Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Neked pedig azt kellene megértened, hogy szakmai ismeretek nélkül kormányzati parasztvakításnak minősíteni egy katonai eszköz rendszerbe állítását a hozzá nem értésednek a bizonyítéka. Egy szikráját sem mutatod a Honvédséggel kapcsolatos tudásodnak. Légből kapott mondatokat tálalsz állításként. Állításod szerint te soha nem voltál katona, tehát még emlékképeid sem lehetnek egy egyszerű harcjármű szakkiképzésről, de te állítod, hogy ezek az új gépek értelmetlenül álldogálnak a tatai laktanyában.
Azt azert szögezzük le, hogy 202x-es evekben a nemet Leo 2 hk.-k (nemet eljasok szerinti) szolgalatba allitasa, szerviz-teknyikaja, parancsnoki szisztemaja ... nem az 197x-es Magyar Nephadsereg normai szerint fog lezajlani. Lesznek eljarasok, amik maradhatnak ... viszont szep szammal lesznek olyanok, amelyek pedig nem. Mar csak a közben "elröppent" fel evszazad is erre kötelez ...
Kicsit túlreagálod :) Az emberek többségét három dolog érdekelheti a tankokkal kapcsolatban 1) mennyibe fájt 2) repülőnap-kiállítás ahová el lehet vinni a családot 3) háború, de utóbbi ne legyen soha.
Azon pici részük, akik valamennyit értenek hozzá, azok úgyis tudják, kb mikor állhatnak valódi szolgálatba, őket nem lehet megvezetni. Egyébként a tankok szerelmeseinek, akár katona, akár civil, ez lehet a legszebb időszak, az újdonság, átvétel, ismerkedés öröme... Én személy szerint legszívesebben ezeket a tankokat egy jövőbeli EU seregbe integrálva látnám szívesen (amíg nincs ilyen, gyakoroljunk a NATO-ban), mintsem valamiféle karcsörtető vagy erősködési versenyben...
Ez viccnek jó. De mi köze a Honvédséghez? Ha lesz egy kis időd, fogalmazd meg légyszíves szabatosan azt, hogy a Leopard kiképző harckocsik mikor állnak szerinted szolgálatba!
A "szolgálatba álltak" = "kiképzési szolgálatba álltak" = "a kiképzés megkezdhető, mert van eszköz" levezetésről nekem az a vicc ugrott be, amikor két öreg tata beszélget az öregek otthonában, a kerti padon:
- Te, képzeld, ma megdughattam volna a Palvin Barbit!
A propagandát eddig is nyomatta a kormány, ezen én nem csodálkozom, miért lenne a tank téma kivétel. Amit lehet kihasználnak.
A legelején is leírtam hogy általában nem értek egyet a kormányzattal. A propaganda részével én a dolognak nem foglalkozom. Továbbra is fenntartom azt, hogy azt rájuk lehet mondani, hogy "kiképzési szolgálatba álltak". Leírtam kb. mit jelent az én eszemmel. Lényegében annyit, hogy a kiképzés megkezdhető, mert van taneszköz (=tank).
A kijelentes el (ugy tudom). Az MH-t nemet mintara fogjak reformalni. Ebbe nem csak a beszerzett vasak tartoznak, hanem az oktatasi sema is, meg a parancsnoki rencör felepitese is ...
Ezert lenne komoly hiba ~2020-2030 között abbol kiindulni, hogy milyen volt a katonai oktatas (masmilyen politikai rendszer, masmilyen hozzaallas, masmilyen hadsereg, masmilyen elvarasok ...) ~40-50 evvel ezelött ...
Olyan már a '60-as évek derekán volt Ausztráliában. Tévé távoktatás a bennszülött lakosságnak.
Jo, sok eve es Ausztraliaban es a bennszülötteknek es analog technikaval .... es nehany ezer embörnek ...
Amiröl irkaltam az az, hogy internet, ~Gbit/s savszelesseg es a vilagon mindenkinek (~8 milliard emberke, jelenleg ennek csak a fele tudja az internetet közvetlenül elerni) ~2023-2025-re pedig a masik fele is (~4 milliard uj resztvevö ... remelem feltünik a minösegi különbseg).
(Nem kivalasztottaknak, hanem MINDENKINEK jut internet, minden faluban lesz ~5-10-20 ertelmes fiatalember, akit majd komolyan erdekel ... es akinek a kepessegei enelkül "elkallodtak" volna ... a többiek, meg majd ujsagot olvasnak, videoznak, zenet hallgatnak, jaccanak, valamit bibelödnek vele ...).
A fiatalok meg még fogékonyabbak, hidd el. És sokuk szereti a komoly nagy vasakat, ezt meg tőlük tudom. Csak fegyelmezni kell őket, hogy nehogy túlzásba vigyék. :-))
Gyanakodás volt vagy feltevés, teljesen mindegy: az ellenkezőjét leírtam előtte feketén fehéren.
Ennyit a szavak kiforgatásáról.
Az egész időzítés-ütemezés kérdés úgy került szóba, hogy a kormány azzal eteti az erre fogékonynak mutatkozó szavazóit, hogy az új tankok már "szolgálatba álltak".
Erre kamura kellett valami olyat haluzni, amitől -- nagyon messziről és hunyorítva -- ez már majdnem igaznak tűnik.
Ebből lett az, hogy már beiratkoztak a tanfolyamra azok, akik majd valahol, valakiktől valamilyen kiképzést fognak kapni.
Ettől viszont még ezek a tankok nem "álltak szolgálatba", mert jelenleg lófaszt se lehet kezdeni velük.
No latod. Kb. mostantol ez a jellemzö. Mindenki tetszölegesen komoly (csucs) oktatasban reszesülhet akkor, ha nem utasitja el. ~2023 körül kb. az összes Földlako rendelkezhet ilyen (internet) kapcsolattal ... vagyis ugy ~8 milliard ...
Monnyuk mar lattam a Leo 2-re olyan felallast, hogy egy oktato ül a torony helyen (egy olyan üvegqpola szerüsegben), miközben a "soför" gyakorolgatja a VALOS vezetest.
Nyilvan mindent meg lehet tanulni, de azert komolyabb atkepzesröl van szo.
Különben a Leo 2-t szerintem nem azok fogjak vezetgetni, akiknek mar komolyabb gyakorlatuk van ilyesmiben (hiszen azokat mar vagy elhajtottak, vagy a koruknal fogva nem lesznek az elsö vonalban ...)