Prazská Stovka (Prágai Százas) 137 km - 4250 m szinttel teljesítve 30 óra 30 perc alatt.
Ez aztán most tényleg egy EXTRÉM kihívás volt. Azóta is ha belegondolok néhány részre, erőteljesebben lüktet a szívem..
Ferivel és Mariannal utaztunk ki péntek reggel Tatabányáról a célt adó Kravare településre. Meglepően hamar kiértünk, így volt időnk még bőven a vonatig, de inkább ez mint a kapkodás.. A logisztika a következő volt a rajthelyszínre: Vonattal át Lovosicére. Na itt már problémák adódtak, mert negyed órát késett a vonatunk, így biztosak voltunk benne hogy lekéssük a 4 perc csatlakozást. De nem volt nagy gond, állítottam föl B tervet is. Nagy szerencsénkre a másik vonat is 18 percet késett, így maradt az "A" verzió. Ez a vonat a Prágai főpályaudvarig vitt minket, ott pedig kényelmesen elértük a következő vonatot, de ezzel már csak egy megállót mentünk Praha-Smíchovig. 2,5 km gyaloglás következett az iskoláig ahol a regisztráció volt. Közben hatalmas pelyhekben hullott a hó, nem győzték takarítani a prágai peremkerületben. Izgultunk mi vár ránk, a hó pedig csak esett és esett..
Megérkezvén az iskolába, még zárva volt, de volt egy kis előtér ahol le tudtunk pakolni. Én elmentem megkóstolni a helyi finom söröket addig. Milyen jó volt bentről, jó melegből nézni a hóesést.. Kb 20:30-kor visszamentem a suliba, ahol már azért volt élet, és sok-sok ismerőssel váltottam néhány szót. Rengetegen, majd' 240-en indultak a hosszú távon. Résen volt a szemem, mert mikor a regisztráció elkezdődött, pillanatok alatt kilométeres sor keletkezett. Én az elején voltam szerencsére, így megkapva itineremet volt időm tanulmányozgatni, és pakolászni. A rajt hivatalosan 23 órakor lett volna, de a sok induló miatt végül 23:22-kor indultunk el egy gyönyörű szép múzeumtól.
A ruházatom most nagy dzsekiből, és szabadidő nadrágból állt, nem akartam nagyon futkorászni, de óvatosan azért ebben is lehetett. Mindenkin spéci futóruha.. Én a biztos teljesítésre törekedtem, időtől függetlenül. Ugyanis ha ez a túra megvan, akkor teljesítem az EKUT sorozatot, ami három téli hosszú 100 km fölöttiből állt, és meseszép érem az extra díjazása, na meg persze az elismerés az ottani sporiktól..
Az útvonalról még egy picit: Az első 20 km végig Prága külső részein kering, gyakorlatilag szinte semmi szintkülönbséggel. Utána nagyon hosszú sík, unalmasabb részek következnek, kevesebb látnivalóval. Ez azt jelentette hogy a túra első 60 (!) km-ében szinte alig volt szintkülönbség. Na de aztán ami utána jött..
Őrsi Bálinttal indulunk neki a túrának. Nem beszéltünk semmit össze hogy együtt megyünk, vagy külön megyünk, de most egyelőre így vagyunk. Kacskaringós lépcsőkön át emelkedünk egy igen szép erdei parkban a túra legelején. Meglepő, mert pillanatok alatt kettő tajná kontrolá (titkos ellenőrzőpont) is akadt, aztán ezzel le is lett tudva az összes :) Átmegyünk egy váron keresztül, majd következik a 3 km-nél levő Petrinská kilátó. Ez egy óriási, majd 10 emelet magas kilátó, gyönyörűen színesen kivilágítva. Na hol volt az ellenőrzőpont? A legtetején :) Ivanát köszöntöm, ő igazolja itt jártunkat. Szerencsére máshol kellett lemenni mint ahol fel, mert másképp igen érdekes lett volna a tömegnyomor.. Továbbra is Prágában túrázunk, futók jönnek-mennek, mi Bálinttal gyalogolunk.
A problémám mindössze az volt hogy ha már egy icipici emelkedő jött esetleg, már dög melegem volt a nagykabátban. Ennek nagyon nem örültem, de később szerencsére kiderült hogy nagyon is jól tettem hogy ebben indultam el. Az MKMK túrák főszervezője Slavo érkezik mellénk, dumcsizunk kicsit vele. A 240 ember hamar eloszlik, és mire az 5. km-hez érünk, gyakorlatilag alig vannak körülöttünk, sőt van amikor senkit sem látunk. Parkokon keresztül haladunk, és figyeljük a fényvisszaverő nyilakat, mert bizony a városokban lehet a legjobban eltévedni.. Zajlik az éjszakai élet, illuminált alakokat kerülgetünk párszor. Átkelünk egy hídon a Vltava folyón, majd egy erdőn keresztül érkezünk meg az érdekes nevű Na Farkach filces ellenőrzőpontra. Bálinttal jót röhögünk, nehogy valaki hű legyen az ellenőrzőpont nevéhez, és pórul járjunk :)) Egy kisebb meredek emelkedőn előzzük vissza Slavot. Lefele jön egy igen csúszós rész, itt Bálint ellép amíg én szerencsétlenkedek. Azt hittem innen már végleg egyedül túrázok tovább. Visszajutok a Vltava folyó partjára, és a túra során először 15 km-nél haladok jelzett turistaúton a P-on egy picit. A hó folyamatosan nem esik, hanem szakad, és a környező autók már egyáltalán nem látszanak ki. Szerencsére a sok futó szépen letaposta az utat előttem.
A Spicka nevű kilátópontnál ikszelek ismét a filctollal, és gyönyörködnék a panorámában, már ha lenne. Most már 20 km-nél járok, és végleg magam mögött hagyom Prágát. Ismét unalmasabb részek jönnek-mennek, majd 22 km-nél elérem a túra első frissítőpontját Klecany-ban. Nocsak, Bálint is itt tanyázik még. Nem véletlen, ugyanis szuper meleg tésztalevest szolgálnak fel, ráadásul még repetázni is lehet. Egy helyben állva borzasztó hideg van... Bálint ismét hamarabb lelép, én még élvezem a finom meleg leves zamatát. Egy pici emelkedő után a ponttól mindössze 300 m-re van a következő filces igazolás. (amúgy a túrán összesen 40 filces igazolópont volt, plusz az élők. Aki egyet is kihagyott valami ok miatt, az kapásból 1 óra büntetést kapott a célban. Ha kettőt, akkor 2 óra, stb. Szóval igen kellett figyelni, és járatni az amúgy is fáradt szemeket).
