Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 2021.11.10 0 0 96616

Bara Anna
 
Egyedül
 
Az ember egyszer csak magára marad,
ahogy elindult, amikor elszakadt.
Az út végére is ugyanúgy ér.
Elpattan valami. Talán egy ér.
Az idő és tér ott elveszett.
Már nem kergeti a felleget.
Az avar lehet oly hangtalan,
ha hűvös ősszel betakar,
s ahogy alatta bomlik az élet
nyűtt sejtekből ismét ébred.
Kibújik bimbó, sziklevél,
féreg, rovar. Szárny rebben
és nem jut eszébe egynek sem,
ha földre született röppenjen.
Ha röpül, nem vágyik más eget,
nem tágítaná ki a teret.
Vannak. Amíg még lehet.
Együtt vagy külön, nem érdekes.
Csak az ember olyan különc,
haladni szeret külön-külön.
Bűnösen is és bűntelen
egyre feljebb, ha kell, ha nem.
Ha Isten egétől szédül már,
hittel, hitetlen mindig vár.
Valami mást. Rendhagyót.
Kapaszkodót vagy biztatót.
De hiába minden intelem,
véget ér, ami nem végtelen.
Apró kis férgek foglyaként
elenyész, amit még remélt.
Egekbe száll és felejti,
hiába kutatta ezernyi
tudatban is tudattalan,
miért van az, hogy egyszer csak
az ember úgyis maga marad.
Ahogy elindult, ugyanúgy ér
az út végére. Oda egyedül lép.

Lutra Creative Commons License 2021.11.10 0 0 96615

Tamási József

Hajléktalan temetés

én voltam ott
meg egy fiatal pap
meg két sírásó
egy hölgy az önkormányzattól
egy fekete műanyag edény
folpackkal körbetekerve és lezárva
benne a hamvak
egy fakereszt
rajta fémtábla
azon a néhai monogrammja
hogy született és elhunyt
ekkor meg akkor
és itt-ott még piszokszürke hó a sírokon

a pap alig hallhatóan
elhadarta az imáit és az ámeneit
a sírásók betették az edényt a gödörbe
és ahogy elkezdték betemetni
hallatszott a folpack beszakad
párat rácsaptak a hantra
beszúrták a keresztet
a pap szétszórt némi szenteltvizet
meghajoltak és elmentek
a hölgy ott toporgott egy darabig és
felém biccentve halkan megszólalt
milyen szomorú

Lutra Creative Commons License 2021.11.10 0 0 96614

Dobos Éva

Nemzeti konzultáció

A nép azt kéri,
hogy gyújtsam fel Rómát.

                              Nero

Lutra Creative Commons License 2021.11.10 0 0 96613

Tamási József

Örök gyávaság

soha nem volt elég bátorságom
beismerni azt
hogy az önzés vezérelt a kapcsolataimban
most meg itt ülök egyedül
írok
vakon fel sem nézve
írom a sorokat egymás után
messze a tökéletességtől
Tamási Józsefet írom
bármilyen legyen is ő

Lutra Creative Commons License 2021.11.10 0 0 96612

Marafkó László

Elindultak

Az apokalipszis lovasai már elindultak,
léten túli dobogásuk
az űrszélben.

Nem ellenünk íródott
új büntetés,
csak megtörténik,
elrendelés nélkül.
Hiábavaló ágálni ellene.

Pannika127 Creative Commons License 2021.11.09 0 0 96611

RADNÓTI MIKLÓS 

GYÖKÉR

A gyökérben erő surran,
esőt iszik, földdel él
és az álma hófehér.

Föld alól a föld fölé tör,
kúszik s ravasz a gyökér,
karja akár a kötél.

Gyökér karján féreg alszik,
gyökér lábán féreg ül,
a világ megférgesül.

De a gyökér tovább él lent,
nem érdekli a világ,
csak a lombbal teli ág.

Azt csodálja, táplálgatja,
küld néki jó ízeket,
édes égi ízeket.

Gyökér vagyok magam is most,
férgek között élek én,
ott készül e költemény.

Virág voltam, gyökér lettem,
súlyos sötét föld felettem,
sorsom elvégeztetett,
fűrész sír fejem felett.

