A fórum régen vetődőtt már fel és kicsit eltért,hisz itt a szülők nem iskolás gyerekekről kezdtek el mesélgetni,akik már nagyok,akár már felsősek,vagy középiskolások,hanem babákról,pici gyerekekről.Én az iskolások kuki vizsgálatával nem értek egyet,csak a gyerek és szülője tájékoztatása és beleegyezésével,mert igen megalázó,hogy közlik felsős,középiskolás fejjel,hogy vetkőzzőn le meztelenre és elkedzik húzkodni a nemiszervét,sokszor még arra sem figyelve,hogy az orvoson kívül más ne tartozkodjon bennt vizsgálatkor.Szerintem ez megalázó és sértő.Azért gondoljunk bele mi felnőttek sem a munkahelyi orvosunkkal vizsgáltatjuk meg magunkat és nem hiába van valójában szakorvos.Nekünk sem mindegy milyen orvos és hogyan vizsgál.Én nem támogatom,sokat lehetet olvasni milyen megalázó a fiataloknak,ismerőseim között volt akiket 6.-ban vizsgáltak meg és már napokkal azelőtt mindenki stresszelt,szorongott,egy kamaszodó,szőrősődő fiú rég nem kívánja mutogatni,női orvosnak meg még inkább nem a nemiszervét.Igen megalázták őket,igaz itt egyesével ment a vizsgálat,de visszaéltek teljesen a gyerekekkel szemben és a szülőkkel,hisz senki nem mondta el nem kötelező a vizsgálat sem.Még pár nap múlva is látszott rajtuk hogyan érzik magukat,és korábban a vizsgálat előtt is folyton arról beszélték hogyan lehetne megúszni.Volt aki még középiskolában is felemlegette milyen rosszérzés volt számukra.
Akik meg most középsulisok azoknál meg már ott is van nemiszerv vizsgálat,és azért ott már majdnem felnőtt testtel bíró fiatalokról beszélünk és ott is sok a panasz.Ez így nincs jól egyáltalán.van ahol már középiskolás lányok írtak arról hogy odáig jutott ez az egész vizsgálat hogy nekik is már meztelenül kell felfeküdni a vizsgálóágyra és kézzel vizsgálják a nemiszervük,a mellük.Nekem senki nem monja ez normális és rendjén van,ezt nem szabadna.Ez megalázó,sértő és nem igazságos velük szemben.Ha egy felnőtt nő elmegy nőgyógyászhoz ott csak orvos van jelen vizsgálatkor és nem meztelenül vizsgál,nem más diáktárs előtt és nem kényszer miatt vesznek részt rajta az emberek.
Iskoláskor előtt lehet egy kiterjedtebb vizsgálatot végezni a gyerekeknél minden a hején van,de ott is szakemberre lenne szükség,mert egy sima orvos,nem biztos észre veszi a kisebb eltéréseket,és lehetőleg szülő jelenlétében,aztán már csak mint lehetőséget felkínálnia vizsgálatot,nem kényszeríteni rá bárkit. A gyerek érzése is számít,megalázni,kiszolgáltatni nem szabadna
Ne forgasd ki a szavaimat, a hsz-omban szó sem volt konnektorról, az öltöztetésről írtam.
OK, csak állandóan felhúzom magam, ha olyat olvasok, hogy kinek hogy kéne beosztani az idejét. Ha minden úgy sikerülne, ahogy eltervezzük, csupa jólnevelt kisgyerek szaladgálna patyolattiszta ruhában a csinos, lapos hasú anyukája mellett, aki miközben a bio alapanyagokból készült ebédet megkavarta a gáztűzhelyen, közben megcsinált 200 felülést, kiporszívózott, kivasalta a férje ingjeit és kikérdezte a nagyobbtól a leckét. A másik, amitől 200-ra ugrik a vérnyomásom, amikor a magazinokban tanácsot adnak, hogy a szülő anyuka mit vigyen magával amikor indulni kell a kórházba, és az egyik legfontosabb a szendvics és innivaló az apukának, nehogy éhes legyen. A nő egy gyereket készül kipréselni magából iszonyatos fájdalommal órákon keresztül, de még ő gondoljon arra, hogy apuka kellemesen érezze magát.
A 100%.os biztonsághoz a gyereket le kellene kötözni az ágyába és ott tartani 18 éves koráig...
Hmmmmm.... a tegnapi esténk után ez nem is tűnik olyan rossz ötletnek. :-)
Hát ez az öltöztetés télen tényleg egy dráma még egy gyerekkel is, nemhogy kettővel vagy hárommal... az unokám pl annyira le tudja izzasztani az embert, hogy az nem igaz. Most már reggelente juszt sem akar ovodába menni, lerúgja magáról a nadrágot, letépi a sapkát, megfeszíti a lábát, hogy ne lehessen feladni rá a cipőt, egy kész katasztrófa minden reggel komolyan mondom.
