Keresés

Részletes keresés

bitter6704 Creative Commons License 2017.12.25 0 0 501

Sokáig hezitáltam én is a gyomirtó használatát illetően, ugyan is én sem vagyok híve hasonló szerek alkalmazásának. Életemben most használtam először, most is sikertelenül. Az utcánk végén láttam az egyik ház előtt hasonlóan kialakult helyzetet, csak ott hagyták ráfutni a borostyánt a meggyfákra. A hat fából kettő már ki is száradt. Én nem szeretnék ugyan így járni.

Előzmény: ZsuR (499)
unartis: Creative Commons License 2017.12.25 0 0 500

Szia! Nekem sikerült vissza fognom a borostyánt néhány éve, igaz nem a végleges kiirtás volt a cél, hanem a növekedésének a korlátozása. Amikor vettük a házunkat, a szomszédunk góréja mellett volt már borostyános ami ráfutott,  a szomszéd örült is neki, nem zavarta, mondta, hogy legalább takar. Viszont a gyepben vízszintesen is terjedt kb 2-3 métert, ami engem zavart, hogy a fűben jól össze volt kuszálódva, kb 20-30 cm magasan. Itt zajlott az irtás, a tehát a falra felfutott részt hagytam, a  talajon futó részt irtottam, metszőollóval levágtam ameddig lehetett, majd egy kapával is a vékonyabbakat levágtam, a vastagabbját csákánnyal, majd tavasztól fűnyíróval, ha kinőtt. Sikerült visszafognom! A talajon nem terjed!

Előzmény: bitter6704 (498)
ZsuR Creative Commons License 2017.12.24 0 0 499

Szia!  Nekem is volt borostyanom - rossz helyen.  En egyszeruen kihuztam oket a foldbol... nem volt nehez - pedig eleg nagy teruletrol volt szo!  Nem szivesen hasznalok vegyszert ha van mas megoldas is.

 

Előzmény: bitter6704 (498)
bitter6704 Creative Commons License 2017.12.24 0 0 498

Sziasztok!

Még új vagyok ezen az oldalon és az is lehet, hogy nem a megfelelő helyen szeretném a segítségeteket kérni.

Jó pár évvel ezelőtt az utcai árokátfolyónál levő korlát tövébe ledugtam egy kb 15 cm- s borostyán hajtást. "Akkor jó ötletnek tűnt." Azóta úgy elszaporodott, hogy egyszerűen ki sem tudom irtani. Már az árok és a köves út közötti területet szinte teljesen befutotta. Az árok belső partjára van ültetve egy meggyfa és két fiatal cseresznye.

Eddig nagy nehezen sikerült meggátolnom a borostyánt, hogy átjöjjön a belső oldalra is, de egyre erősebb.

Ez év őszén két sorral is lepermeteztem TOTAL gyomirtóval. Minden növény kisárgult, kivéve a borostyánt. A tegnapi nap megpróbáltam a letapadt szárakat felszaggatni, de fel adtam. Lehetetlen úgy kiszaggatni, hogy ne maradjon a földben lekötött, letapadt hajtás darab.

Esetleg ha jártatok már hasonlóképp és van e növény kiirtásáról tapasztalatotok, nagyon örülnék, ha megosztanátok vélem!

unartis: Creative Commons License 2017.12.24 0 0 497

Itt szépen megenyhült, néhány napja egy kisebb havazással kezdődött, tegnap még volt valamennyi hó, de azóta az is elszivárgott, idén zöld Karácsony lesz, úgy tűnik! Tehát  a jövő évi tervezgetés, a karácsonyi menü elkészítése marad!

 

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új évet Kívánok!

 

Frank-Heijligers-Dutch-Winter-Garden-Grasses

unartis: Creative Commons License 2017.12.24 0 0 496

:), de ha rossz idő van, egy hónappal el csúszhat!

Előzmény: 2ceviz (493)
unartis: Creative Commons License 2017.12.24 0 0 495

Tavasz előtt szoktam metszeni, februárban, mert a levágott részeket lehet utána dugványozni, a piros és fekete ribizlit, jostát érdemes akkor, általában az öreg, letermett részeket szoktam kiritkítani. A málnából szoktam télen levágni a leszáradt letermett vesszőket, ritkítani tél végén!

Előzmény: ZsuR (494)
ZsuR Creative Commons License 2017.12.23 0 0 494

Nincs gyumolcsfam... de lehet a ribizli bokrokat (van ketto) kellene... jo azoknak a teli metszes?  Hogy szoktad?

Előzmény: unartis: (492)
2ceviz Creative Commons License 2017.12.22 0 0 493

A kertész naptárba feltétlen be kell írni : MÁJUS 6 – A meztelenül kertészkedés világnapja!

Előzmény: unartis: (488)
unartis: Creative Commons License 2017.12.22 0 0 492

A hosták szárai itt is maradnak tavaszig, akár a díszfüvek elszáradt levele is(és sok más növény), majd tavaszra marad, viszont a gyümölcstermő fákat így a télen szoktam metszeni, fagymentes időben, lehetőleg napsütésben!

