Keresés

Részletes keresés

Pannika127 Creative Commons License 2021.12.05 0 0 96689

Vörösmarty Mihály

 

CSALOGÁNY 

 

Elhervadt a virág, a fák koszorúi lehulltak;
     Sárga levélkéken nyargal az őszi vihar.
A csalogány hallgat. Hol erő, mely visszaidézze
     Lengő bokrait és mennyei hangu dalát?
A tavasz eljő még; erdő, bokor újra virítand:
     Nem fog-e a csalogány halva fekünni alant?

 

1839. május 9. előtt

 

 

 

halkabb_on Creative Commons License 2021.12.05 0 0 96688

Szent-Gály Kata: Havazás lámpafényben


Tulajdonképpen utca volna
ez a megbúvó, görbe kis falucska,
mely idenéz az ablakomba:
öt emberarcú ház,
öt össze-vissza ház,
s egy lámpa, mely kerek fejével
a kék homályra dajkaként vigyáz.

 

Hogy hull a hó, a sűrű jeltelen
sötéten és a halványszínű-sárga,
keresztüljátszó lámpafény alatt!

 

Hogy hull, örvénylik, csapdos szélesen
ezen az apró szegleten,
mint ősköd széteső világa --
mint gondolat, mely bennem kavarog,
s melyet belülről átragyog
az értelem --

 

Hogy hull -- -- csak figyelem,
és figyeli velem
öt ház: egy kis falu,
öt emberarcú ház,
s egy lámpa, mely kerek fejével
a kék homályra dajkaként vigyáz,

 

hogy hull -- -- hogy hull a hó!

halkabb_on Creative Commons License 2021.12.05 0 0 96687

Fábri Péter: A csönd és a szó


Ne less mögé, hisz úgyis tudhatod, mi más:
a szó a csönd ruhája csak.
A szó a dísz, a csábító, kacér selyem,
s a csönd a vér, a hús, a csont,
a csönd a test, a néma lüktetés, a lét.


Ha néha szóba rejtezik,
csak mint, ha nő incselkedik, tréfál velünk,
s hogy vetkezhessen, öltözik,
mert szűnni vágyna csak szünös-szüntelenül:
s a csönd is éppen ezt teszi.


A csönd a test, öröm és nyűg és fájdalom,
az öntudatlan élet ő:
a Semmi teste, néma változás, anyag.
S a szó a csönd ruhája csak,
s a csönd a test, a néma lüktetés, a lét.

Lutra Creative Commons License 2021.12.05 0 0 96686

Vasas Tamás

Sötétedésig követnélek ezen a csapáson
 
Sötétedésig követnélek ezen a csapáson.
De tudom, hogy te a gyomromba látsz,
érzed az ürességét, hallod kongani,
és képes vagy még azért is sajnálni,
amiért csak ezt a szánalmasan
olcsó, elnyűtt sportcipőt tudtam
magammal hozni.
 
Mintha az otthonom lenne a lábamon, súgom
magamban neked, miközben azt figyelem, ahogy
apró terméseket tépkedsz a bokrokról. Ez van rajtam.
 
Azért egy patakon még áthaladunk, szerintem egy
vízesést akartál megmutatni, talán, viszont ezt tényleg
csak sejteni tudom, mert nyilván valamiféle naturális
és részben rusztikus szenzációnak, valami igazi értékkel
bíró meglepetésnek szántad a nap végére, amikor aztán
csak haza kellett jönnünk miattam.
 
Hiába követnélek sötétedésig ezen a szűk
csapáson, a világ bármely szűk csapásán,
ha a csapdád vagyok, a szeretetnek az
eltűnése benned, ez az érzés mindig úgy
kezdődik majd el nálad, ahogy az én
térfelemen végül irányíthatatlanul
zsákutcába fordul.

Lutra Creative Commons License 2021.12.04 0 0 96685

:)

Előzmény: Pannika127 (96684)
Pannika127 Creative Commons License 2021.12.04 0 0 96684

Mi is, hogy itt lehetünk veled! :-)

 

 

Fésűs Éva: December

 

December, december,
a világ csilingel,
hóember hófején
fazék a cilinder.


Kisbunda, nagybunda,
kell már a szőrkucsma,
hópaplant sző a tél
medvére, mókusra.


Kiscsizma, nagycsizma
csikorgó hóban jár,
piros kis orroddal
cinegét foghatnál.


December deret fúj,
december fagyot hoz,
a világ mégiscsak
ünnepre harangoz.


