Van egy műszaki tudomány, a gépészet, ahol a hibalehetőség, hibahatár tudatosan beleépül a gondolkodásba. Semilyen alkatrészt nem lehet tökéletesen megcsinálni. Ezért egy gépész úgy ír egy méretet hogy 8 H6. Azaz a tengely átmérője legyen 8 mm a H6 hibaosztály paramétereivel.
(ez +- valamennyi századot jelent.)
Ugyanígy van az élet többi területén. Felesleges a mezőgazdaságban minden kártevőt kiírtani. Csak addig kell védekezni, amíg a védekezés költsége meg nem haladja az esetleges kárét.
Szavazásnál sem érdemes minden lehetőséget kizárni, mert az érdemben nem befolyásolja az eredményt. Szvsz a jelenlegi rendszer kielégítően működik.
Ezzel az erővel mivan ha atombombát dobnak magyarországra a választásokon, és akkor felesleges minden, szerintem nem kell ennyi ha, biztos hogyha megvalósítanák ezt a dolgot odafigyelnének minden kis hibalehetőségre, és mégha nem is tudnának mindent kiküszöbölni akkor sincs semmi gond hisz a mostani rendszerben is vannak hibák, egyébként meg ne gondold hogy minden egyes ember megnézi hogy mire szavazott, gondold el a választók maximum 60százaléka elmegy szvazani, ebből szerinted mennyit érdekel? szerintem ha 3-4százalékát fogja érdekelni az embereknek sokat mondtam
Először egy gyakorlati problémát kellene megoldani, nevezetesen hogy egy szavazópolgár csakis egy érvényes szavazólapot kapjon kézhez, ugyanis néha előfordul hogy a lapok összeragadnak és a biztosnak ez nem tűnik fel.
Jelenleg ha a szavazatok összeszámlálásakor a lapok száma meghaladja a szavazáson résztvettek számát (az aláírások számát) akkor egy-egy érvényes igen és nem szavazatot érvényteleníteni kell. Ha ezt történetesen az enyémmel teszik és sorszám alapján visszakereshetném a szavazatomat, akkor nem érteném hogy miért érvénytelen. (Mondjuk egy kis utánajárással a jegyzőkönyvből ez kiderülne.) Állítom lenne néhány tag aki azon háborogna miért az övét érvénytelenítették. Esetleg trükköznének: x párt képviselője, sorszámot cserél a haverjával aki y pártra szavazott, majd reklamálna hogy lehet az hogy az adatbázis szerint ő az y pártot támogatta. Mit csináljon az az ember akinek a szavazatát valóban tévesen regisztrálták? (igaz ebből most sem lehet sok, az összes szavazatot mindegyik biztos többször megszámolja) Nem túrhatják fel a több millió szavazólapot minden egyes panasz esetén. Szóval lehet hogy ez a sorszám több problémát okozna mint amennyit megold.
Mindenesetre hasznos lenne egy olyan gép ami megoldja az egy ember, egy érvényes szavazólap problémáját.
Kenus, ez igaz. De van egy varázsszó, ami sokat segítene, hogy elkerüljük a politikát. Ez a szó:ÖNKORLÁTOZÁS. (A politika elől menekültem ide, a tudomány fórumba, és én is találkozom olyan tudákosokkal, akik ide jönnek politikát csinálni).
Kedves legislator!
Hasonlóan, bár em azonosan gondolkodunk a kérdésben. A társadalomtudományi témák - szvsz - nem kerülhetik el, talán-talán nem is nélkülözhetik a politikai aspektusokat. Ez magával vonhatja a Politika fórumból megismerhető "vitakultúrát". Engem ez, de ennek még a lehetősége is (nem tehetek róla) taszít.
Ezért fázom annyira ilyen témák tárgyalásától e fórum topikjain.
Persze, ha sok olvtárs tud ezzel együttélni, esetleg még tetszenék is nekik, az ellen - néhány duzzogó sor leírásán kívül - semmit sem tehetek.
Üdv!
Miért csak a természettudományoknak kellene meghagyni a tudomány fórumot? Vannak ugyanis társadalomtudományok (jogtudomány, történettudomány, politológia, szociológia, filozófia stb.). Ezeknek is erőteljes a létjogosultsága. E kérdéseket politikamentesen lehet és kell tárgyalni, egyébként nem tudományos. A politikai kérdések behozatalát azonban én is elvetem.
Csalni mar csak nagyon korlatozottan lehetne; ugy, hogy nemszavazok-ra vennenek fel sorszamot, amely lehetoseg mar nagyon korlatozott.
Pedig ez a módszer gyenge pontja, itt lehet belekötni. Mert ugye mindenki megnézheti, hogy az ő száma ott van-e, de hogy van még ott pár százezer olyan szám is, ami senkié, az nem derül ki.
Javaslom még, hogy a szavazólapokat beszkennelve tegyék fel a webre, az érvényteleneket is, hogy aki érvénytelenül szavazott, az láthassa, hogy hogyan rontotta el.
most abszolút nem erről van szó, bár ahogy az emberi lustaságot ismerem előbb utóbb az általad vázolt időszak is eljön majd, de abban biztos vagyok hogy amikor odajutunk, minden biztonsággal kapcsolatos dolog megoldódik, az ember manipulálásában meg sajna igazad van...
Továbbgondolva a témát, ha az IT odáig fejlődik, hogy az e-demokrácia keresztülvihető lesz, akkor a képviseletinek előbb utóbb befellegzett?
