Igaz, zspeti. Apróbb, az adózó számára ELŐNYÖS változások szoktak lenni év közben is, különös tekintettel a választások évére.
De kizártnak tartom, hogy kijelentse a parlament/kormány/APEH, hogy az idei évre vonatkozóan nem lehet igénybe venni a kedvezményt. Nevezz futóbolondnak vagy hurráoptimistának, de azt gondolom, ennél már ezen a tájon is erősebb a jogbiztonság.
Emellett azt sem tartom valószínűnek, hogy lényegesen szigorodni fognak az SZJA jóváírási szabályok. Túl nagy felület volna a politikai támadásoknak, és úgy tűnik, a jelenlegi kormánypártok valamennyire tanultak a tandíjas történetből.
SZJA törvényt az előző évben meg kell hozni. Írod. Ne röhögtess! Gondolj a tavaly szeptembertől megváltoztatott adómentes minimálbérre! (Amivel persze elvileg egyetértek, csak olyan cégnél dolgozom ahol bérszámfejtéssel foglalkozunk és ezek az előre nem tervezhető húzások igencsak összekuszálják a jól felépített informatikai rendszereket.) Sok más példát is lehetne hozni az évközben nem tervezhető húzásokra (használt lakáshoz hiteltámogatás, szoc.pol kedvezmény emelése, stb) Ebben az országban az előző 12-13 év nem a kiszámíthatóságáról volt nevezetes. Minden évben, minden kormánynak volt valami igen "okos" ötlete, ami nem várhat január 1.-ig! Máshogy írva: még egyetlen kormány sem tudta úgy meghozni a döntését kb. júl 1.-ig, hogy emberek!!! január 1-től az alábbi szabályok lesznek érvényesek .... és ezek egy egész évig biztosan érvényben maradnak!
Azzal az APEH-os körlevéllel kapcsolatban igen hitetlen vagyok. Mostanában veszek én is lakást, hitelre. Tavaly év vége felé több, egymástól független, "biztos" forrásból is tájékoztattak, hogy most januártól megszűnik a köztisztviselői kedvezmény. Nem szűnt meg.
Ami biztos, hogy változás legfeljebb a jövő évre vonatkozóan lehetséges, hiszen az N. év adózásával kapcsolatos szabályokat (ha jól tudom) az (N-1). év novemberében meg kell hozni.
A hiteltörlesztéssel kapcsolatos SZJA-kedvezmény paramétereit pedig (tudomásom szerint) pénzügyminisztériumi rendelet szabályozza. Ha az változott volna, már rég rárepült volna a sajtó. Ha nem változott, akkor pedig nem lehet róla körlevél az APEH-ban.
Az SZJA kedvezmény eltörléséről állítólag az APEH-nél már megkapták a körlevelet, tehát arra inkább ne számítsatok!
Ha adhatok még egy jó tanácsot az új hitelfelvevőknek, azt is mérlegeljétek, hogy melyik banktól veszitek fel a hitelt. Nem biztos, hogy megéri a legolcsóbbat választani. Pl. egy takarékszövetkezetnél sokkal udvariasabbak, és gyorsabb az ügyintézés, mellesleg nem követnek el sorozatos jogszabálysértést stb.. mint velünk annál a bizonyos országos nagy banknál.
A tervezésről annyit, hogy vegyétek figyelembe, hogy a jogszabályok képlékenyek, a kamatok és a támogatások változhatnak, a fizetés is emelkedhet, egy a lényeg nem szabad túlvállalni a törlesztőrészleteket, mert bármi adódhat.
Én nem arról beszéltem, hogy most meg lehet mondani, mi lesz 20 év múlva.
Arra gondoltam, hogy ha már előre látsz bizonyos változásokat (tudod, hogy 5 év múlva új lakást szeretnél, 3 év múlva másik kocsit, lesz gyereked max. 10 éven belül...stb) ezekre a változásokra, fel lehet úgy készülni gazdasági értelemben, hogy sokkal jobban kerüljél ki az ügyből, mintha akkor "tűzoltás" jelleggel döntesz valamit. Persze azt nem tudta senki megmondani 10 éve hogy idén USA megtámadja Irakot, de az olyan változásokkal se szoktunk előre törődni, amit majd ha aktuális lesz, nagyon sokféleképpen lehet befolyásolni.
Ez így rendben van?
Pedig higgyétek el, lehet több tíz évre előre is tervezni.
