Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
A név még nem minden. Van rá egy nagyon jó példa: a Magyar Honvédség. Az új koncepció alapján kialakításra kerülő "modul rendszerű" MH egyedül (NATO nélkül) nem lenne képes szinte semmire.
Az enyémbe az US seregbôl kiöregedett (jócskán lehasznált) és már jóideje nem gyártott A-10-es helyett egy ezred, -vagy legalább az egyik ezred 1-2 százada- F-35-ös (http://www.jsf.mil/IEFrames.htm) kavargott, mint az elsô csapásmérô hullámok "alaptípusa". Hiszen képességei folytán tökéletes egy jól felépített légvédelmi rendszerbe való behatolásra és a fontosabb elemeire való csapásmérésre. Utánna meg hadd hulljon a férgese, az F-18 bombaterhelése arra tökéletes. Nem véletlenül ezt a típust választotta Svájc!
A szállítórepülôkre nagy hangsúlyt fektetnék. Egy kicsiny, izmos és gyorsan mozgó hadsereget a legszükségesebbekkel így lehet ellátni a legkönnyebben. Fô, hogy tudjon tábori repülôtereken landolni!
Lengyelországban ezzel szemben nagy becsülete van a hadseregnek. Ráadásul ott még élénken él a nemzeti emlékezetben 1939, amikor egy ellenséges hadsereg megtámadta az országot és összezúzta a védelmi erőket.
Ez tévedés, corporal. Valószínűleg nem ismered közelről a lengyel társadalmat, ahol a hadseregnek és a katonáknak alig valamivel jobb a megítélése, mint a magyar társadalomban. Az általad idézett 1939-es példa miatt éppenséggel ellentétes a hadsereg megítélése. Egy nagy különbség azért van, ez pedig a politikai elit hozzáállása. Pártok jönnek, mennek, de sem a fő stratégiai irányok, sem ennek részeként a hadsereg szerepe soha sem képezte vita tárgyát. Ezzel a kérdéssel a legnagyobb felelősséggel foglalkozott minden eddigi kormány, és a hadsereg fejlesztése szisztematikusan zajlott az elmúlt egy évtizedben (na meg előtte is). De ismétlem, a társadalomban a hadsereg megítélése nem különösebben jó, igez, ez azért változóban van. Hozzá kell tenni ehhez még, hogy a lengyel politikai elitben van egy erős küldetéstudat, amely az ún. "középhatalmi" státusz megszerzésére irányul a közép-hatalmi térségben. Arról lehet vitatkozni, hogy ez mennyire valós, vagy megalapozott, mindenestre ez egy szilárd politikai alapot biztosít a hadsereg számára is.
Yosser!
Annyit megjegyeznék a Magyar Királyi Honvédségről,
hogy az a személyi állomány hozzáállását, szakmai színvonalát tekintve toronymagasan felülmúlta mind a szomszédos államok korabeli haderőit, mind a későbbi Magyar Néphadsereget vagy a jelenleg vegetáló Magyar Honvédséget.
Kétlem, hogy pl. az 1939-es felvidéki légiharcok eredménye a "német hátszél" miatt alakult ki.
Az új Szlovákia barátként viszonyult Németországhoz. Olvastál talán olyat, hogy azokban a légiharcokban a Luftwaffe 109-esei segítették a mieinket?
Kár, hogy felébredtél! Tisztelt döntéshozóink úgy ítélik, hogy a környezetünk teljes mértékben stabil és még csak esélye sincs annak, hogy bármikor is valaki komoly igényekkel léphetne fel Mo-gal szemben. (Örök állapotok pedig nincsenek!), ha pedig mégis lenne, akkor az olyan lassan bontakozna ki, hogy addigra a NATO teljes erejével felvonulna a határainkon, hogy Hans és Joe élete árán is megvédje érdekeinket. A stabilitásról csak annyit, hogy Kucsma elnököt az elmúlt időszakban többször elmarasztalták nk-i viszonylatban a módszerei miatt, míg a Balkánt érdekes lenne elképzelni SFOR- és KFOR-csapatok nélkül békében!
Abban van valami, hogy 1920 és 1945 között elég sokat hangoztattuk (sőt tettünk is érte!) reviziós törekvéseinket, hogy a kevésbé naív szomszédaink még most sem akarnak hinni békés szándékainkban. Kíváncsi vagyok, hogy miként értékelik most a "haderőreformunkat".
Azért 1930as évek vége felé, alkalmas lett volna, Szlovákia, és Románia ellen, ahogyan azt a néhány kis atrocitást meg is nyerték... Persze, a németek toltak minket...
A honvédség olyan kisegítő fegyvernem volt, vagyis a későbbi területvédelmi, Nemzeti Gárda (Munkásőrség) megfelelője. ennek megfelelően max zászlóalj / ezred szintig szervezték és nehézfegyverzete sem volt. Sajnos.
Az USA ANG-je F-15E-vel repkedhet...
Amúgy nem árt, ha egy hadsereg megtudja magátr védeni a SZOMSZÉDAITÓL, mert kérdezem én ki a sz@rtól, mástól kellene megvédeni magunkat ????
A támadó Észak-Koreai-aktól?
Persze erre a sereg 1919 óta - soha sem volt alkalmas.
De ha érzelmileg talán Kavkáz meleltt állok is, be kell lássuk, erre esély sem volt, s nem is lesz.
Inkább egy olyan kis izmos pici seregecske kellene, mondjuk 3 dd, egyenként 4 zalj, amiből 1 hk (Leo. 2A6) a többi gépesített gyalogság, egyenként egy helikopi zalj támogatással valamint egy 3 ezredes légierő (2 ezr. vadász F-18E/F 1 ezred támadó A-10).
