avagy:
mi a csuda járhatott a Magyar Hírlap érdemdús főmunkatársának még érdemdúsabb buksijában, mígnem mai müvét az ojságba szösszentette? Télleg' az utcaköveket hiányolja, de igazán?
"Veteránok
Bácskai rizsa
A veteránok a parkban gyülekeztek minden alkalommal, megemlékezni.
Nem volt nagy park, és a veteránok sem voltak sokan; talán öten, legfeljebb hatan ha lehettek. A park szélén, a bokrok mögött volt egy pad, ott találkoztak.
Amikor összejöttek, óvatosan körülnéztek, figyelik-e őket, és ha tiszta volt a levegő, zsebükből elővették a kitûzőket, a cekkerekből pedig a transzparenseket. Megmutatták egymásnak, összenéztek, és skandálni kezdtek. A skandálás nem volt igazán hangos; jóformán csak mormogtak. Két lépésre álltak egymástól, és még így sem értették tisztán, mit is mondanak.
Szbbmadbll! Smtfmklk!
Aztán suttogva lázítottak.
A helyzet tarthatatlan! – mondta az egyik veterán. Az elégedetlenség tetőfokra hág!!
Az elégedetlenség nekünk dolgozik! – mondta a másik.
Óriási tömegek csatlakoznak hozzánk nap mint nap – mondta a harmadik.
Hlzöbrg!!! – mormolta el
a rendszerellenes rigmust a negyedik.
Hlzöbrg!!! – mondták a többiek.
Aztán kötetlenül beszélgettek. Legszívesebben arról, amit egymás között a Fenséges Forradalomnak neveztek. Néha Eszmélet Napjának nevezték. Máskor az Ellenállás Pillanatának.
Emlékeztek, amikor mind ott álltunk a téren? – kérdezte
az egyik veterán. A többiek bólogattak.
És amikor hozzám odajött
a rendőr? – kérdezte a másik.
És amikor megkérdezte, hány óra, te tíz perccel kevesebbet mondtál! – dicsérte a harmadik.
Amikor véget ért a megemlékezés, a jelvényeket, kitûzőket zsebre vágták, a transzparenseket összehajtogatták és elrejtették. A veteránok inkognitóban mûködtek. Megtévesztésül kitûzőként a galambászegylet jelvényét használták: úgy gondolták, felesleges kockázatot vállalnának bármilyen konkrétabb emblémával. A transzparenseket fehér lepedőkből készítették, és nem írtak rájuk semmit.
Fehér lepedőért csak nem végeznek ki – mondta az egyik veterán.
Lehet, hogy kivégeznek, de ennyit megér az ügy, mondta
a másik elszántan.
A többiek bólogattak.
Amikor még nyolcan voltak, valaki felvetette, hogy meg kéne egyezni a hatósággal.
És akkor elmennénk a központba tüntetni – mondta a javaslattevő veterán, aki már kissé unta a parkot, mert sokat kellett buszoznia odáig.
A többiek azonban elvetették a javaslatot.
Nem lehet! Nincs kompromisszum! – mondták a veteránok, a megalkuvót pedig azonnal kizárták, pedig még sípja is volt, és a tüntetéseken a síp nagy kincs.
A veteránok néha keseregtek, hogy az általános zendülés lassabban alakul, mint szeretnék.
Még heten voltak, amikor felvetődött: hívhatják-e forradalomnak azt, amiben csak ők vettek részt, és amiről rajtuk kívül más nem is tud.
Az ilyen kishitû megközelítést azonban nem tûrhették, és morálisan megbicsaklott társukat azonnal kizárták a forradalmi tanácsból.
Még hogy nem tudnak róla! – dohogott az egyik. Másról sem beszél a város.
Igen, én is megfigyeltem, környezetemben is mindenki csak
a forradalomról beszél – mondta a másik.
A veteránok jóformán csak egymással álltak szóba.
Még hogy nem is volt! – hitetlenkedett a harmadik. Minden percére úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna!
Pedig már vagy másfél hónapja volt – mondta a negyedik. Másfél hónap szüntelen küzdelem!
Akkor… Holnap? – kérdezte az ötödik.
Holnap – mondta a hatodik. Holnap megemlékezés.
Elmormolták kedvenc rendszerellenes jelszavukat, és mind hazamentek a veteránok.
Makai József"
A magunk módján / Mi is figyeltetünk,
Aki előttetek áll / A za miemberünk...
