Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 2021.05.02 0 0 96402

Witold Wirpsza

A mi nemzedékünk

Mi,fejlődésben visszamaradt nemzedék,
Egymás kis kezét fogjuk,
Sétálni megyünk.

Mellettünk fáradtan, hajlott gerinccel mennek el a
  felnőttek,
Az égő bokorból valaki fennen hirdeti: én vagyok
  a te Urad Istened.
S mi egyre csak
Egymás kis kezét fogjuk,
Sétálni megyünk.

Mellettünk Giordano Brúnó sistereg a máglyán,
Amott Galilei vágja ki fortélyos védbeszédét.
Mi bezzeg
Egymás kis kezét fogjuk,
Sétálni megyünk.

Leszállunk a tenger mélyére, halak és algák
  legyezgetik arcunk,
Megrugdossuk az elsüllyedt harangokat,
Behatolunk a tengeralattjárók kizsigerelt testébe,
Tüdőnk tele vízzel,
Áttetszővé válunk akár a polipok,
De egyre csak kézenfogva,
És sétálni, egyre csak.

Lejjebb, lejjebb.

Mi, fejlődésben visszamaradt nemzedék.

Csapatunkban a kis Káin megölte a kis Ábelt,
Majd a kis Júdás felkötötte magát a fügefára;
Semmiség,
Mi egymás kis kezét fogjuk,
Sétálni megyünk.

/Cservenits Jolán ford./

Lutra Creative Commons License 2021.05.01 0 0 96401

Gajdos András

Mégis

Hogyha nem volna más semmi,
mint a tar tölgyfaágon fellángoló moha,
mint nyirkos úton tovagördülő tompa fény,
mint a lábadozó mezők első mosolya,
hogyha nem volna más semmi,
lenni kéne mégis, lenni.

Hogyha nem volna más semmi,
mint a melegedő házfalak halk sóhaja,
mint a szemhéjam mögött világító vörös,
mint egy tipegő gyerek felcsillanó haja,
hogyha nem volna más semmi,
mégis jónak kéne lenni!

Lutra Creative Commons License 2021.05.01 0 0 96400

Fövényi Sándor

A város

lassan szürkévé kopik a víz,
alig pára bukdácsol rajta,
fényrágta kifli a Margit híd,
árnyéka rálöttyen a rakodópartra.

a denevérek, röpke pengék,
kaszabolják a sötétet,
és ahol az éj bőrét felsebezték,
a szél összeölti, mielőtt véreznének.

a szigeten még élnek a virágok,
de őszi sál már a futópálya,
ülök egy padon, magamra várok,
köröttem lábak, illatok dobbanása.

szaladnék én is, ha volna hova,
de ostoba szívem ez a város,
néha koccan neonfogsora,
mikor nekiverődik a házak homlokához.

a kapualjak levegőért hörögnek,
majd kiöklendeznek pár hasas kukát,
a földszint kettőbe rendőrök jöttek,
és elvittek minden gyerekruhát.

ez a város a házam,
itt-ott ágyam, utcák, játszóterek,
néha sort-állok kígyókonyhámban,
hogy babgulyást, kenyeret egyek.

de itt születtem, itthon vagyok,
sok rokon, boldog ős Pesterzsébeten,
akár izmusaik én is fosztogatok,
vasat, rézcsövet a döglött gyártelepen.

mert nincs fűszeres ki hitelt adna,
rozsdás rolójukra rohadt a lakat,
ócska kályhámon nejlonkanna
dorombol, lefetyel boromból,
s röhögve ropunk részeg rőzsetáncokat.

Lutra Creative Commons License 2021.05.01 0 0 96399

Király Gábor


Pocsék nemzedék

Elpocsékolt nemzedék vagyunk,
kik magunkat hagytuk cserben,
nemzedékünk lesz az elfelejtett múlt,
ha elfogytunk a megírt rendben,
hát nem marad utánunk kopjafa
mint tisztességes csatában holtnak.
            Élőnek kihunyt parazsak voltunk,
            s holtnak se leszünk lángolóbbak.

Elpocsékolt nemzedék vagyunk,
egy név és két évszám-adat,
nem vívtuk meg saját háborúnk,
nem vívtuk meg magunkkal a hadat,
hogy jogunkká váljék a felirat
mint tisztességes csatában holtnak.
            Élőnek kihunyt parazsak vagyunk
            s holtan se leszünk lángolóbbak.

Elpocsékolt nemzedék vagyunk,
csak a bátyáink voltak nagyok,
kik forgattak egyet szüleink világán,
kiket a vész úgy-ahogy meghagyott;
lecsukott szemmel mély csendben vártunk
mint tisztes, jó csatában a holtak.
            Éltünkben kihunyt parazsak vagyunk,
            s holtan se leszünk lángolóbbak.

