Ez aranyos. Én is tőle hoztam a dulcisomat. Mentünk ott a bambuszok között, és a dulcisos részénél kiráncigált a földből egy szökött hajtást, na ez a dulcis, ez megint mászik. Én azt elkértem, és abból lett nálam ez a faj.
Két évre rá, 2014-ben így nézett ki nálam. A képen ez a kis bokor már egy éves, és ez alatt annyi erőt összegyűjtött, hogy ezeket a két centi vastag szárakat kitolja (és aztán felnevelje).
De ez lehet tévedés is (bár nem az, mert a vastagság/magasság aránya elég egyedi), mindenesetre itt vannak szak-oldalak képei a dulcis hajtásairól:
Nem tudom, neked mi lehet. Több faj néz ki olyan sötét pöttyös-foltosan, és én nem ismerem mindet.
Ha Gyuláról hoztad, az ebben a konkrét esetben pont nehezíti az azonosítást, mert míg az ország kiskertjeiben tán tucatnyi faj fordul elő különösebb egzotikus ritkaságok nélkül, Gyulán van minden, mint a búcsúban. Ott ötven egyéb phylloval keveredhetett.
Ugye az azonosításnál számít, hogy sima-e a szárhüvely vagy szőrös. Számítanak a szárhüvely végén lévő kis csüncsüllék, azaz esetleges kétoldali fülecskék, amik szőrösek vagy sem, a feltapadó nyelvecske (én múltkori képemen vannak mindezek), meg az a szalagszerű vége a takarólevélnek.
Kéne találni valami jó rügyes oldalt (nemigen vannak), vagy végignézni külön a fajoknál.
Pár dolgot ki tudsz zárni, például nem aureosulcaták, nem nigrák, meg még sok mindenek nem, csak én már nem emlékszem mindnek a kinézetére.
Biztos, hogy ez bambusz? Inkább paprikának néz ki. :)
Moso-t én is próbáltam a kezdet kezdetén csíráztatni, de egy sem kelt ki a 20 magból. Aztán itt a fórumon felhomályodtam, hogy nem vesztettem vele sokat, csak némi időt.
Van egy vödörben nevelt Ph aurea bambuszom, ha érdekel. Olyan 2 m magas, de idén már nagyobb lesz, mert vastagabb szárat tol. Van az udvaron is egy kiültetve és valamit ezzel is kezdenem kell, mert már nem akarom a leanderekkel bent teleltetni, kint meg így vödörben átfagyhat a földje. Postázni ezt már nem lehet, de olcsón elviheted ha kell. Csongrád megye északi részén van.
Teljesen igazad van. Csak elkövettem azt a hibát, hogy előbb vettem, mint olvastam volna ezt a fórumot :)
De a németektől rendeltem, mert olcsóbb volt a 120 mag, mint nálunk 5 szem :) és hamarabb meg is jött, mint itthonról :D
(nem akarom elkiabálni, de még van három ígéretes)
Persze, veszek is. Most találtam olyat, aki 100-120 centiset árul és korrekt. Mivel én a harmadikon ültetem, így inkább csak poén. Ugyan van bazinagy ládám.
Talán még a Ming-dinasztia idejében gyűjtötték azokat a magokat. :)
Szerintem még az eladók sem tudják, milyen idős magokat árulnak. Lehet az a bambuszfajta 1, 5 vagy 20-30 éve virágzott utoljára és a fene se tudja csíraképes-e még a magja. Mondjuk olcsón szokták adni, de bosszantó ha több hetes gondozás után derül ki, hogy feleslegesen kínlódott vele az ember. Csak akkor éri meg ezzel kísérletezni, ha spéci ritka, trópusi fajtákat gyűjt az ember és van hozzá üvegháza is. A mi klímánkat elviselő fajtákat jobb rizómáról szaporítani. Persze ez csak az én véleményem...
Locsold őket rendszeresen idén, míg újra begyökeresednek és hogy az új hajtásokat rendben ki tudják nevelni. Valószínűleg hoznak majd nehány vékonyabb szárat. Aztán majd szépen beindulnak a tövek jövőre!
Kezdem ott, hogy kényszer pályán voltam, mert egy olyan szűk helyről kellet kiszednem a rizómát, ahova ásóval és csákánnyal sem fértem be, ezért csak kis lapáttal és baltával tudtam kitermelni, ezért mindenképpen kénytelen voltam elvágni a bambusz szárat. Az első oldalág 2m felett volt mindegyiken és ha ott vágom el sem lettem volna jobb helyzetben és csúnya is lett volna.
A bambusz semmiképpen nem hasonlítható a fákhoz, mivel a bambusz rizómával terjeszkedik, erre alapozva gondoltam, hogy jobban járok ha hagyom a rizómából kihajtani, mint esetlegesen kimeríteni a rizómát, mint amiről már többen írtak itt, hogy a nagy szár kiszívta az energiát a rizómából, és megsínylette, vagy akár el is pusztult.
A napokban már be is igazolódott, hogy jól döntöttem, mert az alvó rügyek már megindultak.
Egy kísérletbe is belekezdtem a kitermelés közben azért forgácsolódtak le 5-10 cm-es rizóma darabok minimális gyökérzettel, vagy anélkül, de rügy nélkül garantáltan, ezeket is elültettem egy 10 literes vödörbe nagyon kíváncsi vagyok milyen sikerrel.
Személyes tapasztalatom nagyon függ a határoló mélysége a terület nagyságától (és a bambusz fajtájától), minél kisebb területre "kényszeríted" be a bambuszt, ez pár m2, annál mélyebbre fog hatolni a rizóma és próbál szökni, ezt az 1m2-es terület esetén simán megszökik az 1m mély határolás alatt is. Itt is írtak már róla, hogy a 1m-es kútgyűrű alatt megszökött.
Én a HD hálóval vasalt 80-100 cm-es beton határolásban jobban bízok, mint bármiben és ez házilag viszonylag kisebb költségvetéssel is megoldható.