If everybody had a notion across the whole U.K.
Then everybody'd be fishin' 'cause it's the real fun way
You'd see `em wearin' sou'westers, big green waders too
Bushy bushy grey whiskers, trawlin' in the U.K.
You'd catch `em trawlin' at Dunbar, down in Wallasey
Sennybridge and Trecastle, Berkshire's Newbury
All over Mansfield and down Dalwhinnie way
Everybody's gone trawlin', trawlin' in the U.K.
We'll all be sailin' the route, we're gonna fish real soon
We're sewing up our nets, we can't wait till noon
We'll all be gone till mornin', we're on a voyage all day
Tell the Skipper we're trawlin', trawlin' in the U.K.
Halifax and Sheffield, Portslade-By-The-Sea
St Helens and Hunslet, Rye and New Romney
All over Loch Lomond, at Whitley Bay
Everybody's gone trawlin', trawlin' in the U.K.
a horvát svéd párhuzam tök találó, az underground terjesztőknek meg koncertszervezőknek hála a jugók eléggé képbe kerültek a nyolcvanas években, az arra turnézó noise rock, garázs rock stb zenekarok mintájára született egy csomó helyi klón, a svédeknél annyival szimpatikusabbak, hogy egyrészt nem jóléti csövesek, másrészt meg a normálisabbja nem angolul énekel, hanem a saját, elég undorító nyelvén, ami egyből kizárja a lehetőségét a komolyabb sikereknek, vagy pedig nem énekelnek sehogy, de az szerintem gyáva megalkuvás
Brr, most olvasom csak az NME lelkendező kritikáját a 20-i első - mára, bátran kijelenthetem, legendássá vált - londoni Wilson-koncertről, ha ezt előbb tudom, a szemétbe dobom a jegyemet, ez a Wilson-Radiohead párhuzam pedig az évezred botránya
Wilson, Brian : London Royal Festival Hall
Imagine, for a moment, that the pressure to follow up the epoch-defining 'OK Computer' had sent Radiohead crazy. So crazy, in fact, hat 'Kid A' became such a sprawling, ambitious and extreme record that they couldn't even finish it, let alone release it.
This, more or less, is what happened to Brian Wilson and The Beach Boys in 1967. In the wake of 1966's amazing 'Pet Sounds', the brilliant and instable Wilson, together with lyricist Van Dyke Parks, embarked on a project called 'Smile', which aimed to incorporate large chunks of American history, music, character and humour into a brief pop record. Whether he actually pulled it off has been quite hard to tell these past 37 years. Wilson's physical and mental health, and his recording career, have been in an erratic state for most of that time. And while the songs from 'Smile' that have surfaced in the interim - both legally and illegally - have been fantastic, it's been impossible to know if they'd work as a coherent whole.
Until now, that is. So here's Wilson, sat stiffly and nervously in the middle of a superb mini-orchestra. He's playing 'Smile', finally completed
and being heard in its entirety for the very first time tonight. It's rare that you can honestly say you were present at a moment of genuine historic significance. And it's rarer still that the reality of these occasions measures up to the hype.
'Smile', though, is sensational: about 45 minutes of the most head-spinningly odd and beautiful music you're ever likely to hear. There are fragile choral sections, farmyard animal noises, woodworking tools, Hawaiian war chants, and one part (called 'Mrs O'Leary's Cow') where the string section put on fireman's helmets. When it was originally recorded in 1967, the musicians wore fireman's hats, too. A sequence of fires in Los Angeles that night convinced Wilson his music started the blazes, and the tune was never released.
Somehow, he keeps his nerve tonight. It's an astonishing show, made even more so by the fact that this staggeringly ornate music was designed for the studio, not the concert hall. Would 'Smile' have changed the direction of pop if it'd been released in 1967? Probably not: most people, back then, would've shared the incomprehension and horror of Wilson's conformist bandmates in The Beach Boys. Now, though, we can handle it - and so, crucially, can Brian Wilson. Maybe Radiohead should've waited 37 years to
unveil 'Kid A', too.
Hát szánalmasak vagytok mind a ketten, a szörfrockotokkal együtt. Nektek csak a "Ciki, de szeretem" c. topikba lenne szabad írogatnotok, mert a zenei ízlésetek színvonala tart a nullához.
Köszi! Todd is Godd! Todd is Godd!
(Utógondolat a frankfurti koncerthez: azóta kiderítettem, hogy az ember, aki a fénymásolt röplapokat osztogatta, a német fan club vezetője, és a www.mountvernonandfairway.de hivatalos német fansite készítője)
Szörftéma: jaj, Zsír, ismét jól beégtél, a Bambi Molesterst is illene ismerni, a surfrock színtér pedig egész Európában eléggé izmos, mondanám pl. a finn Laika and the Cosmonauts nevét is. A ma létező legjobb instrumentális surfrock-zenekar pedig a Man or Astroman?, mindenki töltse le az összes lemezüket, parancsba adom)
Végső soron egy szeletke dicsőség őt is megilleti, ő írta a Fun Fun Fun és a California Girls szövegét, azok miniatűr remekművek. Ennyit megérdemel
Szív az ész felett.
Sokáig gondolkoztam, vajon érdemes-e megemlékezni az egyetemes poptörténelem legnagyobb faszfejének születésnapjáról, végül győzött a szív az ész felett, ma 63 éves Mike Love
Én azt szeretném, ha Evelyne nyerné a vetélkedőt, mert jól néz ki és jó a hangja, csak az a baj, hogy mostanában ingadozó színvonalúak a produkciói, még azt se tudja kiénekelni, hogy „sajtból van a hold”, de én ezt elnézem neki, biztos izgul.
Mert te különc vagy, magyar ember magyar megasztárt nézzen, én azt mondom. Egyébként ha van igazság, akkor Ibolya fog nyerni, ezt mindenki tudja, múltkor hogy nyomta azt a Shirley Bassey-számot, petéztem le egyből
Én se ismerném meg Zitukát, pedig tegnap jobban nézett ki, mint múltkor. Schmidt Vera kiszavazásának örülök, mert ő volt a leggyöngébb versenyző, mégha a kinézete fokozatosan javult is.
Én is bámultam, csodáltam egy darabig Zitukát, de aztán dühös lettem a zsűri miatt, kiszavazták Schmidt Verát, kurva anyjukat, Something stupidot tök jól nyomta Szikora Robival, kúl volt.
