> Egy magyarországi általános iskolában tanítok középkorú tapasztalt > kollektívában. Településünk nem Borsodban található, még csak nem is a > közelében. Tágabb környezetünkben alig jelent problémát a cigánykérdés > egyelőre. Bár egyik alsós gyerekünk a tanító nénijének már beszólt a > minap, hogy hiába dumál, mer mán úgyis mink vagyunk többségben! > Iskolánkban félévzáró értekezletet tartottunk, melyen a szokásoknak > megfelelően értékeltük az osztályok teljesítményét elsőtől nyolcadikig. Az > alábbi értékelés az elsősök osztályfőnökétől és napközis nevelőitől > származik, akiknek a nevét (mint ahogy iskolánk, településünk, megyénk és > jómagam nevét sem) nem teszem közzé, okulva egyebek mellett a > tanárverésekből és a miskolci rendőrkapitány esetéből, aki bátorkodott > szakmai kérdésekben tényeket közzétenni a cigánybűnözésről szóval, mert > félünk. A pedagógus kollégák szavait, mondatait szó szerint közlöm. Nem > rendszereztem tematikailag a mondatokat, úgy írtam le, ahogy azok > elhangoztak. > 1. osztály félévi értékelése (2008/09): > Az osztályomba járó gyerekek túlnyomó többsége kritikán aluli > képességekkel és szülői háttérrel rendelkezik. Mindössze négyen vannak, > akik megfelelő családi háttérrel rendelkeznek. Szaguk alapján - nem félek > kimondani - magamban büdösekre és illatosokra osztom az osztályt. Ha szóvá > teszem a szülőknek, hogy a gyerekük mosdatlanul jön iskolába, ordibálnak, > fenyegetőznek Mi köze hozzája, magának az a dolga, hogy megtaniccsa! > Vannak, akiknek a kezén hétfőn még ott van a pénteki vízfesték nyoma. > Volt, akinek a ruháján és a hajában hetekig ott volt az ételmaradék. Már > pedig nem fogom hagyni, hogy büdösen, koszosan járjanak az osztályomba! > (Megjegyzés: Van, akinek retkes a bőre, és gyakori a tetvesedés az > iskolában.) A gyerekek követelőzők, akaratosak, hangosak, türelmetlenek, > irigyek, koszosak, mosdatlanok. Vannak közöttük, akik éheznek, és ez > számukra fizikai fájdalmat okoz. Az az igazság, hogy többek szüleit > kiskorúak veszélyeztetése miatt fel kellene jelentenünk. Egyelőre nem > tettük, mert bizonyítani is kellene, és ki tudja, mi lenne a > következménye. A minap este felhívott otthon mobilion az egyik gyerek > családja és megfenyegetett. Senkinek nem adtam meg a mobil számomat. A > Családsegítő Szolgálatnak szóltunk már, de a szolgálat munkatársainak > segítségét is durván visszautasítják. Az osztályban többeknek nincs téli > ruházata, a legnagyobb fagyban is vászoncipőben járnak, de kólára, chipsre > és ékszerekre valahonnan futja. > A képességeikről szólva: A szóbeli kérdéseket nem értik, nem fogják fel. A > betűk hangjait nem hallják meg, nem tudják értelmezni. Nem tudnak > egymással játszani, csak veszekedni, és egyfolytában ordítoznak. Némi > javulás, hogy az osztály legdurvább gyereke már nem verekszi végig az > egész napot. Négy gyerek kivételével nem tudnak semmit, nem ismerik a > betűket, a számokat. Hazudnak és lopnak, pedig csak 6 évesek. Nem úgy > lopnak, hogy elcsenik az asztalról a radírt vagy a ceruzát, hanem előre > megfontoltan, kitervelten. A lányok erőszakoskodnak a fiúkkal. Rájuk > másznak, tapizzák, csókolgatják őket, a fiúk igyekeznek menekülni. Az > iskolai élet egy végeláthatatlan küzdelem az osztályban. Semmit sem érnek > a tanult és a korábbi osztályaimban sikerrel alkalmazott pedagógiai > módszerek, pedig azokban az