Hát én nem voltam még ennyire se kitartó, délben kezdőtek az enyhe fájások, háromra értünk be a kórházba, fél ötre már könyörögtem az epidurálért, 15 perc alatt megcsinálták, utána továbbra is _éreztem_ az egyre erősödő "fájásokat" de már nem fájtak, csak tompán, a tolófájások egyértelműek voltak, és három nyomásra megszületett a kislányom és a könnyű szülés élmény volt. Egy óra pihi és beszélgetés után kisétáltam a szülőszobáról.
Azt hiszem sok mindenben szerencsém is volt, de mindenképpen jó döntés volt az epidurált választani.
Bar nem olvastam vegig reszletesen minden hozzaszolast, ugy latom, hogy egy dolgot nem emlitettetek, ami a szulesnel segithet: epiduralis erzestelenito.
En is mindent megcsinaltam, ami a szulesben segithet: keszultem ra, sokat olvastam rola, egyaltalan nem feltem, alig vartam mar a gyerek szuleteset (tobb evet vartunk ra), a ferjem sokat segitett, stb.
Megis sokkal rosszabb volt, mint amire szamitottam. Ill. az epiduralis beadasait. Csutortokon kb. du. 2 korul jottek ram az 5 perces fajasok, es este bementunk a korhazba, de hazakuldtek, mert csak 2 cm-re voltam kitagulva. Azt mondta az orvos, hogy igyak sokat, es bort is. Pentek reggel 7 korul visszamentunk, ekkor mar befektettek. Persze, kozben a fajasok folyamatosan jottek. Ekkor mar alig voltam magamnal. Infuzion keresztul adtak valami fajdalomcsokkentot. De ennek a hatasa hamar kiment. Kb. du. 1 korul adtak be az epiduralist, raadasul rosszul, igy meg kellett ismetelni. Ui. csak a bal oldalam zsibbadt el. Miutan rendesen beadtak, minden jora fordult. Megszuntek az iszonyatos fajdalmak, es kb. 1 orat tudtam aludni. Aztan arra ebredtem, hogy erzem, hogy tolni kell. De ehhez az erzeshez semmifele fajdalom nem tarsult. Jo volt, hogy ereztem, hogy mikor kell nyomni, viszont nem fajt. Igy kb. 20 perc alatt meg is szuletett a kislanyom.
Szoval en mindenkeppen azt javaslom, hogy ha hosszu es nehez a vajudas, akkor kerjetek epiduralis narkotikumot.
Hogy mi a titok?
Hogy nincs titok....
Soha nem féltem, soha nem tartottam a szüléstől.
A fájdalom küszöböm elég magas ez azt hiszem segített de ez talán mindenhol mindenben segít.
Amúgy igen, valószínüleg alakti kérdés az egész.
Én 160 cm vagyok és 48-50 kg, mikor hogy.
Minden gyerekemmel kerek 7 kg híztam azaz az elsőt 55, a másodikat 57, a harmadikat 56 kg-al szültem.
Egyik baba sem volt nagyobb 3 kg-nál.
Jaaahh, és mindegyiknél fenn állt a téraránytalanság és a császár veszélye (mondták keskeny a csípőm) de annyira gyorsan és jól tágultam mindig, hogy mint olvastátok végülis minegyiket rohamos szüléssel szültem.
Amit viszont tudok ajánlani még ha egyesek szerint fura is, az az agykontroll (harmadiknál alkalmaztam de ez egy külön történet).
Én is valami ilyet akartam tanácsolni.Magamban szinte éreztem hol jár most és gondolatban bíztattam, meg láttam magam előtt az utat amit meg kell tennie.
Egyebként nem volt fogadott orvosom ,mindig az ügyeletesnél szültem, soha nem adtam senkinek egy petákot sem, mert annyit amennyit megérdemeltek volna nem bírtam, keveset meg szégyelltem.
Ennek ellenére mindig korrekt és tiszetességes ellátásban volt részem és ezt ezúton szeretném megköszönni a nyilvánosság előtt.
Lehet, hogy olyasmit írok, ami teljesen triviális, nekem a második szülésem (több mint 10 év korkülönbséggel, az orvosok szerint, olyan,mintha első lett volna) volt könnyű. Végig, a fájások alatt beszéltem a gyerekhez, hol hangosan, hol csak belül: Jó kislány, ügyes kicsi lány, segít anyának, hamarosan találkozunk... ilyeneket. Szerintem érezte, tudta, hogy együtt könnyebben fog menni.