Lager Heidenau, Zagubica fölött a hegyekben
1944 augusztus 8

Pannika127 Creative Commons License 2021.11.05 0 1 96610

Kántor Péter

Ki őriz mit?

 

Ki őriz mit? Szitakötő-nyarat,

lópokrócot, kivágott körtefát,

porkahavat, tavalyi gesztenyét,

recsegő gramofon pár lemezét.

 

Cserepek közül egy ép darabot,

ráfirkantva óhéberül: leszek!

egy dinnyehéjat, csalfa, vak reményt,

szekrényből pislákoló gyertyafényt.

 

Szétszórt csontokon táncoló napot,

dunsztos üvegben ciberelevest,

elrongyolódott mit is? gyönyörűt!

tűpárna-szívbe szúrt tucatnyi tűt.

 

Ki őriz mit? Csalános éjszakát,

két szeme közt egy régi sebhelyet,

fakocka-tornyot, mely mindig ledől,

arcot, ami elborul, felderül.

Lutra Creative Commons License 2021.11.03 0 1 96609

" A sírokra hulló legkeserűbb könnyek a ki nem mondott szavakat, az elmulasztott tetteket siratják."

 

Harriet Beecher Stowe

Lutra Creative Commons License 2021.10.25 0 1 96608

Botos Ferenc

Szép arcú asszony

szép arcú asszony
rám találtál
keresztként csontodra
faragtál
árnyékomban terhet
hordtál
arcom árkain
táncoltál
köszönetet szerelmedért
szóban nem lehet
mondani
az idő lenyúzott
bőréből
sohasem tudom már
megváltani
mondd: érdemes volt
kifeszülni
könnyekkel utadat
megjelölni
hetedhétországon olykor
lepkeszárnyakon
repülni
szép arcú asszony
rám találtál
keresztként csontodra
faragtál
árnyékomban terhet
hordtál
arcom árkain
táncoltál

 

 

Pannika127 Creative Commons License 2021.10.24 0 0 96607

Reményik Sándor

Őszi erdőn hamvadó parázs 

 

Te szép, te szomorú, te tiszta láng!
Most már: avarba hamvadó parázs,
Én nem gyujtottalak,
Én nem oltottalak
Az őszi erdőn úgy gyúltál, magadtól.
Arra jártamban
Megcsapott messziről a meleged,
Tovább mentem,

 

Nem éleszthettelek.
Most hát elalszol.
Aludj.
Békesség neked.
Takarjon be a diadalmas Ősz,
A csend,
S a nesztelenül hulló levelek.

 

 

 

 

 

 

Lutra Creative Commons License 2021.10.21 0 1 96606

Kamarás Klára

Sorshorgoló

Csak szem a szemre, lánc a láncra,
miként sodort a három párka…
Ki munkál, hajszol, mindörökre
sorsunk szívósan ölti egybe.
Tervrajz szerint, vagy ég bolondja
szövi a szálat összevissza?
Nem tudhatjuk, mi lesz belőle,
közülünk kinek van jövője,
kiből lesz bölcs, gazdag, vagy árva,
csak szem a szemre, lánc a láncra…
Oltárra lesz terítő, fényes…
király palástja, széle véres…
vagy lábtörlő dohos sarokba,
aztán a sors szemétre dobja?
Ne nézz előre, ne nézz hátra,
horgolva, szőve, varrva, vágva…
csak szem a szemre, lánc a láncra…
Jaj, aki csak egy szem a láncban,
ne gondolkozzon, hisz bezártan
sodródik sorsa áramában,
és nincs kiút, csak ősi kényszer
megtartani, ne málljon széjjel,
amit a többi összefogna.
Nincs üdvösség, nem jutsz pokolra,
csak ez a szédítő motolla…
s magasztalva, vagy meggyalázva,
csak szem a szemre, lánc a láncra…

 

 

Lutra Creative Commons License 2021.10.20 0 0 96605

Gyimesi László

Szolgálati út

Nincs is itt barlang! Istálló sincsen!
Csordapásztorok, menjetek innen!
Királyok jönnek? Keleti bölcsek?
Urak várják fenn őket, meg hölgyek…
Miféle kisded? Istenfi, persze…
Hamis csillag jár, mint mindig, erre.