Lutra Creative Commons License 2021.04.30 0 0 96398

Szeder H. Réka

A mi kis országunk

Itt mindenki okos, itt mindenki tud,
itt mindenki mondja, hogy „ez tébolyult".
Itt mindenki szép, és mindenki jó,
de itt mindenki szomszédja alávaló.

Itt mindenki kedves, itt mindenki bájos,
itt mindenki szerint az ország A város.
Itt senki sem gazdag, itt mindenki szegény,
itt jó fizut kapni sehol sem erény.

Itt mindenki szerint mindenki buta,
itt mindenki tudja, hogy az elité Buda.
Itt mindenki más és különleges,
itt mindenki tudja, hogy mi a helyes.

Itt mindenki néz, itt minden kinéz.
Itt mindenki köp, korhol; ítész.
Itt mindenki jámbor, és mondja, kibírja.
Itt mindenki sorban áll, mint a birka.

Lutra Creative Commons License 2021.04.30 0 0 96397

Mieczyslawa Buczkówna

Nefelejcs a Marsról

Az Isten centrumában
Legsűrűbb a sötétség
Már szinte sugárzó
A semmi centrumában

Az idő pókja
Hálót sző napsugárból
Hiszékenységünk
Csapdájaként

Hol a mozgás kezdete
És hol a temető
Az utolsó utazás
Első állomása hol van
Hol a repülőtér
Mennyei ígéretek mezein

Ki hoz nékem megérem-e még
A Marsról nefelejcset

/Kerényi Grácia ford./

Lutra Creative Commons License 2021.04.29 0 0 96396

Urszula Koziol

Recept húsételre

Csak egy kés kell
egy sima kő kell
élével szeretgesd a sziklatömböt míg a szikla
   visszaölel
a kés hangtalanul járjon fénye szelíd legyen
szívjon magába rideg gyöngédséget is meg a kezek
   idegjátékát
Minden mi utána jön egyszerű
Tőke deszka Csipetnyi só
Zöld a szemnek nyugtatóul
És babérlevél
Minden mi utána jön egyszerű
Mert a fűszer a lényeg
(Ne feledkezz meg a tálról sem s a
színösszeállításról)
A tűz ma már nem gond hála Prométheusznak
Csak kés legyen meg kő
És megadó nyak

/Fejér Irén ford./

Lutra Creative Commons License 2021.04.29 0 0 96395

Márai Sándor

Halotti beszéd

Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk.
Por és hamu vagyunk.
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? ...
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avítt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat.
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt.
A „ pillangó ”, a „ gyöngy ”, a „ szív ”- már nem az, ami volt,
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg.
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké,
A gyereknek Toldi - t olvasod és azt feleli, oké.
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed,
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet.
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát,
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát,
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon,
A tested is emlékezik, mint távoli rokon.
Még felkiáltasz: „ Az nem lehet, hogy oly szent akarat ...”
De már tudod! Igen, lehet ... És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár.
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét,
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét -
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fényképe áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?
Az nem lehet, hogy annyi szív ...” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú üzenetet.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál,
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál.
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek.
Még azt hiszed, élsz? ...Valahol?... És ha máshol nem is.

Testvéreid szívében élsz?... Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „ Testvért testvér elad ...”
Egy hang aléltan közbeszól: „ Ne szóljon ajakad ...”
S egy másik nyög: „ Nehogy, ki távol sír e nemzeten ...”
Még egy hörög: „ Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, m i é r t?
Vagy: „ Rosszabb voltam mint e z e k ? ...” Magyar voltál,

                                                                                       ezért.
És észt voltál, litván, román ... Most hallgass és fizess.
Elmúltak az asztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet,
A radioaktív hamu mindent betemet.

Tűrd, hogy már nem vagy ember ott, csak osztályidegen,
Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten,
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség.
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet.
Köszönd a koporsóban is, ha van, ki eltemet.
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat,
Ne mukkanj, amikor a b o s s megszámolja fogad.
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt -
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet,
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet,
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk,
Látjátok, feleim, szem' tekkel, mik vagyunk?
Íme, por és hamu vagyunk.

Lutra Creative Commons License 2021.04.29 0 0 96394

Bertolt Brecht

A gonosz álarca

Szobám falán japán fafaragás lóg,
egy gonosz szellem aranylakkal bevont álarca.
Részvéttel nézem
a kiduzzadó homlokereket, amint mutatják,
gonosznak lenni mily megerőltető.

