akkor műveld az Ő emlékére. :) Hidd el fájna neki, ha látná, hogy mennyi fájdalmad van. Neki már jó. Ő már békében van. Te is legyél. Maradj meg emlékében, de meg kellene már békélned. (ez nem azt jelenti, hogy el kell felejteni, nem) Ő örökre veled van, most is a szívedben őrzöd emlékét. :) egyszer úgyis fogtok találkozni.
..vagy írj. vagy fess. Nagyon sokat segít. Bár nekem soha nem volt hasonló veszteség az életemben, de az önpusztító gondolatok ellen és a letargia ellen mindig bevált. És mindez úgy, hogy egyszerűen magamtól belemenekültem, azzal, hogy elkezdtem és mintha nem is a kezem írt vagy festett volna. (persze mások számára biztos fércművek, de nem is másoknak készült)
Azt hiszem, nem is hogy lekötnek ezek a tevékenységek, hanem sokkal inkább "kibeszéltetik" a saját fájdalmaidat.
kedves mogorvamamája! hogy vagy? Sokat gondolok rád. Remélem vannak egészen könnyű napjaid is. Maireclarenek igaza van, próbáld belevetni magad valami hobbiba. Sokan azt gondolják a gyöngyfűzés idegőrlő, de nem az. Próbálj fűzni, vagy agyagozni, alkoss, nekem ez segített, mikor padlón voltam, bár az én fájdalmam csak tizede volt a tiednek, de biztos segítenek ezek a dolgok, lekötnek, és nyugalmat is adnak.
Először is: őszinte részvétem...Másodszor: nem hiszek abban, hogy téged büntet így az Isten, vagy a sors, és talán abban sem hiszek igazán, hogy mindenkinek a sorsa meg van írva...Bár még ez utóbbiban talán a legjobban.
Nem tudok hozzászólni a gyászhoz...barátaim haltak meg, iszonyúan fájt, de biztos, hogy az nem ilyen, nem hozzátartozó, ennyire szerintem semmi sem fájhat. Vannak unokáid? Vagy barátnő/feleség aki maradt utána? Bennük él tovább. És bennetek is. Nem szabad azon gondolkodni, mit élt át, fájt-e neki. Mert abba bele lehet őrülni. Tudom, milyen LEHET. Időnként úgy ébredek, ha rosszat álmodok, hogy csurog rólam a víz, vagy folyik a könnyem.Pedig én csak félek attól, amit te már megéltél...
Csak egyet tudok tanácsolni: ha van hobbid, vesd bele magad, még akkor is, ha semmi kedved hozzá. Ha megteheted, utazgass. Nézd a Mónika-showt, hülyítsd magad ilyenekkel, leköt...
hagy időt magadnak, ez kb olyan mintegy bab, mikor elülteted, akkor várni kell picit míg terem, de tudom sokszor már egyből ki akarjuk ásni és a termést le akarjuk szedni. De türelem kell. :)
Reméljük jól van Jucóka, én is gondolok rá. Lehet csak most nincs lehetősége netezésre
Azért járok ebbe a topikba, mert Jucóka "aki nyitotta" olyan szépen meg tudta fogalmazni az érzéseit, szeretném tudni, hogy mi van vele, csak, hogy jól van-e?
...én nem hiszek az előző életben rosszságban... nem tudom, miért szakad az emberre ekkora tragédia. Azt hiszem, a szeretteink elvesztése halálközeli élmény a hozzátartozónak is. Persze, gyermek nélkül nem tudhatom, nem ismerhetem ezt a felfokozott dimenziót...
Bármennyire nem hiszek az isteni közbeavatkozásban és különféle vígaszokban és bármennyire hiszem is a lélek továbbélését és örök voltát, tegnap én is megsirattam a keresztapámat, aki megszabadult innen a hosszú és rettenetes betegségeiből. Nem hiszem, hogy a fájdalom a hitetlenségünkből fakad, sokkal inkább egyfajta bánkódás, hiányérzet, ami elmossa az eltávozott más dimenziókban kiteljesedő létét. Pedig mégiscsak - ha hiszünk a lélek testtől független létében - szabadulás az eltávozás.
Azt hiszem, a gyász a hiány mellett az átmenet különös megélése és átérzése, amely mégsem tud a maga valójában megfogalmazódni a lelkünkben, sokkalta inkább szorongás és letörtség és vádaskodás és sok egyéb más formát ölt...