Hamvadó alkonyban
csillag gyúl faágon,
meglátod, egyszercsak
itt lesz a karácsony!


Pásztorok hirdették,
angyalok dalolták,
meséknél szebb ez a
tündöklő valóság.


Előzmény: Lutra (96683)
Lutra Creative Commons License 2021.12.04 0 0 96683

Szervusztok!

 

Örülök, hogy itt vagytok!:)

halkabb_on Creative Commons License 2021.12.03 0 0 96682

Zágorec-Csuka Judit: A zuhanás


Mennyi esés, landolás,
zuhanás a semmibe.
Mennyi újrakezdés, áhitat
a jóra, virágbontásra,
kijózanodásra.


Mennyi elveszett pillanat,
elfojtott érzés, gyáva
visszavonulás.
Mennyi kietlen út, sivatag
trópusi erdők helyett.


És mégis a zuhanás erősít,
felemel.

halkabb_on Creative Commons License 2021.12.03 0 0 96681

Paul Géraldy: Tűnődés

 

Van örömünk, van régi búnk,
mind a kettőnket egy csók andalít,
s tulajdonképp alig-alig
hasonlitunk.
Egy szó elég, csak egy szilaj,
és semmi pör,
örvény nyilik, és a vihar
kitör!
Azt hisszük, a szerelmünk végtelen-nagy
és tiszta, lágy,
de hát mihelyt bennünket elhagy
a vágy,
csak félig értjük azt, mi volt már,
és ott az átok...
Te, hogyha férfi volnál,
lennénk barátok?

 

(Kosztolányi Dezső fordítása)

halkabb_on Creative Commons License 2021.12.03 0 0 96680

De rég jártam itt! 

Jólesik megint verselni.

