Keresés

Részletes keresés

ilang_ Creative Commons License 2003.06.19 0 0 92
-
Csorba Győző: CSÖRÖG A FAGYOS FÖLD

Csörög a fagyos föld, hideg van,
hópihe fészkel a hajadban,
gyűlnek a varjak az egekben,
gyűlnek a gondok a szivedben.

Hópihe fészkel a hajadban,
járod a világot magadban,
ó, mitől annyira remegtél,
itt a csirátalan, örök tél.

Járod a világot magadban,
melegednél régi zugokban,
angyalokat várnál, karácsonyt,
karácsonyi Jézuska-jászolt.

Melegednél régi zugokban -
talpad alá jég nő s beroppan,
szemeden gyönge jég virágzik,
sehogyan sem érsz el hazáig.
-

ilang_ Creative Commons License 2003.06.19 0 0 91
-
Csoóri Sándor: VONULÁS

Valaki mindig jön,
valaki mindig elmegy;
gyöngyökre lép a távozó
s a gyöngyök szétrepednek.

Az érkező hazát keres
hajadban, szemeidben,
mint akit romok közé szültek
háborús őrületben,

s a romok közt nem maradt, mert hívták
vigasztaló vizek;
hívták egy test friss szakadékai:
a távozó utáni sebhelyek.
-

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.19 0 0 90
Köszi szépen ezeket a nagyon szép gondolatokat...
Megtennéd,hogy megajándékozol bennünket a szerző nevével is? :-)
Előzmény: ÁcsNóra (89)
ÁcsNóra Creative Commons License 2003.06.19 0 0 89

Vigyázz a mára és a holnapokra!
A tegnap már az álmokban kapott helyet,
a holnap még a látomásokban piheg.
Tégy örömmé, ahogy lehet, minden mát!

S legyen időd: TENNI, CSELEKEDNI
akik között élsz, akik között jársz.
S legyen időd SZERETNI
szíved melegét megosztani;
s legyen időd NEVETNI
lelked muzsikáját szebbé tenni;
s legyen időd DOLGOZNI
gondolatod tükréből inni, kezed munkáját tovább adni.
S legyen időd JÁTSZANI,
fiatalságod titkát megőrizni;
s legyen időd OLVASNI,
a bölcsesség forrását felszívni,
És tudj majd SZENVEDNI is
- mert ez is az élethez tartozik-;
hogyha kell csendesen tűrni.
és tudj majd szívedből egy-egy fohászt
az ég felé küldeni.

VIGYÁZZ A MÁRA ÉS A HOLNAPOKRA!
TÉGY EZÉRT ÖRÖMMÉ MINDEN MÁT!

Az életet nem években mérik, hanem örömben.
Minden ember annyit élt,
Amennyi örömet szerzett másoknak.

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.18 0 0 88
Gyurkovits Tibor

PÉNTEK

Elvétem már a tárgyakat. A lényeg
elsikkad már a télből és a nyárból,
az azelőtt okosra nézett képek
hada most semlegesen vádol.

Az azelőtt fölépített varázshegy
most egycsapásra össze-vissza omlik,
s én így maradok véglegesen már egy
betört világban és sorsom csomóit

ki nem bogozva, ostobán, hanyatt,
csak azt érzem, arcomra folyik lényed,
akár a nap, a viasz és a lényeg,
s csak bámulom az üres tárgyakat.

.......

A látványt ölte meg bennem szemed.
Nem tudok látni, mióta rámnéztél,
csak azt, ami testedből föllebeg,
izgalmas fákkal lett tele a légtér,

de belső fákkal, mik úgy nőnek egy
hatalmas tájon, hogy az meg se látszik,
zsúfolásig tele vagyok veled
és nézlek, nézlek a megvakulásig.

Tapogatom az arcod. Ez az arc.
A végtelen. A minden arcok arca.
Nem látom már, csak amit te akarsz,
az ölelés zsákjába vagyok varrva,

ezer öltéssel a húsomba szúr
minden kis izmod, mint a tű.
Mi szorít össze veled ily vadul?
Szeretlek. Olyan egyszerű.

....