Még az istenes volt, amikor volt az a bebujós overállja, abba bele lehetett dugni egy perc alatt, rá a csizma sapka kész, alá sem kellett öltöztetni egyáltalán... de most... áááá...:-(((
"az elméletet elég jól meg lehet közelíteni megfelelő gyakorlattal "
Azért amikor a gyerek biztonságáról van szó, akkor nem elég valamennyire megközelíteni az elméletet. Mert ha mondjuk az egyéves beledug valamit a konnektorba és megcsapja az áram, akkor nem lehet azt mondani, hogy hoppá, egész jó arány hogy a háromból kettő életben maradt.
A bizalomról meg annyit, hogy egy volt osztálytársam a gimnázium első osztályában a szünetben beledugta a körző két végét a konnektorba és az volt a marha nagy mázlija, hogy nem az egész körző volt fémből, hanem műanyag borítás volt ott, ahol a két szár összeért, ő meg azt fogta. Ha egy 14 éves ilyen hülyeséget csinál, akkor mi alapján lehetne megbízni egy 2 évesben? Csak azért, mert anyuka kétszer rászólt, hogy nem szabad és után olyan édesen bólogatott?
Szia! Igen, köszi! Megrendeltem, és itt pihen a postán, mert bedobták az értesítőt, oszt tegnap meg zárva volt a posta... Várhatok hétfőig... (utánvéttel kértem)
off Hopp megvagy! :-) Szereztél mér Váratla utazást meg Anne-t? Nekem már megjött.. on
Ami a disznózsírt illeti, a lányomnak a tejbelövellésnél kenték be vastagon disznózsírral a melleit A KÓRHÁZBAN, rá pelenka, pár óra mulva ki lehetett fejni a közben teljesen felpuhult mellet, ráaádul aztán se gyulladt be neki soha...
Tényleg gusztustalan, de néha nagyon hatásos. :)) Hatásosabb a gyógyszernél is. Nekem is segített egyszer, mikor nagyon ronda tüdő és torokgyulladásom volt és szedtem a Ceclor-t, de az alig használt. Akkor jött anyukám a szerrel, és csúnyán elbánt velem, de reggelre határozottan javult a helyzet. Olyan szagom volt, mint a zsíroskenyérnek... :)))
Szerencsére Bence ha kell teljesen önálló, és már Katica is próbálkozik, pl cipőt venni egész jól tud :) És mivel idén bölcsis, szerintem men ifog. Csak hát háromnál mindig nagyobb a rizikó, hogy becsúszik valami, mint kettőnél :) Így sűrűbben lesz problémás az elindulás :) De csak egy kicsit aggódom ám :)
Nálunk ez úgy működött, amíg a kicsi kicsi volt, hogy ő lett kész először, ki a babakocsiba, beköni, majd jöhet a nagyobb, ő is kész, ki az erkélyre, majd anya öltözik. Anyósomnak elég morbidnak tűnt ez, de ha én öltözök először, akkor jól leizadok. Mostmár a kicsi is 20 hónapos, És miven NŐ, imád öltözni, a cipőért egyenesen rajong, a nagy meg önálló, így 5 perc alatt útrakészen vagyunk. A kicsi menetrendszerint kakil, így ettől nem kell félnem, ebből kicsi korban voltak problémák. De hogy mit fogok csinálni HÁROMMAL?????? Arra nagyon kíváncsi leszek :)
Ja, mert ha a gyerek békésen játszik a nappali közepén, anya kötöget, a kicsi meg kúszik mászik, és becsönget a postás, akkor anya első szavára szépen bemennek a gyerekszobába és türelmesen várnak, amíg anya visszajön és folytathatják a játékot.
Elméletileg be lehet rakni egy gyereket a járókába, gyakorlatilag meg nekem egyik gyerekem sem bírta még a rácsos ágyat sem. Volt egy ideig járókánk, de kisnaccsád hisztériás rohamot kapott benne. Ha meg a gyerekszobát gyerekbiztossá lehet tenni, mi a baj azzal, ha az egész lakásban ledugózzuk a konnektort vagy eltesszük a veszélyes tárgyakat? Aztán ahogy okosodnak, folyamatosan lehet visszatenni mindent, elmagyarázva hogy ne nyúljanak hozzá. Én egy éve végre vehettem egy szép üvegtálat az asztalra dísznek - amit a múlt héten ÉN törtem el, mert figyelmetlen voltam. :-((
Elméletileg minden megoldható, elméletileg én is meg tudom szervezni, hogy mondjuk felöltöztetem mindkét gyereket, én is fölveszem a ruhám, végül ráadom a kicsire a téli zsákot, berakom a babakocsiba, ráadom a nagyra a kabátot-sapkát, és indulhatunk is. Gyakorlatilag a kicsi pont akkor valamiért végigüvölti az egészet, befeszítve a testét, hogy még nehezebb legyen öltöztetni, a nagy sokadik hívásomra sem jön, úgy kell végigkergetni a lakáson, közben anya aggódhat, hogy a kicsi belemegszik, amikor mind a két gyerek kész a nagy összeszarja magát, pelenkacsere mialatt végig ficánkol, a kicsi meg kiüvölti a tüdejét, és annyira dobálja magát, hogy kicsúszik a babakocsiból - szerencsére nem koppan, csak csúszik - mert bekötni még nem lehet. Mindez a tervezett pár perc helyett fél óra, közben anyu meg aggódhat, hogy odaérnek-e a rendelőbe, ahová időpontra kellett menni, és időben haza kell érni, hogy a nagy alvásidőre ágyban legyen, mert hamar elfárad és végighisztizi az utat. Szóval ELMÉLETILEG baromi jól meg lehet mindent szervezni.