Nemigen akartam hozzászólni, merthogy -szerintem- kicsit jobban eluralkodtak a kelleténél az indulatok a topikban már úgyis,- de ildike2002 meglátására nagyon felkaptam a fejem:
"Remtortenetekkel traktalni a kismamakat csunya dolog. De azzal hitegetni oket, hogy rajtuk mulik hogy szep, konnyu, gyors szulesuk legyen, meg rosszabb. Ha megsem sikerul, akkor jarhat szegeny csoportterapiara, hogy feldolgozza a kudarcelmenyt :)."
Nem tudom mi volt Csupaszabo szándéka, amikor indította a topikot. Bár nekem is az jön át a hozzászólásából, hogy szerinte rajtunk múlik a szülés minősége, ezért szeretne tanácsokat adni (ami egy szép gesztus), nem hiszem, hogy azt gondolná, csak ezen múlik. Szóval minden támadó él nélkül:
amikor olvastam a tanácsokat, én is arra gondoltam, hogy nagy részük a fórumlátogató kismamák legtöbbje számára talán triviális, de végül is ezeket nem lehet elégszer hangsúlyozni.
Én viszont kiegészíteném ezeket egy tényezővel, hogy kicsit kivédjük ildike2002 kritikáját:
Mi kell még a könnyű szüléshez? SZERENCSE!
Amit ildike2002 írt, az szerintem egy nagyon valós probléma, rengeteg kismama küszködik ezzel. Sokan vagyunk, akik mindent megtettünk , ami a tanácsokban van, a dolgok mégsem úgy alakultak, ahogy kellett volna és kisebb-nagyobb komplikációkkal szültünk. Két éves a lányom, és még mindig rohadtul rámférne a pszichiáter (csoport és egyéni terápiákon, pszichológuson és két pszichiáteren köszönöm már túl vagyok), de már feladtam, hogy valaha is fel fogom tudni dolgozni a történteket. Az okokat néhány szüléses illetve császáros topikban Mamintival, Faxnival és a többiekkel már elég sokat boncolgattuk. Ide csak azért írom be ezt, hogy kedves könnyen szülő társaink, lássátok, hogy miért kavar ez a téma, ekkora vihart, miért reagálnak néhányan nagyon érzékenyen rá. Tudjátok, amikor ilyeneket olvasok, hogy légzéstechnika, meg lazítás, meg így kell- úgy kell és nem lesz semmi gond, a sírógörcs kerülget, mert olyan ez nekem , mint egy pofon.
Kicsit eltekintve a topik témájától (ha szabad):
Nem irigylem senkitől a könnyű szülést, de az a célom, hogy felhívjam a figyelmet rá, ahol csak lehet: nem minden múlik rajtunk, sok múlik a szerencsén, és az a kismama készül fel leginkább a szülésre, aki arra készül, hogy bárhogy is lesz, el fogja fogadni, a lényeg, hogy egészséges legyen a gyerek. Szeretném, ha a "minden felelősséget a kismama vállára pakolás" és a "semmi köze a szüléshez, majd az orvosok intézik" tendenciák között végre megtalálnánk a középutat.
Persze, ugyanazt mondjuk. Ha valaki azt mondja, hogy KIZÁRÓLAG a saját meggyőződése életfelfogása stb a jó, akkor annak nincsen igaza, hiszen két ujjam sem egyforma, nemhogy ennyi nő!
Édes kedves csupaszabó (spec. én is szabó vagyok), ugyan ki az aki személyeskedett VELED? Te felvetettél egy témát, az továbbhömpölygött, de akárhogyan is olvasom, nem látok sehol szeméyleskedést - illetve hát tulajdonképpen mindenki személyeskedik, hiszen a saját életéből merít emlékeket.
