Keresés

Részletes keresés

P_Lilla24 Creative Commons License 2019.07.16 0 0 4350

Üdv!

Hónapok óta tartó torokfájásom, torokkaparásom van ami nem akar múlni.

Még 2018 szeptemberében betegedtem meg, akkor heteken keresztül gyötört a nátha és a köhögés, illetve lázam is volt. Kaptam rá antibiotikumot a házi orvostól. A láz és nátha elmúlt, azonban a torokfájás, kaparás azóta is megmaradt. Jártam már két alkalommal is fül-orr gégészeten két különböző orvosnál. Kimosták a fülem. Az egyik orvos gyomorsavra gyanakodott, írt is fel gyógyszert amit heteken keresztül szedtem de semmi változás. A másik orvosnál végeztek el baktériumtenyészetet (negatív lett), allergiavizsgálatot (1-2 nagyon minimális dolgot mutaott ki, de nagyrészt ez is negatív), illetve CT-n is voltam, ahol megállapították, hogy minimális orrsövény ferdülésem van, de nem vészes illetve azt a következtetést vonta le a doktor, hogy idült orrmelléküreg gyulladásom van ami még a tavaly őszi betegség után maradhatott fent. Kaptam rá orrcseppet amit azóta is rendszeresen használok, illetve napi szinte rendszeresen mosom az orrom sós vízzel. 1 hónapja használom ezt az orrcseppet de nem igazán érzek változást. Vannak napok amikor jobb, és vannak amikor rosszabb a torokfájás.

Segítséget szeretnék kérni, hogy hol induljak el ezek után? Már kifogytam az ötletekből, hogy mit lehetne még kivizsgáltatni.

 

Captain-Balu28 Creative Commons License 2019.06.12 0 0 4349

Üdv Mindenkinek!!!!29 fiú vagyok. Tavaly március környékén kezdődtek a tüneteim amikor enyhe szédülésre lettem figyelmes és pár napra rá jobb kar zsibbadás társult hozzá, ami kb két hét múlva abba maradt és én ráfogtam a sok munkára. Ugyan ebben az évben magas pulzus miatt kerültem korházba ami estére annyira zavaró volt hogy nem tudtam aludni és teljesen kimerültem két hét alatt, ezzel kivizsgáltak korházban de nem találtak semmit. Ezt követően volt egy here gyulladásom ami elég nagy fájdalmakkal járt és találtak rajta egy cisztát is amire azt mondták hogy magától felszívódik majd. Idén március 1-el újra kezdődött minden amikor is felálltam  a számítógéptől. Hírtelen elkezdtem szédülni és szinte minden nap újabb tünetek jelentkeztek. Kéz és láb zsibbadások,fülzúgás, égő érzés a lábaimban, homályos látás, reggelente véres szemek(szem fehér része), égő érzés az arcom jobb felén, ködös gondolkodás,remegés, izom fájdalom, izületi fájdalom ( csípőcsont-jobb váll izület ).  Első lépésben a házi orvosom elküldött neurológushoz Sclerosis multiplex gyanúval, aki tüzetesen átvizsgált és adott beutalót MR vizsgáltra. A gerincem felső részéről és az agyról készültek felvételek, ami negatív lett. Voltam vérvizsgálaton ami szintén negatív, a vizeletben volt egy kevés fehérje amire azt mondta az orvos hogy nem lényeges. Volt Lyme-kór labor vizsgálat az is negatív. A lényeg most jön: Anyukám találkozott egy volt általános iskolai osztálytársával  akinél autoimmun betegséget (  Myasthenia Gravist  ) állapítottak meg és már alig bírt mozogni. A lényeg ,hogy a hölgy ezzel a betegséggel elment egy Biorezonanciával foglalkozó természet gyógyászhoz aki  nem gyógyította meg a betegségből mivel ez gyógyíthatatlan de tünetmentes élethez segítette. Én személy szerint nem nagyon hiszek az ilyen dolgokban de elmentem mert láttam rá bizonyítékot, hogy tényleg segített rajta ez a Bio dolog. A természetgyógyász( hölgy) csinálta nálam is egy Állapot felmérést és ott azt mondta hogy  Epstein- barr  vírus (EBV) vírus fertőzésem van, ami már krónikus és attól vannak a tüneteim, mert a fertőzés már az idegrendszeremet támadja. Végig csináltam egy 1 hónapos Tisztító diétát étrend kiegészítőkkel  és hát nem sokat változtak a dolgok, talán egy-két tünet enyhült. A jelenlegi tüneteim(reggelente véres szemek,szédülés,szem fájdalom,gerinc zsibbadás,fülzúgás,szemhéj rángás,néha fej fájás,fáradékonyság)Jó lenne erről orvosi diagnózist is ki állítani csak nem tudom merre menjek tovább, most van időpontom belgyógyászatra, hátha ott mondanak valami okosat. Az lenne a kérdésem hogy itt a Fórumon belül van valakinek hasonló története ezzel  az  Epstein- barr vírussal kapcsolatban. Kérdeznék tőle pár dolgot vagy esetleg felvenném a kapcsolatot vele Email-ben, hogy neki hogyan sikerült túl lenni ezen a betegségen.

