Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 2021.12.03 0 0 96678

Bertók László

Ez a politikával átitatott

Ez a politikával átitatott
ha-beleesel-elsodor,
ez a náthát, dühöt vagy áhítatot
kelteni képes házipor,

ez a mikor örökké ég a tető,
és múló lángja, mint a nap,
ez a ganéval telt madáretető,
a vigyázz, a kutya harap,

ez a hogy fenekében is feje van,
s jaj, ha a hangja, a szaga,
ez a ha mikor már sok a nyugtalan,
durrant, hogy övé a haza...

Lutra Creative Commons License 2021.12.03 0 0 96677

Imre Flóra

Barátaim egykor

barátaim egykor szép emberek
nekem legalább szépek voltatok
a hangaszál halott az ősz halott
mi maradt meg vajon belőletek

a homályban képek tolonganak
kék-szürke szem egy vékony ujjú kéz
keskeny szemedből a mosoly ha néz
homlokba hulló fekete hajad

van-e a szeretetnek árapálya
ha egyszer úgy éreztük az marad
vagy visszavonja egy szó mozdulat
az volt-e ha egyikünk másnak látja

vörösarany szőrszálak karodon
emlék-kollázs nem maradt semmi nyom


                       *

Hátsó fali infarktus

jobb lett volna mégis elmenni akkor
alig van már amiért érdemes
semmi se maradt már a dallamokból
csupa sercegő ómódi lemez

mint kislányok a filmszínészeket
értelmetlen bámulom arcodat
barátom vagy de nő sosem leszek
szemedben soha test csak gondolat

az angyalok mind rettenetesek
nehéz átmenni azon a falon
de odaát többé már nincsenek

odaát fölém senki sem hajol
érintsd meg kérlek a bal mellemet
múljon el örökre a fájdalom

Lutra Creative Commons License 2021.12.01 0 0 96676

Bertók László

Nem akarnak gondolni rá

Nem akarnak gondolni rá,
azt szeretnék, ha te se gondolsz,
beszélj az örömről, bolondozz,
mit számít, hogy honnan hová.

A nagyobbik rész, aki már
oda se néz, csak oda lép még,
teste a föld, szeme a kék ég,
másról beszél, csodára vár.

A maradék, akit a láz
vagy a múlt a jövőhöz láncol,
lehetetlent képzel magáról,
süket falaknak magyaráz.

Lutra Creative Commons License 2021.12.01 0 0 96675

Edgar Lee Masters

A SPOON RIVER-I HOLTAK

Részletek


Paul McNeely

Kedves Jane! kedves, jó Jane!
Milyen halkan lopództál be a szobába (ahol már betegen feküdtem),
nővérfityuládban, vászon kézelődben,
megfogtad a kezemet, mosolyogtál:
- Semmi komoly - mondtad -, hamarosan jobban leszel. -
És amit gondoltál, szemedből úgy szivárgott bele
az én szemembe, ahogy a harmat csorog végig
a virág belsején.
Kedves Jane! az egész McNeely vagyon
kevés lett volna, hogy megtérítsék neked az ápolást,
éjjel-nappal, és napokon át és éjszakákon;
hogy kifizessék a mosolyodat, a lelked melegét
kis kezedben, ahogy rátapadt a homlokomra.
Jane, amíg az élet lángja ki nem aludt belőlem
a sötétben, az éjjel vaspántja fölött,
én azért akartam, és azért kívántam, hogy újra jól legyek,
hogy fejemet arra a kis melledre hajtsam,
és szerelmes öleléssel összeroppantsalak -
gondoskodott az apám rólad, amikor meghalt,
Jane, kedves Jane?

 


                      *

Mary McNeely

Utas, ki erre jársz:
szeretni annyi, mint megtalálni a lelkedet
a szerelmed lelkének útjain.
Ha pedig szerelmed visszavonul az úton,
elvesztetted akkor a lelkedet,
írva vagyon: „Nekem van barátom,
csak a fájdalmamnak nincs.”
Ezért volt a sok hosszú év magány az apám otthonában,
ahol megpróbáltam visszaszerezni az énemet,
és fájdalmamból felsőbbrendű lényt formálni,
de ott élt az apám, a saját fájdalmával,
ott ült a cédrusfa alatt -
a kép véremmé vált, míg végre eljött
a belenyugvás végtelenje.
Ó, lelkek, ti, akik az életet
mint illatos fehér rózsát hordjátok ki
a föld sötét mocskából,
béke veletek mindörökké!

 

                     *


John Hancock Otis

Ami pedig a demokráciát illeti, polgártársak,
belátjátok-e végre-valahára,
hogy én, aki vagyont örököltem és beleszülettem a rangba,
képességeimmel mindenkit felülmúltam Spoon Riverben,
ha áldozatot kellett hozni a szabadság ügyéért?
Míg nemzedéktársam, Anthony Findlay,
aki bódéban született, úgy kezdte az életét
mint a pályamunkások vízhordója,
aztán pályamunkás lett, amikor
felnőtt, majd brigádvezető, és végül
főellenőr a vasútnál,
Chicagóban élt
ez a cégéres rabszolgahajcsár,
a munkások megnyomorítója,
a demokrácia megveszekedett ellensége -
és én figyelmeztetlek léged, Spoon River,
és léged is, ó, Köztársaság,
óvakodj az olyan embertől, aki úgy kerül hatalomra,
hogy csak egy fél nadrágtartója van.

