Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 2021.12.07 0 0 96695

Novák Éva

Régiek

Kivénhedt diktátorok aranykorában
már nem mi voltunk az éljenző tömeg,
abban bíztunk, a vakhit elkerülhet,
hozzánk szegődnek holmi kételyek.
De aki sokáig él, mindegyik színt látja
és mindegyiknek a fonák színét,
„elzúgtak forradalmaink” – motyogja,
keresve a szürke komplementerét.
Rezervátumba űznek a tapasztalások,
vicclapot járathatnánk, ha a humor megélne itt,
antikváriumok dohos polcain és sercegő
muzeális adókon keressük sosem volt
ifjúságunk könyveit, filmjeit.
Ránk mutatnak: nézd csak,
illegitim korokban éltek ők,
és mi restelkedve hagyjuk sorsára
a még talán megmenthetőt.
Elnémulásunk ideje érkezett el?
Mások beszélnek helyettünk, legalábbis így hiszik,
míg lengetik, lengetik hajnalkorú diktátorok
markáns színű zászlait.

Pannika127 Creative Commons License 2021.12.06 0 0 96694

JÓZSEF ATTILA

ISTENEM

 

Dolgaim elől rejtegetlek,
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítnék kiabálni néked.

 

Hogyha meg szántóvető lennél,
segítnék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném
és szépen, okosan vezetném.

 

Vagy inkább ekeszarvat fogva
szántanék én is a nyomodba,
a szikre figyelnék, hogy ottan
a vasat még mélyebbre nyomjam.

 

Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat,
én zavarnám a fele varjat.
S bármi efféle volna munkád,
velem azt soha meg nem unnád.

 

Ha nevetnél, én is örülnék,
vacsora után melléd ülnék,
pipámat egy kicsit elkérnéd
s én hosszan, mindent elbeszélnék.

 

1928 eleje/1934

Lutra Creative Commons License 2021.12.06 0 0 96693

Bitter Mónika

Semmit apámról

néhány hónapja jártam oda de
tényleg nem történt semmi úgy
értem tényleg nem tett semmit
a nő aki terapeutának hívta magát

kedélytelen beszélgetésekkel töltöttük ki
a száraz szürke ötven percet
álmosító novemberi délután hallgattam
az esőcseppek monoton kopogását
amikor felriadtam a színtelen hangjára

beszéljen az apjáról

nehéz lett a levegő pont
az apámon tűnődtem ugyanis
gondoltam akkor hangosan mondom
a történetet róla hogy tudniillik
volt egy kedvenc fordulata

örök hülye

az egész gyerekkorom ennek a szólásnak
az árnyékában zajlott
és ezt elég változatosan tudta előadni
akartam egy motort
elesel vele és örök hülye leszel
pszichológiát akarok tanulni
bekattansz és örök hülye leszel
második lettem matekversenyen
lecsúszni a dobogó tetejéről egyenes út
hogy örök hülye legyél
csak a nyerteseket jegyzik

soha nem tudtam élvezni a sikert szépen
lassan tereltem magam a középszerűség felé
az biztonságos nem fenyeget a veszély hogy
egy nem várt esemény következményeként
örök hülye legyek

és most mi van az apjával
kérdezte egy teljesen új hangszínnel
tele lett izgalommal tetszett neki
a sztori valami szenzációt sejtett

hátradőltem és a szemébe néztem
egy kicsit hallgattam hogy most
mondjam vagy ne mondjam
de mély levegőt vettem és egyetlen
levegővel közöltem hogy
innen egyenesen apámhoz megyek mert
most én ápolom senki nem maradt meg
mellette a betegápoló sem bírta a
borzalmas természetét és hát
az Alzheimer nem gyerekjáték
főleg nem a végső stádiumban
törölgethetem apám álláról a nyálat hófehér
textilzsebkendővel mert így is folyton beszél
hiába a kór tegnap mondta magáról hogy
örök hülye lettem
úgy látszik némi humorra is szert tett