A Klecanská kilátópont tetején egy kereszt állt, innen egész szép kilátás adódott, de a szakadó hó, és az immár kissé felerősödő szél hamar tovahaladásra késztetett.
Na, és ez után jött a túra igazán ingerszegény része. 15 km lélekromboló szántóföldi rész következett szembe széllel, és hóval, semmi szintkülönbséggel. Egy-két falun áthaladtunk, de nem pezsdült föl tőlük a vérem.. Kezdtem áldani az eszem hogy végül a nagykabátban jöttem. Messzebb Bálint kiabál vissza hogy én vagyok-e. Igenlő válaszom után megvár, és együtt folytatjuk utunkat. Jól is jön a társaság, próbáljuk eldumcsizni ezt az unalmas részt, egészen addig amíg Bálintra rá nem jön a szapora, így magam maradok.
Végre valahára elérek Kojetice településre, ahol a második élő pont van egy sörözőben. Kapok egy bónt, ezt finom meleg (forró) teára válthatom be. Sok ismerősöm pihenget itt, örülök nekik. Bálint is megérkezik, majd az ellenőrzőponton található halkrémes kenyérre járunk rá, és a különböző snackekre. Nem esik jól kimenni a fogvacogtató hidegbe, de a jó hír az, hogy hamarosan el is tehettük lámpáinkat, és végre világosban túrázhatunk tovább. A hó varázslatos tájat alkotott nekünk az éjszaka folyamán. Stankoval találkozunk szembe, szegény nem vette észre az EP-t, és gyalogolhatott vissza egész sokat. Lobkovicébe érve Bálint hódol a vasút fotózásával. Ismét hosszabb unalmas részek következnek, de így nappal hóban még ez is úgy ahogy elviselhető volt. Záborí település után immár 52 km-nél vár minket ismét egy frissítőpont. Ivana szolgál ki minket két úr társaságában. Nagyon ízlik a húsleves, és a pizza alakú különböző szilvás-lekváros-vaníliás sütik. Le is ülök a kisszékbe, legszívesebben fel sem állnék soha többet :) Persze ez nem így működik, és hamarosan megint kanyargunk jobbra-balra a szántóföldeken, és a kisebb erdőségekben immár a Z- jelzésen. Végre eljön az a pont, amit nem csak mi, hanem szerintem a mezőny minden egyes indulója várt. Lhotka u Melníka vasútállomás után megérkezünk a varázslatos Kokorínsky nemzeti parkba, ami szinte a túra végéig rabul ejt minket. 60 km-t kellett érte menni. Különböző sziklaalakzatok jelennek meg, robosztus alakukkal figyelmet vonzanak magukra. Bálint elmegy megnézni az U Krouzku barlangot, én most nem élek vele.
Egy gyönyörű tavacskához érkezünk, majd felemelkedünk egy kilátóponthoz hogy igazoljuk ittjártunkat, és még jobban megcsodálhassuk a Harasov névre keresztelt tavat. A P- jelzés valamiért le van zárva, így a saját nyilazáson haladunk egy kis darabon át, párhuzamosan a jelzéssel.
Kokorinsky Dúl egy kis üdülőfalu sok-sok panzióval és étteremmel, hiszen megannyi látnivaló van a környéken. Sziklák, barlangok, kilátóhelyek, források. Egy pillanatig nem unatkozik az ide látogató. Minket viszont vár egy étteremben, immár 69 km-nél egy szuper frissítőpont. Folyt köv...
Érdekes, villogó cursor nincs, de szöveget azért lehet írni vakon, és képet sem lehet kiválasztani. Pontosabban a Fájl Kiválasztása gombra kattintva kiválasztom a képet, de nem jelenik meg, és a mellette lévő üzenet is az marad, hogy nincs fájl kiválasztva.
Pochod Krajem Severočeských Jednotek 100 km - 3178 m szinttel sikeresen teljesítve 23 óra 00 perc alatt.
Nyakamon a Kazinczy 200, és elég erős volt mostanában a sorozatterhelés. Úgy voltam vele ezt a túrát most nyugodtan szeretném megcsinálni, nézelődni, megpihenni. Amúgy is ez a tájegység, Ústi nad Labem környéke igen közel áll a szívemhez látnivalók terén.
Péntek reggel 10 órakor Tatabányára levonatoztam, majd ott Tóth Feri és Mariann várt, hogy megkezdjük jó 7 órás kocsikázásunkat Terezínbe. Közben Szél Laci is megérkezett, így teljes volt a csapatunk. Szerencsére gond nélkül odaértünk már 17:15-re. 17 órától lehetett lefoglalni a szállást, de még senki sem volt ott. Kb negyed óra várakozás után megjelent a főszervező, és gyakorlatilag egy kaszárnya belsejében volt a szállásunk, igen érdekes volt. Maga a város is egy nagy erődítmény kellős közepén van, fura is volt ezt megszemlélni. Körbenéztünk a városban és egy pizzériánál lyukadtunk ki, ahol letartóztattunk egy 40 cm-es pizzát, majd kellően jóllakottan indultunk vissza rápihenni a másnapra.