Lutra Creative Commons License 2021.12.01 0 0 96674

Edgar Lee Masters

A SPOON RIVER-I HOLTAK

Részletek

Hare Drummer

Eljárnak még a fiúk meg a lányok Siever
kertjébe, szeptember végén, almaborért?
Összeszedik a cserjés közt a mogyorót
Aaron Hatfield tanyáján, mielőtt beáll a fagy?
Mennyit játszottam a hancúrozó lányokkal,
fiúkkal a kövesút mentén, mindenfelé a dombokon,
amikor lement a nap, meghűlt a levegő,
és furkósbottal vertük a diót, s a diófa
lecsupasztva meredt a lángoló nyugatnak!
Most már az őszi füst illata,
meg az elhulló makk,
meg a völgyekből a visszhang
hoz álmokat az életről. Itt lebegnek fölöttem.
Azt kérdik tőlem:
hová lettek a hancúrozó társak?
Hányan vannak velem, hányan
a vén gyümölcsösökben, az út mentén, Siever
kertje felé, s az erdőben, amely csak nézi
a hallgatag vizet?

                             *


Washington McNeely

Vagyonos voltam, polgártársaim becsültek,
sok gyerekem született, előkelő anyától,
ott neveltem föl mindet
a tekintélyes kúriában, a város szélén.
Látjátok azt a cédrusfát a pázsiton?
A fiúkat Ann Arborba küldtem, a lányokat Rockfordba,
eközben múlt az élet, még több vagyon, megbecsülés -
esténként pihentem a cédrusfám alatt.
Múlt az időm.
A lányokat Európába küldtem;
hozományt adtam nekik, amikor férjhez mentek,
a fiúknak pénzt, hogy belefogjanak a vállalkozásba.
Erős gyerekek voltak, ígéretesek, mint az alma,
amíg meg nem látszik rajta a harapás.
De hát John rajtavesztett, elbujdosott az országból,
Jenny meghalt gyerekszülésben -
ültem a cédrusfám alatt.
Harry egy züllött éjszaka után végzett magával,
Susan elvált -
ültem a cédrusfám alatt.
Paul belerokkant a túlzott tanulásba,
Mary otthonülő lett, mert elhagyta egy férfi -
ültem a cédrusfám alatt.
Mind odalettek, szárnyuk szegetten, sorsuktól felzabálva -
ültem a cédrusfám alatt.
Párom, a gyerekek anyja, ráment -
ültem a cédrusfám alatt.
Kilencven évért szedik a vámot.
Ó, anyaföld, aki elringatod a hulló levelet!

/Gergely Ágnes ford./

Lutra Creative Commons License 2021.12.01 0 0 96673

Závada Péter

Resistance naive*

Apai nagyapám fiatal fiú korában
tudtán kívül vett részt az ellenállásban.
Vaskos téglalapokká hajtogatott
papírcetliken kézbesítette az üzeneteket,
melyekben lövése sem volt, hogy mi áll.
Minden bizonnyal mások lövése.
Még inkább lövetése. A családokat
az evangélikus templom melletti utcában,
egy fehérre meszelt sarokházban
és a hozzá ragasztott raktárépületben
zsúfolták össze. (A házak fölülről nézve,
akárha négyrét hajtogatott papírcetlik.)
Nagyapám egyszer az ablakon keresztül
kolbászt és tejet is becsempészett.
Nem kellett nekik. Nem értette, miért.
Mire föl ez az arisztokratikus finnya?

*naiv ellenállás

Lutra Creative Commons License 2021.11.30 0 0 96672

Fűri Mária

Teremtés

Botrányt akarok, hangosat
Tányércsörömpölést
Tengereken hullámokat
Sziklafalon törést

Az Édenkertet untam én
Kellett egy jó ürügy
Éva a kígyóval beszélt
Kapóra jött az ügy

Azt hiszem, boldogabbak így
Bár több a szenvedés
Van könnyes éj és gyűlölet
S intrika, nem kevés

Bonyolultabb az életük
És szövevényesebb
Csont is törik, vér is folyik
Lassan heged a seb

Arcukon verejték csorog
Életük egy arasz
Mégis hozzám mérik maguk
Fűti őket a dac

Ülök a kulisszák mögött
(Talán nem is vagyok)
Kört húztam, nem léphetik át
Az őrzőangyalok

Lutra Creative Commons License 2021.11.30 0 0 96671

Kovács András Ferenc

Naked soul

Téged tudósítlak hogy itt voltam a világon
(Szép Ernő: NÉKED SZÓL)


Néked, ki száz év múlva kopott nevemre linkelsz,
Bár éppen mást keresgélsz, de rákattansz e versre,
E hűlt szövegre, mely holt nyelven fut egyre fel s le,
S nem érted - más korokban, más gondokkal telin kelsz,

Görnyedten gombokat nyomsz a gépen este-reggel...
Csak elfityegsz idődben, mely egybefolyva fogytán,
Sejtelmed sincs - miért pont e verset olvasod tán,
Mert oly telítve borzongsz lehetséges terekkel,

