Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 2021.12.16 0 0 96717

Kemény István

A titkos élet

Ha egyszer majd számonkéri tőled,
akitől semmiképp se várnád,
hogy mért nem volt titkos életed,
nem foghatod rá senkire.

Nem az agyadra gondol ő se,
abban akármi megterem,
hanem annyira, annyira egyszerűen
arra, amiért felelős nem vagy,

mert csak fütyülsz, és közben éled,
míg itt a csodák történelme
csodáról csodára pereg le, és te
azt mondod, köszönöm, van nekem szebb,

és közben nincs, mert honnan lenne,
de mégis időnként hallod a sínpár
koccanását a végtelenben,
és tudod, hogy nem a fogad vacog.

Lutra Creative Commons License 2021.12.15 0 0 96716

Orbán Ottó

Töredék az elnémulásról

Hiába, akárhány verssel rakva a padlás,
erőt vesz rajtam a szánalmas hanyatlás
-a költő addig él, ameddig ír!  
És ha hónapok óta egy jó sort se bír?
Halott, ha mondom, két lábon járó halott,
holott tegnap még élt, holott
fél éve még... -
Vakít a tündöklő közöny, az ég.

Lutra Creative Commons License 2021.12.15 0 0 96715

Szakács Eszter

Őszi rondó

Alig látsz a párás ablakon át.
Nem emlékszel, mikor kezdett el esni.
Nem kell könyv, zene. Halasztasz mosást,
és nincs kedved a moziig se menni.

Nem kívánatos az ittlét s az ottlét.
A kettő közt mégis meddig lehetsz?
A tükrökben halványan ott vagy most még,
de kontúrod, mint rossz tévén, remeg.

És nincs kedved a moziig se menni,
nem kell könyv, zene, halasztasz mosást,
nem emlékszel, mikor kezdett el esni,
alig látsz a párás ablakon át.

Lutra Creative Commons License 2021.12.15 0 0 96714

Rakovszky Zsuzsa

Avart égettek...

Avart égettek. Dőlt a must szaga,
buzgott a kátrány.
Bogáncson ellenfény holdudvara,
tépett szivárvány.

Az utca erdő - mélyebb ősz fele
lejtett az este.
A szélső ház - a hánytorgó zene
majd szétvetette.

Még egyszer ezt, csak ezt, és mást sosem
többé: leszállnék
az őszi alvilágba, jobb kezem
kezedben,árnyék -

Lutra Creative Commons License 2021.12.15 0 0 96713

Utassy József

Halottal beszél

Vakít a hó, zizegnek zúzmarás fák,
pillogok csak, kipirosít a szél.
Kell is arcomra most pici pirosság,
mert elsápad, ki halottal beszél.

Öröknek hittelek, mama, öröknek.
Sírva fakad hiányodtól a ház.
Dobd el a mélység kulcsait: töröttek!
Kicsúfol Isten úgyis, megaláz.

Pedig te hitted Őt, félted, remegted,
ám gyűlölted a gyóntató papot.
Bűnöd ha volt, a szomorú egeknek
vallottad be, s az Úr kihallgatott.

Köszöntelek messzülő szép hitemmel:
édes mama, halhatatlan halott!
Nézek utánad hosszan, s mintha tenger
búcsúztatná a lebukó napot.

Lutra Creative Commons License 2021.12.14 0 0 96712

Ernst Ferenc

Mulandó

Volt előtte.
Már utána van.
Csak közben volt szép.
Most arctalan.
Előtte csend.
Utána némaság.
Boldog nevetések
közötti néma sáv.
Áradás volt.
Most vizes homok.
Parti homokban
vizes lábnyomok.
Érintés volt.
Érző pillanat.
Hangok voltak,
és nagy szavak.
Volt előtte.
Már utána van.
Sértetlen maradt.
Örökre karctalan.

Lutra Creative Commons License 2021.12.14 0 0 96711

Gaál Áron
 
Kimondani, ami létezik

A rácsodálkozás hiányzott,
a szenvedély,
ami úgy érinti meg a virágot,
hogy sose feledje el a kéz.

A leltár hiányzott,
ami egymás tollpihéit számbavéve,
úgy őrzi meg a másikat,
ahogy van, minden tévedéssel.

A repülés hiányzott,
a közös szárnyalás,
ami mélyet és magasat fog be
íve alá…

Talán csak egyetlen szó hiányzott,
az, amire a szánk is éhezik:
hogyha kigondoltuk a Világot,
kimondjuk, ami létezik.