Reggel 4-kor már felvérteztük magunkat, és végül 5:05-kor nekiindultunk a hosszú túrának. Előző este még futólag találkoztunk Márkkal és Tamással. Végül velük indulok én is neki a menetnek. Az első 11 km teljesen szint nélküli volt, így erősebb gyaloglással tudtunk haladni. Filóztam rajta hogy egyedül menjek és akkor lámpa nélkül egy 6-os átlaggal beérhetek, de nem láttam értelmét a sietségnek, Feriéket így is-úgy is meg kell várni. Közben felsejlenek a megmászandó nagy hegyeink, a Lovos, illetve a Milesovka. Lovosice település előtt Tamás elkocog, én maradok Márkkal. 8 km-nél még Szél Laci utolér minket, így hármasban érkezünk meg az első frissítőponthoz, ami Lovosice vasútállomása előtt található. Olaf, és egy fiatal srác a pontőr. Még szinte semmi sincs felbontva, mi teszünk róla hogy ne így legyen. Meglepetésre egy hatalmas csabai kolbász is leledzik itt, magyar felirattal, gyorsan rá is rabolunk :) A csehek híres százas ölőjét Blankát kerülgetjük egy darabig. Laci kicsit lemarad, én meg előre húzok a Lovos hegyre fölfele. Mondtam Márknak majd a tetején megvárom. Szerencsére végig szerpentinben kellett fölmenni, így nem volt annyira megerőltető a fölfele az 570 m-es hegyre. A panoráma mesebeli, nem győzök gyönyörködni. Márk is megérkezik, majd végigpásztázva a kilátást kis oda-vissza jön. Picit kocogunk a völgyig, csak szolidan. Malé Zernosekybe érkezvén ismét filctollas EP, amiből a túrán összesen 36 (!) volt. Pár volt csak közöttük emberes, így nagyon figyelni kellett. A Z- jelzésen haladunk fölfele a Porta Bohemica kilátópontja felé. Hamarosan megpillantjuk az Elba folyót, és megleljük a kitérőt is a csodás kilátóponthoz, ahol ismét tátott szájjal gyönyörködünk. Márk mutatja hogy majd a folyó túloldalán is fogunk járni. Szépen lecsorgunk Litochovicébe ahol a saját jelzést nem találva kis kerülővel érkezünk meg a frissítőponthoz, ahol Egon szolgál fel mindenféle finomságot. 23 km-nél járunk, és már a második szuper frissítőpont. Jól esik leülni. Közben megérkezik Michaela aki egy órával később indult mint mi. A ponttól elindulva felfele az aszfalton utolérem, és kicsit beszélgetünk, jól esik a társasága, rég találkoztunk. Ahogy sík terepre érünk elkocog, mi Márkkal maradunk a gyaloglásnál. Egyre jobban közeledik a Milesovka tekintélyt parancsoló hegye, tetején a kilátótoronnyal. Előtte viszont rákészülünk, és Velemínbe érve beülünk az itinerben is jelzett motorestbe, és elfogyasztunk egy jó korsó sört. A K- jelzésen érünk fel a hegy aljához, majd egy kis erdei pihenőnél megleljük filctollas pontunkat. Utolér egy cseh futócsaj. Jön a túra legmagasabb hegye. Eldöntöttem hogy a csaj nem fog engem megelőzni fölfele, így Márknak mondtam hogy majd fent megvárom, és tempósan meggyalogoltam végig a fölfelét, ami szintén szerpentinesen vitt végig, szintúgy mint a Lovosra. Jó 5 perccel mögöttem is ért fel mindenki, így addig volt időm gyönyörködni a kilátóteraszon a panorámában. A csaj felért, ikszelt egyet a filctollal, és már ott sem volt. Végül 2. helyezett lett. Nekünk nem volt ilyen tervünk Márkkal, így beültünk a 837 m magas hegy turistaházába, és Márk meghívott egy sörre, amit utólag is köszönök. Mondtam hogy bent üljünk le, mert a házból varázslatos a panoráma. Ilyenkor jön az elő, hogy de jó lenne csak úgy kirándulni, időtől, mindentől függetlenül. De ezt most nem engedhettük meg magunknak. Feltöltekezvén a házból kijövet megdörren az ég, nem jó előjel, de végül ez csak olyan ijesztgetés volt, semmi nem történt. Kellemes úton haladunk a S- jelzésen a Paska pole elágazásig. Már előtte jót nevetünk hogy az itinerben le van írva hogy CODE 151. Minek írják le? Na de amikor odaértünk leesett az állunk. Egy összeeszkábált hűtőszekrény volt csak úgy odahelyezve, ami számzáras lakattal volt lezárva. Nekünk kellett 151-re állítani, majd nyílt is a lakat. Hihetetlen! Kinyitva szörpök, víz, és nápolyiszeletek voltak benne. Fel is töltekeztünk, mert már kezdett eléggé forróság lenni. Ez után bezártuk a szekrényt, egyet állítottunk a számzáron, majd örömködve haladtunk tovább. Én főleg, mert hamarosan egy valakitől kiesett nápolyit is leltem a földön, amit persze egyből meg is ettem. Kletecnára érkezve hosszabb aszfaltosabb rész következett. Itt elmentek mellettünk a gyors futók, közte Hanka is, aki végül a teljes mezőnyt lealázta. Hivatalosan 8-ig volt rajt, így sejtettük hogy akkor indultak, de végül megnézve 8:30-kor. Az eddig 40 km-ig majdnem 9-es átlag. Kemény, de aztán a végén végül nem születtek annyira űridők. 43 km-nél érkezünk meg a Radejcín kilátóhoz, aminek természetesen a legtetején volt a filces pont. Nyilván Olaf tette föl :) Körbenézünk, és lefele Blankát vesszük észre előttünk. Érdekes hogy nem előzött meg minket, és 15 km-nél a Lovos hegycsúcsán még pont mögöttünk volt. Nem izgat, mi becsületesen mentünk ez a lényeg. 3 km után ismét egy mesebeli kilátáshoz térünk ki, a Mlynáruv kríz csúcsán gyönyörködünk az Elba völgyébe. Következik a túra első olyan pontja ahol meleg étel vár ránk, az itiner jelzi is ezt, így hamarabb tudtuk már ezt. Palacinkárna Bohemikus a hely neve, ez által palacsintára gyanakodtunk. Olaf volt a pontőr, és mondta nekünk hogy 100 koronáig ingyenes a fogyasztás. Márkkal kinéztünk egy palacsintát, 105 korona volt, így pici rásegítéssel ugyan, de lett kaja. Magamban kicsit drágálltam ezt az árat egy palacsintáért, de amikor kész lett, csak lestünk, szó szerint majdnem egy gyros méretű palacsinta fogadott minket, mindenféle sajttal, sonkával töltve. Na ez már döfi! Tömtük is rendesen magunkat. Feri pont indulásunk előtt telefonált, hogy sajnos kiszállt a gyomra miatt, de így Olafnak egyből át is tudtam adni az infót. Tovább indulván 15 óra körül lehetett, de most lett a legmelegebb a nap folyamán. Blanka is mögöttünk halad, és jó darabig így is megyünk. Márknak sajnos itt kijött egy nagyobb holtpont, ami majdnem sötétedésig kísérte, így a tempó is eléggé visszaesett, de a lényeg az volt hogy haladunk, a szintidővel biztos hogy nem lesz gondunk. 52 km-nél jött a túra legtechnikásabb kimászása, illetve utána lemászása. A Josefínka kilátóponthoz tértünk ki a K-háromszögön. Nem gondoltuk volna hogy ilyen kemény lesz, de szó szerint sziklákon mászva tudtuk csak megközelíteni a filces pontot. Ez után visszaóvatoskodva saját jelzésen kellett lemenni Vanov településre. Na ez tényleg nem viccelt. Szó szerint toronyiránt, csalánok és sziklák között (vagy át rajtuk) kellett a távvezeték mentén leereszkedni. Nagyon óvatosan mentünk, nehogy probléma legyen, de végül baleset nélkül leértünk. 3 km alatt vagy 300 m szintet dobtunk el pikk-pakk, és leérünk közvetlen az Elba folyóhoz. A kellemes sík aszfalt nem tartott sokáig, ugyanis hamarosan vissza kellett mászni a Vrkoc kilátópontjához. Nekem is már nagyon melegem volt, így megfontolt tempóval értem fel a pontra. Leülvén egy kőből épült padra ismét égdörgés nem túl messze. Ránézek a telefonon, egy erősebb vihar kerül el minket szerencsére. Kicsit kezdek ijedezni jó 10 perc múlva hogy Márk észre vette-e a Z3-ög leágazást, de végül igen, csak rossz helyre tette le a hátizsákját az oda-vissza előtt, így vissza kellett mennie érte hogy immár jó helyen hagyja a Z3-Z- elágazásba. Ez után tényleg nagyon kényelmes tempóval haladunk a K19-es pontig, ahol sajnos a filc le volt tépve, így fotóval igazoljuk ottjártunkat. Innentől jó sokáig a tavaly novemberi Loucení 113 km-es túrával szemben haladunk, nekem ismerős részeken. Leóvatoskodunk Ústi nad Labem leges-legszéléhez, majd a víztározó hídján kelünk át a S- jelzésen az Elba túloldalára. Felküzdjük magunkat a már messziről is látható gyönyörű Strekov várához, ahol kereken 60 km-nél járunk, és frissítőpont következik ismét. Petr Maly, és társa a pontőr. Minden van itt, ami egy ponton csak lehet. Kenyerek, sós-édes, sütemények, kóla, stb stb.. Egy jó darabig meg is pihenünk itt, most kell az energia nagyon, főleg Márknak. Közben megérkezik Blanka is, aki pár perccel hamarabb tovább indul mint mi, de hadd menjen. Rendesen bekajálunk, majd jó 20 perc után a P- jelzésen indulunk tovább, ismét számomra ismerős úton.
