Olvasom ezt a topicot és habár nem szoktam ebbe a témába beleszólni, de most néhány kérdést engedjetek meg: Miért is baj az, hogy az MTK "zsidó csapat"? És tulajdonképpen ez mit is jelent? A játékosok zsidók? Vagy a tulajdonosok? Vagy a nézők? Ez utóbbiak között egyébként tény, hogy nagyon sok zsidó van, őszintén szólva ezzel én is csak az utóbbi időben szembesültem, pedig egy pár éve járok már meccsekre, viszont ez miért is baj? Az MTK hagyományosan a magyarországi zsidó közösség által kedvelt csapat, de ennek a klub életében semmilyen befolyásoló szerepe nincsen. Sem a közönség, sem a játékosok felé semmiféle elvárás nincsen. Valószeg aki zsidónak születik Magyarországon, az könnyebben lesz az MTK híve, de mindenki szeretettel van várva a csapat köré, aki normálisan tud a játékosoknak szurkolni.
És még egyszer megkérdezném? Miért probléma az MTK történelmi kapcsolata a magyarországi zsidósággal? Erre az egyre válaszoljon nekem légyszives valaki, aki ebből az irányból próbálja megfogni a csapatunkat.
Az 50-es években nem volt ilyen irtózatos üzlet a foci.
A Manchester Unitednek nagyobb költségvetése, mint pl. Szegednek. Ma ott a Sport 1, meg ősztől a Viasat, és eldöntheted, hogy a BL-t vagy az angol, spanyol, olasz, német bajnokságot nézed-e a hányadék magyar foci helyett.
Az MTK sosem tartozott a nagy négyeshez Budapesten, pl nem vett rész a kettős rangadókon sem, azért ez elgondolkoztató.Miértre megint csak politikai gyökereket lehet keresni, a csapat a múlt rendszerben sem volt népszerű,de azért voltak még szurkolók bőven az ötvenes években.Ma meg?
Sokan átmentek a B-lelátóra. Mint mondtam, sok fiatal van a meccseken, és a diákoknak nem mindegy - így nekem sem -, hogy mennyit fizet a jegyért. Hiányzik a diákbelépő nagyon. Mert azért az A-n lényegesen jobb a hangulat.
mikor elkezdtem járni meccsekre a 80-as évek közepén, akkor még simán volt 4-5000 néző.
aztán a 90-es évek elejére beállt 2-3000-re. most meg. grrr...
a legjobban azt sajnálom, VG megemelte a fedett lelátóra szóló jegyek árát. méghozzá alaposan. pedig ott nagyon jó kis közösség volt (meg még egy kevesen vannak abból a társaságból). mi átmentünk a nyitottra, nem mindegy, hogy 1 meccsért 1800at fizetsz vagy 0át.
A háború előtt biztos, hogy nagyon sokan szurkoltak a csapatnak.
Utána viszont elképzelhető, hogy a háborúból visszatért zsidók túl nagy presztízs-kérdést csináltak a sporton belüli rivalizálásból. Akkoriban természetes volt, hogy mindenkinek bizonyítani akartak, mindenkinek megfelelni és mindenkit legyőzni. Megmutatni a világnak, hogy él az MTK. Biztos, hogy volt ebben több sportszerűtlen lépés is, mint ahogy a háború után több klub is élt a politikai befolyásoltsággal.
A rendszerváltás után lehetett volna tisztázni ezt a helyzetet, de csak rövid ideig sikerült. Kiesett a csapat az NB1-ből, eltűnt rövid időre a szem elől... Utána következett egy csendesebb időszak, majd újra egy viharos, ami a mai napig tart. Újra divat lett magyarnak lenni, újra divat lett antiszemitának lenni, újra divat lett a megkülönböztetés, a beskatulyázás.
meg kitudja régebben mennyien jártak mtk meccsre!
vajon a hőskorban is az mtk-nak volt a legkisebb a tábora?mert akkor nem meglepő a mai állapot.
egyébként ha valóban a pesti zsidók csapata volt akkor megértem,hogy miért volt népszerűbb.a háború elött élt budapesten 200-250 ezer zsidó,utána meg max pár tízezer.
Persze a közeget is rendbe kell tenni, de az egy más tészta. Az talán összetettebb, mint az utánpótlás-kérdés. Viszont a megoldása lehetne jóval egyszerűbb is. Kíváncsian várom a tegnapi eseményekkel kapcsolatos döntéseket.
