Kedves Tecs!
Nem tudom, a szakmád. Az informatikai ismeretek például nem 20 év alatt, hanem sokkal hamarabb devalválódnak. Az orvostudománynak is vannak olyan felfedezései, amelyek miatt egy 20 éves diplomás orvos is rengeteget tanulhat. Az autómban egy csomó olyan dolog van, amiről 20 évvel ezelőtt csak álmodtak.
Az a zsíroskenyér-vajas kenyér dolog egy agyonnyúzott példa. Sajtóhiba, amely köré ideológiát fejlesztettek. Csakhogy ez nem szabály, hanem egy alkalmazási példa. Van ugyan egy pár szabály, amely változott, de minél alapabb, annál stabilabb a szabály. Érdekes lenne, ha egy kellően általánosítható dolog változásáról számolnál be.
Ezt arról az álláspontról mondom, hogy szerintem a helyesírási szabályzaton van mit kritizálni. De éppenséggel nem azt, hogy gyakran változik.
Ennél szomorúbb hírt rég hallottam. Van szerencsém ugyanis a bölcsészhallgatókat (felsőbb éveseket) valami másra is tanítani. sajnos, az általad emlegetett tárgyak hatástalanoknak tűnnek.
Ádám
Az elavultság egy tudományban nem csak az lehet, hogy egy rájönnek, hogy ahol azt hitték: A, ott valójában nem-A.
A vajas kenyér – zsíros kenyér esete természetesen elég híres. Valójában mindössze annyi történt, hogy az 1954-es szabályzat szójegyzékben sajtóhiba okán a zsíroskenyeret egybeírták. Ez persze feltűnt a jószeműeknek. A következő lenyomatra javították, de addigra már elterjedt a híre a dolognak. Veres Péter még ideológiát is gyártott: a zsíros kenyér fogalom a parasztnak, a vajas kenyér meg amolyan úri huncutság. Az egész sztori csak azt bizonyítja, hogy egy mezei sajtóhiba milyen lavinát tud elindítani.
„a helyesírási szabályok más tudományok szabályaihoz, tételeihez képest gyorsan változnak.”
Ez viszont nem igaz. A helyesírási szabályok alig változnak, 1832 óta szinte csak bővülésről lehet beszélni, nagyon apró és periferiális a változások túlnyomó többsége. A tudományok tételei ehhez képest nagyon gyorsan változnak: a tudományok többségében a húsz évvel ezelőtti tudás őskövületi szinten tűnik elavultnak, helyesírási szabályzat ezzel szemben kb. 30 évenként jelenik meg. Minimális változtatásokkal.
Én másképp látom. A tudományok többségéhez természetesen nem értek, de nehezen tudom elképzelni, hogy az újabb felfedezések húsz év alatt elavulttá tennék a régebbieket. A hangsúlyok eltolódhatnak, de ha egy felfedezés valós és bizonyítottan igaz, akkor a következőknek arra rá kell épülniük. A helyesírásban viszont kifejezetten furcsa és következetlennek tűnő változásoknak lehettünk tanúi. Ifjúkoromban (1984 előtt!) egyszer próbaképpen előkerestem a helyesírási szabálykönyv egymást követő kiadásait, hogy megnézzem, hogyan kell írni a vajas kenyeret és a zsíros kenyeret. Vicces volt, mert szinte minden lehetséges kombináció fellelhető volt bennük.
„Egyébként a vita egyik lényeges eleme, hogy a magyar felsőoktatásban gyakorlatilag nem tanítják a helyesírást.”
A kreditrendszer bevezetetésével 2002 óta az ELTE BTK magyar szakán kötelező tárgy a helyesírás.
„Egy nyelvművelő konferencián felvetetettem, hogy a diploma megszerzéséhez le kellene tenni magyarból legalább az alapfokú nyelvvizsgát.”
Ehhez hasonló tantárgy (retorika néven) évek óta kötelező minden ELTE-s bölcsészhallgató számára.
„Létezik-e a helyesírás tudásának olyan szintje, amely egy művelt embertől »elvárható«?”