ny63 Creative Commons License 2015.11.18 0 0 4348

És idén a doki ugyanúgy.
Viszont elfelejtettem beutalót kérni a reumára, mehetek vissza :-( mert mindenem fáj.

Előzmény: ny63 (4339)
kheiron Creative Commons License 2015.07.23 0 0 4347

Menj el kardiológushoz, ez alapján a távolból nem lehet semmit mondani.

Előzmény: kuzco007 (4344)
rhénai Creative Commons License 2015.07.20 0 0 4346
kuzco007 Creative Commons License 2015.06.30 0 0 4344

Üdv! Az mitől lehet, hogy ha előrehajolok vagy fekszem, illetve ha éhes vagyok akkor egy-egy ütem duplára sikerül, vagy az első ütés kicsi és utána gyorsan egy nagyobb vagy előbb a nagyobb és utána egy gyors kicsi szívverés aztán visszaáll normálisra és pár 10 ütem múlva újra főleg ha nagy levegőt veszek és ha odafigyelek rá. Általában lefekvés előtt és fekvő helyzetben jelentkezik, illetve amikor éhes vagyok vagy már ettem és jól laktam. Gondoltam sokmindenre, de inkább egy hozzáértő véleményét olvasnám. Érdekes módon ezek a tünetek csak akkor jelentkeznek ha ülök vagy fekszek. Köszönöm a választ előre is! U.i 195 magas és 70 kiló vagyok, 25 éves

dave6847 Creative Commons License 2014.01.23 0 0 4343

Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztés ma már TÖRVÉNY megteremti annak lehetőségét, hogy a háziorvoson kívül a beteg más kezelőorvosa is megismerhesse a beteg által igénybe vett ellátásokat. Az indoklás szerint fontos egészségpolitikai cél, hogy a hatékony gyógykezelés érdekében a kezelőorvosok hozzáférjenek betegeik kórelőzményéhez, elkerülve ezzel az esetleg feleslegesen ismételt vizsgálatokat.

Mustár Creative Commons License 2013.12.17 0 0 4342

Sziasztok!

A sok klikkelgetős munkától fájdalmaim vannak a kisujjamban. Ki foglalkozik ilyen problémákkal, merre érdemes érdeklődni, utánakérdezni, utánaolvasni?

Kösz!

pingfin fing Creative Commons License 2013.09.10 0 0 4341

sziasztok, az hogyan lehetséges, hogy bevettem 30 db 10 mg-os betalock zook-ot, plusz nyugatók, plusz altató (ezekből kevés3-4 szem,), az aznapi vérnyomáscsökkentőket és semmi, de semmi bajom nem lett. Viszont rendesen beállt a vérynomásom és a pulzusom.:-) Ilyen ideális értékeket az elmúlt sok évben nem igazán mértem, főleg pulzus tekintetében. a máskor 100 felett levő lement 64-re.

youlcsi Creative Commons License 2013.03.21 0 0 4340

ide is bemásolom, hátha előbb olvassa valaki...

 

Sziasztok!

belebonyolódtam már abba, hogy mi bajom van, és mi nincs... mindenesetre jól érzem magam :) de azért kíváncsi vagyok...

