Deszecsár Tomiszláv temetésével kapcsolatosan megosztom veletek, hogy 2022. január 29-én szombaton 13 órakor lesz Bátmonostoron. Egyesületünk egy nagy koszorúval búcsúzik Cápától, így megkérlek benneteket, hogy külön ne hozzatok koszorút vagy virágot, hiszen ez a közös koszorú a Ti megemlékezésetek is.
Az erre a célra szánt összeget ajánljátok fel a gyászoló családnak, utaljátok a korábban megadott OTP-s számlaszámra:
11773401-01487457(és oda kell írni a Dibusz Ferenc nevet is)
Köszönöm azoknak, akik már utaltak! Mint ahogy korábban írtam, a befolyt összeget a temetés napján adjuk át a családnak.
Fájó szívvel és megrendüléssel tudatom veletek, hogy a Monarchia Bélyegestégla-gyűjtők Egyesületének tagja, Deszecsár Tomiszláv gyűjtőtársunk, jó barátunk, a mai napon életének 55. évében elhunyt.
Cápa - hiszen mindenki csak így ismerte őt csapatunk ikonikus alakja volt, aki jókedvével, vidámságával, poénjaival és tégláival mindíg képes volt mosolyt csalni az arcunkra. Egyesületünk vezetése úgy döntött, hogy gyászoló családját ebben a nehéz helyzetben együttérzésünk mellett magánszemélyekként anyagilag is támogatjuk, ezért a család megsegítésére gyűjtést indítunk.
Erre az OTP-s számlaszámra várjuk a felajánlásokat: 11773401-01487457 (és oda kell írni a Dibusz Ferenc nevet is)
A befolyt összeget a temetés napján adjuk át a családnak.
"volt olyan földesúr aki abban az időben inkább a település nevét rakatta a vetőládájába, mint a saját nevét? persze ha nem attól még ez nem kizáró ok,csak nem életszerű."
"18 században nem életszerű, a 19 igen.."
Az eddigi megfejtés "Fajkürt-Kürthy" mint településnév-Vezetéknév kombináció azért is gáz, mert 1740-ben még nem így írták a település nevét!
De mutass egyetlen téglát az elmúlt 450 évből ahol a földesúr vezeték- és keresztnevének, vagy a földesúr nemesi elő- és vezetéknevének első két-két betűje szerepel téglán.
Szerintem nem életszerű, hogy 1740-ben készült egy kivétel.
A településnév kétbetűs rövidítése - ez esetben kétszavas településnév két-két betűs rövidítése - viszont, ha nem is ismerünk rá több példát ebben a században, de létező jelenség!
...Már abból a szempontból, hogy az 1844 nov. 13-án elfogadott törvényre hivatkozva könnyen lehet kifogásolni a megfejtését.
(Mintha a latinról magyarra váltásba pár év átmenet nem férne bele!)
Példaként való említése nem emiatt volt, hanem a "PÖ" mint a Pölöske kétbetűs rövidítése miatt (ha jól értem ezt elfogadod), illetve, hogy nem a birtokos neve van a téglán, ami Csabi szerint nem életszerű!
Úgyhogy módosítanám a példát:
Remélem az, hogy 1840-ben és 1842-ben a "DO" dominiumot jelent, emészthetőbb.
Az 1847-es jelentésére meg majd kitalálunk valamit!
de én nem vagyok meggyőződve arról, hogy e tégla második két betűje "domíniumot" jelent, bármennyire is kézenfekvő.
1847-ben a reformkor csúcsán jártunk, mindenki borzasztó magyar volt, az ország hivatalos nyelve a magyar lett, ezért hitetlenkedve fogadom, hogy az "uradalom" helyett "domíniumot" írtak e téglára.
...vagy próbáld meg ugyanezt a mondatodat a másik "AG AB" téglával illusztrálni!
Nekem nincs ilyen téglám, úgyhogy csak arról írok amit a te fotódon véltem látni. Ezen is mintha lenne egy vízszintes vonal a közepénél, de a másikon még egyértelműbben látszik az "A" másik szára.
A barátaim nem köpködnek a hátam mögött! Az irigyeim igen, de az meg pont nem érdekel! :)
Soha nem állítottam, hogy csak én foglalkozom megfejtésekkel!
Valószínűleg valamit félreértettél, mert ha találok valami újat, nem azért szoktam megosztani, hogy parádézzak, hanem azért, hogy az örömömet - és nem utolsósorban az információt - megosszam veletek.
Az, hogy egyesek a kiadvány megjelenéséig titkolják az infót a többiek elől, több okból is érthetetlen. Ha például a Kiss József téma korábban nyilvánosságra kerül, javítható, korrigálható lett volna. Nem utólag kéne beszélni róla, hogy mit kellett volna máshogy tenni, írni. Csak a közösen megbeszélt, megvitatott eredményt (megfejtést) kellene a nagy nyilvánosság számára publikálni.
A "FaKü 1740"-et azért osztottam, mert azt is titokban "kutatta" valaki, és olyan eredményre jutott amihez látnoki képességek kellenek. Még a szlovák adatbázis is korrektebb, mert ott a nem látszó számjegy helyét üresen hagyták. (Ugyanaz a tégla van ott is, mint a kiadványban!)
