Keresés

Részletes keresés

Torlonia Creative Commons License 2019.01.14 0 0 199

A legnagyobb egzisztencialista ír = Samuel Beckett !

Előzmény: SolarPlexus (198)
SolarPlexus Creative Commons License 2018.12.09 0 0 198

Mondjuk először a címet kéne rendbe tenni:

 

Camus-a legnagyobb egzisztencialista ír

 

Camus:a legnagyobb exisztencialista író

 

 

így már értelmes, és ugyanannyi karakter

 

SolarPlexus Creative Commons License 2018.10.14 0 0 197

Vajon feléleszthető ez a topic alvó állapotából - természetesen Albert Camus kapcsán?

Gregor Samsa Creative Commons License 2010.10.11 0 0 196

További adalék férfi és nő különbségéhez, egyéb antropológiai - hipotetikus - megállapítások:

http://www.tradicio.org/kvintesszencia/weininger.htm

Előzmény: Törölt nick (193)
Gregor Samsa Creative Commons License 2010.10.11 0 0 195

Camus azt firtatja a Sziszüphosz mítosza c. esszéjében, hogy létezik-e halálig tartó logika, logikus gondolatmenet, amely az öngyilkosságba torkollik. Sajátos választ ad rá. Szerintem nem teljesen őszinte. Nem meri levonni a végső konzekvenciákat. Rendkívül szofisztikált, hihetetlenül szubtilis gondolatmenettel csapja be önmagát. Próbáltam hinni neki, bízni végső konklúziójában, de mindig csak a saját farkába harapó kígyó szánalmas életigenlése sandított rám a sorai közül. Camus is megtette a maga szellemi ugrását, eszképizmusát, azt, amelyet a szemére vetett elődeinek és kortársainak. Egy kozmikus melodráma kellékeinek és színészeinek őszinte és pontos ábrázolását követően jön egy kibicsakló és csalódást keltő végkövetkeztetés: "Boldognak kell elképzelnünk Sziszüphoszt". Kár. Ez a boldogság hamis, kényszeredett boldogság lehet csak, spontán, tartós boldogság aligha. Nem mellékes ez a pszichológiai distinkció. A halálraítélt sajátos elégedettsége, akinek sorsát az elkerülhetetlen végzet pecsételi meg.

 

Albert Camus nem tudott vagy nem akart szembenézni az elképzelhetetlennel, tartósan legalábbis. Azzal az igazsággal, amellyel ép elmével együttélni nem lehet. Minden igyekezete ellenére kudarcot vallott. Csakis kifinomult pszichológiai trükk(ökk)el, önbecsapással lehet megvalósítani a plurális, inviduális akaratokra széteső létezésben fennálló örök ellentétek szintézisét, a prózai, hétköznapi létforma "coincidencia oppositorumát". Ezt tette Camus is. A valóság feneketlen mélység, örvényő káosz és ő nem bírta ennek a káosznak a jeges tekintetét. (Megtették mások, pl. Nietzsche, Schopenhauer, Mainlander, Cioran, Beckett stb....) Egy eszes lény, mint az ember, őszintén, minden aspektust figyelembe véve nem lehet "boldog" sziszüphoszi sorsában. Ha boldog lenne, azzal vagy az ember (eszménye) degradálódna egy intelligens hangya szintjére (nem vagyok meggyőződve arról, hogy Camus antropológiai szemlélete azonos lett volna ezzel, humanistább volt ennél), vagy őszintétlenek vagyunk magunkhoz.

 

Az ember köztes állapot. A természet elfajzása, mert az intelligens hangyánál feltétlen több, de egy isteni lény előkelő státuszához képest mérhetetlenül gyarlóbb, következésképp etikai értelemben véve romlottabb is. A Lét beteg lesz mindaddig, amíg az amorális - az ember szempontjából nézve kegyetlen - Természet adta létlehetőségeken belül egyetlen (ön)reflexióra képes lény is él. Etikailag a homo sapiens faj totális eltűnése lenne kívánatos, amelynek hozadéka ugyan "esztétikai deficit" lenne (hiszen kihalna egy valóban páratlan faj a Földön), cserébe viszont a Lét - az akarat által objektiválódó lét! - visszatérhetne naiv, tudattalan állapotába. Csak akkor tűnne el az az orvosolhatatlan, örök láz, amely az emberi egzisztenciával együtt jár és amely örök szenvedést okoz évezredek óta!

manya1 Creative Commons License 2009.01.03 0 0 194
Nézd, megértem, hogy rádtört az önkifejezés, de nem - ez a topik nem a tökéletes hely az elméletedhez. Elfelejtetted megnézni a topic címét ugyanis.
Apropó meg lehet bármi.