Lutra Creative Commons License 2021.12.14 0 0 96710

Emőd Tamás

Írás a palackban

Tornyán a jajnak, tájfunján a könnyeknek,
genezisén egy új, nagy vízözönnek,

céltalanul hánykódva fenn a gályán,
e szörnyű korszak vér- és könny-dagályán,

mint a hajós a hírt, palackba zárva,
versben dobom e végbúcsút az árba,

hogy túl homályon, terroron, halálon,
egy jobb jövőben Hozzád eltaláljon,

kiben hasztalan hittünk és reméltünk,
szabad part, akit soha el nem értünk:

hazánk az első víg kentaur óta,
klasszikus bölcsőnk, művelt Európa.

        *

Búcsúzunk tőled, mielőtt éj föd be,
akik itt lámpát lengettünk a ködbe,

fény-jelekül egy jobb jövő fiának,
gályára láncolt rabjai a mának,

kiknek viharba vesztek koszorúi,
e barbár kor értelmes szomorúi,

akik itt mindent láttunk s tudva-tudtunk
és kiáltoztunk, mielőtt lebuktunk,

akik örömre, napfényre születtünk,
de átbőgött a mély pokol felettünk:

mielőtt sorsunk vak közönybe fásul,
küldjük e pár sort végső híradásul.

          *

Túl minden Jóremény-fokán a létnek,
vontató padján a gályafenéknek,

úgy éltünk, mint a trágyában a barmok,
mint a ketrecben összecsukott majmok,

égnek borzadnak a fülek, a szőrök,
de kuss, a rácson átdöfnek az őrök,

ember-rangunkat régen elfeledtük,
már a saját vérünket is megettük,

hiába minden küzködés, igyekvés,
itt meg kell dögleni, itt nincs menekvés,

hiába gyújtunk fényt itt örök óta:
elhagytál mindet, művelt Európa!

          *

Tornyán a jajnak, tájfunján a könnynek,
genezisén egy új, nagy vízözönnek,

mint a hajós a hírt, palackba zárva,
versben dobom, e végbúcsút, az árba,

midőn eltárta torkát már a Fátum…
Ezerkilencszázharmincnyolc a dátum.

Lutra Creative Commons License 2021.12.14 0 0 96709

Ágai Ágnes

Rebellió

(és annak hiábavalósága)

Amikor már mindentől
szabadulni akarna az ember,
ami fék, korlát, kötél, kötelezettség, megkötöttség,
szabály, istráng, heveder, béklyó,
kioldná magát a szíjból,
felmentené minden szabály alól,
a versről lepattintaná a rímet,
felrúgná az ütemek rendjét,
kilazítaná a grammatika fűzőjét,
a szavak jelentésébe beletúrna,
mert nem tűr magán semmi nehezítéket,
semmi röghöz kötést,
semmit, ami úgymond, megkívántatik.
Elszakadni, kiszakadni, felszakadni,
elrugaszkodni mindentől,
ami illik, ami elvárt, ami előírt.
Lázadás ez, kései anarchia,
a széttörés eufóriája,
a törvényből s a világból való
kiköltözés nagy, látványos hurcolkodása,
a szétrúgás és feldöntés merészsége,
illetve gyávasága,
a kiköpött szavak héjának ízlelgetése,
a rombolás ördögi kéje,
mely végül valamiféle rendszerré áll össze,
mert a világ a szabályok gyűjteménye,
és az antiszabályok épp oly erősek,
hiszen a lét feltétele és tartozéka a rend.
Az összhang és a ritmus
ott pulzál az ereidben,
nem tudsz kilépni önmagadból,
még a halálod is szabályos és törvényszerű.
Ágálni csak az élő tud,
ő bonthatja szét a csomókat,
ő alkothat új rendszert,
új törvényt, új szabályzatot,
melyet később már nem kell,
és nem is tud betartani.

