterjesztő... És nemcsak ők kerálják, mert mindenféle PM-en kívüli szervezetek, gittegyletek a képviselőkön keresztül módosíthatnak.
Ehhez kapcsolódik: szerintem a munkahelyi WC-használat természetbeni juttatásnak minősül, mivel feltételezhető, hogy azt időnként magánügyben használják a dolgozók...
Küldtek egy felszólítást, miszerint adjuk meg, kinek adtunk el alközpontot. A cégjogász jól beintett nekik, erre. Biztos, ami biztos, a Siemens küldött egy nyilatkozatot, hogy a "Für Elise" nem jogdíjköteles. Majd a Pana is.
Ebben az az igazán bosszantó, hogy valószinűleg egy fillér bevétel nem származott és származik az egészből, de néhány péniszszopogató legalább egy havi munkabérét igazolta a halvaszületett ötlet felvetésével. (Ami gondolom úgy pattant ki, hogy a munkatárs szeretkezés közben véletlenül felkapcsolta a villanyt, meglátta az asszony arcát, inkább kiment cigizni a konyhába, majd másnap megkért valakit, hogy írja le, harmadnap értekezlet a témában, majd értekezlet még, még, egy csomó segghülyének egy hónapig volt munkája...)