Ez nagyon siralmas volt. Nem megbántva az ellenfél szurkolóit,azért mégsem egy élcsapattal játszottunk,és így le lettünk gyalázva. A védelem a totális csőd.Ez a Zubar már-már komikus.
56 gólt kaptunk már a szezonban,úgy,hogy Hennessey kimondottan jó képességű kapus.Ez sok mindent elmond.
Akárhányszor látom a Wolvest,egy jó meccsünk sincs. Többször láttam a Boltont,a Wigant, egyszerűen szebb,élvezetesebb focit játszanak.Nem csodálom,hogy sok csapat szurkolóinak unszimpatikus a Wolves. :-((
Jön a Blackburn,de emlékszem még a tavalyi meccsünkre az utolsó fordulóban.
A pontszámok alapján még mindig van esély,a mutatott játékot tekintve már sokkal kevésbé.
Legalább lesz egy néger manager a PL-ben, Ince óta nem volt ilyen.
Amúgy meg Connor nyilván jó arc, és remélhetőleg felsorakozik mögé a csapat, de azért amit Morgan és Moxey műveltek managerkeresés címén az elmúlt két hétben, az tragikomikus.
Az idény végéig az eddigi másodedzőt, Terry Connort nevezték ki pénteken az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában kiesés ellen küzdő Wolverhampton Wanderers trénerének. A klub vezetősége a múlt héten menesztette a klubbal 2009-ben a Premier League-be jutó Mick McCarthyt, aki 2006 júliusa óta irányította a csapatot. A szakembernek a gyenge eredmények miatt kellett távoznia.
HirdetésConnort már McCarthy menesztését követően ideiglenes vezetőedzőnek nevezték ki, s most megkapta a bizalmat az idény hátralévő 13 meccsére. A Wolverhampton Wanderers jelenleg 18. a húszcsapatos bajnokságban.
Azt olvastam, ez a gyakorlatban azt jelenti, csak a szezon végéig tartó szerzit kínáltak neki első körben. Újabban Roy Keane neve is felmerült - ez aztán pikáns lenne, tekintve a régi kalandjaikat McCarthyval.
Bruce, who has 10 years' experience as a Premier League manager, is available after being sacked by Sunderland in November 2011.
Wolves are understood to want to hold a second round of interviews with potential candidates, although chief executive Jez Moxey said last week he was confident of appointing a new manager before the game against Newcastle on 25 February.
Ez előtt kirúgni vétek lett volna, ezután megtartani vétek lett volna. Így mindenki elfogadja a döntést, és állítom, hogy ilyen kerettel (Henry, O'Hara, Jarvis, Henessey, Fletcher) simán fel lehet tüzelni ezt a csapatot egy bentmaradásra. Főleg, mert van egy Wigan, Blackburn, Bolton trió akik éppen jók lennének a kiesésre...
Amúgy is ellene fordult már a közhangulat a szurkolók között.Erre jött a hazai 1:5 a Derbyn. Ezt nem lehetett túlélni.Ahhoz minimum Gyurcsánynak kell hívni az embert.
A vasárnapi gyalázat megalázó és szánalmas volt. Mindenkinek, aki részt vett benne, készíttetnénk egy emlékérmet erről.
Vannak vélemények, amelyek szerint a legrosszabkor tették ki Mick szűrét - alig 10 mérkőzéssel a vége előtt, egy gyilkos "relegation battle" előtt, és már vagy ősszel meg kellett volna ezt lépni, vagy ihúzni vele ezt a szezont. Elméletileg ez igaz lehet, de nyilván ez volt az a pont, ahonnan nem lehetett folytatni. Sztem kiesünk (kiestünk volna) így is, úgy is - persze azért remélem, h nem, de nem tennék rá.
McCarthy a Wolves utóbbi 25 évének legsikeresebb edzője volt, ezt nem lehet tőle elvitatni. Ezért a botlások és a korlátok ellenére is őrizzük meg így :).