Nem tudom, milyen a lapjárás, és ki jön most. Tehetetlenül állok a Sors előtt, és félem a jövőt. És szeretném, ha képes lennék majd elfogadni.
akkor itt lenne az ideje elgurítani azt a nagy hatalmas követ a szíved elől, ami úgy megkeményített. Annyi szeretet van még benned mogorvamamája. Biztos van a környéken, egy kis-nagy lány, fiú akinek szüksége lehet a szeretetedre, vagy úgy mint szomszéd, vagy úgy mint kolleganő, ismerős, barát stb. Sajnos az űr mindig ott lesz a szívedben a fiad után, de ha akarod a fájdalmad enyhülhet. Rajtad múlik, ha képes vagy a követ elgurítatni a szíved elől segítséggel, és tudod nagyon jól, hogy ki tud neked segíteni. Bízz benne. Sokat gondolok rád. Ha gondolod írj priviben talk_21@hotmail.com üdv, krumplicsku
Már a topicím is megrendítô - különös, hogy eddig elkerülte a figyelmemet. Márpedig nagy Mikszáth-rajongóként bele van vésve a szívembe a szûlôi gyász, senki olyan szépen, olyan megkapóan nem fogalmazta meg, mint MK: MIkszáth bevallottan Jókai-rajongó volt. Tán irigyelte is - erre jócskán van utalás a Jókai életét feldolgozó írásában. Mégis: Mikszáth úgy érzi, hogy a legeslegnagyobbra becsült példaképének van valami különlegessége. (Durva dolog lenne, ha azt mondanám'hiánya', hisz nyilván MK sem erre gonbdolt) Íme: Jókainak mindent megadott a természet, csak a boldogtalanságot nem: ,,nem volt soha kis koporsó a házában...") Sokszor és napokat gondolkodtam rajta, hogy ez a kitétel, mit is jelent. Örömöt Jókai boldogságáért? Sok m inden eszembe jut - de leginkébb az, hogy Jókaival együtt ezt a boldogtqalanságot én sem éltem át. Hála Istennek. De hogy ezt igazán értékelni tudom - azt ennek a topiknak (is), de fôleg a gyermekét eltemetô Mikszáthtól tudom.
Nekem a 36 éves fiam halt meg vétlen autóbalesetben, ha tudnám ,hogy a halála pillanatában azt érezte amit te leírtál, nem sírnék annyit még három év után is.
Szóval, ha biztos lennék benne, hogy nyugalmat békességet érzett a halála pillanatában nekem is könnyebb lenne.
Attól félek, hogy még a sírban sincs nyugalma, mert a vétkes autóvezetőt három év után sem ítélték el, egy év börtönbüntetést kapott két évre felfüggesztve. Volt képe felmentésért fellebbezni.
Tudom, hogy fordított helyzetben a fiunk nem fellebbezett volna, vállalta volna a felelősséget.
Annyit gondoltam rá, hogy az isten engem miért nem óvott meg ettől a szörnyűségtől ami velünk történt, lehet ,hogy az előző életemben nagyon rossz ember voltam?
véletlenül keveredtem ide, de nagyon megérintett a téma, aki elvesztette gyermekét. A topicnyitó Jucókán el is sírtam magam. Engem is ért autóbaleset - én túléltem. Hadd írjam le tapasztalataimat, talán segít. De még mielőtt leírom, had mondjam el azt is, hogy egyszer mit olvastam a sorsunkról, életünkról.
Azt mondják semmi sincs véletlenül, mindennek megvan az oka, még egy csúnya balesetnek is, egy válásnak is, betegségnek is. Még nem tudjuk lehet sosem fogjuk megtudni, itt az életben lehet, hogy nem. nem tudom miért kell meghalnia egy 12,5 éves kislánynak, vagy akár egy fél évesnek, vagy 3 évesnek. Erre nem is tudok semmiféle magyarázatot, és megérteni felfogni sem fogom sosem. Szóval amit olvastam, nem tudom,hogy csak vigasztalásként írták le, vagy tényleg van benne valami, hogy pl. azért vannak tragédiák, hogy más tragédiáktól megóvjon, pl. lehet ha meghal egy gyermek x évesen de még gyermek és fel sem fogjuk, de lehet kiderült volna, hogy később 18-20 évesen van valami halálos betegsége, és sokkal többet szenvedett volna, míg eltávozik, vagy szül egy gyermeket és akkor üti el az autó, és ott m arad a gyermek árván.