hát majdnem elfelejtette megírni a nyugtát
annyira boldoggá tette ez a kis családi krónika
lám a rossz emberek megkapják méltó
büntetésük a karma dolgozik tessék
Istennek van érzéke a dramaturgiához
legszívesebben úgy mentem volna el hogy tényleg
nem fizetem ki ezt az utolsó terápiát

mert többet nem megyek oda
hazafelé majdnem elhánytam magam
jaj nem az eseményen nehogy azt hidd
az nem kavart fel az isten szerelmére
az apámnak semmi baja igazán
sikeres ügyvéd az elbeszélés végét én
találtam ki egy kicsit szórakoztam

de könyörgöm az a tekintet ahogy a nő
szeme felcsillant ezen a mérhetetlen giccsen
ezen a cukormázas szenvedéstörténeten
az kegyetlenül elszomorított komolyan
mondom neki kellene egy hatékony terápia

Lutra Creative Commons License 2021.12.06 0 0 96692

Hepp Béla

Borzsongó

Az őszre kéne inni egy pohárral,
a rőtarany-színű diólevélre,
hogy elrepült a nyári kék madárdal,
piros bogyó a csipkerózsa vére,

hogy árva, szürke néha már a reggel,
a fény sem izzik úgy, a régi lángon,
s a varjak árja károgó sereggel
alázza még ezerszínű világom.

Az őszre kéne, persze így magamra,
ha már a dér fejemre is fehéret
terít, s ha már a zaj se, csönd se vállal,

ha egyre többször édesít a kamra
– magamra tett, de megszegett ígéret –,
az őszre kéne inni egy pohárral.

Lutra Creative Commons License 2021.12.05 0 0 96691

Szőnyi Ferenc

 

A varjak majd helyetted is

 

Bántottalak? Hidd el, hogy nem akartam.
Csak hirtelen minden, a kockán. Forgott.
A szünetjelen átsüvít a dallam.
Eső veri a dominánsakkordot.


Tudom, tudom, az idő nem cselédünk.
S ha mégis felmond? Hibáztunk, hibáztam.
A felismerhetetlenségig élünk
ebben a számon kérő szélzúgásban.


Tél van, vagy az lesz nemsokára. Fázom.
A varjak majd helyetted is szeretnek.
Későmre jár. Arcomon pőre láznyom.
Látvány vagyok csak vesztőhely-szemednek.

Lutra Creative Commons License 2021.12.05 0 0 96690

Szőnyi Ferenc

Miféle Orpheusz

A holtak közt ha nem talállak
tovább kereslek idefent
kit takarnak a síró vállak
milyen túlélő idegent
miféle Orpheusz leszek még
ladiktalan tavon hova
perelve meddig milyen emlék
mindigek közt milyen soha
vigyázz vigyázz ha megtalálom
nem engedem többé veled
annyi sok éve annyi szálon
szívedbe rontó életed
s a lant a lant fülelve várnak
folyó citromfa délvidék
a holtak közt ha nem talállak
kénytelen leszek élni még
s perelve is tovább kereslek
átjárható minden határ
ne szólj kövess ma már a tested
akár az égre lelt madár
most már a föntnek mérge jár át
most már meg kéne hallanod
a fájdalom kromatikáját
a fölfeszített dallamot

Pannika127 Creative Commons License 2021.12.05 0 0 96689

Vörösmarty Mihály

 

CSALOGÁNY 

 

Elhervadt a virág, a fák koszorúi lehulltak;
     Sárga levélkéken nyargal az őszi vihar.
A csalogány hallgat. Hol erő, mely visszaidézze
     Lengő bokrait és mennyei hangu dalát?
A tavasz eljő még; erdő, bokor újra virítand:
     Nem fog-e a csalogány halva fekünni alant?

 

1839. május 9. előtt

 

 

 

halkabb_on Creative Commons License 2021.12.05 0 0 96688

Szent-Gály Kata: Havazás lámpafényben


Tulajdonképpen utca volna
ez a megbúvó, görbe kis falucska,
mely idenéz az ablakomba:
öt emberarcú ház,
öt össze-vissza ház,
s egy lámpa, mely kerek fejével
a kék homályra dajkaként vigyáz.