Senki se megy be, veszélyes hajlék!
Roskadt jászolból szálaz a bak még,
Kihajtjuk azt is, nem lesz benn semmi,
Nem maradt, ki elé le tudnák tenni
Aranyunk, mirhánk, tömjénünk sorba,
Vigyék be tüstént a közvagyonba.

Számlálóbiztos szimatol száz is,
Jött megváltónak? Adózhat máris.
Született szűztől? Ki az a József?
Mindegy, megértjük. Szolgának jó lesz.
Meg kéne ölnünk? Heródes mondta?
Megtudakoljuk, mit szól rá Róma.

Valami angyal kavirnyált erre.
Szolgálati út, épp Betlehembe…
Egyiptom felé! Mentsd a gyermeket!
Őt megmenteném. S a többieket?
Szamárháton jön, érik az idő…
Tízezer szenttel lángol a jövő.

Mit is beszélek? Műfenyő alatt
Műversek szólnak, műanyag szavak.
Egymáshoz szólnak, csikorog havuk.
Mi meg? Jobb lesz, ha csendben maradunk.
Nincs itt barlang, s ki igét hintsen,
Nem velünk van, ha van, az Isten!

Lutra Creative Commons License 2021.10.20 0 0 96604

Gyimesi László

Átadja mégis

Később megjön, aki messze tért,
Ruháját rendben lerakja, sóhajt,
Nem mondja: megjöttem. Megjött.

Mesél majd a hosszú útról,
Biztosan mesél, ha megpihent,
És átadja szerény ajándékait.

Kalifornia tüzét egy mosolyban,
Alaszka aranyát egy szemvillanásban,
A szívébe rejtett új-angliai őszt.

Megjön, de mi már nem üdvözöljük.
Hamvaink egy másik jövőidőben áznak.
Átadja mégis mentett kincseit

A méltó többieknek, akik ma még
Holdfénybe rejtik arcuk, ismeretlenek,
Akiket köszöntésére nem mi küldtünk.

Derekas idő jön utánunk, tudja,
Újra feni az öröklött pengét, bólint,
Új dalba kezd, nem a miénkbe, újba.

Lutra Creative Commons License 2021.10.20 0 0 96603

Gyimesi László

Tétova tavasz jön

Újrakovácsoljuk a szögeket,
Új köteleket fonnak a műhelyekben.
Fényesek lesznek a szögek,
A kötelek eltéphetetlenek.

Ácsaink cédrussal bíbelődnek,
Tartson örök időkig a művük.
A katonák a módszert gyakorolják,
A nők, ahogyan kell, zokognak.

Másutt verik az újarcú ezüstpénzt,
Kellhet, legalább harminc kell belőle.
Lázasan készül a szent, az átkos város,
Forrongnak a helytartó-tanácsok.

Olajfák közül tétova tavasz jön,
Nyomában testvéreink lopakodnak,
A félelem csillogó hab orcáikon,
Kakasszóig jó szavakat keresnek.

Vidéki cirkusz, legyint a jó lovag,
Rómában selyemfonál, aranyszög járja,
Lándzsákra gondol, berber oroszlánra,
A homok futása: mint az árnyaké.

Betelik-é már a négyarcú Hold?
Maholnap mindenki tengerre száll,
Szögek emlékét visszük magunkkal,
Porviharban hagyjuk az ember fiát.

