15 éve vagyok hívő és csak az utóbbi fél évben vehettem részt lábmosásban, az Úrvacsorát megelőzően. Egyik legnagyobb élményem, hatalmas "szellemi töltése" van. Régebben csak a mások terheinek hordozásával, mások segítésével, stb-vel kapcsolatban hallottam erről, és nem volt sehol gyakorlat, ahol jártam. Pedig csodálatos dolog, nem akartam először, olyan cikinek éreztem, hogy az én lábamat mossa valaki. Másokét semmiség megmosni, de az enyémet??? Amikor ezt legyőztem magamban, onnantól nagyon szuper lett, valódi közösség a tesóimmal, sehol és soha máskor nem volt ilyen.
Én nem ezt mondtam. Csupán azt, hogy ha te a Lábmosást egy patetikus, Istenhez nem méltó cselekedetnek tekinted, akkor nem ismered őt. Ennyi. Ha ebből te ezt vonod le konzekvenciaként, akkor sajnálom.
Egyébként, ha végigolvasod Pál életét az Apostolok Cselekedeteiben, amit - vagy elhiszel, vagy nem - akkor magad is meggyőződhetsz arról, hogy ő valóban hiteles ember...
Az a lényeg, hogy te ismered az Istent...., amit oly könnyedén és megszokott keresztény hitből fakadóan félvállról odavetsz nekem is!
Ismered Őt? Miből, ha szabadna kérdeznem..., személyesen találkozol vele, mint mondjuk Mózes?
A bibliából olvasva ki és a teológiák tanai által formáltad meg magadban is, hogy Isten milyen tulajdonságokkal is bír? Ez az Istenismereted?
A szeretet életrendje nem a vallásos rituálék és hívő egyházak privilégiuma, hanem ez természetes kell, hogy legyen minden emberben! Ehhez nem kellenek a csodás történetek, sem Pál szava, aki mellesleg ugyan azzal a szájjal átkoz is, amelyikkel a szeretet himnuszát zengedezi, meg magát ajánlgatja! Más barátom az, amit szánkkal mondunk és más az ami a szívben van, de más az is amit gondolunk és megint más amit cselekszünk is a szeretetre hivatkozva! Ha ez a négy dolog pozitívan harmonizál egymással, akkor elmondhatjuk, hogy megtettem a kívántat, a kértet, az elvártat, egy bizonyos cél érdekében ösztönzöttet...., de mindezeket nem lehet besorolni abba a különleges kategóriába, amit a velünk született önzetlen érzés diktál...., aminek nincs megfelelő definiált szója....., mert be nem határolhato oly könnyen, csak körülírtan!
Te tudsz magadban ilyen dolgokat, avagy csak azokra hivatkozol, amikre Pál, avagy a nevében író?...., "hogyha szeretet nincs bennem..., akkor mi is , vagyok?" Mi a szeretet szerinted barátom, AMI HA HIÁNYZIK AKKOR BIBI IS LEHET?
Thát aki nem keresztény elveket vall, mint én, akkor már szeretet sincs bennem?
Lábmosás témához.
Tudomásom szerint egykor az osztrák királyok / császárok megkoronázásukkor kötelessek volta megmosni 12 bécsi koldus lábát.
Erről valaki bővebbet tud?
Kicsit más a megközelítésem, de talán elfogadható:
Ez a Lábmosás (nagy L-lel) tényleg gyönyörű példa... Arra, hogy hogyan kell(ene) élni a mindennapjainkban, szolgálattal, figyelemmel. Meg hogy nem kéne különbséget tenni kicsi és nagy közt, mert tán nincs is... mert mind lehetünk kicsinyek és nagyok... Lehet, mikor nagynak *tudjuk* magunkat, akkor vagyunk a legapróbbak, és fordítva. Meg arra is példa, hogy mivel lehet(ne) igazán emlékezetessé, méllyé tenni a poros kapcsolatainkat.
Szvsz bármiféle egyháznak javára válna, ha bevenné gyakorlatába, és nem csak évente egyszer, ezt a - kicsit babrás, kicsit időrabló, kicsit kínos - mozdulatsort. Persze csak akkor, ha a gyakorlatába venné be és nem csak a ceremóniái/mániái (bocs) közé. Vagyis ha élő, szerethető tudna maradni a szokás és nem a hova tegyük-mikor tegyük kényszere lenne...
Aztán minden embernek is javára válna, egyházi, vallási kötődésektől függetlenül, ha gyakorolná... Nem feltétlen lábmosásként. Egy mosogatás átvétele valakitől, aki nem is számít rá, nem is remélné; egy félóra a drága időnkből egy beteg emberrel, anélkül, hogy az óránkat lesnénk; egy társasjáték egy kiéhezett gyerekkel, a megengedés a másik butaságai felé... Jó lenne. Jobb lenne. Nekünk, az egónknak is.
Ebből a megnyilvánulásodból tökéletesen látszik, hogy te nem ismered Istent. Mert, ha ismernéd, akkor tudnád, hogy az általa képviselt életrend a szeretet életrendje, mégpedig az önzetlen szereteté, melynek csodálatos megnyilvánulása a Lábmosás. Javaslom az általad sokra nem tartott Pál apostol I. Korinthusi levele 13. fejezetének áttanulmányozását, amiből talán egy kicsit te is tanulhatsz arról, hogy kicsoda Isten...(vö. I.Ján.4:8,16).
Nos biztos, hogy az általad idézett mondatott Jézus jelentette ki?