Előzmény: ZsuR (491)
ZsuR Creative Commons License 2017.12.21 0 0 491

Nalunk is volt hideg - de tegnap szokatlanul meleg volt az ido.  Annyira, hogy a setank alatt lattam viragzo aranyvesszoket a szomszedsagban!

 

Lenne mit levagdosni nalam is. A hostak viragjanak a szalai... a phloxok... azt hiszem ezek a leg szembetunobbek.  Az igazag az, szeretem ha maradnak tavaszig, mert akkor segitenek a tajekozodasban... amit viszont nem tudok elodazni, az a furol a levelek es a bogyok eltakaritasa... 

A sweetgum fanak van egy rosz szokasa - rengeteg "gyumolcs" van raja, ami szinte egesz evben jelen van valamilyen formaban a kertben, a foldon.  Levelfujo nem mindet fujja el - konnyen beledolgozodik a foldbe.  Szoval marad a level gereblye.  Nem kapkodom el, egyszer legalabb telen, ilyen ido tajban - es egyszer tavasszal, mielott a fu elindul.  Volt olyan ev, hogy kellett tobbsszor, mert szokatlanul sok volt a termes.

 

Szoval... karacsonyolok... legfeljebb a madarakat fogom etetni, maskepp maradok a hazban, keszulodok, sutok, ramolgatok...

Előzmény: unartis: (490)
unartis: Creative Commons License 2017.12.19 0 0 490

Süt a nap, de fagyos idő van, azért találtam egy kis munkát a kertben, legalább nem saraztam(mert fagy van), a drótkerítésről levágtam és lefejtettem a lefagyott Hajnalkákat.

 

unartis: Creative Commons License 2017.12.09 0 0 489

Leanderek a téli avartakaróval, tavaly szépen tövig fagytak, de mostanra kiheverték, várom azt, hogy az idei tél milyen meglepetéseket tartogat.

 

Előzmény: unartis: (487)
unartis: Creative Commons License 2017.12.08 0 0 488

Kezdő kertészeknek ajánlani tudom  a kertész naptárt, nekem is van valahol egy régi zseb példány, ebben leírják hogy mikor mit érdemes vetni illetve csinálni a kertben, sokat segíthet valakinek az aktuális kerti tevékenységekben!

unartis: Creative Commons License 2017.12.08 0 0 487

Ez egy nagyon hasznos topiknak indult, de sajnos már régen elnéptelenedett, el kezdtem az elejétől vissza olvasni, egy kicsit felhozom! :)

 

Mostanság a kertben, mindig találok teendőket, az utcáról az avart behoztam(még a szomszédok által begyűjtötteket is) októberben és novemberben szép kis készletet halmoztam fel.  Téli talaj takarásként használom, több növényem tövét így védem a téli fagytól, nem terítem egyformán vastagon,  a növény igényeihez igazítom, függ attól, hogy menyire kell védeni, szeretem a mediterrán növényeket azok egy részét védem így.

tegnap a rózsákat metszettem vissza, kb 30-40 cm magasságig, először badarságnak tartottam a rózsa tövek metszésért, úgy voltam vele, nőjön természetes nagyságúra, amekkorát a természete diktálja, néhány éve azt vettem észre, hogy a virágzat rovására ment ez a szabadság, csak a csúcsokon volt egy kevés virág, kb 2 méter magasságban. Így metszem a rózsákat. A vicc, az, hogy decembert van de teljesen levelesek voltak  a rózsák, még volt rajta néhány virág is, gyerekoromban, a 80-90-es években úgy emlékszem ilyenkor már kopaszon várták a telet  házunknál, anyukám ilyenkorra felásta  a virágos kertet, a rózsák tövét is földel tette körbe, hogy el ne fagyjon a télen. Mintha csúszna egy kicsit a jó idő javára a vegetációs idő! A rózsák tövéhez avar került az utcaiból hozottakból( a leanderek tövéhez is mert azok ott vannak a rózsák mellé ültetve, így védem a télen a talajukat, hogy kevésbé fagyjon át).

Terv az, hogy tavasszal még metszek egy kicsit a rózsatövekből tövekről, akkor fogom a formáját megadni, illetve kiritkítom, ahol sűrűbben nő. Akkorra túl leszünk a fagyokon is , látni fogom melyik része fagyott el.

Tozatu Creative Commons License 2005.04.21 0 0 486
Bocs, most olvastam figyelmesebben, hogy meggyfa, azt még augusztusban is megmetszheted, sőt én akkor szoktam a csonthéjasokat, mert nem támadja meg már a gutaütést hozó bacik és gombák, míg tavasszal, ha korán metszel, könnyen elviheti.
Előzmény: enimaci (483)
Tozatu Creative Commons License 2005.04.21 0 0 485
Van a moníliának olyan fajtája, ami virágzáskor támad, tehát mindeképp permetezz Topassal, vagy Rubigannal. Amúgy van a növényvédelmis topic, ott szakemberek megmondják pontosan.
Előzmény: stiglinc (462)
Tozatu Creative Commons License 2005.04.21 0 0 484
Megvárhatod, míg levirágzik és utána vágod vissza.
Előzmény: enimaci (483)
enimaci Creative Commons License 2005.04.21 0 0 483

Na, kimentem a metszőollóval, hogy neki állok valami formát adni annak a fának.