Lutra Creative Commons License 2021.10.18 0 0 96602

Tobias Lorowicž

A kilencedik

mind a tizenkettőt szeretem. mégis akkor vagyok a
legboldogabb, amikor  láthatom  az augusztus  és a
szeptember  kézfogását. amikor  elköszön az egyik,   
vidámságait és gyűjtögetett fiatalságát  zsebre téve.
sosem szomorú vagy  életunt, csak lejárt  a munka-
ideje és  megtette,  amit kellett. a cipőinek kopogá-
sában  még  visszhangzik a nyár összes  frissessége
és ezért nem is tud búslakodni. aláírogatják a papír-
munkát és helyet foglal a kilencedik. csak egy  nap-
pal  idősebb, mégsem vethetőek  össze,  mert  más-
hogyan  tökéletesek mindenkor. ő is  üde  és  mégis
minden csepp  esőjében  méltóságot  parancsol ma-
gának az elmúlás  tudása.  távol van  még a szürke-
ség,  de már nem hazudik örök napsugarakat. ezért
is bölcs és  rámutat az örökölt  adományaira. szeré-
nyen és elegánsan. nem skandál harsányan dalokat,   
inkább   csak   rekedten   szaval   mély  dallamokat
mindenkinek  és  saját magának. nem tolakodik so-
sem,  csak  látni  és  hallani  tanít.  de  nem lehetne
ilyen  markáns elődje   munkálkodása  nélkül,  aho-
gyan  az sem lehetett volna annyira visongó utódját
nélkülözvén.   mást  adnak  és  másként  szólítanak
meg.  szeretni is csak másként lehet  őket. nem kü-
lönbek  a  többi  tíznél,  de  a legtisztább mondatok
akkor születnek, amikor ők találkoznak.

Lutra Creative Commons License 2021.10.17 0 0 96601

Hétvári Andrea

Szakállas portré

 

                     Kunyhóból is származhat nagy férfi.
                                                         Seneca)


Furcsa gyermek ő, akié a jászol,
rettegett szavától a régi császár,
fénye átér több ezer éves éjek
ószövetéből.

Nem szaladgált knósszoszi drága lépcsőn,
gömbje nem gurult oda színaranyból,
apja nem király, se nagy úrfi, báró,
egyszerű ács volt.

Anyja halványarcú a régi képen,
hol gyerekként óvja a déli széltől,
kettejük közt bomlani kezd a hajnal,
földi szivárvány.

Ők a kunyhó – ég tetején a reggel
megkerülte hétszer a búzaföldet –
hányszor adja kölcsön a furcsa vázat
testnek a lélek?

Ébredünk, de nincs aki lát az álom
szürke hártyájának a túlfelére,
nincsen út, mely elvezet innen élve,
menni mezítláb.

Sárdobálás szennyei őt nem érték,
napba fordul talpa alatt a tenger,
fénye villan gyöngyeinek, halaknak
puszta szavától.

Míg a szív benn kincseket ír a mennyben,
kint a bent és mindene csak virágzás,
fenn az ég és lábad előtt a mélység,
benned a létra.

Lutra Creative Commons License 2021.10.17 0 0 96600

Illyés Gyula

Jelek

Juhászodtam már, mint kutya;
csábított a csont, meg a tűzhely.
A tél lágy zsírral csordula,
a nyár meg édes borral, hűssel.
Vigasztaltak aztán egy szűzzel,
próbáltam is szagát, izét –
aztán egyszerre a sírét.

Volt már barátom, jóbarát.
És pendült nékem is a pengő.
Kezdtem megszokni e hazát.
Visszaköszönt a tisztelendő;
napfénybe játszó enyhe felhő
volt szigora, ha korhola –
aztán az örvény mosolya.

És volt úgy is már, hogy vidám,
boldog is voltam; feledgettem
a kivégzetteket – talán
csak itt nem nyughatnak, szívemben.
Pacsirta is szólt már felettem
s alattam sétány lett az út,
míg észrevettem, hova fut.

Fordultam sarkon: merre most?
A városvégi jó öreg szél
Jobbról-balról arcon csapott,
dohogva, hogy hol tekeregtél.
Rajtakaptam szívemet, hogy fél
attól, mi mást megnyugtatott.
Ez volt a jel, jól haladok.

Szimatolom a füst szagát,
a szegénységét, majd a vérét.
Nem adnám a bölcs ostobát,
ha végül az enyém is kérnék.
Érzem, haj, ifjúságom végét,
van úgy: már csak a perceket,
amíg magamé lehetek.

Míg, mint a kígyó a madarat,
a falánk sír nem kezd igézni.
Kegyetlen vagyok. Magamat,
de téged sem tudlak kímélni,
míg szívem utolszor kísérli,
miért sorsát nem tűrni, de
érdemes volna élnie.