Nehéz mindent jól csinálni egy kicsi gyereknél, többnél még nehezebb. Nekem a fiam, egy áldott jó gyerek, őróla tudom, és megbízom benne, hogy nem fog belenyúlni a konnektroba, hogy nem szalad ki az útra stb. Vigyáz magára, pl még csúszdáról/lépcsőről/stb sem esett le kb 1,5 éves kora óta, mert megtanult vigyázni magára. Én ehhez szokva kaptam másodikra egy örökmozgó/örökrossz gyereket, mert bezony Katám ilyen :) Ő mindenhez hozzányúl, mindenre felmászik(és leesik persze) rá tényleg figyelni kell. Ha dolgom van, akkor beteszem a gyerekszobába, mert ott tudom hogy nem tud magával semmit csinálni, max a játékkosarát ránthatja le. De nálunk is megvan az hogy a gyerekszoba az tuti gyerekbiztos, míg a nappali nem, és így meg leeht tanítani hogy mi az amit nem szabad, ami veszélyes...
De az tuti hogy nem minden gyerek ilyen.
Hogy a topichoz hű maradjak, nekem anyósom kegyetlen. Mikor megtanult a Kata járni, állandóan tartotta vele a lépés távolságot, hogy jajj csak el ne essél, jajj inkább másszál. A kedvencem, mikor csikiztük a gyereket, és leordította a fejünket, hogy nevetőgörcsöt fog kapni az a szegény gyerek, azonnal hagyjuk abba.
Meg ha köhög, kenjem be sertéstzsírral a mellkasát, meg a hátát, és csavarjam folpackba..... Néha üvölteni tudnék, az tuti :) De megtanultam bólogatni, és magamban röhögni :)
Valahol láttam, hogy totyogó kicsiknek is hírdették. Apám be akart egyet szerezni, csak nem engedtem. Viszont mi már voltunk a kicsivel koponyaröntgenen. Kimászott az etetőszékből, mert hét lakat alól is ki tud szabadulni és át akart ugrani az asztalra. Nem sikerült.
"Először is abból kell kiindulni, hogy egy gyereket legalább 2 éves koráig minden pillanatban figyelni kell, és egy percre sem szabad magára hagyni, max. ha alszik."
Ez igaz, de azért anyának el kell mennie pisilni, megkavarni a levest, stb. Ha meg a kétéves mellett ott a 6 hónapos, akit pelenkázni, szoptatni kell, akkor egyenesen lehetetlen ennek a megvalósítása.
Szerintem vannak ésszerű óvatosságok és vannak feleslegesek.
Először is abból kell kiindulni, hogy egy gyereket legalább 2 éves koráig minden pillanatban figyelni kell, és egy percre sem szabad magára hagyni, max. ha alszik.
És közben tépi a száját az ember. Ha a lépcsőn megy lefelé a gyerek eleinte persze kézenfogva velem, akkor minden egyes lépcsőfoknál imamalomszerűen mondani, hogy "lépcsőn csak lassan, óvatosan, nézz a kis lábad elé", ha éles tárgyat megfog, akkor "kés villa olló, nem gyerek kezébe való", ha valami olyat akar megfogni amit nem szabad, akkor milliószor is kivenni a kezéből, elmondani, hogy ezt nem szabad, ehhez hozzányúlni nem szabad. Ha az ablakon néz ki, akkor azonnal visszahúzni, ha ki akarna hajolni, és így tovább. Szóval nagyon fárasztó ez, én tudom.
