Keresés

Részletes keresés

Lutra Creative Commons License 2021.03.28 0 0 96338

Fövényi Sándor

Néha elgondolkodom

néha elgondolkodom,
valóban a víz-e az úr,
mert páran tivornyáznak tákolt tutajokon,
kicsit félve, hogy a tartókötél meglazul.
itt régen nincs vihar, se tépett vitorla,
a bolha köhög, az oroszlán gyáva,
néhány sunyi a markába röhög,
ők látják mily szép a király új ruhája.
vetkőzzünk mi is pucérra,
ne lógjunk ki a sorból,
mégis, ha elszakadna a cérna,
kortyoljunk valami ócska borból,
ez majd összekovácsol minket,
bátrak leszünk, ostoba hősök,
mert lassan elérjük azt a szintet,
mit ránk hagytak a boldogtalan ősök.
szolga vagy, az is maradsz,
ha nem tetszik csinálj jobbat,
legyél szívós mint a tarack,
szúrd át bőrét a hatalomnak.
alatta levegő, és semmi,
olyan akár a felfújt luftballon,
és mikor megpróbálsz lélegezni,
bűzlik mint a macskaalom.
engem nem érdekel, ki jön, megy, marad,
a harag rossz tanácsadó,
azt tudom az írás megmarad,
ami elszáll, az a becsület, a szó.
ezért vésem betűim papírra,
melyből majd hajóm hajtom,
és rábízom a verejtékes áramlatokra,
mert mégis csak a víz a hatalom.

Lutra Creative Commons License 2021.03.28 0 0 96337

Fövényi Sándor

Nem tudhatod

Bármerről jössz idegen, nem tudhatod,
mit érez az aki e földet lakja,
bár néha tépi-tagadja,
pedig itt alszik Apja, Édesanyja.
Nem tudhatod, később miért köszöni
hüppögve minden göröngynek,
hogy legkönnyebb álmukat adták nekik.

Bármerről jössz idegen, nem tudhatod
mit érez ki mostanában alig magyar,
nyüszít akár az űzött vad,
pedig ezer éve rohadt rajta a féltő avar.
Nem tudhatod, mit érez
kinek egyik lába itt, a másik
meglazult gyökér, és akár az őseit
új hazába visz, mert nincs még ott is többet ér.

És nem tudhatod, mit érez a város
reggelente, mikor kelő a Nap
végigsimogat ezernyi tűzfalat,
csókot dobva rájuk, amitől pár
pillanatra buja rúzsfoltosra kenődik vásznuk.
Nem tudhatod, mit érez a város
este, mikor neonférgek percegve
fénybe rántják homlokát, aztán elalszik
mint a gyermek, maszatos arcához szorítva
a csend-eső szálkás haját.

Bármerről jössz, nem tudhatod,
mit érez az, ki hideg formába forró
vasat dagaszt, s míg fáradtan szenderül,
őrzi a tűz, s mikor szipákolva lehűl
az acél, már benne a darab, már benne
a kész, csak a kéz erőtlen horpadt
mellkasokba új szívek ritmusát verni.

Nem tudhatod, bármerről jössz,
mit érez a táj a rágyötört szántások
alatt, mikor másnak nő a mag, másnak
szökken szárba, és valami furcsa
szomorúság kaszálja, csapkodva jobbra balra,
tébolyként, öreg szemek alját marva.

Nem tudhatod, mit érzek én, miért
halok naponta százszor, s születek
százszor újra, mert élni kell bármi áron,
szinte belebutulva, ahogy a szavak
lassan elsorvadnak számon, akár szegény
Hazám hervad virágszál piedesztálon.

Lutra Creative Commons License 2021.03.28 0 0 96336

Gyimesi László

Ambrus püspök éneke

Ne félj, a tél ma véget ér,
a szürkesége szétszakad,
a jégszilánk sem ér szívet,
tavasz repes vak ág csúcsán,
a nyár rügyekben álmodik.

Tiéd a reggel, és a többi nap,
az Isten őrzi gondjaid,
a napsütésben új mosoly
ígér kemény, de szép jövőt,
merész reményt, mi mást akarsz!