Mint űr sötét lyukakkal, gyors képekkel képernyő...
Ha semmiben hajózgatsz, logoszban elblogozva,
Ha még mohó tudásvágy hálóra felbogozna,
Ha fejtörést okozna, hogy élt Pesten Szép Ernő,

S hogyan, hol éltem én is, imént vagy messze hajdan,
S ki voltam én, miféle szervekkel, szerverekkel
Működtem én beszőve gerjedt, meszelt erekkel,
Mit gondoltam, miket nem, örömben s persze bajban,

S mi voltam én - magyar, baszk, zsidó, spanyol vagy olmék?
Kihalt vagy pusztuló nép közé sorolsz - lenézel,
Vagy összetévesztesz egy filmsztárral, rockzenésszel?
Utólag egyre megy... Fő, hogy néha olvasol még

Nagy ugrásokkal ezt-azt, bár verseket csak olykor,
S nem sejtheted, mit írt Keats, Shakespeare, Villon, Homérosz,
Hogy Dante merre járt-kelt, s Hüpnosz, Thanatosz, Érosz,
Gilgames mit jelenthet a nyers neten, ha bolygol?

Néked, ki száz év múlva sétálsz a híg Tejúton,
Már otthonos hazád lesz a Hold, a Mars, a Vénusz,
Csillagtól csillagig nem vén, roskatag tevén jutsz -
Az űroázisokban a lét precíz meg újdon,

Sorsod megbízható, van rád adat temérdek,
A szerkezet hibátlan, mert még létezel... Jól van...
S nem tudhatod, mi történt nemrég, kétezernyolcban,
Sem kétezerkilencben velem, s magad sem érted,

Hisz hozzám vagy hasonló - csak más a hang, a hangszín,
A helyszín, arc, idősáv, s teljessé lesz az összkép,
Ha meghasadt tükörben, álmomban szembejössz még
Velem, te ismeretlen, mint vándor árny, ki Sanhszin

Kel át kék templomok közt, s távolra tart, Tibetbe,
A tiszta lég fagyába - szájában mély, kevert íz,
Az életé, s csak egy szám számára kétezertíz...
Most írom ezt - valómat vádolva, számkivetve,

S talán te átfutod majd a szókat átlagozván,
Hiszen mindegy ki volt Szép Ernő, Jékely Zoltán,
S hogy Trisztán is miért sír, jajveszékel Izoldán?
A vágytalan felejtés iszonnyal átlapoz tán

Versek fölött, fölöttünk egy égi, néma könyvben -
Most is, hogy írok itt... Jaj, világom ízlelem még,
Jaj, mindenütt jelenlét van, aztán minden emlék -
Jaj, földi semmit őröl, emészt kimért közöny fenn!

Néked szól, bárki is vagy, ha szellemlény, ha féreg...
Csak olvasd, bárhol is légy, csak leld meg, és töröld ki
Gépedből éltemet, mely szók jelmezét fölölti -
Ha szólít, testtelen zeng, meztelen fény a lélek.

Lutra Creative Commons License 2021.11.30 0 0 96670

Babiczky Tibor

Éjszaka

Egy padlásablak világít.
Fény fut a lombkoronákig.
A mozdulatlan ég alatt
hajladoznak a házfalak.

Mintha lapáttal hordanák
testem fölé az éjszakát.
Zuhog, robajlik. Eltemet.
Féltem tőle a lelkemet.

Lutra Creative Commons License 2021.11.30 0 0 96669

Závada Péter

Preghiera invernale *

Mi bántja? Fehér csöndjeit ma mért nem szórja szét?
Orcája mért ily sápatag?
Betett magának tán a fagy?
Magára vessen! – Ön rendelt mindent így voltaképp.

Ki más? E sértődött időt, e koszlott, sprőd avart,
a nagy, táskásra sírt eget,
mi új havakkal hiteget,
a friss sarat, mit régi, rossz abroncsunk fölkapart.

Nem túl nagy ár ez így? – mármint a télért – kérdem én.
Tagadja még? Ön is remeg.
Tisztelt Uram, engedje meg,
legyen nagylelkű, higgye el, nem csorbít érdemén.

Eljár fejünk fölött az év, lassacskán eltelik!
Küldjön hát könnyű, mély havat,
mely, mint az álom, megmarad
a párafátylas ablakok szemhéján reggelig.

Szép szó, mázas ígéretek? Ó, Uram, rég kevés!
Cselekedjék akárhogy is,
most már egész karácsonyig,
mint díszdobozban, ott lapul bennünk a kétkedés.

 

*téli imádság

Lutra Creative Commons License 2021.11.29 0 0 96668

Jónás Tamás

Űrkaland

Korbács a perc, a másodperc galóca,
éles penge az óra, vág a fény,
bilincs a fényes csillogó karóra,
a szerelem pirosló vára kény.
Ködökben állnak sánta, álmos őrök,
pazarló ifjak autója ragyog,
azt álmodom, a Holdon hátradőlök,
és nézem, hogy a földi film forog.
S nézem a poros űrön át a rendet,
hallgatom a kozmosz szűrt sikolyát,
a Nap mögül egy kis istenke csenget,
tűri az ember vértes iszonyát.
A háborúk csak robbanások innen.
A békeidők szerelmes csaták.
A szívekben dől össze egyszer minden.
A holdról így lát ember, hogyha lát.
Csak csík az idő, hullámos és érdes.
A ködök mögött mélyfekete szél.
A galaxis alatt egy tollas, mérges
angyalka vadabb rendeket remél.
Pozőr viadukt minden féreglyuk csak,
de nincsen rajtuk hasznos forgalom.
A napszél kedves, mégiscsak arcul csap.
S mint szárnyas ördög jön az oltalom:
vad gyíkok szállnak át a holdi égen,
a hatalomnak csendje sincs, de fáj.
Itt nem viselkedhetsz máshogy, csak szépen.
És minden szabadság kényes muszáj.