 

Hogy hull a hó, a sűrű jeltelen
sötéten és a halványszínű-sárga,
keresztüljátszó lámpafény alatt!

 

Hogy hull, örvénylik, csapdos szélesen
ezen az apró szegleten,
mint ősköd széteső világa --
mint gondolat, mely bennem kavarog,
s melyet belülről átragyog
az értelem --

 

Hogy hull -- -- csak figyelem,
és figyeli velem
öt ház: egy kis falu,
öt emberarcú ház,
s egy lámpa, mely kerek fejével
a kék homályra dajkaként vigyáz,

 

hogy hull -- -- hogy hull a hó!

halkabb_on Creative Commons License 2021.12.05 0 0 96687

Fábri Péter: A csönd és a szó


Ne less mögé, hisz úgyis tudhatod, mi más:
a szó a csönd ruhája csak.
A szó a dísz, a csábító, kacér selyem,
s a csönd a vér, a hús, a csont,
a csönd a test, a néma lüktetés, a lét.


Ha néha szóba rejtezik,
csak mint, ha nő incselkedik, tréfál velünk,
s hogy vetkezhessen, öltözik,
mert szűnni vágyna csak szünös-szüntelenül:
s a csönd is éppen ezt teszi.


A csönd a test, öröm és nyűg és fájdalom,
az öntudatlan élet ő:
a Semmi teste, néma változás, anyag.
S a szó a csönd ruhája csak,
s a csönd a test, a néma lüktetés, a lét.

Lutra Creative Commons License 2021.12.05 0 0 96686

Vasas Tamás

Sötétedésig követnélek ezen a csapáson
 
Sötétedésig követnélek ezen a csapáson.
De tudom, hogy te a gyomromba látsz,
érzed az ürességét, hallod kongani,
és képes vagy még azért is sajnálni,
amiért csak ezt a szánalmasan
olcsó, elnyűtt sportcipőt tudtam
magammal hozni.
 
Mintha az otthonom lenne a lábamon, súgom
magamban neked, miközben azt figyelem, ahogy
apró terméseket tépkedsz a bokrokról. Ez van rajtam.
 
Azért egy patakon még áthaladunk, szerintem egy
vízesést akartál megmutatni, talán, viszont ezt tényleg
csak sejteni tudom, mert nyilván valamiféle naturális
és részben rusztikus szenzációnak, valami igazi értékkel
bíró meglepetésnek szántad a nap végére, amikor aztán
csak haza kellett jönnünk miattam.
 
Hiába követnélek sötétedésig ezen a szűk
csapáson, a világ bármely szűk csapásán,
ha a csapdád vagyok, a szeretetnek az
eltűnése benned, ez az érzés mindig úgy
kezdődik majd el nálad, ahogy az én
térfelemen végül irányíthatatlanul
zsákutcába fordul.

Lutra Creative Commons License 2021.12.04 0 0 96685

:)

Előzmény: Pannika127 (96684)
Pannika127 Creative Commons License 2021.12.04 0 0 96684

Mi is, hogy itt lehetünk veled! :-)

 

 

Fésűs Éva: December

 

December, december,
a világ csilingel,
hóember hófején
fazék a cilinder.


Kisbunda, nagybunda,
kell már a szőrkucsma,
hópaplant sző a tél
medvére, mókusra.


Kiscsizma, nagycsizma
csikorgó hóban jár,
piros kis orroddal
cinegét foghatnál.


December deret fúj,
december fagyot hoz,
a világ mégiscsak
ünnepre harangoz.


Hamvadó alkonyban
csillag gyúl faágon,
meglátod, egyszercsak
itt lesz a karácsony!


Pásztorok hirdették,
angyalok dalolták,
meséknél szebb ez a
tündöklő valóság.


Előzmény: Lutra (96683)
Lutra Creative Commons License 2021.12.04 0 0 96683

Szervusztok!