Az indulat találja meg a verset?
A vers kiáltja: az nem lesz elég…
Ki más dühökben él, belénk mar,
s a két düh épp kioltja oktalan,
külön-külön igaz szavunkat!

Ne félj, a tél ma véget ér,
a pengeélű törmelék se ér el.
A tiszta vers a csend királya,
üzen, de néma, mint az Űr maga,
tavasz repes, de vár a nyár, az ősz is.

Lutra Creative Commons License 2021.03.27 0 0 96335

Jóna Dávid

Találkozás

Szembe jött velem az utcán egy öregasszony,
lassított, megállt, mint aki régi ismerőst lát,
de nem biztos benne.

Fehér ruhájában olyan volt,
mint egy belső nélküli paplanhuzat,
fehér és gyűrött.
Láthatóan megszédült,
mintha nem tudta volna, hogy épp hol van.
Azt hiszem tényleg nem tudta.

Nehezen vette a levegőt,
egy sóhaj, mint valami fátyol, az arcára hullott.
A szája széle remegett és azt suttogta nekem:
nincs tovább…

A buszmegállóból néhányan odaléptek hozzá,
kérdezgették, hogy jól van-e,
de a néni csak engem figyelt,
kicsit előre hajolt,
mintha egy ablakon nézett volna ki,
tőlem várt valami választ.

Száraz, kékes-szürke szemeiben
ekkor megjelent a gyerekkori arcom.
Főztem Neked, amit szeretsz, mondta halkan.

Lehajoltam hozzá. Átöleltem.
Az öleléstől megnyugodott.
Visszaölelt.
Keze hideg volt, csontos és erőtlen, mint
az őszi napfény.

Sosem találkoztunk azelőtt.

Lutra Creative Commons License 2021.03.27 0 0 96334

Györe Imre

Kor

Úgy gondolnak ránk
a kései utódok,
mint rottyokra, akik
hitetlenkedve nézték, amint
a bulldózerek sorra tarolták
a gyárakat, házakat, együtt,
s földönfutókká lettek
saját földjükön.

S bár megtörtént,
most mért kellene hagynunk,
hogy történetünket szétnyiszálják
ollóikkal, mint filmszalagokat,
s újra ragasszák tetszésük szerint,
hogy unokáink ne is tudjanak rólunk,
éltünk-holtunk-időnkről semmit,
sőt, meg se szülessenek
lehetőleg?

Lutra Creative Commons License 2021.03.27 0 0 96333

Harsányi Éva

xxx

megöleltél és megjegyezted
azt hiszed nem tudnál
velem együtt élni
azóta én is
azt szeretném
ha élhetnék
valahogy
nélkülem

Lutra Creative Commons License 2021.03.27 0 0 96332

Mondjuk 20 évvel ezelőtt?:-)

Előzmény: MILU (96331)
MILU Creative Commons License 2021.03.27 0 0 96331

De régen olvastam!

Előzmény: Lutra (96330)
Lutra Creative Commons License 2021.03.24 0 1 96330

Vajda János

Húsz év múlva

Mint a Montblanc csúcsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül -
Múlt ifjúság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl,
Mint hosszú téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen ...

Lutra Creative Commons License 2021.03.24 0 0 96329

Varga Imre Lajos

Filozófiai vita

     (a categorikus imperativus
      értelmezésével kapcsolatban)

A Kandúr
Örök parancs, hogy egeret egyek, szürke bundájút
roppanós csontút, dögre hajszoltat. Sorsa ez, mert hát
kárt okoz – mondom én, a Kandúr, védője a háznak,
kit egy nyolcfős alomból nagy ügyesen kiemeltek!
Tejjel itattak, így nőttem nagyra, növelve karmom,
pusztítani ösztön szerint a semmirekellőket.

Az Egér
Az én parancsom: mindentől félni, bújni a lyukba,
a teli kamra tilalma nekem életre szóló!
De én azt régen tudom, bár nem vagyok filozófus
és Kant tanítvány, mint Ön, a Kandúr, hogy kései bánat
ha nem fogom fel csöppnyi agyammal: népem, a zsákmány
nagy veszélyben él, de szaporodunk, évente tízszer!
Kandúrból kisebb a felhozatal, és macerásabb!