Olyan közel vagy, hogy tested szöge
egész a szemgolyómat éri,
fordulnék, törnék kifele,
de arcod elől nem tudok kitérni,

el nem fordíthatom a fejemet,
a szemben-lét fáj, kínzó, gyáva helyzet,
az arcomat szorítja a kezed,
hogy ordítani tudnék - s csak szeretlek.

Üvölt a táj. Mert elhagytam teérted,
elhagytam árnyait és szögeit.
A boldogságot. Holnap jön a péntek
és testemet testedre szögezik.

Már lélegezni sem tudok. Merev
pupillámat az egekre szögeztem,
belémfúródtál, mint hegyes üveg,
s én csüngök csak ezen az egy kereszten.

Következik a végső Golgota.
A kicsike, a helyi, az egyéni,
mert kinek-kinek meg kell halnia
ahhoz, hogy e világon tudjon élni

Következik az önfeláldozás.
A látványtalan és őrült alázat,
míg fölhasítja bőrödet a nyárs,
a test pedig vergődik, mint az állat.

És megreped a hegy. Csorog a vérünk,
az üres éjben elhasad karunk.
Csak az válthat meg, aki meghal értünk,
s csak azt váltjuk meg, kiért meghalunk.


Törölt nick Creative Commons License 2003.06.18 0 0 87
Kedves Nóra,szeretettel üdvözöllek és kérlek,tiszteld meg a topicot-ha van hozzá kedved-valamilyen szép mű beírásával is...és látogass bennünket máskor is...
:-)
Előzmény: ÁcsNóra (86)
ÁcsNóra Creative Commons License 2003.06.18 0 0 86
Üdvözlet az Olvasónak!
És az uj topicnak!
Előzmény: Törölt nick (85)
Törölt nick Creative Commons License 2003.06.18 0 0 85
Áprily Lajos

MADARAK

„Pascua qui volucrum vivus
Walthere, fuisti...”

Hó esett. A tar hegy orma
habfehéren integet.
Erdőkből a hó leűzött
őszapókat, pintyeket.
Almafánk és csipkebokrunk
madarak tanyája lett...
Walther von der Vogelweide
lelke száll a kert felett.

Titkos erdőn, vadcsapáson,
babonás ösvényeken
ez a nyugtalan madár-raj
hányszor volt kíséretem.
Mennyi füttyös és bolondos,
vígan cserregő barát...
Megetetem Walther von der
Vogelweide madarát.

Most a ködből méla hangok
hullanak, mint halk rimek.
Bús pirók-jel. Csak varázsló
és poéta érti meg.
Pinty felel rá. Cinkeszó. - Most
szállingózni kezd a hó.
S Walther von der Vogelweide
megölel a múlton át, mint
mesebeli nagyapó.

ilang_ Creative Commons License 2003.06.18 0 0 84
-
Octavio Paz: JEGYESEK

Feküsznek lent a fűben,
egymás mellett egy fiú s egy lány.
Narancsot esznek, csókolódznak,
mit hullám hullámmal cseréli habját.

Feküsznek kint a parton,
egymás mellett egy fiú s egy lány.
Citromot esznek, csókolódznak,
mint felhő felhővel cseréli habját.

Feküsznek lent a földben,
egymás mellett egy fiú s egy lány.
Nem beszélnek, nem csókolódznak,
mély csöndet mély csönddel cserélnek.
-
fordította: Rónay György

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.18 0 0 83
Radnóti Miklós

SZAKÍTÁS

Szakítottunk.

Te véresre csókoltad a számat
és lihegve kértél, hogy maradjak.
Nem maradok.
Menj be szépen, én meg elindulok
a mérföldkövek között a sárban.
Mit nézel?
A hófehér éjek után ugy-e
könnyező, foltos olvadás szakadt.
Hallod?
A vézna fákban a nyarat
siratják most korhadt, téli szentek.
Ne sírj.
A könnytől csúnya lesz a szemed
és nem bírom folytatni, ha könnyezel.
Hallod-e?
Szél szánkázik zúgva a dombokon
és itt te előtted fodros a sár.
Megértettél?
Sár. Sár és Gyűlölet van az alján
minden csillogó, nagy szerelemnek.
Most menj.
Érzem, hogy imádlak és gyűlöllek
és ezért most itthagylak az úton.
Kedvesem.
Nagyon, nagyon szerettelek és hogyha
találkozunk, talán újra kezdem.
Menj már.

