Figyelem! A HUMDA Országos Rally Bajnokság első versenyét április 4-6. között Miskolcon és környékén rendezik.
A rajt- és a célceremónia, a DVTK Stadionnál lesz április első hétvégéjén, a gyorsaságikat pedig a Bükkben, valamint a Hegyháton bonyolítják le a két nap során. A legendásnak számító bükkszentkereszti, valamint mályinkai szakasz mellett a mezőny ellátogat Ózd környékére is.
Érdemes a túrákhoz ennek megfelelően előre tájékozódni!
Magyarország egyik legtitkosabb és egyben legtitokzatosabb helye volt évtizedeken keresztül Lillafüreden, a Hámori-tó felett található Szikla fedőnévre hallgató katonai komplexum.
Már építésekor, a 30-as években is sötét legendák övezték, majd, a közel 60 évig szigorúan titkos lezárt területnek minősített objektum létezése, az idők folyamán még izgalmasabb lett.
Egy, manapság divatos urbex-túra keretében bejártuk a nyirkos pincéket, sötét termeket, szellem járta folyosókat.Ha valakit kíváncsi, hogy az egykor a hazai légvédelem központjaként funkcionáló, bunkerré alakított, részben természetes barlang rendszer, nyomokban tartalmazza-e még a dicső múlt emlékeit vagy sem, ajánlom megtekintésre a következő filmet .
A Hór-völgyből a Suba-lyukhoz felvezető ösvényt felújítási munkák miatt 2024. szeptember 23. és október 22. között lezárták. A lezárás csak a barlanghoz felvezető ösvényt érinti.
Bocs, most látom a kérdést. Ezt a "Szimbolikus temetőt" valóban az Ózdi Kohász Turista szakosztálya hozta létre 1966-ban. Azóta is minden évben ősszel egy emléktúrát vezetnek ide a mai utódok.
A Gerennavár oldalában egy emlékfal van (így nevezik), rajta több névtábla. Jól sejtem, hogy egy túracsoport néhai tagjainak (talán az ózdi kohász túrázóknak) állít emléket?
Cca 2,5 éve bükkis fórumtárs egy emlékműnél volt, amit az elmúlt hetekben mi is megtaláltunk. Sikerült már azóta megfejteni, hogy milyen emlékmű lehetett?
hajaajjj...csak leg alabb itt volna 1E-t ertes,kerlek ne fikazzatok mar egymast folyton az nem vezet sehova...
kerdesem van...miert tuntek el a hosszu haju,mosolygos,huncut szemu ferfiak es mi ez a gyasz oltozet? mind ket nem felkete szinben tetszeleg...talan jarvany van amirol nem tudok? a "betegseg orszagosan pusztit"...mit leptek erre? media v Fekete himlo...esetleg tulzott telefon b..zkodas?
Az elmúlt évhez hasonlóan idén is taroltak a Bükk-hegység turistalétesítményei. Az ez évi szavazások eredményeként a Zsófia-kilátó lett az Év Kilátója, megelőzve kilenc dunántúli kilátót. Az Év turistaháza szavazáson is első lett a Fehérkőlápa turistaház, megelőzve az ugyancsak bükki Stimecz-házat.
Köszönöm a kiegészítést, így még nem ismertem. De úgy már igen, hogy - alávaló fráter vagy aljas fráter vagy bűzös borz vagy hitvány fráter vagy kapcabetyár vagy piszkos csirkefogó vagy ronda fráter vagy szkunksz vagy szkunksz szőrme vagy utolsó fráter.
Ezt a szakaszt bejártam Kisgyőr és Szomolya között. Hááát... Elég combos emelkedők, vannak völgyből le, dombra fel. Nem éppen családi gurulgatós terep! Persze, nem ismerem a még csak tervezés alatt sem lévő nyomvonalat.
A Nemzeti Park tájékoztatása szerint újabb tűzeset volt a Bükkben. A hét elején két alkalommal is tüzet kellett oltani a Szalajka-völgy közelében lévő Kelemen széke tanösvénynél. A tűz a tanösvény északi végénél keletkezett, a Csortos-kőnél. A tűzoltás gyors beavatkozásának eredménye, hogy itt mintegy 1 hektárnyi fokozottan védett terület károsodott.
A BNP és az Erdészetek is fokozott figyelmet és a tűzgyújtási tilalom betartását kéri a látogatóktól. Az ellenőrzés szigorodására is sor kerül az egész hegység területén.
Az azért egy elég keskenyke kis út, és nem is igazán főútvonal. De amúgy én imádtam kis koromban, amikor arra mentünk autóval, igazából sajnálom, hogy ez a mai gyerekeknek ki fog maradni ;) Dehát jogos a lezárás, mert ezzel a mai forgalommal tényleg borzalmas lenne. Főleg a sok okos eszköznek, meg GPS-nek "hála" mindenki megy mindenfele magabiztosan, régebben azért a térképekkel nem voltak ilyen "bátrak" az emberek.
Ahogy már lentebb is olvasható, péntek délután tűz keletkezett Jávorkút közelében. A legfrissebb hírek szerint szombat hajnalban a jókor érkezett eső és a kilenc területről érkező tűzoltósági egységek közreműködésével sikerült megfékezni a tüzet. A legmagasabb fokozatú oltási munkák ellenére is, sajnos mintegy száz hektárnyi fenyőerdő lett a tűz martaléka. Fenyveseinket még az ág is húzza.
Nem mellesleg tudni kell, hogy éppen mától (július 2.) országos szintre kiterjesztett tűzgyújtási tilalom lépett életbe.