Persze - és itt jön most a csavar - már kapható nagyon sok kis elmés dolog, ami a szülő dolgát megkönnyíti, pl. a konnektorfedelek, lépcső tetején, alján rács és hasonlók. Most a kutacsvédő sapkáról nem is szólok. De az én tapasztalatom az, hogy igenis eredményesebb a fárasztóbb módszer. Többször megítam már, hogy a mi kertünk, lévén hegyoldalba vájt, rézsükkel, jó magas lécsőkkel teli, és ugye ezt pl. nem lehetett volna úgy átépíteni, hogy mindenhová rács, meg ilyenek. Nem lehetett egyszerűen, ahhoz egy új házat kellett volna venni. Viszont ma már - és nem csak most, hanem már olyan 2 éves korára - az unokám igenis nagy biztonsággal közlekedik a lépcsőkön, pedig higyjétek el, hogy elég magasak nem csak a kertben, hanem a lakásban is, míg olyan gyerekek, akiknél a házat eleve begyerekbiztosították, valahogyan többször zúgnak el a lépcsőn.
De a másik véglet, amit itt valamelyik kartácsnő említett, hogy hagyják, hogy a gyerek ismerje meg a maga korlátait, nekem elég felelőtlennek tűnik. Azért vannak a szülők, hogy vigyázzák a gyerek lépéseit, és nem azért, hogy "ha túléli megmarad" elv szerint neveljék. Van ahol nem baj ha a gyerek elesik, pl. füvön, szobában, de én bizony a lépcsőn való leeséstől, legurulástól igenis nagyon féltem őt, pláne amiatt, mert ez a gyerek olyan, hogy csak pofára tud esni, komolyan. Eddig kétszer vagy háromszor esett el összesen, egyszer az orrát meg a száját ütötte be és kétszer az állát, nem ám a kezét-lábát horzsolja fel... nem is értem hogy csinálja, pedig nem is fejnehéz, nincsen nagy feje (persze az is lehet, hogy ólomból van... :-))) )
Koponyasérültekre szoktak adni ilyen szivacsos bukósisakot, mármint akiknek csonthiánya van, nehogy elájuljon és akkor 160-180 centis ember feje nagy erővel ütődik a földhöz. Egy 80-90 cm magas gyerek nem tud akkorát esni ( legalábbis remélem ) bár a kisebbik gyerekem homloka is meg a tarkoja is felrepedt, de olyan körülményke közt ( nyugton ült két nagyszülő közt a kanapén és fejjel előre leesett az asztal szélére illetve ovis uszason beugrott a gyerekmedence vizébe és bevágta a tarkóját ) hogy biztos nem lett volna rajta bukósisak....
"Összesen 83 mérgezésről szereztek tudomást a védőnők a 0-14 éves korosztályban, ez az összes baleset 7%-a. A mérgezések harmada gyógyszerrel történt, 50%-a vegyszerrel - többségében valamilyen háztartásban használatos szerrel-, 16%-ban gombával vagy dísznövénnyel (17. ábra).
Az első 12 hónapban még viszonylag alacsony a mérgezések száma, 1 éves kortól 3-4 éves korig viszont egyenletesen magas, azt követően már a véletlen balesetek száma csökken (18. ábra). "
Gondolom a fenti esetekben is elmondták a szülők, hogy nem szabad valamihez hozzányúlni. Szerintem egész kicsi korban nem elég a magyarázat, egyes dolgokat el kell zárni, meg kell akadályozni hogy a gyerek hozzájusson.
http://www.koloknet.hu/szulo/baleset.htm " A fejlett országokban balesetek következtében hal meg a legtöbb gyerek. A legveszélyeztetettebb a 4-6 éves korosztály, náluk ugyanis a legkisebb a veszélyérzet, ők vigyáznak legkevésbé magukra. A fiúk kicsi korban kétszer, serdülőkorban háromszor gyakrabban szenvednek balesetet, mint a lányok. - hangzott el az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet gyermekbalesetekről rendezett sajtótájékoztatóján. Dr. Hargitai Ernő, a Gyermektraumatológiai Osztály osztályvezető főorvosa elmondta, hogy a gyerekeknél sajnos éppúgy lehet végzetes a baleset, mint a felnőtteknél, a sérültek 1,5-2 százaléka nem éli túl a sérülést. A mortalitás az 1-4 éves korosztályban a legnagyobb, a halálesetek majdnem 60 százaléka pedig fej- és nyaksérülések következménye."
Nem a toll veszélyes, hanem az, hogy ha rohangászik vele valaki. Még itt a lakásban is akkorákat esnek a lányaim hogy pont nem hiányzik a kezükbe valami, amivel kiszúrhatja valamelyik a szemét. Nem szabad túlfélteni a gyereket, de azért van egy határ, ameddig elmehet. Saját tapasztalatom, hogy kicsi gyerekben nem szabad feltétlenül, minden helyzetben megbízni. A nagyobbik gyerekem mindig, egész kicsi kora óta fegyelmezett, szófogadó a közlekedésben. Kivéve egyszer, amikor meggondolatlanul átszaladt egy úton. Pont tőle nem vártam és baromi nagy mázlija volt hogy nem csapta el egy autó. Szép dolog a bizalom, de amikor azt látom, hogy a gyerekek (mások is, nemcsak a sajátjaim) mennyi mindenben nem fogadnak szót, akkor elől merjek-e hagyni egy nagy kést azzal a szöveggel, hogy ne nyúlj hozzá kislányom? Nemrég szülinapi bulin voltunk. A házigazda apuka annyit kért, hogy ne menjenek be a gyerekek garázsba, mert tele van szerszámmal meg minden féle veszélyes cuccal. Apuka elmondta a mondatot, majd megfordult, és ahogy eltűnt a ház sarkánál, a gyerekek már viharzottak is befelé. Az ötévesnek már meg tudom magyarázni, hogy a konnektorban áram van, ha belenyúl, meghal. De egy totyogó egyévesnek? Hogy lehet neki a veszélyt megmagyarázni, amikor a legtöbb ilyen kicsinek az a legrosszabb élménye, hogy picit beütötte a buksikáját?
