Nemsokára készen lesz az első (eddig egyetlen) videoklipje a zenekarnak. Aki akarja, megnézheti majdan valamelyik kisebb TV műsorán, vagy felteszem valami ftp-re.
Aki pedig kitalálja, hogy melyik dalra készült ez a klip, annak adok egyet CD-n. :)
kétségbe nem kell esni, régi A kert dalok nem kerülnek elő. Mindössze annyi történt, hogy Garden, Hricsó (NV) és személyem összeültünk, hogy megnézzük, Garden-nek milyen zenei ötletei vannak mostanában. Vegyes érzelmek :)) Meg annak idején sok dal készült, ami már nem készült el igazán, azokat is végleges formába kell öntenünk. Sz'al valami mocorog.
Keddenként próbálunk a metálcsapatommal a Dózsa György út környékén. Vagy megkérheted Szantoz kollégát, hogy ha legközelebb jön gyakorolni, vigye el neked.
Nincs megállapodás. Apology biztosan, St. Clement is valszeg,a többi vita tárgya. Én a legnagyobb részüket tudom gitározni-basszusozni, de végülis én vagyok itt a leginkább fanatikus, asszem.
Borzas meg azt mondta, hogy vizsgapara miatt ezen a héten nem jó neki. a próbaterem spec pont most lett volna a legkönnyebb (koncert után mindig lusták vagyunk), de meg tudjuk beszélni akármelyik héten, hogy mikor.
És akkor mikor is próbálunk? Na nem mintha fel lennék készülve, de azért megpróbálhatjuk (ha nagyon nem megy, legfeljebb sörözésbe torkollik a próba). Eördögh, Te tudod, mikor szabad a próbatermünk (többes szám első személy :-))
Azért ilyen nagy a szám, hogy próbáljunk, mert az elkövetkező két hétben alig érek rá, tehát könnyen tudok majd nemet mondani az időpontokra :)
így hiteles, nem? ne felejtsd el, hogy az eredeti zenekar általában nem küzdött olyan problémákkal, miszerint egyes tagok nem tudtak volna a hangszerükön játszani. nekem minden perc kapóra jön :-)
érdekes, hogy csak most találom meg ezt a topikot... mindenesetre én nagyon szerettem a kertet, csak már nagyon régen hallgattam, és tuti, hogy már nincs meg az a kazi. még mindig van olyan, hogy flop-koncin hozzá lehet jutni?
Nekem is működik az, ami itt a profilomban szerepel, tehát szantoz@hotmail.com.
Január vége szerintem mehet (az utána következő hét, február eleje nem lesz jó viszont), az egyetlen probléma, hogy meg tudok-e addig tanulni gitározni....nem túl vicces, de ez a helyzet :( Megpróbálom...