Tőlem egyébként úgy halsz meg, ahogy akarod...
Előzmény: Törölt nick (193)
Törölt nick Creative Commons License 2008.09.28 0 0 193

Ez a topik remek apropó ahhoz, hogy a férfi és a nő közti különbséget taglaljam. Ez ugyanis megragadható a halál módja szempontjából is.

 

Voltaképpen a mai kor még mindig érthetetlenül barbár a nemi különbség értelmezésében. A genetikai megközelítés nyilvánvalóan semmitmondó, hiszen sejtjeink mindegyikében megvan a génállományunk, miközben csak egyetlen emberről van szó. Ez legfeljebb ok, de még nem teszi érthetővé az egész embert.

 

A nemi szervek már közelebb visznek a valósághoz, de így könnyebben vihetnek tévútra is. Az emberi viselkedés alapvető különbségeit nem lehet pusztán az aktusbeli különbségekre redukálni.

 

Az igazi különbség az agyban van. A férfiak célja a rivalizálás nemtársaikkal, és agyuk ennek megfelelően fejlődik ki. Ingerlékenyebbek, mint a nők. A nő alkalmasabb a boldogságra, ami nyilván összefüggésben van azzal a ténnyel, hogy különösebben sok gyermeke amúgy sem lehet. Boldog élete után pedig szép halála lehet. A férfiaknak viszont nincs idejük a boldogságra. Ha nemileg kiugróan sikeresek, akkor nyilván nincs, ha nem, akkor is csak ezen képesek rágódni. A férfiaknak emiatt csúnyán kell meghalniuk.

Előzmény: Törölt nick (124)
out of order Creative Commons License 2008.02.12 0 0 192

Az egzisztencializmus fája

 

(Megjelent Emmanuel Mounier: Introduction aux existentialismes

[Bevezetés az egzisztencializmusokba] c. kötetben.)

 

 

arbre

 

 

(Tudom, Camus nincs rajta; a bal ágaknál Satre mellé tessék odaképzelni)

hurráoptimista Creative Commons License 2007.07.09 0 0 191

A teringettét! Köszi az infot! Holnap érdeklődöm a kiadónál, boltban vagy online - mind1. Beszerzem, kötelező.

 

OFF

Nagyon el vagy tünedezve. Helyzet? (Mail...)

Előzmény: out of order (190)
out of order Creative Commons License 2007.07.09 0 0 190

egy kis reklám, hátha...

 

Pár napig egy ezresér' kapható Oliver Todd - 1328 oldalas, szóval alapos :-) - Camus monográfiája, igaz csak az Alexandra Online-nál, (boltokban tudtommal nem), de 550-ért házhoz viszik, tehát 4200,- helyett 1550,-

 

http://href.hu/x/326m

 

 

camus
hurráoptimista Creative Commons License 2007.02.27 0 0 189

Köszi, belelapozok mindenképp... Ebben a könyvben vannak ezek a kezdeti esszék?

Előzmény: out of order (188)
out of order Creative Commons License 2007.02.10 0 0 188

Tóth Erzsébet: Camus napsütése. olvasókönyv. Felsőmagyarország Kiadó, 2005. 

 

 

 

- Miért Camus?

- Ez kiderül a Camus napsütése című esszémből, ami legutolsóként született a kötetben szereplő írások közül. És éppen ezért a legközelebb is áll hozzám. Azóta, hogy gyermekként egy kicsit is ésszel tudtam olvasni, nagyon szeretem Camus írásait. De igazán közel csak az utóbbi néhány évben került hozzám, amikor a leges-legelső esszéit is elovastam. Nem a Közöny, A pestis és a Bukás című nagy regényei, hanem a Nász, a Nyár, a munkásságnak kezdeti fázisából származó esszéi állnak hozzám a legközelebb. Utána pedig Az első ember című, torzóban maradt regénye. Camus azért áll közel hozzám, mert döbbenetesen eltalálta azt az életérzést, amit a legegyszerűbb szóval abszurdnak neveznek. De azóta sem tudott túllépni rajta sem a társadalom, sem a világtörténelem, sem a hétköznapi emberek a maguk életében: hogy naponta szembe kell nézni szörnyűségekkel, hogy ezzel a tudattal együtt kell élni - azzal, hogy meghalunk. A szomszédban bombáznak, a tévén keresztül látsz mindent, és minderről nem tudsz nem tudomást venni. Ugyanakkor pedig fognod kell magad, meg kell innod a pohár sörödet, ezzel a tudással kell rágyújtanod - élned.

