Sziasztok! Valaki tudna küldeni egy képet egy mustang hátsó lámpáról búra nélkül? Jó régen volt szétszedve és most nem tudom ki okoskodni, hogy kéne neki összemenni
Semmi gond, értem, amit írsz. Őrülök hogy egy szép, szerető családban élsz. A házasság előtti udvarlást is add hozzá, nekem is így jön ki az 55, anélkül csak 52 lenne.
Remélem hamarosan véget ér ez a rémálom, mert már nagyon szeretném meghajtani a motoromat. Az idő már kedvező, a benzin is olcsó, csak ez a Korona pusztulna már el.
Üdvözöllek! Sajnálom ha félreértettél. Én nem előírást akartam adni, hogy márpedig ennek így kell lennie ! Mi a párommal még csak 50 éve élünk együtt boldog házasságba, amit talán bizonyít a három gyerek, öt unoka és a szemünk fénye a kis dédunokánk. A közös döntés nálunk úgy működik, hogy akinek több információja van, vagy jobban ért hozzá az hozza a döntést és a másik fenntartás nélkül elfogadja. Természetesen ha van rá lehetőség mindent megbeszélünk és utána döntünk.De ez csak a mi modellünk, nem kell elfogadni. Elnézést az off -ért a csoporttársaktól.
Remélem ezt nem gondolod komolyan? Nejemmel 55 éve élünk együtt. "Meglátni és megszeretni" volt, ami velünk történt. Azóta is szeretetben élünk, a családommal együtt. Soha nem akart főnök lenni. Én se. Közösen döntöttünk el mindent. Tudja hogy a hobbim a kismotorom, nem szól bele a dolgaimba, én se az Övébe.
Az igazi mondás így szól: Ember tervez, az Isten b....a meg, semmi sem sikerül. Ne keverjük bele Kedvesünket.
Szia! Köszönöm érdeklődésedet de nagyon be lettem havazva. Pillanatnyilag a kismotorjaimmal nem tudok foglalkozni minden erőmet lekötik a tavaszi munkák a kertbe. Az erőm sajnos véges, a kerti munkák viszont nem várhatnak. Ismered a mondást : ember tervez az Isten meg ...
Jutottál valamire? Ha segítség kell, szívesen segítek. Egy fórumtársunk kérésére csináltam cserélhető főfúvókákat Mustangra. Érdekel? Szívesen megosztom Veled hogy hogyan csináltam. Tudom hogy Te is ezermester vagy, így gondolom hogy érdekel, de ha mégsem, elnézésedet kérem.
Jobban járnál ha a Puch maxi, vagy egyéb puch topicban keresnéd. Puchshop.de-nél lehet venni, de elég drága. A 3 gangos kormányváltó 41,90, a bowden 14,90 Euro.
Sikerült szereznem egy Mustangot, '76 vagy '78-as gyári 4 LE. Eléggé darabokban van szegény, és egyértelmű, hogy a kipufogó dobja hiányzik, és valszeg egy kipufogó könyök sem ártana neki egy másik. Van valakinek eladó? A kipufogó dob és cső, valamint a felnik mind krómozva jöttek ki a gyárból?
Továbbá a váz kivételével újra volt fújva, a sárvédők pedig már rozsdásodnak, azokat újra fújnám. Mi a gyári törtfehér színkódja?
Jawa Mustangot keresek megvételre, ha valakinek volna eladó. Foglalkozós, darabokban lévő is érdekel, mert most már garázsom. Régebben volt 2 pirosam is, eladtam, de nem bírok szabadulni a gondolattól, hogy újra szerezzek egyet.
Szóval ha valakinek volna eladó reális áron, akkor engem érdekelne. Elsősorban Budapest és környékén keresnék.
Üdvözlet minden JAWA50 tulajnak!Sajnálattal olvastam a hozzászólásodat,évekkel ezelött az a cég hasznos volt az alkatrészek beszerzésében.Mostanára már nekem is úgy tünt,hogy elfogyott a lendület,a katalógus sokkal kisebb lett,eltünt a kinálatból a négy felömlös hengerszett is,szükösebb mindenböl a kinálat,még Simsonból és robogókból is,de ez nemcsak a Jawakat,hanem minden tipust is érint ennél az áruháznál.Alkatrészellátásunk mára már rosszabb,mint volt három-négy éve volt.Leállnak a webáruházak a tipussal.Viszont jó hir,hogy a Jawaparts.cz,és a jawashop.cz oldalakon majdnem mindent árulnak a kadvenceinkhez,söt még a korábbiakhoz is.Lehet PayPallal fizetni,nem kell elöreutalni,angol nyelvü verziója is van mindegyik oldalnak.(tehát nem kell a cseh nyelvvel veszödni!)Sok balesetmentes kilométert kivánok.Feri
Érdeklődnék a tirisztoros gyújtásod, hogy vált be?
Meg még az is érdekelne ha az én motoromon a rotor mágnesezése gyenge, de ez is kellene a világító tekercsekhez mi értelme van a jó gyújtásnak ha a világítás meg gyenge!
jó világításhoz jó mágnesre van szükség, jó mágnessel jó a gyújtás is.
Mindenki figyelmét szeretném felhívni, hogy jártam a minap. A felújítandó Jawa Mustang motoromhoz rendeltem alkatrészeket a Simson - Keletimotor - Alkatrészek Webáruháztól. Fejlécben: nop Commerce A Dugattyu szett 2790Ft csapszegmérete kisebb, a gázbowden 12 cm - rel rövidebb. Ezeket vissza is küldtem. Erre a visszautalás csúszik 1,5 héttel az összeg meg kevesebb. Aztán a szekunder lánc tengelyre meg nem megy fel a csapágy. A berugókar tengelyre a fogas ív keresztben áll. Mindenki, aki innen akar rendelni inkább ne tegye!!! KÉRLEK BENNETEKET OSSZÁTOK, hogy mindenkihez jusson el.
Jawa Mustang tankot keresek reális áron, ami nem baj, ha munka igényes, csak ne legyen horpadt, vagy nagyon rozsdás, reális áron.......Ha lehet benzincsappal, tanksapkával.
Köszönettel: László Makóról. Harminc - 4 nyolcvanöt 52 tizenhárom
Használható- felújítható Mustang blokkot keresnék, jópénzért, lehetőleg a sallangjaival együtt, porlasztó, bovden stb. esetleg, ha a szállításban tudsz segíteni , komplett motort.
Ne pocsékold vele az idodet, inkább fúrd fel az eredetit, az a "60ccm" henger valójában 55ccm és a huvelye nem nagobb, a gyári is kiadja a 40mm-es furatot. a kulombség nem eget rengeto.
A segítségeteket szeretném kérni. Édesapámtól megörököltem egy 223/200-as Jawa Mustangot. Teljesen felszeretném újítani, ehhez kérném a szakértelmeteket. A 60 ccm-is hengerszettről mi a véleményetek? Mennyivel fogyaszt többet a gyári 4 l/100 km-nél? Vagy érdemesebb e a gyári hengert megfurattatni és maximum hány miliméteresre lehet megfúrni? Valaki esetleg meg tudná mondani a 60 ccm-es henger fémszoknyájának külső átmérője mennyivel nagyobb a gyárinál? Ki kell maratni hozzá a blokkból hogy a henger szoknyája beüljön a hejére? És a hengerfejen is kell átalakítani hozzá? És a rezonátor kipufogóról vélemény? Valaki csinált már hozzá?