Lutra Creative Commons License 2021.12.12 0 0 96708

László Noémi

Nyelvtan

utcák zajok eltévedt emberek
késői jószerencse rosszleány
hányadik élet hányadik után
szép senki földje szétszórt hadsereg

gázlámpa fénye füstös házsorok
elhallgatott teremtés szív halál
szecesszióba hajló rózsaszál
a nap zsibong az éj csak ácsorog

az ágakon akárha értenék
mire való a lusta tél
halk suttogásba kezdenek
a ragtalan igék

Lutra Creative Commons License 2021.12.12 0 0 96707

Kis-Mezei Katalin

Mindig megtalálsz

Nem, ma ne várj, nem akarok találkozni
veled, itthon maradok a gyerekekkel,
nézzük a tévét, lehet, főzök valami
vacsorát, legalább a kicsik nem fognak
morogni, hogy olyan sokszor veled töltöm
az éjszakát, pedig az a havi egy-két
este szerintem igazán nem is sok, ha
lehetne, én minden éjszaka melletted
aludnék, csak dühít már, hogy nem értem, mit
akarsz tőlem, miért engem akarsz, miért
költöd rám az Isten pénzét is, és miért
nem kellek neked mégsem egészen, délben
és délután, télen, nyáron és tavasszal,
miért csak lopott egy-két napok, tudnom kell
végre, meddig leszek örök második én,
aki az első voltam neked, mindenben
a legelső, akitől annyira nem tudsz
elszakadni, hogy mindig megtalálsz, bármily
messze is futok, mindig újra magadhoz
láncolsz valami furcsa, régi szerelem
emlékével, azzal, hogy te még emlékszel
az apámra és az öcsémre is, pedig
már rég meghaltak, hogy ismertél, mikor még
ötvennyolc centis volt a derekam és a
heteseket kivédtem a Szentkirályi
utcában, hogy együtt jártunk felvonulni,
és mindennap megvártalak az egyetem
előtt, és mindig vettél nekem jégkrémet.
Tudom, többé nem fogod mondani nekem,
hogy szeretsz. De az ifjúságom része vagy,
úgy, hogy ne félj, felhúzom a nyolcvanezer
forintos gyűrűm, és fülembe teszem a
százezer forintos fülbevalóm, taxit
hívok és mégis csak elmegyek abba a
szállodába, ahol ma este engem vársz.
Mert a halottaim is ott lesznek veled.

Lutra Creative Commons License 2021.12.12 0 0 96706

Jouni Inkala

Sivatagi kirándulás

Onnan, ettől az úttól porzanak most a verssorok.
Mondják, csak a beduinok képesek elviselni
a határtalan végtelent, míg homok süvít
sima peremű dűne árnyékában, ahol
kókadozó tevék hátán róják vándorútjukat.
Átsétálsz a szőnyegen, s ottmaradnak
lábnyomaid. Kikerülöd
a skorpiómintákat: gyilkos csípésre
készülődtek. Nem felelsz mindjárt
sem korábbi, sem mostani szavaimra. A csend
Bach elenyészett dallamát zengeti fülemben hatalmasan.
Kezed megmoccan, sebes gyík fut
a térdemre. Lélegzel, könnyedén
s forrón homokot fúj arcomba a szél.

/Szopori Nagy Lajos ford./

Lutra Creative Commons License 2021.12.10 0 0 96705

Baranyi Ferenc

Áldott legyen

Áldott legyen az asszonyok között,
ki asszonynév nélkül is bátran asszony.

Áldott legyen az asszonyok között,
aki eloldja béklyód, hogy marasszon.

Áldott legyen az asszonyok között,
kit otthonossá tett a hontalanság.

Áldott legyen az asszonyok között,
kinek lefokozás emeli rangját.

Áldott legyen az asszonyok között,
kit a "törvényes" asszonynép kiátkoz.

Áldott legyen az asszonyok között,
aki csupán társaságban magányos.

Áldott legyen az asszonyok között,
kit végigmér a szállodai portás.

Áldott legyen az asszonyok között,
ki hol cseléd, hol istennő-hasonmás.

Áldott legyen az asszonyok között,
ki asszonyok között félénk, esetlen -

áldott legyen az asszonyok között,
áldott legyen, hogy áldássá lehessen.

Lutra Creative Commons License 2021.12.09 0 0 96704

Novák Éva

Az első hóra

Leesett az első hó.
Az utcán az autókat belepte.
Ha nem jegyezted meg, hol parkoltál,
mielőtt esni kezdett, olvadásig
nem találod meg a sajátod.
Félelmed is összetéveszthető
mások félelmével, de ne hagyd.
Ragaszkodj saját félelmedhez,
így nem maradsz egyedül sohasem.
Sem hóeséskor, sem olvadáskor.

