Az, hogy nem kedveled Őket, az a Te dolgod. A kutya igy izzad! Ha jól tudom, ha nem akkor javitstok ki. Persze ha kunyerbál is jön a cipőfűző, olyan édi. De én a kiskutyákat is szeretem. Csak az idiota agresszivakat nem, és ott sem a kutya a hibás, hanem az idióta gazdája, csak ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni. Nekem is volt agressziv kutyám sajna, az váltotta ki belőle, hogy kiskorába nekiment egy öleb, és azután a kis kutyákat elevel elnáspángolta, de csak a szukákat persze. De nagyon szófogadó volt, úgyhogy eggyet szóltam Neki is még a legdurvább verekedést is otthagyta. De nem is hagytam bunyózni, úgyhogy egész életében csak kétszer sikerült Neki. A mostaniból, meg még az agresszivitás jelei is hiányoznak, csak akkor vág vissza ha betámadják, viszont akkor azért nem dicséretet kap, Ő ne verekedjen!
Nem kedvelem a nyálcsorgó fajtákat. Nem tudom, milyen biológiai funkciója van annak, hogy a szája becsukott állapotában se zár és oldalt csurog a nyál belőle. Ismertem helyes kutyákat, boxert meg szettert akik ráadásul ragaszkodtak hozzá, hogy az ölembe rakják a fejüket. Rövid idő múlva tocsogott a nadrágom.
Azt se igazán értem, miért kellett olyan fajtákat kitenyészteni, melyeknek 2x nagyobb a bőre, mint ő, aztán egy csomó kötőszöveti betegsége lesz a nyomorultnak.Továbbá az acsarkodós, agressziv vadállatokat se kedvelem. Ma is az én bamba, jámbor, soha senkivel nem agressziv szobacirkálóimat akarta megenni egy náluknál többször nagyobb, elég csuf korcs. A gazdája alig birta visszahuzni. Az indok az volt, hogy az is lány meg az én kutyáim is. De az én kutyáim békésen és bambán álltak egy helybe, nem provokálták a másikat az meg csak őrjöngött.
Amugy a többi, normális küllemü, jó természetü kutyi tetszik.
Persze ez sokban a gazdától függ, hogy milyen lesz a kutya. Nálunk a telepen is volt, van egy pár amstaff. kan, akik póráz nélkül sétálnak és még SOHA semmilyen próblémát nem okoztak, pedig találkoztak eléggé sok kutyával. Viszont van egy-két törpetacskó, akikről jobb nem beszélni...:))
Én az argentin dogról is folyamatosan azt hallottam, hogy hű, de vérengző, ha a kiállításon megtámadja a bírót, ezt az egy kutyát akkor sem zárják ki,stb-stb.
Aztán a barátnőmnek (neki szukája van - tudom, hogy a szukák simulékonyabbak és barátságosabbak a kanoknál) lett egy argentin dogja. Kiengedte a kocsiból, amikor egyszer találkoztunk, én meg sem mertem mozdulni:)) A kutya odarohant hozzám, megnyalt és úgy hizelkedett, mint egy macska:) Alig tudtam levakarni magamról a "vérengzőt":)))
Kutyasulit is kell tudni választani, a kiképzőkről már nem is beszélve. Az előző dobimmal én is jártam rendszeresen kutyasuliba (Népszigeti) és soha nem volt ilyen probléma vele. Viszont az is igaz, hogy nem tudott volna bántani senki, ha velem volt a kutya. De ok nélkül soha senkit, még kutyát sem bántott. Szinte kivétel nélkül póráz nélkül sátáltunk, 100%-ig meg lehetett bízni benne. Imádtam, imádom az emlékeket! :O)
Az is igaz, hogy mint minden népszerű fajtánál rengeteg idegrendszerileg hibás egyed van. Sajnos.
A "normális" dobi igazi családi kutya. Nem érdekel hányan cáfolják, nekem akkor is ez a véleményem.
Minden fajtával előfordulhatnak "balesetek", de minden balesetért az ember a felelős!!!
A dobiról nekem is van rossz történetem. A lakótelepen, ahol laktunk, szintén volt egy dobilány. Kedves volt, barátságos, emberekkel, kutyákkal - nekem kankutyám volt (spaniel) és vele is tök jól kijött..
Aztán elvitték "kutyaiskolába" és utána teljesen megőrült a kutya, nem tudom, hogy mit csináltak vele. Minden embert megtámadott - nem is lehetett többé elengedni és a kutyákat is tépte, ahol érte, tekintet nélkül arra, hogy kan vagy szuka volt az illető:((( Azóta mindenki kerüli őket messze...ű
Pedig a dobi is normális kutya, mert láttam egy csomót, amik teljesn szocializáltak voltak:)
Valamilyen szinten "örülök", ezeknek a fajtáknak, mert legalább ezek a fazonok ("hű, de kemény vagyok") leszálltak a N.J-ról és a dobiról. Ilyen emberek sajnos mindig voltak, vannak és lesznek. Csak egy-egy fajta bánja mindig a létüket.