Lutra Creative Commons License 2021.11.29 0 0 96667

Fischer Mária

Luca napján

Most legyek újra madár, oldozd szárnyaimat,
gúzsba kötött, szomorú lelkem gémberedik.
Hajnalban született angyalom, állj elibém,
oldozd szárnyaimat, mondd, hogy tiszta az ég.
Csonttollú hidegek jönnek, hóban a tél
vézna lidérce tüzet szít és lángot okád.
Égni fog egy farakás alján egy falevél,
néhány szép üzenet, néhány hangyatojás.
Most legyek újra madár, oldozd szárnyaimat –
Hajnalban született angyalom, elsuhanunk.
Égig emelkedik árnyéktalan, ébredező
gondolatom, égig a hangom. Majd vijjogok,
egyre rikoltozom, és hallani kell idelenn,
széles e földön, a fénylő Isten mit üzen.

Lutra Creative Commons License 2021.11.29 0 0 96666

Edwin Morgan

Eper

Soha nem volt
annyira jó az eper mint
azon a fülledt délutánon
a francia-
ablakban ültünk
szemben egymással
térded a térdeim közt
ölünkben a kék
tányérokon az eprek
csillogtak a forró napsütésben
cukorba mártogattuk
és néztük egymást
nem siettettük
az eljövendő ünnepet
a két tányért egymásba tettük
a villákat keresztbe
feléd hajoltam

gyerekként adtad át magad
a meleg levegőben
mohó szádon
édes
az eperíz
emlékeimben
dőlj hátra újra
hadd szeresselek

hadd verje a nap
önfeledésünk
csak egy órára bár
öntsön el újra a hőség
verje a villám
a Kilpatrick-hegyeket

mossa el a zápor tányérjainkat

/Imreh András ford./

Lutra Creative Commons License 2021.11.29 0 0 96665

Kemény István

Búcsúlevél

Édes hazám, szerettelek,
úgy tettél te is, mint aki szeret:
a tankönyveid és a költőid is
azt mondták, hű fiad legyek.

Hű is voltam, fel is nőttem,
cinikus ember se lett belőlem,
csak depressziós, nehéz és elárult,
bezárt cukorgyár a ködben.

Őzek fáznak a szántáson
vagy egy kisváros, alig látom.
Ígértél nekem egy titkot, hazám, hogy
mi a fontos a világon.

Hogyha néha belekezdtél,
az se volt baj, hogy nem szerettél,
majd szeretsz mást vagy magadat, nem baj,
de egyszer csak öreg lettél.

Gonosz lettél, vak és régi,
egy elbutult idegen néni,
aki gyűlöletbe burkolózva még
ezer évig akar élni.

Nem kértél, hogy mosdassalak,
annyit se morogtál, hogy hagyjalak,
mint egy szőnyeg, feküdtél a semmin,
elárulni se hagytad magad.

Az én teám közben elforr,
nem vagyok az már, ki voltam egykor,
az életem nagy happy end nélkül is
véget érhet, mint egy verssor.

Azt játszod, hogy nem is hallasz,
túl nagy énfölöttem a hatalmad.
Hozzád öregszem és belehalok, ha
most téged el nem hagylak.

Amíg élek, úton leszek:
használni akarom a szívemet.
A fejemben szólal majd meg, ha csengetsz,
édes hazám, szerettelek.

Lutra Creative Commons License 2021.11.27 0 0 96664

Imre Flóra

Az elsikkasztott ifjúságról

Hol vannak hát a vezércikkek,
amiken olvasni tanultunk:
a sóderból itt-ott kifittyent
holmi tény-nyom, halvány vakond-út.
A szimbólumok nyelve hol van?
kihagyások és utalások -
bújtattuk a közös nyomorban
a szókimondó ifjúságot.

Az ígéret földje, szabadság?
Rendszerváltások jöttek-mentek,
nevük, köpenyük váltogatták,
a sötét meg csak sötétebb lett.
Megélhetési irodalmár,
visszamenőleg ellenállók
bohócpofára mázolgatták
a tündérléptű ifjúságot.

Hol volt a ragyogás, a résnyi?
Elsötétítés volt itt folyvást.
Szemhéjunk mögött napba nézni:
csak belül volt a világosság.
Kövér piócák, galandférgek,
az élősködők hada rágott
életünkön, mi védett téged,
végképp kivérzett ifjúságot?

Herceg, elhulltak a remények,
hogy lehet, hogy mi mégis állunk?
Szorítsd a kezem, tartsuk még meg
őszbe halványult ifjúságunk.

