Keresés

Részletes keresés

halkabb_on Creative Commons License 3 órája 0 0 96126

Tóth Árpád: Duruzsoló tűznél


Mint messzi Chína földjén vasúti bús karambol,
Ujságban furcsa hír csak s nem tépi idegem,
Mert tán nem is való, oly messzi s idegen,
Ugy rémlik most az élet, amely röpűl és rombol.


Emlékek látogatnak szelíd gyerekkoromból,
Tünődöm tűnt szobákon, szavakon, sziveken,
Emlék! sok drága szénrajz avatag iveken,
Szénnel a múlt üszkéből, finom, porló koromból.


Duzzadva kél a hold künn a halvány, alvó dombról
S ragyogva leng túl minden vak földi sokadalmon:
Zűrös vásár fölött szép, elszabadult ballon!


Nézem s tünődő, álmos mosolyom kérdi: vajjon
A tűz durúzsol-e, vagy bánatomat hallom,
Mely karmait bevonta szivemben és dorombol?

Lutra Creative Commons License 2 napja 0 0 96125

Csontos Márta

Menekülés 1.
 
Egóm a szeretet szélén
végez gerendagyakorlatokat,
egyensúlyérzék híján
nincs más út, megadom
magam; te meg ott állsz
mögöttem pucér szereteteddel
szerényen, s várod, hogy
megérkezzen hozzám a könyörgés.
 
 
Menekülés 2.
 
Törékeny szerkezet bennem
a mértékletesség, nem
védekezem a tökéletlenség
ellen, magamat bántom,
gyönge vagyok. Kezed
virágfolt az arcomon, mindig
biztatón intesz, engeded,
hogy megelőzzelek, te vagy
megvesztegethető őrangyalom.
 
 
Menekülés 3.
 
Megnyúzott csillagok ülnek
szememben, támadásra
felkészült fekete ég
szobám fala, árnyékod
mellemen zsákba kötött ölelés,
én meg hiába keresek melletted
helyet, magamba fulladok –
pedig várom, hogy szeress.

halkabb_on Creative Commons License 3 napja 0 0 96124

Szécsi Margit:
Lélekké rokkant katona


Kit nem szerelnek le soha


Lélekké rokkant katona
Égi sörény, emberi vad


Kit őszbeborít a sisak


(Ősz van uram, vadász-idény
Vörhenyes frakkban hál a fény)


Játszik veled a hadparancs
Jussod a szent papírbakancs


Naponta kitüntet a dér
El kell esned valakiért


Kenyere leszel és bora
Feltámadásod: golgota


Meghalsz a Nagy Plakát alatt
MEGÖLNEK ÉS FÖLKEL A NAP

Lutra Creative Commons License 3 napja 0 0 96123

Karácsonyi Zsolt

Gyilkosság az óvodában

valaki megölte elterült a hintaló mellett
és mindenki közömbösen nézi mintha egy béka tetemét
mintha egy verebet készülnének eltemetni a hátsó kertben
mintha megkergették volna mintha letépték volna sapkájáról a bojtot
mintha a hógolyócsatában kapott volna halálos sebet
mintha nem is a hintaló mellett terült volna el
mintha csak behúzták volna a terem közepére
lássa mindenki milyen a halál lássa mindenki
így jár az aki elveszi mástól a piros autót
így jár mindenki aki a pöttyös labdát nem gurítja vissza
így jár aki elbújik a bokorban és elfelejti ez is csak játék
aki a gyurmát a falra keni így jár
aki mások haját meghúzza így jár
aki nem rakja vissza dobozába a vízfestéket
azt nem rakják dobozba koporsóba
leterítik a hintaló mellé behúzzák a hintaló mellé
 
gyerekek játszanak az egyik sarokban
gyerekek játszanak a másik sarokban
és valaki sír pedig tisztán hallja
ez csak egy bábu ez csak egy bábu
ez csak egy festmény egy festmény egy festmény

Lutra Creative Commons License 5 napja 0 0 96122

Mărcuțiu-Rácz Dóra

reciprocity

„’Til we get reciprocity
How can we stand by?
Yesterday, I turned on the tv
I saw another man down
He was screaming
He can’t breathe no more
He held his hands high
But then he got struck down
Oh, he got struck down…”
grandson: 6:00. a modern tragedy vol. 1, 2018.
 