osztályokban is volt gondom bőven. Amíg egy > szót leírnak, kétszer-háromszor beesnek a pad alá, mert nem tudnak egy > helyben ülni. Tudják viszont betéve a Tv-sorozatok tartalmát. Éjszaka is a > Tv előtt ülnek, mert elmondják, hogy mi volt az esti horror és pornó > filmekben. Óriási bajok, súlyos bajok vannak! A minap egyikük lepisilte a > másik táskáját és tetves ribancnak nevezték egymást. A könyvet legtöbbször > félre kell tetetnünk velük órán, mert remény sincs arra, hogy haladjunk az > anyaggal, inkább megpróbálunk a tanítás helyett nevelni, amennyire lehet. > Legtöbbnek nincs felszerelése, tolltartója, tornacucca, és mellette > játsszák az agyukat. > Ha a gyerek semmit sem tanul az iskolában, akkor is jobb helyen van itt, > mint otthon. Egyiküknek év eleje óta egy aláírás sincs az ellenőrzőjében, > félévkor a szülő mégis rám rontott, reklamált a gyerek értékelése miatt. > Folyamatosan hadakozunk a szülőkkel. Nem tudnak egy helyben ülni, > egyáltalán a széket használni, nem tudnak orrot fújni, ceruzát használni. > Egyik kezemmel a ceruzás kezét fogom, másikkal mutatom, hogy hova nézzen. > Nem figyel fel a saját nevére! A lapot középen kezdi el nézegetni és nem a > bal felső saroknál. Mint egy majom, úgy mutogatom neki ugyanazt az ábrát > egyszerre a táblán, és a könyvben is, nem tudja, hogy mit kell néznie. Nem > tudja, melyik a jobb és a bal keze. Nem ismerik az alatta, fölötte, > mellette fogalmakat. A menzán nem tudja a kanalat használni. A száját > teszi bele a rizsbe, úgy lapátolja be az ételt, gyorsan, mohón, mint a > kutyák. Nem tudják használni a WC-t. Már az oviba sem jártak rendesen. Ha > a kötelező nagycsoportba be is volt íratva a gyerek, egy napot járt, két > hétig hiányozott, így ment egész évben. A leggyakrabban használt szavuk > az, hogy Akarom, Akarom, Akarom!! Eddig az idézet. Néhány egészen > elképesztő történetet kihagytam, mert beazonosíthatóvá tenne minket. > Iskolánkban még valamivel kevesebb a cigány, mint a magyar gyerek. Ismerve > az elsősök és az óvodás gyerekek összetételét, egy, legfeljebb két éven > belül megfordul az arány. (Megjegyzem: tantestületünk nem jogosult a > problémás gyerekeket tanító pedagógusoknak járó illetményre nem mintha ez > megoldást jelentene, legfeljebb a fizetésünk haladná meg a százezer > forintot.) A kollektíva amúgy kiváló, mondhatnám, hogy rutinos, > harcedzett. Jól tudjuk, hogy kis újjal sem nyúlhatunk hozzá a > cigánygyerekhez, amikor órán lehülyéz, tudjuk, hogy nem érdemes még csak > kiabálnunk sem a kezelhetetlen tanítvánnyal, mert bejön az öntudatos > cigánycsalád, ordibál, fenyegetőzik, netán kiveszi a gyereket az > iskolából, mi meg bezárhatunk, mert a kritikus alá csökken a létszám. > Sajnos igaza van a borsodi cigányvajdának, aki így fogalmazott a minap: > egy cigánygyereknek több joga van, mint a tanárnak! > Egy ideje észrevettük, hogy nem egyenlő mércével mérjük a magyar és > cigánygyerekeket. Hátrányos megkülönböztetésben részesítjük a normális > családi helyzetben lévő tanítványainkat azáltal, hogy a neveletlen és > gyakran buta gyerekekkel kénytelenek vagyunk elnézőbbek lenni, mert > számolnunk kell a kellemetlen következményekkel. Az integrált oktatás > következtében szinte minden osztályban hátrányt szenvednek a magyar > gyerekek, mert az állandó fegyelmezési kényszer tőlük veszi el az időt. > Mivel a 70-es IQ fölötti