Keresés

Részletes keresés

Tomsz85 Creative Commons License 2020.08.02 0 0 159673

Ebben nagyon is igazad van! A személyzetek összeszedése és megtartása sokkal nehezebb téma lesz, mint megvenni a 44db A7+ tankot s a 12db kiképzésre szánt A4-et, meg a többi járművet. 

Csak erről valós kormányzati tájékoztatást nem fogunk olvasni, mert titkosítva lesznek, és elsősorban nem azért hogy az ellenség tudtára ne jusson. Ahogy arról sem, hogy ma mennyi rendszerben (most ne menjünk bele abba, hogy ebből mennyi az üzemképes, meg mennyi a hadrafogható, meg az ilyen szakfogalmakba) álló T-72 van, és hogy mennyi személyzet van hozzájuk. Azt én majdnem biztosra mondanám, hogy 44db T72-höz ma nincs meg a személyzet (tehát 44x3=132 fő). Azt se tudom, hogy szoktak tervezni a katonaságnál, egy tankra mennyi kiképzett és állományban lévő személlyel számolnak. Egy tankra egy személyzetet, vagy tartalékot is? Azt tudni kell, hogy régen is volt mozgósításra zárolt (M-zárolt) harceszköz (technika), harckocsi is, amihez nem volt a laktanyában a személyzet. A legtöbb alakulat feltöltése nem volt 100%-os, volt 80%, 60%, 30%, sőt olyan is volt asszem, ahol csak a tisztek voltak békeidőben. De ugye az már nincs, mint volt az MN idején, hogy adott sorkatona leszolgált a T-72-n vagy T-55-n, leszerelt, és utána tartalékos harckocsizó volt, akit mozgósítás esetén nem nulláról kellett kiképezni, csak behívni, frissíteni, összekovácsolni. Élni élnek még ilyen volt sorkatonák, de velük a Leopard rendszerbe állításkor már nem lehet számolni.

Tehát marad az, hogy a jelenlegi aktív harckocsizókkal és új belépőkkel kell feltölteni a Leopardok személyzetét. Nyilván aki a mostaniak közül akkorra nyugdíj közelben lesz, velük már szintén nem számolhatnak. Kimondva 44x4=176 fő nem tűnik soknak, de hogy azok minőségi emberek legyenek, hát ahhoz már vannak kétségeim. Aztán kell ember még a műszaki járművekre is. Karbantartó személyzet. 

Előzmény: _Berci (159670)
Tomsz85 Creative Commons License 2020.08.02 0 1 159672

Ne kezd el kiforgatni a szavaimat! 

Elsőre is teljesen összeszedetten indulatmentesen válaszoltam neked. Elsőre is megértetem a vélt aggályaidat, arra írtam válaszul amiket írtam. 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=155501108&t=9098576

 

Ha csúszik a projekt akkor csúszik, az egy másik kérdés. A tervek azért vannak, hogy legyen mitől eltérni. És ha tényleg csak Szeptemberben kezdődik a kiképzés, akkor állnak itthon 1,5 hónapot a tankok, olyan nagy dolog ez? Azért az ideszállítást is le kellett szervezni, lehet hogy a szállítást végző cég kapacitása is véges, és/vagy előre le van kötve, és nem tudja azt megcsinálni, hogy aug. 31.én teszi ide az összeset. Azon kívül szerződés is van, amit én nem láttam, de abban is szoktak lenni határidők kiszabva, szankciók, kötbér, stb. Szóval én nem egyszerűsítem le ennyire, hog yminek vannak itt, ha nem csinálnak vele semmit. Mi itt mindegyikünk csak külső szemlélő szerintem. 

 

Nem gyanakodtam, hanem csak egy feltevés volt részemről, de már a mondatba is beleírtam, hogy lehet hogy tévedek. 

De tudod mit, nem magyarázok tovább neked, felesleges, ha a fejedbe vetted (felhívom a figyelmed a HA szóra) hogy tök felesleges hogy már itt vannak a tankok, akkor gondold így, engem nem zavar. 

Az alapfelvetésed, amire reagáltam, az az volt (ezt te is tudod, de azért leírom újra) hogy miért álltak szolgálatba a tankok, mikor semmit nem csinálnak velük, csak porosodnak a garázsban. Erre én leírtam, hogy mi a képzés, hogy zajlik egy ilyen. 