 

~~~~~~~~~

 

Radnóti Miklós: December


Délben ezüst telihold
a nap és csak sejlik az égen.
Köd száll, lomha madár.
Éjjel a hó esik és
angyal suhog át a sötéten.
Nesztelenül közelít,
mély havon át a halál.

Pannika127 Creative Commons License 2021.12.03 0 0 96679

JÓZSEF ATTILA

(AZ ISTEN ITT ÁLLT A HÁTAM MÖGÖTT…)

 

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
………………………………………………
………………………………………………

 

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.

 

Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.

 

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

 

1937. szept.–okt.

Lutra Creative Commons License 2021.12.03 0 0 96678

Bertók László

Ez a politikával átitatott

Ez a politikával átitatott
ha-beleesel-elsodor,
ez a náthát, dühöt vagy áhítatot
kelteni képes házipor,

ez a mikor örökké ég a tető,
és múló lángja, mint a nap,
ez a ganéval telt madáretető,
a vigyázz, a kutya harap,

ez a hogy fenekében is feje van,
s jaj, ha a hangja, a szaga,
ez a ha mikor már sok a nyugtalan,
durrant, hogy övé a haza...

Lutra Creative Commons License 2021.12.03 0 0 96677

Imre Flóra

Barátaim egykor

barátaim egykor szép emberek
nekem legalább szépek voltatok
a hangaszál halott az ősz halott
mi maradt meg vajon belőletek

a homályban képek tolonganak
kék-szürke szem egy vékony ujjú kéz
keskeny szemedből a mosoly ha néz
homlokba hulló fekete hajad

van-e a szeretetnek árapálya
ha egyszer úgy éreztük az marad
vagy visszavonja egy szó mozdulat
az volt-e ha egyikünk másnak látja

vörösarany szőrszálak karodon
emlék-kollázs nem maradt semmi nyom


                       *

Hátsó fali infarktus

jobb lett volna mégis elmenni akkor
alig van már amiért érdemes
semmi se maradt már a dallamokból
csupa sercegő ómódi lemez

mint kislányok a filmszínészeket
értelmetlen bámulom arcodat
barátom vagy de nő sosem leszek
szemedben soha test csak gondolat

az angyalok mind rettenetesek
nehéz átmenni azon a falon
de odaát többé már nincsenek

odaát fölém senki sem hajol
érintsd meg kérlek a bal mellemet
múljon el örökre a fájdalom

Lutra Creative Commons License 2021.12.01 0 0 96676

Bertók László

Nem akarnak gondolni rá

Nem akarnak gondolni rá,
azt szeretnék, ha te se gondolsz,
beszélj az örömről, bolondozz,
mit számít, hogy honnan hová.

A nagyobbik rész, aki már
oda se néz, csak oda lép még,
teste a föld, szeme a kék ég,
másról beszél, csodára vár.

A maradék, akit a láz
vagy a múlt a jövőhöz láncol,
lehetetlent képzel magáról,
süket falaknak magyaráz.

Lutra Creative Commons License 2021.12.01 0 0 96675

Edgar Lee Masters

A SPOON RIVER-I HOLTAK

Részletek


Paul McNeely

Kedves Jane! kedves, jó Jane!
Milyen halkan lopództál be a szobába (ahol már betegen feküdtem),
nővérfityuládban, vászon kézelődben,
megfogtad a kezemet, mosolyogtál:
- Semmi komoly - mondtad -, hamarosan jobban leszel. -
És amit gondoltál, szemedből úgy szivárgott bele
az én szemembe, ahogy a harmat csorog végig
a virág belsején.
Kedves Jane! az egész McNeely vagyon
kevés lett volna, hogy megtérítsék neked az ápolást,
éjjel-nappal, és napokon át és éjszakákon;
hogy kifizessék a mosolyodat, a lelked melegét
kis kezedben, ahogy rátapadt a homlokomra.
Jane, amíg az élet lángja ki nem aludt belőlem
a sötétben, az éjjel vaspántja fölött,
én azért akartam, és azért kívántam, hogy újra jól legyek,
hogy fejemet arra a kis melledre hajtsam,
és szerelmes öleléssel összeroppantsalak -
gondoskodott az apám rólad, amikor meghalt,
Jane, kedves Jane?

 


                      *

Mary McNeely

Utas, ki erre jársz:
szeretni annyi, mint megtalálni a lelkedet
a szerelmed lelkének útjain.
Ha pedig szerelmed visszavonul az úton,
elvesztetted akkor a lelkedet,
írva vagyon: „Nekem van barátom,
csak a fájdalmamnak nincs.”
Ezért volt a sok hosszú év magány az apám otthonában,
ahol megpróbáltam visszaszerezni az énemet,