 
ki fogja megvárni, hogy
a tornasor végére állítottak
is lefussák a három kilométert
hogy villanyt és internetet
húzzanak a nyomortelepre
hogy a vályogpadlón fogantak
nagyra nőjenek a cukros víztől
 
ki fogja megtanítani kezet mosni azokat
akik az ócskapiacon írnak félévit
fakanalat árulnak a lidl előtt és
zárt terekben sem viselnek maszkot
pénz helyett édességet és sajtos kiflit
kapnak ez így korrekt ez így nem lehet
lealacsonyító ez segítség ez jócselekedet
papírral úgysem lakhat jól senki
 
az iskolában sosem kezdtük
csökkenő sorrendben a tornasort
sosem vittük haza a tejet és kiflit
sosem adtuk oda a kéregetőknek
finomabb az étel a büfében
megmikrózott sajtos kifli
forró csoki porból
majd instant kávé és zacskós leves ha
váratlanul ér a függetlenség
ha nem várja meg hogy
lefussad te is a három kilométert
ha alkalmazkodnod kell az új
világrendedhez
 
a kijárási tilalom alatt lenémítod a telefonod
jógazenét hallgatsz és gyakrabban hívod fel nagyanyádat
az online színház jól mutat az értesítések közt
egyetemről így is lóghatsz
a háttérben lenémított könyvbemutatók
irodalmi beszélgetések és felolvasások
legalább ennyi nézettségük legyen
támogatod a művészetet
ki fogja ha még te sem
 
éjjelente fáj a fejed a képernyőktől
vibráló neonkékben és gumibottal
leszáll a hozzád kirendelt
sleep paralysis demon
elnézést kér és cigit
két méterre tőled
a garzon másik végében
azt kérdezi ma mivel
ártottál kevesebbet magatoknak
kinek segítettél a tornasor végéből
van-e elég fakanalad
honnan rendelsz ebédet
 
zseblámpát kapcsolsz a mobilodon
egyedül tüntetsz a sötétben amíg
eltalálsz a mosdóig
enni adsz az algoritmusnak
minden reklám egyenlő de
vannak egyenlőbbek
kezet mosol a félsötétben
ha nem írod le hogy covid
nem tilt le az instagram
maszkban szelfi
vannak nálad nagyobb imposztorok
ezzel nyugtatod magad ha
már a démonod se áll szóba veled
holnap majd csatlakozom én is
várjatok meg
ne fussatok nélkülem
ne hagyjatok a tornasor végén

halkabb_on Creative Commons License 5 napja 0 0 96121

Rainer Maria Rilke:


ADVENT

 

Havat terel a szél az erdőn,
mint pehely-nyájat pásztora.
S néhány fenyő már érzi sejtőn,
miként lesz áldott-fényű fa,
és hallgatózik. Szűz utakra
feszül sok ága, tűhegye -
szelet fog - készül, nő magasba,
az egyetlen szent éj fele.

 

(Fordította: Fodor András)

halkabb_on Creative Commons License 5 napja 0 0 96120

Benjámin László: Köznapi dolgok igézete


Még azt se mondtam el, milyen csodás
nagy éjszakán az ezüst zuhogás,
a hangtalan föld határaira
lezúduló csillag-Niagara.


Még sose mondtam el a színeket,
szürkébe foglalt hétszín íveket,
fehér havat a zöld fenyőgallyon,
piros kendőt a fekete hajon.


Még sohase soroltam el az ízek
mindegyikét; húzó fanyart az ínynek;
maró sósat; viasz-sejtekbe szűrt
viráglevet; hánytató keserűt.


Nem mondtam el az évszakok futását,
hogy mily kápráztató a zuzmarás ág,
jázminvirág a tavaszt illatozza
és napernyőjét kinyitja a bodza.


Nem mondtam el megannyi búját-mézét
az életnek, mit kuporgat öt érzék
s a szív mélyében születő zenét -
a köznapi dolgok igézetét.


Köznapok – csupa izgató magánügy:
Holdfény, kenyérharc, becsület, madárfütty,
vihar bőgése – minden ámulásom
az életen csügg, nem az elmuláson.


Ki a világgal váltam vala eggyé,
kívánkozom – s nem engednek közüggyé
önvádak, fagypontig süllyedt viták,
szidalmak, s görcsös ars poeticák.


Hogy osztanám a földnek és egeknek
sok apró kincseit az embereknek...
Minden élet: szolgálat. Ez becses még -
törvényem, sorsommal kötött egyezség.


Mert fogtam én a siker pilleszárnyát,
s nem boldogabb, csak lettem tőle gyávább,
s maszattá rondult ujjamon a hímpor.
Mind kínná torzul, ami nem lett kínból.


Adj, élet, munkás férfikort, öregkort,
s erőt, annyit: Ha mennem illik egykor,
még síremlékem is magam faragjam!
S ne menjek úgy, hogy lelkemmel haragban.

Pannika127 Creative Commons License 6 napja 0 0 96119

Balló László

Un sentiment

 

Oly törékenynek érzem életem,

nincs rajta más, mit kéne féltenem,

a csöpp boldogtalanságot talán,

e furcsa lángírást szívem falán...

 

Az égbe küldött sóhajok hadát,

az átvirrasztott sok száz éjszakát,

az ismeretlent, ki bennem lakik,

s nagyobb nálam, felér a csillagig.