gyerekeket már integráltan kell tanítanunk, alig > van lehetőségünk a tehetséggondozásra. (Megjegyzem. amikor integrált > oktatásról beszélünk, akkor ez iskolánkban ettől a tanévtől már a > kisebbségben lévő magyar gyerekek cigány osztályokban való tanítását > jelenti.) > A cigányok parasztgyereknek nevezik a magyar gyerekeket, mégsem megy senki > az ombudsmanhoz, de kikérik maguknak, ha a tanár vagy a tankönyv a cigány > szót használja rájuk. > Egyik kolléga sem cigánygyűlölő. Mi több, mi köszönünk előre az utcán a > cigány tanítványaink szüleinek, igyekszünk alkalmazkodni a kihívásokhoz. > Cigány tanítványaink közül van több jó képességű, tehetséges és jó modorú > gyerek is, akinek az oktatására kiemelt figyelmet szentelünk, talán azért > is, hogy bizonyítsuk: nem a származás alapján tanítunk és nevelünk. És ez > valóban így is van. És bármennyi gond is van velük, sajnáljuk azokat a > cigánygyerekeket, akik minősíthetetlen családi környezetből, koszos > putrikból, netán éhezve jönnek iskolába. Számunkra ugyanakkor nem kérdés, > hogy létezik-e Magyarországon cigánykérdés, mert mi tudjuk, a saját > bőrünkön tapasztaljuk, hogy létezik, bármit mondjanak is a politikusok. > Aki ezt tagadja és nem tesz ellene semmit, az felelőtlen és bűnös > politikát folytat. Nehéz megmondani, hogy mi lenne a megoldás, és nem is a > mi dolgunk, mi csak normális körülmények között szeretnénk tanítani, mert > ez a szakmánk, ez a hivatásunk. De tisztán látjuk, kiket adunk tovább a > szakmunkásképzőkbe, és tudjuk, hogy ha így folytatódik, 10-20 év múlva már > nem lesz ebben az országban elég képzett dolgos kéz, és nem lesz, aki > megtermelje a nyugdíjunkat. És azt is látjuk a KSH népességi adatai is > előrejelzik hogy rövidesen kisebbségbe kerül a magyarság saját > hazájában. S ha a többség olyan lesz, mint a mostani alsósaink márpedig > csodát a legnagyobb erőfeszítések árán sem tudunk tenni velük. > Isten óvja hazánkat, gyermekeinket és unokáinkat!
Nézzük elõször a hírt, amely számos hírportálon olvasható: "Két család viszálya miatt a Magyar Gárda tagjai is megjelentek a Pest megyei Galgagyörkön vasárnap. A rendõrség nagy erõkkel vonult ki a településre, ám beavatkozásra nem volt szükség. A helyiek tájékoztatása szerint az ügy hátterében a két szomszédos család tagjainak szerelmi ügye áll. A két családfõ összeszólalkozott, majd pedig vasárnapra virradóra felgyújtották a roma család házát, de megrongálták a másik érintett, nem roma család házát is. Az egyik kárvallott ezek után úgy döntött, elköltözik a faluból, és segítségül a Magyar Gárda tagjait hívta. Körülbelül 30 önkéntes jelent meg, akiket a rendõrök kísértek a faluban."
Mindez ocsmány hazugság. A vasárnap estét jómagam Galgagyörkön töltöttem. Megtudtam, hogy "balhé" van a faluban, és sietve odamentem, velem volt kollégám, az Echo tévé operatõre is. A mi kameránkon kívül más filmes eszközt nem láttam. De ez mindegy is. Áldom az eget, hogy ott voltam, és elmondhatom, megmutathatom mindenkinek, mi történt. Ha nem lettem volna ott, a magyarországi alja média tálalná az esetet, és még jobban megalázna két ártatlan magyar családot.
Ami vasárnap Galgagyörkön történt, az nem "balhé". Maga az iszonyat. S ha ez megtörténhetett, akkor megtörténhet immár akármi. Bár - teszem mindjárt hozzá - ezt mondogattuk Olaszliszka után is. S akkor lássuk az ocsmány hazugságok után a tényeket.