A Kandúr
A választott én vagyok, nálatok százszor erősebb!
Apám, nagyapám, és felmenőim közül az összes,
törvényünk által felhatalmazva tette a dolgát,
és fölötte állunk a cincogó, bamba tömegnek.
Éltetek célja, szaporodni és enni halálig,
míg a számunkra hatalmat adó, bölcs és szent a törvény.
Rágd csak át magad egyszer a „Tiszta ész kritikáján”,
Egy régi könyv ez, de ízleni fog, megtölti bendőd
magvas tartalma, és meggyőz, Egér, majd igazamról!

Az Egér
Az igazadról? Miénk ránk nézve igaz ugyanúgy,
és erkölcsi parancsként jobban is funkcionáló,
mert nem a pusztítás, de az élet benne a lényeg.
Fárasztasz, Kandúr! Hagyj már megtérni lyukamba békén.
Az őrzött éléskamrába este majd belopózom
a fúrt falon át. Velem tart, hiszen éhes a népem.
Lakomázunk, mert bölcs szavaktól egér nem lakik jól.
Lásd be, a sokaság ellen nem győzhet az erőszak!
Bízd ránk a kamrát, idd langyos tejed, hagyj minket élni,
ezer éhezővel szemben meg nem védheted úgysem.

Lutra Creative Commons License 2021.03.24 0 0 96328

Szegő László

Jönnek a patkányok

Jönnek a patkányok. Vigyázz.
Libasorban és tömegestül.
Nem ismernek istent, sem embert.
Eldöntik sorsod. Ne vitázz.

Inkább állj meg előttük bölcsen,
talán akkor majd nem falnak föl.
Értelmes állat. Valld be nékik,
mit adtál, s mit vettél kölcsön.

Ha Isten nem is, hát a patkány
ítél fölötted érvvel-ésszel –
de ő is emlős, hát vigyáz,
hogy értelmetlen ne enyéssz el.

MILU Creative Commons License 2021.03.24 0 0 96327

GRECSÓ KRISZTIÁN: (HOGY ILYEN SZÉP LEGYEN)

 

Milyen gyanakvó a természet.

Retteg tőlünk, alábecsül.

Hormonok mélyszántását rendeli

A lélek ép, épp barázdált redőin.

Azt hiszi, szükségünk van rá,

Hogy ilyen szép legyen.

Nem tűrnénk gyötrelmeit,

Botorkálnánk ágyához éjjel.

Az ösztönök mosolyát az arcra

Isten rajzolja egyetlen árkussal,

És a valóditól

Csak indulataiban különbözik.

Kell ez a sok illat?

Mire fel, hogy az apró állat,

Ki magáról sem tud,

Kinek még semmit sem

Jelent az emberi tudat

Bizonyítéka, a halál,

Önvédelemből alakoskodjon?

Ösztönök táncoltatják,

Akárha áttetsző élethuzalok

Cibálnák végtagjait.

A létezés bábja,

Azt sem tudja, kik vagyunk,

Hiányunk sem rettenti még.

Némi vér és hús,

Evés, alvás, zaklatott fájások üteme.

Hogy is dőlhetnénk be

Ennek a test-színháznak?

Miért is érezné azt

Két józan, összecsiszolódott ember,

Hogy egy harmadik előtt nem élt.

 

 

Lutra Creative Commons License 2021.03.23 0 0 96326

Karafiáth Orsolya

ha nyáron hullnak a levelek

        Georg Traklnak

Georg túl őszies
ma minden
vagy csak én vagyok fáradt
s ezért nem látom az eső mögött
a nyarakat
pedig gyönyörű ez a zuhogás
és mi is
mi is
jaj mit is akartam mondani

Georg
nekem túl szép vagy
és túlságosan fájnak a verseid
nem tehetsz rólam
de én sem tehetek semmit érted
– itt ősziesedsz soraimban –

gyertyát gyújtok ma este
s csillagot képzelek így
hiányod helyére
s arra gondolok
hogy tudsz-e verset írni
ott hol valóság a „mozdulatlan lehellete
és minden annyira elmosódott
mint ahogy te azt nekem jó előre elképzelted –