 

Féltenem kéne ezt az ósdi, szép

világot, s ki alkotta, lágy szívét,

és féltenem a lebukó napot,

 

hogy dolga végezetlen szállt alá,

mintha a pokol tűzét szántaná,

...s hogy örökébe lépnem nem hagyott

Lutra Creative Commons License 6 napja 0 0 96118

Mărcuțiu-Rácz Dóra

copie după buletin*


de majd egyszer megkeresem
én is az összes olyan lányt
akiknek nem készült fénymásolat
a személyi bizonyítványáról
akik olyan helyen laknak
ahová nem jár ki vonat
ahol félnek aszfaltot kenni az útra
ahová a mentő is rendőri
kísérettel megy ki ha valaki
túladagolja a patkánymérget
ahol húgyszagú a patak és
sosem megy le a nap
 
és panaszt teszek majd
az ő nevükben is
én legalább kívülről tudom
a személyi számom lakcímem
anyám és apám keresztnevét
apám nevének kezdőbetűjét
első ránézésre meg tudom majd
mondani melyik lány dolgozik
külföldön önszántából melyiket
hurcolták melyiket csapták be
hogy mezei munkára viszik
melyiket küldték el otthonról
és melyiket várják vissza
 
segítenék de nem vagyok szociális
munkás majd írok egy szolidáris verset
felolvasom egy vidéki iskolában
rendhagyó irodalomórán
csatolom a fotót a pályamunkámhoz
a fénymásolt személyit és az eddigi
publikációimat
ösztöndíjra pályázom nyomozni fogok
regényt írok az eltűnt lányokról
corupția ucide én meg majd jól lebuktatom
ca la carte román krimit írok
ebben a bűnügyi sztoriban egynél több
rosszfiúnak kell lennie és legalább
ennyi jófiúnak
 
anyukám büszke lesz rám pedig
a honor és az impaktum kevés
legalább beszéltünk róla legalább tematizáltam
segítenék de nem vagyok szociális munkás
kapcsold be a légkondit nem akarom lehúzni
az ablakot óvatosan vezess az ilyen környéken
sosem tudni ki ugrik eléd
a téma ott hever az úton és
nem látok tőle semmit

...........................

(* a közlemény másolata)

Lutra Creative Commons License 2020.11.27 0 0 96117

Horváth Benji

hova folyassam ki


mit is tehetnék uram mit is
sometimes i feel like a motherless child
külön világot alkotok magam
mert olyan messzire vagyok már a fától
nem is látom ahogy ég a föld alattam
nekem a bőröm fehér tüdőm fekete
gyűlöletpropaganda dúl a mikrobiómámban
mit is tehetnék uram mit is itt születtem
a szmog fölött ha volna haza
ha volna neki vitakultúrája
ki ölte meg meg nem született gyermekeimet
ki ölte meg jézus krisztus feltétel nélküli
szeretetét én vagyok én te vagy te
ki a nagyobb hipokrita ki a nagyobb kisebbség
ki a nagyobb ki a nagyobb mit is tehetnék
a long way from home hol vannak szépségfáim
hol van a samaritánus hol vannak a szent
paráznák hol vagy magányos george
óriásteknősök között az utolsó?
 
mit is tehetnék uram mit is
sötét hitem kiszáradó szennyes folyam
nem gyűlnek partján nagy macskák és madarak
csak lövik bele nagy bűnözők a kicsiket
zöld az erdő zöld a hegy is
ezt is mindjárt rámégetik hogy is
ne lennék űzött tolvaj hol is
vagyok megint szól a takarodó iktatják
törvényeiket gyilkos csöndben minden rendben
persze minden megvan nekem minden
tűz az én tüzem aki nem kap levegőt
annak nyakán az én térdem
az lopta el azt a szeget a krisztus tenyeréből értem
uram uram hogy van ennyi harag bennem
hogy lehetnék mért nem lettem
jávai tigris fekete orrszarvú mért
a rossz erdőben üvöltöttem?
 
sometimes i feeel like a moootherless child
a looong waaay from hooome
 
halott fenyők a jéghideg hamuban
kozmikus magányban úszó mitokondrium
ki hagyta égve a folyosót?
hova folyassam ki véremet?

Pannika127 Creative Commons License 2020.11.26 0 0 96116

Babits Mihály

 

[Miért hazudsz, te fáradt, öreg arc?...]

 

Miért hazudsz, te fáradt, öreg arc?

Én nem vagyok még fáradt és öreg.

Felszántott mezőn legtermőbb a rög

s vihar is mennyi verte, mit akarsz?

 

Hány tűnt év, mint elrontott régi rajz,

hever a sár közt és szélben pörög.

Mit bánom! Amig vásznam egy fikarc

maradt még, váltig újat bűvölök...

 

Sokat rontottam, s most förtelmesen

elborult, és vacogva ültök az

aeroplánok árnyai alatt.

