Odaköltözött hozzám egy család (úgy négy-öt fő), szivességből és jótékonyságból befogadtam őket egy átmeneti időre. És hamarosan a fejemre nőttek. Nem tudtam mint kezdeni velük, szemtelenkedtek, erőszakoskodtak. Próbáltam megszabadulni tőlük előbb humánusan, majd egyre keményebben, ami abba tortkollott, hogy késeket rántottak. Valahonnak előkerült anyám barátja a legnagyobb késekkel és az egész brigád nekem esett. Szerencsére a rémálmaimban legyőzhetetlen vagyok, így álltam a sarat és inkább ők sérültek-hullottak. De valahogy a rendőrséget is belekeverték, mert kijöttek és engem kezdtek üldözni.
Eleinte egy kocsiban menekültem-bújkáltam (lépcsőkön bukdácsolva, borulva-csúszva). De mindig megtaláltak. Így aztán kénytelen voltam kiszállni (a szó szoros értelmében) és repkedve a háztetőkön lestem őket és bújkáltam.
Egy idő után (amikor láttam már nem keresnek a zsaruk annyira) visszamerészkedtem a lakásomba, ami már nem volt az enyém (valahogy azt is lehúzták). Üresre kipakolt egy romhalmaz lett. Új zár volt rajta és valami rosszképű, iljesztő alvilági alakok lakták...
Eddig szuneteltek a remalmok, tul sok minden tortent igazabol (koltozes...stb). De most hogy nyugodtak a korulmenyek, asszem jonnek vissza.
tegnap volt ket almom.
1.10 cm nagysagu tobb ezer ember tamadott meg egyszerre, es probaltak szetszedni. kapartak a borom mindenhol, szedtek ki a szemem, teptek ki a fulem...stb. es mintha ez meg nem lenne eleg, volt egy veres huscsomo a foldon, ami egyre csak nott, es az is probald engem megemeszteni vagy mi a franc.
2.erre annyira nem emlekszem csak arra hogy nagyon feltem, es nagyon filmszeru volt az egesz, bonyolult sztorival. a lenyeg hogy 5-en bele kerultunk egy metroba, es ott valami/valaki egyesevel probald minket elkapni. vagyis el is kapott. nem lattam, de igazabol nem tudtam mit csinalnak az emberrel (egy feher ruhas, kopasz valaki kapdosott el minket, aki mozgas nelkul mozgott, es akit elkaptt az nagyon felt, lehetett latni az arcan). sajnos tenyleg nem emlekszem mi tortent, de tudom hogy valami rettenetes.
Nekem meg mindig semmi. Pedig aludtam van 3 orat az ejjel. Nem tudom oruljek e vagy nem. Szivesen irnek, mert tenyleg nagyon jokat almodom, de szivesen nem almodom oket mert nagyon ijesztoek.
Én ma meg azt álmodtam, hogy a kocsimat alváz-kaszni szintre pucolták (komoly, még a motort is kilopták belőle!) a tolvajok.
Tré volt. Ez tényleg igazi rémálom volt... :(
Viszont annál jobb volt reggel látni, hogy semmi baja! :)
Nem emléxem, mit álmodtam, elég kusza volt. Valami részvényeket akartam eladni, mert kellett a pénz, de azt mondták, hetekbe telik... hülyeség.
Nincsenek is részvényeim :)
Igen. Azaz, nem. Nem a fajtája volt. Fogalmam sincs, milyen kígyó volt, csak arra emléxem, hogy nagy. Nem tapostam rá, mert a fájdalomra felébredtem. Mármint a harapásra. Valszeg rosszul feküdhettem, és valami nyomhatta a lábfejem, mert mikor felkeltem is fájt.
ha most almodnam lehet hogy nem csak egy tanc lenne. akkor meg csak az volt. :)
valami olyan volt a lenyeg hogy egy haz szimbolizalta az eletet es a halalt. Az emeleten voltak a halottak, lent az elok, de nekem szabad jarasom volt a ket szint kozott, mert kedvelt a satan, de probalt mindig a felso emeleten tartani, mivel O is csak ritkan mehetett le az alsora. baratnoimet meg megmergeztem hogy velem legyenek fent. :)
es sok minden sok minden sok minden tortent, a lenyeg hogy a tanc utan messzirol lattam ahogy az a szimbolikus haz osszedolt es en csak tavolodtam, tavolodtam szep lassan...es nagyon lassan felebredtem, bekevel teli. Szoval nagyon sok ilyen vilagvege, egesz vilaggal kapcsolatos...dolgokat almodok. Mondjuk nem tudom mi tortent az elokkel ha az egesz haz osszedolt...de ez mellekes.