Alice, figyelmesen olvastalak. Én igen:-) Nem is vitattam, hogy igazad van, tartalmilag hozzá sem szóltam. Mindössze stilisztikai kérdésekben értelmeztünk másképp. Akkor egyezzünk ki: a szubjektív tanácsok, különösen meggyőződéses formában közvetítve, szerintem veszélyesek lehetnek:-)
burukk-burukk
Csupaszabo, azt hiszem nekem problemat okoznak a meggyozodeseid. Megha nem is sommas itelet, ahogy irod. Az en ferjem (ex) ott volt. Nekem ugyan ez csak gondot jelentett mert en ot sajnaltam hogy semmi dolga, es meg igyekeztem ugy tenni mintha kellene a segitsege, ahelyett hogy eletemben eloszor csak magamra figyelhettem volna. Aztan alig egy ev mulva nagyon durvan megcsalt, meg amugy az egesz sz@r volt, de ez mas tema.
Szoval a partner megbecsulesenek nem az a fokmeroje szerintem, hogy bemegy-e vele vajudni vagy sem.
Amugy hamar ugyis szentul megfogadtad hogy nem jossz vissza, talan nem sertodsz meg rajtam sem. Bar az elso beirasod sokat sejtetett, en toled annyit tudtam meg osszesen, hogy TE konnyen szultel, vagyis letezik konnyu es gyors szules. Amit vegulis eddig is tudtam, anyukam engem is es a tesoimat is atlag 3 ora alatt hozott vilagra, az utobbiak ikrek. Vannak unokatesoim is akik rekordokat dontogettek. En is azt hittem, ez genetikus. Hat nem az.
Remtortenetekkel traktalni a kismamakat csunya dolog. De azzal hitegetni oket, hogy rajtuk mulik hogy szep, konnyu, gyors szulesuk legyen, meg rosszabb. Ha megsem sikerul, akkor jarhat szegeny csoportterapiara, hogy feldolgozza a kudarcelmenyt :).
Én ezt egyszerűen nem értem. Azt irod, azért nyitottad a topikot, hogy jótanácsokat adjál, én itt vagyok, mert szeretnék jótanácsokat kapni, hogy a következő szülésem, ha rajtam múlik, ne olyan legyen mint az első, erre felhúzod az orrod, és elmész.
Utolsó hozzászólásom, mert utálom a személyeskedést:
Férjemet én sem rendeltem be, és nem is ezt ajánlottam senkinek. De meg lehet próbálni rávenni, ha a kapcsolat olyan. Embere-párja válogatja.
Hogy jobban megbecsüli-e a párját az a férfi, aki végigsegíti a szülésen, ez meggyőződésem. Nem sommás ítélkezés, meggyőződés. Marha nagy különbség van a kettő között.
Problémás esetek mindig is voltak, mindig is lesznek, épp ezért kell kórházban szülni. Én soha nem mernék előre megfontoltan direkt otthon szülni.
Azért szerettem volna ezt a topikot megnyitni, hogy ne rémtörténetekkel traktáljuk a leendő anyukákat, hanem legalább valami normális jótanáccsal.
Senkit nem akartam megbántani, de azt sem hagyom hogy bárki belém rúgjon, akár képletesen is. Úgyhogy részemről ez volt az utolsó hozzászólás és látogatás itt. Szevasztok.
A leendő kismamáknak pedig sok sikert! Csupaszabo
Persze, csak kiegészitettem a gondolatmenetedet. Természetesen, szó sincs rendelésről. Ha valakit beráncigálnak valahova, az már rosszul kezdődik. Pláne, ha eleve nem is ismeri, amit tud, azt is féli. Ezt az egészet igazán a párok tudják csak eldönteni, és ebbe nem jó belebeszélni, és eldönteni, hogy kinek mit kéne ilyenkor csinálni.
Az biztos, hogy az én szülésem a férjem nélkül sokkal nehezebb lett volna, és örülök neki, hogy azt a részét, amit együtt át tudtuk élni, azt együtt éltük át.
Mindössze annyit, hogy a férfiak sem egyformák. Már írtam alább, hogy az én férjem egy háromfiús családból származott, anyósom ref. lelkész volt, ő volt a későn született kis váratlan gyerek, tehát a két bátyja sem igen világisította fel semmiről, és ő maga sem volt az a szívtipró fajta. MIkor összeházasodtunk, hónapokba tellett, mire megértette, hogy a női szervezet hogyan működik, elég munkámba került az is. Ha akkor (és ha akkor LEHETETT VOLNA), én a szülőszobába is berendelem, az szvsz. nagyon rossz lett volna. Nekem is, neki is.
