Márai, mint tudjuk, sok csacsiságot leírt, alapvetően önimádatából fakadóan. Annyira el volt telve magával, hogy gyakran úgy érezte, mindenképpen valami nagyon eredetit kell írnia, és a "bálványdöntögetés" minden korok kisebb és nagyobb művészeinek kedvelt szórakozása volt. Mosolyogjunk rajta együtt.
"melegítsd eszünket, okosítsd szívünket, bíztass hogy a testvérharc megszűnhet"
"melósvezér nyüszít, uszít munkásember helyben fut itt a hajléktalant rendőr verte shoppingcenter országszerte"
Az ilyen verssorok bizony ártalmasak lehetnek. Hogy van valakinek azzal a nyelvvel ilyen rettenetet elkövetni, amelyen Petőfi és Weöres Sándorok verseket írtak?
De felőlem írhatnak poltikáról is, csak legyen jó a vers. És a közönség azt versként értékelje, és nem hozzászólásként egy aktuális politikai kérdéshez.
Nem véletlen, hogy nem választották meg képviselőnek. Ő akkor, ha jól tudom, haragudott rájuk, de inkább hálásnak kellett volna lennie. Igaz, a sorsát így sem kerülhette el.:((
Nem, őket elsősorban azért nem említettem, mert - megmondom őszintén - egyáltalán nem ismerem a műveiket, kivéve Esterházy Harmonia Celestis-ét. Egyébként ez utóbbi sem a kedvencem, inkább a hagyományos formájú regényeket, novellákat csípem.
A versei zseniálisak, ő maga páratlan jelenség a magyar történelemben.
Gondolj bele, mennyi mindent köszönhetünk neki mind a mai napig, emberi tartásban, hazafiságban, és kulturában. A magyarságot összetartó erők között (és ebből elég kevés van) az ő versei talán a legfontosabbak. Mondandói, gondolatai a nyelvezete többszáz évig fog hatni ránk és utódainkra.
Részemről ezek nem üres szólamok.
Azok mögött a versek mögött, amikből idéztem egy zseni képe tűnik fel. Egy zseniális politikai szónok és költő, az adott üggyel eggyé váló közéleti személyiség képe.
A hozzászólásommal csak azt akartam jelezni, hogy ha a verseket megpróbáljuk lefordítani a mi hétköznapi gondolkodásunkra, nyelvünkre, nagyon fals eredményre jutunk. A verset olvassuk versként, és ha ez nem megy, akkor dobjuk ki. Ennyi.
Vedd le a Petőfi kötetet a polcról, és mélyedj el benne. Aztán vedd ki a könyvtárból a naplóját, és abba is lapozz bele. Döbbenetes élményekben lesz részed.
hoyg ha minden heroszos mázat lerántunk Petőfiről, akkor nem marad más belőle mint egy rímekkel jól bánó munkakerülő izgága alak...
Már megbocsáss, akkor ez az ismerősöd a világ barma volt...
Valóban, Petőfi nem kapált, nem esztergált, nem volt mégcsak egy parkolóőr, sőt könyvelő sem.
Mindössze összehozott egy vastag verseskötetet életének 25 éve alatt és megújította a magyar költészetet, tehát nem csinált semmi hasznosat, valóban, ugyanolyan haszontalan munkakerülő volt, mint pl. Mozart, Ady, József Attila.
Tudom, hogy Petőfi szent tehén, és emiatt igen félve említem meg, hogy vagy 25 éve is volt oylan ismerősöm, aki - nem volt kommunista vagy bolsevik, sőőőt! - kijelentette, hoyg ha minden heroszos mázat lerántunk Petőfiről, akkor nem marad más belőle mint egy rímekkel jól bánó munkakerülő izgága alak... akkor magamat felfujva mint egy pulyka tiltakoztam az efféle szentségtörés ellen, de néha azért ez eszembe jut szó ami szó.... változnak az idők.
"Nem érhetne minket magyarokat, nagyobb csapás, mintha lázba, forradalomba gyúlna a hon! Ki tehát e csapást minden módon kerülni vagy hátráltatni nem igyekszik, az bármily tudós és nagy tehetségű férfiú legyen egyébiránt, semmi esetre sem hű magyar, kitül nemzete felvirágzását és saját szellemünkbeni felemelkedését várhatná a hon." És még filmet és készíttetett róla az Orbán-kabinet!