Igen. Ezt próbálja érzékeltetni a helyesírási szabályzatban az, hogy vannak beljebbezett részek, amelyek speciálisabbak, és vannak olyanok, amelyek kimaradtak a szabályzatból.
„Szerintem nagyjában-egészében létezik, csakhogy ezt a szintet senki sem fogja tudni definiálni.”
Ugyanúgy, mint ahogy magát a művelt embert vagy az általános műveltséget sem.
„a helyesírási szabályok más tudományok szabályaihoz, tételeihez képest gyorsan változnak.”
Ez viszont nem igaz. A helyesírási szabályok alig változnak, 1832 óta szinte csak bővülésről lehet beszélni, nagyon apró és periferiális a változások túlnyomó többsége. A tudományok tételei ehhez képest nagyon gyorsan változnak: a tudományok többségében a húsz évvel ezelőtti tudás őskövületi szinten tűnik elavultnak, helyesírási szabályzat ezzel szemben kb. 30 évenként jelenik meg. Minimális változtatásokkal.
„Saját véleményem úgy szól, hogy nem érdemes mások helyesírásával foglalkoznunk, viszont legyen mindenki magával szemben igényes. Egy kivétel van: a nyomtatott vagy elektronikus nyilvánosságnak az a szelete, amelyben a nyelvet hivatásszerűen használók üzennek az olvasónak.”
Szívemből szólsz.
A norma szerinti írásról, illetve a helyesírási normáról két szempontból lehet ítéletet alkotni, egyrészt az író ember szempontjából, másrészt a kézbők kiadott írás szempontjából.
Arról, hogy kinek mennyire hibás valakinek az írása, nem igazán érdekes kérdés. Főleg azért nem, mert ez nemcsak az illető ismereteitől, hanem pillanatnyi diszpozíciójától is függ.
A hibákat is meggondoltan kell megítélni. Legalább négy fajta különböztethető meg:
1. Elírások
2. A fonetikus írással kapcsolatos hibák.
3. Szintaxisfüggő hibák.
4. Hagyományok megsértése.
1. Szerintem az elírások nemn adnak képet a műveltségről, maximum annyiban, hogy aki igényes magával, az kijavítja a szöveget, amelyet kiad a kezéből. Ehhez annyit, hogy kiadói tapasztalat: senki nem tudja magát jól korrigálni.
2. Múltkor írtam, szerintem a fonetikai hibák szégyenérzetet váltanak ki az emberekből. Ez persze csak részben igaz: az ly kétségtelenül ilyen, a hosszú magánhangzók hibás írása már korántsem.
3. A szintaxisfüggő hibákkal az emberek sokat vitatkoznak, és nem is jogtalanul: amikor az ember ír, generál és nem analizál.
4. A hagyományok megsértése gyakran súlyos ítélet alapja: pl. a híres emberek nevét illik jól írni.
A könyvkiadásban, sajtóban a helyesen írt szöveg egy kollektíva együttműködésének eredménye. Eközben gyakoriak a viták, és ez azt mutatja, hogy a spontán írás talán sohasem tökéletes. Viszont jó lenne, ha a nyomtatott szöveg mindig követhető minta lenne.
Egyébként a vita egyik lényeges eleme, hogy a magyar felsőoktatásban gyakorlatilag nem tanítják a helyesírást. Korábban volt egy ilyen tárgy a bölcsészkaron, ma már nincs. Más egyetemekről ne is beszéljünk. Pedig kellene. Gondolj bele: ezen a téren a műveltségi elvárás az idegen nyelvek vonatkozásában szigorúbb. Mert aki tanul idegen nyelvet, azt tanítják annak a nyeévnek a helyesírására, és a nyelvvizsgán értékelik is ezt a tudást.
Egy nyelvművelő konferencián felvetetettem, hogy a diploma megszerzéséhez le kellene tenni magyarból legalább az alapfokú nyelvvizsgát. A javsalatom észrevétlen maradt.
Létezik-e a helyesírás tudásának olyan szintje, amely egy művelt embertől „elvárható”?