 

 

Teljes interjú: (hangszórót kapcsold ki)

http://terezapu.freeblog.hu/archives/2005/10/23/Egy_j_kis_beszlgets_Tth_Erzsivel/

 

tec
hurráoptimista Creative Commons License 2007.01.14 0 0 187

Szia mosoly'!

 

Nem, egyáltalán nem ciki, miért lenne az? (A topiccím az én - meglehetősen szűkös - irodalmi műveltségemet tükrözi, figure-head-ként én akkor Camus-t tartottam a legnagyobbnak, és egyelőre ebbéli meggyőződésem nem változott :-). Ugyanakkor köszönöm a listát, nem kérdés, hogy az összes kimaradt könyvet elolvasom, utána meg önkéntelenül is véggigondolom a véleményem - akár pro akár kontra -, és ha kell, revideálom azt.

Előzmény: Törölt nick (186)
Törölt nick Creative Commons License 2007.01.07 0 0 186

bár lehet ciki, hogy szegény Camus-t pont a topikjában harmadiknak hoztam ki, na mindegy.. :)

 

mitőbb egy deklaráltan nem-egzisztencialista író (ráadásul náci-kollaboráns!) ráver a nagyokra (Sarte, Camus), de akkoris: a "Voyage au bout de la nuit" számomra AZ egzisztencialista regény

Előzmény: Törölt nick (185)
Törölt nick Creative Commons License 2007.01.07 0 0 185

"egzisztencialista" (?) regény top10

 

1 Louis-Ferdinand Céline: Utazás az éjszaka mélyére
2 Jean-Paul Sartre: Undor
3 Albert Camus: Közöny
4 Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból
5 Franz Kafka: A kastély
5 Samuel Beckett: Molloy
7 Thomas Bernhard: Fagy
8 Abe Kobó: A homok asszonya

9 Hans Henny Jahn: Óloméj
10 Alberto Moravia: Unalom

:)

Marlenka Creative Commons License 2006.08.27 0 0 184
Néha az az érzésem, a tömegeket el kéne tiltani bizonyos dolgoktól..aztán lehurrogom saját magam és reménykedem benne, tízből egy ember talán megérti Camus-t. Nem egyszerű, tudom, lehet ez egyfajta szűrő is, ki mennyire...
Előzmény: hurráoptimista (181)
hurráoptimista Creative Commons License 2006.08.24 0 0 183
Hát igen, ebben van valami... Sajnos. :-(
Előzmény: KMG (182)
KMG Creative Commons License 2006.08.24 0 0 182

Ugyan, mit tudhat Camus a közönyről, amit Bush nem? :)

Előzmény: hurráoptimista (181)
hurráoptimista Creative Commons License 2006.08.17 0 0 181

"Bush szóvivője szerint az elnök "érdekes, gyors olvasmánynak" nevezte a könyvet..." (ti. a Közönyt)

 

Vicces:

http://index.hu/politika/kulfold/bsh9360/

Marlenka Creative Commons License 2006.07.14 0 0 180

bár hívő emberként az egzisztencializmus annyira nem találkozik a meggyőződésemmel

 

Szerintem a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást, ha belegondolsz abba, hogy az egzisztencialisták egyaránt példakápüknek tekintik Kierkegaard-t (akitől aztán a protestáns teológia egy új ága, a dialektikus teológia is kiindult) és Dosztojevszkijt-mindkettő a tipikus egzisztencialista Angst-ot a hitben látta feloldani:)

Még a német követők sem tértek el ettől annyira szerintem, csak az amber manapság hajlamos az "egzisztencializmust", mint fogalmat, beleszorítani annak a néhány-egyébként nagyon jó-francia baloldali író-filozófusnak a művébe, akiknek a neve mostanában népszerű.