Georg
ha idegenek szavaim
próbáld nem-érteni őket
hisz én csak megírtalak
mert te is megírtál engem
mielőtt egyáltalán élhettem volna
s nekem így csak halálod hagytad
végtelen kútnak
melyből túl nehéz meríteni

hogy bosszú ez
vagy igazi ajándék
döntsd el te
én rád bízom ezt a verset
hisz mindig is a legjobb bírám
te voltál

Lutra Creative Commons License 2021.03.23 0 0 96325

George Trakl

Velencei éj

Csönd van az éji szobában.
A gyertyatartó ezüstje lobog
A magányosan busongó
Zenélve-ziháló lehelletétől;
Igéző rózsa-felleg ár.
 
A kőpadlatú helyiségben
Feketélő légyrajok úsznak,
S az arany-lángú nap kínjaitól
Zsibong a hontalan ember
Megmerevült homloka.
 
Mozdulatlan éjszakázik a tenger.
Csillagok és fekete csónakok
Suhannak át a csatornán.
Ó, gyermek, szomorú kacagásod
Álmaim árnya között utólért.

/Végh György ford./

Lutra Creative Commons License 2021.03.22 0 0 96324

Almási Katalin

A főutcán végigment a róka

A falu főutcáján, hegedűjét maga mellett húzva
végigsétált a muzsikáló róka:
Kicsiny kalapját meg-megemelve jobbra és balra köszöngetett.
Agyonverték, mert azt hitték, veszett.
Pedig csak kedves akart lenni, szegény,
úgy hitte, így szeretik majd meg az emberek.

Az erdő lakói a bagolyért futottak,
mondjon varázsigét az új halottnak.
Éledjen fel!
De a bagoly homlokán ráncba rándult a bánat.
Nincs többé róka, az erdőn már nem muzsikálnak.

Mégis rikoltott:

„Varázslat! Varázslat!
Fekete kövön aranyspárga,
szürke falon gyilkos strázsa,
ki elveszett, megkerülhet,
csúf a halál, szép az élet!”

De a róka fel nem ébredt.

Rikoltott újra a bagoly:
„Élőt az élőknek, halottaknak holtat!
A fák mögött éhes szellemek bujdokolnak,
halál után jön az élet.”

De a róka fel nem ébredt.

A róka mellé letérdelt a medve,
s míg a falubélik rakták a tüzet, hordták máglyának a fát,
a medve imádkozott s dalolt, két görbe mancsát az ég felé emelve:
„Csatárláncban kerítik be az erdőt,
félnek, remegnek a fehér farkasok,
a róka meghalt, hegedűjét fején törték széjjel,
sziklák mögé bújnak el a szarvasok.
A tó is remeg, hullámba magasodnak a pici, kedves habok.
Ó, Te, ki ott lebegsz, vagy Ti, kik az égben laktok,
segíts, segítsetek meg!
Küldjétek ide a hómezőkről őt, ki erős karjával újra átölel,
s az iszappá száradó, haldokló forrást sugárzó, tiszta vízzel tölti fel!

Válasz nem jött, de ropogva harsogott a máglya.
Visszaindultak az erdőbe az állatok.
A medve a róka özvegyét vezette.

És megszólalt a medve,
– egészen halkan beszélt, mert nem tudta kitől kérdezze,
ilyet nem tud a letört virág,
sem az elpusztuló bokor.

Szólt a medve:
Ó, Te vagy Ti, mondjátok meg nékem,
reám mikor kerül majd a sor?

Lutra Creative Commons License 2021.03.22 0 0 96323

Esnagy József

Ima hálaadó ünnepen

Uram! ki annyi jót adtál,
most visszaadnám szép csöndben,
csak gyere, tudod hol lakom:
a Családi-légvár ötben.

Jöhetnél hozzám társtalan.
Jöhetnél bár minden este.
Meglátnád milyen bánatos
az ember magányos lelke.