Ezt azért gondolod így, mert évek óta csak ezt hallod minden március 15-én. Akkoriban sokan, sokféleképpen gondolták el a szebb magyar jövőt. Petőfire, mint politikai elemzőre a kutya sem figyelt.
Ezekből a versekből, és még sok másikból az derül ki, hogy Petőfi kifejezetten
áhította azt a vérengzést, ami be is következett. Nagyon kevesen osztották ezt a nézetét akkoriban.
Micsoda ostoba kijelentés az, hogy "sehonnai bitang ember" az akinek "drágább rongy élete/ mint a haza becsülete"! Belegondolt ebbe valaha valaki?
Semmi oka nem volt arra, hogy március 15-én ilyesmivel revolverezze a pesti polgárokat. Semmiféle veszedelem nem fenyegette az országot.
Egy birodalom részeként meglehetős biztonságban voltunk, és egyre erősödtek azok a politikai mozgalmak, amelyek Magyarország súlyát akarták erősíteni, illetve amelyek a polgári fejlődés elősegítésén dolgoztak a törvényhozásban.
Erre néhány forrófejű ifjú elkezd balhézni, és heccelni a tömegeket.
Lamberg senkit nem akart bántani, teljes mértékben törvényes volt az itteni ténykedése, erre a felheccelt tömeg kirángatta a kocsijából, és meglincselte. Van mire büszkének lenni.:(
Hasonlóan (kicsit másként) olvastuk ezeket a regényeket. Egy mondatod belső ellentmondására azért felhívnám a figyelmedet: Sudár Anna jószerivel szintén ugyanolyan gőgös, másokat lenéző, magamagát magasztosnak hívő nő,mint amilyen az írónő magát gondolja. Akkor tehát szerinted az írónő magát gőgös, másokat lenéző stb. nőnek gondolja? Nyilván nem ezt akartad mondani, de egy felsorolás egyik elemét öszekeverted két másikkal, ebből lett a gubanc. Nem tudtam kihagyni ezt kis fricskát, ugye nem baj? ;)
"Alice, amint látom olvasni tudsz, de egy irodalmi alkotás (regény) mondanivalóját értelmezni, az abban ábrázolt karakterek összetett jellemét megfogni : bizony itt még komoly gondjaid vannak. Mária a regényben mindvégig önmaga gőgje, önimádata, egoizmusa ellen küzd. És Sudár Anna is igen kritikusan van ábrázolva. Olvasd újra ezzel a szemmel ezeket a könyveket, érdemes!"
Mária nem harcol önmaga gőgje stb. ellen, hanem amikor váratlanul meghal a férje (Richard), akit jószerivel titokban mindig is lenézett, mert soha nem ért fel az ő magasztos(nak vélt) gondolataihoz, akkor szép lassan rájön, hogy a gőgjével nem ér semmit. Nem ugyanaz... nem ugyanaz harcolni valami ellen, hanem megtapasztalni, hogy az élet nem így működik. Mint ahogy szerelme, Márió sem magától változik meg, hanem megtapasztalja, hogy milyen is amikor a többiek magára hagyják, és ekkor kezdi értékelni Villőt az élettársát, aki jószerivel az egyetlen tiszta keresztény szívű és értékrendű szereplő az egész regényben.
Nem tagadom, hogy az írónőnek a te általad leírt olvasat volt az eredeti mondanivalója, de ha valaki nem kifejezetten ezzel a koncepcióval olvassa, akkor kilóg a lóláb.
Sudár Anna meg nincsen kritikusan ábrázolva! Ő a mindenkori végsőkig kitartó, magyraságát bármi áron megőrző, igazszívű erdélyi ,agyar lakosság megtestesítője, legalábbis annak a megtestesítője, amit azanyaországi magyraok sokáig így idealizáltak. Ha valaki sokszor elolvassa, akkor rájön, hogy Sudár Anna jószerivel szintén ugyanolyan gőgös, másokat lenéző, magamagát magasztosnak hívő nő, mint amilyen az írónő magát gondolja. (Csak éppen az akkori Csau. érában ezt a gőgjét nem volt módjában bárkivel is éreztetni, max a férjével - aki mintha a szegény Mária féle Richárd ikertestvére lenne...)