 

De én csak pingálok türelmesen

győzhetetlen, bár sohse győztesen,

míg a szél el nem kapja rajzomat.

 

 

1938. máj.

Lutra Creative Commons License 2020.11.26 0 0 96115

Varga Melinda

Hit
 
Magam templomát építem,
égből, földből és levegőből,
élénk kék színű tavaszból,
madarak csicsergéséből,
zölden serkenő fűből,
száraz gallyakból, rügyekből,
kutyák ugatásából,
őzek lábdobogásából.
Ott kereslek, Uram, magamban,
mikor naponta sétálok a völgyben
a délutáni tájat csodálva,
fürkészem óvó tekinteted,
amikor esténként
összecsuklom a terhek alatt.
Mellkasomban erős szúrást érzek,
mintha malomkő ülne szívemen,
fekete, nehéz szavak,
szürke, gomolyfelhő-igék,
jégszínű jelzők.
Hozzád fohászkodom, Uram,
csitítsd haragom,
legyek olyan,
mint a levegő,
az ég,
a fű és
a fák,
a madarak,
a kutyák,
az őzek,
a nap és
az őt követő árnyék.

Lutra Creative Commons License 2020.11.25 0 0 96114

Borsodi L. László

József Attila, ki…? (in medias res)


Ki sürgeti, hogy nagy-nagy tüzet kéne rakni,
mert világ van a szegényember vállán?
És ki hallja, nem én kiáltok?
És ki tudná fölfogni, ha az Isten íródiák volna?
És kié a panasz, a vád: nincsen apám, se anyám?
És ki tartja elképzelhetőnek:
hogyha golyóznak a gyerekek,
az isten köztük ott ténfereg?
És ki érti, hogy dolgaim elől rejtegetlek?
A vallomást, hogy Istenem, én nagyon szeretlek?
Az ígéretet, hogy kertész leszek, fát nevelek?
És ki látja meg a csodát, amikor
az uccán átment… és
galambok ültek a verebekhez?
És ki érteni téged főnévi igenevekben, hogy aszongya:
ezt a széket odább tolni, vonat elé leguggolni,
óvatosan hegyre mászni, hosszú késsel mind megölni,
fölgyújtani Budapestet, s úgy itt hagyni, sose lásson – – –?
És ki tud szembenézni azzal, hogy: Kínában lóg a mandarin,
s ki tud remélni, hogy kerül majd egyszer asszony is,
Márta, Luca és Márta is, Judit, Márta, Edit és Flóra is,
holott náddal ringat, holott csobogással?
Mert ha már hosszú az Úristen, s rövid a szalonna,
elefánt lennél, jámbor és szegény,
s bár porszem mászik gyenge harmaton,
hogy van az mégis, hogy
kékítőt old az ég vizében?
Ezek után miért a bizonyosság, bizonyosság-e,
hogy minden nedves, minden nehéz?
És miért az önbizalom,
honnan a megmondhatomén,
hogy a hetedikte?
Nem tudod, nem tudhatom,
csak sejted, csak sejthetem, az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér, és gyötör a kérlelhetetlen:
visz a vonat, megyek utánad.
Csak te tudhatod, csak én fájhatom:
hever egymáson a világ,
és
ami
van,
szét-
hull
da-
ra-
bok-
ra,
mert
ment a padlásra, ment,
mert tán ott kezdődött minden,
és a harminchat fokos lázban,
és akkor, amikor reám néztél, s én mindent…
de mit is,
inkább hol – a rakodópart alsó kövén,
kívül-belől leselkedő halál elől
egyedül alszom én is, te is.
Bár dehogy alszol, dehogy alszom,
virrasztasz, virrasztok, hogy
ne üljön lelkünkre szenvedés,
ne csípje testünket féreg
ez otthontalan, csupa-csősz világban,
hol mindegy, kiterítenek így is, úgy is,
mert akarjuk, nem akarjuk, kész a leltár,
kész a semmi – legyen, hogy ne legyen,
mondjuk Edit,
mondjuk Thomas Mann,
mondjuk József Attila.
S bár ős patkány terjeszt kórt,
régesrég rájöttem, kétéltű,
hogy egyetlen, mi maradt: költő vagyok,
ember, kit nem emel föl már se vágy, se nő, se Isten,
ki nem bukik föl az árból, nem jön lifttel, nem kopogtat be,
kopogtatás nélkül sem jön,
hát száradok, törődöm,
fekszem álmatlanul,
s nincs, nem lesz bocsánat,
igaz, bánat sincs,
hiszen bűn sem volt,
leszámítva ama eredetit, bár ki tudja.
Mégis, mégis, ki érti,
ki mondja, miért fenyegetőzik,
miért kell fogadkoznia, hogy
eltűnök hirtelen, s miért kell
a megőrülésig hallania, hallgatnia
immár több mint száz éve,
a száraz ágak hogy zörögnek,
tejfoggal kőbe, és miért nem éjszaka?
 