Lutra Creative Commons License 2021.10.16 0 0 96599

"a lélek leblombálha" helyesen "a lélek leblombálva".

 

Bocsesz...:-)

Előzmény: Lutra (96594)
Lutra Creative Commons License 2021.10.16 0 0 96598

Illyés Gyula

Esti dal

          E mai napot is

                                Zsákmányát a vadász
                                Fuvarát a kocsis
                                Fáradalmát az arató

          Hazahoztam

Az ablakfény mely az éjben vigyáz:
                                                      a Jó
                                                      a Rosszban

          A Ház:
                   ahol valaki hazavár

       Ez a helyem

  A bérem mégis egy falat halál

Nem a szív: a lét lett istentelen

      Aludj velem

Lutra Creative Commons License 2021.10.16 0 0 96597

Szabó Éva

Szerelem

- ha szemedben
nappal is látszik
a MÁSIK

 

........................

Szerelem 2

Szerelem
ha egyik a másikát
repülni hagyja
de ha zuhan
fél szárnyát kölcsönadja

Lutra Creative Commons License 2021.10.16 0 0 96596

Szabó Éva

A szerelem is hasztalan

Az ember milyen nyugtalan
ha egy-egy napra nyugta van
mert ha álmokat nem terem
akkor a csönd is gyötrelem
és ha a szándék magtalan
a szerelem is hasztalan -

Lutra Creative Commons License 2021.10.16 0 0 96595

Spiró György

Csak egyszer

Ezen a tájon éltek s élnek majd emberek
s ahogy én idejöttem majd éppúgy elmegyek
itt megteszi az ember ha van mit megtehet
s ha nem teszi hát istenem akkor is elmehet

ezen a tájon szél fújt s ha nem, honolt a szélcsend
itt büntették a vétkest és bűnhődtették a vétlent
itt sok nagy bűn volt bűn volt a bűn a szerelem
a szép a szebb a még szebb bűn volt a kegyelem

ó vándor te ki élsz még s lehet hogy énhelyettem
gondold meg hogy e tájon tán én is vándoroltam
s mások helyett mint illik voltam gyűlölt s kegyetlen

s ahogy szokás megéltem bizonyos rút időket
s amennyit megtehettem hát én se tettem többet
s bár volt mit megbocsátanom lehet hogy megtoroltam

ó gondold meg hogy mindig nagyon nagy volt az élet
ahogy erről a szélcsend s a hallgatás beszélnek
s ha nem volt eddig alkalom ó nézd mily oszthatatlan
a gyász ezen a tájon mely nem rossz csak gondolatlan

és most az egyszer mindegy kifulladt inhalált
vagy éppen kapát ásót vagy kardot kalapált
csak most az egyszer mindegy mi volt ha volt a vétke
s hogyan bűnhődött ha magát valahol tetten érte

s mindegy hogy lyuk fogadta be vagy szertelen verem
így is meg úgy is pocsékba ment az aznapi élelem
s itt nő bár fű is nőnek fák és nőnek az egek
levél a fán felhő az égen én meg elmegyek

Ó kapd le fejtetődet és úgy nézd e határt
mert mindazt itt temették ki egyszer erre járt

Lutra Creative Commons License 2021.10.16 0 0 96594

Banos János

Öregek

Gombjuk a múltba lóg
hátukra nőttek csomagok
Parancsokra hajoltak Szófogadók
és megválthatatlanok

Toporognak hulló fogakkal
ablakból néznek a világra
Függöny mögött bóbiskol
a lélek leblomhálva

Lutra Creative Commons License 2021.10.15 0 0 96593

Fekete Anna

Éva levele Ádámnak
 
Isten kertjében minden lényt könnyen
kiismerhetsz. Idő és türelem dolga csak
összehasonlítani a virágokat, megfigyelni
az állatokat, Isten mozgó játékszereit. Vannak köztük
együttműködők, vannak magányosak, és persze
ragadozók, örök-nyugtalanok. Mintha álmodban
nyílegyenes sorok közt sétálnál magabiztosan:
a lények oly lassan változnak. Milliárd év kell,
hogy egy róka repülni akarjon, vagy hogy a lég
egyenruhásai, a hollók és a varjak a felhők
koronája fölött felépítsenek egy irdatlan várost.