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.18 0 0 82

Paul Éluard

A SZERETŐ

Lehunyt szemem pilláján ott remeg,
hajfürtje fürtjeim között,
keze kezemhez oly hasonló,
szeme színe szemem színéhez,
az árnyékomban úgy merül el,
akár egy kő az égi mélyben.

A szeme folyton rámragyog,
s nem hagy aludni engem,
oly fényes álma is,hogy sápatag
és párologva száll a nap;
nevettet,majd a bánat súlya nyom,
beszéltet is,pedig nincs mit mondanom.

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.18 0 0 81
Csuka Judit

SZÓTLANUL

Ars poetica helyett azért kell a vers,
hogy kijöjjek a gödörből, de nem kell
a tragikus póz, sem a hamleti monológ,
de kell a szavak néma simogatása,
csendes eső zivatar nélkül, te is mondtad,
hogy nem kell haragudni, de megbocsátani
sem, nem kell a Kései sirató József Attilától,
ha már megszülettünk, verseinket sem kell
lefordítani, be sem kell fejezni, de kell az elégia,
a befelé szivárgó könnyek, a visszanyelt szó,
az elrejtett arc, de jó emlékezni, még
jobb felejteni, nem kell futni mások elől,
mert a vers kihúzhat a gödörből, de nem menthet meg, a szó, a szó, a szó nem
menthet meg.

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.18 0 0 80
YVES BONNEFOY

EGY HANG

Úgy hordtam bennetek szavam, akár a lángot,
E sötét gyilkosabb, mint lángnak bár a szél.
S nem döntött semmi még ily véres küzdelembe,
Sem rossz csillagzatom és semmilyen szeszély.
Így éltem volna hát, amíg erőm e láng volt,
És láttam volna mást, mint hogy hamvába tért,
S az éjt, mely jól tudom, eljön, ha szárnyalása
Lerázza sorstalan sok üvegcserepét?
Csak szó vagyok, magam feszítve a hiánynak,
Dadogásom egykor a hiány szórja szét.
Igen, a pusztulás közel, nem lenni, szó csak,
A végzet ez s hiú a megdicsőülés.

ilang_ Creative Commons License 2003.06.18 0 0 79
-
József Attilától:

Flóra, csináljunk gyereket,
hadd vessen cigánykereket
mert én nehéz vagyok már

s elviszi könnyü szerelem;
hisz hogy én legyek hűtelen
ahhoz nehéz a szívem.

Fényszóróként kutatja
mint öntudatos űrt, a lelkemet

hogy valóban imádjalak
a telhetetlen űr alatt
és mégse csalj meg engem.
*
Az én szívem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Aki halandó, csak halandót
szerethet halhatatlanúl.
*
Én azt akarom, bár ostobának látszik
a vágy, mely elmém kockáival játszik,
hogy ugy szeressen az egész világ
téged s engem, mint anya kisfiát
egyetlen kisfiát, vagy kisleányát.
-

igeen Creative Commons License 2003.06.18 0 0 78
Ady Endre: Híven sohase szerettem

Csókjaimat szedtem, vettem,
Híven sohase szerettem.

Ha esküdtem s majd’ meghaltam:
Legjobb asszonyom megcsaltam.

Ha akartam, ha igértem,
Gonosz voltam tervben, vérben.

Ha öleltem, ha csókoltam,
Borus komédiás voltam.

Ha gondoltam a halálra,
Csalfán tettem, állva, várva.

Ha valakinek esküdtem,
Esküszóból mit se hittem.

Ha tébolyban elájultam,
Uj nőben ébredtem, ujban.

Ha od’adtam testem, lelkem,
Kerestem és mégse leltem.