és fájdalmamból felsőbbrendű lényt formálni,
de ott élt az apám, a saját fájdalmával,
ott ült a cédrusfa alatt -
a kép véremmé vált, míg végre eljött
a belenyugvás végtelenje.
Ó, lelkek, ti, akik az életet
mint illatos fehér rózsát hordjátok ki
a föld sötét mocskából,
béke veletek mindörökké!

 

                     *


John Hancock Otis

Ami pedig a demokráciát illeti, polgártársak,
belátjátok-e végre-valahára,
hogy én, aki vagyont örököltem és beleszülettem a rangba,
képességeimmel mindenkit felülmúltam Spoon Riverben,
ha áldozatot kellett hozni a szabadság ügyéért?
Míg nemzedéktársam, Anthony Findlay,
aki bódéban született, úgy kezdte az életét
mint a pályamunkások vízhordója,
aztán pályamunkás lett, amikor
felnőtt, majd brigádvezető, és végül
főellenőr a vasútnál,
Chicagóban élt
ez a cégéres rabszolgahajcsár,
a munkások megnyomorítója,
a demokrácia megveszekedett ellensége -
és én figyelmeztetlek léged, Spoon River,
és léged is, ó, Köztársaság,
óvakodj az olyan embertől, aki úgy kerül hatalomra,
hogy csak egy fél nadrágtartója van.

Lutra Creative Commons License 2021.12.01 0 0 96674

Edgar Lee Masters

A SPOON RIVER-I HOLTAK

Részletek

Hare Drummer

Eljárnak még a fiúk meg a lányok Siever
kertjébe, szeptember végén, almaborért?
Összeszedik a cserjés közt a mogyorót
Aaron Hatfield tanyáján, mielőtt beáll a fagy?
Mennyit játszottam a hancúrozó lányokkal,
fiúkkal a kövesút mentén, mindenfelé a dombokon,
amikor lement a nap, meghűlt a levegő,
és furkósbottal vertük a diót, s a diófa
lecsupasztva meredt a lángoló nyugatnak!
Most már az őszi füst illata,
meg az elhulló makk,
meg a völgyekből a visszhang
hoz álmokat az életről. Itt lebegnek fölöttem.
Azt kérdik tőlem:
hová lettek a hancúrozó társak?
Hányan vannak velem, hányan
a vén gyümölcsösökben, az út mentén, Siever
kertje felé, s az erdőben, amely csak nézi
a hallgatag vizet?

                             *


Washington McNeely

Vagyonos voltam, polgártársaim becsültek,
sok gyerekem született, előkelő anyától,
ott neveltem föl mindet
a tekintélyes kúriában, a város szélén.
Látjátok azt a cédrusfát a pázsiton?
A fiúkat Ann Arborba küldtem, a lányokat Rockfordba,
eközben múlt az élet, még több vagyon, megbecsülés -
esténként pihentem a cédrusfám alatt.
Múlt az időm.
A lányokat Európába küldtem;
hozományt adtam nekik, amikor férjhez mentek,
a fiúknak pénzt, hogy belefogjanak a vállalkozásba.
Erős gyerekek voltak, ígéretesek, mint az alma,
amíg meg nem látszik rajta a harapás.
De hát John rajtavesztett, elbujdosott az országból,
Jenny meghalt gyerekszülésben -
ültem a cédrusfám alatt.
Harry egy züllött éjszaka után végzett magával,
Susan elvált -
ültem a cédrusfám alatt.
Paul belerokkant a túlzott tanulásba,
Mary otthonülő lett, mert elhagyta egy férfi -
ültem a cédrusfám alatt.
Mind odalettek, szárnyuk szegetten, sorsuktól felzabálva -
ültem a cédrusfám alatt.
Párom, a gyerekek anyja, ráment -
ültem a cédrusfám alatt.
Kilencven évért szedik a vámot.
Ó, anyaföld, aki elringatod a hulló levelet!

/Gergely Ágnes ford./

Lutra Creative Commons License 2021.12.01 0 0 96673

Závada Péter

Resistance naive*

Apai nagyapám fiatal fiú korában
tudtán kívül vett részt az ellenállásban.
Vaskos téglalapokká hajtogatott
papírcetliken kézbesítette az üzeneteket,
melyekben lövése sem volt, hogy mi áll.
Minden bizonnyal mások lövése.
Még inkább lövetése. A családokat
az evangélikus templom melletti utcában,
egy fehérre meszelt sarokházban
és a hozzá ragasztott raktárépületben
zsúfolták össze. (A házak fölülről nézve,
akárha négyrét hajtogatott papírcetlik.)
Nagyapám egyszer az ablakon keresztül
kolbászt és tejet is becsempészett.
Nem kellett nekik. Nem értette, miért.
Mire föl ez az arisztokratikus finnya?

*naiv ellenállás

Lutra Creative Commons License 2021.11.30 0 0 96672

Fűri Mária

Teremtés

Botrányt akarok, hangosat
Tányércsörömpölést
Tengereken hullámokat