Irgalom, édesanyám,
irgalom, édesapám,
irgalom, Isten,
irgalom, penész,
irgalom, hideg,
irgalom, világos,
irgalom, nehéz!
Irgalom, semmi,
jaj, kész, jaj, nincs kész,
ez sincs kész.
Roskad a kormos hó,
csepereszget a bádogeresz már – – –

Pannika127 Creative Commons License 2020.11.24 0 0 96113

OLÁH JÁNOS

 

Isten horga

 

- Isten horga a fájdalom,

melyre óvatlan ráharaptam.

Pendül a damil. Hallgatom

a létörvény jaját alattam.

 

-Mi történik most?Partra húz

egy szárnyaszegett angyal?

Kíméletéből sem tanulsz?

Semmi meg nem vigasztal?

 

Vergődj csak, döbbent áldozat!

A vadmadárcsőr-görbe

angyalarc részvéttel fogad.

Miért nézne tükörbe?

 

Maga a tükör, senkinek

mégse mutat meg semmit.

A darázscsípés-vad hitek

világa másutt sejlik

 

-Áldozat vagyok, érzem én,

magamat sem találom.

Vacog a nemlét peremén

el nem álmodott álmom.

 

 

 

halkabb_on Creative Commons License 2020.11.24 0 0 96112

Jacques Prévert:
Hogyan kell madárportrét készíteni


Először fessünk egy kalitkát
nyitott ajtóval
azután
valami kedves
valami egyszerű
valami szép
valami hasznos dolgot
a madárnak
akkor tegyük egy fa mellé a vásznat
egy kertben
vagy ligetben
vagy erdőben esetleg
s bújjunk a fa mögé
némán
és mozdulatlan...
A madár olykor nagyon hamar ott van
azonban eltelhetnek hosszú évek is
hogy rászánja magát
Ne csüggedjünk miatta
várjunk
várjunk ha még évekbe telne is
a madár korai vagy kései
érkezésének semmi köze sincs
a portré sikeréhez
Amikor megjön a madár
ha megjön
a legeslegnagyobb csöndben legyünk
s úgy várjuk hogy a kalitkába menjen
s ha megtörtént
csukjuk be finoman az ecsettel az ajtót
utána
egyenként kenjük el a rácsokat
de vigyázzunk hogy a madár tollaihoz ne érjünk
Majd aztán fessük meg a fát
válasszuk ki a legszebb ágat
a madárnak
fessük meg a zöld lombot friss szelet
porzó napot
a fűben mozgó állatok zaját míg forr a nyár
majd várjuk meg hogy dalba kezdjen a madár
Ha nem dalol
rossz jel olyasmit
jelent hogy rossz a kép
de ha dalol az jó jel azt
jelenti hogy kézjegyet tehetünk rá.
Akkor hát roppant óvakodva
emeljük ki egy tollát a madárnak
s írjuk oda nevünk egyik sarokba.


(Fordította: Csorba Győző)

Pannika127 Creative Commons License 2020.11.23 0 0 96111

Szécsi Margit

Fiatal éveimmel

 

Fiatal éveimmel megöregülve,
véremből-kiszívott hiteket igen keserülve

 

kitapasztaltam, kitudtam én,
hogy a kövesülő szívnek fáj a remény.

 

Mégis az élet előtt ajtót nyitok,
látomással vagy késsel: nem lesz titok.

 

Tűzben is megindul a képzelet...
Rendezgetem eljövendő perceimet.

halkabb_on Creative Commons License 2020.11.23 0 0 96110

Nagy László: A város címere


Mert a méhek a húsra dongnak
s döglegyek dörmögve a szőlőt eszik:
eljön a fekete katona.

Mert a rikító ponyvák alatt,
patinás kupolák alatt is
kan-kofa támadt annyi,
hogy röhög a föld
s mert a kofákra hallgat a sors is:
eljön a fekete katona.

 

Mert a fekete vitorla
már a Balatonnak nagyon hiányzik,
s hegyek és fenyvesek
fehér holtakért, holtak szagáért
süvöltve zsolozsmáznak,
mert e megőrlő Bakonynak
bujdosó szerelmünk sose elég:
eljön a fekete katona.

 

Mert a torony a galambot,
galamb a fészke kovás ganaját
elúnta, megutálta
s a csendtől megőrült harangok
bongni akarnak, noha lángban,
hát majd viaszvirágként
megolvadnak a fennkölt harangok,
bronz-dizentéria befolyja
a köveket, forró falakat –
s hogy a galamb ne bírjon soha leszállni:
eljön a fekete katona.