Szerintem nagyjában-egészében létezik, csakhogy ezt a szintet senki sem fogja tudni definiálni. Mondhatnánk, hogy a magyar érettségi vizsga elégséges osztályzata lehetne a mérce, de még ez sem mérhető igazán, hiszen a jegy tanár- és témafüggő.
Ugyanakkor mindannyian érezzük, hogy vannak különbségek. A Gellérthegy vagy Gellért-hegy szövegkörnyezettől függő tévesztése kisebb hibának számít, mint más hibák, amelyekre szándékosan nem írok példákat (lehet, hogy a szövegemben nem szándékosan vannak is ilyenek).
Árnyalja a képet, hogy a helyesírási szabályok más tudományok szabályaihoz, tételeihez képest gyorsan változnak.
A Magyarulezt olvasva az a meggyőződésem alakult ki, hogy nincs ma Magyarországon olyan író ember, aki elmondhatná magáról, hogy az ő helyesírása hibátlan, tökéletes. Ebből kiindulva adódhat az a megközelítés, hogy ne ítéljünk meg másokat, mert aki maga kritizál, az is követett már el helyesírási hibát, amelyet rögtön a fejére lehet olvasni. Létezik olyan megoldás is, hogy valamiféle középszintre lőjük be a magunkkal és a másokkal szemben támasztott igényeinket.
Saját véleményem úgy szól, hogy nem érdemes mások helyesírásával foglalkoznunk, viszont legyen mindenki magával szemben igényes. Egy kivétel van: a nyomtatott vagy elektronikus nyilvánosságnak az a szelete, amelyben a nyelvet hivatásszerűen használók üzennek az olvasónak. Ahogy a villanyszerelőtől vagy a szobafestőtől elvárjuk a szakmai tudást, ugyanígy tegyünk az íróemberekkel is.
Az a baj, hogy ha magyar szakos, akkor is csak véletlenül tudja. A biológusok mellett említeném amúgy a kémikusokat, térképészeket is. De azért inkább csak a saját szakterületükkel kapcsolatban.
„maximum magyar szakosok tudják”
Most olvastam egy-két szemináriumi dolgozatot, és azt kell mondanom, a magyar szakosok sem – tehát a leveled más részein írottakkal kell egyetértenem.
aqrra gondoltam, hogy ha valaki nem magyar szakos, csak véletlenül tudja. Bár a biológusok....
„Igazán valószínűleg csak rumci tudja :)”
Köszönöm, de ez szerintem olyan, mint Pom-pom: igazán senki sem ismeri. Én valószínűleg fejből bármikor idézem a szabályzat összes szabályát, azokon kívül is tudok jó néhány szabályocskát, de számos szónál gondban vagyok, ilyenkor elég gyakran előfordul, hogy az MHSz.-szel (de akár a HDsz.-szel) szemben döntök – tehát hibásan.
„maximum magyar szakosok tudják”
Most olvastam egy-két szemináriumi dolgozatot, és azt kell mondanom, a magyar szakosok sem – tehát a leveled más részein írottakkal kell egyetértenem.
Először is úgy gondolom, hogy Ti tulajdonképpen egy oldalon vagytok, úgyis mint antinyelvművelők.
Csakhogy a helyesírás kicsit más. A helyesírás tudása és alkalmazása nem annyira emblermatikus, mint a szóhasználat.
Kétfelé kellene venni a kérdést: a helyesírásnak azok a részei, amelyek a fonetikus írással függenek össze, inkább műveltségi kérdésnek számítanak, mint azok, amelyeknek szintaktikai vonatkozásai vannak.
Az ly, a hasonulások, a hosszú hangok írása alapján elképzelhető a hibázó "bunkózása", annál is inkább, mert aki ilyet vét, és figyelmeztetik, általában rosszul érzi magát. Mindezt annak ellenére, hogy ezek között vannak a helyesírásunk leginkább kritikus részei (ly-j, hosszú magánhangzók). Az a benyomásom, hogy ez azért jár ilyen következménnyel, mert ezt mindenki az elemi iskolában tanulja, ahol elég gyakran kicsúfolták, megszégyenítették a hibázót.