 

gyorsan, röviden: 6 éve hasmenés, vizsgáltak mindenre, már ileális tbc-re is... végül 2 év után colonoscopos kép és szövettan alapján corhn diagnosztizáltak. kezelések ellenére semmit nem javult, így 1 év után újból vizsgálat, majd bélbeteség kizárva, dg nem fertőzéses gastroenteritis kmn.

 

bő 2 éve császáros szülés, azóta semmi gondom nincs (leszámítva a reggeli sürgető hasmenést, de ezt mondjuk betudom a pcos-kezelésre szedett metforminnak)

 

szűk fél éve véradás, ahol anti-hcv pozitív eredményt kaptam (nem kaptam volna, de mivel őssajtdonornak akartam jelentkezni, így közölniük kellett, hogy miért nem veszik le a mintát... és 6 éve még tuti nem volt ilyen eredményem, akkor voltam előtte utoljára vért adni), de a riba teszt negatív lett. lényegében a véradó azt az értesítést küldte ki, hogy a véremet ugyan megsemmisítették, de majd mehetek újra vért adni.

 

szóval igazából csak véleményt szeretnék... a vérben megjelenő, anti-vch-re tesztpozitív eredményt adó akáminek lehet köze egy bélgyulladáshoz, ami lehet, hogy nem is bélgyulladás???

vagy hogy is van ez?

mitől lehet egy anti-hcv vizsgálat tesztpozitív? valamit kimutattak, ami korábban nem volt ott, az tuti...

 

köszönöm, ha bárki megszakérti :D

 

ny63 Creative Commons License 2013.01.17 0 0 4339

Nekem az asszisztensnő elővette a szekrényből és beadta :-)

 

Előzmény: babayi (4334)
afintha Creative Commons License 2013.01.13 0 0 4338

Voltal nogyogyasznal?

Előzmény: -- xyz -- (4326)
afintha Creative Commons License 2013.01.13 0 0 4337

Egyeni erzekenysegtol fugg, hogy mikor kezd el zsugorodni a maja, de elobb-utobb majzsugor lesz a vege.

Jelenleg nem ismert egyertelmu osszefugges az alkoholfogyasztas es a pikkelysomor kozott.

Ejszakai izzadas hattereben sok ok allhat, tobbek kozott TBC is, es mas egyebek is.

A nagy has adodhat elhizasbol is, es mas okok is allhatnak a hatterben. Majzsugor eseten hasvizkor is fennall, tehat a hasuregben folyadek gyulik fel.

Előzmény: wawabagus (4328)
afintha Creative Commons License 2013.01.13 0 0 4336

Hogyan dontottel vegulis, kivetetetted?

Előzmény: gkrt88 (4332)
gombóc63 Creative Commons License 2012.12.05 0 0 4335

Nálam a csontsűrűség vizsgálatra való eljutás verte ki a biztosítékot. 4 éve még a nőgyógyász küldött, most újra javasolta, irány a háziorvos reumatológiai beutalóért,  reumára időpont 1 hónap múlva. Mire jó ez?

Előzmény: babayi (4334)
babayi Creative Commons License 2012.12.05 0 0 4334

Általános probléma a magyar egészség-szolgálatban hogy SZÜKSÉGTELENÜL rengetegszer kell a háziorvoshoz menni !

Leginkább receptért és beutalóért.

Ismerős nyugdijas rendszeres ellátásra szorul,vérvételek,csontsürüség vizsgálat mittudomén,de előbb a háziorvoshoz kell menjen,rohadni az előtérben hosszasan hogy megkapja a papirjait.Sokan éppen a VÁRAKOZÁS során betegednek meg !

Ugye az influenza elleni védőoltásért receptet kell feliratni,kiváltani a gyógyszertárban majd visszamenni hogy beadják.Hát akkor inkább a nátha ! :)))

Celtis Creative Commons License 2012.10.04 0 0 4333

Sziasztok,

 

Eredetileg azt szerettem volna megtudni, hogy Augmentin mellett lehet-e alkoholt fogyasztani. (Előre megtervezett esemény, túrával kombinált mértékletes italozás) Mivel a neten talált információk gyökeresen ellentmondóak valószínűleg az lesz a vége, hogy az illető inkább szárazon teljesíti a távot.