 

Örülök, hogy itt vagytok!:)

halkabb_on Creative Commons License 2021.12.03 0 0 96682

Zágorec-Csuka Judit: A zuhanás


Mennyi esés, landolás,
zuhanás a semmibe.
Mennyi újrakezdés, áhitat
a jóra, virágbontásra,
kijózanodásra.


Mennyi elveszett pillanat,
elfojtott érzés, gyáva
visszavonulás.
Mennyi kietlen út, sivatag
trópusi erdők helyett.


És mégis a zuhanás erősít,
felemel.

halkabb_on Creative Commons License 2021.12.03 0 0 96681

Paul Géraldy: Tűnődés

 

Van örömünk, van régi búnk,
mind a kettőnket egy csók andalít,
s tulajdonképp alig-alig
hasonlitunk.
Egy szó elég, csak egy szilaj,
és semmi pör,
örvény nyilik, és a vihar
kitör!
Azt hisszük, a szerelmünk végtelen-nagy
és tiszta, lágy,
de hát mihelyt bennünket elhagy
a vágy,
csak félig értjük azt, mi volt már,
és ott az átok...
Te, hogyha férfi volnál,
lennénk barátok?

 

(Kosztolányi Dezső fordítása)

halkabb_on Creative Commons License 2021.12.03 0 0 96680

De rég jártam itt! 

Jólesik megint verselni.