A különírás-egybeírás viszont a kivételezettek tudása. Igazán valószínűleg csak rumci tudja :), de a nemtudók körét ne vigyük ki a bölcsészkarról: maximum magyar szakosok tudják, bár elég sok ellenkező tapasztalatom van.
Következésképpen, aki nem tudja a helyesírást, az semmiképp nem bunkó, mert azért ennyi bunkó egy országban sincs.
Ezért kellenek a szrekesztők, a nyomdai revizorok, és ráadásul eszméletlen tömegű vita, mert a döntés gyakorta annyira szakmai, hogy egy bölcsész nem is tud dönteni.
Még annyit, hogy tulajdonképpen sok esetben mód van egyéni helyesírásra is (poetica licentia), de az elvárás, hogy következetes legyen.
> Próbálj meg 15-16. századi kéziratokat olvasni: nem egszerű rájönni, hogy miről is van szó, mert mindenki annyiféleképpen írta, ahányszor leírta az adott szót
Kérdem én -- oRg-t parafrazeálva -- minek igazítsuk a műveltséget azok színvonalához, akik nem tudnak XV-XVI. sz.-i kéziratokat elolvasni? A műveletlen embereknek kell az olvasáshoz egységesség, mert neki nem megy a dekódolás és a percipiálás együtt.
> Szidod azokat, akik külső megkülönböztető jegyek alapján kívánják érvényesíteni dominanciájukat
Már miért szidnám? Vagy ha ezt vetted ki a szavaimból, akkor nem nagyon mehet neked pentóz-foszfát sönt felírása...
> Szerintem Te még abban a tévhitben vagy, hogy mindennel ellenkezni kell csípőből, ettől lesz valaki "faszább gyerek".
Ha valaki "bunkó"-nak titulálja azt, aki műveltségének felszíni jegyei nem egyeznek meg a sajátjával, akkor -- kölcsönösségi alapon -- miért ne lenne nekem is jogom felhánytorgatni, hogy az illető nem volt képes egy böhöm autót összehozni magának. Vagy legalább tájékozódni a lótenyésztés életszerűségéről.
(Persze, ha oRg azt a kijelentést tette volna, hogy bunkó az, aki nem tud XV-XVI. sz.-i kéziratokat elolvasni, akkor lehet, hogy nem tiltakozom. Mert írni ma a társadalom diktálta kényszer, de régi kéziratokat olvasni nem. Aki tehát ez utóbbi területre merészkedik, magára vessen.)
> Már megint azt hiszed, azon vitatkozunk, ki az okosabb.
Engedd meg, hogy megemlítsem: nem csak olvasni kell megtanulni a szöveget, hanem megérteni is.
Nem értelek. LvT-re aztán a legkevésbé sem igaz azt, amivel támadod.
Ha Rád nem jellemzö a tudásoddal/helyesírásoddal való villogás, akkor ezt ne vedd magadra.
De sajnos vannak, akik "nyelvmüvelés" címen szívesen lealáznak másokat - idönként (szerensére nem túl gyakran) itt Magyaruzelben is feltünik egy-egy nagyokos, aki a középiskolai emlékei alapján leosztja még gyakorló nyelvészeket is, ha azok valamit másképp tudnak.
Már megint azt hiszed, azon vitatkozunk, ki az okosabb.
Nem erről van szó. A legnagyobb lángelmék az emberiség történetében minden kétséget kizáróan azok az emberek voltak, akik nemhogy írni nem tudtak, de beszélni se: ti. aztán ők találták fel a beszédet. A beszédet nem ismerő őslény ettől még lehetett jó ember, stb. vagy lehetett ostoba féreg is, aki azzal villog, hogy az ő fasza nagyobb és keményebb.
Kedves LvT, szerintem ezt elvétetted.
Sohasem láttam még olyat, hogy bárki arra verte volna magát, hogy "nekem kurrva jó helyesírásom van, távozzatok tőlem férgek".