 

Amit nem értek, hogy ezen gyógyszer (illetve a klavulánsav hatóanyag) és az alkohol kölcsönhatása miért nem egyértelmű.

Az egyik helyen azt írja a tájékoztató, hogy ez a kombináció életveszélyes lehet: http://immunspecialista.hu/?p=online_termek&id=9990000049431

Másutt egy weborvos semmi veszélyt nem lát: http://immunspecialista.hu/?p=online_termek&id=9990000049431

A gyógyszerhez mellékelt betegtájékoztató egyáltalán nem tesz említést az alkoholról. Pl itt sem: http://www.egeszsegkalauz.hu/keresok/gyogyszer/augmentin-500-mg125-mg-filmtabletta-139.html

 

Miért tehát ez a bizonytalanság?

gkrt88 Creative Commons License 2012.09.30 0 0 4332

Sziasztok!

Áprilisban eltört a csuklóm, amit műteni is kellett, lemezelve lett.
Az orvos 6 hónapot mondott a fémkivétel időpontjára. Közben hallottam pár embertől, hogy nem probléma ha tovább bennt marad!
Sőt hallottam, hogy van aki ki se vetette, én személy szerint semmi esetre se akarom bennt hagyni! Azt szeretném kérdezni, mennyi ideig lehet az ilyesmit halogatni?

Előre is köszi!

otthonülő Creative Commons License 2012.09.02 0 0 4330

Én sem vagyok orvos, de a mája zsugorodni kezd, ha nem fejezi be az alkohol fogyasztást. Lehet a 4-5 sörtől csak lassabban, mintha töményet, vagy napi két liter bort meginna. A "sörhas" jellemző a sörivókra, de szerintem más alkoholtól is felpuffadhat. Kivörösödött, vagy lilás arc is nagyon jellemző az alkoholistákra. Környékünkön három presszó van, amik inkább kocsmák, látok belőlük épp eleget.

Előzmény: wawabagus (4328)
Törölt nick Creative Commons License 2012.09.02 0 0 4329

Én nem vagyok orvos, csak olvastam valahol, hogy a máj az nem fáj, ezért ha beteg azt bőrtünetekkel jelzi.

Ez lehet a pikkelysömör és allergia.

Előzmény: wawabagus (4328)
wawabagus Creative Commons License 2012.08.29 0 0 4328

Sziasztok!

 

Adott egy férfi, aki 55 éves én legalább 20 éve napi rendszerességgel megiszik 4-5 sőrt, vagy kb annak megfelelő alkoholt.

 

- A mája már megnagyobbodott /UH látta a doki

- Mindenféle pikkelysömör és bőr allergiája van már egy ideje

 

A kérdésem az lenne:

1 - Ha már 3 éve látszott, hogy a mája nagyobbodott mennyi idő múlva kezd zsugorodni?

2 - Biztos, hogy zsugorodni fog?

3 - Az allergiák, bőrproblémák lehetnek a mája miatt?

4 - Elég nagy a hasa, ez is alkohol miatt lett?

5 - Sokat izzad éjszaka - már régóta - ez is esetleg az alkohol miatt van?

 

Eléggé úgy tűnik nem tartja problémának az alkohol ivását.

 

:-(

Köszi a válaszokat!

 

otthonülő Creative Commons License 2012.08.23 0 0 4327

Szia!

Nőgyógyászhoz menjél, ő tud megvizsgálni. Leírásod alapján nem hiszem, hogy bárki diagnosztizálni tudna.

Előzmény: -- xyz -- (4326)
-- xyz -- Creative Commons License 2012.08.22 0 0 4326

Sziasztok!