Galgagyörkön, a cigánysor egyik házában élt egy fiatal magyar házaspár. Amikor házukat megvették, még csak egy cigány család lakott ott, rendes, dolgos emberek, a mi házaspárunk jó barátságot ápolt velük. Aztán jó sok cigány lett Galgagyörkön is. S történt három évvel ezelõtt - mondom, három éve! -, hogy néhány alja ember egyszerûen beköltözött a magyar pár házába. (Hogy értsék: a mi párunk telkén áll egy száz négyzetméteres ház, abban lakott a család, s a telek másik részén áll egy húsz négyzetméteres ház, azt nyári konyhának használták. No, ebbe a nyári konyhába költöztek be a rohadékok egy szép napon, három esztendeje immár. S a rohadékok nem azért rohadékok, mert cigányok, hanem mert nem valók emberi közösségbe, azért.)
Már innentõl érdekes a hír, amelyet az alja média világgá kürtölt: "két szomszédos család viszálya". Tehát ha holnap néhány rohadék beköltözik a sufnimba, attól fogva mi szomszédok vagyunk. Még jó, hogy nem szomszéd úr, a keserves mindenit!
Beköltöztek hát a romák, a mi párunk pedig próbált jogorvoslatot keresni. Rosszul tették, az ugyanis nincs ebben az országban - de erre még késõbb visszatérünk. Mikor elmentek a rendõrségre, azt a választ kapták, hogy hozzanak a polgármestertõl és a jegyzõtõl kilakoltatási papírt. Mentek a polgármesterhez, ott meg nem adtak nekik ilyen papírt. Hogy miért nem? Mert féltek azoktól, akik idõközben szépen belakták a fiatal pár kis házát, akik aztán fizethették utánuk a közüzemi díjakat, mert azt természetesen nem fizették. S így suhant el három esztendõ. A fiatal pár szaladgált fûhöz-fához, a "vendégek" meg még inkább elszemtelenedtek, miután látták, hogy õket az elfoglalt házból senki sem fogja kivágni. Hogy elszemtelenedtek végképp, onnan lehetett tudni, hogy elkezdték terrorizálni a mi fiatal párunkat. Naponta fenyegették õket, hogy "meg lesznek ölve, ki lesznek irtva". Így, ebben a légkörben érkeztünk el néhány nappal ezelõttig, amikor is az egyik úgy megütötte a fiatal pár férfi tagját, hogy annak beszakadt a dobhártyája. A fiatalember elment a rendõrségre, és feljelentést tett. Ettõl annyira felmérgesedtek, hogy vasárnap hajnalban betörték a fiatalok autójának ablakait, és kidöntötték a házuk kerítését. Majd vagy ötvenfõs, kaszával, kapával felfegyverkezett csürhe körbevette a pár házát, és azt üvöltözték, hogy megölik õket. A pár ekkor kihívta a rendõrséget. A rendõrök három óra múlva jelentek meg a helyszínen. Négy (!) rendõr vonult ki, kicsit nézelõdtek, majd elmentek. A fiatalember ekkor felhívta a Magyar Gárdát, és kérte, jöjjenek már oda, védjék meg az életüket, és segítsenek elköltözni, mivel a fiatalasszony az idegösszeomlás határán van, és nem csinálják tovább. Tehát 2008-ban Magyarországon egy fiatal pár úgy dönt, hogy elköltözik a saját házából, mert néhány roma terrorja erre készteti.
A Magyar Gárda meg is jelent a településen. Jelenléte akadályozta meg, hogy a támadók behatoljanak a pár házába, és ott csak a jó ég tudja, mit mûveljenek. Érdekes fejlemény, hogy a gárda megjelenése után azonnal meg tudott érkezni a Készenléti Rendõrség. A háznál a fegyvertelen gárdisták néztek farkasszemet a kapával, kaszával és szamurájkardokkal felfegyverkezett cigányokkal. Ebben a helyzetben a Készenléti Rendõrség a legfontosabb feladatának azt tekintette, hogy akkurátusan igazoltatni kezdje a gárdistákat. A cigányokhoz a készenlétiek nem is szóltak. A gárda késõbb a cigánysorról levonult a faluközpontba, ahol a község lakói már összegyûltek. A falubeliek vastapssal köszöntötték a gárdistákat, majd elénekelték a Himnuszt. Ezt követõen a rendõrök vezetõje megkérte a gárdistákat, hogy vagy tízen menjenek vissza a fiatal pár házához, és segítsenek bepakolni a holmikat a teherautóba, mert a pár költözik. De - tette hozzá a rendõrök vezetõje - az egyenruhát vegyék le, mert az "irritálja a cigányokat". Irritálja szegényeket - hogy mindjárt megszakad a szívem.