Lutra Creative Commons License 2021.11.27 0 0 96663

Vas István

Húsvéti ének a testről

Tavaszi vad szelek vizet árasztanak,
Vadak, madarak most társat választanak,
Körül égen-földön gyürkőzik az élet,
Tavaszi fűszer száll, vérszaga a szélnek,
Véré, mely élvezni, nemzeni türemlik,
Gyönyörű véré, mely szelíden kiömlik,
Erő ágaskodik, ölelve meg ölve,
Férfiak hullanak, ki sírba, ki ölbe,
Részeg ködben úszik minden, ami közel,
Az tudja, mi a test, aki árnyat ölel.

Megtudja, mi a test, ha éjszaka retteg:
Hol van most az asszony, kit ősszel temettek?
Komor olvadáskor, vakult-rideg órán
Látja befolyni a vizet koporsóján.
Az tudja, mi a test, aki külön-külön
Mereng el egy bokán, egy hajfürtön, fülön.
Nem játszik már rajtuk koratavaszi fény...
Mi maradt, mi maradt barna szeme helyén?
Egy bece-szót mormol, de senki se felel.
Az tudja, mi a test: aki árnyat ölel.

Ifjú nő a sírban, ifjú rügy az ágon,
Tavaszi szél fújja, virágom, virágom.
Tavaszi szél... messze földek illatával
Csábított hajdan, most fiatal halállal.
Jobb volna sötétbe elomolni, mint te,
Hullani a mélybe, teveled egy szintre,
De az a forma, mely odalent enyész el,
Ragyog idefönt is örök epedéssel,
Fú, fa, virág, tavasz színe tőle tüzel,
Az tudja, mi a test, aki árnyat ölel.

Az tudja, mi a test, aki szenved vele,
Te tudod, Istenem, szenvedés istene,
Te tetted, a lélek jogát el nem veszti,
Bár a tavaszi szél vérszagban füröszti,
Kezed alkotását szeretni se bűn még,
Mielőtt e földről végképp tovatűnnék,
Alkony rózsaszínét, reggel kékjét, zöldjét,
Az embert, akinek testét itt felöltéd,
Amit teremtettél, szereted, szeretted
Akkor is, mikor már vitted a keresztet,

Szeretted akkor is, mikor már szögeztek,
Szenvedés istene, Te tudod a testet,
S amióta láttam, mi érte a váltság,
Elhiszem már én is test feltámadását,
Nekem is az kellett, mint régen Tamásnak,
Hogy hitetlen ujjat drága sebbe mártsak,
Megtanultam én is, amióta láttam
Édes-dacos arcát feketedni lázban
Így szállt el a lélek... utána azonban
Felragyogott a test bátor nyugalomban.

Elárvult testének büszke biztonsága
Mosolyogva indult sírba, őszi sárba,
Mosolyát érzi az újuló kikelet,
Hegyek, habok, hosszú útra hívó szelek.
Tavaszi szél zendül, mintha az az angyal
Szólana belőle vad, tavaszi hanggal,
Aki rég a nőknek — amikor kerestek
S nem lelték fűszerrel kenegetett tested -
Kiáltott. Most nekem zeng, zenél, zúg, zizeg:
„Holtak közt az élőt miért keresitek?”

Hol van most az asszony, kit ősszel temettek?
Csak Te tudod, aki vitted a keresztet
Vérben, verítékben Koponyák Helyére,
Mit kapott gyönyörű testéért cserébe,
S felzsendülő fűben, felzendülő szélben
Tudom halálodat, őérte, énértem,
Dárdának dúlását, tavasz gyors múlását,
Szép erős ifjúság hirtelen hullását:
Keresztre feszülni, borulni a rögre,
Aki elveszíti, az nyeri örökbe.

Kereszten, olajban, vérben a szent sereg:
Bűnhődik a földön, aki nagyon szeret.
Tavaszi szél fújja, hozza a szép hitet:
Szétomló testünket szebben megépíted.
Engem is merítsél, bár el is veszítsél,
A vérszagba, melyet hordoz ez a víg szél,
Virágzó sebedet ültesd el testemben,
S áldani foglak majd csúf, hörgő estemben.
Szomjazó, bomlasztó gyönyörűség, jövel!
Az tudja, mi a test, aki árnyat ölel.

 

 

/Vas Istvánt fiatal felesége, -Kassák mostohalánya- halála ihlette  e vers megírására./

Lutra Creative Commons License 2021.11.27 0 0 96662

Orbán Ottó

Hamlet a képernyő előtt


  Ma láttam az államgépről föllebbenni a fátylat. Ősz hajú, roncs öregemberek ordítoz­tak: - Lámpavasra velük! Szemet szemért, fogat fogért! - S az ifjú és hajlékony udva­roncot nem fékezte az ismeretlen érzet, a szégyené; hopp, meglovagolta a bosszúvágyat, és csavaros nyelvével mérgezett szavak hamispénzét szórta a rokkant koldusok közé...
  Ö, hogy e módszert régtől ismerem, oly való az, mint hogy az ily derék szavaló ha­mar leszédül a lóról, és ki előbb csak a szart kaparta körömmel a falról, utóbb az ár­nyékszék szagos levébe fúl!
  Álmodtuk, Horatio, hogy megszakítottuk a láncolatot. Jobb napjaiban fölséges a nép, de rossz napokon lángoszlopnak rendelt költőjét kizsuppolja a városból, zsidót parancsol az aknamezőre s parasztbakát a fagyhalálba, hogy csak az égbe markoló, üres kezük mered föl a földből intő jelként - addig, ameddig.
Nézzem-e hát tovább az ördög amatőr színjátszóit e düledező, kis színpadon? Az új világ helyett a réginél is régebbit? Kezemben a tőr... egy jól irányzott tőrdöfés...
  Csakhogy e percben ránk kiált a lángvörös hajú lány, a remény. És csípőjét riszálva csábít az édes rosszra, hogy éljünk még, s ne adjuk föl, noha veszni látszik, ügyünket. Erre persze föláll a fölállnivalónk, és azt gondoljuk, MI VAN, HA NEKI VAN IGAZA?, és nem lécelünk le a semmibe, maradunk hű polgárai Dániának, szemre bolondok, mélakóros alvajárók, ártalmatlan idealisták, mindazonáltal, hogyha a világszínház szerző-rendezője is úgy akarja, az alkalmas helyen és percben lebökjük Claudiust.