Hozza kell tenni hogy Satan az almomban egy nagyon jo pasi volt. :) Szivesen felaldoztam magam, es vegulis csak egy tanc volt, es utana mindketten eltuntunk a vilagegyetem szinerol, mert oszinte szerelmet mutattam iranta, es igy O megsemmisult. Jo mi? Na ez 16 eves koromban tortent. :)
Szép történet lehet.
Én nem tudom,hogy képes lennék-e ekkora áldozatra...még álmomban sem talán.Bár jó lenne egyszer arról álmodni,hogy Superman vagyok,vagy valami hasonló...
Persze..tudom hogy csak segiteni probalsz. :)
Ha alkalmam adodik, persze probalok majd ezzel elni.
Egyszer egy nagyon nagyon hosszut almodtam (ugy tunt), nagyon hosszu, osszetett tortenet volt a Satannal es ahogy megmentettem a vilagot onmagamat felaldozva. Le is irtam valahova, novella szeruen, de elhagytam. Most ugy is koltozes elott allok, hatha valami regi dobozba megtalalom.
"Nem akarom az eletemet az almaimmal helyettesiteni..." :-o és ???
Semmit ilyesmit nem akartam javasolni... Csak azt, hogy az Alkotó Álom egyes elemeinek az alkalmazásával kezelhetnéd a rémálmaidat. De azt is elfogadom, ha neked valamiért nem szimpatikus ez a módszer... Akkor majd biztosan találsz valami más utat, hogy ne legyen annyi rémálmod.
Nem tudok iranyitani. Hiaba tudom hogy almodom, az iranyitas nem megy, csak szereplo vagyok. De nem is kivanok ezzel foglalkozni. Az alom alom, nem az elet. Nem akarom az eletemet az almaimmal helyettesiteni, es azokkal foglalkozni, csak szeretnek bekesen aludni. :) Eleg volt ennyi amennyit kaptam eddig. Ha tudatos ha nem. Amugy az a baj hogy az nem jut el a tudatomig hogy tudnam iranyitani, lefoglal az akcio, a kuzdes, a felelem. Ha csak sima almom van hogy setalok vagy valami, akkor tudok odakepzelni (rendelni) dolgokat. De csak ha nagyon nyugodt minden. De akkor is inkabb a megfigyelo szerepet szeretem. Nem az az erdekes amit en kepzelek, hanem amit kapok. Nem? Kepzelodni tudok ebren is. :)
A tudatos alom nem hit kerdese. Van aki tanulja, van akinek megy magatol. Nekem is megy magatol. Nagyon sokszor tudom hogy almodom, foleg ha a vizben tudok lelegezni, rogton rajovok hogy alom. De ez tenyleg a tudatos alom topicra tartozik.
Megint nem volt remalmom, meg almom sem, mivel napok ota nem alszom. Insomnia. Lehet hogy nevet valtoztatok. :)
Vagy remalom vagy nem alvas.
De azert jol vagyok, es csak kicsit karikas a szemem. :)
Nem igazán hit kérdése, meglehetősen objektív dolog. Pl. egy módszer annak felismerésére, hogy éppen álmodsz: ha álmodban csinálsz egy fél fordulatot a testeddel (pl. magad mögé nézel), a fordulás nem áll meg, továbbpördülsz. Ébrenléti állapotban ez pedig (szerencsére ;-) ) nem így van...
Ezt persze ébren be kell gyakorolni, hogy aztán gyanús (bizarr) álomhelyzetben eszedbe jusson.
De a módszer nem csak ennyiről szól, ennél sokkal több gyakorlat van benne, és az elérhető eredmények is komplexebbek.
Ja, mellesleg a javaslatom nem kötelező érvényű... :-)
Csak hát aki rendszeresen szenved rémálmoktól, esetleg örül neki, hogy létezhet megoldás...
A durva rémálmok ellen elég hatásos, ha megtanuljuk felismerni álmunkban, hogy éppen álmodunk. És akkor már jobb eséllyel szállhatunk szembe az üldözőnkkel stb. A módszert én az Alkotó álom c. könyvől tanultam meg. Sajnos mostanában már egyáltalán nem végzem a gyakorlatokat (pedig nem is időigényes), így néha "becsúszik" egy-egy durva álom. De szerencsére általában a "már megint érettségizek" álom számít nálam a legkeményebbnek... :-)
Javaslom böngészni a Tudatos álom c. topicot is.
Szép álmokat!
Nekem a "legviccesebb" az volt, mikor fuldokolva ébredtem. Fejemen volt ugyanis a párna.
Anyukám gyerekkoromtól mondta, hogy egyszer megfulladok álmomban, ennek ellenére még mindig így alszom. Egy párna a fejem alatt, egy a fejemen.
Engem sokkal jobban kiborít egy természetfilm, mint egy horror. Mert mire a horrortól megijedek és aztán lenyugszom, addigra mindig előjön a kisokos belőlem, hogy jó, ez csak film.