 

Mellesleg csak úgy mondom, hogy ha majd rendszerbe lesznek állítva a Leopard tankok, az év nagyobb részében csak "állni" fognak a telephelyen. Egy évben van 8760 óra,  ha 200 üzemóra beléjük fog menni, (ami szerintem bőven sok egy magyar tanknál).  De menjen bele a duplája, 400óra, az még mindig nem egészen az év 5%-a, tehát ha úgy vesszük, csak állnak, persze a valóságban nem. 

 

 

Előzmény: doncike (159669)
doncike Creative Commons License 2020.08.02 -1 1 159671

Nos, Megvagy hadnagy, ami világosan kiderül -- mondjuk nem először --, hogy kitalálsz magadnak egy fikciót, aztán szuronyrohamot vezényelsz magadnak és lekaszabolod.

Nem lennék a szalmabábok helyében, annyi szent.

 

Legközelebb próbálj meg azzal vitázni, amit leírtam.

És nem azzal, ami neked eszedbe jutott róla.

Oké, hát az úgy sokkal nehezebb, én ezt megértem, de legalább próbáld meg.

Előzmény: Sokat látott (159665)
_Berci Creative Commons License 2020.08.02 -1 0 159670

 

... ezért biztos hogy a katonák nem a távolból nézegetik a tankjaikat. 

 

Remeljük is. De azert arrol is szol a nota, hogy jelenleg meg NINCS + az a szemelyzet, amely a ~2023-ban (esetleg 2025-ben, majd kiderül) leszallitott tankokban fognak ücsörögni. Marpedig szemelyzet nelkül sok mindent (kikepzesi feladvanyt) el lehet kezdeni ... sok mindent viszont nem.

 

(Pl. a 44 hk.-ba kell legalabb 44*2 "fönök" ... kerekitve ~100, akikre ra lehet bizni ilyen eszközök felelös kezeleset, parancsnoksagat ... legalabb mernöki kepzettseg, idegen nyelv-tudas, különbözö parancsnoksagokkal törtenö együttmüködesi kepesseg ... vagyis elegge erösen elökepzett emberekröl van szo ... de a magy resze meg hianyozik, nincsenek kijelölve.)

 

Előzmény: Sokat látott (159666)
doncike Creative Commons License 2020.08.02 -1 0 159669

Hogy a dandártábornok úr most mit nyilatkozik, az egy dolog.

Az egész projekt csúszik, nem csak a kiképzés.

Az eredeti terv szerint 2020-ban már az A7-eknek kellett volna érkezniük (legalábbis az első néhány darabnak), az A4-eseket azért vettük (lizingeljük), hogy "addig" már legyen egy hasonló típuson kiképzés.

Olvass vissza akár ebben a topikban is, vagy nézegess korabeli, 2018-as cikkeket.

 

"Gyanítom (de lehet hogy tévedek), hogy ha meg csak szimulátoron képeznék a katonákat, úgyhogy tank még nincs is az országban, akkor meg azon fanyalognál hogy milyen vicces a szimulátoros tank kiképzés."

 

Leírtam, hogy szerintem lett volna értelme elkezdeni a szimulátor kiképzést, mielőtt maguk a tankok megérkezned.

Szó szerint azt írtam, ott van abban a hsz-ben, amre válaszotál:

"Szimulátoros képzés megkezdéséhez nem szükséges, hogy a verda itt álljon már a kertben.

Azt vagy el lehetett (kellett) volna kezdeni korábban, és akkor már lenne valaki, akik tudnak vele kezdeni valamit."

 

Erre elkezdesz gyanakodni, hogy én az ellenkézőjét mondanám.

 

Nem érted ami oda van írva, vagy csak nem érdekel?

Előzmény: Tomsz85 (159667)
tűzszerész-infós-rambó Creative Commons License 2020.08.01 0 0 159668
Tomsz85 Creative Commons License 2020.08.01 0 1 159667

A hozzászólásom többi részét is elolvastad? Vagy csak azt látod, amit látni akarsz? 

Nem írtam egy szóval sem hogy szolgálatba állt, pontosabban azt írtam hogy miért ne lehetne igaz az, hogy kiképzési szolgálatba álltak. 