Lutra Creative Commons License 2021.12.08 0 0 96703

Romhányi Gyula

Héja-alkonyat

Még játszom veled,
de szememre már az ősz
színes rongyaiból szőtt
nyirkos fátyol hull.

Még ereimben
lomha vért lázít a kedv,
ám szívem pitvarában
horgas szél tutul.

Még elhiszem, hogy
koldult ölelésünk
virághímes ágya az
erdőszéli rét.

Ám szánk hídjára
friss zúzmara rakódik,
s ujjaim alatt tested
csupa-csupa dér.

Még érzem, amint
óvó sugarába fon
és szelíden ringat a
délutáni nap.

de látom, lelkünk
fészkéről már útra kélt,
zsákmányra éhesen, a
héja alkonyat.

Lutra Creative Commons License 2021.12.08 0 0 96702

N. Horváth Péter

Mit higgyek?

Nem válaszolsz anyám, pedig hát jó lenne,
magamra hagytál a sorok közt felejtve.
Feszengek, mint zsidócska az üres boltban,
s az sem egyértelmű, hogy ahol vagy, hol van.

Eleresztettél, és nem gondoskodsz rólam,
lásd, a szereteted kongó, üres szólam;
mit higgyek felőled, ha nem küldesz jelet,
vagy odajutottál, ahonnan nem lehet?

Aki így szökik meg, nem pótolhatatlan.
Érzelmi rabláncon gyászoljak magamban?
Talán találok még boldog búvóhelyet,
hová behúzódhat mellém, aki szeret.

– Félig ébren élek, félig eltemetve;
szeret-e, dajkál-e bárki is helyette?
Kitől számíthatok biztató szavakra,
vagy föladjam én is, hogyha ő feladta?

Lutra Creative Commons License 2021.12.08 0 0 96701

Boda Magdolna

(felszámolás)

Ma megölök egy álmot
megint
régi volt nem kell
holnap egy vágyat
egy régi volt szerelmet
aztán mást.
Történeteim halmazán
botladozom
gyönyörködöm ahogy
az enyészet dombján
komposztálódik a múlt
… hátha…
a lótusz
bárhol kinő
várok
egyre többet nézem a földet
barátkozom

régen az ózonlyuk aggasztott
ma már az sem

Pannika127 Creative Commons License 2021.12.07 0 0 96700

 

 

Kassák Lajos

Decemberi árnyék

 

Fehér dunnák alatt alszik a föld

fehér és hideg dunnák alatt.

Ha gyermekem lenne most, csak egy is

szívemre venném, mint a virágot

s én is elaludnék véle csöndben.

 

Mert alszik minden, hogy megjött a hó

s ki annyit csatáztam dühömben

egyedül morzsolom sok gondjaim

a házban, mely szunnyad már, vagy halkan

tova száll a sirály ezüst szárnyán.

 

De hallgasd csak, kutyánk a küszöbön

mély álmában is ugat vadul

pöröli a vékony hold karéját

hogy világít fölöttünk s árván, még

hajókáz az ég sötét tavain.

 

S ahogy alszik minden, a holdhoz küldöm

én is e dalt. Köszöntsd az asszonyt,

ki vérző szívén halvány kezével

egy felhőn ül s leveti árnyékát

körénk az aluvó, havas földre.

Lutra Creative Commons License 2021.12.07 0 0 96699

Kapui Ágota

Se szó, se dal

Se szó, se dal, sem meddő dünnyögés,
nem használ a csend ellen ma semmi,
ha kiüríted méregpoharát,
s a holnapoddal próbálsz szembemenni.
A holnapod az idő tengelyén,
mint megfáradt nyikorgás fennakad,
mint karcolás egy rongyolt lemezen,
ahol a hang ijedten megszakad--
ha idegeid tükrén siklanak
a percek apró éles körmei,
se szó, se dal, se nyugtató ima,
sem álom-mantra nem használ neki.

               *

Várj még, Idő!

Várj még, Idő, késsetek holnapok!
tavaszt ígértél s forró, új nyarat…
- Hol tart a lét, és én most hol vagyok? -
Cipeld magaddal új napokba azt…
Új hajnalok és új tragédiák,
vad szócsaták a groteszk asztalán,
hol  foszló fény és hervadó virág,
s egy vers hever, egy hattyúdal talán.