Csókjaimat szedtem, vettem:
Híven sohase szerettem.

igeen Creative Commons License 2003.06.17 0 0 77
Mécs László: Az ember és az árnyéka

Egy fényességes hajnalon a földből nőtt egy ember.
Valaki beoltotta őt két fény-imádó szemmel.
Meglátta a kelő Napot és ment feléje folyvást,
valami vágy vonszolta, mint tenger felé a forrást.
Az élet jött-ment, színesült, pergett a film körülte,
szemébe hullt a múlt, jelen: öklével kitörülte.
Nem döbbentette semmi meg, a cél-érzése tiszta.
Csak ment, csak ment a Nap felé. Nem nézett volna vissza.
A Nap meg megtréfálta őt: az égzenitre pattant,
akkor sejtett meg egy gyanút, rejtélyt, megoldhatatlant.
Most merre menjen ? Fölfelé ? Ha szárnya volna, bordó !
Itt pusztuljon mint egy-nyaras, szegény kis napraforgó ?
A Nap megindult lefelé. Az ember ment utána.
A Nap vért hullatott, bukott. Tán eltörött a szárnya ?
Ha mostan végleg eltűnik : mi jő ? miféle végzet ?
Az ember ősz lett hirtelen, megrémült, hátra nézett.
Most látta meg kitárt-karú árnyékát szívbe-fájón,
amint keresztként feketült s elnyúlt a messzi tájon.
Vállára vette szomorún a mérföldes keresztet.
A Nap lehullt, a föld kihűlt és alkonyodni kezdett.
Az éj sűrű volt, mint a sár, az ember lába gyúrta,
nem tudta azt se, merre jár s rálépett a tejútra.
Vállán vonszolta a sötét, a mérföldes keresztet,
hogy odaért, a nagy kereszt ragyogni, égni kezdett.
Lépdelt csillagtól csillagig, tán ezer évig is ment,
beoltott fény-szomjas szeme kereste Őt, az Istent

cheshirecat Creative Commons License 2003.06.17 0 0 76
Radnóti Miklós:
Eső esik, fölszárad

Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.

Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog,
vihogva varrnak felhőskörmü lányok.

Uborkát esznek. Harsan. S csattog az olló.
Felejtik, hogy hétfő s kedd oly hasonló.

A sarkon túl egy illatszerárus árul,
a hitvesét is ismerem szagárul.

Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást,
csak elfeledték. Akár a gyökvonást.

Feledni tudnak jól. A tegnapi halott
szíveikben mára szépen megfagyott.

Egy ujságlap repül: most csákót hord a szél.
Költőt is feledtek. Ismerem. Még él.

Még kávéházba jár. Látom hébe-korba,
sötét ruhája, válla csupa korpa.

Mit írjak még e versben? Ejtsem el talán,
mint vén levelét a vetkező platán?

Hisz úgyis elfelejtik. Semmi sem segít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.

igeen Creative Commons License 2003.06.17 0 0 75

Antoine de Saint-Exupery: Fohász


Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!


cheshirecat Creative Commons License 2003.06.17 0 0 74
Fenyő László:
Megáll a vándor

Megáll a vándor s hátranéz:
ez hát a táj, melyért lobogtam?
Ó, hányszor s míly silány borokban
tárulkozott a feledés.

Ennyi volt, ennyi az egész?
Hogy most a lakomás torokból,
a csillogókból, vigadókból,
hólyagzik az émelyedés?

Egy seb, mondd, hányszor tudsz hegedni?
Emlékezés, hányszor feledni?
Feledés, hányszor felszakadni:

uj eszmélettel átitatni
valami mult fagyott világát,
emlékké gyógyult símaságát?

cheshirecat Creative Commons License 2003.06.17 0 0 73
Zelk Zoltán:
S én kézenfogva vezetnélek

Megfordulsz lassan. Leereszted
a redőnyt. Meggyujtod a villanyt.
A fal tövén egy árny riadtan
tátog s akár a gyík, elillan.

Álmodoztam előbb, most Téged
figyellek, karod moccanását,
amint válltól ujjhegyig rezzen.
Megigazitsz egy diványpárnát.

Ez a valóság. Tejet forralsz.
Fogaid közt kétszersült roppan.
Téged tanullak ujra s ujra,
ezért tudlak már egyre jobban.

Tekinteted és fogaidnak
halk koccanását s lenge, tépett
mozdulatod, s mi mindezt eggyé,
egésszé összefogja, lényed:

mit butor s fal magukba ittak
s belebeg mindent, mint a pára…
Ezért vagyok ennyire itthon,
hogy ki se vágyom, e szobában.