/Kálnoky László ford./

Lutra Creative Commons License 2021.04.29 0 0 96393

Simonyi Imre

Hegyek, síkságok

A hegyen túl feltehetően
síkság következik.
Innét azt nem látni
ám a bölcsek és vének
így gondolják
mivel már apáik is így gondolták
és így tanították.
Hogy aztán a síkságon túl
újabb síkság következne
(vagy csupán ugyanaz folytatódik?)
esetleg egy másik hegy emelkedne
s azon túl megint síkság és megint hegy
(és így tovább)
ezt még a szent öregek
sem állítják teljes bizonyossággal.
Csupán arról beszélnek
(amennyit látnak)
hogy akinek szomorúsága van a hegyen
a síkság felé van az indulóban
s akinek szomorúsága van a síkon
az egyre kapaszkodnék a tetőre.

 Ennél többet aztán
a bölcs doktorok sem tudnak.
S ha mégis tudnak
velem nem közölték.

Lutra Creative Commons License 2021.04.29 0 0 96392

Simonyi Imre

Offertorium

kenyeret teszek az asztalotokra
és bort az abroszotokra
és örömet a gondjaitokra
és verseket a tarsolyotokba
és asszonyokat az ágyatokba
és otthonokat a házatokba
és jó szavakat a szájatokba
és tenyeremet a markotokba

hogy úgy fogadhassatok majd lelkeim
ahogyan én fogadnálak benneteket

Lutra Creative Commons License 2021.04.29 0 0 96391

Simonyi Imre

Hatodnapon

Ha én egyszer Isten volnék így szólanék hatodnapon:
teremtsünk embert saját képünkre és hasonlatosságunkra.

Ugyanezért esőt bocsátanék a föld porára
sarat szereznék így és abból
emberi formát gyúrnék valamint
lelket lehelnék beléje végül -
elnevezném Ádámnak
s néki adnám a Paradicsomot - laknia.

Majdan álmot bocsátanék eme Ádámra
kimetszeném egy oldalbordáját
s ezen bordát sárba göngyölvén
formálnék e sárból nem embert
ellenben asszonyt formálnék belőle
s nem lehelnék beléje lelket
- feledékeny Isten aki volnék.
Mindazonáltal Ádámnak adnám eme szép formát,
az asszonyt, akit Évának neveznék.

S növelnék nekik örömükre s élvezetükre
borízű almafákat, töméntelen almafákat,
ám egyiknek gyümölcsétől tiltanám
az embert meg az asszonyát.
S ezt a fát és gyümölcsét tiltott fának
és tiltott gyümölcsnek nevezném.
Ám bocsátanák szívükbe állhatatlanságot
valamint engedetlenséget is elméjükbe
hogy áthágván a parancsot
éljenek a tilalmas gyümölccsel.
S ezen tettüket bűnnek nevezném el.

Ezen bűnükért pedig
igazságot - tehát büntetést osztván -
kiűzném az embert meg az asszonyt a Paradicsomból
- mellékbüntetésként.
Ugyancsak mellékbüntetésként reájuk szabnám
hogy arcuk verejtékével keressék kenyerüket
s halálnak halálával haljanak,
úgy ők, mint késő unokáik, az idők végezetéig.

Főbüntetésként pedig arra ítélném ezen Ádámot,
hogy míg csak él, halála órájáig
azt az elvesztett oldalbordát keresse mindhiába -
valamint késő fiai is mindhiába.
Az asszonyt pedig főbüntetésként
tudatlansággal jutalmaznám, hogy halála órájáig,
míg csak él, még késő leányaiban se sejtse
- honnét is vétetett?

Orcámat pedig minden időkre elfordítanám
tükrömtől, hogy ne lássam többé képmásomat,
melynek hasonlatosságára embert teremtettem egykoron.

- Ilyen Isten volnék.

Lutra Creative Commons License 2021.04.26 0 0 96390

Jónás Tamás

Zokogás közben

már nem szeretni kéne ami elmúlt
már elhagyni a régit ami holt
a szemet azért nyitva hagyni mégis
a szívet zárni mégse valami bolt
mert nem szabad a non stop nyitva tartás
mert nem szabad az állandóan fáj
az eltelt idő lassan halmozódik
és elfogy a szív a vese vagy a máj
jaj édesanyám olyan egyedül vagy
olyan egyedül vagyok hogy jaj
a térdemért az alázatosságért
folyik valami háború vagy harc
de nem tudok más lenni csak az apu
az ő tartása tart az igaza
már nem tudom hogy hol laktok de kérlek
még utoljára hadd menjek haza

Lutra Creative Commons License 2021.04.26 0 0 96389

T. Nagy Sándor

Strófák Zsuzsának

Mint üvegen a kék repedés
belém hasított utánad a vágy;
nem jön a játékos feledés,
ujjait tördeli bennem a vád.

Üresebbek lettek a percek,
hullik a kedvem, mint vakolat;
falon az árnyék kergeti lelked;
sajnálom a túl szép napokat.

Rám tekerednek az utcák,
szaladnak a célért-sietők;
napjaim önmagukat megunták
s lázadoznak lefekvés előtt.

