Most hallom, hogy nem lesz ingyenes az iskola és a lakóhely közötti tömegközlekedés.
Mi történhetett? Hiszen megígérték!
Mindenképp emelik a BKV árait?
A főváros vezetése jövőre mindenképpen ragaszkodik a BKV-nál a 30 százalékos jegy- és dolgozói bérletáremeléshez, valamint a tanuló- és a nyugdíjasbérletek árának mintegy duplájára emeléséhez - közölte a fővárosi MDF-frakció vezetője, a témában kedden tartott találkozón elhangzottak alapján.
http://www.gondola.hu/hir.php?hir_id=9178
Aztán meg ilyenekről is szó van:
MDF: a kormány az utazó ifjúságot is becsapta
2003. október 2. 16:59
MTI-OS
Az MDF szerint a Pénzügyminisztérium merényletet követ el a fiatalok ellen. A Magyar Demokrata Fórum és az Ifjúsági Demokrata Fórum elfogadhatatlannak tartja az utazási kedvezmények tervezett csökkentését. Az MDF és az IDF már szeptember elején tiltakozott a tervezett intézkedések ellen, akkor ezt még kormányzati szinten cáfolták.
Sajnos, ismét bebizonyosodott, hogy a kormány már egy hónapig sem képes tartani a szavát, hiszen mai sajtóhírek szerint a Pénzügyminisztérium már szeptember végén levelet írt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája elnökének, amiben bejelentették az utazási kedvezmények csökkentését.
A tervezett intézkedéssel a kormány a választási és kormányprogramját újból megszegte és ezzel becsapta a magyar választópolgárokat, hiszen tavaly májusban az utazási kedvezmények kiterjesztését - ingyenes utazást a lakóhely és az oktatási intézmény között - ígértek a diákoknak.
Elsősorban ez a nem lakóhelyükön tanuló fiatalok ellen elkövetett merénylet, hiszen a távolsági utazási támogatás mértékének 67,5 százalékról 57,5 százalékra történő csökkentésével, az áfa-kulcs emelésével és a tervezett jegyáremeléssel együtt utazási költségeik legalább 50 százalékkal emelkednek. Mindez a kormányzat egyéb lépéseivel együtt drasztikusan növeli a fiatalok tanulmányának költségeit és ezáltal súlyosan vét az esélyegyenlőség ellen, hiszen a nem lakóhelyükön tanuló tehetséges fiataloknak olyan költségnövekedést jelent, ami elveheti lehetőségüket a továbbtanulásra.
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=175013&rvt=2
Persze tudom, ezek csak az elenzék rágalmai, hiszen Medgyessy Péter a szavát adta, hogy teljesíti a vállalásait.
Hazug, szószegő ember nem lehet miniszterelnök, ugye?
2003. augusztus 29., péntek, 8:20 Utolsó módosítás: 2003. augusztus 29., péntek, 8:20
A fiatalok ingyenesen juthatnak jogosítványhoz, állapodott meg a román oktatási minisztérium a Román Autóklubbal Bukarestben. Eszerint a 35 évnél fiatalabb állampolgárok ingyenesen végezhetik el az autóvezetői tanfolyamot. Magyarországon a jogosítvány megszerzése 100 ezer forintnál is többe kerülhet.
A szaktárca ifjúsági osztálya több olyan programot is elindított Romániában, melyekkel a fiatalokat támogatja. Ezek között kiemelt fontosságúnak tartják a jogosítványszerzés támogatását azért is, mert a legtöbb cégnél az állásra pályázóktól elvárják, hogy rendelkezzék vezetői engedéllyel. Alexandru Athanasiu román oktatási miniszter elmondása szerint a program már az ősszel elindulhat - írja a Napi Gazdaság.
Magyarországon a jogosítvány megszerzése a különféle akciókat kihasználva is ritkán kerül 70 ezer forintnál kevesebbe, de az ár könnyen 100 ezer forint fölé növekedhet. Az egységes kiadásokon túlmenően (ezek a vizsgadíjak) jelentős árkülönbséget okozhat, hogy a jogosítványt megszerezni kívánó milyen autón tanul vezetni, és hogy a gyakorlati oktatásban milyen sikerrel veszi az akadályokat. A kevésbé ügyesek a kötelező 30 órás vezetési gyakorlaton túlmenően pótórákat is vehetnek, mely 2000 forintnál is többe kerülhet óránként.
