Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2005.04.29 0 0 324

 

 

 

 Miért nevezik " Bokros csomagnak"? Tulajdonképen " kádár jancsi" csomagja ez. Nem hitelbe  itatta meg etette le a  magyart? osztan aztat meg meg köll fizetni  kedves ölvtarsak.... tötszik vagy nem tötszik...

florika Creative Commons License 2005.04.29 0 0 323
Jön a közszféra Bokros-csomagja?
Jelentős elbocsátások várhatók
2005. április 29. 8:13

Idén a Bokros-csomaghoz hasonló elbocsátásokra számíthat a közszféra egyes lapértesülések szerint. Azt, hogy mely területet érint majd a leépítés, még nem tudni. A statisztikai adatok szerint a tavalyi létszámcsökkenés aránytalan volt: míg a túlzsúfolt közigazgatásban 1,2, addig az emberhiányos egészségügyben 1,7 százalékkal apadt a létszám.

A Világgazdaság értesülései szerint az idén a Bokros-csomaghoz hasonló elbocsátásokra számíthat a közszféra. A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint abban az időszakban több mint 22 ezerrel csappant meg az ezen a területen dolgozók száma: 1995-ben 17 ezren váltak állástalanná, 1996-ban újabb közel 8 ezer ember. Az idén már az első negyedévben 1774 dolgozó elbocsátását jelezték – írja a Világgazdaság.

A cikk felhívja a figyelmet arra is: a hazai közalkalmazottak és köztisztviselők kevesebben vannak, mint az uniós átlag, ám az egyes területeken dolgozók száma aránytalan. A lap információi szerint még nem lehet tudni, hogy a közszféra melyik területét – a közigazgatást, a honvédelemet, a társadalombiztosítást, az oktatást, az egészségügyet, vagy a szociális ellátást – érinti a létszámcsökkentés. A közigazgatás területén sokan, az egészségügyben kevesen dolgoznak. Az összes, 816 ezer dolgozóból a minisztériumokban és hivatalokban 318 ezret foglalkoztatnak, az egészségügyben alig 200 ezret. Összehasonlításul: Németországban dupla annyian dolgoznak az egészségügyben, mint az oktatásban, a svédeknél pedig háromszor annyian vannak az egészségügyben, mint a közigazgatásban.

Filló Pál (MSZP) a lapnak kijelentette: a minisztériumok és a háttérintézmények számának felülvizsgálatára van szükség. A munkaügyi bizottság alelnöke úgy látja, az is átgondolásra szorul, hogy valóban köztisztviselőknek kell-e minden olyan feladatot ellátni, ami most a közszférához tartozik. A feladat nélkül maradókat azonban nem elküldené, hanem olyan területre irányítaná a közszférán belül, ahol munkaerőhiány van. Jelenleg negyven olyan jogszabály módosítására készülnek, amely a munka világát érinti, és még ebben a fél évben benyújtják a szükséges indítványokat – mondta el.

Az átszervezéseket szorgalmazza Vadász János is. A közszolgálati reformért felelős kormánymegbízott „fejnehéznek" nevezte a közszférát. A közigazgatásnak túl jó az érdekérvényesítő képessége, a közszolgáltatásnak viszont gyenge, így az utóbbi időben épp a közszolgáltatásokban történtek ésszerűtlen elbocsátások – fogalmazott. Vadász János egyébként nem tud olyan központi elhatározásról, amely nagy létszámcsökkentéshez vezetne. A statisztikák is bizonyítják, hogy a tavalyi létszámcsökkenés valóban legalább annyira aránytalan volt, mint az egyes területek összlétszáma. Ugyanis míg a közigazgatásban 1,2, addig az egészségügyben 1,7 százalékkal apadt a létszám – derül ki a KSH adataiból.

(Világgazdaság)
betegvese Creative Commons License 2004.06.16 0 0 321
Miután az ENSZ Biztonsági tanácsának határozata alapján Irak június 30-án visszanyeri függetlenségét, és kérheti az ENSZ-től a külföldi csapatok kivonását, Orbán Vikor szerint igencsak időszerűvé vált a magyar katonák hazahívásáról határozni. Főként azért, mert-mint mondta- a terrorizmus elleni küzdelem és az iraki rendezés kérdése elvált egymástól.
http://www.hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=23709&mode=thread&order=0&thold=0

A beteg Horn Gyulát meg küldjük ki Irakba!
Mindenki jól jár!