A Fajkürti téma is olyan, ami ide való a fórumra. És a kulturált vitát is pont úgy képzelem el, ahogyan most a kérdéseidet feltetted!
Válaszérvek a kérdésedre:
1. Hogy a földesúr a település nevét rakatta a téglára a saját neve helyett, az bizony életszerű. Bizonyíték rá a számtalan "uradalom" és "dominium" megfejtésű tégla! Lásd pl.: Pölöskén sem Széchenyi neve szerepel a téglán.
2. Az eddigi megfejtés (Fajkürt, Kürthy) a legkevésbé reális. A kétszer-két betűs rövidítés sem sűrűn fordul elő, de arra se nagyon van példa, hogy településnév-családnév monogram kombináció együtt van téglán. Emiatt az eddigi megfejtés szerintem az évszámtól függetlenül rossz.
3. Ha csak a nemes neve lenne: nemcsak ebből, de semelyik századból nem rémlik, hogy vezetéknév ilyen rövidítésével találkoztam volna. (Ha valaki mégis, az kérem jelezze!)
4. Ugyanilyen okból a nemesi előnév-vezetéknév kombinációt is kizárnám. Nincs rá példa!
5. A fentiek alapján jutottam arra, hogy (csak) a település nevének rövidített változata van a téglán. Arra több példát is ismerünk ahol nincs kiírva a teljes településnév.
Tor. - mint Tordas, Csoln. - mint Csolnok., FaKü. - mint Fai Kürth...
Most komolyra a szót, és most nem hülyéskedem. Megjegyzem neked, én is, és más is fejtegeti a téglajeleket, próbálkozunk nemcsak te. írogatom a Kalocsai írásom folytatását is épp ezért azt gondolom nem kell játszad a mártírt hogy csak te csinálsz valamit, és ezt komolyan gondolom baszogatás nélkül. Ha százszor is feleleveníted hibáim én akkor is ilyen maradok, és bármit teszel te is csak az az emberke maradsz aki voltál. De tudod nekem jobb például egy találkozón barátok közt lenni, úgy hogy nem köpködnek a hátam mögött, és ugyanez van az internetes fórumokon is. Ellenben veled.. Mire mész a megfejtéseiddel?? nem lenne jobb inkább ha átgondolnád eddigi tevékenységed és kicsit más szemüveggel néznéd a világot?
Látod ide sem írogat senki ez sem miattam van. Csak egy kicsit másképp néznél az emberekre, sokkal többet segítenének neked ,de ha neked igy jó akkor ámen.
Ne válaszolj erre a postomra, mert lényegtelen a dolog.. A Fajkürti témában csak egy gondolat.. vagy halk kérdés volt olyan földesúr aki abban az időben inkább a település nevét rakatta a vetőládájába, mint a saját nevét? persze ha nem attól még ez nem kizáró ok,csak nem életszerű. Volt ott még néhány faluja Kürthy Uramnak , ahol ezt nem tette meg ott miért nem?
Mennyivel élhetőbb lenne a fórum, a sztárbeszólónk inkább megfejtés témában produkálná magát!
De nem vagyunk egyformák.
Én inkább azzal foglalkozom, hogy az alábbi téglajel, ha "talán T kereszt" akkor hogyan jött ki belőle, hogy a jelentése "talán g. Staniczky"?
Szerintem az elvárható kutatási minimum, hogy a feltételezett megfejtést beírja az illető a Google keresőbe, és ha nem dob ki semmi találatot (ami persze nem jelenti feltétlenül, hogy ne lenne jó), talán jobban utána kéne nézni, vagy legalább el kellene rajta gondolkozni, hogy érdemes-e bizonyíthatatlan tippet nyomdába küldeni!
A címer alapján a gróf Starzenski család téglája.
Talán Leonard graf Starzenski (élt: 1857-1919) gyárthatta a 20. század elején.
Nem én mondom, hogy samott, hanem mindenki, aki találkozott már ilyen téglával! Kivéve persze téged, mert te jobban tudod, hiszen te vagy a sztárbeszóló.
Jobbat mondani ugyan nem tudsz, se samott, se Fajkürt témában, de a folyamatos kötözködés az nagyon megy.
71653: "a "Francia" tégla nem samott ahogy jelzed"
Mi szükség volt erre a megjegyzésedre? Előadtad, hogy te jobban tudod! Vagyis nem én produkálom magam, hanem te!
Mellesleg már mindenkit lebutázol. Bravó! De a többiek nem hasonlítanak rád, mert nem írnak olyat amivel csak lejáratnák magukat. Okosak és bölcsek!
Ja csak kérdezek ezen meddig lovagolsz még? .-) A "PARIS" feliratú tégla az állításoddal ellentétben samott, vagyis tűzálló. Csak mert a kutyát sem érdekli. Másrészt fogom a kezembe a téglát és kurvára égetett agyag, lehet épületburkolóként amikor a szakmát tanultam, valamit félrenéztem. De ha te azt mondod hogy samott akkor mese nincs! Majd odaadom valami samott gyűjtőnek ajándékba....
"Ha az én tippemnél tudsz jobbat, érdeklődéssel hallgatom" Hát jobbat nem tudok ,se én se más mert mi mindannyian butábbak vagyunk tőled sajnos :-) Hiába ha egyszer te vagy ebben a legnagyobb császár, nem tudok mit tenni :-)