Mert a vagonok lisztje
nem akar keserű kenyér lenni,
hát majd fekete sebeket
hoz a vonat,
mert a tej nem akar
újra meg újra vizzé válni,
hát majd hirtelen bevérzenek
a tejüzemek – s a telepeken
a deszkák nápolyiszelet-sorait,
a pala-lapokat, csöveket
porrá töri az égi kerék,
mivel itt minden tiltakozik:
eljön a fekete katona.

 

Eljön a fekete katona,
óriás fekete-bársony denevér,
duhogó lágy kupolák a szárnyai,
szőrgatyás lábain óriás
görkorcsolyáit előrerúgva
leszáll a városba, megvakulunk,
megvakul a naptár, a történelem,
szerelmeim, a hosszú sörény,
aranyfüggönye csípőtöknek
pernyévé zsugorodik,
s poklok tudója magam is
tördelve kezeimet álmélkodom:
nem hittem volna soha,
nem hittem volna soha:
hogy ti szűzek az ágyatokban
hideg fegyverrel feküsztök, soha:
hogy ti kölykek a tejfogatok
hirtelen kipotyog s iszonyatos
gyöngyvirág nyílik a kövezeten –
végzetes vízszintesekkel
elkészül a város címere újra,
cirkalma lesz a füst és fohász,
mert eljön a fekete katona,
eljön a fekete katona.

Lutra Creative Commons License 2020.11.22 0 0 96109

Bártfai Attila Márk

Majomparádé

Szeretem őt, hiszen nincsen rá okom;
nekem elég, hogy előfordul ez idő tájt,
amikor én is a világban élek.
Kis fülei a koponyájához lapulnak,
s ebben minden tudománya kimerül.
Még ha vidámabb is, mint a svéd gyerekversek
sírni is szokott, leginkább magáért,
mint akit: ó, ártatlanul dutyiba zártak;
és úgy pilláz sápadt, türkiz szemekkel,
hogy utána kell kapnom messzi ne repüljön.
Szívtelenül magamra hagyna engem,
mintha bíz, tudnék vagy akarnék vigyázni rám
nélküle, aki értem Burgesst olvas,
noha hadilábon áll minden szutyok könyvvel.
Szeretem őt, bár szégyellnem kellene
néhány magas műveltségű ismerős szerint,
ám, ha nem baj, inkább őket szégyellem.
Úgy egyszerűsít engem, mint egy matek zseni
a végtelent, cserébe játszom neki
nagy-nagy érzelmeket, szokatlan figyelemmel.
Amúgy az ajka vastag és folyton bereped;
ráadásul skorpió a kis profán,
(mert nem a szentem). Egy ikrekhez nem való
a sok ágybéli vircsaft, amit rendez.
Ja, meg a kristálynál átlátszóbban hazudik;
és mégis ő lett valahogy,
ő lett a lelkem.

Lutra Creative Commons License 2020.11.21 0 0 96108

Oláh András

hiányaink
 
 
a hiányból nincs hiány
csukott ablak mögül bámulom a szezonvégi
színeket a sok egymást is taszító tegnapot
kiselejtezett álmok bomlástermékeként
próbálom lekésni a halált
de nem tudom kitépni az álnok zsibbadást
vérem belesajdul ha nem vagy itt
álmomban múltunkkal helyettesítelek
újrafestem a mosolyod
s a szívedbe tetovált utolsó mondatot
– de okos dolog-e hűnek maradni
a kimondott szóhoz ha a hóhérom te vagy


.............................


árulásaink
 
 
meghalni árulás
ahogy árulás egymásból kipusztulni is
– új forgatókönyv kell hogy kijátszhassuk
a gyötrelmes éjszakákat a vajúdásokat
de az újratervezésben ügyetlenek
vagyunk s így annyi minden elmarad
már magunkat sem leljük ebben a tétova nyárban
lehúzott redőnyök rabságában sínylődünk
könnyeink mosolyra éheznek
ám szívünkben csönd tanyázik
maradunk kettesben magunkkal
és nem tudjuk mi a szabadulás ára
s hogy mi lesz ha elmúlik a pillanat…
pedig az én filmemben te vagy a legtöbb:
jóllaktam veled gyógyítottál ha karcolódtam
kijavítottál ha nem voltam bátor
– de koromsötét lett hirtelen
és túl közel került a távol

Pannika127 Creative Commons License 2020.11.20 0 0 96107

Takáts Gyula

Mert szólítasz


Maradt szeder
és tüske is maradt
az erdei zöld pálya
ágai alatt.


Ti vad-szakállú fák!…
Mint fejből a latint,
idézlek, botos ég,
mert szólítasz megint.


És Remmiuszt!… És mind,
aki tőled tanult.
Zord grammatikád karma
rázza a napot.


Alatta rózsa közt
dördül az idő…
Nem fácán!… Mellemen
porzik a srét-idő.