Lutra Creative Commons License 2021.11.27 0 0 96661

Mesterházi Mónika

Hol nem volt

A ráérősen nyújtózó eget
aládúcolta mostanra a felhők
koszos, alkalmi rétege. Törik
a távolságban otthonos tekintet,
a rövidlátó viszonyok között
végességét tanulja. Eltűnődsz,
mi fér egy napba. Mint egy utazás
végén, ha mindent vissza kell pakolni
a bőröndbe (ha egyszer benne volt)
— csak ki ne nyíljon — erőszakosan
záródik ránk az este. Csak a vágy
álmodja át magát felhőn, fedélen,
s a Hattyú szárnyán dél felé feszül.

                             *

Vadgesztenye

A zsebemben van egy vadgesztenye.
Szorongatom. Tanul szorongani.
Meg kell tanulnom, mennyit bír a kérge:
mindent nem rakhatok a gesztenyémre.

Lutra Creative Commons License 2021.11.27 0 0 96660

Rába György

Az öregedés vidékén

Errefelé elkoptak az utak
több napi járóföldre sem találsz
szót értőt legyalult ez a terep
sajgó csontnak lüktető fog üzenget
a pusztaság vakító nappalában
szédít lever a zöld játék-hiánya
ahol úr az egyhangú folytatás
és soha semmi sem következik
csak néma kő egyre több kő kövön
belőlük többé nem építkezel
sötétedéskor épp elvackoláshoz
lepattintasz majd egy sarkot egy élt
máskülönben üres a tér üres
egyetlen cimbora a délibáb
de amit olykor vetít nem oázis
s nem is akt csupán arc az is merő ránc
egy kéznyújtásra nyomban elenyészik
s ami perzselt vacogtat szürkületkor
a részvétlen egykönyvű éjszaka
hőség és fagy váltógazdálkodása
itt lesikálta minden köteléked
szúrós sebző a mostoha növényzet
szomjúságod ebből kell oltanod
ellentmondó virágot nevelő
kaktuszok társa leszel magad is

Lutra Creative Commons License 2021.11.27 0 0 96659

Kányádi Sándor

Rövid fohász

parlagon Uram parlagon
ne végy munkába pihentess még
mint régen a szántóvetők
a búzaföldet pihentették

ugarnak hagyták parlagon
idő kell a szelíd csodákhoz
nem mindegy Uram tudhatod
hogy utódom áld-e vagy átkoz

Lutra Creative Commons License 2021.11.27 0 0 96658

Méhes Károly

A második csapat

Eszembe jutnak néha a tornaórák,
ahogy a ,, falábúak" csapata edzett.
A,nagyok" levonultak az arborétum
füves pályájára, nekünk maradt
a kis fölhólyagosodott betonplacc
a bástya tövében.
Nem is foci volt ez, hanem valami
egyéb, misztikusabb. Hármat
se rúgtunk, s a labda már legurult
a hegyoldalban, a faluig, a tettes
átkozódva tűnt el utána,
a bokrok között. S mi ott, a ,,falábúak"
csapata, leültünk a bitumenre,
volt, ki elterült, nem is mukkantunk
nagyon, hagytuk, hogy az ég
vakító lepleit ránk engedje;
a képbe épp csak belelógott a templom
keresztje, a gimnázium eresze,
minden kék volt s messzi,
a nap hatalmas gól a mennyország kapujában.
Hevertünk a csöndben,
a tavaszban, az őszben,
nem is léteztünk igazán,
csak a szívverésünk löködte
a Földet, hadd forogjon.

Lutra Creative Commons License 2021.11.27 0 0 96657

Imre Flóra

Szerepek

minden hiába már tudom
hogy többé senki csak te csak
te aki voltál kedvemért
apród és udvari bolond
és minden és a mindenen túl
fejed lehajtva újra s újra
ebben a pusztává lett kertben
szikracsillag a tűz fölött
és esni kezd még csak szemerkél
egyedül mentél el nehogy
kövesselek valami úton
hittem a festéknek pedig
tudhattam volna már de hol
akárhonnan akárhová
amennyi látszik mellkasodból
amennyi látszik itt az égből
a visszafojtott csillagokkal
és engedelmes mindhalálig
és mégiscsak találkozunk