Nálunk a mikrosütő alacsonyan van. Megmagyaráztam a lányoknak, hogy nem szabad hozzányúlniuk. Elmeséltem egy történetet, ismerős apuka pont az elvált asszonnyal beszélt telefonon, miközben a már nagyobb lánya kivette a mikroból a bögrét. Kicsúszott a kezéből, végig leforrázta magát, nagyon megégett. Mondta, hogy iszonyat volt a háttérből hallgatni az üvöltést. Úgy tűnt, a lányaim meg is értették, nem nyúltak a mikrohoz. Egyszer szépen játszottak a nappaliban, én meg a hátsó szobában leültem a géphez, gondoltam nem lesz baj, ha a fülhallgatóval meghallgatok egy számot. Ez alatt a 3-4 perc alatt kitalálták, hogy pattogatott kukoricát csinálnak. Odatették a konyhaszekrényhez a kisszéket, kivették a kukoricát, levették a borítást majd berakták a mikroba és bekapcsolták.
A lila foltok, horzsolások, egy-egy csonttörés nem tragédiák, de azért különbséget kell tenni a "hagyom hogy kipróbáljon és megtapasztaljon mindenfélét" és a túlzott szabadság között.
ez tényleg valami létező és működő nevelési módszer?
Igen, de nem tudom, minek hívják. Megmagyarázni sem biztos, hogy tudom. Egyszerűen az a tapasztalatom, hogy egy gyerek tud bizonyos fokig vigyázni magára és ismeri a saját határait. És nem szabad állandóan mondogatni, hogy leesel, megütöd magad, mert elültet(het)ed benne a bizonytalanságot, és akkor persze könnyebben leesik.
Amióta a gyerekem mozgóképes, mindenre felmászott, mindenre. Lépcsőre is, (szőnyeg van rajta), és a kezdetektől tiszta profi volt. Egyszer esett le, akkor én beteg voltam, nem voltam testközelben. Különben tudtam volna, hogy fáradt (a gyerekszobába indult, lefeküdni). A mai napig tele van kék-zöld foltokkal, főleg a lába, mert rendszeresen elesik, leesik, felesik, de csonttörés, komoly sérülés még nem volt a négy és fél év alatt.
Tehát a fő kérdés az lenne hogy nekem van e igazan vagy pedig nem értek hozzá és feleslegesen idegesítem őket azzal hogy beleütöm az orrom?
Lehet, hogy igazad van, de azt nem látod, hogy a szülők mit csinálnak. Hogy ismerik a gyereküket, hogy az mire képes, (például elmondaná nekem valaki, mitől olyan veszélyes egy toll, mert nálunk is aggódtak már ezen ismerősök). A szülő akkor is tud figyelni, vigyázni a gyerekére, amikor nem tilt. Kisebb balesetek márpedig vannak, csak ebből nem lehet következtetéseket levonni.
Szerintem teljesen igazad van. Még pár éve apám felvetését - miszerint a totyogó gyerekre adjunk szivacsos bukósisakot - felháborodva utasítottam vissza, és mondtam, igenis üsse be a gyerek egy picit a fejét, mert akkor jobban vigyáz. De pl. a kések, a kétágú nagy villa (amivel a húst forgatjuk) a mai napig el vannak zárva, a konnektorok be vannak dugaszolva. Nyalókával, ceruzával tilos a rohangászás. Múltkor egy ecsetet koboztam el nagy bömbölés mellett. Kétszer szóltam, hogy nem szaladgálhatnak vele. Nem vártam meg a harmadik alkalmat. Nem szabad üvegbúra alatt nevelni a gyereket, de azért bizonyos korlátokat, szabályokat be kell tartatni. Én elég engedékeny vagyok, de egyes esetekben, amikor a biztonságukról van szó, akkor bekeményítek, ha olyan a helyzet, üvöltök is. A közlekedést is nagyon szigorúan veszem.