Mindenki a mobiljával szavazhat majd, vagy a tv-távirányítóval átkapcsolhat egy másik jövőprogramra:DDDDD
Ekkor lehet majd igazán tökéletesen manipulálni mindent és mindenkit. Ma még egymást is figyelik a szavazatszámlálók, és mindenki mindenki ellen ellenérdekelt, és ez a jó...
A direkt e-voksolás már ma is szvsz keresztülvihető lenne, kérdéses a biztonságossága...
ne maradj egyedül kedves nadamhu szerintem igenis jó az ötleted de komolyan, lehet hogy pár év mőlva működni is fog a dolog, én örülnék neki hogy megnézhetném szavazatom a NETen vagy akárhól, nem mintha félnék a csalástól, de azért jó látni hogy valóban úgy szavaztam ahogy kell, csak tényleg drága mulatság, és sok idő lenne a megvalósítása, de szerintem az ötlet akkor is nagyon figyelemre méltó
Hangnemet tekintve szerintem ez a topic nem mocskolodo.
Ha gondolod mostantol private key es public key alkalmazasi otletekkel csakis a politika forumba megyek.
Szerintem burkolt minosites a te szadbol hangzott el eloszor, ahol arrol beszeltel, hogy bolsik-e a haromszog szogei, meg hogy 'MI sem megyunk a politika forumba' stb... Szerintem nem volt a temahoz melto.
Dehogy akarok innen kitiltani senkit és semmit. Ha úgy gondolod, hogy - topiknyitó hozzászólásoddal ellentétben - ez a téma ide és csak ide tartozik, hát tőlem gondolhatod.
Ezzel együtt úgy vélem (különösen a minősítgetős kiszólásod fényében), hogy e topik hangnemével együtt sokkal inkább a Politikába lenne való.
Persze, a dolog részemről ennyit ért, elmondtam a véleményemet, amivel szabad nem egyetérteni.
Neked pedig további politikamentes és kellemes mocskolódást kívánok.
Üdv!
>lehet a politikát, a vallást, a szellemjárást, a >babonákat és a népmeséket is tudományosan
a politikat gondolom pl. jatekelmelettel lehet targyalni, szivesen latnek ilyen temat hozzaertoktol.
A vallast lehet targyalni a pszichologia eszkozeivel, amivel nincs is gond.
Nepmese es a babona temaban nem vagyok otthon, de ha valaki tenyleg tudomanyosan targyalja, milyen forumban tegye ha nem a tudomanyban???
Nem ertem, en azt eddig komolyan hittem, hogy a tudomanyossagot nem a tema adja, hanem bizonyos tudomanyos paradigmak alkalmazasa.
Ha lenne informatika forum oda vittem volna. Az informatika szerintem tudomany, ezert hoztam ide.
Az informatikanak nagyon komoly matematikai alapjai is vannak, ami ugyan nem termeszettudomany, de remelem nem akarod kitiltani innen:)
Es konyorgom ne emlits egy lapon egy ilyen temat a babonakkal, meg szellemjarassal, mert lehet, hogy ez meg a vegen teged minosit:)
Uraim!
A "szavazasi formak" téma nemcsak, hogy mehetne a Politika fórumba is, de egyenesen oda való. Nem először (és sajnos, nem is utoljára) és egyre gyakrabban jelenik meg errefelé politikai téma arra való utalással, hogy azt is lehet tudományosan tárgyalni.
Igen, lehet a politikát, a vallást, a szellemjárást, a babonákat és a népmeséket is tudományosan tárgyalni, de - könyörgök!!!! - e fórum topikjait - tisztelve a hagyományokat - hagyjuk már meg a természettudományoknak!!!
Mi sem jelenünk meg a Politikában, vagy a ValFiliben az ügyben kutakodni, hogy a barionok vajon bolsik-e vagy nemzetiek, esetleg a háromszögek belső szögei milyen vallásuak.
Üdv!
Egyszerübb lenne, ha minden állampolgár kitalálna magának egy prímszámot (lehetöleg mindenki
különbözöt), az szavazás kezdetén a szavazatszámláló bizottság beállítja a pártokhoz tartozó
számlálókat 1-re, mindenki beszorozza a primszámával a kedvenc pártja számlálóját. A szavazatszámlálás
egyszerü törzstényezökre bontással történik, és ha a szorzatokat is közlik, mindenki egyszerü
osztással ellenörizheti, hogy figyelembe vették-e a szavazatát :)
Raadasul lehetne public es private key kulcsparokat is hasznalni, az meg semmibe nem kerul. Mire lehetne használni? És hogyan? [pl Minden szavazólapon lenne egy 100-jegyű prímszám, amit azután a választópolgár megtanul, és a következő szavazásnál fel kell mondania?]
Marmint ranyomtatni a lapra a privat kulcsot is. A publikusat tenni kozszemlere. Namost a hamisitok nem tudnanak privat kulcsot prezentalni.
Csak egy kis plusz szoftver kerdese.
>0 esélye van ennek a módszernek. A hamisítás >elleni cécó nagyon sokba kerülne.
Az lehet, hogy 0 eselye van, de azert felvetettem, hatha masok is latnak benne fantaziat.
Nem hiszem, hogy sokba kerulne a hamisitas elleni ceco. Raadasul lehetne public es private key kulcsparokat is hasznalni, az meg semmibe nem kerul.