Például, ha gondod van fénykép feltöltéssel, vagy hogy tudsz backslash karaktert betenni az üzeneedbe stb. Szóval ami problémád adódik üzenetküldés során, azt itt próbálgathatod, és nem lesz off-topik abban a topikban, ahova írni akarsz.
Erről a túráról úgy érzem írnom kell, mert ilyen meglepetésekben nem sűrűn volt részem 15 éves pályafutásom alatt.
Nézegettem anno a régi kiírást. "Szolgáltatás: Két-bükkfa-nyeregnél egy pohár szódavíz". Jókat kuncogtam magamban.
Magyarország egyik legrégebbi teljesítménytúrája a szombati napon volt 40 éves, így kíváncsi voltam mit fundálnak ki a szervezők.
Feladatom is volt mára, mert a főszervező úr engem kért meg hogy Csobánkán pontőrködjek. 6:30-kor már a pomázi Bull Pubnál is voltam. Még sehol senki, így el is indultam a túra útvonalán, mert egyben szerettem volna én is megcsinálni ezt az 50-est. A S- jelzésen haladtam hosszan kifele a városból. Később kiérvén a rétre totális bizonytalanság, jelzések kilométeres körzetben nem voltak, így csakis térképpel lehetett megtalálni az utat, de úgy is nehezen. Az Árpád-szobortól gyönyörű panoráma nyílik az ébredező városra. Hosszú nyílt rész után végre ismét erdőben, a jelzések itt már megtalálhatóak voltak. Sűrű ösvényen haladok, de gondolataimat vaddisznók zavarják meg oldalról. Jó sokan voltak, és párhuzamosan haladtak velem. Sűrűn tapsikolok, majd hamarosan közvetlen előttem egy újabb csorda. Szerencsére a nagy vadkan szemkontaktusa után ő húzta a rövidebbet, és menekülőre fogta nyomában sok kicsivel. Egyből felébredtem, és tágra nyílt szemekkel folytatom utamat. Az Oszoly aljában szépen lekoccanok immár a S+-en Csobánkára, és a 6,6 km kereken egy órámba telt. Itt már várt idősebb pontőrtársam. Jó 20 perc volt még a pontnyitásig, és meg is tudom a feladatomat. A kolléga írja a rajtszámokat, én pedig bőszen pecsételek majd. A hangosbemondó szerepét is én fogom betölteni. "A szomszédos zöldségesnél vagy egy alma, vagy egy banán, vagy egy doboz sör, mindez térítésmentesen". Adom ki az ukázt.. Térítésmentesen, ugyanis ingyenes volt a túra!!!
Pár perccel 8 óra után meg is jön az első futó, András. Aztán szép sorban a többiek. A klasszik Pilis 50 is érintett minket, meg a rövidebb távok is, így volt feladatunk bőven. A maratoni táv is tőlünk indult, de erre kevesen jelentkeztek, talán 4 ember. Sokan csodálkoztak, hogyhogy pontőrködök, de megnyugtattam őket, hogy ha lejár az időm, akkor megyek én is tovább az 50-en. Jól esett látni a boldog arcokat, ahogy mennek be a zöldségeshez és elemózsiához jutnak, ki szilárd, ki folyékony formátumba. Engem is meghívtak páran, ami kellemes örömmel töltött el.
Gál Viktor hív, ő a mezőnyzáró, ezt is megtudom. Hivatalosan 10 óráig vagyok, és Viktor pöccre pontosan 10 órára meg is érkezik. Nem megy viszont olyan könnyen a folytatás, mert a rövidebb távosok folyamatosan érkeznek, és én még jó fél órán keresztül bőszen pecsételgetek, nem hagyom ott idős pontőrtársamat. Na de hogyan tovább? Menjek tovább egyedül, vagy maradjak Viktorral seperni? Végül az utóbbi mellett döntöttem, úgy is rég mentünk már együtt. Kellemes traccsolással ütjük el az időt a hosszan haladó K- jelzésen a Szurdokig. Itt pontőr vár, megkapjuk a pecsétünket, és immár a Szurdokban haladunk tovább. A Som-hegyi kulcsosházhoz érve szó szerint tátva maradt a szám.. Akkor sorolom: Rengeteg féle kenyér, paradicsomleves, pörkölt tésztával, túrós tészta, a túra 40. évfordulójával feldíszített torta, vörösbor, pálinka, és korlátlan mennyiségű sör. Mit ne mondjak azonnal rávetettük magunkat a dolgokra, és legalább 40 perces dzsembori után alig bírtunk továbbindulni. Na nem a pálinka miatt, hanem a pörkölt + túrós tészta volt az oka :) Jól meg is csúsztunk a seprésben, pontőrrel már nem is találkoztunk (pedig ki tudja még milyen ellátás volt máshol), de a feladat csak annyi volt hogy 21 óráig érjünk célba. A vészjósló fellegek viszont csúnyán gyülekeztek. A Pilis szerpentinjén rengeteg magukra erősített névjegykártyás fiatallal találkoztunk. Gondoltuk a randivonal ide tervezte az internetes párkeresőt, de megkérdezve egyiküket, csak valami iskolai dologról volt szó :) Pilis-tetőre felérvén mesés panoráma tárult elém. Itt volt az idő kipróbálni a PeakFinder alkalmazást, amit még Mónikánál láttam múltkor. Kicsit még amatőr vagyok, el kellene a segítség, de még így is sok csúcsot azonosítottam a messzeségben.
