A linzi cikkhez annyit, vajon a linzi újságíró tisztában van azzal mit jelent egy magyarnak trianon? Szerintem gőze sincs arról, amiről véleményt ír. Egyszerüen nem érti meg, hogy a jobboldal segítségével kierőszakolt népszavazásban nem volt jó válasz. Egyszerüen ez tartotta távol a szavazókat az urnáktól. Ugyanis meggyőződésem, hogy az emberek nagyon-nagy hányada azért nem ment el szavazni, mert nem akart "NEM"-et mondani a rossz időben feltett, rosszul fogalmazott, az embereket kényszerhelyzetbe (nem volt tényleges hatástanulmány) hozó kérdésről. Pedig az emberek nagyon-nagy hányada érzelmileg azonosult a kérdéssel, ezért nem szavaztak "NEM"-el (ráadásul érzékelték az érzelmi zsarolást, aminek nem adták be a derekukat).
Ha jól emlékszem, akkor az volt az MSZP-s szlogen, ”Leváltjuk az Orbán Kormányt!”
Le is váltottátok, a mutogatós Medgyessyre.
Aztán a dadogós megyot is! -Gyurcsánny rá!
Kedvesem, 2005. írunk.
A Horn és a Medgyessy Kormány is megbukott. Ugye?
Az Orbán Kormányt csak leváltották.
Igaz, ezért most már kurva sokat kell majd fizetni.
Gyurcsánny rá!
Diktatúra vagy távoltartás a demokráciától?
„A szavazópolgárok nagy részének távoltartása a demokrácia gyakorlásától, a választástól,
-tartós diktatúrát eredményez,
-mivel így csak egy kisebbség dönthet fontos kérdésekben.” -Werber-
Ezzel kapcsolatban találtam egy érdekes cikket, ajánlom mindenki figyelmébe.
„A linzi lap a magyarországi EP kampány kapcsán megállapítja, az MSZP az alacsony választói részvételre játszik. Míg a legtöbb EU tagországban komolyan tartanak a választók bojkottjától, addig a kormányzó MSZP az alacsony részvételben reménykedik. Minél kevesebben járulnak az urnákhoz a nyolcmillió választójoggal rendelkező polgárból, annál kevésbé lesz fájdalmas a kormányt büntető szavazás végeredménye -reménykednek a Köztársaság téren.”
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=223012&rvt=108
Ez a fajta politizálás hosszútávon hatalomban tartja a rossz vezetést, a diktatórikus rendszert.
Erősíti, fenntartja a kontraszelekciót.( Lásd, alkalmatlan Kovács beütése az EU-ba. -Gyurcsány)
Ezt jól tükrözi az EP, a Soproni, és a december 5-én megtartott választások alacsony részvételi arányszáma.
A kirekesztő SZDSZ-MSZP kormány az utóbbi egy évben arra törekedett, hogy minél nagyobb számban távol tartsa a polgárokat a választásoktól.
Milyen demokrácia az, ahol a hatalmat gyakorló osztály -távoltartásra törekszik, arra ösztönzi a szavazópolgárokat, hogy ne döntsenek fontos kérdésekben?
Az utolsó 2 népszavazáson az ellenzék nyert a Kormánnyal szemben.( EP, KÁP.)
A kisebbségi többség akaratát, döntését, a törvényekre hivatkozva -mégsem veszik figyelembe az elvtársak.
Kinek jó ez?
Ezt akartátok?
Mostanra úgy látszik sikerült a népszavazás demokratizálása, mivel a megfelelő választási törvények módosítása híján már nem is lehet népszavazást tartani (mert annak a pár kósza külföldön szavazónak a szavazási lehetőségét most már egyelőre egyáltalán nem oldották meg). Így a topiknyitóban feltett kérdések nem aktuálisak, mivel a legdemokratikusabb a meg nem tartott népszavazás, mert ilyenkor teljesen mindegy, hogy valaki szavaz vagy tartózkodik, elmegy vagy nem megy el szavazni.
A választási törvény gondolom még mindíg kétharmados, úgyhogy nem sok esély van rá hogy a hátralevő szűk két évben meg tudják oldani a problémát. Bár ha addig visszatartanák a fizetésüket (vagy esetleg befalaznák őket a Parlamentbe), akkor talán lehetne gyorsítani az eljárást.
Szerintem, félreérteted a kisgazdát.
Az elvtársak szerint! A kitűzött cél -minél egyszerűbb- elérése érdekében célszerűbb távol tartani a többséget, ha egy kisebbség is dönthet!
Nem ok nélkül -ilyenek a választási törvények.
Azt sulykolják az emberekbe, hogy nincs értelme szavazni, választani, mivel úgy is az van, amit egy kisebbség akar.
Erre jó példa a Nátó és az EU csatlakozás!
A szavazó polgárok több mint ötven százaléka –nem ment el szavazni, nem szavazott!
Szerintem, ez nem normális és nem demokratikus!
De ilyenek a törvények, egy kisebbség is dönthet.
Normális körülmények között ismételni kell!
A kormány felelősége, hogy minél többen dönthessenek.
De az akkori kormány ebben nem érdekelt!
MSZP-SZDSZ!
A döntésből származó felelőség közös, mindenki fizet, az is aki nem szavazott.
Azt mondják, egyesek, hogy hát miért nem szavazott?
Ezt sulykolják bele az emberekbe -cinikusan, hogy szavazni nem kötelező, egy kisebbség is dönthet.
nincs igazad! Persze, mert te azt hiszed neked van. De tévedsz, csak nem tudod belátni. Képtelen vagy felfogni, hogy ez így demokratikus, mert neked nem kell az EU.
Na látod, ezért is vagy te beteg! Te nevezel engem betegnek, mikor annyi eszed sincs, hogy felfogd, hogy igenis demokratikus döntés volt? És te nevezel engem betegnek, miközben kitudja hányadik nickeden értetlenkedsz itt? Na most már elegem volt belöled! Folytasd nyugodtan az értetlenkedést, ahogy akarod.
Agyő Szantana!
„Elegen szavaztak IGEN-nel ahhoz, hogy csatlakozzunk, a többi mese.”
Na látod, ezért is vagy te beteg!
Normális ember ilyet nem ír le!
A demokrácia nem elégség kérdése!
Egyes elvtársak szerint a demokráciát minimalizálni kell.
„A kitűzött cél -minél egyszerűbb- elérése érdekében célszerűbb távol tartani a többséget, ha egy kisebbség is dönthet!”
„Szantana”
Mond, te mit akarsz? Azt hogy a szavazásokon mindig 50% +1 ember döntsön? Ez lenne neked demokratikus? Melyik államban van ilyen tv? Ne nevettes már a hülyeségeiddel.
Az 51.%.-os részvételi arány a normális! Ha 51% megy el, akkor is akkor volt az IGEN szavazatok aránya, hogy nyert volna. Ha a szavazók 76% ment volna el szavazni, akkor is az igen lett volna többségben.
Elegen szavaztak IGEN-nel ahhoz, hogy csatlakozzunk, a többi mese.
Mond, te mit akarsz? Azt hogy a szavazásokon mindig 50% +1 ember döntsön? Ez lenne neked demokratikus? Melyik államban van ilyen tv? Ne nevettes már a hülyeségeiddel.
Elegen szavaztak IGEN-nel ahhoz, hogy csatlakozzunk, a többi mese.