Lutra Creative Commons License 2021.12.07 0 0 96698

Rigó Béla

Párbeszéd

– Öt éve már, hogy vendégségbe
csupán sírodhoz invitálsz.
– Jobb, ha hozzászoksz: itt a vége,
s beletörődni idejársz.
– Eljöttünk hozzád, körbeállunk,
föld-tested szegfűtől szeges.
– A kampánycsend örök minálunk.
Minden választás végleges.
– Be sem fértünk a temetőbe
öt éve. Nagy volt a tömeg -
– Látni akartak eltűnőbe;
mielőtt elfelejtenek.
– Most nem tolongnak, nyári délben
nem kívánnak új harcokat…
– Magukban hordják észrevétlen
helyettem élő arcomat.
– Kik mindennel nyakadra jártak,
miért kerülnek bátran el?
– Törvény, hogy nem vész el a párttag,
csak pártolóbb új pártra lel.
– Kit hozzád kötne még a hála,
köpköd, ha néha hátranéz…
– Nem látod, fogytán már a nyála,
s a nyálért járó hálapénz?
– De mit mondasz, hogy ha keresnek,
akik szemébe egyre nősz?
– A magyar talpra áll, ha vesztett,
csak az rohasztja el, ha győz.
– Miért maradjunk egyre hűek?
Menetben merre, mért megyünk?
– Mert így születtünk, együgyűnek.
A Város volt az egy ügyünk.
– Miért formál jogot az egészre,
más részt miért gyűlöl a rész?
– Ezt tőlem kérded? Vedd már észre,
hogy mindig magadban beszélsz!

Lutra Creative Commons License 2021.12.07 0 0 96697

Elmúlások
 
           I.
 
Nőnek az árnyékok
piszkosszürke felhőkön
lomha keresztek úsznak
megfeszített álmos pillanatok
eltűnök hirtelen
 
Foltokban roskad a táj
fáradt pislákoló alkonyok
bennem még a csend remeg
karácsony visszfényei úsznak
egy óriásplakáton
 
Eltört váza-énem
üzen az alkonyat
egy vérből valók vagyunk
könyörgök Háti
temetni akarok
 
          II.
 
Ülsz a tükör előtt
szemed fested éppen
az asztalon évek
fáradt szemceruzái
lopva nézlek sajnállak
 
Hálásan rám mosolyogsz
megrezdül szempillád
ringó melled a régi
mozdulatlan kígyóbűvölés
kezedbe adok egy pólót
 
          III.
 
Megyek a latyakos utcán
havasesőben fürdik arcom
mosott ruhák egy balkonon
száradó ének a lelkem
évek villamosán utazom
 
Kormos bérház az életem
körfolyosókon keringő percek
felugrom hozzád édes
de csak karcolt névtábla fogad
a szerelem is elköltözött
 
          IV.
 
Régen voltam a temetőben
meglátogatlak anyám
ha megérem még a tavaszt
sok minden szorult belém
mint üszkös seb felszakad
 
Leülök és beszélek hozzád
sohasem hallgattalak meg
most te hallgatsz konok kőben
elfúlva mondanám
de csak motyogni tudok
 
          V.
 
Láttam a koporsómat
fekete volt és kurzív a nevem
mit várhatok még 2010?
lángoló felirat vagyok
táncoló tűzkarikák
 
Soha nem akartam Látni
nem hittem kínzó jóslatokban
valamiért más vagyok
áldás vagy átok fia
tudatlan halok meg

(Juhász László (1955-2018))

Lutra Creative Commons License 2021.12.07 0 0 96696

Czékmány Sándor

jelenbe hasított múlt (megkésett emlékezés)


 
kihasítok magamnak egy szűk teret
és nézem ahogy az idő
áthalad rajta
elsírtam magam az unokám előtt
amikor a múltamról beszéltem
benne anyám könnytelen arcáról
húsz éven át hordtam magamban
és most követelte
mutassam mennyire fájt bennem a higgadt mérlegelés
amikor
erőnek hittem a gyávaságot de a hazafelé úton
egy üveg konyakkal kellett tompítanom
anyám könnytelen arcát magamban
tegnap beszélgettem vele újra
mondtam neki
pont ott tartok most
mint húsz évvel ezelőtt amikor elbúcsúztunk
nem hitt nekem
csontszáraz volt a szeme most is
csak az enyém könnyezett