 

~~~~~~~~~

 

Radnóti Miklós: December


Délben ezüst telihold
a nap és csak sejlik az égen.
Köd száll, lomha madár.
Éjjel a hó esik és
angyal suhog át a sötéten.
Nesztelenül közelít,
mély havon át a halál.

Pannika127 Creative Commons License 2021.12.03 0 0 96679

JÓZSEF ATTILA

(AZ ISTEN ITT ÁLLT A HÁTAM MÖGÖTT…)

 

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
………………………………………………
………………………………………………

 

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.

 

Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.

 

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

 

1937. szept.–okt.

Lutra Creative Commons License 2021.12.03 0 0 96678

Bertók László

Ez a politikával átitatott

Ez a politikával átitatott
ha-beleesel-elsodor,
ez a náthát, dühöt vagy áhítatot
kelteni képes házipor,

ez a mikor örökké ég a tető,
és múló lángja, mint a nap,
ez a ganéval telt madáretető,
a vigyázz, a kutya harap,

ez a hogy fenekében is feje van,
s jaj, ha a hangja, a szaga,
ez a ha mikor már sok a nyugtalan,
durrant, hogy övé a haza...

Lutra Creative Commons License 2021.12.03 0 0 96677

Imre Flóra

Barátaim egykor

barátaim egykor szép emberek
nekem legalább szépek voltatok
a hangaszál halott az ősz halott
mi maradt meg vajon belőletek

a homályban képek tolonganak
kék-szürke szem egy vékony ujjú kéz
keskeny szemedből a mosoly ha néz
homlokba hulló fekete hajad

van-e a szeretetnek árapálya
ha egyszer úgy éreztük az marad
vagy visszavonja egy szó mozdulat
az volt-e ha egyikünk másnak látja

vörösarany szőrszálak karodon
emlék-kollázs nem maradt semmi nyom


                       *

Hátsó fali infarktus

jobb lett volna mégis elmenni akkor
alig van már amiért érdemes
semmi se maradt már a dallamokból
csupa sercegő ómódi lemez

mint kislányok a filmszínészeket
értelmetlen bámulom arcodat
barátom vagy de nő sosem leszek
szemedben soha test csak gondolat

az angyalok mind rettenetesek
nehéz átmenni azon a falon
de odaát többé már nincsenek

odaát fölém senki sem hajol
érintsd meg kérlek a bal mellemet
múljon el örökre a fájdalom

Lutra Creative Commons License 2021.12.01 0 0 96676

Bertók László

Nem akarnak gondolni rá

Nem akarnak gondolni rá,
azt szeretnék, ha te se gondolsz,
beszélj az örömről, bolondozz,
mit számít, hogy honnan hová.

A nagyobbik rész, aki már
oda se néz, csak oda lép még,
teste a föld, szeme a kék ég,
másról beszél, csodára vár.

A maradék, akit a láz
vagy a múlt a jövőhöz láncol,
lehetetlent képzel magáról,
süket falaknak magyaráz.

Lutra Creative Commons License 2021.12.01 0 0 96675

Edgar Lee Masters

A SPOON RIVER-I HOLTAK

Részletek


Paul McNeely

Kedves Jane! kedves, jó Jane!
Milyen halkan lopództál be a szobába (ahol már betegen feküdtem),
nővérfityuládban, vászon kézelődben,
megfogtad a kezemet, mosolyogtál:
- Semmi komoly - mondtad -, hamarosan jobban leszel. -
És amit gondoltál, szemedből úgy szivárgott bele
az én szemembe, ahogy a harmat csorog végig
a virág belsején.
Kedves Jane! az egész McNeely vagyon
kevés lett volna, hogy megtérítsék neked az ápolást,
éjjel-nappal, és napokon át és éjszakákon;
hogy kifizessék a mosolyodat, a lelked melegét
kis kezedben, ahogy rátapadt a homlokomra.
Jane, amíg az élet lángja ki nem aludt belőlem
a sötétben, az éjjel vaspántja fölött,
én azért akartam, és azért kívántam, hogy újra jól legyek,
hogy fejemet arra a kis melledre hajtsam,
és szerelmes öleléssel összeroppantsalak -
gondoskodott az apám rólad, amikor meghalt,
Jane, kedves Jane?

 


                      *

Mary McNeely

Utas, ki erre jársz:
szeretni annyi, mint megtalálni a lelkedet
a szerelmed lelkének útjain.
Ha pedig szerelmed visszavonul az úton,