Meg az ejtőernyősők + szállító légierő + felderítők...
Másrészt meg azért, mert különben... És nincs különben.
SENKINEK SEMMI OKA RÁ, HOGY MINKET TISZTELJEN. Ergo a Funarokra és azokra, akik rövid szöveges üzenetet írnak a szabadkai házfalakra "HOLNAPRA ÖSSZEPAKOLNI ÉS HAZAMENNI" senki sem szól rá szomszédainknál. Lényegében azt csinálnak amit akarnak.
Persze ez miért is izgatná a svábokat? Ha jól emlékszem az utolsó híres sváb egy vert sereg fövezére Werht volt...
És az utolsó mondatom megmagyarázáshoz is lehet független szakértöt hívni.
Trianon miatt egy kis félsz már mindörökké része lesz a tiszteletnek a kárpát medencében.
Akkor most együtt röhögünk:)
(vajon ha a szomszédaink szóba kerülnek, miért van az, hogy kettô, de csakis kettô gondolat kerül elô?
1. revízió
2. meghúzódás a sarokban
Soha, nem találkoztam még emberrel, aki nem e két kategóriába esett volna bele, bocs)
Inkább az zavar, hogy a szomszédainkban nincs semmi félsz.
Másrészt meg az, hogy az ex-jugoszláv államok a "kimerültség" állapotában vannak, az albánkérdés megoldásra vár, és romániát leszámítva a balkán egy nagy vákumot képez. Amibe kelletlenül bevonult ugyan európa, leginkább azért, hogy ne egyedül az USA csapatai legyenek jelen. Annak az amerikának a csapatai, mely egyre inkább érzi a Clintoni hadseregreform következményeit -a leépítés- és egyre nagyobb szüksége lenne a balkánon állomásozó csapatair máshol. Törökország persze bemenne helyette, de azt senki sem akarja. Oroszországot meg mégúgy nem.
És pont most, mi nem tudunk stabilitási tényezô lenni, mert nincs hozzá fegyveres erônk.
Ez az ami igazán zavar. Egy kihasználatlan történelmi helyzet.
Kavkaz retteg a románoktól,szerbektől,szlovákoktól.Mi itt nyomjuk neki ,hogy nem kell,de ő nem hiszi el. :-)
Mivel szerinte minden más nemzetiség számára egyedüli öröm ha a magyarokat gyilkolhat.Pedig nem ,ennél nagyobb öröm ha előtte jól meg is kínozhatják őket :-)
bocs, de azt hiszem elvesztettem egy kicsit a fonalat. a magyar honvédségben tervezett leépitéshez hogy is jön a román eu tagság és annak következményei?
ha jól értem az előző néhány hozzászólást akkor ,ha az eu kizsákmányolja, gyarmatositja romániát akkor az ezzel járó gazdasági helyzet romlása veszélyezteti magyarország biztonságát?
ha ez igy van akkor szerintem nem csak abbol az irányból fenyeget veszély.
hali
Kezdetben fizikailag gyarmatosítottak. No politikai, no gazdasági jog.
Késôbb jött a gyarmatok átadása az USÁ-nak (a Roosevelti politika lényege), neokolonizáció a tiszta gazdasági gyarmatosítás.
És végül a kooperációk útján véghezvitt jelen.
Még politikai beleszólást is kapnak a gyarmatok a saját kizsákmányolásukba. Mostanra tisztán kommunikációs szintre került a politika, így könnyű megadni a beleszólás jogát. Hiszen, mint látod az úniós alapelvek, filozófiák kötöttek. A beleszólási jog amit kapnak, nem más, minhogy apró frakcióharcokban résztvehetnek egy valószínűleg senki álltal nem választott bürokratákból álló bizottságban.
Gyarmat? Na ezen gondolkozzunk el...
Ha gyarmat kéne nekik, akkor nem vennének fel. Ugyanis a gyarmat gazdaságilag és politikailag függ, saját politikai beleszólási jog nélkül...
Gazdaságilag már függnek, jelenleg politikai beleszlási joguk sincs, akkor inkább most gyarmatok. Ha bekerülnek akkor már nem....
Ha románia nem tartja be, nem biztos, hogy azon kívül marad. Az EU elsôsorban politikai szervezet, ha a keleti csatlakozásról és a felszabaduló védtelen piacok lerablásáról van szó.
Románia egy aranybánya lesz az eunak. Amolyan klasszikus kolonizátor módra. Felül betöltjük az úniós dumát, alul kipréseljük az eurót...
Ennek a belpolitikai következményei meg fognak látszani a románt társadalmon és a szélsôséges politikusok tetszési indexén.
Nekem is az a véleményem, hogy a Honvédséget egészen addig kell fejleszteni, amíg a bárányok a farkasok ölébe nem hajtják a fejüket:)
Az Eu nem csak támogatásokból áll. Ha románia "gyarmat", mert nem kap semmit, mit mondjon Németország, hiszen ő fizet!
A közös EU hadseregről pedig már beszélnek egy ideje (főleg akkor, ha amerika ellenes szólamok kerülnek előtérbe)
Állítólag már fel is állt egy német-francia közös egység.
Az EU legnagyobb előnyét abban látom, hogy előír és betarttat olyan szabályokat amelyek nagyban elősegítik a civilizált életet. Ha románia is betartja, semmi kifogásom ellenük, ha nem, akor kívül marad.
Sajna mindez elég távoli jövő, noha a tendenciák ezt vetítik előre. Mindenesetre korábbi hozzászólásomban azt akartam mondani, hogy addig nem kellene leépíteni a hadsereget, míg ez meg nem valósul.