Ez történt tehát Galgagyörkön, drága barátaim. A fiatal pár és egy másik család - anya három gyermekével - elköltözött a házából. Beszéltem velük, az interjúkat megnézhetik vasárnap este a Mélymagyarban. Ja, el ne felejtsem! Az anya a három gyermekével azért költözött el, mert még délelõtt, mikor látta, hogy mi készül, átment a mi fiatal párunkhoz, hogy segíthet-e valamiben. Mikor kijött a házból, a romák közölték vele: "Te is meg fogsz dögleni a malacpofájú kölykeiddel együtt!" Ekkor úgy döntött, elmegy. Este, a falujától való búcsúzáskor az egyik gárdista autójában ült, hátul a gyermekei. Arcát tenyerébe temette.
Miközben a Magyar Gárda költöztette házaikból a magyarokat, még egy nagyon fontos személy érkezett a faluba. Az Országos Cigány Önkormányzat valakije. Nagykutya lehetett, mert bazi nagy Audi hozta. Õ eltûnt odafönt a cigánysoron, az övéi között. Akik nyilván beszámoltak neki a "rettenetes magyarokról" meg a "rettenetes gárdáról" s arról, hogy nekik pokol az életük. Mert gombnyomásra hazudnak. S bár vasárnap este nem volt kamera Galgagyörkön, csak a miénk, de most majd lesz. Hiszen a fiatal magyar családok már elköltöztek. Most már semmi sem zavarhatja az idillt, amelyben majd a házfoglalók bele fogják vernyogni a kamerába, hogy a szemét gádzsók bántják õket.
S még egy apróság: tegnap este Galgagyörkön egyetlen ház sem égett. Értsd: a nyári konyha sem - amelyben a "szomszéd úrék" élnek.
"Mégis milyen egyéb munkát lehetne bízni egy abszolút képzetlen, semmi szakmával vagy szaktudással nem rendelkező embernek?"
Nem a képzettségről, hanem a megbízóról beszélek. A magánszektorban van gondjuk az elhelyezkedéssel, az önkormányzat nem teheti meg, hogy elutasítja a cigányokat.
De nem ám! Mert azért nem utasítanak el senkit csak mert cigány. Ilyen alapon a svábokat, vagy a tótokat is elutasíthatnák, mégsem teszik. Vagy azért utasítják el, mert nem felel meg a munkára, vagy mert eleve egy deviáns életvitelű, viselkedésű, megjelenésű illető. A munkáltatónak joga és kötelessége is válogatni.
Elég leegyszerűsített társadalomkép az, hogy a romák menjenek közmunkára, mert ott nincs diszkrimináció.
Felőlem mehetnének akár agysebésznek is, nem én tehetek róla hogy nincs semmilyen képesítésük. Mégis milyen egyéb munkát lehetne bízni egy abszolút képzetlen, semmi szakmával vagy szaktudással nem rendelkező embernek?
Ha nem vetted volna észre, külön megemlítettem azokat a cigányokat akik képesek voltak kilépni a deviáns életformából. Továbbra sem az ilyenekkel van problémám, és nem is a fajtájukkal vagy a bőrszínükkel. Akikről én itt bírálatot írtam, azok a cigányság még mindig deviáns, élősködő rétegét teszik ki, és sajnos nagyon sokan vannak még. Azt meg tudom hogy ki a cigány, nem kell ahhoz színes szoknyában ordibálnia. Simán megállapítom a fajtáját ha Gucci öltönyben és krokodilbőr cipőben korzózik is a Váci utcában, de most nem erről van szó. És újra hangsúlyozom, nekem nem az a problémám hogy valaki cigány.