Lutra Creative Commons License 2021.12.07 0 0 96695

Novák Éva

Régiek

Kivénhedt diktátorok aranykorában
már nem mi voltunk az éljenző tömeg,
abban bíztunk, a vakhit elkerülhet,
hozzánk szegődnek holmi kételyek.
De aki sokáig él, mindegyik színt látja
és mindegyiknek a fonák színét,
„elzúgtak forradalmaink” – motyogja,
keresve a szürke komplementerét.
Rezervátumba űznek a tapasztalások,
vicclapot járathatnánk, ha a humor megélne itt,
antikváriumok dohos polcain és sercegő
muzeális adókon keressük sosem volt
ifjúságunk könyveit, filmjeit.
Ránk mutatnak: nézd csak,
illegitim korokban éltek ők,
és mi restelkedve hagyjuk sorsára
a még talán megmenthetőt.
Elnémulásunk ideje érkezett el?
Mások beszélnek helyettünk, legalábbis így hiszik,
míg lengetik, lengetik hajnalkorú diktátorok
markáns színű zászlait.

Pannika127 Creative Commons License 2021.12.06 0 0 96694

JÓZSEF ATTILA

ISTENEM

 

Dolgaim elől rejtegetlek,
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítnék kiabálni néked.

 

Hogyha meg szántóvető lennél,
segítnék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném
és szépen, okosan vezetném.

 

Vagy inkább ekeszarvat fogva
szántanék én is a nyomodba,
a szikre figyelnék, hogy ottan
a vasat még mélyebbre nyomjam.

 

Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat,
én zavarnám a fele varjat.
S bármi efféle volna munkád,
velem azt soha meg nem unnád.

 

Ha nevetnél, én is örülnék,
vacsora után melléd ülnék,
pipámat egy kicsit elkérnéd
s én hosszan, mindent elbeszélnék.

 

1928 eleje/1934

Lutra Creative Commons License 2021.12.06 0 0 96693

Bitter Mónika

Semmit apámról

néhány hónapja jártam oda de
tényleg nem történt semmi úgy
értem tényleg nem tett semmit
a nő aki terapeutának hívta magát

kedélytelen beszélgetésekkel töltöttük ki
a száraz szürke ötven percet
álmosító novemberi délután hallgattam
az esőcseppek monoton kopogását
amikor felriadtam a színtelen hangjára

beszéljen az apjáról

nehéz lett a levegő pont
az apámon tűnődtem ugyanis
gondoltam akkor hangosan mondom
a történetet róla hogy tudniillik
volt egy kedvenc fordulata

örök hülye

az egész gyerekkorom ennek a szólásnak
az árnyékában zajlott
és ezt elég változatosan tudta előadni
akartam egy motort
elesel vele és örök hülye leszel
pszichológiát akarok tanulni
bekattansz és örök hülye leszel
második lettem matekversenyen
lecsúszni a dobogó tetejéről egyenes út
hogy örök hülye legyél
csak a nyerteseket jegyzik

soha nem tudtam élvezni a sikert szépen
lassan tereltem magam a középszerűség felé
az biztonságos nem fenyeget a veszély hogy
egy nem várt esemény következményeként
örök hülye legyek

és most mi van az apjával
kérdezte egy teljesen új hangszínnel
tele lett izgalommal tetszett neki
a sztori valami szenzációt sejtett

hátradőltem és a szemébe néztem
egy kicsit hallgattam hogy most
mondjam vagy ne mondjam
de mély levegőt vettem és egyetlen
levegővel közöltem hogy
innen egyenesen apámhoz megyek mert
most én ápolom senki nem maradt meg
mellette a betegápoló sem bírta a
borzalmas természetét és hát
az Alzheimer nem gyerekjáték
főleg nem a végső stádiumban
törölgethetem apám álláról a nyálat hófehér
textilzsebkendővel mert így is folyton beszél
hiába a kór tegnap mondta magáról hogy
örök hülye lettem
úgy látszik némi humorra is szert tett

hát majdnem elfelejtette megírni a nyugtát
annyira boldoggá tette ez a kis családi krónika
lám a rossz emberek megkapják méltó
büntetésük a karma dolgozik tessék
Istennek van érzéke a dramaturgiához
legszívesebben úgy mentem volna el hogy tényleg
nem fizetem ki ezt az utolsó terápiát

mert többet nem megyek oda
hazafelé majdnem elhánytam magam
jaj nem az eseményen nehogy azt hidd
az nem kavart fel az isten szerelmére
az apámnak semmi baja igazán
sikeres ügyvéd az elbeszélés végét én
találtam ki egy kicsit szórakoztam

de könyörgöm az a tekintet ahogy a nő
szeme felcsillant ezen a mérhetetlen giccsen
ezen a cukormázas szenvedéstörténeten
az kegyetlenül elszomorított komolyan
mondom neki kellene egy hatékony terápia