Csak a testi erővel és a pénzzel (nagy ház, nagy nő, nagy kocsi) szoktak villogni.
A tudással NEM.
A rossz helyesíró cikkszerzők műveit nem azért javítják ki a lapokban a szerkesztők, hogy ezzel beintsenek az illetőnek, hanem azért, mert nem a butaság terjesztése és nem a meg nem értés a cél. (Az egységes helyesírás, illetve a helyesírás szabályozása a pontosabb megértést szolgálja. Próbálj meg 15-16. századi kéziratokat olvasni: nem egszerű rájönni, hogy miről is van szó, mert mindenki annyiféleképpen írta, ahányszor leírta az adott szót.)
Szerintem Te még abban a tévhitben vagy, hogy mindennel ellenkezni kell csípőből, ettől lesz valaki "faszább gyerek". Csakhogy nekünk eszünk ágában sincs "faszakodni". Szidod azokat, akik külső megkülönböztető jegyek alapján kívánják érvényesíteni dominanciájukat. De ebben a társalgásban nem mi akarunk dominanciát érvényesíteni, hanem te.
> Igazítsuk a műveltséget az analfabéták szintjéhez, mert az úgy demokratikus?
Idézek: «„Lucca mellett nagy csodálkozással tapasztalta, hogy egy analfabéta” - aki valamikor hallomásból ismerte Ariosto eposzát - „maga is hosszú epikus verseket költött és recitált”»
> Kedves LvT ezzel tulajdonképpen azt akarod tagadni, hogy léteznek műveltebb és műveletlenebb emberek?
Nem ezt akarom, mondani, hanem azt, hogy szerintem az a műveletlenebb: (1) akinek jobban feltöri a tenyerét a kapa, (2) aki nem lassabban tudja fejből felírni a pentóz-foszfát söntöt, (3) aki kevesebbel és rendszertelenebbül támogatja a diakóniát. A többi csak felszíni máz.
> Mondjuk, ha egy nagyon gazdag bunkó elsodor egy nagyon nagy autóval, akkor ne lehessen nekem annyi kis vigaszom, hogy én viszont tudok pl. helyesen írni?
Ne feledjük, hogy a helyesírás ugyanolyan csoportképző és -elhatároló státusszimbólum, mint a böhöm autó. Ugyanazt az etológiai funkciót látják el, hogy segítsenek felismerni a csoporthoz tartozókat, illetve a kívülállókat, valamint lehetővé tegyék a csoporton belüli hierarchia kialakítását minél kisebb agresszió árán (vi. formai jegyek alapján, verekedés nélkül el lehet dönteni, hogy ki a jani: akinek nagyobb az autója, aki helyesebben tud írni).
Ez mindkettő az emberi kultúra része, egyenlően megítélés alá esik az a bunkó, aki elsodor egy nagy autóval, és aki fitogtatja a helyesírását. Ez eddig csupa állati csoportösztön mindkét részről: a műveltséget nem keverném ide, mert az igazi műveltség inkább ennek tompítása lenne.
(Egyébként az általad vázolt kép, lehet hogy fordított: meglehet, hogy az említetted illető kompenzálja a nagy autóval azt, hogy őt szorították le korábban a "műveltségről". Ha most visszarevolverezed [átadva esetleg életérzésedet olyan hallgatóknak, akik egy nagyautósapuka csemetéjét fogják oktatni], akkor megismétled ezt a kört.)
Kedves LvT ezzel tulajdonképpen azt akarod tagadni, hogy léteznek műveltebb és műveletlenebb emberek?
Mondjuk, ha egy nagyon gazdag bunkó elsodor egy nagyon nagy autóval, akkor ne lehessen nekem annyi kis vigaszom, hogy én viszont tudok pl. helyesen írni? Igazítsuk a műveltséget az analfabéták szintjéhez, mert az úgy demokratikus? Miről beszélünk akkor itt tulajdonképpen?
„Javaslatod, a »mesterséges ló-megtermékenyítő állomás« épp az értelmezés szempontjából kifogásolható, hiszen nem az állomás mesterséges, hanem a megtermékenyítés”
Az nem baj, hiszen ebben a szerkezetben (mivel nincs vessző) a mesterséges a lómegtermékenyítő (nem kell a kötőjel) jelzője.
