Keresés

Részletes keresés

Mandrake Creative Commons License 2004.05.18 0 0 61
bár nem tzeljesen ide való, de FIBERNET :(

Végleg vesztett a város a FiberNettel szemben
Tegnapig sikerült titokban tartani
[2004-05-18]
Szeged – Kecskemét



Másodfokon, azaz immár jogerősen is pert vesztett Kecskemét a FiberNet Rt.-vel szemben. A Szegeden megszületett bírósági döntés értelmében a megyei jogú városnak nem a korábban megítélt 112,8 milliót, hanem 133,6 millió forintot kell kifizetnie a kábeltévés szolgáltatónak.

Ráadásul – mint azt korábban megírtuk – 2001 júniusától hozzávetőleg 11 százalékos kamat is jár a jelentős összeg után a cégnek. Az ítélethirdetés egyébként még május 7-én volt a szegedi táblabíróságon, és egészen tegnapig sikerült titokban tartania a kecskeméti városvezetésnek. Lapunkat az ítélőtábla sajtótitkára tájékoztatta a döntésről. Eszerint a dr. Kemenes István vezette polgári tanács a FiberNet-perben megállapította, hogy a felperes részvénytársaság keresete megalapozott, ezért Kecskemét városának a korábban követelt 394,7 milliós összeg egy részét meg kell fizetnie. Részben megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét a Szegedi Ítélőtábla, így az alperes elmarasztalását 133.629.646 forintra emelte fel. Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs, azaz végrehajtható.

Pn-információ

Mandrake

Törölt nick Creative Commons License 2004.05.14 0 0 59
64kbps MicroLan, ez tényleg nem szélessáv.

Ezzel a sebeséggel ez a korlátlan valami, amennyiben éjjel nappal leechelne rajta valaki olyan 20 GB szedhetne le max.

Előzmény: Törölt nick (58)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.14 0 0 57
Jó, csak keményen! ;-P
Előzmény: Pueblo (56)
Pueblo Creative Commons License 2004.05.14 0 0 56
Ja!

Nem én szenvedek, egy ismerősöm, aki elkvette azt a bakit, hogy megrendelte. Szólok neki, hogy mondja fel!

Előzmény: Törölt nick (55)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.14 0 0 55
Én két évet vártam rájuk anno, ugyhogy szenvedj! ;-)))

Kitartás! :D

Előzmény: Pueblo (54)
Pueblo Creative Commons License 2004.05.14 0 0 54
A Fibernet-nál viszont a telepítés határideje lassan veri a kormány autópályaprogramját. Már régesrég meg lett rendelve, a kábel ott van, internet sehol. Igen bosszantó!!
Előzmény: Törölt nick (53)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.14 0 0 53
Szervusz emberfej!

> A FiberNet pedig akkor sem kellene, ha ingyen adnák, mert nem csípem Őket!!! (Na, talán, ha igyen vóna.)
Nálam a pénz beszél, márpedig azért, amiért most fizetek a Fibernetnek, a következöket kellene fizetnem microsystemeseknek (zárójelben Fibis feltételek):

30.000.- Telepítési díj (belépti díj volt a Fibinél is, nekem 12.500. Ft anno).
10.000.- Havi Díj (Fibinél 7.880 fizetek)
5.000.- Eszköz-bérlet, nem kötelező, de akkor rendszer-upgrade, illetve rendeltetésszerű használat mellett bekövetkező hiba esetén nekem kell új eszközt vennie. (Fibernetnél nincs ilyen vagy beépitve a havidíjban)
korlátlan Gépek száma (háztartáson belüli netmegosztásnál itt is)
5 MailBoxok (3)
25 Tárhely (20)
nincs Határozott idejű szerződés (van)
nincs Forgalmi korlát (nincs)
nincs Időkorlát (nincs)

Előzmény: emberfej (52)
emberfej Creative Commons License 2004.05.14 0 0 52
A microsystem internet szolgáltatása a legolcsóbb, 10.000,- Ft a kábel (cca. 4.000 a kártya) és havi 5.000 korlátlan letöltéssel.
A TvNetWork bekötése ugyan ennyi, de a havidíj annyiban drágább, hogy legolcsóbb 4.000,- Ft-os tarifáért 1 GB a letöltési lehetőség.(A korlátlan lényegesen több, mint a microsystemes 5 ezer.)
A FiberNet pedig akkor sem kellene, ha ingyen adnák, mert nem csípem Őket!!! (Na, talán, ha igyen vóna.)
Előzmény: Törölt nick (40)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.12 0 0 50
ADSL igényli a telefon vonalat. Innen kezdve engem nem érdekelt, nem tudok nyílatkozni rola.