Lutra Creative Commons License 2021.12.06 0 0 96692

Hepp Béla

Borzsongó

Az őszre kéne inni egy pohárral,
a rőtarany-színű diólevélre,
hogy elrepült a nyári kék madárdal,
piros bogyó a csipkerózsa vére,

hogy árva, szürke néha már a reggel,
a fény sem izzik úgy, a régi lángon,
s a varjak árja károgó sereggel
alázza még ezerszínű világom.

Az őszre kéne, persze így magamra,
ha már a dér fejemre is fehéret
terít, s ha már a zaj se, csönd se vállal,

ha egyre többször édesít a kamra
– magamra tett, de megszegett ígéret –,
az őszre kéne inni egy pohárral.

Lutra Creative Commons License 2021.12.05 0 0 96691

Szőnyi Ferenc

 

A varjak majd helyetted is

 

Bántottalak? Hidd el, hogy nem akartam.
Csak hirtelen minden, a kockán. Forgott.
A szünetjelen átsüvít a dallam.
Eső veri a dominánsakkordot.


Tudom, tudom, az idő nem cselédünk.
S ha mégis felmond? Hibáztunk, hibáztam.
A felismerhetetlenségig élünk
ebben a számon kérő szélzúgásban.


Tél van, vagy az lesz nemsokára. Fázom.
A varjak majd helyetted is szeretnek.
Későmre jár. Arcomon pőre láznyom.
Látvány vagyok csak vesztőhely-szemednek.

Lutra Creative Commons License 2021.12.05 0 0 96690

Szőnyi Ferenc

Miféle Orpheusz

A holtak közt ha nem talállak
tovább kereslek idefent
kit takarnak a síró vállak
milyen túlélő idegent
miféle Orpheusz leszek még
ladiktalan tavon hova
perelve meddig milyen emlék
mindigek közt milyen soha
vigyázz vigyázz ha megtalálom
nem engedem többé veled
annyi sok éve annyi szálon
szívedbe rontó életed
s a lant a lant fülelve várnak
folyó citromfa délvidék
a holtak közt ha nem talállak
kénytelen leszek élni még
s perelve is tovább kereslek
átjárható minden határ
ne szólj kövess ma már a tested
akár az égre lelt madár
most már a föntnek mérge jár át
most már meg kéne hallanod
a fájdalom kromatikáját
a fölfeszített dallamot

Pannika127 Creative Commons License 2021.12.05 0 0 96689

Vörösmarty Mihály

 

CSALOGÁNY 

 

Elhervadt a virág, a fák koszorúi lehulltak;
     Sárga levélkéken nyargal az őszi vihar.
A csalogány hallgat. Hol erő, mely visszaidézze
     Lengő bokrait és mennyei hangu dalát?
A tavasz eljő még; erdő, bokor újra virítand:
     Nem fog-e a csalogány halva fekünni alant?

 

1839. május 9. előtt

 

 

 

halkabb_on Creative Commons License 2021.12.05 0 0 96688

Szent-Gály Kata: Havazás lámpafényben


Tulajdonképpen utca volna
ez a megbúvó, görbe kis falucska,
mely idenéz az ablakomba:
öt emberarcú ház,
öt össze-vissza ház,
s egy lámpa, mely kerek fejével
a kék homályra dajkaként vigyáz.

 

Hogy hull a hó, a sűrű jeltelen
sötéten és a halványszínű-sárga,
keresztüljátszó lámpafény alatt!

 

Hogy hull, örvénylik, csapdos szélesen
ezen az apró szegleten,
mint ősköd széteső világa --
mint gondolat, mely bennem kavarog,
s melyet belülről átragyog
az értelem --

 

Hogy hull -- -- csak figyelem,
és figyeli velem
öt ház: egy kis falu,
öt emberarcú ház,
s egy lámpa, mely kerek fejével
a kék homályra dajkaként vigyáz,

 

hogy hull -- -- hogy hull a hó!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!