Alig hogy elindultunk a Két-Bükkfa-nyereg felé pillanatok alatt összegyűltek a felhők, és beindult a dézsából öntés odafentről. Felküzdjük magunkat Dobogókőre, majd egy kis megpihenés után a S-n haladunk hosszan Lajos-forrás felé. Hamarosan elkezdett szakadni az eső, és jó másfél óráig öntözött minket az égi manna. Az út pillanatok alatt sárkorcsolyává változott, és a haladási sebességünk is ezáltal leredukálódott. Végtelenül hosszúnak tűnt az út Lajos-forrásig.. Innen sártengeren keresztül jutottunk föl az utolsó ponthoz ami papíron kettő perccel előttünk zárt be :( No de sebaj, irány Pomáz. A Petőfi-kilátótól még megcsodáljuk a csodás naplementét immár eső nélkül. Végül 20:45-kor beérkezünk a célba, ahol a jó hangulatban levő fiatalok tapssal köszöntenek minket. A főszervező úr máris sörrel és röviddel kínál minket. Kérdezem mennyibe került? Semennyibe.. Lepattanunk a fotelbe, szól a jó kis zene a tv-ből. A fiatalok jól érzik magukat, mi pedig megkezdjük korlátlan társalgásunkat, és beváltva ígéretemet, beszámolót kreáltam, mert 0 ft-ért ilyen ellátásban még sosem volt részem. Köszönöm szépen ezt a lehetőséget, azt hiszem nekem az Év Teljesítménytúrája meg is van erre az évre. A Kazinczy 200-nak fel kell kötni a gatyáját :)
A Híd túl messze van 90, avagy menet, csermelyek medre mellett, nem egyenetlen terepen…
E hétvégén eszem elvesztem s e-é-vel nyekergek egy keveset.
Ez év eleje s helyem nem Pest, de nevezetes megye, nevezetes helye: Szeged. Erre tekergek nem egyenetlen terepen, kettedszer ez eseményen.
Nevezek (nem sebesen), de nem kések egyetlen percet sem. Reggel hét s kezemben menetlevelem, benne pecsétek helye s térképre fektetett menetem.
Elkezdem…. egy keveset felfele…. Hehehe…Messze elnéz szemem s észreveszem e helyen hegy nem terem. Felfedezem csermely medre mellett megyek. Sebességem hetes, kedvem lelkes. De ez még menetem eleje.
Eltelt hetven perc meg egy kevés s tesznek elejbem levelek levét, s mellé egy édes szeletet. Beszerzek egy pecsétet.
Megyek, megyek, mendegélek, fejemben merengélek s egyszerre megettem egy ember terem. Ketyerém egy percre megdermed. Sebesen elmegy, mert ezen menet lemegy s tervez még két „Cseh-et”.
Menetelek….. Fejem felett enyhe szelek, felleglevek esnek egy keveset. Testem epedez, nyelvem repedez , nedvességért esedez.. Emberek mellettem elmennek. Kedvem lejjebb esett, kedvszegett leszek. Megyek még nem keveset, s lelek kellemes helyet, mely helyen beszerezhetem pecsétem, s lelkesen nyeldeklem nem kevés levet, melyet egy szerkezet eresztett, e hely megett.
Kedvem lett remek, léptem sebesebb. Hetven meg hetven meg kétszer hét percet terepezek s egy gyerekeknek kedves (?) helyre beérek. E helyen testem leteszem s nem fehér kencével kent kenyeret eszem. Nedves szerelésem lecserélem, s elkezdem cél felé menetem.
Egyre sebesebb leszek, emberek mellett elmegyek. Meresztenek szemeket, rengeteg méter megettem és sebességemet nem vesztem? Lehet ez lesz vesztem? Ezt én kérdezem…
Fényesség egyre lejjebb megy. Melyek repkedtek, lecsendesednek. Elemem nem fecsérlem, megyek feketeségben.
Végre elérem pecsétes helyem. Édességet nem eszem, Kedvem lével emelem. De lelkesedésem elvesztem, mert eszemben meglelem, nem kevés lesz szenvedésem, mellyel Szegedet elérem. Nem tévedek, Szeged egyre messzebb megy…
Képzeletemben egy elmélet ébred, meder melletti helynek, mellyel emberek védekeznek, vége nem lesz. Emberek élte helyre reggelre sem érek…
De mennyek fejedelme megkegyelmez, s véget vet e rettenetnek, s menetem kezdetének helyére belépek, megszerzek egy célpecsétet.
Fenekem leteszem s remek lencselevest eszem.
Menetem két meg két meg két meg két meg két meg két egész, egy fél és egy negyed lett. Mértékegységét e-vel megneveznem nem lehet..
Fentebb megtett esztelenségért elnézésért esedezem, de e nyelvezetet kedvelem.
Az UTMB kvalifikációs versenyi közt keresgélve találtam rá erre a németországi terepfutó versenyre. http://ultra-burna.de/jurasteig-nonstop-1.html Idén rendezték meg első alkalommal. A főrendezőnek kellet egy mailt írni. Elküldeni a DUV oldalt. http://www.statistik.d-u-v.org/index.php Ez egy nyilvános eredménylista a terepfutók eredményeiről.
Másnap már megjött a válsz, hogy mehetek, már 4-en leszünk TDG teljesítők. Sokáig keresgéltem társakat, már úgy nézett ki, hogy egyedül fogok utazni. Rudolf István, majd Márton Dani az utolsó napon jelentkezett. Rudiról azt kell tudni, hogy tavaly ő lett az év teljesítménytúrázója, több mint 6000 km-t teljesített. Most mindketten a Giga Túra Ligában versenyeznek. A Jurasteig előtti hétvégén is 180-190 km-t teljesítettek Csehországban. Sűrű hóesésben és combig érő hóban is volt részük Én február végén kezdtem a felkészülést. Minden nap futottam, vagy tekertem a szobakerékpárt. De így sem voltam biztos benne, hogy bírni fogom a tempójukat.
A Jurasteig egy körtúra útvonal a Júra hegységben, Regensburg közelében. A német túra szövetségtől megkapta 2000-ben Qualitätsweg (minősített túraútvonal) minősítést. A „fő” túraútvonalat 12 szakaszra osztották. Ezen kívül van17 kitérő szép kilátóhelyekhez, építményekhez. Részletek: http://www.jurasteig.de A hegység legmagasabb pontja 600 méteres Habsberg. Összességében egy Budai-hegységhez hasonló, jól futható terep.