Csak megerősíteni tudom, nem életszerű példáink az életből valól. Az informátorom szerint valahol a Dál-Alföldön olvasta azt a nem életszerű mondatot, egy jó nagy feliraton.
Javaslatod, a "mesterséges ló-megtermékenyítő állomás" épp az értelmezés szempontjából kifogásolható, hiszen nem az állomás mesterséges, hanem a megtermékenyítés. A többi javaslatod nem arról az intézményről szól: ez nem méntelep.
Amúgy azzal a felvetéssel egyetértek, hogy nem kell mindenkinek egyformán helyesen írni. Hiszen ezt semmiféle más nyelvi megnyilvánulással kapcsolatban nem várjuk el: ha így lenne, akkor csak Sinkovics vagy Montágh Imre artikulációja lenne elfogadható.
Ezzel szemben a nyomtatott szövegeknek kifogástalanoknak kellene lenniük. Ezek nagyon erős minták, a hatásuk alapvető. Ezt valaha komolyan vették, a nyomdákban a szedők és a revizorok tökéletesen a bírtokában voltak minden tudásnak. Ma már alig van nyomtatott szöveg, amelyet profi szedő szed, és hol vannak a revizorok? Olyanok is a szövegek.
Lehet, hogy nem életszerű, de csak annyira, amennyire a létező dolgok nem életszerűek. A lótenyésztés során a csődöröket csak úgy nem engedik ráugrani a tenyészkancákra, mert utóbbiak az aktus során megsérülhetnek. Ezért a csődörnek egy tenyésztés szempontjából értéktelen kancát mutatnak, amikor a hím ráugrik, akkor annak nemiszervét egy szakember egy erre a célra alkotott csőbe helyezi és szerencsétlen csődör abba lövelli a spermáját. Az inszeminátor aztán az így nyert ondót helyezi fel a kiválasztott tenyészkanca hüvelyébe, és így lesznek a kiscsikók. Most annak az életszerűtlen helynek az életszerűtlen nevét keressük, ahol ezek a dolgok egészen életszerűen történnek pl. Szeged és Kiskunhalas között.
Mellesleg a probléma csak ott van, hogy valaki komolyan vette, hogy kerüljük az "idegen" szavakat, mint motabu már célzott rá, az intézménynek van rendes neve is: lóinszeminációs állomás.
> Amikor a magyar helyesírás bonyolultságáról panaszkodnak, azt szoktam mondani, hogy nehogy már az utolsó bunkó is olyan jól tudjon írni, mint én.
Hála Istennek, hogy ezt mondod: ezzel felmentesz az ortográfia nyűgei alól. Ilyen mentalitásúak közt kifejezetten derogálna nekem nem bunkónak lenni.
Na, egy érdemit is.
Amikor a magyar helyesírás bonyolultságáról panaszkodnak, azt szoktam mondani, hogy nehogy már az utolsó bunkó is olyan jól tudjon írni, mint én. Vagyis, nem kell lemenni kutyába az ortográfiával. A franciát talán könnyű írni? Szerintem nagyon helyes, ha mindenki a saját társadalmi szintjén használja a nyelvet.
Egybe- és különírás terén nem csak az untig (rosszul) emlegetett hatszótagos szabály van. Ennél fontosab az értelem szabálya. A lóállomás példa nem életszerű. De ha nagyon muszáj, a javaslatom: mesterséges ló-megtermékenyítő állomás. Vagy: Méntelep és Mesterséges-megtermékenyítő Állomás. Vagy: méntelep. Vagy: Lombikcsikó Állomás. Sat.
Kedves ZsB!