Amennyire meg tudom itélni, a pasik állandóan "csinálni" akarnak valamit, még a szülőszobán is. Lehet (csak vélemény), hogy a legtöbben, akik ódzkodnak a dologtól, azért teszik ezt, mert nem érzik magukat kompetensnek, mégis ösztönük azt mondja, hogy oldják meg a problémát. Pedig nem kell mást tenniük, mint az asszony mellett lenni. Nekem pl. tökéletesen elég volt, hogy a férjem a derekamon tartotta a kezét és csendben üldögélt mellettem. Én annyira kimerült voltam a fájások között, hogy ennél több figyelmet nem tudtam forditani rá, de azzal, hogy a közelemben tudtam, nem éreztem magam egyedül és elveszettnek - a legtöbbet nyújtotta számomra. Azzal, hogy egy férj átáll a doki oldalára és végignézi a szülést, szerintem legkevésbé a feleségének segit, én kábé úgy éreztem volna magam, mint egy szemléltető eszköz a mikroszkóp alatt.
Gyöngyöm, galambocskám ez egy szubjektív tanács volt!
Nem általános érvényű! Ha jobban olvastál volna, én pont azt írtam, hogy az én esetemben ez kifejezetten nem lett volna kivánatos. Nem minden férfi bírja a szülésnézést. Olyanról is hallottam, aki pusztán kiváncsiságból a "másik oldalra" állt, a szülésszel együtt nézte az eksönt, oszt azóta nem bír a nejéhez közeledni. Ilyen is van! Az, hogy melyiknő hogyan szül könnyebben, azt ki-ki maga dönti el.
Habitus kérdése. Első szülésemnél - mivel azzal biztattak de. 10-kor, hogy éjfél előtt ne is számítsak eredményre - férjem hazament és pálinkába oltotta a feszültségét, úgy berúgott mint a szamár az apámmal egyetemben, és ezt én nagyon meghatónak és aranyosnak találtam, holott már ebéd után meglet a gyerek, és sose felejtem el mennyire szerettem akkor, mikor ÜNNEPLŐBE ÖLTÖZVE egy óra múlva megjelent kicsit tétován (gondolom a pálinkától), és csak azt tudta nekem mondani, hogy neki máris hiányzik, hogy nem viheti haza a lányunkat.
Másodszor meg éppen akkor látogatott meg, mikor a szülőszobában voltam már, (előző nap vitt be, de épp csak beadták az indító injekciót) és akkor nagyon jó volt, hogy kinn ádigált, mert mikor kitoltak, én olyan szomjas voltam hogy no, és senki nem adott egy pohár vizet, nála viszont volt narancs meg miegyéb... de NEKEM nem hiányzott a szülőszobában, én inkább az orvost hiányoltam volna.
"És hát végülis Ő volt a "kórokozó", nem ? Kutya kötelessége kivenni ebből is a részét, nem csak a kellemes oldalából! Meggyőződésem, hogy sokkal jobban meg is becsüli az a párját, aki végigsegíti a szülésen."
és ezen belül is különösen az utolsó mondat, nem tanács, amit megfogad valaki vagy nem, hanem sommás ítélkezés. Akkor is, ha nem annak volt szánva. Tökéletesen alkalmas arra, hogy megbántson másokat.
És akkor az ifjú (leendő) kismama feláll a gép mellől és seperc összevész lelkes ifjú férjével mert az nem hajlandó beígérkezni szülést kísérni. Így bizonyítván, hogy ő nem becsüli meg annyira a párját, mint a szomszéd Bezzeg Laci.
Akkor pechje van aranyom.
És nem kötelező a férjnek ott lenni. Asszonya és férje válogatja. Amit a topicindító írt, azok az ő tapasztaéatai utáni tanácsok. Nem muszáj megfogadni.
Nálam sem volt benn a férjem, és isten bocsása meg, nem is hiányzott, sőt meg merem kockáztatni azt az állítást, hogy ismerve az ő habitusát, lehet, hogy utána soha többször nem mert volna hozzám nyúlni. Mikor összeházasodtunk, ő 3 fiús lelkészanyás családból, még azt se tudta mi is a menstruáció. Mára kikupálódott rendesen, egy feleség és két lánygyerek mellett... :-)))
"És hát végülis Ő volt a "kórokozó", nem?..."