Baleset bármikor bárkivel történhet, még a legfigyelmesebb szülő gyerekével is. De amit te leírtál, az nekem nagy felelőtlenségnek tűnik. Viszont nem hiszem, hogy sokat tehetsz. Ha a szülők szerint ez a jó módszer, hiába viszel nekik bármilyen tanulmányt, idézel szakértőt, baleseti statisztikákat, nem fogja őket érdekelni.
Elolvasva a topikot nekem úgy tűnt főleg szülők írnak ide, én a másik oldalt képviselném, szeretnék tanácsot adni egy ismerős házaspárnak de természetesen teljes erőből ellenkeznek és jobban tudják. Nekem még nincs gyerekem, a munkám sem ez, nyugodtan ki lehet jelenteni hogy nem vagyok szakértője a gyereknevelésnek. Igaz okoskodni sem szoktam általában, bár ezek az érdekes történetek után lehet még jobban visszafogom majd magam :) Viszont most az a gond hogy az ismerős család olyan nevelési elveket vall ami szerintem veszélyes, de mivel én nem értek hozzá csak a józan paraszti eszemre támaszkodhatom, szertnélek megkérdezni titeket is van e hasonló tapasztalatotok. A minap meglátogattam őket és arra érkeztem meg hogy a kb 2 éves gyerek gurul lefelé a lépcsőn. Sajnos ez már nem az első eset volt, az is mindennapos hogy a gyerek hegyes rotringceruzával, töltötollal rohangál amit épp talált valamelyik alsó fiókban. Az hogy bedugják a konnektorokat több hetes kemény küzdelem eredménye volt. Valami olyan elveket vallanak hogy a gyereknek meg kell tanulnia hogy mit nem szabad csinálni, és ha mindent elzárnának és bebiztosítanának akkor úgy nem tudná megtanulni. Lehet én vagyok a hülye és nem történhet baja a gyereknek ha legurul a lépcsőn? Én egyből vizionáltam mindenfélét agykárosodástól kezdve zúzódásokon keresztül beső sérülésekig, de eddig látszólag semmi baja. Természetesen többször beszéltem velük hogy nem lehetne e legalább valami ajtó szerű dogot tenni a lépcsőhöz amit már sok helyen láttam, de persze az a válasz hogy nem mert meg kell tanulnia hogy nem szabad odamenni, meg hogy majd figyelnek rá, automatikusan összegömbölyödik a gyerek és így nem üti meg magát, stb... Egyébként én magam is egyetértek azzal hogy nem kell mindenben korlátozni és hagyni kell felfedezni a világot hogy minél többet tanuljon és felesleges gátlások ne alakuljanak ki benne, de azért az élet és a testi épség veszélyeztetése árán már túlzás. Akinek van tapasztalata a pedagógiában kérem ossza meg velem hogy ez tényleg valami létező és működő nevelési módszer? Ha pedig valaki a traumatológia környékén működik az mondana pár példát hogy milyen tényleges károsodásokat szenvedhet a kicsi ezektől a balesetektől? Laikusok tanácsát is szívesen fogadom, bármi jól jönne ami segíthet. Tehát a fő kérdés az lenne hogy nekem van e igazan vagy pedig nem értek hozzá és feleslegesen idegesítem őket azzal hogy beleütöm az orrom? Ha mégsem én vagyok a hülye akkor mivel tudnám őket meggyőzni? Előre is köszi.
Babco, en is ugy gondolom, hogy 6 honapos koraig kizarolag szoptatni fogok. Utanaolvastam es telleg minden erv emellett szol. Na meg valoszinuleg szeptember elott nem is fogok dolgozni (januar vegen szulok) ugyhogy raerek majd. A "nagykonyvben" azt is irja, hogy a baba annyit szopik amennyi neki kell, tehat "onszabalyozo" ugyhogy en se fogok merleggel bajlodni.
Persze anyosom bevasarolt cuclisuvegbol (mondjuk szoptatas mellett is szukseg lehet ra) es cumibol, amit kifejezetten ellenzek. Szal ezert neheztelek ra, mert ugy erzem, hogy helyettem dont.
A hetvegen itt volt, beszeltunk a "temarol", elmagyaraztam hogy a terhessegem, gyermekem stb a sajat belatasom szerint akarom intezni es a szuloi felelosseget nem akarom a ferjemen kivul massal megosztani es hogy az o joindulatu segitseget tulzasnak es idonkent tolakodasnak tartom. Erre azt mondta hogy szerinte is a szuloi felelosseg a szulok feladata es hogy o vegkepp nem tolakodik hanem csak ajanl. Sajnos nem tudtam vele megertetni hogy hol huzzuk meg a hatart es elegge rossz hangulatban valtunk el. Elegge stresszes volt szamomra ez az egesz.
A nagyszulok tavol laknak, igy sajnos a felnapos ittletet nem lehet megoldani.