amikor engem elütött az autó, akkor megállt körülöttem a világ, elnémult minden, nem volt se hang, se kép. Nagyon nagy biztonságot, békét éreztem, leírhatatlanul békés érzés volt, semmi félelem. láttam magamat felülről mintha már "szálltam" volna fel, de még ott voltam ég és föld között, kb 2méterre saccolnám, és láttam magamat az autóra ráesve. Nem volt rossz, nem gondoltam arra hogy úristen itt hagyok mindenkit anyut, aput a barátomat. Hanem ilyen csodálatos érzés volt, nagyon nagy biztonságban éreztem magam és békében, szeretet éreztem, nyugalmat.
Szóval én biztos vagyok benne, hogy bárki aki meghalt, annak nyugalma van, és békessége.
Sokszor próbálom előidézni ebben a rohanó kemény világban azt a békét, nyugalmat amit akkor éreztem... és szeretném érezni azt, de tudom amíg élünk nem érezhetjük.
Bárki aki elvesztette a gyermekét, részvétem, nagyon szörnyű lehet, az én szívem is meghasadna, ha elveszíteném a gyerekemet (még nincs), de nagyon szeretnék, (de sajnos eddig még nem jött össze) és át tudom érezni, de gondoljatok arra, hogy jó helyen van. Biztos vagyok benne, hogy jó helyen vannak a hamar elment gyerekek. Isten megakarta őket óvni valami szörnyűségtől, ami a későbbiekben érte volna őket. Kérjetek erőt, hogy Ti is tovább tudjatok menni, és sosem feleditek el őket, mert ott lakoznak a szívetekben. Azt mondják mindennek megvan az oka, egyszer majd meg tudjuk mi miért történik. Ti azt a kérdést teszitek fel, hogy miért mentek el a gyerekeitek, de a gyerekek lehet, hogy azt mondják, jaj de jó, hogy elmentünk. Nem tudom, de azt a nyugalmat, békét, szeretet, amit akkor éreztem, mikor elütött az autó, semmilyen más életteli helyzet nem adott még vissza. Hasonlót igen, de azt nem.
Szia Jucóka....régen beszélgettünk már,....akkor más nevet használtam, teljesen mindegy, melyiket, úgyis ki fogod találni, tudom. Nagyon-nagyon régóta nem topicoztam, de ezalatt az idő alatt rengeteget gondoltam rád, pedig sosem találkoztunk, nem ismerlek igazán. Hogy vagy? Mi történik veled, veletek, a családoddal? Jól vagy mostanában, dolgozol? Annyit gondoltam rád, meg a topicodra.
Azt hiszem, értem, mire gondolsz... igazat megvallva nagyon hosszú ideig a családomat elkerülték a halálesetek, legutóbb egy -az utolsó- nagyszülőm távozott néhány éve, és előtte vagy harminc évig megkímélt a sors a családi gyásztól. De megértem azt, amit írsz.
Köszönöm együttérzésedet. Azóta már lassan hét esztendő telt el, és nem is tudom hogy fogalmazzak, hogy a valóságot pontos kifejezéssel leírjam :
- lehet, hogy furcsa lesz - Ő lassan "kimarad a mostani, hétköznapi életünkből". Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne gondolnánk Rá, vagy elfelejtettük volna - de neki csak múltja van az életünkben, hiszen évek óta " nem történt semmi" Vele kapcsolatban...
Hogy nem fáj -e ? Dehogyisnem ! - néha elviselhetetlenül...
A balatonra azóta sem járunk - bár kétszer muszáj volt lemennem hivatalos kiküldetésbe. Ültem este a parton, és átkoztam a nagy vizet - lehet, hogy a pár éve történt alacsony vizszint is ennek tulajdonítható ( bár azért ezt magam sem hiszem...)
Amint korábban írtam a tárgyalás(ok) után sem lettem sokkal okosabb - de azért örülök, hogy ott voltam, mert kimondva-kimondatlanul szinte azt kérdezték a "terheltek" ügyvédjei: sajnálják, ami történt, dehát mit akarok - feltámasztani úgysem tudják...- Hát helyretettem ott, amit az Ő nevében helyre kellett tennem...