Én azoktól is rosszul vagyok, akik két fajtatiszta kutyát (pl: rotti-masztiff, pitbull-rotti, stb.) kereszteznek, azért hogy "na, majd ezeknek a kölyke lesz a kemény, tökéletes kutya!" Persze anatómiáról és egyéb "balgaságokról" fogalmuk sincsen.
Egy időben a dobikkal is (sajnos) ez volt a helyzet. Nekem nagyon megtetszett a fajta, még gyerekkoromban, mert a lakótelepen, ahol laktunk volt egy barna szuka dobi, aki mindig az én (akkor még kölyök) Riki kutyámmal játszott. Annyira finoman, hogy öröm volt nézni.
De akkoriban ez nagyon ritka volt, mivel pontosan a lent említett fazonok tartottak dobermannt is. Amikor egyszer bejelentettem anyukámnak, hogy mennyire szeretnék egy dobermannt, teljesen megrémült, mert akkoriban szinte csak rémtörténeteket lehetett hallani róluk. Aztán annyira hajtogattam, hogy azt mondta, hogy ide a két szobás panelba nem jöhet harmadik kutya, majd akkor vehetek dobit, ha el tudunk költözni kertes házba. El is költöztünk. Az első fizuimat összerakosgatva vettem meg életem első Dobermannját (Cora), azóta is tart ez a "szerelem". Ő volt a család "házicicája", persze anyukám is megnyugodott, hogy nem ette meg a kutya a család egyetlen tagját sem. :O)
Sziasztok!
Szerintem ezek a nem kifejezetten megértö és még kevésbé jó gazdik csak keménykedni, esetleg valami hátrányosságukat (félelem, kisebbségi komplexus) takargatni akarják. Nem tudom öket megérteni, én amint meglátok egy ebet (legyen az pitbull,puli vagy egy sarki-turmix) beleszeretek a szemébe, és egy örök, hü barátot látok benne. Nem tudom, hogy ezek a fentemlitett illetök mit hisznek... egy harcikutyától nem lesznek értékesebb emberek.
Ilyet én is láttam sajnos:(((
Éppen egy állatkereskedésben kerestem motyókat a vadászgörényemnek, amikor bejött egy kopaszra nyírt, terepruhás, "hű, de kemény csávó vagyok" srác egy fiatal rotival. Szerintem a kutya nem lehetett több 6-7 hónaposnál, érdeklődő volt és barátságos. Egy: szöges,fojtó nyakörv!!!! volt rajta, kettő: minden egyes szimatolását, érdeklődését, durva visszarántással "jutalmazta" a gazdája. Kérdem én, milyen jövője lesz ennek a blökinek?:((((
Én is azon az állásponton vagyok, hogy ezek a kutyák alapjában véve nem lesznek veszélyesek, ha normális, megfelelő gazda kezébe kerülnek lelkiismeretes, a kölykökkel rendszeresen foglalkozó tenyésztőtől.
ôszintén szólva még én se ismerkedtem össze eggyel sem (pl.nem simogattam meg), nekem csak annyi élményem van, hogy sorban álltam épp egy éjjel-nappalinál (nyócker), amikor odajött egy ilyen baromarcú a kutyájával. látszott az embereken, hogy azért kicsit be vannak rezelve (és ez nagyon nem jó). én akkor már láttam a filmet (tudom, hogy hülyeség ilyesmire hivatkozni, mert a gyakorlatban bármi kiderülhet: pl. az is, hogy a sok "trenírozástól", durvaságtól, veréstôl, stb. a kutya tényleg elvadult), a lényeg az, hogy utoljára akkor láttam egészen közelrôl ilyen kutyát, de már más szemmel tudtam ránézni. Így láttam azt is, hogy miközben a csávó ott türelmetlenkedett, a kutya csak szinte apatikusan, türelmesen, szomorú szemmel csak ült, és nézett ki abból a szegény, csúnyára tenyésztett fejébôl(ez meg még annyira sem jó)...megsajnáltam...annyira szívesen megsimogattam volna, de a bunkó gazdája miatt inkább meg sem kérdeztem, szabad-e.
egyébként az ilyen jelenségek leginkább azokra az idôkre emlékeztetnek, amikor még a németjuhász volt a favorit egyes körökben. nem tudom, emlékeztek-e, hogy voltak, akik ugyanígy grasszáltak velük, mintha a világ legfélelmetesebb örzô-védô fenevadainak urai és parancsolói lennének (ráadásul a németjuhász köré, egyéb, szomorú okokból kifolyólag évtizedekig rakódott valami félelemkeltô imidzs).