 

Mondjuk tény, az egzisztencializmus alapvetően elég negatív életérzést sugall, a vallások pedig optimisták...

Előzmény: KMG (179)
KMG Creative Commons License 2006.07.12 0 0 179

Üdv!

 

Camust én is imádom, bár hívő emberként az egzisztencializmus annyira nem találkozik a meggyőződésemmel. A pestis viszont egyik kedvenc könyvem, nem csak, mert szenzációsan írta meg, hanem mert egy keresztény számára is fontos kérdéseket boncolgat és segít válaszokat keresni. Egyetems igazságokat boncolgat, és... nem is találok szavakat. Életem egyik nagy álma írni egy regényt, amely úgy kezdődik: Egy amazon lovagolt végig... Most nincs itt a könyv, nem tudom szó szerint idézni, de tudjátok, mire gondoloK!

 

KMG

hurráoptimista Creative Commons License 2006.04.08 0 0 178

Tegnap megvettem Szegeden.

 

És ezt is:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Az "életfájdalom" kifejezés a XVIII. századból származik, de a rossz közérzet, amit jelöl, azóta létezik, amióta az ember életének értelmét keresi. Már az ókori orvosok is leírtak depressziós tüneteket mutató betegeket, és növényi alapú orvosságokat javasoltak gyógyításukra. Ugyanebben az időben a filozófusok is elgondolkodtak a "lélek betegségeinek" furcsaságain
Életuntság, acedia, búskomorság, levertség, nyugtalanság, spleen, nihilizmus, csömör, szorongás, depresszió - az életfájdalom sokféle formában jelent meg az idők folyamán, de mindegyikük az emberi létezés rossz érzésével függ össze. Lucretiustól Schopenhauerig tisztánlátó gondolkodók egész serege vette górcső alá ezt a rossz érzést. Arisztotelésztől Dosztojevszkijig sokan a "kiemelkedő emberek" jellemzőjét látták benne. Aiszkhülosztól Shakespeare-en át Cioranig a nyugati kultúra legkiválóbb szerzőit ihlette meg ez az életérzés. Prométheusz sorsa elleni lehetetlen lázadásától a szabadság csapdáival magát szembe találó modern ember szorongásáig könyvünk azt mutatja meg, hogy az életfájdalom az ár, amit a gondolkodás fejlődéséért fizetnünk kell."

Előzmény: out of order (174)
hurráoptimista Creative Commons License 2006.02.09 0 0 177
Ennyi? Camus megér 177 hozzászólást, oszt kész?
hurráoptimista Creative Commons License 2006.01.07 0 0 176

Abszurd irodalomról, filozófiáról, ilyesmikről... Riport:

http://www.c3.hu/scripta/lettre/lettre41/milosz_brodszkij.htm

hurráoptimista Creative Commons License 2005.12.12 0 0 175

Aha... Hát... Talán, majd, vagy mégsem... :-)

 

Köszi a könyvajánlót! Még hülye műszakis koromban olvastam a novellákat az 1-es villamoson, általuk lett igazán kedvencem Camus. A könyv persze nincs meg (hacsak nem nyúltam volna le a Szabó Ervin könyvtárt :), úgyhogy örülök, hogy szóltál. Amint megjelenik, lecsapok rá, kötelező.

 

Hogy tetszik a lenti esszé-féle? Véleményt várok, őszinte kritikát, ne kímélj (mi maradt ki szerinted, Te hogy látod, ilyesmik...)! :-)

Előzmény: out of order (174)
out of order Creative Commons License 2005.12.12 0 0 174

elfelejtettem a logint - komolyabb webszerkesztői ismeretek kelle(né)nek hozzá - úgyhogy a projekt picit[?] pihen.

 

viszont:

http://www.europakiado.hu/index.php?l=h&s=3&n=934

Előzmény: hurráoptimista (173)
hurráoptimista Creative Commons License 2005.12.11 0 0 173

out of order (ex-OutsideR)!