Kopog s a csipke
bogyója, mint a vér,
nem hull a fűre.
Égő csepp kísér


kapunkig… S rajta át!
Tüskéje, mint az ág
– róla, ki elsuhant –
a gödrön túl is visszavág.



Lutra Creative Commons License 2020.11.20 0 0 96106

Falcsik Mari

Mennyiség – minőség

Lotzné Mancika első szava az volt,
neki csak egy dolga maradt: hogy a Tiborja után menjen.

Gondolj bele, mondta, hetven év együtt,
az már nem mennyiségi adat, bármi is történt volt közben.

Aztán még leélt így-úgy, olykor jól is,
két-három özvegyévet, míg végül egy nap utánalendült.

Abban a pár évben az egyik testben,
a másik árnyékként lélek, de így mindig kettesben együtt.

Tibor ott lépdelt Mancikával, ha az
leugrott reggel a tejfiókba, vagy ha az orvosra várt.

Ott volt vele az orvosoknál, és ott,
amikor a Tibor unokahúgára hagyta a lakást.

És ott állt, persze, hogy ott, mikor meghalt:
már alig várta, hogy megint vele egyazon anyag legyen.

És ott volt vele, míg csontjai mellé
ásták a púposra görbült apró testet ott fönn a hegyen.

És ott, mikor előtte kölcsönadott
a háromgyerekes szomszédasszonyának jó félmilliót.

Mért nem csinálunk papírt, kérdezte az.
Nem kell, legyintett Manci. Tibor sóhajtott végre egy nagyot.

halkabb_on Creative Commons License 2020.11.18 0 0 96105

Nagy László: Lánglakodalom


Az égbolt sikolt: rátokszakadok,
a föld meginog: széthasadozok,
jajgat a kő is: közelítenek
csikorgó csontu páncélistenek.
Az asszony szája lázzal cserepes,
ölbeli gyerek didiket keres,
rívó leányok, megritkult család
lesik topogva a nap hajnalát.


Egy pillanatra béke lett,
orosz katona kér aludt-tejet.


Most vastüdejü gonosz angyalok
szárnyától az ég sajog, ragyog,
borulj a földre, ne less repülőt,
zúdít a földre foszforos esőt.
Barát-e, ellenség-e ő?
Ki bűne ez a mennyegző?
Ripeg-ropog a lánglakodalom
a háztetőkön, sárga kazlakon.
A lángok ujja égre esküdött,
most kulcsolódik két házsor fölött!
Az utcán én vagyok csak vakmerő,
a férfiakkal tele a mező,
ott óbégatnak hogy: idesanyám!
Gyámoltalanok, kell nekik a gyám,
s a lécketrecben ég a kiscsikó,
jászol tüzébe vicsorít a ló,
lángok közé a tehén borjazik,
szénfeketére ökrök sülnek itt -
Lángok közül te árva vakmerő,
mi menthető volt, az se menthető.

Lutra Creative Commons License 2020.11.18 0 0 96104

Csengődi Péter

Kiköltözés
 

Csak kettőt ismerek: kint vagy bent,
tőlem idegen a küszöbön ücsörgés.
Elvesztem az egyirányú utcában,
a földön egy feldobott pénzérme
elkeseredésében az élére állt.

Vágyaknak nyitott ajtón át
szökött ki az otthon-meleg,
hiányoddal becsavarodva érzem magamon
a kilakoltatott ember meztelenségét.

Megtanultam szeretni, amit szeretsz,
most mindketten engem gyűlölünk.
Csak a reszketés oldja a szégyent,
szabadon hagyott csuklóról készít
metszeteket az éles képzelet.

Csendben munkálkodik az eső,
hajamból vakolat-korpát mos ki.
Áznak a kinyúlt, bolyhos emlékek
a kukák melletti papírdobozokban.

A hálószoba kihalt kagylóhéjra emlékeztet,
két kamra, két pitvar lett elhagyatott.
Egy eltévedt hang kóborol az üres lakásban,
eladtam mindent, amit megérintettél.
Mérlegen a szívem. Harminc deka, maradhat?

Pannika127 Creative Commons License 2020.11.17 0 0 96103

Egy másik fordítás:

 

 

Rainer Maria Rilke

 

Ősz

 

Levelek hullnak lankadatlanul,
akárha szórnák messzi égi kertek,
és szállingózva nemet integetnek.


S éjente száll a föld a végtelennek,
magános, súlyos csillag, egyre hull.


Mind hullton-hullunk. Nézd, lehull kezem
- s hány kéz körül! – seholsem lát a szem mást.


De Egyvalaki van, ki mind e hullást
kezében tartja lágyan, szüntelen.

 


/Ford.: Mészöly Dezső/ 

Előzmény: Lutra (96102)
Lutra Creative Commons License 2020.11.17 0 0 96102

Rainer Maria Rilke

Ősz

Lombok hullnak, hullnak oly messziről,
talán az ég távoli hervadó kertjeiből;
hullnak, tagadhatatlan kényszerűséggel.