naszóval, sosem felejtem el, amikor az 1-es villamoson ott utazott egy deszantosra maszkírozott, terepruhás, bakancsos, ráadásul elég nyeszlett csávó, és rángatta, dresszírozta a láthatóan békés, szinte félénk kutyáját. A kutya szuka volt, elég fiatal is, még érdeklôdô, csak szimatolt a levegôbe, erre csávókám minden egyes moccanásra katonai vezényszavakra hajazó ugatásszerű parancsszavakkal úgy rángatta a pórázát, hogy majd' megfulladt a szerencsétlen állat. egyszerűen nevetséges volt, és szánalmas az egész. az ilyeneket legszívesebben felképelném, és rendeletben tiltanám meg, hogy valaha is kutya(és bármilyen állat) közelébe menjenek.
szóval, ha rajtam múlna, nem a fajtákat tiltanám be, hanem csak szigorúan ellenôrzött, profi, lelkiismeretes tenyésztôknek engedélyezném a tenyésztést, és kizárólag pszichológiai alkalmassági vizsga után engedélyezném a tartásukat.
persze, lordifitől tanultam:-)
van egy bejglitörténetem is, szoktunk járni a normálisfa környékére kirándulni, egyszer láttunk egy bejglit meg a gazdáját, és jól kihallgattuk, hogy a bejgli tomi. aztán pár hét múlva megint találkoztunk, mondta az asszony, hogy tomi, erre a bejgli üdvözölt minket, jól fölmászott a térdünkre egy pillanatra, aztán elmász. a gazdája meg jó szemmel nézte. jófejek:-)
szia,
közelebbről még sajna nem ismertem bullie-t, de nem tartom félelmetesnek. egy ismerősünknek volt nem buli, csak valami nagyon hasonló, úgy hívták, link. szomorú szemű, szeretetre vágyó, aranyos blöki. a köcsög gazdája valami önvédelmi/támadó fegyvernek szánta, mi meg, amikor nem figyelt oda, szeretgettük. aztán túladott rajta. f@szkalap.
anyám utcájában, kispesten, van egy. az összes blöki ordít, amíg azt a fél sarkot megteszem, csak ő nem. eddig még nem mertem barátkozni vele, de majd megpróbálom:-)
Igen, a bullterrier sajnos nagyon félreismert kutya:(((
Én is fenntartással voltam sokáig irántuk, mig két éve egy ismerősnek segítettem venni egy bullykölyköt. Debrecen mellöl hoztuk fel és egy darabig úgy utaztunk, hogy a kölyök rámtámaszkodott és a fejét a vállamra hajtotta:))
Na azóta szerelmese vagyok ennek a fajtának:)
És ami nagyont tetszett.. Én is valamelyik csatornán (talán Reality Tv?) láttam egy olyan filmet, hogy a bullterrier gazdáját megtámadta egy bika (azt hiszem valahol Spanyolországban volt, de ebben nem vagyok már biztos) és a bátor bullterrier nekiment a bikának, elkapta az orrát és addig tartotta, amig a gazdája el nem tudott menekülni. És nem érdekelte, hogy a bika a földhözcsapkodta, megtaposta, ő csak fogta a bika orrát..
:)))
Akiket pedig a "minden kutya" kategóriánál is jobban szeretek:
1. mindenféle jópofa keverék (kivéve a direkt mixelt "ez lesz a kemény kutya" fajták (rotti-masztif, dobi-pitbull, stb, stb, egyéb szörnyetegek)
2. Dobermann - a régi és szvsz örök "szerelem"
3. Német Juhász - legsokoldalúbb munkakutya
4. Mopsz - de csak azóta, amióta beszereztünk 1-et.
5. Boxer
6. Magyar vizsla - az utóbbi időben
és még biztosan kihagytam valamelyik fajtát!!! :o)))
Ja igen még a Belga juhász, őket is szeretem.
Tulajdonképpen szeretem a kistestűeket is, akkor ha "kutyaként" tartják őket. Régebben volt egy valahonann kidobott, általunk befogadott Pekingi palotapincsink, mivel akkor már volt a Riki (N.J. keverék), mellette tök jó fej kutya lett a pincsiből is. És most Lufi, a mopsz is tök jó fej, nem egy kis nyafogós öleb. :o)
pont a bull terrierrôl láttam néhány éve egy dokumentumfilmet(talán itt az Animal Planeten is látható néha), és egészen másként nézek azóta rájuk.
kiderült, hogy nagyon kedves, ragaszkodó, játékos fajta. én meg rettegtem tôlük mindig, valahányszor -és rendszerint- valamilyen szekrényméretű verôlegénykopaszcsávó oladalán megpillantottam egyet is...ebbôl is látszik, hogy mennyire nem lehet alkalomadtán elkülöníteni a kutyát az embertôl, és mekkora az ember felelôssége.
amúgy tényleg a legcsúnyább, legfélelmetesebb küllemű kutya - szóval, már egyenesen szép:))