Csak te vagy, szerelmem, aki álomról álomra
változol. Gyümölcsöt szedsz, aztán becserkészed
a többieket, majd repülni akarsz, de mielőtt még
szárnyad nőne és a csontjaid könnyűek lennének,
át akarod úszni a tengert. Írod, a halálra készülsz,
pedig a fogad fáj, vagy csak próbára akarsz tenni.
Hogy méltó vagyok-e… De mire is kéne méltónak
lennem? Azt tudtad, hogy az állatok éjszakánként
megértik egymás nyelvét? Hogy a szél azért jár
küldönc módjára, körbe-körbe, hogy a jókívánságaikat
a legkisebb, még láthatatlan lényekhez is elvigye?

Te nyugodtan menj! Építs hajót, ragassz szárnyat,
emelj magadnak várost, siess, igyekezz!
Én itt maradok a többiekkel.

Lutra Creative Commons License 2021.10.15 0 0 96592

Saitos Lajos

Nyitott könyv

Életed egy nyitott könyv
mely tábláját Isten csukja be
mielőtt még egyszer átpergeti
öreg-öreg ujjaival a lapokat
s megítél: a polcra tegyen-e
vagy egy antikváriusi pinceládába
ámbár még az is megeshet
hogy bezúzat a jókkal és
kevésbé jókkal egyetemben –
újrahasznosítás céljából.

Lutra Creative Commons License 2021.10.15 0 0 96591

Kántor Zsolt

A szavak között rejtőzik az idő
 
Mint kulcscsomó az aprópénz között, a zsebben.
Mint a könyv a fiókban, ceruzák s radírok között.
Mint kesztyű a lábasok és fazekak között.
Mint sapkarózsa kések és villák között.
Mint üres vállfa, kabátok és zakók között.
Mint vasalt zsebkendő ingek között.
Mint csecsemő két szülője között az ágyban.
Alszik a mágneses erő, a pára, az áram.
A tenger alatt bál van. Színelmélet. Számtan.
A házak titkokkal vannak tele.
Az idő nyugodt. Fekszik a szavak között
Tudja, nincs érdeme.

Lutra Creative Commons License 2021.10.15 0 0 96590

Czékmány Sándor

a demencia küszöbén

időnként megpattan bennem a valóság
most meg nem tudnám mondani hogy melyik
de ahogy a saját valóságlátásom néha keverem
mindenképpen arra a következtetésre kellett jutnom
hogy keresnem kell egy a magaménál megbízhatóbb
– tőlem független – valóságot
ami nincs kitéve a szűkítés bővítés folyamatos változtatás-kényszerének
ami persze abszurd elvárás még akkor is
ha pontosan tudom ez még ahhoz mérten is lehetetlen
ha holnap úgy döntenék hogy megmászom a föld legmagasabb hegycsúcsát
szinte biztos
ha fel is jutnék
leérve kiderülne hogy pont akkor amikor az Everest-en voltam
a K2 éppen magasabb volt
– bohózat bezárva –

visszatérve az eredeti felvetésre
időnként nagyjából úgy érzem
hogy talán már nem is vagyok emberi lény
péntek hajnalonként valaki beszél hozzám
– najó
rajtam kívül még párszázezerhez de az is lehet hogy millióhoz –
hallom miket mond és elhiszem neki hogy amiket mond az a valóság
nem
nem az van hogy
szeretnék hinni hanem konkrét képekben látom hogy
igen
ez pontosan így igaz
és megnyugodva hátradőlök hogy basszus
semmi ok a nyugtalanságra
csak megint rosszul mértem fel a heti valóságadagomat

Pannika127 Creative Commons License 2021.10.13 0 0 96589

Kosztolányi Dezső

Oly jó ébredni. 

 

Oly jó ébredni.
          Álmom messzeszédül,
s a tegnapi szobát már láthatom,
ha fuldokolva - az álom vizébül -
a paplanomra nyújtom a karom.

 

Ez itt a part már.
          Ah, de szép, de szép volt
az ébredés csiklandva, tétován,
a mosdótálban a közeli égbolt,
a zongorázás a másik szobán.