JA-díj 1970; SZOT-díj 1974; Pietrzak-díj (Pax, Lengyelo.) 1980; A Munka Érdemrend arany fokozata 1985; A Szépirodalmi Kvk. Nívódíja 1981, 1990; A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje 1992; Kossuth-díj 1994; A M. Írószövetség tárcapályázatának II. díja 1995; A Széchenyi Akadémia alap. tagja [1992].
M.: 4447, r., 1968 [belőle készült a Fejünk felől a tetőt c. színmű, 1982]; Kötél nélkül, elb., 1969; Tartozik és követel, r., 1970 [bolgárul: Plovdiv, 1989]; A labda, kisr., elb., 1971; Napok, r., 1972 <1971*KMIK>; Szeretteink, szerelmeink, elb. - Tartozik és követel, d., 1973; Mindhalálig, r., 1974; A reimsi angyal, elb., 1975; A feladat, r., 1977 [bolgárul: Szófia, 1981]; A panasz leírása, elb., 1980; Jákob lajtorjája, r., 1982; Jöjjön Lilliputba!, elb., kisr., 1985; Az együttlét, r., 1987; Szegény Sudár Anna, r., 1989; Mi ez az álom?, esszék, interjúk, 1990; A töve és a gallya, lírai esszék, 1991. Életműsorozat: Az ifjú halász és a tó, összegy. novellák, 1992; Vörös és vörös [3 kisregény: A labda, A forma, Vörös és vörös], 1994; Három, r., 1995; A feladat - Mindhalálig. Két kisregény, 1996; Perc-emberkék dáridója, esszék, publ., 1996; Az együttlét. A töve és a gallya, r., 1997."
Mint kitetszik, nagy elnyomásban élt és csak a fióknak írhatott ugye? Műveinek jó része a rendszerváltás előtt lett kiadva, azóta megjelent két regénye: a Ne féljetek, és a Godot-ra várva, a többi jószerivel reprint.
"A rádióbeszélgetésben a MIÉP-tõl nem túl távol álló hazafias költõ - akinek Térdre magyar! címû keserû Petõfi-parafrázisát falra kiragasztva is láttam - arról beszélt, hogy a hetvenes években megakadályozták külföldi ösztöndíját. Ekkor felkereste Tóth Dezsõ nagy hatalmú fõ-kultúrpolitikust, és ekként szólt hozzá: "Nézd, Dezsõkém, legalább engedjétek, hogy pályázzak..." A riporter némileg csodálkozva: "Dezsõkémnek szólítottad?" A búsmagyar költõ vidáman: "Én akkor már elég jóban voltam velük."
De meg kell mondanom, felkeltette az érdeklődésemet Aczél hagyatéka. Még az is lehet, hogy megpróbálok beletekinteni. Akkor visszatérünk erre a témára.
"Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha!"
"Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! – A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk!"
„Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer.”
"Meg fogsz halni, vad, bitor tél! Addig él csak minden zsarnok, Míg magok alattvalói Szabadságot nem akarnak; Hogyha egyszer a raboknak Akaratja ki van mondva, Összeomlik börtön és lánc, S elenyészik híre-hamva. " /A tél halála/
"15-DIK MÁRCIUS, 1848
Magyar történet múzsája, Vésőd soká nyúgodott. Vedd föl azt s örök tábládra Vésd föl ezt a nagy napot!
Nagyapáink és apáink, Míg egy század elhaladt, Nem tevének annyit, mint mink Huszonnégy óra alatt.
Csattogjatok, csattogjatok, Gondolatink szárnyai, Nem vagytok már többé rabok, Szét szabad már szállani.
Szálljatok szét a hazában, Melyet eddig láncotok Égető karikájában Kínosan sirattatok.
Szabad sajtó!... már ezentul Nem féltelek, nemzetem, Szívedben a vér megindul, S éled a félholt tetem.
Ott áll majd a krónikákban Neved, pesti ifjuság, A hon a halálórában Benned lelte orvosát.