Gyökértelenül nyújtózik a kéz,
megroppan a képzelet, a váza-finom.
semmivé lesz az iménti egész —
csak szemed marad meg, a drága ikon.

Rajtad az álmom szépsége, ne félj,
citerás cigány tépi a hangszert,
átkozd önmagadat, többé ne remélj,
elment az, ki szerelemmel megvert.

ölelünk duhaj szeleket majd,
magányunk odúját teleríjuk,
de nem mutatjuk senkinek megmart
szívünket, a szépet, beteget, ifjút.

Lutra Creative Commons License 2021.04.26 0 0 96388

Fenyvesi Orsolya

Mi Voltunk A Hangyaboly

Szemetet gyűjtöttünk a kilencvenes
években, főleg leveleket,
természetesen nem szelektíven,
az ABC-ben mosolygós bilétákkal
hívtuk fel a kisváros lakóinak figyelmét
az egészséges élelmiszerekre,
és ha ránk szisszentek a vitaminok,
már tudtuk, hogy nem csókolom, hanem
jó napot kívánok, a túlélőtáborba
így jutottunk el.

A táborhelyhez vezető úton aztán
a legnagyobb éneklés dacára
már bele akartam dögleni a sárba,
és a sátorban csak én háltam
plüssállatokkal. Másnap a csapatom
pontot vesztett miattam, mert
még rögzítőkötéllel sem próbálkoztam meg
a sziklamászással. Mégis, a legélénkebb emlékem,
hogy nem tudom,

hogy nem tudtam a választ. Kérdezték,
merre van észak, hogyan született a Mátra,
melyik patakban fészkel a szalamandrák királya,
és én megrántottam a vállam. Oly kisszerű voltam,
levél, mely el nem válik az ágtól, és hálás,
mint egy mamusz.

A miocén kori vulkánosság
mementójának levegője helyett
csak szívtam, szívtam magamba
mámorító jelentéktelenségem.

Hogy ízlett végre az étel,
hogy faltam aznap este!

És így, hogy nem volt már lényeges,
magától értetődővé vált túlélésem.

A buszon hazafelé minden egyes döccenésnél
vidáman én is döccentem egyet.

Otthon azonban vártak már rám a könyvek,
és ahogy újra és újra kézbe vettem őket,
egyre hisztérikusabban kutattam a titkos,
csak nekem szánt jelet,
és követeltem egy teremtő istent,
hogy korhű ruhákba öltöztessen
minden egyes reggel.

Lutra Creative Commons License 2021.04.26 0 0 96387

Fenyvesi Orsolya

Horror vacui

nem kell megrémülni
van ahol az út szélén üres
azok a részek kimaradtak a teremtésből
oda nem ástak kincset nem temetkeztek

az utasokon ilyenkor eluralkodik
egy legyőzhetetlen közlésvágy
és épp időben elkapják a tekintetüket

nem kell megrémülni
de ezek egészen tenyérnyi helyek
mégis érintetlenek

van ahol az út szélén üres
ne félj
de ne feledd
pillantásod akár jámbor, bamba tested
te magad kényszerítetted
pedig a kutya sem piszkít oda

és ettől nem vagy különleges
mert amit láttál arra nincsenek szavak úgysem
és ahogy a tested az idegrendszereddel
kapcsolódni próbálna a végtelenhez
elönt az iszonyat
hogy még nincs vége a teremtésnek

Lutra Creative Commons License 2021.04.24 0 0 96386

Bertók László

Elképzelni hogy soha még

A pillanatban benne van
mint a pohár vízben az ég
csak körül kell írnom magam
meg kell jelölnöm a helyét

kimerevedni mint a kép
ülni a bezárt moziban
bevallani hogy szanaszét
hogy nincs is rá pontos szavam

csak amiért mennyi hogyan
fölötte mint valami gép
kételkedni bizonyosan
illesztgetni részhez a részt

elképzelni hogy soha még
s tudni hogy akkor sem olyan.

Lutra Creative Commons License 2021.04.24 0 0 96385

Bella István

Ó-újévi vers

Mert tudom, hogy tudod, szeretlek,
 s tudod, hogy tudom, szeretsz,
már nem a csillagok közt kereslek,
 de ott, ahol lehetsz,
konyhában, ágyban - nem holdfényparton,
 de ott, ahol megjöhetsz,
mégis, egyetlen csodámnak tartom,
 hogy szeretlek, s te szeretsz.