Csenge: Mondjuk szerintem nem kellene kizárni teljesen az életetekből az anyóst, biztos rosszul esik majd neki, ha a másik nagymama meg többet lehet nálatok. Ami szerintem nagyon jó, hogy a férjed melletted áll és már ő is szólt az anyjának. Sok férfi csak meghunyászkodik, nem mer vitába szállni az anyjával, egyedül hagyja a feleségét a "csatában". Úgyhogy részemről egy piros pont a párodnak. :-) Álljon is melléd, mert a szülés után amúgy is kissé érzékenyebb leszel, te ne idegesítsd magad a vitákon, neki kell majd helyrerakni azokat, akik át akarják venni az irányítást tőletek.
Esetleg meg lehet beszélni hogy egy két napot jöhet az anyós segíteni, de a következő 1-2-t a másik nagymama jön, vagy beosztani, hogy csak délelőtt jöjjenek mondjuk 1-ig, a délután csak a tiétek, a lényeg hogy ne verjen tábort nálatok, mert onnan aztán csak nagy balhék árán lehet majd kitenni.
Nálunk anyám nagyon erős akaratú, folyamatosan hallgattam hogy így kéne meg úgy kéne, mérni kéne az összes szopást, teáztatni kéne de cukrosan (ne kínozzam a kis szerencsétlent üres teával), én meg ellenálltam, mondtam hogy szó sem lehet róla. Aztán a férjemnek kezdte mondogatni, szerintem arra számított, hogy a gyakorlatlansága miatt majd elhisz neki mindent és majd ő is próbál rábeszélni. Nem jött be, mert a férjem közölte, hogy szerinte jó anya vagyok, jól csinálom és megbízik bennem. Utána már nem is volt sok problémánk, adott tanácsokat, de nem erőszakoskodott. Amikor meg a második gyerek született, anyám csak óvatosan megjegyezte a kórházban, hogy talán kéne egy mérleget kölcsönözni. Én meg közöltem, hogyha hazamegyek és ott egy mérleg, kivágom az ablakon. Témát lezártuk, nem is hozta szóba többet, holott az első gyereknél vagy egy hónapot ezen problémáztunk.
Amikor az első gyerekkel első nap otthon voltunk, már várt a mérleg. Anyám erősködött, hogy mérjük hogy mennyit szopott. Fáradt voltam a vitához, inkább engedtem. (na ezért kell a férj, hogy rendreutasítson másokat helyetted!) 50g-ot evett, a kórházból úgy adták haza, hogy 50-et minimum ennie kell, mert egy picit még sárga volt. Anyám közölte, hogy ne adjak már többet enni a kicsinek, mert túleszi magát. A gyerek folyamatosan 1 órát! üvöltött a torka szakadtából! Anyám kijelentette a 4 napos babára, hogy hasfájós. Kéne neki köménymagos tea. Cukorral persze. (mert anélkül gyerekkínzás - hej de jó hogy nekem kész amalgámbánya van a számban! Anyám szerint azért, mert sokáig szoptattam a gyerekeimet! Mondtam neki, hogy nekem már 18 évesen ugyanilyen állpotban voltak a fogaim, gyerekem meg 12 évvel később születtek) Már ott voltam, hogy beadom szegénykének az Espumizan cseppeket, de végül inkább mellre tettem - anyám rosszallása ellenére. S lőn csoda, a kicsi még evett egy kicsit és békésen elaludt. Egyszerűen csak még éhes volt! Ha nem a hülye mérleget nézem, hanem a gyereket, akkor tudtam volna! Onnantól kezdve ha anyám megemlítette a mérleget, olyan idegesen reagáltam, mintha azt mondta volna, hogy vágjuk le a gyerek kezét. Egy ideig még problémáztunk rajta, mondtam, hogy a kicsi jól fejlődik, nyugodt, innentől kezdve tök mindegy, hogy 80-at vagy 120-at evett. Aztán később abbahagyta. Utána a teáztatással ment még a vita, volt hogy lefőzte a teát, hogy adjam a gyereknek. Én meg mondtam, hogy nem adom, neki ott a finom anyatej, majd nekem jó lesz. Aztán a teatémának is vége lett, jött a "miért nem kap már gyümölcsöt a 3 hónapos baba" téma. Ez 3 hónapig tartott, addig győzködtem anyámat, hogy inkább kitartanék a 6 hónapig csak anyatej elv mellett. A másodiknál már nem szólt bele, tudta hogy úgyis azt csinálok, amit én jónak látok.
Szóval az én anyám nehéz eset, de viszont nagyon sokat segít. És az a jó, hogy bár sokat piszkált, hogy az 5 hónapos gyereknek már kéne az almapüré, attól még nyugodtan rábízhattam a kicsit, ő nem adott neki titokban.