"Horn Gyula viszont -a jelenlegi kabinet álláspontját képviselve-a magyar szerepvállalás folytatását szorgalmazta ."

betegvese Creative Commons License 2004.06.14 0 0 320
Ki kell vonni a magyarokat Irakból!
Ez nem a mi háborúnk!
És pénzünk sincs!
Előzmény: Törölt nick (319)
Törölt nick Creative Commons License 2004.06.11 0 0 319
Összeállt a második, 150 milliárdos Medgyessy-csomag.

További 150 milliárd forint kiadást farag le a költségvetésből rövidesen a kormány, döntően két minisztérium, az egészségügyi és a honvédelmi tárca büdzséjének megkurtításával. A kormányhatározat tervezete már elkészült, döntés a választások után várható. Addig azonban teljes a hírzárlat.

http://www.mno.hu/index.mno?cikk=223361&rvt=5

szantana Creative Commons License 2004.06.10 0 0 318
Ez aranyos!

„Szép kilátások.
Állva vagy ülve kéred a golyót?”

Előzmény: betegvese (317)
betegvese Creative Commons License 2004.06.10 0 0 317
"Ha a tárgyalás sikeres, akkor megállapodás születik. Ha nem, akkor alkalmazni kell az árbefagyasztás eszközét."

Szép kilátások.
Állva vagy ülve kéred a golyót?

Előzmény: szantana (316)
szantana Creative Commons License 2004.06.09 0 0 316
"Medgyessy Péter egy tévéműsorban közölte: pénteken részletes tájékoztatást ad az egészségügyi tárca esetleges átalakításáról. A miniszterelnök a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában elmondta: a kormány tárgyal a gyógyszergyártókkal.

Ha a tárgyalás sikeres, akkor megállapodás születik. Ha nem, akkor alkalmazni kell az árbefagyasztás eszközét. Arra a kérdésre, hogy az európai parlamenti választások után lesz-e újabb megszorító csomag, azt válaszolta: sem fél, sem negyed Bokros-csomag nem lesz."
http://www.hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=23218&mode=thread&order=0&thold=0

Később, a választások után lesz mit számon kérni.
Majd ezt is meg fogja magyarázni.

tebutuska Creative Commons License 2004.06.09 0 0 315
Butaságot beszélsz!
Aki keres az talál!
Előzmény: pucogi (314)
pucogi Creative Commons License 2004.06.09 0 0 314
Na ez a baj. Mármint, hogy a nagy pártok is hozzád hasonlóan gondolkodnak. Eddig a kampány során még egy szó nem hangzott el arról, hogy a két nagyobbik parlamenti párt mi a fenét akar kezdeni az EP parlamentben. pedig ez a választás erről és nem másról szól. LegaLÁBBIS EGY NORMÁLIS ORSZÁGBAN ENENK ÍGY KELLENE LENNIE.
pucogi
Előzmény: betegvese (312)
perecske Creative Commons License 2004.06.09 0 0 313
Sajnos nagyon alacsony lesz a részvételi arány.
Az emberek kiábrándultak, nem hisznek semmiben és senkiben.
Ez lenne a demokrácia?
Előzmény: betegvese (312)
betegvese Creative Commons License 2004.06.08 0 0 312
Bíznak-e még az emberek a kormányban?

Lesz egy választás, vasárnap, június 13-án, ahol remélem, minél többen részt vesznek majd, és minél többen élnek a döntés jogával. Akkor megtudjuk, hogy az emberek mit gondolnak a kormányzat teljesítményéről, a saját életükről, meg az ország helyzetéről. Egy választás mindig az ígéretek számon kéréséről szól.

http://www.polgari-kor.hu/hirek/hirek.php?mit=bovebben&kat=1&id=4323

szantana Creative Commons License 2004.06.07 0 0 311
Az öreg elvtársaknál áll a bál!
Nem szeretik a ha a nép számon kéri őket.
Pedig Magyarország többet érdemel!
Ezt is csak ígérték!
Előzmény: tebutuska (310)
tebutuska Creative Commons License 2004.06.07 0 0 310
Soha többet MSZP!

Jó napot kívánok, tisztelettel köszöntök mindenkit. Tulajdonképpen Rákai Philip nem tudta, hogy mit fogok mondani, de úgy látom, hogy jó végszavat adott nekem. „Állítsuk meg a Fidesz hazugságait!” „Garantáljuk, nem lesz gázáremelés, nem lesz gyógyszerár-emelés!” Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Magyarország polgárai! Ha ismerős Önöknek ez az agresszív és lejárt szavatosságú kampányszöveg, a hiba nem az Önök készülékében van.

