Feri, megint van egy szépen pöfögő V6-osod. A gyújtás alatti szimering ki volt csúszva, újra cseréltem, meg feltettem a frissen fúrt hengert és most már szépen indul, szépen jár. Még nem próbáltam ki; a bovdeneken még dolgozni kell, meg a láncot sem tettem még fel. Ha minden jól megy, jövő hét végére kész lesz.
Számomra nagyon fontos, hogy a motor visszaalakítható legyen - a kartermembrános megoldás profibb, de nem visszaalakítható, így aztán maradok a hengermembránnál.
Nem akarom fentebb reszelni a hengert, Rigánál ennek semmi értelme, hiszen éppen a túlpörgetéssel lehet kinyírni a motort. Pörögjön csak annyit, mint gyárilag, de ott legyen nyomatékosabb.
Ami a konkrét kérdésem, hogy szerinted a gyűrű vége és az ablak (pótfelömlő) széle között kb. mennyi távolságot kell tartani, hogy biztonságos legyen és ne akadjon be a gyűrű vége az ablakba. Valamint még az is, hogy a gyűrű elforgatása, tehát a dugattyúban lévő réz pöcök áthelyezése mennyire megoldható.
A membrán felszerelésével megnőtt a sűrítési arány, ezt tovább már nem növelném a hengerfej módosítgatásával - nem tudom, mekkora kompresszió az, ami még egészséges a Riga rendszerének, mert egy bizonyos határ fölött már teljesítménycsökkenést okoz.
Egy hangolt kipufogóval lenne teljes a rendszer, de ilyet nem tervezek - nem sportmotor lesz, sem külső megjelenésében, sem használati módjában.
Egyébként a teljes visszaalakíthatóság elvét is fel kell adnom, mert egyszerűen nem fér el minden plusz alkatrész a gyári alkatrészek mellett. Ki kell hoznom oldalra a karburátort, más megoldás nincs. De akkor már nem ezt a lapos membránt hagyom benne, hanem egy V alakút. És lehet, hogy a Mustang karburátor sem marad, hanem Simsoné megy rá. A bal oldali doboz meg átalakul burkolattá, ez alatt lesz a porlasztó meg a légszűrő. De majd meglátjuk.
Udv Molnar Bence! Nem tudom h haladsz a mocival!? De meg annyit megnezhetel h....bar tav javitani nem egyszeru...:-) no elosszor vedd le a pipat es kb. 5mm tavolsagra tartva a kabelt a hengertol,rugasra milyen a szikra szine,ha sargas akkor en kondira gyanakodnek... masik megszakito kivesz es ha a volframokon szurkes feheres eges nyomok vannak erdemes uveglapon felcsiszolni,de ezis kondi hibara utal,es meg ha be tudod inditani es stabil akkor nezd mar meg h a megszakito kozze mennyire szikrit ha feltunoen eg akkor megint kondi... rem tudtam valamit segiteni! :-)
Sikerült beindításra bírnom, azonban járt egy picit is, szépen reagállt a gázadásra, vette a lapot, aztán csak ugy leállt. Utánna pár rugásra megint elindult ,aztán hirtelen leállt és azóta semmi. Talán a karburátor dugulhatott el ?
Ok. Akkor mondok egy egyszerű beállítást ami probanak jo lesz aztan lehet ugy is marad😁. Alaplap ket csavarjat meglazitod kicsit aztan az alaplapot elforditod koppra jobbra majd egy picit vissza mozditasz rajta ez igy ok is ketcsavart visszahuzod. Lendkereket felsoholtponra forditod h nyissa a mexakitot aztan annak a hezagjat 0.4 re beallitod. A gyertyaet is kb 0.3-0.4 re. Ha mas baj nincs igy indulnia kellene.
Bar en az eredetisegre szoktam torekedni de mivel ez a 3 as mar ugyis tuningolt gep akkor akar mar mehetne ra egy sport legszuro ha gondban vagy a legszurovel , es igy akar jol is mutatna rajta ,valamint akkorat tennel ra ami biztos hogy nem fojtja a motort .