Kábeles netben Kecskeméten három cég van jelenleg:

Fibernet Rt. - kabelnet.

TvNetWork Rt. - kabelnet, lannet.

PR-TRIÓ Kft. - TvNetWork csomagjait fog értekesiteni, mert egyelőre csak reklámban van jelenleg.

Előzmény: molnartiby (49)
molnartiby Creative Commons License 2004.05.12 0 0 49
Sejtem, hogy nem direkt módon csatlakozik, hanem vmilyen kábel modemmel.
A pontos techikai leírás nem áll rendelkezésemre, de gondolom uazon a kábelre transzponálják rá a net-et is és a modemmel választják le a modulált tv csatornákról.
Nem hinném, hogy WLAN-nal próbálkoznának.
Előzmény: Törölt nick (48)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.11 0 0 48
Szervusz molnartiby!

Izé, miröl beszélsz? ;-) Kábel nem egyenlő ADSL.

Előzmény: molnartiby (47)
molnartiby Creative Commons License 2004.05.11 0 0 47
Sziasztok!

Van-e vkinek infója, lesz-e akció mostanában?

Azt hallottam, esetleg elengedik a belépési díjat, ha már van kábel-tv-d és szeretnél otthoni ADSL-t.

üdv.:
Tiby

Törölt nick Creative Commons License 2004.05.08 0 0 46
Jah, egyetértek.
Előzmény: Törölt nick (45)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.08 0 0 44
Az új kabeles cég töketlenkedik.

Elmagyarázom neked egy új dolgot.
Amennyiben én nem tudok még három év eröltetett bodizás után sem kinyomni 120 kg-ot fekve, nem kezdem holnap reklámozni magam mint világklasszis erőmüvészt, azzal hogy a fellépésem pár nap mulva esedékes.

http://www.prtrio.hu/ <=== ide írhatsz, hogy mit "tökentlenkednek".

Előzmény: Törölt nick (43)
Törölt nick Creative Commons License 2004.04.11 0 0 40
Szervusz Zeki!

Az stimmt, amit írsz.
Viszont én csak a saját esetemet néztem az oldalaikon, és így bezony-bezony drágábbak.
Tehát számomra a _korlátlan_ net egyelöre Fibernetnél a legolcsobb.
Mivel nekem teljesen rapszodikus a havi forgalmam, nekem nem felel meg az hogy (csak példának írom le) x.000 Ft per hó, de korlátozva leszel + fizetheted a pótdíjat, amennyiben túléped a xx GB-ot.

Javaslom, várjuk ki az augusztust, akkor lehet már (legalábbis remélem) valoságban is össehasonlitani ezt a három, vagy kettő szólgáltatást.

Előzmény: Törölt nick (38)
Törölt nick Creative Commons License 2004.04.08 0 0 37
Mármint a Fibernetnél. PR-Trio még a TvNetWork csomagjait árusitja.

Ott a korlátlan pedig jóval drágább.

Előzmény: Törölt nick (36)
Törölt nick Creative Commons License 2004.03.20 0 0 35
PR-Trió?
Előzmény: Törölt nick (34)
vadkacsa Creative Commons License 2004.03.03 0 0 32
belvarosi ismeros most akart netet rendelni, mert van valami akcio. csillagpont rendben, nem alapcsomagot fizet. es megse csinalja meg a fibernet...

???

Előzmény: Törölt nick (31)
vadkacsa Creative Commons License 2004.03.02 0 0 30
- sebesseg megbizhato, ha nem szakad el a kabel :-)
- nem vagnak le masfel giganal, automatice atkerulsz a nagyobb csomagba
- pletyka szinten hallottam, hogy nincs eleg szuro, ezert full csomagot adnak a csillagpont meg internet melle, persze eleg az alapot fizetni :-)
Előzmény: Törölt nick (28)
Opinio Creative Commons License 2004.01.14 0 0 27
o-óóóó!