 

Egy olyan problémám van, hogy pár napja múlt el a menstruációm és a barátomal szerettünk volna lefekedni egymással. De mondta, hogy valami szúró dolgot érez bennem! Próbáltuk kézzel kitapogatni és a hüvely alsó falán egy 1.5 - 2 cm-es kemény rész van vízszintesen kb. 5 cm mélységben.  Korábban nem volt ilyen és nem fáj, nem vérzik vagy viszket, egyéáltalán nem is érzem hogy ott van, még mikor tapogattuk akkor sem.  Szerintetek ez valami seb lehet, kidörzsölhette a tampon ( többször volt hogy elég szárazon vettem ki) vagy valami komolyabb baj lehet?

kheiron Creative Commons License 2012.07.27 0 0 4325

Szia, megnéztem a képedet, az alapján nagy eséllyel, ha leadsz pár kilót, ez a ránézésre természetes aszimmetria csökkenni fog.

 

Ugyanakkor az általad írt viszkető érzés nagy eséllyel egy rovarcsípésnek köszönhető, és az aszimmetria lehet az arra adott bőrreakció eredménye is.

Előzmény: Jam. (4321)
afintha Creative Commons License 2012.07.16 0 0 4324

Miert akarnak decemberig varni a mintavetellel?

Előzmény: Delicatess (4318)
afintha Creative Commons License 2012.07.16 0 0 4323

Haziorvosodnak megmutattad mar?

Előzmény: Jam. (4321)
Delicatess Creative Commons License 2012.06.14 0 0 4322

Írj az orvostudakozo.hu-ra a megfelelő szakorvosnak, mert itt nem kapsz választ a kérdésedre. Ott pár órán, max. 1-2 napon belül válaszolhatnak neked.

Előzmény: Jam. (4321)
Jam. Creative Commons License 2012.06.05 0 0 4321

Sziasztok!

25 éves vagyok és 3 éve volt egy lágyéksérv műtétem. A sérvem felismerése nagyon korai volt, gyakorlatilag a keletkezését követően 1 héten belül észre vettem, majd 2 héten belül meg is műtötték. Semmilyen tünetem nem volt ez idáig, most azonban észre vettem valamit aminek köze lehet akár a korábbi sérvemhez is. A hasfalam jobb oldala, nagyjából a köldökömmel egy magasságban a műtéti heg felett 8-10cm-el duzzadtabb, mint a bal oldal. A duzzanatot nagyjából két héttel ezelőtt égő, viszkető érzés előzte meg a köldököm körül, amely 1-1,5 nap után megszűnt. Ezután kezdtem el figyelgetni a hasfalamat, majd vettem észre az elváltozást. Ha egyenesen állok a különbség alig észrevehető a hasfalam bal és jobb oldala között, azonban ha előre dőlök és a hasam "összenyomódik" a különbség szemmel látható. Erről képet is készítettem: http://picup.hu/7j6qwi.jpg

Tapintásra a has falam jobb oldala nem érzem, hogy eltérő lenne a baltól. Puha, legfeljebb olyan mintha a jobb oldalon több zsír lenne egy kicsivel.

Az adott tünetek milyen betegségre utalhatnak? Válaszaitokat előre is köszönöm!

 

triola Creative Commons License 2012.06.04 0 0 4320

Sziasztok!

Május elejétől (lassan 1 hónapja) szedem a Neo-Ferro-Folgamma tablettát, mert nagyon alacsony a vasam. Sajnos a székrekedés bejött nálam, ezért Hunyadi vizet iszom ezt megszüntetendő. Ezzel árthatok a felszívódásnak?

A másik, hogy szedem a DM-ben kapható karotta tablettát, ezt befolyásolhatja a vas tbl.? Az E vitaminról olvastam, h nem szívódik fel, azt abba is hagytam. Viszont szedtem még a Kalcium-Magnézium-Cink tablettát, ezt szedhetem a vas tbl mellett? Egyébként reggel, éhgyomorra szoktam bevenni a tablettát.

Előre is köszi, ha valaki válaszol! (Sajnos ezek a kérdések menet közben adódtak, így a háziorvosomtól ezt nem kérdeztem meg anno.)

Delicatess Creative Commons License 2012.06.03 0 0 4319

Próbáld ki a propoliszos mézet, természetes antibiotikum(szerű) tartalma van, és nagyon hatásos. Én legutóbb a Corában kaptam. Keress rá a neten, nagyon jónak tartják megfázásos megbetegedésekre.

Előzmény: e-story (4311)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!