Sziasztok, baba meg csak utban, de fogatlan prokatorbol mar van egy: az anyos :)
Az a gyanum, hogy feszekrakasi szindromaban szenved, van ugy hogy ugy erzem, hogy ki akarja a gyereket sajatitani, megvett mindenfele felszerelest, ruhat, elohalaszta ferjem gyerekagyat es a SAJAT haloszobajaba tette be. Elaraszt mindenfele keretlen tanaccsal vagy informacioval, aminek egy resze hatarozottan hulyeseg, pl h o annakidejen nem tudott szoptatni mert kis mellei vannak meg ilyenek.
A ferjemmel kulon-kulon es kozosen is szoltunk neki, hogy csillapodjon le, engedje meg h mi vasaroljunk a sajat izlesunk szerint.
Nem szeretnem megserteni, de valahogy rosszul reagalom le a helyzetet, mert azt az erzest kelti bennem, hogy versenyzunk es hogy be akarja bizonyitani hogy o jobb anya mint en. Mellesleg mar mondta, h o az anyaszerepet tekintette elete celjanak; en meg nem, mert inkabb a kiegyensulyozottsagra torekszem (legyen csalad, munka, hobbi, szorakozas stb).
Azon gondolkozom, hogy ha mar ennyire torekszik, elfogadjam-e a segitsegét a szules utani elso hetekben vagy tul sok lesz a konfliktus? Mindket nagymama felajanlotta egybkent hogy jonne.
Szivesen varom velemenyeteket. Minden esetre jol esett kiirni magambol a problemat :)
sziasztok! egy ellenpélda: az én kisfiamat pedig mindig lekislányozták. "milyen szép!! ugye kislány?" mondja ezt egy tetőtől talpig kékbe öltöztetett gyerkőcre. volt hogy visszakérdeztem, hogy a fiúk nem lehetnek szépek?!? grrrr egyébként a buszon legtöbbször nekem is a kamaszok és az idősek segítenek. a 40-50 év körüli hölgyekről van eddig a legrosszabb tapasztalatom. volt hogy gyorsan leléptem a babakocsival, majd rohantam volna vissza a gyerekért, de már be is sorakoztak, hogy leszálljanak, így gyerekem fenn a buszon, nénik szállnak lefelé, én "szépen köszönöm" az együttérzést és a segítőkészségüket, míg azon drukkolok a gyerek nehogy bepánikoljon mert nem lát.....
Az én lányaimat is mindig fiúnak nézték, de nem zavart, sokszor öltöztettem őket kék ruhákba. De amikor a gyereken fodros rózsaszín kalapka és rózsaszín virágos blúzocska volt és megkérdezték: "Jaj de aranyos. Kisfiú?" akkor legszivesebben rávágtam volna, hogy igen. Ha pedig csodálkoztak volna, hogy akkor miért van rózsaszínben, akkor megmondtam volna, hogy remélem buzi lesz, és mire felnő, addigra talán már házasságot is köthet egy másik aranyos fiúval. De akkor megint én leszek a bunkó, pedig csak elegem van, hogy mindenki okoskodik. Mint az a hapsi, aki nyáron, 40 fokban, miközben sorbanálltam, megfogta a gyerek pucér lábát a babakocsiban, hogy nem hideg-e, mert neki mindig fázik a lába.
A barátnőmmel és a 3 éves lányainkkal utaztunk a villamoson, amikor a barátnőm lánya elkezdte nyalogatni a kapaszkodót. Anyukája először szépen, utána már egyre erélyesebben rászólt, hogy ezt nem szabad. Végül erővel elvette onnan. Erre a szemközt ülő öregasszony odaszól a férjének, hogy az anyuka miért nem hagyja békén a gyerekét. Normális? Nyalassa végig az ő gyerekével a villamost!
Lehel téri végállomásnál szállnék fel a villamosra a gyerekekkel. Felteszem a nagyot,leültetem, szállok le a babakocsiért, a vezető már csönget, majdnem rámcsukta az ajtót. Egyik mókus ott állt az ajtónál - esetleg segíthetett is volna - röhög: Majdnem lemaradt. Hihihi.
Nagyon vicces. Ha lesz egy kis időm, én is nevetgélek rajta. Mellékesen jegyzem meg, a minap a buszmegállóban mire megfordultam, két kiskamasz már emelte mögöttem a kocsit. Pedig amikor leszálltak, úgy siettek, hogy majdnem fellöktek egy férfit. Miután segítettek, rohantak is tovább.
Azt már megfogadtam, ha még egyszer vadidegen ki akarja venni a gyerekem szájából a cumit, üvöltve küldöm el a francba. Először is: piszkos kézzel én sem fogdosom a gyerekem cumiját, idegenek pláne ne tegyék. Másodszor: nem érdekel, mi a véleménye a cumiról, nekem az, hogy ez a szülő magánügye. Ja, kedves idegen pár megállóval később leszáll, anyuka meg nyugtatgassa a már fáradt, nyűgös kisbabát.
Amióta gyerekkel utazom, az összes bolond megtalál.