*
Lám, lopva tenyeredbe ásitsz,
s el is pirulsz. Ne szégyeld, Édes,
hiszen már sűrüdik az este.
Aludjunk. Tán oly bűvös éj ez:

a fakó kerteket átfesti
s letörli a kormot s a gondot
a városról… és a világot
megszabadítja a gonosztól…

ilang_ Creative Commons License 2003.06.17 0 0 72
-
Radnóti Miklós: ÉJSZAKA

Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.
-

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.17 0 0 71
Kosztolányi Dezső

SZEMÉT ÉS CSILLAGOK KÖZÖTT

Ha emberek közé megyünk, fényes terembe,
remegve toljuk a tiltó reteszt.
A tiszta nők nyugodt és enyhe mellén
oly súlyosan lóg az aranykereszt.
Ez a talaj szilárd -- ők állnak, ülnek,
vagy fekszenek, nyugodtan alszanak.
Övék a föld, a biztos rejtve-élés,
vetésükben lassan kikél a mag.
Mi a jövőt fogunkkal ráncigáljuk,
köldökzsinórját tépjük esztelen,
mi Mágusok vagyunk, Előidézők,
és korcsolyázunk kócos fellegen.
És minden úszik és csurog köröttünk,
bukunk, hacsak hozzánk nyúlnak puhán,
folyton-folyó és folyton-újuló lét,
síkos, csuszamlós trottoir-roulant,
hullám a szélben, szél a fellegekben,
szemét és csillagok közt a kezünk,
bizonytalan habokban, életünkben
alélva és örjöngve evezünk --
csak evezünk a ködben és a szélben,
mint tántorgó és ájult szívbajos,
ki kétes életének óceánján
rozzant ladikkal tétova hajós.

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.17 0 0 70
Dsida Jenő

DAL AZ ELMARADT VALLOMÁSRÓL

Úgy vágyna hozzád
ezer puha szó,
ezer csudaszó,
színes, szomorú
szerelemmel lázadozó.

Úgy beborítna,
mint földet az ég,
mint fénnyel az ég
a remegő rózsát,
mely lengve, lobogva ég.

s meghal mind, mire
kinyíló ajkamhoz ér,
mosolygó ajkamhoz ér,
csomóba alvad,
mint fagyban a földön a vér.

S megkopva lassan
megyek egy hűs gödörig,
megyek a sírgödörig
s a vallomás is
fakul és üszkösödik,

csak mélyül a csend
s őszibb lesz mind a vidék,
november lesz a vidék
s az egyetlen szép szerelemre
késik a bizonyíték.

Míg aztán én leszek
fölötted a reggeli fény,
fürtödön alkonyi fény,
szó, ami néma
és mégis költemény,

minden magam leszek,
emlék és friss levegő,
szentség és tág levegő
s az édesbús öröm,
a testeden átremegő,

házad fölött a csillag,
mely álmaidba rezeg,
csillog és szívedbe rezeg,
szerelem, szerelem,
karácsonyfádon gyertya leszek.

Viharban dörgés,
mely lángoló csodákra hív,
háborgó csodákra hív
s egy világnak zengi, mire
kicsi volt s gyönge a szív,

Karom a földre cikázik
haragos villám gyanánt,
csattanó villám gyanánt
s lesújt körülötted
mindenkit, aki bánt...

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.17 0 0 69
Jékely Zoltán

LIDÉRC-ŰZŐ

Kancsi cigánylány, tündéri dúvad,
Jaj, ne riszáld, ne dobáld magadat!
Sárga szemeddel szemem be ne fald,
Csábíts gazdagot, vagy fiatalt!
Kásmir szoknyád, a rózsa-lugast,
Ne sodoritsd rám s ne mutogasd.
Eljárt felettem a huncut idő,
fogam kicsorbult s rendre kidől.
Hagyd csak aludni a testi gonoszt,
kísértésbe újra ne hozd.
Vadszagú kebled arany parazsát
Arcom előtt, jaj, ne harizsáld!
szád eleven csupa-hús hasíték,
perzsel, ahogy buja száj soha még:
félek a csóktól, nyálkás puha rém,
szörnyű betegség s mit tudom én,
mily bonyodalmak tömkelege -
Ebből elég volt, már elegem!
S a combod, a talpad, az inda, a kacs,
undorító s be mohó, be makacs!
Vén vagyok én már, gyatra öreg,
tán a halálba szorít az öled.
Iszonyú erdő mélyire csalsz,
ott megölelsz, kirabolsz, bekaparsz...