Április 13-án, pénteken délután háromkor volt a rajt Dietfurt an der Altmühl nevű városkából. Csütörtökön délután indultunk Gyenesdiásról, Rudiéktól, Németországba. Késő este lett mire odaértünk és megtaláltuk az iskolát, ahol a rendezvény központja volt. Szállásunk nem volt, így az autóban aludtunk pár órát. 2-3 fokra ment le a hőmérséklet. Másnap 9 óra is volt mire a nap áttörte a párát és elkezdett melegedni az idő. Kinyújtóztunk és elindultunk megnézni a várost. 4-500 éves épületek, sétáló utcák, középkori templomok, sok kis csatorna. Valamikor vízimalmok működtek a városban. Ma már csak múzeumként funkcionálnak. Szép összhangban vannak a régi és új épületek. A „Harmincéves háború”idején voltak az utolsó harcok a környéken.
11-re volt meghirdetve az iskola nyitása. Percre pontosan megjelent a főrendező és kis csapata. Átöltöztünk a rajthoz, leadtuk az előreküldendő táskáinkat. 3 helyre lehetett depózni, 3 külön csomagot. 76,6 km, 135 és 195,6 km-hez.. 15-34 km-es távolságokra voltak a frissítő pontok. Nem indulhattunk egy övtáskával. Nekem különösen sok folyadékra van szükségem futás közben. Beraktam 3 x 7 deci izót, géleket, csokit, kekszet a zsákba. A súlyt növelte a GPS, telefon, fényképezőgép, 2 fejlámpa és tartalék elemek. Itiner, kötszer, pillanat ragasztó a Hoka talpához. Tudtuk, hogy az első depó pontot már sötétben érjük el. Biztos ami biztos alapon vittünk GPS-t is. Később nagy hasznát vettük. Így több mint 4 kilós lett a zsákom a rajtra. A rendezők ingyen biztosítottak Dakota GPS-t annak aki kért.
A főutcában található, az a XVI. Században épült fogadó, ahol 13 órakor kezdődött a pasta party és az eligazítás. Az éttermi részbe lépcsőkőn juthattunk le. 500 éve még itt volt az utca szintje. Több féle tészta és szósz közül választhattunk. A fogyasztás korlátlan volt. Én már többször megjártam a szószokkal. Ezért már óvatosan szedtem belőle. Dani még kezdő volt és nem hallgatott rám. Meg is lett az „eredménye” az első 12 órában. A főrendező szokásos jótanácsainak meghallgatása és hasunk megtömése után visszasétáltunk az iskolába. Lassan telt az utolsó óra. Csak a feszültség nő már ilyenkor az emberben. Jó lenne minél előbb elindulni. 15 órára volt a rajt meghirdetve. Pár percre volt a főtér. Az itt található, a XV. században épült városháza előtt gyülekeztünk. Még meghallgattuk a polgármestert, majd egy pisztolylövésre elindultunk.
Az első szakasz Dietfurt és Riedenburg közötti 26,6 km-es rész volt. 704 m szinttel. A városból kiérve felgyalogoltunk az első dombra. A kínai versenyző állt az élre. Rendszeresen az útvonal mellé futott. Úgy kiabáltuk vissza. Ahogy az első országutat kereszteztük majdnem elcsapta egy autó. Először nem értettük, aztán megláttuk, milyen vastag szemüvege van. Nem látott távolra. Nem volt nagy a tempó. Mindenki tartalékolt későbbre. Az első falú után elértük az Altmühl folyót. Innen egészen a Dunáig követtük ezt a vízfolyást.. Az Altmühl a Duna-Majna-Rajna csatorna része. Kb 100-150 méter széles völgyet képzeljünk el. Az eredeti folyómedret már szabályozták, hajózhatóvá tették, végig duzzasztják. A víz ennek ellenére tiszta. A mellékágakban vízimadarak élnek. A parton horgászok ülnek mindenfele. A folyó két oldalán sziklafalak. Tetejükön várak, kastélyok és kilátóhelyek. Legtöbbjükhöz fel kellett mennünk. Sokat fényképeztünk. Szép volt az időjárás, 15 fok körüli félig felhős, félig napos idő volt. Egy szakaszon a főrendezővel futottunk együtt. Sok hasznos tanácsot mondott a későbbi tájékozódással kapcsolatban. Riedenburg nevű kisvárosban a turista információs irodában volt az első EP. Az útvonaltól szalagozás és felfestett nyilak vezettek a ponthoz. Nyolcas átlaggal sikerült ideérnünk. Elektronikus időmérés nem volt. Beérkezéskor felírták a rajtszámunkat és a pontos időt. Induláskor úgyszintén. Az ellátás tökéletes volt, talán csak az izóital hiányzott a kínálatból.
Második szakasz Riedenburg és Kelheim, 22,6 km és 603 m szint:
Folytattuk futásunk az Altmühl völgyében. Többször kereszteztük a folyót. Az útjelző táblák egy Klamm (szurdok) közelségét jelezték. Az élen futók kezdtek elhúzni. Rudi tapadt rájuk. Mi Danival csak a lejtők végére értük be őket. A szurdoknál megtorpant a mezőny, mindenki fényképezett. Barlangok, hidak, sziklába faragott lépcsők, mohás sziklák. Jura-hegység jóval csapadékosabb, hűvösebb Magyarországnál. Ez látszik a növényzeten is. A falvakban még csak az aranyeső virágzott. Nemsokára elővettük fejlámpáinkat, megkezdődött első éjszakánk. Még a két folyó összefolyása előtt délnek fordultunk és fenyőerdőben egy hullámzó gerincen futottunk. Egy tábla 6,1 km-re jelezte a várost. Csak később jöttünk rá, hogy ezek a táblák megbízhatatlanok. 55 percet futottunk még Kelheimig. Az utolsó kilométereket a Duna partján, a gáton tettük meg. A várost elérve elbizonytalanodtunk, de mentünk tovább. Az itinerben volt fénykép az épületről, ahol a pont üzemelt. Egy régi városkapú volt, amit észre is vettünk. Árkádok alatt vártak a rendezők. Rudiék már tovább mentek. Csak ketten voltunk a ponton. A mellette található mellékhelység is „időben jött.” Negyed óra múlva indultunk tovább.
Harmadik szakasz: Kelheim- Matting 27,4 km és 598 m szint.
Keresztül rohantunk a városon. Majd egy több órás erdei szakasz következett. Fenyő és lombos erdők váltogatták egymást. Gyakran nem volt nyom. A talajt falevél, tűlevél borította.
