Rögtön a szülés után valóban eufória, a depire várni kell egy-két-három napot, de megjön majdnem mindenkinek. Azaz nem depi, inkább túlérzékenység, nem vészes. Szerintem a komplikációk nélküli szülés biztosan szép élmény, ha nem taknyol bele állat egészségügyi személyzet.
Barátnőm, aki már 4 gyermeket szűlt, mesélte, mind a 4 alkalommal szülés után eksztázisban volt az örömtől. Más meg depresszióról számolt be. Alkatfüggő, mint minden az életben.
Szvsz. ha teheted, akkor csak 5 perces fájásokkal menj be a kórházba, onnan már sokkal hamarabb megy az egész és nem lesz okuk gyorsítani. Persze nem tudom mennyire laktok messze onnan, mikor indul meg a szülés, éjszaka vagy dugóban fájásokkal kezdődik-e vagy burokszakadással stb. Figyelj, juteszembe, mindenképpen kérjél egy orvosi beutalót az Istvánba az orvosodtól, hogy ha burokrepedéssel kezdődne, és mentőt hívtok (folyó magzatvízzel nem nagyon tanácsos kocsiban ülni) - akkor az csak beutalóval szállít oda, anélkül csak az ügyeletes kórházba visz.
Én sem kedvelem, ha beavatkoznak a természet rendjébe indkolatlan esetben. De ezeket a dolgokat nehéz megbeszélni a dokikkal, mert nem nagyon hagyják magukat, hogy ilyen meg olyan kéréssel álljon elő az ember. Az én volt dokim (mert dokit váltottam) pl. nem volt hajlandó a 34. hétig a szülésről beszélgetni.
Meggyőződésem, hogy a legtöbb szüléstörténet erős túlzásokkal van teli, mindenki igyekszik jóval rettenetesebbnek beállítani az egészet mint volt, mert azt hiszik, hogy ettől nagyobb dicsőség a szülés. Tágulási szakban elengedettség, kitolási szakban összpotosítás, és minden jól fog menni!
Igen, a kórház elég lepukkant, de a személyzet kedves és nyitott az új dolgokra. Ismerem a babanetet, de most már szándékosan kerülöm a szülés történeteket, kímélem a babát, ne kelljen neki annyi adrenalint nyelnie..
Őszinte legyek? Lehet, hogy neki jobb volt, hogy alig néztek rá, mert legalább vajúdhatott a maga ütemében, sétálhatott ha akart, ihatott vizet stb. Énnekem az volt a szerencsém, hogy mivel farfekvéses volt a gyerek, emiatt azt mondták reggel, hogy majd csak éjszakára várható a szülés, és emiatt hagyták, hogy egyek, igyak - az egész vajúdás alatt az Égető Esztert olvastam, tejcsokit majszoltam és még egy fölösleges ebédet is megettem - kb egy óra mulva meg megszültem. Ha állandóan ott setrepertélt volna mellettem egy szülésznő, hogy ezt ne tegyem, azt ne tegyem, ezt tegyem, azt tegyem, akkor tényleg stresszes lettem volna....
Az indított szülésnek egyébként nem vagyok híve, csak indokolt esetben. Sokkal erősebbek a fájások, és a gyereknek is nagyobb sokkot okoz a születés.
Az István szülészetéről nagyon jókat írnak a Babaneten, nem szoktad olvasgatni? Van ott egy fórum - a legelső - ahol szinte mindegyik budapesti kórház ki van tárgyalva orvosokkal, szülésznőkkel együtt. Onnan tudom, mert nekem is állapotos a lányom, mi még csak a 19. hétben vagyunk, de utánaolvasgattam mi vár rá - ő a Schöpfl-Méreiben fog szülni majd július elején.
Elég nehéz lehetett akkor. Ma már tényleg nagyon más minden. Anyu mesélte, hogy ő 12 órát vajúdott velem, úgy, hogy senki rá sem nézett. Azt meg persze mondanom sem kell, hogy én és a tesóm is kényelmi szempontok alapján (épp akkor volt ügyeletes az orvos) megindított szülés voltunk.
Istvánban. Azt hiszem mi azt a megoldást fogjuk választani, hogyha minden rendben van, 2 nap után haza megyünk. Erre törvényileg is van mód és szerencsére segítségünk is lesz itthon.