Láthatnád, hogy milyen sötét
homályosan szürke arcom,
s én visszahallanám, zokogsz
a zord, hullámverte parton.

Megfoghatnánk egymás kezét
pontosan úgy, ahogy régen,
s elmehetnénk valahová
együtt, némi sétaképpen.

Leülhetnénk itt-ott néha,
beszélgetni erről-arról,
hogy mi mindent tettél értem.
Hányszor kihúztál a bajból.

S én hálátlan eb maradtam.
Még meg sem köszöntem szépen,
hogy védtél engem, Istenem,
nap-nap, vízen és kenyéren.

Ha Te tudnád, jó pártfogóm,
hányféle nagy bajba estem,
míg hagymák, saláták, babok
mind kirohadtak a kertben.

Szelek törték ki bokraim.
Galád-nép fáimat nyeste.
Őrbódéban állhattam ott,
a termést mégis leszedte.

S országomat is lopta sok
vigéc, bárdolatlan érdem.
Csak szép hazám akarta mind
szebbé tenni, - persze, értem...

S most itt állok hű csillagok
fényénél: mégis sötéten.
mert nem védsz te már gondtalan
megbocsátható szemérem.

Bár egyszerű szót keresek,
mi nem ködösít, nem ámít;
nem tudom, meddig hagyhatom
közszemlén e nép csodáit!

- Uram! ki annyi jót adtál:
most visszaadnám szép csöndben.
Csak gyere, tudod hol lakom,
a Családi-légvár ötben.

Lutra Creative Commons License 2021.03.22 0 0 96322

Botár Attila

Aphrodité szavai Néritészhez

Folytatódom ott, ahol alszol.
Kagyló vagy s becsukódsz.
Várom ébredésedet. Évek
tűnnek semmibe. Lásd:
nem faragtak engem e partra.
szobrot verjen a víz.
és kíváncsi sem vagyok, egyszer
volt gyöngém : kivel élsz?
asszonyé vagy? elcsal-e más is?
szívedben van-e gyöngy?
érdekelt, de fölcseperedtem
nem kell visszavegyél.
Járok erre-arra, remélek:
bíbor mossa körül
tompa álmod űzze a hajnal
s rámismertet a vágy.
Kérve titkon ajkad a csókra
(lelkes látogató)
megmutattad olykor a kincset -
lány voltam: kicsi lány.
Nem vihetlek égbe magammal:
tettem volna, tudod
Néritész. Te boldogan élhetsz.
Kagyló vagy. Becsukódsz.

Lutra Creative Commons License 2021.03.21 0 0 96321

Juhász Ferenc

Esti könyörgés

Néhány évet adj még nekem
Természet: néma, mohó Istenem,
titok, enigma, köd-hús sejtelem,
láng-hit, láz, teremtés-türelem.
Mielőtt létem abbahagy
mágnes-csókommal ráragad
hűségem, s nézzek prizma-süveg
rózsákkal, mint a kékzománc legyek.

Mert élni, élni, élni jó!
Hömpölyögni, mint a folyó,
zöld lázzal nőni, mint a fű,
a teremtés-tekintetű.

Zokogni, mint a szomjúság,
nyögni, mint a télfújta fák
agancs-ablakain a fény-dolog:
a celofán-szél zúz, átzuhog.

Adj még néhány évet nekem
szívembe-rejtett Istenem:
lehessen újra énekem,
dal, éposz, mámor, értelem.

Néhány egyszerű költemény,
világ-varázsból küldemény,
mindennapi föltámadás,
az életre csodálkozás.

Amit kérek, az nem kevés:
világ-súly gyász, bűn, szenvedés,
idő-rohadt történelem,
mindig láz, sose félelem.

Tűz, jég, dac, csillag-ütközés,
fekete vágy, vér-erjedés,
halálig tartó szerelem ,
a test lángja: nemi győzelem.

Mert élni, tenni azt ami
nem a semmi, de a valami!
Házra rátenni a tetőt.
Aztán várni a temetőt.

Aztán majd úgyis földbe szállok,
befogadnak az óceánok,
mint öreg hajót a dörgő víz-árok,
rakétával kilőtt tengeralattjárót.

