Visszavágni most kell, mikor már lehullottak, vagy hullófélben vannak a barkák.
A metszés helye pedig ott van, ahol az ág íve lefelébe fordul már, az ív tetőpontjától kifelé, meg kell keresni az első olyan szemet, ami felfelé áll, felfelé hajt.Azt meghagyni, és attól kifelé levágni.
Ezzel viszont pont a korona átmérőjét növeled, a korona kefesűrűségének rovására- nem lesz átláthatatlan a korona, de kiterjedt lesz.Igaz, hogy szépen elkezd majd ettől fölfelé is csavarogva emelkedni a korona -persze ehhez idő kell majd.
Ezt ha pár évig csinálod, akkor szépen kiszélesíted a koronát és lesz hely az ágaknak majd, és akkor már nem szükséges minden évben lemetszegetni.
Szia, nekem is van ilyen kettő is, akkor kb. ahol visszahajlott utána az ezen a képen amit te tettél fel, ugy kb. 15-cm? ott gondoltad? a hajlás végén, úgye?
Akkor mikor már a levelek jönnek rajta akkor vágjam?
köszi előre is, egyébként, mikor kell visszavágdosni, tavasszal, összel?
tehát a forma miatt kérdem, nekem egy kis tó mellett van belőle egy, de nem akarom, hogy nagyon nagy legyen.
A köszmételisztharmatról van szó. Az támadja a fejlődő bogyókat és a hajtásokat is. Kéntartalmú szerekkel védekezhetsz ellene, de vedd figyelembe az élelmezésegészségügyi várakozási időt (fel van tüntetve a szer dobozán), mert korán érő gyümölcsről van szó!
Úgy emlékszem a réz is leviszi az őszi és mandula leveleit, de rendes szerekkel rámehetsz.Sőt virágzik a sárgabarack és esőt mondanak, monília veszély!
En a mult heten vegeztem el a lemosopermetezest (szolo, fak, bokrok). 4%-os Sulex-et hasznaltam, meg a szomszod aszonta, tegyek bele Oleoekolt is ha van. Ja, kerdezni is akarok vmit: Van nekunk 3-4 egresbokrunk, es kb 4 -eve az tortenik, hogy mikor mar a szemek kifejlodtek, kb, 1cm-esek, akkor valamifele peneszesedes tamadja meg a szemeket. Kb olyan mint a szolon a lisztharmat, csak kicsit szurkebb... Valami tanacs ?
Annak javaslom, ha fiatal egyedről van szó - mint ez is, tavaly vettem -, hogy virágzás után vágja vissza a hajtásokat, a viszzahajlás utáni első kifelé álló rügyig.
Ezel szépen eléri, hogy kiterebélyesedik a korona pár év alatt, és nem lesz olyan sűrű mindjárt a közepénél, mint a kefe.
Aztán már el lehet hagyni ezt a metszést, magától is elintézi a fa amit kell.
Biztos, hogy nem termett semmi? Nálam is van egy sor, ami televolt mindig félig érett terméssel, aztán du., mire hazaértem mégsem tudtam érett gyümölcsöt találni. Már meggyanúsítottam a szomszédot (aki amúgy meg is érdemli), de kiderült, hogy most alaptalanul, mert egy hajnalon tettenértem a feketerigókat...
Helló! A málna mint sok másik növény, a 2 éves vesszőn terem igazán. Fajtától függően, 1-1.2 m magasan ezeket a vesszőket be lehet kurtítani. Az elálló termőhajtásai miatt ezeket az ágakat ősszel könnyen fel lehet ismerni( és kivágni).
Egyébként az őszibarackot és az almát szoktam rítkítani.Mindkettőnél először azokat kell leszedni,amelyikhez szinte csak hozzáér az ember és leesik.
Az őszibarackot azért kell mert metszéskor biztos ami biztos alapon többet hagyok rajta,annyira kell megritkítani hogy amikor megnő elférjenek egymás mellett.Egy-egy ágon 4..5 szemnél többet nem érdemes hagyni mert apró lesz.
Az almánál csokrosan 5..6 is van,ezek növekedéskor úgyis letúrják egymást,ezekből kettőt érdemes meghagyni.Itt is oda kell figyelni,egy-egy ágon összesen mennyit hagyunk meg mert ahogy növekednek,a súlytól letörhet az ág.
A szilvát nem szoktam ritkítani,van természetes hullása is,de ha úgy gondolod hogy túl sok van rajta,kisollóval a legjobb.Nézd meg,van-e amelyik apróbb és sárgul lehet hogy hozzáérsz és leesik,először ezeket piszkáld le.Az ikerszilva nem betegség,de nem is szerencsés mert a torz gyümölcsöt nem szeretjük.
Van egy kicsi szilvafank, nagyon fiatal meg. Tavaly szinte semmi nem termett rajta, iden viszont rogyasig lesz ugy nez ki. Meg kene ritkitani? Vannak "ikerszilvak" is. Ha meg kell ritkitani, akkor azt hogy csinaljam?
Helló! Nem tudom mit tegyek a málnával. Az első évben gyönyörűen termett, a másodikban valószinüleg kivágtam a termőt mert egy szem se volt rajta.
Most összel nem nyultam hozzá, de úgy gondolom, hogy mégis kéne valamit tenni vele. Tud valaki segíteni abban, hogy miről lehet felismerni a kivágandót? Köszi!
Pedig fotózok vadul, sorban ami nyílik. Most a aranyeső fa, és a lilaakác a téma. Csak még az indexre nem raktam fel öket. Nem olyan könnyü most, hogy máshoz kell átjárnom az internet miatt. De meg fogom csinálni.
Jövőhéten két interjúra is megyek, tessék nekem nagyon szúrkolni !!!! (Pocsék alany vagyok, ahelyett, hogy előnyeimet sorolgatnám hatalmas önbizalommal, a hibáimról szoktam beszélni.)
Jelenleg minden növényes helyett kerülök, ne hogy költsem a pénzt. Ez nagyon fáj, de csak lesz valami.
Millió puszi Nektek