Míg az országgyülés ott fenn, Mint szokása régóta, Csak beszélt nagy sikeretlen: Itt megkondult az óra!
Tettre, ifjak, tettre végre, Verjük le a lakatot, Mit sajtónkra, e szentségre, Istentelen kéz rakott.
És ha jő a zsoldos ellen, Majd bevárjuk, mit teszen; Inkább szurony a szivekben, Mint bilincs a kezeken!
Föl a szabadság nevében, Pestnek elszánt ifjai!...- S lelkesülés szent dühében Rohantunk hódítani.
És ki állott volna ellen? Ezren és ezren valánk, S minden arcon, minden szemben Rettenetes volt a láng.
Egy kiáltás, egy mennydörgés Volt az ezerek hangja, Odatört a sajtóhoz és Zárját lepattantotta.
Nem elég... most föl Budára, Ott egy író fogva van, Mert nemzetének javára Célozott munkáiban.
S fölmenénk az ős Budába, Fölrepültünk, mint sasok, Terhünktől a vén hegy lába Majdnem összeroskadott.
A rab írót oly örömmel S diadallal hoztuk el, Aminőt ez az öreg hely Mátyás alatt ünnepelt! -
Magyar történet múzsája, Vésd ezeket kövedre, Az utóvilág tudtára Ottan álljon örökre.
S te, szivem, ha hozzád férne, Hogy kevély légy, lehetnél! E hős ifjuság vezére Voltam e nagy tetteknél.
Egy ilyen nap vezérsége, S díjazva van az élet... Napoleon dicsősége, Teveled sem cserélek! "
"KISFIÚ HALÁLÁRA
Alig hogy kivettek a bölcsőbül, Kis fiúcska, koporsóba tettek; Volt-e méltó a világra jőnöd? Mi haszna volt rövid életednek?
Balga kérdés! te eleget éltél, Bármi hamar végezéd be pályád; Hány nem érte meg, amit te? ámbár Késő vénség görbitette vállát.
Te megérted kurta életedben A magyar nemzet föltámadását, Te hallottad e szent zajt, s magad is Kiáltottad: éljen a szabadság! "
Pest, 1848. április
"Lamberg szivében kés, Latour nyakán Kötél, s utánok több is jön talán, Hatalmas kezdesz lenni végre, nép! Ez mind igen jó, mind valóban szép," /Akasszátok fel a királyokat!/
Ezek izgalmas, szép versek, versrészletek, de amit mondani akarnak, az baromság.
Nem tudom, hogy Anna is benne volt-e a csapatban, de egy ismerősöm mesélte - aki bejáratos volt Aczél elvtárshoz -, hogy a "gengeszterváltás" után egyszer körbemutatott a könyvespolcán és azt mondta: - Nagyon érdekes dolgok derülnének ki, ha megmutatnám, ki mindenki küldött nekem dedikált példányt egy-egy műve megjelenésekor.... Érdekes lenne előkeríteni ezeket a köteteket....
Ha az általános iskola után újraolvasod Petőfi "nemzetmentő" verseit, észreveszed, hogy azok is "hiteltelenek" (jól hangzó, de értelmetlen zagyvaságok), csak jobbak mint az epigonokéi.
Adyt a (hála Istennek!)fékezhetetlen indulatai vitték tévutakra. Hála Istennek!
József Attila versei, azt gondolom, megkérdőjelezhetetlenek. Akármiről írt.
"Diványon fekszem, sziszegek: "Na várjatok!..." S egyszerre hallom - gyötrően munkát! kenyeret! kiabálnak az uccasarkon. S rohanok, majdnem azt sikoltom - "Várjatok hát! Megyek, megyek!..." Mit gyerekes dac! Igazi voltom küzdő, emberi szeretet. "
Mnt politikai hitvallás persze (hála Istennek!) ez sem vehető komolyan, költői hitelét - számomra - a "sikoltom" adja.
Szóval 3 óriása a magyar kultúrának, írtak több száz felejthetetlen verset, de politikai tanácsadókként megbuktak. Érdemes lenne ebből végre levonni a tanulságokat.
1. Ne publikáljunk rossz verseket.
2. Jó vershez nem kell szilárd elvi alapokon nyugvó koncepció.