Udv Tibi! :-) Eloszor is gratulalok a kitartasodhoz ill.szaktudasodhoz!! Futolag szoktam olvasgatni a rulezt,mert ozon a javitas,most fokent fukasza meg.... mocik nem sok volt meg az iden. Jol gondolod celszerubb volna a forgattyus hazra szerelni a membrant a jobb toltes erdekeben,es en k60ast tennek minimum! Az enyemen jol szuperal! Meg mindig az a kerdes es szamomra fontos h a motorozhatosaga ne romoljon,nem versenymotor.... elvileg a hatasfokod joval jobb lesz membrannal! De itt mar szerintem jo volna egy hangolt kipuff is h a tobblett keverekkel tuggyon mit kezdeni....:-) en azt gondolom h jo a potfelomlok gondolata is de en nem mennek magasabbra az ablakok magassagaval a gyariaktol! Es en a potfelomloket az egester iranyaba kb. 30fokban reszelve felfele iranyitanam.... a hengerfejet felhegesztetnem es egy pres savot hoznak letre,kb 6mm savot. De lehetne meg itt beszelni errol...! :-) en mar lassan bejaratom az enyemet! Egesz jo, most kapott egy 15 lanckereket.mertem a fordulatszamat 40nel 3600fordul, olyan 3000tol kezd huzni,h meddig az....:-) tovabbi sok sikert neked,es verhora fel!!!! Varom a videokat!!!! :-)
Csak az udvaron próbálgattam, az utcára nem vittem ki, mert nincs rajta légszűrő meg az oldaldoboz (amiben az összes elektronika benne van) sincs biztonságosan rögzítve. Én úgy érzem, igencsak jó erőben van - de ez még nem a végső állapot. Még lehet, hogy a hengeren is módosítani kellene, meg ehhez az erőhöz egy 15-ös kis lánckerék kellene (a gyári 13-as helyett), mert a most benne lévő 14-est könnyedén elbírja. De messze még a történet vége; amíg a légszűrő-kérdést nem oldom meg valahogy (egyszerűen és visszaalakíthatóan), addig nem tekintem életképesnek az átalakítást.
A Membrános Verhó 3 azért nem akart menni, mert túl keveset kapott a motor. Ennek két oka volt, falsot szívott a membránháznál és túl kicsi volt neki a k35b. Csináltam új membránházat és feltettem a Mustang-porlasztót. Megtáltosodott a gép.
Viszont!
A k35-tel szűkösen ugyan, de elfért minden - a Mustang karburátorral viszont semminek nincs helye; a bal oldali oldaldobozt lemezestül együtt le kellett venni. És a levegőszűrőről sem tudom, hogy hogyan, hova és milyet lehetne felszerelni.
Bocsánat, hogy megint OFF témában írok, de ez (úgymond) vészhelyzet.
Gilera DNA 50-esemnek tönkre ment a műszerfal-egysége. Mint kiderült, ez típushiba. Lehet új műszerfalat venni, 237ezerért - szóval ez felejtős. A német e-bay-en már fele ennyiért árulnak használtat, de ez még így is megfizethetetlen - ráadásul nincs rá garancia, hogy működik. Szóval, ha valaki tudna jól működő DNA (mindegy hanyas, ugyanolyan van mindben) műszerfalat, azért nagyon hálás lennék. Tudom, kicsi az esély rá, de hátha.
Én is motoroztam, de ez itt OFF-téma (Gilera DNA 50, melegben vagy menet közben bemelegedve az a hiba jön elő, hogy a kulcsot elfordítva recseg az immobiliser (?), bevillan a műszerfalon minden, ahogy kell - de ezt két másodperc múlva újra kezdi. Közben az akkuja is kimúlt, kapott újat és ezzel teszteltem, de nem változott semmi.)
Most a Verhovinás képek hatására ujra előttem lebeg a variátoros hajtás , Verhó 4 be még jobban tetszik , lehet hogy egy ilyen készítésébe csak bele kezdek a nyáron elkészülő csakis Riga javító mühelyben . Bíztos hogy lassu folyamat lessz de a tág határok között mozgó áttétellel szerintem egéssz jó menet tulajdonságokkal kellesz rendelkeznie .
Kár, hogy nem lett a Szelénából szériamotor - ez lehetett volna a Kelet Vespája. Valahol azt olvastam, a megfelelő minőségű ékszíj gyártása okozott gondot a szovjeteknek.
A Verhovina k gyartastortenelmerol szolo nagyszeru oszeallitasod csodalatra melto , s Riga rulez esek neveben gratulalok , a tovabbiakban is szivesen latnank az evek folyaman felhalmozodott tudasodat .
A ma felrakott kepeken nagyon tetszik a variatoros atteles hajtas , amit mar Tibi vel es a fiuk kal vesezgettunk , szerintem annal eleg jo menet tulajdonsagokkal rendelkezo kis motor lehetne akar varosi forgalomra is ! Valamint igen dogos a Karpati az oldaltaskakkal , igazi kirandulomotor jelleget kolcsonoz neki . Koszonjuk neked Laszlo !