 

Mi a helyzet ezzel: http://members.chello.hu/f.csima/

 

Ne sikkadjanak el az ilyen ötletek, nyomot kell hagyni! És ez nagy ötlet. Remélem, nem csak volt...

hurráoptimista Creative Commons License 2005.09.12 0 0 172

CAMUS HALÁLFELFOGÁSA, MEGJELENÉSI FORMÁI A „BOLDOG HALÁL” ÉS A „SZISZÜPHOSZ MÍTOSZA” C. MŰVE ALAPJÁN

 

Camus „halálfelfogására” a munkássága alapján érdekes módon nem tűnik egységesnek. Ehhez két művet veszek alapul, a Boldog Halált és a Sziszüphosz Mítoszát.

 

Boldog halál  

 

Camus főhőse, Meursault a jelenben él, egyszerre tudatosan és öntudatlanul. Nem tudni, hogy ez a tudatosság (illetve öntudatlanság) egy hosszas gondolkodás következménye, vagy épp egy eredendő, naiv, gondolattalan (vegetatív) állapot. Camus regényében megfogalmazott saját halálfelfogása szempontjából ennek nincs is jelentősége: lényegtelen, hogy „jelenben élés” állapotába valaki tudatosan, önreflexió következtében, vagy egy nem tudatosult, kvázi-állatias, „bele-a-világba-való-élés” útján jut el. Meursault felismeri, hogy az emberi élet, minden gondolat, minden cselekedet alapvetően értelmetlen, különösen a mindent lezáró halál szempontjából, de ő az, aki képes ezzel a tudattal együtt élni, felülkerekedni az emberiséggel egyidős, „rettegett halál” archetípusán. Paradox módon egyszerre idegen, és egyszerre teljes résztvevője ennek a világnak. Egyszerre nézője és szereplője életének. A helyzetek, emberek egyszerre reálisak, in concreto értelmezhetőek és ugyanakkor illékonyak, álomszerűek, illuzórikusak is. Nem tekinti se többnek, se kevesebbnek a halált, mint egy, az életet lezáró elkerülhetetlen aktust, amely önmagában nem jelentősebb bármely életeseménynél, legyen akár az egy éjjeli szellő, vagy egy alma az asztalon. Képes arra a pluszra, hogy felismervén az elkerülhetetlen véget, saját életébe „internalizálja” a megfoghatatlan halált és ez a motívum az, amely M. sztoikus, rezignált életszemléletét egyfajta derűs nyugalommal tölti el. M. ambivalensen áll a világhoz: nem veti meg az érzéki örömöket, megmarad esztétikai érzéke és igénye, sőt, valósággal kergeti ezeket, miközben kimondatlanul is belengi minden cselekedetét (illetve: cselekvéstelenségét) az elmúlás. Cinkos és cinikus módon áll a világban, emberek, nők, történések közepén, nem retteg semmitől: készen áll. Kívülről szemlélve őt talán bizarrul hat, de belül nem az: komfortérzetét az a tudat határozza meg, hogy bármely nap a végső lehet, és minden másodperc, minden életpillanat önmagában egy univerzum, amelyet a lehető legintenzívebben, legtöbb érzékkel (lenne) szükséges megélni, átélni. Belátja azonban, hogy ezt a kiteljesedett életet nem tudja kispolgári bilincsbe verve élni, ehhez anyagi függetlenségre van szüksége. Számára semmi sem szent: ölni is képes ezért. Éppúgy képes szemlélni, átérezni az élet adta minden fűszert (a természet, az évszakok csodáit, tájakat, nőket), ahogyan egy ilyen „tudatos öntudatlansággal” leélt élet után képes megélni és elfogadni a kikerülhetetlen halált: boldogan.

 

Összefoglalva:

 

Camus halálkoncepciója ebben a regényében nem a konvencionális halálképet festi le; azt a sugallja, hogy a halál „megszelídíthető”, azáltal, hogy időbenisége relativizálódik: nem mindegy, hogy a létbevetett individuum fiatalon, még előtte álló élete valamely pillanatában tekint halálra, vagy egy szubjektíve tartalmasnak ítélt, már leélt élet után találkozik a halállal. Ebben a felfogásban a halál tehát nem valami rettegett záróaktus, hanem egy tudatos, vagy nem tudatos módon kialakult (abszurdnak mondható) szemléletet követően „beépíthető” az emberi életbe, amely élet ebből az aspektusból nézve kizárólag szubjektíve értelmesnek, leélésre érdemesnek mondható. Nem lázad a halál ellen, hanem elfogadja azt, nem szorong tőle, hanem épp erőt merít belőle, nem az életnek mindenáron való tervezését, keretekre, konformizmusra való törekvést tartja fontosnak, hanem inkább az élet folyamával való együttsodródást, az életadta lehetőségek minél nagyobbmérvű kiaknázását, amelyhez alapul egy sztoikusan bölcs, derűs szemlélet szükségeltetik. A halál nem a Legvégső Rossz, csupán egy záróakkordja egy olyan életnek, amely élet pillanatainak minél teljesebb kihasználásáért mindenki önmaga felelős. Boldognak lenni, tartalmas életet élni ebben a szellemben tehát döntés, választás kérdése, és az így leélt életre a halál csak i-re a pont: bekövetkeztével szentesíti azt.