 

Már ketten beszúrtuk ide ezt az idézetet: 

A dandártábornok lapunknak elmondta: a tervek szerint még a nyár folyamán megérkeznek az első harckocsik a tatai dandárhoz. (már megérkezett harckocsi, ez az én kiegészítésem)  – A Covid-19-járvány miatt fél évet késett a képzésünk, ez most kitolódott, a harckocsivezetők szeptemberben kezdik meg a kiképzésüket Ausztriában, majd az osztrák és a német féllel felváltva folytatjuk a vezetői, irányzói, parancsnoki, illetve logisztikai tanfolyamokat külföldön és Magyarországon is – számolt be Lőrincz Gábor, "

Mikor valaki beiratkozik az iskolába, akkor is létrejön a jogviszonya a beiratkozáskor, Júniusban, de az iskolapadba csak Szeptember elején fog beülni. 

 

Ha ezt a szöveget értelmezzük, akkor azt jelenti, hogy csak Szeptemberben kezdődik meg a kiképzés Ausztriai része, mert csúszott a Covid-19 miatt. De a tankokat  a német fél a rá jellemző percizitással határidőre leszállította. (A szocializmusban bezzeg mindig a határidő előtt elkészültek mindennel, a terveket túlteljesítve) 

 

Gyanítom (de lehet hogy tévedek), hogy ha meg csak szimulátoron képeznék a katonákat, úgyhogy tank még nincs is az országban, akkor meg azon fanyalognál hogy milyen vicces a szimulátoros tank kiképzés. 

 

Hogy a lízingdíj feleslege-e? Hmmm. Érdekes kérdés. Szükség van tankokra, új tankokra? Ha azt mondjuk hogy igen (bár ezt nem mi mondjuk meg), és ingyen nem adják őket, akkor fizetni kell. 

 

Az iskolai jogviszony is a beiratkozással kezdődik, valamikor Júniusban, a tényleges tanulás meg Szeptember elején. 

 

Előzmény: doncike (159663)
Sokat látott Creative Commons License 2020.08.01 0 0 159666

Berci! A miniszter nem fog veled közölni minden ilyenkor szokásos lépést, ezért biztos hogy a katonák nem a távolból nézegetik a tankjaikat. Gondolod, hogy a szimulátorba úgy ülnek be szeptemberben, hogy azt sem tudják hogy néz ki belülről a gépük?

Előzmény: _Berci (159664)
Sokat látott Creative Commons License 2020.08.01 0 0 159665

Abból amit leírtál világosan kiderül, hogy dilettáns vagy ahhoz a folyamathoz, amit átképzésnek, kiképzésnek, vagy továbbképzésnek hívnak. Egy új harceszköz, jelesül harckocsi rendszerbe állítása, az arra való kiképzés, nem csak abból áll, hogy felkészítem a harcjármű vezetőket az új eszközre. Ez csak egy kis szelete az egésznek. Ez minden európai hadseregben így van. Még elég sokáig ott fognak állni a gépek egy helyben, és mégis képzés fog folyni a segítségükkel. Hivatalosan fogalmad sincs róla, hogy ebben az időszakban mi történik a gépekkel, és a többi kezelővel,mert ezt sehol nem írták le nyílvánosan, és ahogy már múltkor írtam, nincs is sok közöd hozzá.

Előzmény: doncike (159663)
_Berci Creative Commons License 2020.08.01 -1 0 159664
Előzmény: Sokat látott (159659)
doncike Creative Commons License 2020.08.01 -1 0 159663

A honvédelmi miniszter nyilatkozta a HírTV-ben (be is linkeltem ide), hogy jelenleg nincs senki, aki beülhetne ezekbe a tankokba.

A kiképzés szeptemberben kezdődik Ausztriában, szimulátoron.

 

Ami a szolgálatba állítást illeti: a papír persze mindent elbír -- különösen a honvédségi papír --, tehát még az is lehet, hogy papíron már csatát is nyertünk az új Leoókkal.

De a valóság ezzel szemben az, hogy nincs senki és még hónapokig nem is lesz, aki ezekkel a "szogálatba állt" eszközökkel bármit is kezdene.

 

Szimulátoros képzés megkezdéséhez nem szükséges, hogy a verda itt álljon már a kertben.

Azt vagy el lehetett (kellett) volna kezdeni korábban, és akkor már lenne valaki, akik tudnak vele kezdeni valamit.