 Nagyon rondán néz ki. Szerintem előttünk se szakszerűen metszették. Nem mertem nagyon megmetszeni mivel már az ágak végén ott vannak a virágbimbók. Csak az a gondom, hogy csak az ágak végén. Az ágak kopaszok és a végén vannak csak virág bimbók. Azt nem tudom, hogy jó lenne-e most úgy visszavágni ahogy te írtad és idénre elfelejteni a virágokat és a termést, vagy most maradjon így és jövőben csináljam meg ezt a lomb alakítást?

 A koronája nem túl nagy, söt kicsi alig egy-két ág az elején és utánna kezdenek szétágazni már a lecsüngő ágak. A formátlanságának vlószínű az az oka, hogy nem volt metszve. Remélem a te segítségeddel egy szép fát sikerül majd kialakítanom.

Köszi:

enimaci

Előzmény: rferi (477)
dithke_ Creative Commons License 2005.04.20 0 0 482
köszönöm szépen a választ, akkor levágom az elfagyott részt előbb, aztán az ág egyharmadát nyugodtan vághatom?jó, bár már igaz vágtam idén belőle, mert olyan hosszú nyúlt a tavalyi ága.
rferi Creative Commons License 2005.04.20 0 0 481

Minél jobban vágtok, annál erőteljesebben fog hajtani!

Ezt vegyétek figyelembe! Ez alapszabály!

Én max egyharmadnyikat vágok vissza a selyemakácomon, persze az ép, nem fagyott részben

Előzmény: dithke_ (480)
dithke_ Creative Commons License 2005.04.20 0 0 480
Akkor szerinted, vágjam kb. felére vissza, vagy csak bizonyos méretett mindenhonnan?
A metszésben jó vagyok, mindent visszavágok, ha kell csonkig:)))
Előzmény: rágica (479)
rágica Creative Commons License 2005.04.20 0 0 479
Mi fánkkal kapcsolatos tapasztalataim alapján én alaposan megmetszeném, hogy jól megerősödjön a törzse. Ugyanis a miénk olyan hatalmas (hosszú) ágakat növeszt egy nyár alatt, hogy képes lehasadni is.
Előzmény: dithke_ (475)
dithke_ Creative Commons License 2005.04.20 0 0 478
Szia! Légyszi válaszolj nekem is a 475-476. os kérdéseimre, köszönöm szépen előre is.
Előzmény: rferi (477)
rferi Creative Commons License 2005.04.18 0 0 477

Én azt is megvágnám!

De, mivel már három év kimaradt, sztem az nagyon sűrű lehet!

Ha valóban az, akkor nézd át, és a keresztben nőtt, rondán álló ágakat tőből metszd ki! A maradékot meg így kurtítsd!

Mekkora a korona átmérője? Gondolom nem nagyon terült ki a három év alatt!

Előzmény: enimaci (473)
dithke_ Creative Commons License 2005.04.16 0 0 476

 

 

 Van ott hátérben sorba ültetve vérszilvám, azzal van valami teendő, azt kell metszegetni? Vagy formázgatni kell?

dithke_ Creative Commons License 2005.04.16 0 0 475

Igy néz ki, nem tudom mit látsz belőle, de azért kivehető, felszokott az ága nagyon magasra nöni, most mennyire vágjam vissza, kb.?

 

Előzmény: rágica (474)
rágica Creative Commons License 2005.04.15 0 0 474
Május előtt ne is várj különösebb attrakciót a selyem akáctól, hiszen mediterrán növényként itt később indul. A metszésről csak annyit, hogy nálunk feltétlenül szükséges. Egy nyár alatt akár 3-4 métert is nő az ága. Egyszerűen nem bírja el a lombot. Ehhez persze hozzátartozik, hogy nagyon sok nedvességhez jut. Van úgy, hogy év közben is kell kurtítani.
Előzmény: dithke_ (472)
enimaci Creative Commons License 2005.04.15 0 0 473

Szia!

Bocs, hogy így bekontárkodom. Nekünk van ilyen szomorú oltású meggy fánk, ami sajnos már három éve(azóta lakunk itt) nem volt megmetszve. Nem tudtuk, hogy kell-e egyáltalán. Igaz sok termést nem is hozott. Na tehát az a kérdésem, hogy a lent említett módszerrel mi is megmetszhetjük?

Köszi a segítséget:

enimaci

Előzmény: rferi (467)
dithke_ Creative Commons License 2005.04.15 0 0 472

A selyem akácról lehet tudni valamit, mit lehet vele kezdeni  igy tavasszal?

még sehol egy  rüggy, azt lehet metszegettni, vagy kell is?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!