Sziklafalon törést

Az Édenkertet untam én
Kellett egy jó ürügy
Éva a kígyóval beszélt
Kapóra jött az ügy

Azt hiszem, boldogabbak így
Bár több a szenvedés
Van könnyes éj és gyűlölet
S intrika, nem kevés

Bonyolultabb az életük
És szövevényesebb
Csont is törik, vér is folyik
Lassan heged a seb

Arcukon verejték csorog
Életük egy arasz
Mégis hozzám mérik maguk
Fűti őket a dac

Ülök a kulisszák mögött
(Talán nem is vagyok)
Kört húztam, nem léphetik át
Az őrzőangyalok

Lutra Creative Commons License 2021.11.30 0 0 96671

Kovács András Ferenc

Naked soul

Téged tudósítlak hogy itt voltam a világon
(Szép Ernő: NÉKED SZÓL)


Néked, ki száz év múlva kopott nevemre linkelsz,
Bár éppen mást keresgélsz, de rákattansz e versre,
E hűlt szövegre, mely holt nyelven fut egyre fel s le,
S nem érted - más korokban, más gondokkal telin kelsz,

Görnyedten gombokat nyomsz a gépen este-reggel...
Csak elfityegsz idődben, mely egybefolyva fogytán,
Sejtelmed sincs - miért pont e verset olvasod tán,
Mert oly telítve borzongsz lehetséges terekkel,

Mint űr sötét lyukakkal, gyors képekkel képernyő...
Ha semmiben hajózgatsz, logoszban elblogozva,
Ha még mohó tudásvágy hálóra felbogozna,
Ha fejtörést okozna, hogy élt Pesten Szép Ernő,

S hogyan, hol éltem én is, imént vagy messze hajdan,
S ki voltam én, miféle szervekkel, szerverekkel
Működtem én beszőve gerjedt, meszelt erekkel,
Mit gondoltam, miket nem, örömben s persze bajban,

S mi voltam én - magyar, baszk, zsidó, spanyol vagy olmék?
Kihalt vagy pusztuló nép közé sorolsz - lenézel,
Vagy összetévesztesz egy filmsztárral, rockzenésszel?
Utólag egyre megy... Fő, hogy néha olvasol még

Nagy ugrásokkal ezt-azt, bár verseket csak olykor,
S nem sejtheted, mit írt Keats, Shakespeare, Villon, Homérosz,
Hogy Dante merre járt-kelt, s Hüpnosz, Thanatosz, Érosz,
Gilgames mit jelenthet a nyers neten, ha bolygol?

Néked, ki száz év múlva sétálsz a híg Tejúton,
Már otthonos hazád lesz a Hold, a Mars, a Vénusz,
Csillagtól csillagig nem vén, roskatag tevén jutsz -
Az űroázisokban a lét precíz meg újdon,

Sorsod megbízható, van rád adat temérdek,
A szerkezet hibátlan, mert még létezel... Jól van...
S nem tudhatod, mi történt nemrég, kétezernyolcban,
Sem kétezerkilencben velem, s magad sem érted,

Hisz hozzám vagy hasonló - csak más a hang, a hangszín,
A helyszín, arc, idősáv, s teljessé lesz az összkép,
Ha meghasadt tükörben, álmomban szembejössz még
Velem, te ismeretlen, mint vándor árny, ki Sanhszin

Kel át kék templomok közt, s távolra tart, Tibetbe,
A tiszta lég fagyába - szájában mély, kevert íz,
Az életé, s csak egy szám számára kétezertíz...
Most írom ezt - valómat vádolva, számkivetve,

S talán te átfutod majd a szókat átlagozván,
Hiszen mindegy ki volt Szép Ernő, Jékely Zoltán,
S hogy Trisztán is miért sír, jajveszékel Izoldán?
A vágytalan felejtés iszonnyal átlapoz tán

Versek fölött, fölöttünk egy égi, néma könyvben -
Most is, hogy írok itt... Jaj, világom ízlelem még,
Jaj, mindenütt jelenlét van, aztán minden emlék -
Jaj, földi semmit őröl, emészt kimért közöny fenn!

Néked szól, bárki is vagy, ha szellemlény, ha féreg...
Csak olvasd, bárhol is légy, csak leld meg, és töröld ki
Gépedből éltemet, mely szók jelmezét fölölti -
Ha szólít, testtelen zeng, meztelen fény a lélek.

Lutra Creative Commons License 2021.11.30 0 0 96670

Babiczky Tibor

Éjszaka

Egy padlásablak világít.
Fény fut a lombkoronákig.
A mozdulatlan ég alatt
hajladoznak a házfalak.

Mintha lapáttal hordanák
testem fölé az éjszakát.
Zuhog, robajlik. Eltemet.
Féltem tőle a lelkemet.

Lutra Creative Commons License 2021.11.30 0 0 96669

Závada Péter

Preghiera invernale *

Mi bántja? Fehér csöndjeit ma mért nem szórja szét?
Orcája mért ily sápatag?
Betett magának tán a fagy?
Magára vessen! – Ön rendelt mindent így voltaképp.

Ki más? E sértődött időt, e koszlott, sprőd avart,
a nagy, táskásra sírt eget,
mi új havakkal hiteget,