Lutra Creative Commons License 2021.04.24 0 0 96384

Parancs János

A szellem háborgása

                         Weöres Sándornak

lehetne csönd
sokáig nem figyeltek
lehetne ünnep
lehetne csontra csont
zörgő kockajáték
bádogpohár kikötve
a kút káváján
lehetne szomjúság
lehetne alig-értem
motozás a sötétben
a hamvadó parazsak közt
lehetne izzó kőtojás
füstölgő fatönk
csavarmenet a mélybe
lezúduló meteor
lehetne pihegő
gyámoltalan pici láng
föl-föltámadó remény
amit a földbe taposnak
lehetne a bűnbánat kelyhe
virágzó mandulafa tulipánfa
villámként cikázó révület
fecskeraj az alkonyi fényben
lehetne enyhe fuvallat
égbe röppenő nyílvessző hála
elcsituló hullámverés
a szférák zenéje
lehetne csönd
lehetne béke

Lutra Creative Commons License 2021.04.24 0 0 96383

Bella István

Karácsony-esti vers

Istennel játszom. S már mióta
játszik az Isten velem.
Karácsony este van. Ezer év óta.
Ülünk egy csöndes szegleten
valamelyik világ zugában.
Játszom Istennel s ő velem.

Csillagok, játékvonatok
futnak közöttünk, s körbe-körbe.
A halál áll és szalutál.
Vén bakter, háborúkkal megtömte
föld-csibukját, s most nem pipál.
Áll a halál és szalutál.

Talán most kéne neki szólni.
De szívem szúr. Torkom szorul.
Adja vissza! De a szám néma:
halálul, se gyerekkorul
nem tudok. S nincs csoda-morféma.
Torkom szúr. Szívem szorul.

S mintha csak értene, megmozdul
Isten. A végtelen hiány.
A világűr helyébe a nincsen
valami mássá visszaáll.
Katonaköpenytejút, s egy szó.
Fekete luk a homlokán.

Közben az idő zuhog zölden.
Karácsony van. Mint valaha.
De valami szívemben csörren.
Ránézek. S már sehova.
Előttem, mögöttem, köröttem
felemelt karral áll a fa.

Lutra Creative Commons License 2021.04.20 0 0 96382

Erdélyi József

Reggel

Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kéklett az ég, sütött a nap;
mentem sötét fenyők alatt.
Kezemet fogta jó apám;
sárgarigó fütyölt a fán.
Sárga rigó, huncut rigó,
azt fütyölte, hogy élni jó;
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.

Jó lenni nagynak, kicsinek,
mindennek és mindenkinek,
sárgarigónak legkivált,
nagy kertben élni nyáron át,
fenyőre szállni rangosan,
fütyölni szépen, hangosan,
hirdetni vígan szerteszét,
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.

Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok és meghalok.
Kék lesz az ég, ragyog a nap;
megyek magas fenyők alatt
kezemet fogja holt apám,
s megszólal egy rigó a fán.
Azt mondja majd az a rigó,
hogy élni szép, hogy élni jó,
de halni szebb, de halni jobb,
s én mosolygok és meghalok.

*****************

 

REGGEL /elmondja Szabó Gyula/

Lutra Creative Commons License 2021.04.16 0 0 96381

Halmai Tamás

Kormok gyújtogatója

Olvasnék bár a szörnyek evolúciójáról,
míg ki nem betűzöm a tükröt, semmit sem
értek belőlük: magamból. És ha Igéből
forrásoznak is szavaim, de amit megcselekszem,
zavaros víz és sárba fúló jószág, hiába
veszem számra a múlhatatlanság hitét.
És ha elmorzsol is esténként sejtről sejtre
egy igazabb lét, szerelem pedig nincsen
énbennem, kormok gyújtogatója vagyok.
A szerelem benső démonoknak tesz ígéretet,
hogy mától nem kísértem őket; és tengerek
alá rejt titkokat, hogy a halak megtalálhassák;
és együtt örvend mások szerelmével, mint a
lélek szegénye, aki toronyszobában nevelkedett,
de onnan völgyek koldusaira ejtette könnyét.
A szerelem hű a változáshoz, mert angyallal
szövetkezik a jóra: ránk, akik nem vagyunk jók.
Mert nem ismerjük ki magunkat a világból,
de a világ fények színe elé bocsátja a vakot is.
Mikor felnőtt voltam, úgy hajlottam, mint
a komótos hegyek, és úgy vett szállást bennem
a gondolat, ahogy az éjszaka húzza meg magát
elhagyott vedreinkben. Minekutána te gyermekké
tettél, elhagytam a felnőtthöz sem illő dolgokat.
Mert most látunk, de akkor meglátnak minket
holtiglan. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet;
ezek között pedig legnagyobb a szerelem.