Hanem hogy legyek egészen őszinte : manapság a hétköznapok tennivalói közt nem mindíg gondolunk rá - inkább, ha egy-egy tárgyat előveszünk Tőle, vagy emlékszünk egy (családi) eseményre -. Mostani napjainkat - szerencsére - kitölti két gyönyörű egészséges 4,5 (fiú) és 2,5 (leány) unokánk - életünk napsugarai...
magam is vitorlázó voltam, de már évek óta nem járok le a balatonra. Amikor ez a rettenet történt, napokon, heteken át kaptam magamat azon, hogy révetegen azon a baleseten járatom a gondolataimat. Mint jogosítvánnyal rendelkező hajós mindig rettegtem az ilyen balesetektől, emiatt is mélyen megrázott a történet és akkoriban folyamatosan igyekeztem magamban rendberakni, hogy mit is kellett volna akkor helyesen tenni, mit kellene máskor a hasonló balesetek elkerülésére tenni... Ismeretlenül is sokat gondoltam Rád, Rátok is, mélyen együttérezve Veletek a tragédia miatt.
Látásból ismertem a másik áldozatot, és végtelenül megrendített az, hogy lányod a segíteni akarás miatt került vízbe.
Ahogy beleolvastam a topicba, nekem egy személyes történet jutott az eszembe. Keresztapám 34 évesen halt meg autóbalesetben még 1971-ben. Egyszer - már 2000.év körül - látom nagymamámat, hogy nagyon elmélázott. Kérdem: mire tetszett gondolni? Ő: Lajos bátyádra. Én: Milyen gyakran tetszik rá gondolni? Ő: Minden nap.
Amíg élek ezt nem felejtem el, főleg ahogyan mondta.
Az én legnagyobb fiam a 36. születésnapja után halt meg vétlen autóbalesetben, de én azóta minden kisbabában az Ő tekintetét keresem, hiszek a reinkarnációban, csak igy tudom elviselni a hiányát. Jucóka irdd meg hogy vagy. Űdvözöl Mogorva édesanyja.
Jucóka!
Tudom, hogy a kislányod szerveiből jutott az arra rászorulóknak, (Amiért nagyon tisztellek, hogy felajánlottad.) de szerintem az én 2002-ben született kisfiamnak talán a lelkéből jutott egy darab. Nagyon eleven, és ráillik az általad leírt viselkedés. Bízom benne, hogy a reinkarnáció megosztható...
Legalább hidd azt, hogy a lelke tovább él másban!
Kedves Judit!
Mi van veled mostanság? Végigolvastam a topicot, és sokszor szökött könny a szemembe. A kisbetűs balatonos hozzászóló (Bocs, hogy nem emlékszem a névre.)története is szörnyű volt. Remélem, hogy jól vagy, és megvárod az unokád megszületését. (Mindegy, hogy mikor lesz, de neked ki kell várnod!)
Ahogy Ákos énekli:
"Nézz rám, és most láss bennem mást, mint amit eddig láttál, eszmélj föl, és láss bennem mást!"
A kétéves kisfiam is ezt énekli.
A kislányod szomorú lesz, ha nem lát téged boldognak ezen a világon. Lehet, hogy a kis Laura már reinkarnálódott, és talán egy macska, kutya, vagy másik ember képében újjászületett, és hozzád dörgölőzött, esetleg a zsúfolt villamoson rebegett el egy köszönömöt...
Nagyon sajnálom, elszomorít ha arról hallok, hogy egy gyermek halt meg. :o((((((
Tudom, hogy mit érezhetsz,évekkel korábban a vőlegényem halt meg autóbalesetben. Ő vétlen volt.
Azt tudom tanácsolni, engedd el Őt. Hagyj neki egy helyet a szívedben, ezen a helyen a közös szép emlékeiteket őrizd. Idővel ez a fájdalom tompulni fog, de elmúlni soha :o(
Ha úgy érzed, egyedül nem tudsz megbirkózni vele, inkább kérj segítséget szakembertől (nekem 2 évembe telt, mire "észhez" tértem).
Ha gondolod, bármikor szívesen meghallgatlak! Ha tudok, szívesen segítek!
Minden jót!