Tengeralattjáróm deszka-koporsó.
Jajtalan süllyedésem az utolsó.
S fölöttem a Mindenség virágzik.
Földgolyó-síromon szöcske cikázik.

Lutra Creative Commons License 2021.03.21 0 0 96320

Prohászka László Máté

Sorsod dzsungele

Ha azt hiszed járható utat vágsz
sorsod dzsungelében
s ezért érdemes volt küzdened
vérző, begyógyulatlan sebeket szerezned.
Tűrni a fájdalmat,
inni a magány boszorkány konyhájában
kotyvasztott mérget,
mely nem öl rögtön,
ereidben egyre mélyebbre hatolva,
csörömpölve jut közelebb és közelebb,
míg eléri célját és megsemmisít.

Nézz magad mögé,
még ösvényt sem látsz,
melyen valaki is követhetne.
Dudva, gaz, piócák nyüzsögnek
lábad taposta mocsárban.

Légy őszinte, mielőtt orra buknál.
Megszámolni sem tudod,
hány generáció
járt előtted,
jön utánad,
s hitték,
hiszik,
nekik sikerül szélesebb, járhatóbb utat vágniuk,
napfényes tisztásra lelniük.

Nem te haladsz előre.
Egyhelyben topogsz, minden ismétlődik.
Kegyes, kegyetlen spirál.
A Föld forog veled.

Lutra Creative Commons License 2021.03.21 0 0 96319

Fövényi Sándor

Mert

hozzávénülök az éveimhez,
mert gyereknek lenni nem jó,
gyereknek lenni rossz,
mert apu mindig részeg,
és borfoltos a konyhaabrosz,
anyu meg nyitogatja a gázt,
hogy felrobbantja a házat,
és az iskolában a tanár néni
veszi nekem a ceruzákat,
hogy elrajzoljam magam,
messzire a földtől, nagy kék
űrhajókat csináljak felhőkből,
s úgy álmodjak, hogy közben ne sírjak,
örüljek minden színes papírnak,
melyekből majd sárkányt fabrikál
a szomszéd bácsi, sárkányt, mely
ma messze jár, még emlékét sem látni,
mert felnőttnek lenni rossz, nincs apa, anya,
és boromtól foltos a konyhaasztal abrosza.

Lutra Creative Commons License 2021.03.21 0 0 96318

Acsádi Rozália

 

Hogy ne haljon meg a hajnal

 

Szeretnéd, hogy ne haljon meg a hajnal?
Ne vedd hát el a rózsákba rejtett metaforákat.
Mit is kezdenél velük egy ilyen baljóslatú nap után,
egy ennyire disszonáns éjjelen, mikor még nincs is
igazán kitalálva a holnap?

 

Majd máskor. Egy másik éjszakán, mikor a réten
kibomlik a lehullott holdvirág, s körötte bohém
koboldok rázzák szerteszét a margaréták árnyát.
Akkor már nem lesz mitől félni, se neked, se nekem:
fűzfa-ölű anyám magához emel egy alomszerű
pillanatra, s lesznek sokan, akik szavakat hoznak
ajándékba, mire kibomlik felhőiből a nap,
s lesznek ismét, akik megköszönik a verset,
amely valahogy megmaradt a meddő napok után.

 

Addig várj még. Nem tudhatod, miféle öblöket kell
átszínezned rozsdavörösre, miféle tüzeket kell
eloltanod, hogy megmaradjon néhány madár.
Legjobb volna talán, ha szomjas öleléseket képzelnél
el addig, vagy szépen ívelt amforákat, esetleg útjukra
indítanád a félig hajtogatott papírhajóimat,
melyekkel üzenni akartam volna oly sok év óta már
valahova, valamiért, de elfelejtődött aztán az egész.

 

Szeretnéd, hogy ne haljon meg a hajnal.
Most már biztosan tudom. Kitöröltem a kérdőjelet.
Összedőlt majd visszaemelt falak emléknyomai
a küszöbön, és a terek, mint egy kibetonozatlan alagút,
őrzik a láthatatlan hangfoszlányokat, hasonló módon,
mint évgyűrűiket a fák, vagy mint a tegnap a holdfogyatkozást.
Kinyílhatnak hát a titkos ajtók, messze futó utakat
növeszthetnek maguk elé, hiszen olyan langyos és üres
ez az ország, hogy már majdnem kihűlnek a szavak is.