Vagy ha bármilyen okból csak szeptemberben kerülhetett erre sor, akkor feleslegesen szállították le már most a tankokat, feleslegesn fizeti az ország már most a lízing díjat.

Előzmény: Tomsz85 (159637)
Sokat látott Creative Commons License 2020.08.01 -1 1 159661

Szekeres most józan volt? Miniszter korában ez a kis fa. engem mint katonát, és a Honvédséget is megszégyenítette, amikor Kecskeméten részegen hablatyolt. Szekereséknek különben áll a zászló, mert Benkő bejelentette, hogy a képviselők a minisztériumban betekinthetnek a repülési naplókba. Tehát itt a lehetőség az ellenzéknek-várom a vizsgálódásuk eredményét.

Előzmény: jklmn (159660)
jklmn Creative Commons License 2020.08.01 0 0 159660
Sokat látott Creative Commons License 2020.08.01 0 1 159659

Most ébredtél Berci? Majd 24 órája itt a fórumon is olvasható ez az újságcikk. Csekély négy hét múlva szeptember lesz, ezzel kezdetét veszi az ősz. Addig meg csak hagy "alldigaljanak" azok a tankok a laktanyában. Ha szerinted ősztől kezdődik a kiképzés, és ezért felesleges, hogy a kiképző harckocsik Magyarországon legyenek, akkor szerinted most mi történik a gépekkel, és a kezelőikkel? Ha jól emlékszem, ősztől a harcjármű vezetők kiképzése kezdődik Ausztriában. Szerinted amíg ők kint vannak, fog valamiféle képzés lezajlani az itthon maradottaknak?

 

Előzmény: _Berci (159656)
jklmn Creative Commons License 2020.08.01 -1 0 159658
Sokat látott Creative Commons License 2020.08.01 0 0 159657

Nem teljesen mindegy az neked, hogy mikor kezdődik az átképzés a Leopardokra?

Előzmény: _Berci (159655)
_Berci Creative Commons License 2020.08.01 -3 0 159656

 

Monnyuk ilyesmiket IS lehet olvasgatni. Ha elfogadjuk, hogy a kikepzes ösztöl Ausztriaban kezdödik, akkor eleg felesleges, hogy nehany A4 Magyarorszagon alldigaljon ...

 

Ősszel kezdődik a kiképzés

 

A dandártábornok lapunknak elmondta: a tervek szerint még a nyár folyamán megérkeznek az első harckocsik a tatai dandárhoz. – A Covid-19-járvány miatt fél évet késett a képzésünk, ez most kitolódott, a harckocsivezetők szeptemberben kezdik meg a kiképzésüket Ausztriában, majd az osztrák és a német féllel felváltva folytatjuk a vezetői, irányzói, parancsnoki, illetve logisztikai tanfolyamokat külföldön és Magyarországon is – számolt be Lőrincz Gábor, aki úgy látja: érdemes a fiataloknak harckocsizónak jelentkezni.

 

https://magyarnemzet.hu/belfold/fel-evszazadot-ugrik-elore-az-idoben-a-magyar-honvedseg-a-leopardokkal-8338680/

 

Előzmény: _Berci (159655)
_Berci Creative Commons License 2020.08.01 -1 0 159655

 

Berci hol van ennek az írásnak a Honvédség, vagy a kormány által hivatalosan kiadott hírforrása?

 

Te mashogyan tudod? Mikor kezdödik valojaban a kikepzes a Leo A4-eken?

 

Előzmény: Sokat látott (159628)
_Berci Creative Commons License 2020.08.01 -2 0 159654

 

A NATO erők végig a keleti blokk lerohanására készültek. Különösen az USA. 

 

Te teljesen meghülyültel? Hogyan lehet egy vedekezesre beallitott hadsereggel tamadni ... es egy tamadasra összeallitittal vedekezni?

 

Előzmény: Platon (159642)
jklmn Creative Commons License 2020.08.01 0 0 159653

Baumholderben láttam ilyet, három szinten három ablak, 9 hallgató gyakorolhatott egyszerre. Ezt a "lejtős tantermet" nem lehetett elforgatni a teknőhöz képest. Azt viszont nem tudom mit gyakorolhattak a tanoncok. Maga a jármű amerikai volt.