Két éve mondták ezt ugyanazok, akik most azt hirdetik: „Állítsuk le a Fidesz hazugsággyárát!” Két éve is fizetett hirdetésekben vádoltak bennünket hazugsággal, amikor azt mondtuk, a szocialista kormány jelentősen emelni fogja a gáz és a gyógyszerek árát. Eltelt két év, a gáz ára 40 forint 50 fillérről 58 forint 50 fillérre emelkedett, a gyógyszerek ára pedig az egekbe szökött. Akkor most ki hazudik?

[Ők!]

Nem hallom elég jól.

[Ők!]

No, akkor tegyünk egy harmadik kísérletet, hogy a Köztársaság téren is hallják. Ki is hazudik?

[Ők!]

Szerintem ez már jó lesz. Hát igen, a szocialista propaganda gépezet napok óta komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy másokat győzzön meg arról, amiben maga sem hisz. Az igazság nem zavarj őket, igaz, sohasem zavarta. A tények nem zavarják őket, igaz, sohasem zavarták. De ki is vádolja a Fidesz vezetőit hazugsággal? Kovács László.

[Fütyülés]

Majd holnap a Parlamentben megmondom neki, hogy milyen népszerű volt… Tehát az a Kovács László, akinek papírja van arról, hogy hazudott. Nem is akárhonnan van ilyen papírja, hanem a független Magyar Bíróságtól. Ráadásul nem is egy, hanem két ilyen kétes értékű bizonyítvánnyal is rendelkezik. Emlékeznek, ugye? Hamis röplapok kamionszámra, bűnpártoló ügyészség. Valljuk be azért, mégis annak is van azért egy kis bája, hogy ha egy ilyen politikus, mint Kovács László hazugozza le az embert. Úgy fest, valamit nagyon félreértettek a hatalom ormain fincsi koktélok közt meghitten söjtörözők. Lehet, hogy magát a legnagyobb magyart. Ő valóban azt mondta, merjünk nagyok lenni. De hogy merjünk nagyotmondók lenni, ilyesmit nem tanácsolt Széchenyi István!

[Taps]

http://www.hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=23080

szantana Creative Commons License 2004.06.07 0 0 309
"Jó napot kívánok! Isten hozta Önöket, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy nagy szeretettel és tisztelettel köszöntsem Önöket. Örülök, hogy ismét itt lehetek, örülök, hogy ismét együtt lehetek Önökkel, örülök, hogy egy jókedvű és elszánt közönséggel találkozhatom.

Természetesen most is vannak, akik kárhoztatják összegyülekezésünket, utcai politizálást emlegetve. De mi tudjuk, hogy európai nemzet vagyunk, így nem hallgatunk olyan figyelmeztetésekre, melyek lassan már a Balkánon is kimennek a divatból. Tudjuk, a demokrácia szíve közepe a szabadság, szabadság pedig nem létezhet a szólás, a vélemény és az összegyülekezés szabadsága nélkül. Hiába riogatnak bennünket hatalmukat féltő ország-vezetők, lassan mindenki tudja Magyarországon, hogy tőlünk, a polgári-nemzeti érzelmű emberektől senkinek sem kell tartania, nem kell félteni tőlünk, nem kell félteni a néptől az országot sem, vigyázunk rá, hiszen a miénk!
Mindenkit szívesen látunk, azokat is, akik eddig közömbösek voltak, akik inkább otthon maradtak, akik távol tartották magukat a közügyek világától, s azokat is, akik eddig más irányban kerestek válaszokat mindennapi gondjaikra. Egyre többen és többen vagyunk - s ez így van jól -, hiszen ha nem találkozunk, nem találunk utat egymáshoz, s ha nem találunk utat egymáshoz, akkor hogyan jöhetne létre az, amire mindannyian vágyunk, az életünket felemelő, Magyarországot boldog és sikeres országgá varázsoló összefogás, a nemzet egysége, a magyar nemzet teljes egysége. Ezért tisztelettel köszöntöm azokat is, akik aláírták a Nemzeti petíciót, de nem tartoznak a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség hívei közé. Sőt, azokat is szeretettel köszöntjük, akik a petíciót sem írták alá, de meggyőződésük - s ezért ma itt vannak velünk -, hogy egymillió-kettőszázezer ember akaratát nem lehet lesöpörni, ahogyan ezt az ország vezetői eddig tették.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! Mi, magyarok, ha összekapaszkodunk, mindig a szabadság nevében tesszük. Nem lerombolni, hanem megtartani, vállunkra venni, a jövő számára megmenteni akarunk valamit. Így volt ez közel fél évszázada is, 1956-ban, amikor innen, a Műszaki Egyetem elől indult el az a békés menet, amely a szabad Európa ígéretét akarta beváltani. És bár az út a vártnál hosszabbra nyúlt - több mint három évtized kellett, hogy célba érjünk -, de az oroszok végül hazamentek, megdöntöttük az egypártrendszert, s most európai választásokra készülünk. Ráadásul hétmérföldes lépést tettünk a határokon átívelő nemzeti újraegyesítés irányába. Nem tíz, hanem tizenegymillió magyar készülődik választani. Hatvan esztendő után először választanak a magyarországi és a felvidéki magyarok képviselőket ugyanabba a parlamentbe, ahol - szemben a pozsonyi, szlovák parlamenttel - mindannyian magyarul beszélhetünk majd.