a friss sarat, mit régi, rossz abroncsunk fölkapart.

Nem túl nagy ár ez így? – mármint a télért – kérdem én.
Tagadja még? Ön is remeg.
Tisztelt Uram, engedje meg,
legyen nagylelkű, higgye el, nem csorbít érdemén.

Eljár fejünk fölött az év, lassacskán eltelik!
Küldjön hát könnyű, mély havat,
mely, mint az álom, megmarad
a párafátylas ablakok szemhéján reggelig.

Szép szó, mázas ígéretek? Ó, Uram, rég kevés!
Cselekedjék akárhogy is,
most már egész karácsonyig,
mint díszdobozban, ott lapul bennünk a kétkedés.

 

*téli imádság

Lutra Creative Commons License 2021.11.29 0 0 96668

Jónás Tamás

Űrkaland

Korbács a perc, a másodperc galóca,
éles penge az óra, vág a fény,
bilincs a fényes csillogó karóra,
a szerelem pirosló vára kény.
Ködökben állnak sánta, álmos őrök,
pazarló ifjak autója ragyog,
azt álmodom, a Holdon hátradőlök,
és nézem, hogy a földi film forog.
S nézem a poros űrön át a rendet,
hallgatom a kozmosz szűrt sikolyát,
a Nap mögül egy kis istenke csenget,
tűri az ember vértes iszonyát.
A háborúk csak robbanások innen.
A békeidők szerelmes csaták.
A szívekben dől össze egyszer minden.
A holdról így lát ember, hogyha lát.
Csak csík az idő, hullámos és érdes.
A ködök mögött mélyfekete szél.
A galaxis alatt egy tollas, mérges
angyalka vadabb rendeket remél.
Pozőr viadukt minden féreglyuk csak,
de nincsen rajtuk hasznos forgalom.
A napszél kedves, mégiscsak arcul csap.
S mint szárnyas ördög jön az oltalom:
vad gyíkok szállnak át a holdi égen,
a hatalomnak csendje sincs, de fáj.
Itt nem viselkedhetsz máshogy, csak szépen.
És minden szabadság kényes muszáj.

Lutra Creative Commons License 2021.11.29 0 0 96667

Fischer Mária

Luca napján

Most legyek újra madár, oldozd szárnyaimat,
gúzsba kötött, szomorú lelkem gémberedik.
Hajnalban született angyalom, állj elibém,
oldozd szárnyaimat, mondd, hogy tiszta az ég.
Csonttollú hidegek jönnek, hóban a tél
vézna lidérce tüzet szít és lángot okád.
Égni fog egy farakás alján egy falevél,
néhány szép üzenet, néhány hangyatojás.
Most legyek újra madár, oldozd szárnyaimat –
Hajnalban született angyalom, elsuhanunk.
Égig emelkedik árnyéktalan, ébredező
gondolatom, égig a hangom. Majd vijjogok,
egyre rikoltozom, és hallani kell idelenn,
széles e földön, a fénylő Isten mit üzen.

Lutra Creative Commons License 2021.11.29 0 0 96666

Edwin Morgan

Eper

Soha nem volt
annyira jó az eper mint
azon a fülledt délutánon
a francia-
ablakban ültünk
szemben egymással
térded a térdeim közt
ölünkben a kék
tányérokon az eprek
csillogtak a forró napsütésben
cukorba mártogattuk
és néztük egymást
nem siettettük
az eljövendő ünnepet
a két tányért egymásba tettük
a villákat keresztbe
feléd hajoltam

gyerekként adtad át magad
a meleg levegőben
mohó szádon
édes
az eperíz
emlékeimben
dőlj hátra újra
hadd szeresselek

hadd verje a nap
önfeledésünk
csak egy órára bár
öntsön el újra a hőség
verje a villám
a Kilpatrick-hegyeket

mossa el a zápor tányérjainkat

/Imreh András ford./

Lutra Creative Commons License 2021.11.29 0 0 96665

Kemény István

Búcsúlevél

Édes hazám, szerettelek,
úgy tettél te is, mint aki szeret:
a tankönyveid és a költőid is
azt mondták, hű fiad legyek.

Hű is voltam, fel is nőttem,
cinikus ember se lett belőlem,
csak depressziós, nehéz és elárult,
bezárt cukorgyár a ködben.

Őzek fáznak a szántáson
vagy egy kisváros, alig látom.
Ígértél nekem egy titkot, hazám, hogy
mi a fontos a világon.

Hogyha néha belekezdtél,
az se volt baj, hogy nem szerettél,
majd szeretsz mást vagy magadat, nem baj,
de egyszer csak öreg lettél.

Gonosz lettél, vak és régi,
egy elbutult idegen néni,
aki gyűlöletbe burkolózva még
ezer évig akar élni.

Nem kértél, hogy mosdassalak,
annyit se morogtál, hogy hagyjalak,
mint egy szőnyeg, feküdtél a semmin,
elárulni se hagytad magad.

Az én teám közben elforr,
nem vagyok az már, ki voltam egykor,
az életem nagy happy end nélkül is