Nállam volt tv-adás, viszont nem ment az internet. betelefonáltam... és nekem is azt mondták, hogy elszakadt egy kábel és elindult a "kötőkocsi petről".

Tehát hazudoznak, mert ha nállam volt adás, az emberfejnél pedig nem, akkor valami bibi' van!

Ja, ezt meg fogjuk érezni a számlán is?

emberfej Creative Commons License 2004.01.13 0 0 26
A "fájbernet" szivatásának KÁBEL TV-S részét szeretném ecsetelni.
Egyeduralkodó (remélem nem sokáig) voltát kihasználva basáskodik, ahelyett, hogy tisztességes szolgáltatást nyújtana. legutóbb úgy variálta meg a csomagokat, hogy az olcsóbb még véletlenül se tartalmazzon ÉRTÉKET közvetítő csatornát, azt mind áttette a drágább csomagjába. Gondolok itt a gyerekek tanulását, művelődését szolgáló természettudományos ismereteket közlő csatornákra, mert sok szülő gyermeke érdekében "kénytelen volt" a drágább csomagra váltai. Ez kérem maximális pofátlanság!!!
Ma - 2004. jan. 13-án kb 12,30-kor megszűnt a tv adás. A Fibernet hibabejelentője azt közölte, hogy elvágtak egy fontos kábelt, és estére lesz kész. Csak azt nem mondta meg az úr, hogy melyik estére, mivel most 22:oo már elmúlt, de még mindig nincs semmi az ígéretből.
Meddig tűrjük emberek a Fibernet - szolgáltató - kecskeméti pökhendiségét???
Nagyon szertném tudni, hogy az új kábeltv szolgáltatót hol, mikor tudom elérni, mert szeretnék informálódni a mielőbbi váltásról.
Törölt nick Creative Commons License 2003.09.19 0 0 25
Szervusz suomy!

Én rakatintottam az Áraink menüpontra gyanutlanul. ;-)

Igy már nem annyira riasztó. :)))

Előzmény: suomy (24)
suomy Creative Commons License 2003.09.15 0 0 24
Szia vOrOn!

A MicroPersonalra gondolok, ahol nincs se forgalmi, se időkorlátozás.
Te a telefonkapcsolat-táblázatot nézted?

Előzmény: Törölt nick (23)
Törölt nick Creative Commons License 2003.09.14 0 0 23
Szervusz suomy!

Bocsi, de láttad az áraikat?

Havi-forgalmidíj táblázat (Ft/MB)
A havi első 40MB forgalom ingyenes!
100 MB-ig 100-400 MB
120 100

Előzmény: suomy (22)
suomy Creative Commons License 2003.09.09 0 0 22
Helló!

Ismertek valakit, akinek mikrohullámú hozzáférése van a Széchenyi városban? A Microsystem-szolgáltatásra gondolok...
Mert most költözök oda, és ezt ajánlotta valaki, de azt nem említette, hogy mennyire stabil, rendesen jön-e rajta a cucc, satöbbi.

Szóval, ha valakinek ilyenje van, vagy ismer valakit, aki már látta, akkor árulja már el, hogy milyen (mert a cég nyilván azt fogja mondani, hogy ez a legjobb...)

Kössz

Haszika Creative Commons License 2003.06.26 0 0 21
hehe, a bandwidth-et használtam eddig, az szart be:O)

Előzmény: Törölt nick (19)
Haszika Creative Commons License 2003.06.26 0 0 20
Itt is: Köszike a segítséget!!!:)
Előzmény: Törölt nick (19)
Törölt nick Creative Commons License 2003.06.25 0 0 19
Előzmény: Haszika (18)
Haszika Creative Commons License 2003.06.25 0 0 18
nekünk az "nincs"

h lehet megtudni milyen sebességgel szakít a net?
amit eddig hasnyáltam oldalt az beszart:(

Előzmény: arnyekk (4)
Törölt nick Creative Commons License 2003.06.01 0 0 17
Intézkedtem. %-)
;-P
Előzmény: arnyekk (16)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!