Lutra Creative Commons License 2021.04.16 0 0 96380

Balázs F. Attila

Asszonysors

hol vannak az egykori férfiak
akikre főztél
akikre mostál
és megadóan tűrted
ápolatlanságukat
lábszagukat
nagyképűségeiket
önimádatukat
borgőzös leheletüket
átlátszó magyarázkodásaikat
hol vannak a férfiak
akik sosem hoztak virágot
neked
akiket hiába vártál
akik ünnepi tortádban
oltották el cigijüket
akik elhagytak
akik akkor tettek magukévá
amikor nem volt rá kedved
akik elaludtak
amikor vágy gyötört
látod:
a tavalyi levelek szétporladnak
a fán maradt alma
összezsugorodott
a megfagyott gyep
zöldellni kezd újra
rügyeket bontott a sárga rózsa
fészkét javítja a gólya
az előbújt bogarak legyek
feltöltődnek a nap sugaraival
a változás szele
megsimogatja az ébredezőket
a sokkarú isten öleléséből
te is kibontakozol
hátat fordítasz
tükörképednek

Lutra Creative Commons License 2021.04.16 0 0 96379

Kőrösi Ferenc

Venus virrasztása

Bíbor-alkony köd lepelbe bújva száll az ének:
Álom-űző feltüzelt dala az éber éjnek;
Borban gőzös, ősi táncban Bacchus nők éneke;
Választ dörgő férfi kórus visszhang zengő dala;
Búban remegő, részeg-álmos, síró versike;
Erdők zord zúgásában kövek csattogó szava.
Mámor, furcsa fájdalom, rejtélyes szürke fények –
Bíbor-alkony köd lepelbe bújva száll az ének:

„Most szeress, ha rég szerettél! – Nem szerettél? Most szeress!”

Bíbor-alkony köd lepelbe bújva száll az ének,
Elhagyottan, bércek néma bús csúcsán megremeg. –
Hófödte, hideg tájakon, égben álmodozva
Virraszt Venus társtalan: felejtést, hűst remélve.
Kisírt szeme kéklő íriszéből könny csorogna,
S megvadulva verekedne lehanyatló két keze…
Gyönge ajka árva szerelmet suttog az éjnek,
Bíbor-alkony köd lepelbe bújva száll az ének:

„Most szeress, ha rég szerettél! – Nem szerettél? Most Szeress!”

Bíbor-alkony köd lepelbe bújva száll az ének,
Hegyre fut, majd völgybe szalad hírnöke az égnek:
Dalban úszik, borban ázott csók-ölelő ajka;
Reszket kabátjában, hóban lépked, jeget tördel;
Száz Szivárványt virít az égen vágya virága;
Bánatot kever fehér, átlátszó édes mézzel
Venus arcán könny ragyog - felvirrad már a hajnal,
Völgy mélyén, hegyek ormán elhalkul a furcsa dal:

„Most szeress, ha rég szerettél! – Nem szerettél? Most szeress!”

Lutra Creative Commons License 2021.04.13 0 0 96378

Jóna Dávid

A Dunánál

Elcsordogált már sokféle század
az uszály seggét a Duna nyaldossa,
majd köpköd kifelé a parti kövekre,
a város szennyesét – ebben a mocskos vízben –
bizony hiába mossa.

„A költő sose lódít” – lódítja a költő,
csak az összegyűlt nyálát nyeli,
mondjuk, ha megkínálják, miért ne?
Az élet lehetőségekkel teli.

Van gyógyír arra,
még az sem kell, hogy nagyon fájjon,
Nincsenek hősök köztünk,
arra ott a mozivászon.

Hűvös mélyben eszméletlen,
fekszünk, mint kavics a mederágyban,
egymás nélkül sötétben vagyunk
a reménytelen áramlásban.

Lutra Creative Commons License 2021.04.13 0 0 96377

Lauer Péter

elér valami

Érteni a tárgyak üzenetét:
a fotel, amiben ülhetett volna,
a mosogatóban hagyott tányérok,
akár rétegek a szívben.
Egy szárnyasajtó üvegén át
az erkélyre látok.
A vákuumból kilépve
elér valami kamasz szél;
csipeszmagányban
száradnak kinn
a gondolatok.