 

Sziszüphosz mítosza  

Míg az előző camus-i halálkép a maga komplexitásában is egyfajta kiutat jelenthet az esendő ember számára, addig a Sziszüphosz mítoszában vázolt halálkép korántsem ilyen, sőt, alapjában véve ellentéte annak. Már a mű első mondata megadja a komor hangulatát ennek a másfajta halálértelmezésnek: „Csak egyetlen igazán komoly filozófiai kérdés van: az öngyilkosság.” Másféleképp komplex itt a halál: nem az emberi élet végessége szempontjából értelmeződik, nem relatív módon felfogható életesemény, hanem önmagában álló, abszolút történés, amely önmagában is bizonyítja az emberi élet abszurditását, esetlegességét. Minden emberi élet egyformán abszurd a „mozaik-jellegénél” fogva: megszületés (miért? kihez? hova? mikor?, stb.), majd az egész életet behálózó hétköznapi események irracionális láncolata, a fatális baleset potenciális lehetősége bármely pillanatban, majd eljön a hanyatlást követően az egész kéretlen létezést megsemmisítő kegyelemdöfés, a halál. Camus halálképe itt tragikus, nem tud, és nem is akar elmenekülni a halál, mint a Legvégső Rossz tekintete elől. Nincs esély kezelni a halált, nincs remény arra, hogy az egyén kitörhessen ebből a létből (hacsak öngyilkosság árán nem, amely azonban közvetve ismét a lét abszurditását bizonyítja), ahol minden másodpercben a halál ténye árnyékolja be a legapróbb és legnagyobb emberi tetteket is – szánalmasan jelentéktelenné téve azokat. Az egyetlen esély kilépni ebből az abszurd létből paradox módon pont a halál segítségével történhet meg: az „értelmetlent” a halál képes egyedül ebben a filozófiai szemléletben „értelmessé” változtatni. Camus ugyan megkísérel egyfajta „hidat” emelni az áthidalhatatlan emberi élet, azok képlékeny értékei és a mindent megkérdőjelező, elpusztító halál között, de szemben a Boldog Halál-ban kifejezett „megszelídített”, hétköznapi szintre transzformálható halálképpel, ez itt csak részlegesen, erőltetetten, és legfeljebb teoretikus szinten sikerülhet neki: az emberi életbe praktikusan integrálható módon nem. Nem sikerült kibékítenie Camus-nak a kibékíthetetlent: ellentmondásba került ő is, hisz ő volt az, aki az érzéki jelent tartotta fontosnak (ennyiben életigenlő), de ő az, aki esszéjét ezzel a mondattal zárja: „Boldognak kell elképzelnünk Sziszüphoszt”. Ettől még azonban a mítosz „üzenete” továbbra is érvényes marad: nem szabadul meg az emberiséget, emberi életet szimbolizáló Sziszüphosz a vak és végeláthatatlan gyötrelmétől, amely bizony folytonos, kilátástalan, és a „transzcendens most”-ban, az örök jelenben zajlik. Az emberiség élete folyamatos szélmalomharc a halállal szemben. A kikerülhetetlen győztes pedig a mindent betöltő abszurd marad.

hurráoptimista Creative Commons License 2005.09.08 0 0 171
hurráoptimista Creative Commons License 2005.09.08 0 0 170

Aki olvasta és szerette a Közönyt, annak mindenképp ajánlom a "testvér-regényt": "Boldog Halál".

 

(Az első kiadás 1984-es, így antikváriumokban érdemes kutatni... Egy másik kisebb kiadó /Fiksz Kiadó/ kiadta később, a '90-es években, de annak beszerzése gyakorlatilag lehetetlen...)

 

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!