véget érhet, mint egy verssor.

Azt játszod, hogy nem is hallasz,
túl nagy énfölöttem a hatalmad.
Hozzád öregszem és belehalok, ha
most téged el nem hagylak.

Amíg élek, úton leszek:
használni akarom a szívemet.
A fejemben szólal majd meg, ha csengetsz,
édes hazám, szerettelek.

Lutra Creative Commons License 2021.11.27 0 0 96664

Imre Flóra

Az elsikkasztott ifjúságról

Hol vannak hát a vezércikkek,
amiken olvasni tanultunk:
a sóderból itt-ott kifittyent
holmi tény-nyom, halvány vakond-út.
A szimbólumok nyelve hol van?
kihagyások és utalások -
bújtattuk a közös nyomorban
a szókimondó ifjúságot.

Az ígéret földje, szabadság?
Rendszerváltások jöttek-mentek,
nevük, köpenyük váltogatták,
a sötét meg csak sötétebb lett.
Megélhetési irodalmár,
visszamenőleg ellenállók
bohócpofára mázolgatták
a tündérléptű ifjúságot.

Hol volt a ragyogás, a résnyi?
Elsötétítés volt itt folyvást.
Szemhéjunk mögött napba nézni:
csak belül volt a világosság.
Kövér piócák, galandférgek,
az élősködők hada rágott
életünkön, mi védett téged,
végképp kivérzett ifjúságot?

Herceg, elhulltak a remények,
hogy lehet, hogy mi mégis állunk?
Szorítsd a kezem, tartsuk még meg
őszbe halványult ifjúságunk.

Lutra Creative Commons License 2021.11.27 0 0 96663

Vas István

Húsvéti ének a testről

Tavaszi vad szelek vizet árasztanak,
Vadak, madarak most társat választanak,
Körül égen-földön gyürkőzik az élet,
Tavaszi fűszer száll, vérszaga a szélnek,
Véré, mely élvezni, nemzeni türemlik,
Gyönyörű véré, mely szelíden kiömlik,
Erő ágaskodik, ölelve meg ölve,
Férfiak hullanak, ki sírba, ki ölbe,
Részeg ködben úszik minden, ami közel,
Az tudja, mi a test, aki árnyat ölel.

Megtudja, mi a test, ha éjszaka retteg:
Hol van most az asszony, kit ősszel temettek?
Komor olvadáskor, vakult-rideg órán
Látja befolyni a vizet koporsóján.
Az tudja, mi a test, aki külön-külön
Mereng el egy bokán, egy hajfürtön, fülön.
Nem játszik már rajtuk koratavaszi fény...
Mi maradt, mi maradt barna szeme helyén?
Egy bece-szót mormol, de senki se felel.
Az tudja, mi a test: aki árnyat ölel.

Ifjú nő a sírban, ifjú rügy az ágon,
Tavaszi szél fújja, virágom, virágom.
Tavaszi szél... messze földek illatával
Csábított hajdan, most fiatal halállal.
Jobb volna sötétbe elomolni, mint te,
Hullani a mélybe, teveled egy szintre,
De az a forma, mely odalent enyész el,
Ragyog idefönt is örök epedéssel,
Fú, fa, virág, tavasz színe tőle tüzel,
Az tudja, mi a test, aki árnyat ölel.

Az tudja, mi a test, aki szenved vele,
Te tudod, Istenem, szenvedés istene,
Te tetted, a lélek jogát el nem veszti,
Bár a tavaszi szél vérszagban füröszti,
Kezed alkotását szeretni se bűn még,
Mielőtt e földről végképp tovatűnnék,
Alkony rózsaszínét, reggel kékjét, zöldjét,
Az embert, akinek testét itt felöltéd,
Amit teremtettél, szereted, szeretted
Akkor is, mikor már vitted a keresztet,

Szeretted akkor is, mikor már szögeztek,
Szenvedés istene, Te tudod a testet,
S amióta láttam, mi érte a váltság,
Elhiszem már én is test feltámadását,
Nekem is az kellett, mint régen Tamásnak,
Hogy hitetlen ujjat drága sebbe mártsak,
Megtanultam én is, amióta láttam
Édes-dacos arcát feketedni lázban
Így szállt el a lélek... utána azonban
Felragyogott a test bátor nyugalomban.

Elárvult testének büszke biztonsága
Mosolyogva indult sírba, őszi sárba,
Mosolyát érzi az újuló kikelet,
Hegyek, habok, hosszú útra hívó szelek.
Tavaszi szél zendül, mintha az az angyal
Szólana belőle vad, tavaszi hanggal,
Aki rég a nőknek — amikor kerestek
S nem lelték fűszerrel kenegetett tested -
Kiáltott. Most nekem zeng, zenél, zúg, zizeg:
„Holtak közt az élőt miért keresitek?”

Hol van most az asszony, kit ősszel temettek?
Csak Te tudod, aki vitted a keresztet
Vérben, verítékben Koponyák Helyére,
Mit kapott gyönyörű testéért cserébe,
S felzsendülő fűben, felzendülő szélben
Tudom halálodat, őérte, énértem,
Dárdának dúlását, tavasz gyors múlását,