Jézus arra hivjí fel a figyelmet minden ember előtt, hogy senkit nem lehet szólítani Úrnak, sem mesternek, hanem egyedül az Istent! Ellentmondana saját magának? Ki hazudik akkor? A bibliaszabász, avagy Jézus? Ja te istennek tekinted ennél, avagy annál az allegórikus értelmezésnél és más helyzetben emberként jelenikl meg előtted? Mindig az aktuális hivatkozásnál derül ki, hogy mikor melyiket lehet alkalmazni rá!??
Gondolod továbbá, hogy Jézus egy rendtartásra hívta fel a figyelmét a tanítványoknak, a lábmosás szokássá válásában?
Sok a parafrázis ebben az eseményben is....
Mi az, hogy cselekedni kell azt, hogy a szolga nem nagyobb az uránál? A szolga ezt tudja...., és az ura? a Istenre kell asszociálni az Úr szót értelmezve, akkor hogyan értesem azt, hogy az Isten nem kisebb nálamnál? Van okos teológia is, ami megmond aztán mindent....
Mert azt én valamire írtam, amit ezek szerint nem vettél figy-be. Ha figy-be veszed az előző ekett (pispek kiknek mossa +, évente hányszor, milyen körben stb), akkor nem nekem szól a "miért?", hanem csak költői. Ugye?
24. Nem tudjátok-é, hogy a kik versenypályán futnak,
mindnyájan futnak ugyan, de
egy veszi el a jutalmat?
Úgy fussatok, hogy elvegyétek.
Én úgy látom, hogy ezt a fajta versenyt sokan megnyerhetik, sokan lehetnek elsők azaz élvonalbéliek. És kell is,hogy helyet adjanak a többi "versenyzőnek" (hogy a hasonlatnál maradjak), hogy azok is ugyanúgy elsők lehessenek, azaz kiválóak.
Én nem látok benne semmi rosszul értelmezhetőt. De jogod van másképp látni.
25. Mindaz pedig a ki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant.
26. Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint a ki nem levegőt vagdos;
27. Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.
Szerintem valamit alaposan félreértesz.
Ha pl. egy ápolónő az intenzív osztályon jól, sőt, legjobban akarja végezni a dolgát, bizony igencsak nagy alázatra van szüksége. Feltéve ha nem kizárólag csak fizetésemelésert lohol, hanem a betegek érdekét nézi, azért akar a legjobb lenni, hogy nekik a legjobbat tudja adni. Vagy egy tánár, esetleg pszichológus, akik jól akarják végezni a dolgukat, szintén nem lehetne megfelelő alázat nélkül.
Persze számomra az alázat azt jelenti, hogy a kitüzött célt valóban fontosabbnak érzi és őszintén akarja, jobban mint saját pillanatnyi érdekét.Tehát jól csinálni valamit úgy, hogy az valóban jól sikerüljön, mégha közben önmaga hátrányt szenved valamilyen formában. És ha valóban őszinte, akkor ezt a hátrányt nem is annak értékeli. Mint ahogy van olyan ember is, aki valóban azért tanul, hogy a szakmájában, hivatásában a legtöbbet tudja elérni azért, hogy a legjobban tudja hasznosítani a cél érdekében és nem a saját érdekében.
Hogy közben a jóra való törekvés saját érdeke is, azt hiszem ez nem róható fel hibának.
Mindezt átfordítva a lábmosás témára, szerintem arról van szó, azért akar valaki a "legnagyobb" lenni, hogy a legmegfelelőbb módon tudjon szolgálni, hasznára lenni embereknek, eszmének, hitnek.
Persze azt hiszem ezt elhinni is kell egy hatalmas adag jóindulat. Enélkül maradhat a poénkodás bárki kárára.
Attól hogy valaki a legjobb tanuló akar lenni, és nem éri be a középszerűséggel, máris szerénytelen?
Ha valaki a legmagassabbra akar ugrani az olimpián, legjobbat akarja másoknak, szerénytelen?
Ezeket az eredményeket lehetetlen elérni alázat nélkül..
Valami keveredés van itten. Az eredmények számítanak, és hogy hogyan bánunk másokkal. A hozzáálás, szándék dönti el hogy valaki alázattal akar elérni egy célt, vagy csak magát előretolva erőlködik..
aki a legnagyobb akar lenni, az eleve nem szerény.
aki meg mindezt alázatoskodással akarja elérni, az még mellé gyáva is.
megvetés ilelti az ilyeneket.
Kedves JPeter,
igazad van, és elnézést kérek, nem adtam meg szokásomtól eltérően a forrást, a google keresővel találtam meg, emlékezetem szerint az egyik egy katolikus weblap (talán a bencéseké?), a másik egy sulinetes vagy hasonló lap lehetett, elnézést, de már nem tudom rekonstruálni.
Igazad van; annyiféle keresztény irányzat van, hogy az általánosítás sem ebben az esetben, sem máskor nem szerencsés, és nem is lesz igaz.
Üdvözöllek: luyo
Amit a 19-es hozzászólásodban leírtál azt magadtól írtad, vagy idézted valahonnan? Ha ez utóbbi akkor légyszi jelöld meg a forrást...
Egyébként ne általánosítsunk: a katolikusoknál van évente egyszer lábmosás, és ott sem a hívek mossák meg egymás lábát...a többi lábmosást gyakorló közösségben minden úrvacsorát megelőzi a lábmosás, ahol a hívek, vagyis az úrvacsorában résztvevők mossák meg egymás lábát...