Igen, Bokros óta már 67,5%-ot átvállalnak a közlejkedési vállaltok. (Előtte csak 75%-ot vállaltak.) Viszont uniós előírás, hoogy 2004-től ki kell csengetni állambácsinak a pénzt a cégek részére a jogszabályi hátttérből fakadóan kedvezményes fuvarok után. Akkor lesz majd csak ingyenes meg kedvezményes utazás, csak figyeljünk jól!:)
Feltételezem, hogy a földgáz világpiaci ára olyannyira ritkán változik (félévente, évente), hogy ez alapja lehet egy áremelés elhalasztásának. Oszt ha netán 2 hét múlva kitör egy olajválság, majd elkároljuk magunk, ne terheljük már szegény népet...
"nem látták szükségét" az emelésnek, tekintve, hogy közeledett az a fránya választás...
tovabba a 10% forinterosodes es a foldgaz vilagpiaci aranak csokkenese tobb volt, mint a tervezett aremeles merteke, tovabba epp arrol targyaltak, hogy az allam megvasarolna a gaz uzletagat.
Ja valóság lesz, végülis lehet, hogy nem mondták, hogy mennyi idő alatt jön ki a 40%. Védjed nyugodtan a nyilvánvaló hülyeséget. Tudod azért populista ez a szöveg, mert mindenki épeszű tudta, hogy lesz áremelés, ahogy eddig is volt.
Tévedsz öreg, tanulj meg olvasni. Én azt mondom, hogy irreális volt azt állítani, hogy 23 millió román idejön dolgozni, viszont teljesen igaz, hogy a törvény lehetőséget ad rá. Idejöhetnének, ha nem lenne máshol korlátozva az összes külföldi munkavállaló száma. Ez viszont ugyanúgy korlátozza a magyarokat is.
a fityesz pl. aszontta az inflációval megegyező mértékő gázáremelés lesz.
a maszop aszontta nem lesz semmijjen. 20 évig.....és lassan is montták....
jelenleg emelnek majdnem az infláció 3 szorosával, jövőre terv szerint a duplájával, szal lassan csakmeglesz a 40%, amit a fityesz ígért nekünk, ha a maszopot juttattyuk hatalomra. me ugye akko' rájuk is érvényes, hogy 4 év alatt gondolták a 40%-ot! :-)
nem egy kategória a 23mal, me az vmi bődületes baromság, ojjat még dajcs se tudna kitalálni....
a 40 %, az sajna valóság lesz....
Ezt mondom. Azt tudom hogy régebbi, ilyen mindig is volt. Úgy értem a barkácsolást, hogy a gyakorlatban nem nagyon fér össze a kedvezménytörvénnyel. Mert ugye annak az az eredeti szándéka, hogy a magyarok jöhessenek ide dolgozni. Ehhez képest ha a románok kitöltik a keretet, akkor egyetlen magyar sem jöhet ide dolgozni. Tehát elég érdekes ez a kedvezménytörvény :)
Az egy másik dolog. Viszont az ugyanúgy vonatkozott mindenkire, tehát a magyarokat is korlátozta volna, nem? Tehát ez egy utólagos barkácsolás, pontosan azért, hogy ne fordulhasson elő amit mondtak az illetők.
Az elméleti lehetősége sem állt fenn, természetesen:D
Mindazonáltal, tiszta forrásból:
a 23 millió román igaz volt. Senki nem állította ugyanis, hogy mind a 23 millió román állampolgár Magyarországra jön majd dolgozni, utolsónak Iliescu marad, aki eloltja a villanyt. Azt állítottuk, és ez igaz volt, hogy az Orbán-Nastase paktum lehetővé tette volna, hogy akár mind a 23 millió román állampolgár (na jó, a gyerekek nem) munkát vállaljon Magyarországon, vagyis a paktum a magyar munkaerőpiac egyensúlyát veszélyezteti.
Az ilyen apró finomságukat most hagyjuk. Kicsit sem volt cinikus az MSZP 40%os gázáremelést akar sem, ugye? Mégegyszer mondom, én nem büszkélkednék vele, ennyi. Ti ahogy gondoljátok, én részemről befejeztem a témát.
Ha csak azt mondta, hogy elméletileg lehetőség volt rá, akkor igaza volt, ha meg azt, hogy valós veszély volt, akkor hülyeséget mondott. Most melyiket mondta, döntsd már el.
Persze,nem lett, bár állítólag nem ezért, hanem azért, mert szándékában állt Princz Gábor felelősségét firtatni.
Amúgy meg, ha kormánytagot akarsz, ott volt Chikán Attila, aki szerint "Más ugyanis egy megvalósult intézkedéscsomag, és megint más, ami papíron marad."