Lutra Creative Commons License 2021.04.12 0 1 96376

Erdős Virág

mikor

ha majd minden kisbalázsnak
bealszik a
mamája
ha majd nem lesz erőszak az
együttélés
szabálya
ha majd prímán megférnek a
bringák közt a
rollerek
ha majd szépen elhúznak a
picsába a
pollenek
ha majd nem lesz veszélyben a
visszaszólás
szabadsága
ha majd nem lesz akadály a
ruházatom
szakadtsága
ha majd nem fog megbűnhődni
mindenki csak
az az egy
ha majd minden hajléktalan
besokall és
hazamegy
ha majd nem lesz pokol ez az
úgynevezett
kánaán
ha majd nem lesz olyanom hogy
bár a
halál
várna
rám
ha majd nem kell kalkulálni
börtönnel se
kárhozattal
ha majd nem kell kivárni a
rendezői
változattal
ha majd nem lesz az a híres
jogbiztonság
lufi
ha majd nem lesz hazánk legszebb
rózsaszála
pufi
ha majd nem kell minden szabad
helyre brendet
építeni
ha majd nem lesz mit a magunk
ocsmányságán
szépíteni
ha majd nem a tartózkodá-
sunkkal fogunk
tüntetni
ha majd nem lesz egyszerűbb az
áldozatot
büntetni
ha majd minden kisiskolás
úszkálhat az
usziban
ha majd nem fog
harminc ezüst
csörögni egy
pusziban
ha majd nem kell viselni a
könnyítések
terhét
ha majd nem lesz tizenhárom-
ezer forint
per
hét
ha majd nem kell hülyeségből
történelmet
írni
ha majd nem kell egyeseknek
erőn felül
bírni
ha majd nem lesz élet-halál
ura minden
helyi
jegyző
ha majd nem küld mindnyájunkat
padlóra egy
hülye
edző
ha majd minden kiakolbó-
lított birka
beint
ha majd nem kell cuccolni és
dobbantani
megint
ha majd nem lesz bagatell hogy
mi zajlik a
végeken
ha majd nem lesz menő dolog
babrálni a
tényeken
ha majd nem a krisnásokhoz
jár a haza
ebédre
ha majd nem lesz minden oldal
jelszavakkal
levédve
ha majd nem lesz elegáns a
másik felet
kitakarni
ha majd nem lesz nehéz ennyi
gyökér közül
kit akarni
ha majd nem lesz lezárva a
szabad sajtó
útja
ha majd nem lesz telerondít-
va a múltnak
kútja
ha majd lesz más opció mint
döglött nyúl vagy
öreg
róka
ha majd minden eszkimóra
jut egy nagyon
kövér
fóka
ha majd nem kell gonosztevők
emlékének
adózni
ha majd újra jogom lesz még
jól oda se
bagózni
ha majd frankón elmennek a
fehérvári
huszárok
ha majd nem lesz árulás ha
úgy döntök hogy
kiszállok
ha majd nem fog napról napra
durvulni a
tardi
helyzet
ha majd nem fog falnak vinni
minket ez a
fura
szerzet
ha majd nem lesz komilfó a
tizenkilen-
cedik
század
ha majd minden kor a saját
rossz költői
ellen
lázad
ha majd nem kell dalolni a
sár helyett az
azúrról
ha majd nem kell kanadáig
menekülni
hazulról
ha majd nem lesz alku tárgya
minden jogos
járandóság
ha majd nem lesz nemzetmentő
taktika a
várandósság
ha majd nem vész minden görcsös
igyekezet
kárba
ha majd hamupipőke is
ellóghat a
bálba
ha majd nem lesz etalon a
Lánykérés a
havason
ha majd nem lesz hungarista
hecckampány az
avason
ha majd nem lesz egyre cifrább
ez a cifra
nyomorúság
ha majd lesz itt vidámság is
nem csak mindig
szomorúság
ha majd újra mókusokkal
lesz tele a
tabán
ha majd nem lesz probléma hogy
romungró a
babám
ha majd lustán ont az
élet
uncsi online
mémeket
ha majd nem lát a gyanútlan
szemlélődő
rémeket
ha majd élünk mint a marci
hevesen és
gondtalanul
ha majd senki se jár köztünk
se pórul se
hontalanul
ha majd végre szabadság lesz
hétvége és
nyugi
apa mosdik anya főz és
tévét néz a
hugi
jövünk-megyünk
teszünk-veszünk
pirkadattól
estig
kenesétől kapuvárig
palkonyától
pestig
lesz még egy kis
ez meg az de
amúgy minden
klappol
s ránk is vár egy hosszú
boldog
derékfájós
aggkor
akkor

Lutra Creative Commons License 2021.04.12 0 0 96375

Szilágyi Domokos

Takarják be nagyapát

Noé pedig szőlőmívelő kezde lenni, és szőlőt
ültete. És ivék a borból és megrészegedék és
meztelenen vala sátra közepén. Khám pedig …
meglátá az ő atyjának mezítelenségét, és hírül adá
künnlevő két testvérének. Akkor Sém és Jáfet
ruhát ragadván, azt mindketten vállokra veték és
háttal menve takarák be atyjok mezítelenségét, s
arccal hátra meg sem láták atyjok mezítelenségét.
(Mózes, I. 9, 20–23)