Mint olvasószerkesztó, jobban tennéd, ha utat engednél az ösztöneidnek. Nem muszáj a szerzőket megnevelni. 3 lehetőség van:
1. Javítasz, és nem szólsz!
2. Javítasz, és szólsz.
3. Vitatkozol.
Én gyakran inkább azért javítok szó nélkül, mert azt sokkal jobban elviselik a páciensek, mint amikor "megoktatják" őket. A helyesíráshoz való viszony fura: szégyenérzetet tud kiváltani, ha valakiről kiderül, nem tudja. Ezért a javítás sokakat frusztrál.
Kedves Ádám!
Ösztön-regula ügyekben teljes tudathasadásban leledzem. Mert hát sokkal-sokkal jobban szeretem az ösztönösen jó dolgokat a szabályhegyeknél (föleg, ha sok abban a hegyben a nekem nem tetsző szabály). Csakhogy.
Csakhogy a jóisten kifürkészhetetlen tréfájából valahogy olvasószerkesztő lettem. És kicsit több ösztönösen baromsággá sikeredett szöveghez van szerencsém, mint ösztönösen jóhoz. Túl sok a konfúzió, és nem a szabályok, hanem az ösztönök miatt. És akkor nekem piszok jól jönnek a szabályok. A sajtórobotos összehány négy-öt szót, valami lóinszeminációs eredménnyel, azaz helyből két-három-négy lehetséges (gyakran gyökeresen eltérő) jelentéssel. És akkor jövök én az AkH.-val: "Kedves kolléga, ez a hatályos helyesírás szerint egyikszómásikszóharmadikszó-negyedikszó alakban írandó, vagy egyikszó másikszó-harmadikszónegyedikszó vagy miegyéb." És akkor a kedves kolléga kénytelen kicsit toldalékolni, átrendezni, körülírni, oszt előáll valami érthető szöveg.
Úgyhogy ha jönne egy új AkH. sok-sok különírási szabadsággal, hát szomorúan vakarnám a fejem. Mivel gyötröm ezentúl a munkatársak ösztöneit...
Azt hiszem, a szubjektív elemnek, az ösztönösségnek több teret kellene hagyni. Ebbe belefér, ha te, mint mérnök, tudod a különbséget a kiegyenlítőtartály és a kiegyenlítő tartály között.
De megeszem a kalapom, ha teljesen átéled a visszaható ige és a folyamatra visszaható akármi különbségét, hogy miért írjuk mind a kettőt külön, ha az első esetében képességet, rendeltetést fejez ki az előtag, és a másodikban nem. A konfúziónál az ösztön biztosabb.
(na, én is elizéltem a html-t)
Kedves Ádam!
(Nu, megint a jó öreg 112-esen rugózunk. [Ja, és a szignómban kis s van. :-)])
Először is, ló-izé ügyben jobban örülnék két tuti megoldásnak, pici jelentésárnyalat-különbségggel. Mint jeleztem, nekem fontosak a nüanszok.
Továbbá, a 112. második bekezdése zárójeles résszel folytatódik, kvázidefiníció az "összeforrás"-ról: (az igenév nem folyamatot, hanem valamire való képességet, rendeltetést fejez ki; illetőleg a jelzett szó az igenévben kifejezett cselekvésnek valamilyen határozója).
Ez nekem sokkal megfoghatóbb "mérnökileg", mint a "nagyon-nagyon" összeforrás. Szépen beleillik abba az alapelvbe, hogy egybeírunk két szót ha a) jelentésük módosult a szerkezet élből való jelentéséhez képest, vagy b)ha jelöletlen a nyelvtani viszonyuk, vagy c) csak. Ez nekem a jelentésmódosulás viszonylag jól észlelhető esete (nem csinálja éppen, hanem arra van, alkalmas rá). Nekem az jó, ha meg tudom különböztetni a nyomást éppen kiegyenlítő tartályt a kiegyenlítőtartálytól. Mert hát a kettő nem ugyanaz.
És éppen ezért utálom a 112-est. Mert fölösleges megkülönböztetést tesz ezzel a "de csak ha mindkét tag egyszerű szó" marhasággal. Én a nyomáskiegyenlítő tartályt is szeretném megkülönböztetni a nyomáskiegyenlítő-tartálytól. Ugyanez a bajom a 115-össel meg a 119-essel is.