elvesztetted akkor a lelkedet,
írva vagyon: „Nekem van barátom,
csak a fájdalmamnak nincs.”
Ezért volt a sok hosszú év magány az apám otthonában,
ahol megpróbáltam visszaszerezni az énemet,
és fájdalmamból felsőbbrendű lényt formálni,
de ott élt az apám, a saját fájdalmával,
ott ült a cédrusfa alatt -
a kép véremmé vált, míg végre eljött
a belenyugvás végtelenje.
Ó, lelkek, ti, akik az életet
mint illatos fehér rózsát hordjátok ki
a föld sötét mocskából,
béke veletek mindörökké!

 

                     *


John Hancock Otis

Ami pedig a demokráciát illeti, polgártársak,
belátjátok-e végre-valahára,
hogy én, aki vagyont örököltem és beleszülettem a rangba,
képességeimmel mindenkit felülmúltam Spoon Riverben,
ha áldozatot kellett hozni a szabadság ügyéért?
Míg nemzedéktársam, Anthony Findlay,
aki bódéban született, úgy kezdte az életét
mint a pályamunkások vízhordója,
aztán pályamunkás lett, amikor
felnőtt, majd brigádvezető, és végül
főellenőr a vasútnál,
Chicagóban élt
ez a cégéres rabszolgahajcsár,
a munkások megnyomorítója,
a demokrácia megveszekedett ellensége -
és én figyelmeztetlek léged, Spoon River,
és léged is, ó, Köztársaság,
óvakodj az olyan embertől, aki úgy kerül hatalomra,
hogy csak egy fél nadrágtartója van.

Lutra Creative Commons License 2021.12.01 0 0 96674

Edgar Lee Masters

A SPOON RIVER-I HOLTAK

Részletek

Hare Drummer

Eljárnak még a fiúk meg a lányok Siever
kertjébe, szeptember végén, almaborért?
Összeszedik a cserjés közt a mogyorót
Aaron Hatfield tanyáján, mielőtt beáll a fagy?
Mennyit játszottam a hancúrozó lányokkal,
fiúkkal a kövesút mentén, mindenfelé a dombokon,
amikor lement a nap, meghűlt a levegő,
és furkósbottal vertük a diót, s a diófa
lecsupasztva meredt a lángoló nyugatnak!
Most már az őszi füst illata,
meg az elhulló makk,
meg a völgyekből a visszhang
hoz álmokat az életről. Itt lebegnek fölöttem.
Azt kérdik tőlem:
hová lettek a hancúrozó társak?
Hányan vannak velem, hányan
a vén gyümölcsösökben, az út mentén, Siever
kertje felé, s az erdőben, amely csak nézi
a hallgatag vizet?

                             *


Washington McNeely

Vagyonos voltam, polgártársaim becsültek,
sok gyerekem született, előkelő anyától,
ott neveltem föl mindet
a tekintélyes kúriában, a város szélén.
Látjátok azt a cédrusfát a pázsiton?
A fiúkat Ann Arborba küldtem, a lányokat Rockfordba,
eközben múlt az élet, még több vagyon, megbecsülés -
esténként pihentem a cédrusfám alatt.
Múlt az időm.
A lányokat Európába küldtem;
hozományt adtam nekik, amikor férjhez mentek,
a fiúknak pénzt, hogy belefogjanak a vállalkozásba.
Erős gyerekek voltak, ígéretesek, mint az alma,
amíg meg nem látszik rajta a harapás.
De hát John rajtavesztett, elbujdosott az országból,
Jenny meghalt gyerekszülésben -
ültem a cédrusfám alatt.
Harry egy züllött éjszaka után végzett magával,
Susan elvált -
ültem a cédrusfám alatt.
Paul belerokkant a túlzott tanulásba,
Mary otthonülő lett, mert elhagyta egy férfi -
ültem a cédrusfám alatt.
Mind odalettek, szárnyuk szegetten, sorsuktól felzabálva -
ültem a cédrusfám alatt.
Párom, a gyerekek anyja, ráment -
ültem a cédrusfám alatt.
Kilencven évért szedik a vámot.
Ó, anyaföld, aki elringatod a hulló levelet!

/Gergely Ágnes ford./

Lutra Creative Commons License 2021.12.01 0 0 96673

Závada Péter

Resistance naive*

Apai nagyapám fiatal fiú korában
tudtán kívül vett részt az ellenállásban.
Vaskos téglalapokká hajtogatott
papírcetliken kézbesítette az üzeneteket,
melyekben lövése sem volt, hogy mi áll.
Minden bizonnyal mások lövése.
Még inkább lövetése. A családokat
az evangélikus templom melletti utcában,
egy fehérre meszelt sarokházban