Lutra Creative Commons License 2021.11.27 0 0 96656

Imre Flóra

Rejtőzve éltünk

rejtőzve éltünk ahogyan
Epikuros tanítja élni
gyomláltunk a petrezselyem közt
locsolgattuk a paradicsomot
és fölkaróztuk a sárgabarackfa
lehajló szélső ágait
rejtőzve éltünk tanítottuk
az ifjakat barátainkká
fogadtuk őket és mikor
ritkábban jöttek mert érdekesebb
lett másfelé számukra a világ
nem mutogattuk a szomorúságot
szerkezetekkel társalogtunk
autóval számítógéppel
vagy csak a latin mondatok
pontos mechanikáját nézegettük
szerettünk mindenféle belső
rendet egy vers ismétlődéseit
vagy egy szellemes diagramot
rejtőzve éltünk sőt inkognitóban
nem foglalkoztatott sokat
hogy filozófusnak tartanak-e
olykor úgy tűnt hogy kicsit többen
ismernek mint akiket ismerünk
ezen egy csöppet szégyenkeztünk
kevés számú barátunkkal néha
vörösbor és pogácsa mellett
politikáról vitatkoztunk
reménytelenségünket kibeszélve
vagy megtárgyaltuk a parlagfű és
a csillámpala titkait
de éjfélfele mindig hazamentünk
volt aki a kaktuszokat szerette
volt aki az ásványokat
a macskákat és Arany Jánost
mindannyian rejtőzve éltünk

Lutra Creative Commons License 2021.11.25 0 0 96655

Trencsényi-Waldapfel Imre

Kilencedik ecloga

(Radnóti Miklós emlékének)

Tudtam, hónapok óta, talán esztendeje is már,
és mégis bújtam a gyásztól, gyáván kérve halasztást,
gyáván bújtam, ahol lombot bont még a reménység.
Hátha? Hiszen Jákob maga fogta kezében a köntöst,
vértől ázottan, dúvadtól összeszakítva,
és mégis diadallal jött fel József a sírból.
Vége van ennek is immár, nézz a szemébe a gyásznak,
birkózz meg vele úgy, ahogyan tudsz, nem menekülhetsz,
rád feni most a fogát. Törd össze, ha kell, fuvoládat,
most a valóság arcát hangok fátyla se rejtse,
nem sirató lányok lágy éneke, ordas üvöltés
kell, feneketlen mélységből törjön fel a jajszó.
Ó én bűnöm, nagy bűnöm, mért is vonakodtam
én, aki élek, idézni szavaimmal a holtat,
és megvallani, mellem verve: hiába szerettem,
csapzott szőke haját sem tudnám már a szeméből
félresimítni baráti kezemmel. Messze került már,
mély kút lett a barátság, irtózat belenézni,
csobban a kútban a kő, de hiába, ha nincs felelet rá.
Hogy szóljak hozzád? Emlékszem régi szavakra,
távolból jönnek már, jaj haloványul az emlék.
„Béke” – daloltad s ez röppent ajkadra: „szabadság”,
mert ajkadra a Múzsák szárnyas szókat igéztek,
s béke van és szét vannak tépve a drótakadályok
és nem vagy többé. Pedig érted volna az ünnep,
hogyha a serlegből frissen csordul ma tej és méz,
harcok után, mikor népét szólítja a Múzsa,
pásztor-népét, mely hozzá hű volt a halálig,
és nem nézte hogyan leskelnek rá a kalózok.
Oly sok gyászt fog dús kévébe a gyász, amit érted
kell hordoznunk, meg-megcsuklik alatta a vállunk,
s elfojtott sírások magva peregve piroslik.
Annyinkért el nem sírt könnyünk gyűlt a kehelybe,
mit keserű italáldozatul tartunk ma fölötted,
elsőnek te fogadd, siratottak közt te az első
vagy, te a legszebb éneket éneklő varázsló.
Ködből font aranyos pálcád illette a néma
márvánnyal, jéggel falazott forrást a szívünkben,
hogy felszökjön a sírás, felfakadozzon az ének.
Mert te vagy az, ki az énekszó hitelét igazoltad,
és te mutattad meg, hogy a hősök hőse a pásztor,
hogyha nem engedi ajkától elválni a sípot,
akkor sem, ha a Hádész torka kitárul előtte.
S nem szégyen már görcsös kézben fogni a vésőt,
mint mikor áldozatot hoz az első pásztor, az első,
kit fene testvérkéz gyilkol, hanem áldozatából
kígyózó füst sem kushad gomolyogva a földön,
illata égnek száll, karcsú, nemes oszlop a lángja:
győz a halálon, mint hattyúdalaidban a forma.

Lutra Creative Commons License 2021.11.25 0 0 96654

Radnóti Miklós

Éjszaka

Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

Lutra Creative Commons License 2021.11.25 0 0 96653

Boda Magdolna

 

(margaréták)

celofánba csomagolom
a margarétákat
hogy jól lássák majd ők is
a mosolyom
mikor átadom
hát persze hogy magamnak
ezzel is kifejezve
közöm van hozzám
kezemhez arcomhoz
megrémít
hogy holnap
széthullhatok ahogy
a reggelek: vezényszóra
ha úgy döntenek az istenek
de addig is tündöklök
celofán börtönébe őrzött
margarétáimnak.