 

El mégsem megyek el. Itt kellene valamit szólnom még,
így aztán egyetlen szavamat sem áldozom önként.
A hajnal így is, úgy is az újjászületésre vár majd,
a holnapot meg kitaláljuk hozzá. Én ezt teszem.
Bronzarany rózsabogarak arcom körül a percek,
és lassan énekelni kezd a fény is, a hajnali fény,
mint eső után néhány részeg rigó. Itt maradok hát,
dacosan, pőrén, félrevert szívemben egy dallal,
a megszerzett, visszavett szabadság apokalipszisében.

Lutra Creative Commons License 2021.03.20 0 0 96317

Fekete István

 

Éjjel-nappal...

 

Éjjel-nappal vízen jártam,
Nappal áztam, éjjel fáztam,
Mégis nóta járt utánam,
Válogattam a virágban,
Legény voltam a világban ...

 

Vízen most már alig járok,
Csak a parton lesek, várok ...
Lassan elhagy házam, kertem,
Milyen kár, hogy öreg lettem!
Jaj, de kár, hogy öreg lettem!

 

 

Lutra Creative Commons License 2021.03.20 0 0 96316

Fekete István

 

Nádas


Aludtál-e már nádtető alatt,
Láttad-e, hogy kel ott fel a nap?
Hallgattad-e szélben, hogy zsong a nád,
Ha megérinti a virradat?

 

Ugye, nem láttad? Nem láttál semmit...
Se nádirigót, se kócsagot,
Se a vadréce kéktükrű szárnyát,
Se víz mélyén rengő csillagot?

 

Raktál-e tüzet tavalyi nádból?
Simogatta-e füst arcodat,
Ha felkel a hold és a lidércfény
Táncol a tündöklő ég alatt?

 

Láttál-e ezer szárcsafiókát,
Úszó fészkeket a nagy vízen,
S hallgattad-e ködös hajnalokon,
A vándormadár hogy mit izen?

 

És nádi széna volt-e a párnád,
Millió béka a muzsikád,
Imbolygó bagoly kedves barátod,
Nyársonsült keszeg a vacsorád?

 

Fürödtél-e már csendben és fényben
Este, ha lobban a néma tűz,
S a nádas felett átszáll az álom
S rád sóhajt lágyan a puha fűz?

 

Álmod, ha őrzi millió nádszál,
És tartja feletted az eget,
Neked adja a csillagos Békét
És megcsókolja a szívedet.

MILU Creative Commons License 2021.03.18 0 0 96315

Fiatal koromban is nagyon szerettem Baranyit. A gimibe egyszer eljött hozzánk egy alternatív irodalom órára. Nem láttam őt fiatalnak. Akkor! :)

Előzmény: Lutra (96311)
Lutra Creative Commons License 2021.03.17 0 0 96314

Sík Sándor

 

Galambok

 

Fekszel a párnán: letörött faág,
Válladon ül a búgó némaság.
Kezes vadgalamb, a füledbe súg:
Ami tegnap volt, édes-szomorút.

 

Hessentenéd, – de jó, hogy nem megy el.
Nem akarnál, de mégis könnyezel.
Visszhangot sír benned a tubaszó,
S ujjad közt meg-megáll az olvasó.

 

De felszálló szelíd-galamb imád
Elhagyja már a vadmadár nyomát
S tollain erdő-illatot vivén,
Csőrével zörget Isten küszöbén.

Lutra Creative Commons License 2021.03.17 0 0 96313

Rónay György

 

Ha eljön


Ha eljön majd éveid számadása,
és véletlen, betegség, háború
kiszólít e hol szép, hol iszonyú
vendégségből maradandóbb hazába,

 

melyre gondolni sem kívánsz, hiába
költözött annyi veled egykorú
társad előtted át, hogy szomorú
példájuk intsen a megjobbulásra:

 

mi lesz akkor, ha hirtelen megáll
benned a vér, a lelkedet a halál
oszlásra érett burkából kirántja?