Ó, szüzek szüze, iramodj, futamodj, szaladj, rohanj rohanvást,
tapicskolj a februári enyhületben, agg égerek, aszott fenyvek alatt,
hagyd magad mögött a várost, keresztül-kasul közös és, persze, hasznos érdekekkel, szerelmi
titkos játékokkal s pofozkodással olykor,
fuss az agg fenyvek, aszott égerek alatt, a sárban; mert, lám, sáros a halálba vezető út,
fuss, mert a főorvos már a folyosón hisztizik, hogy aszongya: – Kortizonadta, a betyár
mindenségit, hova lett a mentőszekrény kulcsa! –,
s Rózsika nővér épp most keres, reménytelenül, vénát nagyapa karján, kezefején,
s nagyapa hallgat, mert beszélni nem tud, de tudja, hogy ki-ki tartozik egy halállal, és hogy
sáros a halálhoz vezető út,
s nagyapa hallgat, nagyapát katéterezik, s néha elsírja magát, mert talán eszébe jut, hogy
legtöbb, amit ember elérhet: hogy hiányzik.
És rohanvást rohanván jöve a szűz, Nebáncsvirág nevezetű,
és végiglihegett a folyosón, kórtermek ajtaja előtt, hol ágytálak bűzlöttek, katéter kanyargott,
pisis nagyapákat tettek tisztába rózsikanővérek;
lihegett a leányzó s csattogott, mint szófogadatlan kölyök, ki le nem vetkezik az X-sugarak
előtt, s röntgen-képén inggombok kereklenek,
és végigcsattogott a szűz, s a hetesbe nyitván, látá nagyapát, ki meztelen vala; talán melege
volt, talán tisztába akarták tenni, mint a csecsemőt; talán csak nem bírta magára húzni a
takarót béna kezével;
és benyitván a szűz, visszariadott az ő nagyatyjának mezítelenségétől, és rohant rohanvást a
folyosóra, s kiáltva kiáltott:
– Kedves nővér, takarja be nagyapát!
– Takarja be maga!
– Nővér drága, takarja be nagyapát!
– Na és? Magának is hozzá kell egyszer szoknia.
– Bácsi kérem, takarja be nagyapát!
– Menjen, leánka, a n é l k ü l maga sem volna a világon!
És rohan a folyosón és könyörög, hogy takarják be nagyapát,
és rohanunk és könyörgünk, hogy takarjátok l e nagyapát,
t a k a r j á t o k l e n a g y a p á t,
mert nagyapa már a sáros úton ballag,
mert nagyapa már túl sokat tud a jövőről,
mert nagyapát l e k e l l takarni,
LE KELL TAKARNI,
mert csak születünk még, és nekünk szemérmetlen a szemfedő, l e t a k a r n i k e l l
nagyapát, hogy többé sose látsszék,
mert hiába várja útja végén a szemfödő, mely szemérmetlenül föllebben, és túl sok a vád
alatta,
jaj, takarjátok le nagyapát,
jaj, takarjátok le,
jaj, nagyapa, hát nem azt hitted te is, hogy eszme nélkül értelmetlen az értelem, és eszmény
nélkül világtalan a világ,
jaj, szüzek szüze, iramodj, futamodj, szaladj, fuss, rohanj rohanvást és kiálts,
és kiáltsd:
Jaj, takarjátok le nagyapát,
jaj, takarjátok le,
jaj,
jaj,
és rohanvást rohan, jajgatván, szüzek szüze, míg a nap leáldozik, „és megjön ő hozzá a
galamb estennen, és ímé, leszakasztott olajfalevél vala szájában.” (Mózes, I. 8, 11)

Lutra Creative Commons License 2021.04.11 0 0 96374

Füredi Ferenc

Idegenül

Idegen világban élek itt, veled.
Az ablakaid mind szúrós tekintetek.
A padló parázsként égeti talpamat,
hörögve megugat — ha kinyitom — a csap.

A gáztűzhely sziszeg, nem kap sose lángra.
A rózsáimat majď mind megfojtja a váza,
legszebb szavaim mind szerteszét peregnek,
a hallgatásaimon is nevetnek a csendek.

                           ***

Más hintett itt magot, talán énhelyettem,
nem arathatok itt, hogyha nem vetettem,
a gazdagságodhoz sincs semmilyen közöm.

Szegénynek szeress hát! És megköszönöm.

Pannika127 Creative Commons License 2021.04.11 0 0 96373

JÓZSEF ATTILA

GYÖNGY

 

Gyöngy a csillag, ugy ragyog,
gyöngyszilánkokként potyog,
mint a szöllő, fürtösen,
s mint a vizcsepp, hűvösen.

 

Halovány bár a göröngy,
ő is csámpás barna gyöngy;
a barázdák fölfüzik,
a bús földet diszitik.

 

Kezed csillag énnekem,
gyenge csillag fejemen.
Vaskos göröngy a kezem,
ott porlad a sziveden.

 

Göröngy, göröngy, elporlik,
gyenge csillag lehullik,
s egy gyöngy lesz az ég megint,
egybefogva szíveink.

 

1928. júl. 6.

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!