(Én 75-ben születtem:-))
Ó én még 74-ben és 75-ben, és nagyon lepusztult szülészeteken. Akkor még nem volt bababarát szülészet sehol, szülés után elvitték a gyereket, másnap reggel láthattad meg először, a szülésznő időnként megvizsgált de általában nem mondott semmit... ma már némely helyeken szinte babusgatják a szülő nőket. Mindenképpen ajánlom a saját szülésznő választást neked, sokkal többet lesz veled mint az orvos, az csak akkor jön, ha már kezded kitolni a babát, ő csak vág, varr, a szülésznő az aki igauán megnyugtató lehet neked. Melyik kórházban fogsz szülni?
Jó neked, hogy ez így megy neked. Nekem sajnos már kellett 2 hetet kórházban feküdnöm, mert pecsételtem az 5.-6. hétben. Minden éjszaka bőgtem, alig bírtam elviselni. Na mindegy, a szülés az kórházban zajlik, ezen úgy sem lehet változtatni. Csak az a torokszorító gombóc, meg összeszorult gyomor ne lenne. (Párom már minden egyes vizsgálatra elkísér, mert úgy nézek ki, mint aki elájulni készül: úszom a verejtékben és fal fehér vagyok.) Az az érdekes, hogy a személyiségem viszont nem egy hisztizős, tájfutottam sokat, ott aztán küzdeni kell. Nem tudom a tájfutós mentalitásom hova szökik, amikor belépek egy ilyen kórház nevű műintézménybe.
Van választott szülésznőd? Mert ha nincsen, sürgősen válassz egyet, az melletted lesz és minden kiszolgáltatottságtól megvéd. Amúgy pedig légy nyugodt, mire megmutatják neked a vajúdóágyat (vagy a kórházi ágyadat, sokan ott töltik a vajúdást), addigra már meg is szokod a kórházi légkört. A vajúdás legnagyobb része abból áll, hogy beszélgetsz a többi kismamával és egymást világosítjátok fel, kinek hány percesek a fájásai.. az első félóra után már egészen otthonosan fogod magad érezni.
Kedves vklarus és AliceCsodaorszagban,
köszönöm a bíztatásotokat. Nemsokára elkezdem a felkészítő tanfolyamot. Nagyon sokat olvastam a témában. Ami rajtam múlik megpróbálom megtenni, aztán majd 13 hét múlva kiderül...Sajnos nekem olyan félelmeket kell legyűrnöm, ami nem is közvetlenül a szüléssel függ össze, tehát nem a fájdalomtól rettegek, hanem a kórháztól: a zöld színtől, a maszkoktól, eszközöktől, kórházszagtól. És emellett a kiszolgáltatottságtól. Ezek így összesen:-(
Ahogyan közeledett a szülés időpontja én is egyre inkább rettegtem, még a végrendeletemet is megírtam, hála annak a sok jóakarónak aki elmesélte a szülése történetét. Úgyis hiába mondom azt, hogy ne féljél. De egyet tudok: ha az embernél már elkezdődött az égvilágon mindenféle jár az eszében, éppen csak a félelem nem.
Egy tanácsom mindenesetre lenne különösebb szülésfelkészítés nélkül is: mikor jön egy-egy görcs, akkor igyekezzél mennél jobban ellazulni, lehetőleg annyira mint a takony, ezt előre gyakoroljad otthon. Sokkal hamarabb múlik el így a görcs, és azon a ponton marad abba, mikor már azt érzed, hogy namostmár tényleg nagyon kezd kellemetlen lenni. Nálam nagyszerűen bevált, hogy nem feszítettem meg magam, és így a méhemnek nem kellett még a megfeszített izmok ellenállását is legyűrni, elég volt az az izommunka amit önmagában kifejt.
Majd te is megtapasztalod, hogy alapjában véve semmi félelmetes nincsen benne, a tágulási időszak alatt inkább unalmas, a kitolásnál pedig munka egyszerűen, amit nem lehet abbahagyni. Ha volt már menstruációs görcsöd és hascsikarásod - nos akkor képzeld el, hogy ugyanez csak valamivel erősebben.
Szia Moszkauer!