Kedves Barátaim, június 13-án választások lesznek. Azért jöttünk össze, hogy megértsük, mi a választás tétje, s aztán elhatározzuk, mit kell tennünk. De ehhez először, kedves Barátaim, azt is meg kell értenünk, mi történt velünk az elmúlt két évben. Két éve azt mondták, az országot úgy kell irányítani, mint egy bankot. Nyilván azt gondolták, egy ország olyan, mint egy bank. Biztos befektetési lehetőséget, mesés hozamot, kitűnő szolgáltatásokat ígértek. Több jut, jobb lesz valamennyiünknek, ha náluk a kasszakulcs - mondták. Azóta kiderült, ez a bank egyszerű, földi halandóknak nem nyújt hitelt. Biztonságos hozamot nem garantál, pénzünk értéke nem nő, hanem romlik, sőt, azt látjuk, hogy nincs biztos kezekben az ország vagyona, azt látjuk, idegen kézre juttatják az ország féltve őrzött vagyontárgyait. De most már joggal tartunk attól is, hogy a megszorító csomagra hivatkozva az otthon a fiókban őrzött kosztpénzért is eljönnek a bank emberei. Mondjuk ki, tisztelt Hölgyeim és Uraim, a nagy ígéretek bankja csődbe ment. Az ígéretek bankja csődbe jutott, s mi most sok millió betétes nevében állunk a bank előtt, és kérdezzük: hosszú évek munkájának eredménye hová lett? Hová lett a két évvel ezelőtti remény és bizakodás? Sőt - kérdezzük -, hogyan történhetett, hogy gyarapodás helyett 2800 milliárd forinttal nőtt az államadósság? És kérdezzük, hova lett, miért nem látszik hazánk állapotán ez az irdatlan mennyiségű hitel?"
http://www.hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=23051

Törölt nick Creative Commons License 2004.06.06 0 0 308
El is fogják adni ha nem cselekszünk.
Csak rombolni tudnak az öreg elvtársak.
Előzmény: tebutuska (306)
trafok Creative Commons License 2004.06.05 0 0 307
Na ne!
Még mindig kell a lé?
Előzmény: tebutuska (306)
tebutuska Creative Commons License 2004.06.04 0 0 306
Az öreg elvtársak további 400 milliárdnyi állami vagyont akarnak eladni!
Előzmény: trafok (305)
trafok Creative Commons License 2004.06.03 0 0 305
"Bevallása szerint, eddig -két év alatt- 400 milliárd forint értékben adtak el állami vagyont.
Azt mondja, ennyivel kevesebb kölcsön felvételét spórolták meg!"

Ez szép teljesítmény!
Háromszor, dobjuk fel!
Tolvajbanda, hol a lé?

Előzmény: szantana (304)
szantana Creative Commons License 2004.06.03 0 0 304
Szevasztok!
Sajnos a hírek rosszak.
Magyarok maradnak Irakban. Hacsak nem…
Néztem reggel a drazsé kedves embert.
Katasztrofális, rosszabb mint a Medgyessy.
Bevallása szerint, eddig -két év alatt- 400 milliárd forint értékben adtak el állami vagyont.
Azt mondja, ennyivel kevesebb kölcsön felvételét spórolták meg!
Nem folytatom, ha tudjátok nézzétek meg.
Szigetelni, spórolni, fizetni!
Legközelebb jobban választani!
Az MSZP-SZDSZ kormányt leváltani!
És a lényeg, a magyarnépnek nincsen arra pénze, hogy felügyelje Irakban az amerikai törekvéseket.
Magyarok haza!