Lutra Creative Commons License 2021.11.25 0 0 96652

Drégely István

Benne hiszek

Én a názáreti Jézusban hiszek! A ember fiában, aki anyja emlője után
nyúlt, ha az éhség keserűje kínozta. Benne hiszek, aki kisgyermekként
éppen úgy sírt, toporzékolt – mint hajdan én, te, s mi mindannyian –, ha
nem teljesültek földi vágyai. Neki hiszek, aki hitének erejével ragadott
kötélből font ostort s kiverte a templomból a kufárokat.

Jöjj el hát újra és tedd, amit kell, mert most nem az öröm-bódulat idejét
éljük; nem a tiszta ábrándozások kora köszöntött ránk – hanem Júdások
járnak közöttünk, akiknek tigrisvérszomj tágítja szájukat s hazugságfertőt
csókolnak arcunkra.

Lutra Creative Commons License 2021.11.25 0 0 96651

Bozók Ferenc

Kései olvasómhoz (ha lesz)

Reám figyelj, te nyájas olvasó.
Ha még leszek, s miként a konyhasó
eláll, s elér ma itt e vers tehozzád,
ma hadd kopogjon itt e rím be hozzád.
Hisz itt neked ma engem felmutat
e furcsa vers, e tompa hangulat.
Mutatja azt, hogy én is éltem, és
nekem se volt lazább a szenvedés,
s miként reád ma, nyájas olvasó,
reám talált a gúny, a könnyű szó.
Papíron élek itt, ha még vagyok,
folyóiratba rejtezett halott.
De mégis: élni úgy szerettem én,
miként te, kedves olvasóm, szegény.

Lutra Creative Commons License 2021.11.25 0 0 96650

Csobánka Zsuzsa

A gyerekek várnak. Az életem

Keress hűvös hematitot –
Már magamban beszélek,
a sárgaborsót ma a főzelékhez
nem válogattam.

Míg fő a víz, lassan élesedik ki,
puhulnak a szemek.
Milyen nagyszerű aljas ember tudok lenni.
Már-már megindító.

Visz az út, nyilván nem tehet mást,
én pedig – mint mindig régen –
hitelt keresek a hajnalhoz.
Az élet, hiába, nem ad.

A szavakat kell újraértelmezni,
a közös szótárból kivonatot,
szinonimagyűjtés,
de már a fachok sem a régiek.

Megtörtént, ami megtörténhetett.
Odakeveredtem, ahol valaki
szőnyeget szőtt, rongyos volt és színes,
kiválóan láttam bele madeiramintát.

Egy egész életet. A szőnyeg az olyan,
hogy beszippantja az embert.
Emlékszel, mint a korbács,
a húsodba vág, de visszaállsz a sorba.

És most repeta után, túlevett gyomrom,
próbálok visszaemlékezni arra,
milyen az iskolatej és a kifli,
hogyan várnak napköziben ránk.

Mert ezt biztosan láttam.
Ketten voltak. Persze, hogy ketten.
Egy lány és egy fiú,
sötéthajúak, tintaszeműek,

ikrek talán, és biztosan szoronganak.
A csontjaikat nem látom. A nevük titok.
Szeretném, ha vastag lenne.
A vadállat a szélbe szimatol,

miközben pirkad.
Hogy tudjam, van kijárat, és élni is miből.
A gyerekek várnak.
Az életem.

Lutra Creative Commons License 2021.11.24 0 0 96649

Kányádi Sándor

Rögtönzött monológ

meg kellett volna vernie mondta
kicsit szemrehányóan Cogitó úr
meg kellett volna vernie Báthorynak
meg kellett volna vernie Ivánt
a rettenetest de ő nem akarta
megalázni a cárt a szomszédot pedig
meg kellett volna vernie nempedig
megmenteni a legyőzöttet a vereségtől
tudhatta volna egy olyan nagy
királynak tudnia kellett volna
kivált egy erdélyi fejedelemnek
hogy meg kell verni a megverhetőt
mert a nagylelkűséget sohasem
bocsájtja meg a legyőzött mint ahogy a
fölszabadított se bocsájtja
meg soha hogy fölszabadították a
törökre is nagyobb reménnyel
mehetett volna ha előbb jól
elnáspángolja a cárt és nem irgal-
maskodik békejobbot nyújtva a
már legyőzöttnek éppen ezzel alázva
őt porig a törökökre is nagyobb eséllyel mehetett
volna mint ahogy azt Possevino
jezsuita atyával kifundálták
(azért említem név szerint is a tanácsadót
hogy ne kelljen majd lábjegyzettel
bíbelődnie annak aki egyszer
megírja ha megírja ezt a
rögtönzött monológot) bármilyen
nagy lengyel király volt is Stephanus Báthory
az inge mégiscsak közelebb volt neki
is a szívéhez mint a dolmánya
ahogy a pravoszlávok szokták mondani
mindenek előtt a maga kicsi hazája
Erdélyország gondját-baját érezte-tudta ő is
- becsületére legyen mondva -
előbbrevalónak nomeg a kereszténységét
ó a mi sokszor megmosolyogni való
közép-európai egyetemesség-érzetünk
amit ebben a kocsmában is csak mi ketten érthetünk
aztán a halál korai halála
a halál mindig korai
mert egyetlen élet sohasem elég hosszú mondat
bármilyen fejedelmi mondat legyen is hogy elférhetne
benne mint biztos partok között a folyó
az olykor-olykor meg-megtervezett történelem

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!