 

Tündéri reggel. A sötét szalonba
apuska zongorázik andalogva.
Ez Mendelssohn. Álombeli ködök.

 

Úgy hallgatom az ajtó hasadékán
s állok a hangok közt kis ingben, némán,
mint hajnali gyöngyvirágok között.

 

 

 

Pannika127 Creative Commons License 2021.10.13 0 0 96588

Janikovszky Éva

 

Ők ma gyerekek 

 

Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet,
hogy nem is kéri a lányod vagy a fiad.
Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé,
előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz.

 

Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod
az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva,
amikor már kevésbé szorítanak
megélhetési gondok, amikor már
nem kell új szőnyeg, vagy függöny az ablakra.

 

Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit,
évek múltán talán már
a meghitt beszélgetéseket sem igénylik.
Ha most nem sétálsz velük kézen fogva,
akkor pár év múlva végleg elengedik a kezed,
és a kapaszkodó nélkül elsodródhatnak.

 

Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek
a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai.

téglák ezek, amelyekből és amelyekre
a felnőtt élet felépül.
Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény.

 

 

Lutra Creative Commons License 2021.10.12 0 0 96587

Dimitrisz Andoniu

Vers


A kezdetre emlékeztél ma este -
az esős estre, mikor elhatároztad, valóra váltod
a távoli, ismeretlen tájak iránt érzett vágyakozásod,
mi csaknem megbénította
életed.

Azt mondtuk, megkönyörülsz rajtunk, Úristen,
képzeletbeli virágzás magva
a meddő földben.
Egész a csöndes könyörgésig összetörten
egyszerű véget jósoltunk magunknak,
a még-soha-nem-látott meglepetését.
Forgass ki minket minden tudásból,
csak add meg nekünk - sírtunk mélyen magunkban -
a méltó harc után
kijáró fáradalmat.

Eltökéltük: végigjárjuk a választott utat,
s felkelünk,
ha elesnénk.
Ne adj minékünk gyakorlatias álmokat,
ne ébressz vonzó örökségekre minket -
de hajóorrokat, mik bukdácsolnak a tenger gödreiben.
Névtelen törekvésekben tégy szabaddá,
hadd kezdjük újra, ha elesnénk,
test test elleni küzdelemben
harcoljuk ki a győzedelmet.

Csendes művészetünkhöz illik ez az éjszaka
a hepehupás víz színén.
Emelkedünk, legyőzve a mélységet,
rátaláltunk egy kiáltásra, s életet leheltünk belé
egyszerű, indulattalan beszédben.

Messze, mélyen hallása sivatagában
ki várja művészetünket, hogy az gazdagítsa?
Ki gyűjti össze az elgyötört szárazföld
diribdarabjait?
Ki emelkedik föl, hogy megmérje a mélyt,
tudatában, hogy veszni hagyja benne az egyszerűség virágát?

Számot vetettünk összeszorítva szívünk,
olyannyira, hogy el sem fért benne egy hazányi jóság.
Hányszor bontottunk vitorlát odahagyva kikötőket?
Hányszor fogadkoztunk - ez az út az utolsó.
Meséltük könnyedén, írtuk kínnal, keservvel:
a kikötőket, a tenger kellős közepén
a várakat s várkisasszonyokat a romantika éveiben
a gorgónákat és művészeteket,
elhallgatott szenvedélyek, elvirágzott jázminok,
nem-létezők, bíbor és bársony tenyerünkben,
mit repecskessé tett horgonylánc, hajókötél,
és városokat, melyek számotokra ismeretlenek.

Ma este - azért, amit cselekedtünk annyi évig
földarabolva ezt a térképet, pedig nem erre rendeltetett
fölvérezve szívünket szüntelen keresésben
elajándékozgatva érzelmeinket
véletlen kikötőkben -
ma este ki vár?
Vár egyáltalán valaki minket?
És nyer-e, ahogy mi,
ezzel a várakozással?
Míg végighallgatja mindezt, miről beszélünk -
ezt a bolyongást -
egy athéni kocsmazugban, mi,
           minden hétfőn megjelenő három barát?


/Papp Árpád ford./

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!