Most, hogy mondod, ismerek még egy elhivatott emberkét. Évfolyamtársam volt, de már akkor kifejtette, hogy neki csak a papír kell, ő a diplomáját soha semmire nem fogja használni. Gimnazista kora óta a számítástechnikai könyveket bújta, és igaz, ami igaz, már az egyetemi évek alatt jobb weblapokat írt, mint akkoriban a profi cégek. Most keres is egy csomó pénzt, viszont soha nem lehet vele elmenni sörözni, mert állandóan fáradt.
Néhány éve végeztek. A fő hangadó igazából a házigazda volt, aki a barátnőm egy jó barátja. Szerintem seggfej, de a barátnőm ezt úgy hívja, hogy a szakmája az élete.
Egyébként még én sem jöttem rá, mi való nekem, de állítólag vannak ilyenek.
höhö, én 11 évig otthon programoztam minden szabadidőmben, majd tökvéletlenül egy haverom szerzett nekem munkahelyet egy programozó cégnél. Ott kezdtem rájönni, hogy nekem ezt kéne csinálni, addig fogalmam sem volt :D
en pl. mindig azt hittem hogy szellemi munkara vagyok hivatott. csinaltam is egy jo darabig, amikor rajottem hogy a ketkezi munka sokkal jobban megy, es sokkal tobb penz kereshetek vele, es jobban erzem magam, mint ulni egy irodaban, es 5 percenkent az orat bamulni es varni mikor mehetek haza, es utalni mindenkit aki benyit az ajton, es kerdez, illetve ker valamit. a hihetetlen gyorsasagu gepelesi technikamat meg itt tudom kamatoztatni (nem helyesirasi technikara gondoltam) :)))
Biztos ismeritek a bonbonokban lévő műanyag-tartót, amiben a csokik vannak. Már kora kisgyermekkoromban azt püföltem lefelé fordítva, mind a tíz ujjammal. Már akkor felsejlett bennem a jövő gépírója. És lőn:o)))
Nem a legjobb cím, de nem is ez a lényeg.
Nemrég alkalmam volt részt venni egy kellemes szalonnasütésen, ahol diszkrét italozás mellett a társaság kedélyesen eltársalgott a savas, ill. lúgos szennyvizekről, a beton- és műanyagfenekű ülepítőkről, pumpákról és szivattyúkról. Na most, ez kétségkívül izgalmas téma, legalábbis egy kevesek számára, de ami a leginkább megragadott az egész dologban, az a mély szakmaisággal alátámasztott elégedett önbizalom.
Mindannyian ismerjük az amolyan "már közép csoportos koromban is hegymászó szerettem volna lenni, ezért vagyok most könyvvizsgáló a kpmg-nél" típusú történeteket, de engem most ezek ellentettje érdekelne. Ki mikor jött rá, hogy ő egy adott pályára hivatott? Honnan jött a nagy felismerés?
Hát, ilyesmik.