"Nem egészen értem, miért lennének ezek veszélyes mondatok."
Azért, mert pl. az én párom egyetlen szülésemnél sem volt bent, mégis úgy érzem, hogy soha senki mással nem tudnám elképzelni az életem!!! Nála jobb apja nem lehetne a gyerekeimnek, és nem hiszem, hogy bármiben változtatott volna a kapcsolatunkon, ha bent van.
A "titok", amit Ráhel néni megosztott veled, kb. minden itt megforduló kismamában megvan, és ha mégsem úgy jön össze a szülése, ahogy leírtad, pedig minden "feltételnek" megfelelt...?
Szia Csupaszabo!
Én is nagyon kiváncsi lennék egy-két jó ötletre, mert azokból sosem árt, főleg a szülőszobán, ha eszébe jut az embernek! :) S ha a következő szülésemet átélhetem, akkor (ha lúd legyen kövér), szeretném, ha könnyű lenne. :)
Én azt hiszem, elég jól felkészültem a szülésre annak idején, nem mondhatnám, hogy féltem tőle, inkább azt nem tudtam elképzelni, hogy mit csinálok majd egy gyerekkel. :) Szóval, engem a kiirás utáni 4. nap inditottak, terhességi diabétesz miatt. Az első 11 óra nem hozott sok változást, csak fájtam, igazi tágulás nélkül, viszont elég szépen kimerültem idegileg; ha nincs eredménye, az ember sem olyan lelkes, mint az elején. Azután a 11. órában elment a magzatvizem, és onnantól kezdve a vörös mezőbe csavarták a fájdalom jelző tárcsámát, nem hogy a helyes lélegzést csinálni, levegőt venni nem tudtam. Úgy éreztem magam, mint egy műanyag pohár a hullámverésben. Igy telt el 3 óra, 2-3 perces fájásokkal és eljutottunk bő két ujjig. Ezután végre megkaptam az EDÁ-t, és a következő 3 órában konkrétan szundikáltam, és már tudtam ügyelni a légzéseimre, mig a méhszájam szépen behozta az eddigi lemaradását. Azután a finálé előtt leesett a baba szivhangja, nem is jött vissza, igy sürgősségi császár lett belőle; kiderült, hogy a nyakára tekeredett a köldökzsinór, ami még a szülőcsatornába sem engedte - nekem sosem ereszkedett le a gyerek. De legalább nem lett gátmetszésem is, mint a másik topikon az egyik anyukának, akit igy császároztak meg, mert a gyerkőc beleszorult a szülőcsatornába... brrr.
Na szóval, ezeket valahogy nem élném át a másodiknál (még csak tervben van), és szivesen vennék mindenféle jó ötletet, ugyanis most már van bennem aggodalom:
1. császár utáni normál szülés: mi lesz ha bereped a méhen a heg?
2. köldökzsinór a nyakon: mi lesz, ha megint nem engedi a szülést?
3. jó ötlet-e, ha papirpohár helyett mondjuk hullámként képzelem magam a fájásokba?
4. ... itt jönnél te és a 100 éves barátnőd... :)
Köszi a dicséretet.
A császárról nemigen tudom, mi volt Ráhel néni véleménye, tekintve hogy Ő egy bábaasszony volt, aki sohasem császározott. Az egyértelműen orvosi tevékenység.
"És hát végülis Ő volt a "kórokozó", nem?..."
Nem egészen értem, miért lennének ezek veszélyes mondatok. Amikor megesküdtünk, valami olyasmit fogadtunk meg egymásnak, hogy mindig és mindenben társai és támaszai leszünk egymásnak. Örömben, bánatban, betegségben, egészségben, jólétben és szegénységben. Én ezt úgy értelmezem, hogy ha a párom szorul a segítségemre, kérnie sem kell rá, és teljes vállszélességgel mellette állok. Ugyanakkor nekem az is természetes, hogy Ő is kiáll illetve mellém áll, bármiről legyen szó.
Párom az első szülésnél /ikerszülés volt/ nemigen akaródzott ott maradni velem a szülőszöbán. Én megpendítettem neki, Ő attól félt, hogy el fog ájulni. Tekintve hogy a kedvesem legkisebb standardsúlya 145 kg, elképzelhető, mekkora ribilliót jelentett volna egy ekkora ember a szülőszobán elterülve.