De az alapkérdésre visszatérve: nem tudom, hogy miért népszerűtlen az MTK. Persze benne van a levegőben a politika, de nem hiszem, hogy annyira sötétek legyenek az emberek, hogy ezeknek megállapításoknak, besorolásoknak higgyenek.
Az tény, hogy a helyzet mostanában kezdett eldurvulni. Szerencsére sok fiatalt lehet látni a Hidegkutiban, de ahhoz az kell, hogy előbb járjanak MTK-meccsre, míg a politikát "kiismerik-félreismerik". :) Sajnos ez a tendencia fordított, ezért is vagyunk kevesen.
De én pl. azután kezdtem el az MTK-nak szurkolni, miután körvonalazódott a politikai beállítottságom. Pedig nem tartom magam baloldalinak.
gondolod van így értelme?? ez a KÖZEG nem méltó a focihoz.
amíg nincsenek megfelelő törvények + olyan szervek, melyek képesek a szigorú szabályokat betartani semmi nem fog változni. semmilyen szinten.
mezey, bozóky, szieben. impotensek. nagyon. sajnos :((
Én anno a komolyabb focizást a lehetőségek hiánya miatt hagytam abba. Egyszerűen nem volt még arra sem kilátásom, hogy valami motíváljon. Szeretetből csinálja az ember persze, de csak hobbiból. Ez van.
Ezért is lenne jó, ha minél több megfigyelő járná az ország pályáit Budapesttől Záhonyon át Kőszegig, ahol a tehetséges srácokat egy színvonalas akadémián lehetne elhelyezni. És most mindegy, hogy nálunk, Újpesten vagy akárhol.
Az a része a dolognak, amiről említést tettél (Pajkos, Szalai stb.) szerintem is szomorú.
De én azért nagyon kíváncsi leszek az 5 évvel későbbi utánpótlás-állapotokra.
Az lenne a legjobb, ha nem egymás elől szednénk el a fiatalokat, hanem mindenkinek lenne a SK Akadémiája, ahol szépen nevelődnének a jobbnál jobb futballisták...
hogy a p@..ba ne menne el a srác kedve! ebben a miliőben nekem se lenne kedvem focizni. s most nem az Akadémiára gondolok. Mocsok, szar, hangulattalan meccsek, huligánok, félelem.
ugyan ki lenne most focista?
sokáig bíztam benne, hogy képes a közeg változni, de mára szinte teljesen elvesztettem a hitemet a magyar labdarúgásban.
örülök, hogy szüleim (nagyapám, aki a BHG-ban 2. osztályig vitte) lebeszéltek eme ambícióimról.
Én is úgy érzem, hogy presztízs-kérdést csinálunk abból, hogy ki hol született, hol kezdett el focizni. Szerintem ez nem olyan fontos, mint az, hogy a felsőbb korosztályokban milyen körülmények között lehet készülni... Sokkal nagyobb más kluboknál a morzsolódás, mint nálunk.
Személyes tapasztalat, hogy sok gyerek azért hagyja abba a focizást, mert elveszik tőle a kedvét. Az edző nem hozzáértő, a körülmények nem megfelelőek. Sok szülő sajnos tényleg nem képes megvenni az amúgy tehetséges gyerekének a csukát, a nadrágot, így inkább feladják. Több helyen találkoztam ilyennel.
szép a Csikar akadémia, kérdés mikor lesz eredménye. eddig VG talán legjobb húzása volt, s várjuk az ifjoncokat a nagy csapat keretéhez is.
bár ki tudja, lehet, hogy jobb lenne a magyar foci szempontjából, ha innen egyből nyugati valóban profi klubbokhoz kerülnének. tán VG célja is pont ez.
persze én lennék a legboldogabb, ha az MTK már úgyis jól tudna szerepelni (nemzetközi porondon), hogy ezek a srácok viszik a prímet.
illusion :O
komolyan kit érdekel, hogy egy srác 15-16 éves koráig hol játszik...
tudom, tudom nagy a jelentősége hisz eddig a korig lehet elsajátítani az alapokat, tán még némi szemléletet is kapnak (egy kis naivitás), de én saját nevelés alatt a "korosztályos csapatokban való szereplést értem". vagyis u17, u19.