A fákra nem festik a jelzéseket, hanem 8 x 10 cm-es táblákat akasztanak egy szögre. Nagy hasznát vettem Fenix lámpának. A diffuzórt felhajtva, 50 méternél messzebbre be tudtam világítani az erdőt. Mivel a favágók ott is dolgoznak, hosszú szakaszokon otthagyott ágak borították a felszínt. Ilyenkor akadályfutás következett. Általában többen voltunk, valaki mindig lemaradt, vagy utolért minket. Az erdőből kiérve egy nagyobb tarvágásra, nem találtunk jelzéseket. Elő a GPS és futás tovább. Szántóföldek között, haladtunk falútól falúig.
Végül újra elértük a Dunát. A szakasz második felén, a folyót követve, túlnyomórészt lakott területen futottunk. Sokszor átmentünk városnéző kirándulóba. Szép nagy köröket írtunk le a városokban. Még egy szálloda komplexum udvarára is bevitt a jelzés. Lakott területen öntapadós matricák a jelzések. Ezeket ragasztják oszlopokra, korlátokra. Nem fényvisszaverők, gyakran már kifakultak a napon. GPS-el a kezemben kellett futni, nehogy mellé menjünk. Mattingnál lefutottunk a Duna partjára. Itt tűzoltók vártak és elmagyarázták, merre menjünk a tűzoltó szertár felé. Ott volt a következő pontunk. Beértük Rudit és az élen futókat. Éppen indultak mire odaértünk. Megtudtuk, hogy valaki több óra előnnyel elhúzott. Mi a 13-14- helyen voltunk. Rudi szerint akikkel fut, azok már nem fogják soká bírni. Ez volt
az első olyan pont, ahova csomagot küldhettünk előre. Átraktam izoitalaimat, géleket, csokit. Eddig csak egy hosszú ujjú póló és a Hungarian Trail Running rövidujjú volt rajtam.
Nyílt részeken 3-4 fok lehetett. Kezdtem fázni. Felvettem kabátomat, amit eddig is cipeltem a zsákra kötve.
Negyedik szakasz: Matting-Pielenhofen 24,6 km 695 m
Visszamentünk a folyópartra. Itt mentőmellényt adtak ránk a tűzoltók. Beszálltunk egy csónakba. A jármű egy II. világháborús amerikai partraszálló hajó kicsinyített mása volt. Hamar átvittek a Dunán, az eleje lecsapódott és „partra szálltunk”. Újabb hosszú erdei, majd szántóföldek közti rész következett. Átmentünk, a Regensburg-Nürnberg autópálya felett.
Elértük a Naab nevű folyót. A hegység keleti oldalán voltunk. Itt a Naab északról dél fele folyik a Duna irányába. Lassan kivilágosodott. Vasárnap reggel volt. Hat óra előtt kapcsoltuk ki lámpáinkat. Combjaink fájtak az izomláztól. Nagyon merevek voltunk. Pielenhofenben nem találtuk a pontot. Korán volt, az utcák üresek voltak, senkit nem tudtunk megkérdezni. Átmentünk a folyón, onnan vettük észre a kolostort, ahol a pont volt. Futás vissza. Rudi még ott volt a ponton, mondtuk ne várjon ránk, induljon gyorsan. Itt kezdtünk gondolkodni, hogy még tízbe is kerülhetünk. Kaptunk meleg levest. Itt lehetett tusolni, aludni. Mi csak a mosdót látogattuk meg és igyekeztünk tovább.
5. szakasz: Pielenhofen-Schmidtmühlen 33,8 km 830 m
Ez volt a verseny leghosszabb szakasza. Eddig egyetlen forrást sem találtunk. Csak a pontokon lehetett folyadékhoz jutni. Hiába, ilyen egy mészkő hegység. Ezért feltöltöttük vízkészleteinket. Kólát is ki lehetett hozni a pontról. Én inkább porból csináltam izóitalokat.
A folyó közelében haladtunk észak felé. Várak, kilátóhelyek mindkét oldalon. Mi már csak a lejtőket futottuk. Nehéz zsáktól már a hátam fájt. Ekkor már Rudi volt a második. A többiek szép sorban kiálltak. Mi is a 10-ben voltunk már. Sajnos erről a szakaszról nincsenek emlékeim. Lassan felmelegedett az idő. Ragyogó napsütéses napunk volt. Elkapott a verseny szellem. Annyira a haladásra koncentráltunk, hogy a kabátomat nem álltunk meg levenni. Délután kettő körül értük el Schmidtmühlent. Azt tudtuk, hogy a külvárosban van egy sportpálya és ott lesz a pont. Megkérdeztünk több járókelőt is, nem a legrövidebb úton, de odairányítottak minket.
Itt volt a 2. előreküldött csomagunk. Kiraktam a fényképezőgépet és mindent amire már nem volt szükség. Még otthon megnéztem az időjárás előrejelzést, az pedig esőt ígért a következő éjszakára. Ezért, esőnadrágot küldtem ide előre. A mai szép időben bízva, nem vettem magamhoz. Kockáztattam. Evés, ívás, majd irány a mosdó. Legalább a sót le tudtam mosni az arcomról. Közben beérkezett egy szlovák futó. Ő egyből indult tovább. Mire mi összeszedtük magunk, ő már elhúzott. Pedig ide már a 3-4 helyen értünk be.
6. szakasz: Schmidtmühlen-Hohenburg 14,7 km 295 km
Már csak 95 km volt hátra. Futni már tudtunk, de öt és felest még gyalogoltunk. Pár kilométer után utolértük a szlovák versenyzőt. Emelkedőkőn, mindig megelőztük, a lejtőkőn elfutott mellettünk. Már nagyon remegtek a lábai, kimerültnek látszott. Másfél óra előzgetés után ülve találtuk az út mellett. Tudtuk, hogy fel fog állni és jön majd utánunk. A többiekről csak sejtettük, hogy közel vannak mögöttünk. Nem kellett három óra a két pont közti távra. Itt is egy sportpályánál volta pont. Egyből rátaláltunk. Próbáltunk minél gyorsabban frissíteni. Az öltözőben fekve nyújtottuk a combjainkat, de nem sokat segített.
7. szakasz: Hohenburg-Habsberg: 22,7 km 622 m
Már kimentünk a pontról, mikor feltűnt 3 német és a szlovák versenyző. Az egyik németen látszott, hogy nem fog tovább menni. Ilyen állapotban már nem szabad tovább engedni senkit.
Nem tudott egyenesen sem menni.
Szántóföldek között tekeregtünk egyik falútól a másikig. Ezekben a falvakban egy-két utca van csak. A lakók mezőgazdasággal foglalkoznak. Minden háznál istálló, 20-30 tehénnel. 40 centért árulják a tejet. Az istállók tetejét napelemek borítják. A garázsok tárva nyitva,
legalább két drága kocsi a garázsban, az egyik terepjáró. Kerítés sehol nincs. Itt szerintem, emberemlékezet óta nem történt lopás.