ilang_ Creative Commons License 2003.06.17 0 0 68
-
Rafael Alberti: EMLÉKEZÉS A SZERELEMRE HOLDDAL

Hold voltál ott a holdsugárban. Oly sugárzó
és nagy, ahogy a gyűrött, feldúlt ágyból kikeltél,
hogy az alvó, homályos ágyruhák azt hihették,
egy ismeretlen napnak fényforrásai lettek.

A hálószoba csöndes ciszternaként derengett,
mely magába fogadta fénylő vizek varázsát.
Szelíd sugárban úszott egy-egy hullám lebegve,
mit karjaid vetettek meghalni a falakra.

Mikor végül felértél a kristályragyogásba,
amin a messzi hold már ábrándosan merengett,
te, hold a holdsugárban, lehanyatlottál újra,
túlcsordulva, kilobbant fénnyel az ágyra csendben.

S mi mindent nem hozott még nekem a hold az éjben,
míg magányosan kúszott feljebb a néma fákon.
-
fordította:Somlyó György

Előzmény: ilang_ (67)
ilang_ Creative Commons License 2003.06.17 0 0 67
-
Rafael Alberti: CSALÓDOTT A GALAMB...

Csalódott a galamb, igen.
Csalódott a galamb.
Északra készült s délre tévedt.
Tónak hitte a búzaföldet.
Csalódott a galamb.
A tengerről azt hitte: égbolt,
az éjről meg hogy napsütés.
Csalódott a galamb,
A csillagok, azt hitte: harmat,
a forróság meg: hóesés.
Csalódott a galamb.
Szoknyád blúznak gondolta, s a
szíved, gondolta: otthona.
Csalódott a galamb.
(A parton nyomta el az álom.
Te meg fönt voltál egy faágon.)
-
fordította:Csorba Győző

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.17 0 0 66
Ha egy zöld ágat tartasz a szívedben,
előbb-utóbb rászáll egy énekesmadár.

KÍNAI KÖZMONDÁS

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.17 0 0 65
József Attila

CSÖNDES ESTÉLI ZSOLTÁR

Ó, Uram, nem birom rímbe kovácsolni dicsőségedet.
Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.

Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem minek zöldel,
meg kinek zöldel.
Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját fogja
megégetni a szám.
Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú, mikor én
szomorú vagyok.
De ne figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked.

Csak egyszerűen, primitíven szeretném most Neked elmondani,
hogy én is vagyok és itt vagyok és csodállak, de nem értelek.
Mert Neked nincs szükséged a mi csudálásunkra, meg zsoltárolásunkra.
Mert sértik füledet talán a zajos és örökös könyörgések.
Mert mást se tudunk, csak könyörögni, meg alázkodni, meg kérni.

Egyszerű rabszolgád vagyok, akit odaajándékozhatsz a Pokolnak is.
Határtalan a birodalmad és hatalmas vagy meg erős, meg örök.
Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem.

De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.17 0 0 64
MÉGIS NEHÉZ

Anya, anya
ebben a sivatagban,
mért hagytál itt, ebben a sivatagban?

Mért hagytál itt, hol minden oly kietlen,
és mindent mégis oly kiváncsian
szemlélgetek?
Tudod, hogy hány kisértés,
a semmi és üresség késdobáló
hány és hány pokla leskel itt reám?

Persze, a ruhák fodrát leeresztik,
a kelme megfakúl, s a fű
beteríti az utakat.

Persze, persze, a feledés, az elmúlás -
de hol is hagytam abba? -
mégis élek,
mégis nehéz, anya, mégis nehéz.

Pilinszky János

Törölt nick Creative Commons License 2003.06.17 0 0 63
Juhász Gyula

SZERELEM?

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom. Ha
balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!