Előzmény: Tomsz85 (159650)
Törölt nick Creative Commons License 2020.08.01 0 0 159652

Amikor 1982-ben megérkeztek az R-417-es és hasonló tropo rádióállomások, nekünk úgy tűnt, hogy csak nézegetik. Pedig dehogy, a hivatásos állomány kiképzését már a beérkezés utáni hónapban megkezdték, a sorállomány körében pedig folyt az alkalmasak kiválogatása. Egy drága technikának nem lehet csak úgy nekiugrani még kiképzési céllal sem.

Előzmény: doncike (159631)
Törölt nick Creative Commons License 2020.08.01 0 0 159651

Csak a hidegháború miatt. Meg az oroszok néhány atomfeje miatt. Igazán "pitiáner" ok.

Előzmény: doncike (159632)
Tomsz85 Creative Commons License 2020.07.31 0 0 159650

Igen igen. Meg gondolom volt olyan, hogy minősítették a katonát, például 1.osztályú harckocsi vezető, hk parancsnok. 

 

A linkelt cikk szerint ilyesmi oktató verzió is lesz majd az A7-hez, 1 db. 

T-72-höz nem volt, tudtommal.

Előzmény: jklmn (159639)
Tomsz85 Creative Commons License 2020.07.31 0 0 159649

Olvasd el! 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=155502186&t=9098576

Idézet a cikkből: "Ősszel kezdődik a kiképzés

A dandártábornok lapunknak elmondta: a tervek szerint még a nyár folyamán megérkeznek az első harckocsik a tatai dandárhoz. – A Covid-19-járvány miatt fél évet késett a képzésünk, ez most kitolódott, a harckocsivezetők szeptemberben kezdik meg a kiképzésüket Ausztriában, majd az osztrák és a német féllel felváltva folytatjuk a vezetői, irányzói, parancsnoki, illetve logisztikai tanfolyamokat külföldön és Magyarországon is – számolt be Lőrincz Gábor, "

Mikor valaki beiratkozik az iskolába, akkor is létrejön a jogviszonya a beiratkozáskor, Júniusban, de az iskolapadba csak Szeptember elején fog beülni. 

 

Előzmény: doncike (159634)
Hiryu27 Creative Commons License 2020.07.31 0 0 159648

Sajnos ez a tartalom jelenleg nem érhető el.Elképzelhető, hogy a hivatkozás, amelyre kattintottál, már nem érvényes, vagy az oldal olyan célközönség számára látható csak, amelybe nem tartozol bele.

Előzmény: NYUGDIJAS TROTY (159641)
Hiryu27 Creative Commons License 2020.07.31 0 0 159647
Előzmény: Hehe164 (159646)
Hehe164 Creative Commons License 2020.07.31 -1 0 159646

Ami azt jelenti, hogy 2025 előtt nem lesznek rendszerbe állítva...

És tervben sem volt előbbi rendszerbeállítás...

De persze hurrá, hurrá.

Előzmény: Sokat látott (159645)
Sokat látott Creative Commons License 2020.07.31 0 0 159645

Azt, hogy egy magyar dandárparancsnok mit mond a távoli jövőre vonatkozólag, az a legmegbízhatatlanabb információ. A pozíciójának nincs komolyabb befolyása anyagi-technikai, hadsereg szervezési, sem politikai-gazdasági folyamatokra. Lehet hogy mire lezajlik az átfegyverzés, már ő sem lesz ott, ahol most van.

 

Különben én nem találom a nyilatkozatában a lövegproblémák miatti csúszást-amit a Totalkar jól értesült firkásza vízionált, amit különben sem engedtek volna megjelenni a Lőrinc cikkben, ami megjelenés előtt jó alaposan meg lett fésülve.

 

Ellenben Lőrincz ezt nyilatkozta:

"Az új gyártású Leopard 2 A7HU harckocsikat – amelyekből 44-et rendelt meg Magyarország – tervezetten 2023 és 2025 között szállítja le a német gyártó."

Előzmény: Hehe164 (159643)
M.Zoli Creative Commons License 2020.07.31 0 0 159644

Mar nyilvanos az anyag, de meg nem olvastam.

Előzmény: jklmn (159609)
Hehe164 Creative Commons License 2020.07.31 0 1 159643
Előzmény: Sokat látott (159628)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!