Szép erős ifjúság hirtelen hullását:
Keresztre feszülni, borulni a rögre,
Aki elveszíti, az nyeri örökbe.

Kereszten, olajban, vérben a szent sereg:
Bűnhődik a földön, aki nagyon szeret.
Tavaszi szél fújja, hozza a szép hitet:
Szétomló testünket szebben megépíted.
Engem is merítsél, bár el is veszítsél,
A vérszagba, melyet hordoz ez a víg szél,
Virágzó sebedet ültesd el testemben,
S áldani foglak majd csúf, hörgő estemben.
Szomjazó, bomlasztó gyönyörűség, jövel!
Az tudja, mi a test, aki árnyat ölel.

 

 

/Vas Istvánt fiatal felesége, -Kassák mostohalánya- halála ihlette  e vers megírására./

Lutra Creative Commons License 2021.11.27 0 0 96662

Orbán Ottó

Hamlet a képernyő előtt


  Ma láttam az államgépről föllebbenni a fátylat. Ősz hajú, roncs öregemberek ordítoz­tak: - Lámpavasra velük! Szemet szemért, fogat fogért! - S az ifjú és hajlékony udva­roncot nem fékezte az ismeretlen érzet, a szégyené; hopp, meglovagolta a bosszúvágyat, és csavaros nyelvével mérgezett szavak hamispénzét szórta a rokkant koldusok közé...
  Ö, hogy e módszert régtől ismerem, oly való az, mint hogy az ily derék szavaló ha­mar leszédül a lóról, és ki előbb csak a szart kaparta körömmel a falról, utóbb az ár­nyékszék szagos levébe fúl!
  Álmodtuk, Horatio, hogy megszakítottuk a láncolatot. Jobb napjaiban fölséges a nép, de rossz napokon lángoszlopnak rendelt költőjét kizsuppolja a városból, zsidót parancsol az aknamezőre s parasztbakát a fagyhalálba, hogy csak az égbe markoló, üres kezük mered föl a földből intő jelként - addig, ameddig.
Nézzem-e hát tovább az ördög amatőr színjátszóit e düledező, kis színpadon? Az új világ helyett a réginél is régebbit? Kezemben a tőr... egy jól irányzott tőrdöfés...
  Csakhogy e percben ránk kiált a lángvörös hajú lány, a remény. És csípőjét riszálva csábít az édes rosszra, hogy éljünk még, s ne adjuk föl, noha veszni látszik, ügyünket. Erre persze föláll a fölállnivalónk, és azt gondoljuk, MI VAN, HA NEKI VAN IGAZA?, és nem lécelünk le a semmibe, maradunk hű polgárai Dániának, szemre bolondok, mélakóros alvajárók, ártalmatlan idealisták, mindazonáltal, hogyha a világszínház szerző-rendezője is úgy akarja, az alkalmas helyen és percben lebökjük Claudiust.

Lutra Creative Commons License 2021.11.27 0 0 96661

Mesterházi Mónika

Hol nem volt

A ráérősen nyújtózó eget
aládúcolta mostanra a felhők
koszos, alkalmi rétege. Törik
a távolságban otthonos tekintet,
a rövidlátó viszonyok között
végességét tanulja. Eltűnődsz,
mi fér egy napba. Mint egy utazás
végén, ha mindent vissza kell pakolni
a bőröndbe (ha egyszer benne volt)
— csak ki ne nyíljon — erőszakosan
záródik ránk az este. Csak a vágy
álmodja át magát felhőn, fedélen,
s a Hattyú szárnyán dél felé feszül.

                             *

Vadgesztenye

A zsebemben van egy vadgesztenye.
Szorongatom. Tanul szorongani.
Meg kell tanulnom, mennyit bír a kérge:
mindent nem rakhatok a gesztenyémre.

Lutra Creative Commons License 2021.11.27 0 0 96660

Rába György

Az öregedés vidékén

Errefelé elkoptak az utak
több napi járóföldre sem találsz
szót értőt legyalult ez a terep
sajgó csontnak lüktető fog üzenget
a pusztaság vakító nappalában
szédít lever a zöld játék-hiánya
ahol úr az egyhangú folytatás
és soha semmi sem következik
csak néma kő egyre több kő kövön
belőlük többé nem építkezel
sötétedéskor épp elvackoláshoz
lepattintasz majd egy sarkot egy élt
máskülönben üres a tér üres
egyetlen cimbora a délibáb
de amit olykor vetít nem oázis
s nem is akt csupán arc az is merő ránc
egy kéznyújtásra nyomban elenyészik
s ami perzselt vacogtat szürkületkor
a részvétlen egykönyvű éjszaka
hőség és fagy váltógazdálkodása
itt lesikálta minden köteléked
szúrós sebző a mostoha növényzet
szomjúságod ebből kell oltanod
ellentmondó virágot nevelő
kaktuszok társa leszel magad is

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!