Estefele olyan szakasz is volt, ahol a szekérútra kivágott kökénybokrokat raktak. Ezeken kellett átmászni több száz méteren keresztül. Bekapcsoltuk a fejlámpákat. Láttuk a mögöttünk jövőket. Valószínűleg ők is láttak minket. Nem volt pihenés, mentünk, amit bírtunk. Habsberg a Jura-hegység legmagasabb pontja. 600 méter. Ide mentünk fel. Itt volt a pont. Ahogy közeledtünk, csak találgattuk, még hány hegy lehet a pontig. A végén hosszú lépcsősor vitt fel a csúcsra. Itt egy új építésű hatalmas egyházmegyei ifjúsági központban volt a pont. Rudi 4 perccel odaérkezésünk előtt ment tovább. Étteremben terítettek meg a versenyzőknek. A pincér első kérdése az volt, hogy románok vagyunk? Láthatta az arcunkon, hogy a kérdésre is felháborodtunk. Beérkeztek üldözőink is. Nekem el kellett mennem a mosdóba. Ez volt az igazi erőpróba. Egy emeletet le kellett menni lépcsőn. Ha nem lett volna korlát, meg se próbálom. Teletömtük hasunkat és indultunk le a hegyről.
8. szakasz: Habsberg-Deining 23,7 km 328 m
Már a túlsó oldalon mentünk fel, mikor láttuk, az utánunk indulok lámpáit a pontról kijönni. Elértünk egy nagy fennsíkra. Szántóföldek között az utak aszfaltozottak. Forgó szélkerekek között mentünk. Mi is folyamatosan forogtunk (hátra), mikor jelennek meg a mögöttünk jövők lámpái. Távolban már Nürnberg fényei látszottak a horizonton. Én egy benzinkutat láttam a messzeségben. Lehet, hogy csak hallucináltam. De Dani egyből rávágta, hogy az már biztosan Hatvan. De aztán eszébe jutott, hogy most nem ott vagyunk.
Valamikor még éjszaka elértük a Deinigi sportpályát. Ezekben a falvakban több mint 100 éves labdarúgó klubok működnek. Kölyökcsapattól az öreg fiúkig zajlik a sportélet.
Mi ébresztettük a pontőröket. 195,8 km-nél voltunk. Ide küldtük előre a harmadik csomagot. Ebből már csak izóitalt vettem ki. Hideg is volt és amióta nem bírtunk futni, már nem fogyott annyi folyadék. Ennivalót is hozhattunk ki korlátlanul a pontokról. A végére már Mars csoki undorunk volt. Energia szelet, banán, alma, sütemények bizonyultak a legnépszerűbbnek.
9. szakasz: Deining-Holnstein 19,9 km 404 m
Már csak 35 km volt hátra. Előző nap délután még hajnali beérkezést számoltunk. Most már láttuk, hogy csak délelőtt fogunk célba érni. 3-4. helyen voltunk, de nem tudtuk, mennyire vannak mögöttünk a többiek. Zömében erdőben szekérúton haladtunk dél fele. Vadlesek sűrűn voltak. Vaddisznóknak semmi nyomát nem láttuk. Néhány őz és apró ragadozók, nyest és hasonlók képezték az erdő állatvilágát. A fák többsége fenyő. Ahol kivágják, ott rögtön újat ültetnek.
Kisebb nagyobb falvakban is mindenki fával tüzel. Hatalmas farakások állnak a kertekben. A napelemeket és vízmelegítőket is beleszámítva, jelentősen függetlenedtek a családok a hagyományos energiahordozóktól.
Szint már egyre kevesebb volt. Jó pár értelmetlen kört tettünk meg. Gondolkodtunk rajta, hogy miért szeretik ezeket a német turisták, de nem találtunk magyarázatot. Közben újra kivilágosodott. Vasárnap reggel volt. Még Holnstein előtt egy szép nagy kurflit csináltunk a vizes fűben. Végül már láttuk a települést és a pontot, mikor felvittek a jelzések a szemközti hegyre és oldalról értük el Holnsteint. Az önkormányzat hivatalában volt a pont. Még egy utolsó frissítés és irány a cél.
10. szakasz: Holnstein-Dietfurt 15,3 km 213 m
Az Altmühl folyó egy mellékvölgyében haladtunk a cél felé. Fél hét körül elkezdett cseperegni az eső. Nem volt vészes, csak a fű és a falevél így nem száradt fel. Azon tanakodtunk, ha feltűnnek mögöttünk az „üldözők” hogy bírunk majd futni. Sűrűn forgattuk a fejük hátra. Szerencsére nem jöttek. Még a város előtt egy útjelző táblát kamerás embernek néztünk. Elővettem a zászlónkat, aztán el is raktam gyorsan ez egyre jobban eleredő esőben. Egy hegyre mentünk fel a város előtt. Nehezen de feltűnt az első templomtorony. Elkezdtünk futni lefele kezünkben a zászlóval. Tudtuk hol a cél, az iskolánál. Az aszfaltra festett nyilak
még segítettek is. Rendezők, újságírók, kamerák vártak ránk. 42 óra 56 perckor értünk be. Holtversenyben a 3. helyen. http://ultra-burna.de/ergebnisse.html Még az öltözőbe is utánunk jöttek, felvették hogyan hámozzuk ki a lábunk a vizes, sáros cipőből. Letusoltunk, nekiláttunk enni. Az összes helyi sörkülönlegességet odahozták a rendezők. Volt kínálat.
Dani az öltözőben feküdt le. Én felmentem a tornaterembe. Rudi és a kínai győztes már ott aludt. 14 órára írták ki az eredményhirdetést a paszta partiról megismert fogadóba. Rudi ébresztett, sokáig tartott neki. Nem volt egyszerű felállnom. Kipakoltunk a kocsiba, elsétáltunk a belvárosi fogadóba. Kicsit csúszott az eredményhirdetés. A polgármesterre vártunk, de végül csak a felesége tudott eljönni. Ő mondta az ünnepi köszöntőt. A győztes kapott egy kupát. Mi pedig oklevelet vehettünk át a polgármester feleségétől. Kicsit meglepődött, a „sok” magyaron, de jó volt a hangulat. Mindenki gratulált mindenkinek. Igazából nem voltunk sokan. Hívtak más versenyekre is minket. Viszontlátással búcsúztunk a többiektől. Beültünk az autóba és hajnalba már itthon is voltunk.
Az útvonal egy része felejthető, a másik fele annál szebb volt. A terep jól futható. Kár, hogy nem tudtuk végig futni. Összességében örültünk, hogy elmentünk. Gondolkodhatunk, hova menjünk legközelebb.
.
j