és a hozzá ragasztott raktárépületben
zsúfolták össze. (A házak fölülről nézve,
akárha négyrét hajtogatott papírcetlik.)
Nagyapám egyszer az ablakon keresztül
kolbászt és tejet is becsempészett.
Nem kellett nekik. Nem értette, miért.
Mire föl ez az arisztokratikus finnya?

*naiv ellenállás

Lutra Creative Commons License 2021.11.30 0 0 96672

Fűri Mária

Teremtés

Botrányt akarok, hangosat
Tányércsörömpölést
Tengereken hullámokat
Sziklafalon törést

Az Édenkertet untam én
Kellett egy jó ürügy
Éva a kígyóval beszélt
Kapóra jött az ügy

Azt hiszem, boldogabbak így
Bár több a szenvedés
Van könnyes éj és gyűlölet
S intrika, nem kevés

Bonyolultabb az életük
És szövevényesebb
Csont is törik, vér is folyik
Lassan heged a seb

Arcukon verejték csorog
Életük egy arasz
Mégis hozzám mérik maguk
Fűti őket a dac

Ülök a kulisszák mögött
(Talán nem is vagyok)
Kört húztam, nem léphetik át
Az őrzőangyalok

Lutra Creative Commons License 2021.11.30 0 0 96671

Kovács András Ferenc

Naked soul

Téged tudósítlak hogy itt voltam a világon
(Szép Ernő: NÉKED SZÓL)


Néked, ki száz év múlva kopott nevemre linkelsz,
Bár éppen mást keresgélsz, de rákattansz e versre,
E hűlt szövegre, mely holt nyelven fut egyre fel s le,
S nem érted - más korokban, más gondokkal telin kelsz,

Görnyedten gombokat nyomsz a gépen este-reggel...
Csak elfityegsz idődben, mely egybefolyva fogytán,
Sejtelmed sincs - miért pont e verset olvasod tán,
Mert oly telítve borzongsz lehetséges terekkel,

Mint űr sötét lyukakkal, gyors képekkel képernyő...
Ha semmiben hajózgatsz, logoszban elblogozva,
Ha még mohó tudásvágy hálóra felbogozna,
Ha fejtörést okozna, hogy élt Pesten Szép Ernő,

S hogyan, hol éltem én is, imént vagy messze hajdan,
S ki voltam én, miféle szervekkel, szerverekkel
Működtem én beszőve gerjedt, meszelt erekkel,
Mit gondoltam, miket nem, örömben s persze bajban,

S mi voltam én - magyar, baszk, zsidó, spanyol vagy olmék?
Kihalt vagy pusztuló nép közé sorolsz - lenézel,
Vagy összetévesztesz egy filmsztárral, rockzenésszel?
Utólag egyre megy... Fő, hogy néha olvasol még

Nagy ugrásokkal ezt-azt, bár verseket csak olykor,
S nem sejtheted, mit írt Keats, Shakespeare, Villon, Homérosz,
Hogy Dante merre járt-kelt, s Hüpnosz, Thanatosz, Érosz,
Gilgames mit jelenthet a nyers neten, ha bolygol?

Néked, ki száz év múlva sétálsz a híg Tejúton,
Már otthonos hazád lesz a Hold, a Mars, a Vénusz,
Csillagtól csillagig nem vén, roskatag tevén jutsz -
Az űroázisokban a lét precíz meg újdon,

Sorsod megbízható, van rád adat temérdek,
A szerkezet hibátlan, mert még létezel... Jól van...
S nem tudhatod, mi történt nemrég, kétezernyolcban,
Sem kétezerkilencben velem, s magad sem érted,

Hisz hozzám vagy hasonló - csak más a hang, a hangszín,
A helyszín, arc, idősáv, s teljessé lesz az összkép,
Ha meghasadt tükörben, álmomban szembejössz még
Velem, te ismeretlen, mint vándor árny, ki Sanhszin

Kel át kék templomok közt, s távolra tart, Tibetbe,
A tiszta lég fagyába - szájában mély, kevert íz,
Az életé, s csak egy szám számára kétezertíz...
Most írom ezt - valómat vádolva, számkivetve,

S talán te átfutod majd a szókat átlagozván,
Hiszen mindegy ki volt Szép Ernő, Jékely Zoltán,
S hogy Trisztán is miért sír, jajveszékel Izoldán?
A vágytalan felejtés iszonnyal átlapoz tán

Versek fölött, fölöttünk egy égi, néma könyvben -
Most is, hogy írok itt... Jaj, világom ízlelem még,
Jaj, mindenütt jelenlét van, aztán minden emlék -
Jaj, földi semmit őröl, emészt kimért közöny fenn!

Néked szól, bárki is vagy, ha szellemlény, ha féreg...
Csak olvasd, bárhol is légy, csak leld meg, és töröld ki
Gépedből éltemet, mely szók jelmezét fölölti -
Ha szólít, testtelen zeng, meztelen fény a lélek.