És az elnehezült Föld az éjszakákba zuhan,
Csillagközi térből a rideg magányba.

Mindnyájan lehullunk. Ez a kéz is.
S nézd a másokét: mind ugyanígy.

De Egyvalaki mégis e zuhanások alá
végtelen gyöngéden tenyerét tartja.

/Koosán Ildikó ford./

Lutra Creative Commons License 2020.11.17 0 0 96101

Ingrid Herta Drewing

Nyárutó

Nos, hát a nyárnak lassan vége már
és vele a hullámzó aranymezőknek.
Sok pompás gyümölcs begyűjtésre vár,
a madarak is délre készülődnek.

Megrövidül a napos órák száma,
az alkonyi árnyak hosszúra nyúlnak.
Kora ősz jele vetül a házak falára:
vörös vadszőlőlevélbe burkolóznak.

A reggel, páraköd melegébe bújva
fázósan vár az első napsugárra,
de lassan jár az is, későn kezdi újra
szelíd-szép színeit festeni a tájra.

Nos, múlik a nyár, búcsúzik végképp,
ránk hagyva szeptember enyheségét.

/Koosán Ildikó ford./

Pannika127 Creative Commons License 2020.11.17 0 0 96100

Gazdag Erzsi

Emberi beszéd

 

Ha úgy szólok hozzád, mint a füvek,

megérted-e?

Ha madarak nyelvén beszélek

rámismersz-e majd?

Viharok dörgéseivel mire megyek

veled?

S vízesések bánatával zokogjak-e,

mondd?

 

Ó, azt akarod, vetkőzzek meztelenre.

Bőrömből is kibújjak, mint a kígyók,

osztódjak részeimre, s maradjak mégis teljes.

Mert ismerni akarsz, érteni, s nem szeretni.

 

Jaj, embernek születtem – százrétű bánat –

és százrétű öröm és millió forma…

Belézsúfolódott a világ, itt nyüzsög bennem.

Melyiket akarod, válaszd ki magadnak!

Egyre mutass rá, egyszerre csak egyre!

De a többit se vesd el, mert az is én vagyok.

halkabb_on Creative Commons License 2020.11.17 0 0 96099

Nagy László: Csönd van


Csönd van, a láp se zizeg, szél ha járja,
fekszik a nádas: hóbafojtott cicomás ezred.
Fölötte tépett rucapihe tétova repked
s piheg, ha ráakad egy bóbitára.


Távol a bazalt-hegy is süket-néma,
minthacsak mára hűlt volna le benne a láva,
s letagadná, hogy kövein a bort danolászva
itta a jó katona, víg poéta.


Ráfeszült hidegen a csönd a tájra,
hitetlen lélek lehet ilyen búba alélva.
Vadmadár éles riogása fölveri néha,
szárnyával megpofozza, de hiába.


Baktat a tehervonat, tűz a csokra,
mint üvegfalnak, nekimegy a fagynak, a csöndnek,
s nézd: amik pengve, sisteregve ízekre törnek,
tüntével fölépülnek még nagyobbra.


Szoborrá alkot ez a téli szemle,
menj haza gyorsan, hivogatnak otthoni fények.
Asszonyod teste, mint a tavasz kivirul néked,
tájad lesz, tűz-eged a szív szerelme.


Gyönyörködj s dalaid is megerednek,
álmodd ki szépen magadat a fagyból, a csöndből,
lásd meg, hogy lázban tündököl az izgága Göncöl:
álma a hóbarekedt szekereknek.

Pannika127 Creative Commons License 2020.11.16 0 0 96098

 

 Gazdag Erzsi

 

KÖNYÖRGÉS A SZAVAKHOZ

 

Szavak, csukódó

mécsvirágok

hajnalban nyitó

tulipánok.

 

Szavak, didergők,

édesek

számban szöjétek

fészketek.

 

Szavak mindenség

csokrai,

élet-szerelem

bokrai,

 

pirosak, vérrel

lüktetők

a pusztulásnak

tőrt vetők

 

méregzöld, hideg

fű-szavak

és hűtelen és

hű szavak,

 

igéző, mágikus

jelek

bódító hangú

ütemek

 

s ti dallamnélküli

fakók

szegények szájából

valók

 

szavak, szavak

szeressetek!

Hadd vívjak,

játsszak veletek!

halkabb_on Creative Commons License 2020.11.16 0 0 96097

Emily Dickinson:
Nincs olyan vitorlás...


Nincs olyan vitorlás, mint a könyv,
Mely messzi elragad;
Sehol olyan versenyfutás,
Mint a könyv-oldalak.


A koldus is átkelhet itt
És vámot sem fizet;
Mily felséges versenykocsi:
Hord emberszíveket.


(Fordította: Weöres Sándor)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!