Miközben mentünk be a szülőszobára, még mindig az volt a szándéka, hogy kint megvár. Aztán amikor már bent voltam és túl voltam a megvizsgáláson, valahogy bent ragadt. Beszélgettünk, hozott egy kortynyi vizet a csaptól, megigazította a párnámat, egyszóval elfoglalta magát. Amikor pedig már jött a kissebbik fiam, én kiültem az ágy szélére és Őt küldtem ki a szülésznőért. Ő fogta először a kezébe, merthogy nagyon begyorsultak az események,hirtelen kevés lett a 2 előkészítő 3 gyereknek.
A második szülésnél már nem volt semmi gond, elzavarni se lehetett volna mellőlem, ő vágta el a kisfiunk köldökzsinórját.
Eszembe jutott egy bohózatba illő jelenet, milyen "veszélyeket" jelenthet, ha az apa is ott van a szülésnél. Mondjuk ha igen bővérű az asszonyka, és vagy 8-an tolonganak a szülőszobában... Meg is írom, kösz az ihletet!
Bocs, azt hiszem, megint félreértés történt, egyetlen szóval sem állítottam, hogy teljesen fájdalommentesen is lehet szülni. Ilyen történetekről én is hallottam, hapsik írták, végülis Nekik nem fáj, ez tény.
"Hallottatok a dúlákról?"
A természetes szülés c. topicon is részletesen olvashat(t)unk róluk.
"És hát végülis Ő volt a "kórokozó", nem ? Kutya kötelessége kivenni ebből is a részét, nem csak a kellemes oldalából! Meggyőződésem, hogy sokkal jobban meg is becsüli az a párját, aki végigsegíti a szülésen."
Ezek veszélyes mondatok, még a szövegkörnyezetben is, amiből kiemeltem.
"Nagyon kérek mindenkit, hogy inkább segítsük, mint elrémisszük a leendő anyukákat, rémtörténeteknek tessék külön topikot nyitni! Köszi."
Már régen megtörtént, igaz, hogy mostanában már nem írnak oda "rémtörténeteket".
Egy kérdés: a császárról mi volt a véleménye Ráhelnek?
" Nem értem ugyanis, mi a jó abban, ha egy először szülő kismamát halálra ijesztenek a szülést már átéltek, még ha az ő szülésük nehéz is volt ? Van valami értelme? Vagy csak egyszerűen így élik ki magukat? "Ha már nekem nagyon pocsék volt, hadd görcsöljön a másik is, hadd szenvedjen!" "
Szeretnék szólni a "rémtörténeteket" előadók védelmében. Nem mindenkit a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" mentalitás vezérel, amikor esetleg elmeséli, hogy a saját szülése nem volt tökéletes, sőt mi több, esetleg még fájt is. Nekem, amikor összeszedtem magam a szülés után, első gondolatom az volt, hogy ez soha senki mással ne történhessen meg! Azért is tettem közzé a történetet, hogy mások ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, amiket mi. Kár, hogy az előttem abban a kórházban szülők közül senki sem tette ezt meg, talán minden másképp alakult volna...
Meggyőződésem, hogy a fájdalommentes szülés csak szerencsés keveseknek adatik meg, akiknek viszont tökmindegy, hogyan lélegeznek, lazítanak, mivel kenik be magukat stb. stb. (Lásd Mr. Spock történetei között) Biztosan könnyebbé lehet tenni valamennyire, de azért én senkit nem kecsegtetnék azzal, hogy "nem fog fájni".
Ahol én szültem, ott elvileg mandulaolajjal kenik be a gátat a szüléskor. Úgyhogy a disznózsír modern verzióját most is alkalmazzák. Sőt, a 30. héttől kezdve ajánlják a málnalevél tea, mint szülést könnyítő szer fogyasztását.
Idike neked is elmondom, az SOS fórumban az Étel allergia rovatban ajánlottak egy csodalöttyöt, aminek az a neve, hogy Tahiti Nomi Juice, ami állítólag az immun-enzim és hormonrendszert erősíti. Nézzá oda, szvsz. kiegészítő kezelésként érdemes lenne kipróbálni. (Ha jól emlékszem egy gabóca vagy gabeszka nevű nick ajánlotta...)