"Nem olyan nehéz az. Akarat kell hozzá. Szándék és elhatározás. Azok pl. akiket a polgármesteri hivatal foglalkoztat, képesek rá hogy megfogjanak egy gereblyét, vagy hogy összeszedjék a szemetet, megtanulják lenyírni a sövényt, megtanulják kezelni a fűnyírót, megtanulják megmetszeni a fákat, és csinálják... És ami a legfontosabb, hogy hajlandóak rá hogy minden reggel fölkeljenek és felvegyék a munkát, csakúgy mint akármelyik átlagember. Ez olyan elképesztően nehéz?"
Te tényleg nem hallottál, láttál egyetlenegy tudósítást sem arról, hogy nem vettek föl valakit, nem adták ki a lakást valakinek, mert cigány? Vagy nem hiszel nekik?
Elég leegyszerűsített társadalomkép az, hogy a romák menjenek közmunkára, mert ott nincs diszkrimináció.
Bizony ez így van. Eleve nem lehet a cigányság tényleges létszámáról sem statisztikát készíteni, ugyanezen okok miatt. Valami barom ugye kitalálta hogy mindenki az, aminek vallja magát. Na most ezekután ha Kalányos Elemér kitalálja hogy ő angol lordnak vallja magát, akkor mindenkinek ezt kell elfogadni, holott a vak is látja rajta a rasszjegyeket. Na most akkor készítsünk statisztikát....
Régi történet - még a bűnözéssel kapcsolatban merült fel - a statisztika 22-es csapdája.
Ahhoz, hogy igazolni lehessen az állítást, statisztika kéne. Amíg nincs statisztika, automatikusan a jogvédők cáfolatának igazsága lép érvénybe (minden más a fajelmélettel esik egy tekintet alá). Statisztikát viszont ugyanezen jogvédők tiltakozása miatt bizonyos témakörökben tilos készíteni. (Más témakörökben szabad, de akkor kötelező.)
Erre meg kéne hozni valami statisztikát. Mondjuk nem fog sikerülni, mert nem igaz.
Ez a statisztika meg forráskövetelés mindig akkor jön elő, amikor elfogynak az érvek. Aztán persze ha statisztikát meg forrást mutatok fel, akkor abba is bele lehet kötni, meg azt is kétségbe lehet vonni, ha egyszer valaki nem akar tudomásul venni valamit. Mexoktam már ezt.
Különben meg vannak dolgok, amire nem kell statisztika. Hogy az ég kék, azt nem kell bizonyítanom, mert elég ha felnézel és látod. Ez is ugyanilyen szitu. Menj ki az utcára és figyeld a cigányokat. Nyilván Pesten, mondjuk a Józsefvárosban nem a putriban laknak, hanem az öreg málló falú házak lepukkant lakásaiban, amiket önkényesen elfoglaltak. Városokban is többnyire lekoszlott szükséglakásokban, házakban, de falun marad a putri. Nagyon kevés olyan cigány van, aki képes megbecsülni és rendesen karbantartani a lakást, amit az önkormányzat, vagy valami segélyszervezet kiutal neki. Inkább lepusztítja, megvárja hogy a fejére szakadjon a ház, aztán óbégat hogy adjanak neki másikat. Te nem nézel pl. tévét? Tegnap is volt egy riportműsor, valami Galambok nevű falu cigányairól a HírTV-n, a Keresztmetszetben. Csak az ún. cigánytelepeken 100 ezren élnek. És akkor még nem szóltunk a városok önkényes lakásfoglalóiról, a különféle kisebb-nagyobb tanyakolóniákról. De van egy csomó hasonló társadalmi szociális kérdésekkel foglalkozó tévé és rádióműsor ahol bemutatnak ilyesmit, csak néha ezt is meg kéne nézni meg hallgatni a Lagzilajcsi meg a Hetihetes mellett (Nem is merem mondani hogy helyett)
Nem olyan nehéz az. Akarat kell hozzá. Szándék és elhatározás. Azok pl. akiket a polgármesteri hivatal foglalkoztat, képesek rá hogy megfogjanak egy gereblyét, vagy hogy összeszedjék a szemetet, megtanulják lenyírni a sövényt, megtanulják kezelni a fűnyírót, megtanulják megmetszeni a fákat, és csinálják... És ami a legfontosabb, hogy hajlandóak rá hogy minden reggel fölkeljenek és felvegyék a munkát, csakúgy mint akármelyik átlagember. Ez olyan elképesztően nehéz?