szantana Creative Commons License 2004.06.02 0 0 303
Ez mit jelent?
Előzmény: kakukkboy (302)
kakukkboy Creative Commons License 2004.06.02 0 0 302
Demögzakkantabácsi!
Előzmény: szantana (-)
betegvese Creative Commons License 2004.06.02 0 0 301
Homokra szükség van.
A magyarok azért vannak Irakban.
Senkit nem érdekel, hogy miért magas az olajára?
Az öreg elvtársak szerint!!!
Az USA elérte a célját, Irakban. Működik az olajkartell!
A magyarok is! -Ingyen kapják a homokot!
Előzmény: trafok (300)
trafok Creative Commons License 2004.06.01 0 0 300
Azért szépen alakulgatnak a dolgok.
Irak, aztán a drazsécsomag hegyek.
Most ráadásnak jön a drága olaj.
Igaz, három napig a homok, a parlament előtt -ingyenes, fizetni nem kell.
De mi lesz holnap?
Ha a meleg homokért is fizetni kell?
Szigetelni, spórolni, fizetni!
Legközelebb jobban választani, a szép ígéreteknek nem bedőlni!
AZ MSZP-SZDSZ kormányt minél előbb leváltani!
A magyarokat Irakból kivonni! Azonnal!
Kurva drága az olaj, jól működik az olaj kartell.
Előzmény: perecske (296)
kisgazda Creative Commons License 2004.06.01 0 0 299
Szigetelni, spórolni, fizetni!
Legközelebb jobban választani, a hamis ígéreteknek nem bedőlni!
Előzmény: trafok (298)
trafok Creative Commons License 2004.05.31 0 0 298
Hát ebben már nyakig benne vagyunk!
Irakban, és a csomagban is!
Igazad volt Szantana!
gagyikas Creative Commons License 2004.05.28 0 0 297
Megint egy szép ígéret!

Nem lesznek további megszorítások - állította a pénzügyminiszter.
http://www.hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=22578&mode=thread&order=0&thold=0

perecske Creative Commons License 2004.05.27 0 0 296
Munkanélküliségi ráta
1998-7,8
1999-7,0
2000-6,4
2001-5,7
2002-5,8
2003-5,9 ?
2004-6,1 ?

Folyó fizetési mérleg egyenleg/GDP
1996-2,5%
1997-1,4%
1998-4,7%
1999-5,1% -2 301
2000-6,2% -3 152
2001 ? -1 967
2002 ? -2 771
2003 ? -6 488
2004 ? -1,167 január február!

Csak tiszta forrásból!
Szigetelni, spórolni, fizetni, sokat gondolkodni, aztán jól választani, szavazni!

Államháztartási mérleg egyenlege, -milliárd –Ft
1999 -424,1
2000 -480,2
2001 -444,0
2002 ?
2003 –975
2004 -547,6 január-április!

Magyarország adósága devizában, nettó!
Milliárd EU.

1995 10,8
1996 8,8
1997 8,1
1998 7,6
1999 7,4
2000 7,4
2001 4,5
2002 5,6
2003 8,2
2004 ?

Előzmény: macmester (295)
macmester Creative Commons License 2004.05.20 0 0 295
emelkedik a benzin ára... és annak mi köze a kormányhoz, b@szogassa az OPECET, ja esetleg gyűjthetne 1 milla aláírást az opecnek "csokkentség 45 USD-ről 25 USD-re az olaj hordónkénti árát... :)
Munkanélküliség 5% körüli, ez az ami a magyar gazdaságba benne van...a struktúrája rossz, da az alattuk is hasonló volt...
Mások szerint viszont nem tart hátrébb :) most kinek higyjek? :)
Előzmény: tebutuska (294)
tebutuska Creative Commons License 2004.05.20 0 0 294
Drasztikus visszalépés történt az Orbán-kormány eredményeihez képest az elmúlt két évben - jelentette ki Áder János Pécsett. Szerinte a kormány megcsonkította a Széchenyi-Tervet, 40 százalékkal drágult a gáz, emelkedik a benzin-ár, nő a munkanélküliség, drágulnak a gyógyszerek. A Fidesz frakcióvezetője úgy vélte, Magyarország ma hátrébb tart, mint néhány évvel ezelőtt.
http://www.hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=22044&mode=thread&order=0&thold=0

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!