 

Tűnődtél rajta már: ha menni kell,
Gazdád silány sáfára, mit viszel
mentségedül az elszámoltatásra?

Lutra Creative Commons License 2021.03.17 0 0 96312

Baranyi Ferenc

 

Vakmerő remények

 

Nem várja senki azt,
hogy most majd az Annabálba invitálják
a rongyosbál helyett.

 

Nem várja senki azt,
hogy a megkövezettek
lelkesen dobják vissza a kenyeret.

 

Nem várja senki azt,
hogy piroslámpás házak
lesznek egyszerre zárdák.

 

Nem várja senki azt,
hogy az árvák könnyét
palackozva exportálják.

 

Nem várja senki azt,
hogy vizákat fognak ki Soroksárnál.

 

Csak azt várjuk, hogy mindig a szemünkbe
nézzen, aki ágál.

Lutra Creative Commons License 2021.03.17 0 0 96311

Baranyi Ferenc

 

Kifosztva

 

Elvették tőlem a Himnuszt,
csak mert elénekelték.

 

Torkukkal beszennyezték.

 

Elvették magyarságomat,
mert maguk magyarnak mondták.
S ha ők a magyarok:
testvérebb a török meg az osztrák.

 

Elvették játszó kedvemet,
mert silány alakításért
követelték a tapsot.
Aminthogy a tetszés jelének vették,
ha a közönség szisszent, felmorajlott.

 

Elvették az életemet,
mert ifjúságom szép sólyommadarára
rút kányák bélyegét sütötték,
miközben füstifecskének hazudták
a maguk egerésző ölyvét.

 

Most itt állok az ország ajtajában,
hol valaha kopogtatnom se kellett,
állok a küszöbön, semmit sem érzek,
mert elfeledtették velem, hogyan kell
megörülni a hazaérkezésnek.

Lutra Creative Commons License 2021.03.16 0 0 96310

Tóth Árpád

Jó volna szépen...

Jó volna szépen kezedre hajolni,
S lehunyt szemmel tűnődni csendesen,
Minden hogy elmúlt: a sok, kopott holmi,
Ócska emlékek...... életem.....

Lutra Creative Commons License 2021.03.16 0 0 96309

Kántor Péter

Mit kell tudnia Istennek?

Istennek tudnia kell, hogy számítok rá,
hogy szükségem van rá,
hogy bízom benne,
 
hogy számíthat rám,
hogy szüksége van rám,
hogy bízhat bennem,
 
hogy bárhogy is forduljanak a dolgok,
nem viselkedhet úgy, mint egy bankvezér,
vagy egy miniszterelnök, vagy egy szépségkirálynő,
 
hogy bárhogy is forduljanak a dolgok,
nem viselkedhetek úgy, mint egy bankvezér,
vagy egy miniszterelnök, vagy egy szépségkirálynő,
 
hogy nem várom tőle, hogy porszívózzon ki mindent,
rázza ki a szőnyegeket, járjon úszni,
és hagyjon fel a dohányzással,
 
hogy ne várja tőlem, hogy porszívózzak ki mindent,
rázzam ki a szőnyegeket, járjak úszni,
és hagyjak fel a dohányzással,
 
hogy vegye számításba, hogy nemcsak a jóból származhat jó,
ne akarjon tökéletes lenni,
és ne akarja a világot se tökéletesnek,
 
hogy számításba veszem, hogy nemcsak a jóból származhat jó,
és nem akarok tökéletes lenni,
és nem akarom a világot se tökéletesnek,
 
de hogy azért vannak határok,
hogy ne higgye, hogy elfelejtem neki
a jóvátehetetlen dolgokat,
 
hogy azért vannak határok,
hogy nem hiszem, hogy elfelejti nekem
a jóvátehetetlen dolgokat,
 
végül, hogy ha senkinek senki, ő biztosan
tartozik nekem
magával,
 
hogy végül ha senkinek senki, én biztosan
tartozom neki
magammal.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!