Vegyünk egy átlagos kereső embert: havi átlag nettó 120ezer Ft, élete során 1-2 nagyobb hitel, 1-2 biztosítás, 1-2 lízing, befektetések, folyószámla, adózás. Egy csomó pénzügyi szolgáltatást igénybe veszünk általában.
Óriási különbség lehet (milliós nagyságrendű), ha ezeket tervezetten, pont akkor veszed igénybe és pont oly módon, amikor és ahogyan neked helye van/lesz a gazdálkodásodban, vagy csak ad hoc, mint ahogy általában csináljuk.
Egyszerűen kicsit távolabb kell gondolkodni, tervezni, mint "a holnapi nap".
Vagy?
Én is csak rebesgetni hallottam a dolgot, és főleg az utóbbi 1-2 hónapban.
Remélem egypár évig nem nyúlnak hozzá, bár ha valahol lyukakat kell betömni, valszeg erre tenyerelnek rá először.
Mellesleg, bár elég tájékozatlan vagyok, úgy tudom az EUs szja kulcsokat übereljük, szóval ez a visszaigénylés valahol a kompatibiltást szolgálja. :o)
Hát, annak idelyén, amikor a jelenleg hatalmon lévők a választások alőtt a lakáshitel-politikájukról meséltek, akkor azt mondták, hogy a bérlakás programot, és nem a lakásvásárlást kellene inkább támogatni - mert "máshol" (nyugat?) így megy. Akkoiban hallottam olyanokról is, hogy ilyen, hogy SZJA-visszaigénylés (illetve annak megfelelő dolog) Európában, ahova tartunk szintén nem nagyon van, ezért valószínbű, hogy néhány éven belül nálunk is megszűnik... Kompatibilisek leszünk ;-))
Bocs, ha hülyeséget beszéltem, ezek mind csak hallomásból szerzett információk: sőt, még az is lehet, hogy csak álmodtam ;-))
De a lényeg: amíg van,örülök neki, és ha 3-4 év múlva összejön belőle valamennyi pénzmag, akkor azt Isten ajándékának tekintem, és pl. új autó vásárlására fordítom ;-))
Ez az "egyenlőre itt van még az SZJA visszaigénylés" mit jelent?
Remélem rémhír, de én is hallottam olyasmit, hogy a kormány felül akarja vizsgálni az évi 240 eFT-os SZJA kedvezményt.
Van valakinek erről mértékadó infója?
Nagyon szomorú lennék, ha így lenne, mert komoly szerepet szántam ennek az összegnek a következő ötéves tervben.
Nálunk is pontosan ez a helyzet, az albérlet majd 20e-rel több (igaz ebben a garázs is benne van) mint a hitel törlesztőrészlete.
(Csak már költözhetnénk, ugye Infomaker.)
Mi egy ideig nullan leszunk a hitel miatt, de szvsz megeri. Harom valasztas volt: vagy eladosodunk (max!!!) 20 evre, vagy egy 30 nm-es lakast veszunk, vagy kivarjuk, mig sajat erobol vasarolhatunk lakast.
A jovovel nagyon nem foglalkoztunk, mi is azt neztuk, hogy most tudjuk fizetni a reszleteket, es akkor nagy gaz nincs. Amugy alberletre tobbet fizetunk most, mint amennyi a SAJAT LAKASUNK havi torlesztoreszlete lesz!
Szerintem képtelenség 10-20 évre előre gondolkodni...
Mi abból indultunk ki, hogy a mostani fizetésünk mellett (reméljük, kevesebb már csak nem lesz ;-)) "kényelmesen" ki tudjuk fizetni a törlesztőrészleteket. Aztán ez mellet (természetesen, hisz anélkül bele sem mertünk volna vágni...) havonta még majdnem ugyanennyit félre tudunk tenni, ha nincs nagyon extra kiadás: autó lerohar, mosogép megsemmisül ;-) , meg hasonlók. Aztán egyenlőre itt van még az SZJA visszaigénylés: na, ezek képeznek némi biztonsági tartalékot arra az esetre, ha átmenetileg valamelyikünk munka nélkül maradna... Szóval mi így számoltunk. Szerintem ennél jobban nehéz bebiztosítania magát az embernek.
Írnátok nekem arról, hogyan terveztek hitelt felvenni? Arra lennék kíváncsi, mit és hogyan mérlegeltek. Az a fontos hogy most megkapd a lakásodat, vagy esetleg arra is gondoltok, hogyan érinti az "X" törlesztőrészlet 20 évig a gazdálkodásodat?