Lutra Creative Commons License 2021.11.30 0 0 96670

Babiczky Tibor

Éjszaka

Egy padlásablak világít.
Fény fut a lombkoronákig.
A mozdulatlan ég alatt
hajladoznak a házfalak.

Mintha lapáttal hordanák
testem fölé az éjszakát.
Zuhog, robajlik. Eltemet.
Féltem tőle a lelkemet.

Lutra Creative Commons License 2021.11.30 0 0 96669

Závada Péter

Preghiera invernale *

Mi bántja? Fehér csöndjeit ma mért nem szórja szét?
Orcája mért ily sápatag?
Betett magának tán a fagy?
Magára vessen! – Ön rendelt mindent így voltaképp.

Ki más? E sértődött időt, e koszlott, sprőd avart,
a nagy, táskásra sírt eget,
mi új havakkal hiteget,
a friss sarat, mit régi, rossz abroncsunk fölkapart.

Nem túl nagy ár ez így? – mármint a télért – kérdem én.
Tagadja még? Ön is remeg.
Tisztelt Uram, engedje meg,
legyen nagylelkű, higgye el, nem csorbít érdemén.

Eljár fejünk fölött az év, lassacskán eltelik!
Küldjön hát könnyű, mély havat,
mely, mint az álom, megmarad
a párafátylas ablakok szemhéján reggelig.

Szép szó, mázas ígéretek? Ó, Uram, rég kevés!
Cselekedjék akárhogy is,
most már egész karácsonyig,
mint díszdobozban, ott lapul bennünk a kétkedés.

 

*téli imádság

Lutra Creative Commons License 2021.11.29 0 0 96668

Jónás Tamás

Űrkaland

Korbács a perc, a másodperc galóca,
éles penge az óra, vág a fény,
bilincs a fényes csillogó karóra,
a szerelem pirosló vára kény.
Ködökben állnak sánta, álmos őrök,
pazarló ifjak autója ragyog,
azt álmodom, a Holdon hátradőlök,
és nézem, hogy a földi film forog.
S nézem a poros űrön át a rendet,
hallgatom a kozmosz szűrt sikolyát,
a Nap mögül egy kis istenke csenget,
tűri az ember vértes iszonyát.
A háborúk csak robbanások innen.
A békeidők szerelmes csaták.
A szívekben dől össze egyszer minden.
A holdról így lát ember, hogyha lát.
Csak csík az idő, hullámos és érdes.
A ködök mögött mélyfekete szél.
A galaxis alatt egy tollas, mérges
angyalka vadabb rendeket remél.
Pozőr viadukt minden féreglyuk csak,
de nincsen rajtuk hasznos forgalom.
A napszél kedves, mégiscsak arcul csap.
S mint szárnyas ördög jön az oltalom:
vad gyíkok szállnak át a holdi égen,
a hatalomnak csendje sincs, de fáj.
Itt nem viselkedhetsz máshogy, csak szépen.
És minden szabadság kényes muszáj.

Lutra Creative Commons License 2021.11.29 0 0 96667

Fischer Mária

Luca napján

Most legyek újra madár, oldozd szárnyaimat,
gúzsba kötött, szomorú lelkem gémberedik.
Hajnalban született angyalom, állj elibém,
oldozd szárnyaimat, mondd, hogy tiszta az ég.
Csonttollú hidegek jönnek, hóban a tél
vézna lidérce tüzet szít és lángot okád.
Égni fog egy farakás alján egy falevél,
néhány szép üzenet, néhány hangyatojás.
Most legyek újra madár, oldozd szárnyaimat –
Hajnalban született angyalom, elsuhanunk.
Égig emelkedik árnyéktalan, ébredező
gondolatom, égig a hangom. Majd vijjogok,
egyre rikoltozom, és hallani kell idelenn,
széles e földön, a fénylő Isten mit üzen.

Lutra Creative Commons License 2021.11.29 0 0 96666

Edwin Morgan

Eper

Soha nem volt
annyira jó az eper mint
azon a fülledt délutánon
a francia-
ablakban ültünk
szemben egymással
térded a térdeim közt
ölünkben a kék
tányérokon az eprek
csillogtak a forró napsütésben
cukorba mártogattuk
és néztük egymást
nem siettettük
az eljövendő ünnepet
a két tányért egymásba tettük
a villákat keresztbe
feléd hajoltam

gyerekként adtad át magad
a meleg levegőben
mohó szádon
édes
az eperíz
emlékeimben
dőlj hátra újra
hadd szeresselek

hadd verje a nap
önfeledésünk
csak egy órára bár
öntsön el újra a hőség
verje a villám
a Kilpatrick-hegyeket

mossa el a zápor tányérjainkat

/Imreh András ford./

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!