Szerintem az lenne a jó megoldás, ha elmennél egy szülésre való felkészítő programra. Ilyet indítanak nagyon sok helyen, többek között a kórházakaban is. Én is elmentem és (bár nem a kórházba) mindent végigbeszéltünk a szülésről. Mit-miért csinálnak, mi-miután következik, mit érzel, stb... Az ember fel tud készülni lelkileg arra, hogy mi is fog történni és nekem nagyon jó volt tudnom, hogy bizonyos dolgokat miért, és hogyan kell csináljak. Persze azt nem tudhatja az ember első szülésnél, hogy hogyan fogja elviselni a fájdalmat, de nekem sikerült és nem is kaptam szemmilyen fájdalomcsillapítót. Viszont sokat segített a begyakorolt légzéstechnika, mert a gyerek mindíg kapott levegőt (nem tartja az ember vissza a lélegzetét a fájások alatt) és amíg számoltuk a levegővétel ütemét, kevésbé koncentráltam a fájdalomra. Így nekem is hamarabb vége lett a fájásnak, és a gyerek sem került oxigénhianyos állapotba egy pillanatra sem. Úgyhogy ezt érdemes lenne kipróbálnod.
Sziasztok,
hát én rettegek, mint állat, pedig már a 6. hónap végén vagyok. Azt hittem az első hetekben, hogy csükkeni fog, de nem. Sőt, erősödött:-((( Ez van. Ezen az sem segít, ha örömkönnyekkel küszködő kismamák beszámolóit hallgatom csodálatosabbnál csodálatosabb szülésekről.
Most megint gyereket szeretnek, ugyhogy megint nezegetem az ezzel kapcsolatos topic-okat. Es ehhez nekem is van egy-ket hozzafuzni-valom. Eletem legszebb elmenye volt a szulesem. Olyan euforiat meg soha nem ereztem mint amikor kint volt vegre a kisbabam es "szemelyesen" talalkoztunk. Mert tudtam ugyan, hogy fiu lesz de titok volt meg, hogy nez ki. (3 eve meg nem nagyon volt 3D-s UH.) Rogton lattam, hogy a mandulavagasu szemei az enyemre hasonlitanak, a kis elallo fulei meg az apjaera.:)
Olyan jo volt, hogy minden klasszul ment, es O egeszseges, eros, es persze szep. Akkor ugy lattam abszolut nem viselte meg a szules, egyaltalan nem volt olyan gyurott mint a kepeken levo ujszulottek akiket lattam. (Utolag, a sajat kepeinken azert rajta is latom, hogy ot sem skatulyabol huztak ki.;))
Elore elegge feltem az egesztol, hogy mennyire lesz nehez, fajdalmas, es nehogy vmi baj legyen meg attol is, hogy mennyire erzem majd kiszolgaltatottnak magam. A szulesznok es a korulmenyek, meg az, hogy a gyermekem apja velem volt nagyon sokat segitettek, hogy ne erezzem magam annak.
Amikor beindultak az eros tolofajasok nem erdekelt semmi, csak, hogy minel elobb tullegyek rajta es kint legyen a babam. Valoban iszonyu erosek voltak ezek a fajasok, nem hiszem, hogy ereztem valaha is hasonlot es akkor pillanatnyilag nem tudtam , hogy ezt hogy lehet tulelni, de biztattak, segitettek egyfolytaban. Amikor mar nagyon kivoltam allandoan azt kerdeztem mennyi van meg hatra ahhoz, hogy kibujjon. Valahanyadik nyomas utan mondtak, hogy tegyem oda a kezem es mar erezhetem a fejet. Ez megint adott egy lokest, hogy mostmar tenyleg itt a vege es utana minden jo lesz...
A gatvarrast azert kihagytam volna. Erosen rontott az egesz elmeny "elvezeti erteken". Nem beszelve arrol, hogy varratszedesig nem tudtam ulni es csak a bal oldalamon tudtam fekudni, de ez mar mind mogottem van. Igaz, ha megint gyereket akarok elottem is, de mostmar tudom nagyjabol mire szamithatok.
Aznap meg mi is kerti partyn voltunk,este 9-re ertunk haza,ej 1/2-kor folyt el a magzatvizem.
Mi is setaltunk mindig,de mindig este 9 utan,mert azt a hoseget mar nehezen birtam napkozben,de este nagyon jo volt.
Hanyingerem meg szerencsere egyikkel sem volt egyszer sem.El tudom kepzelni milyen lehet,mert egy kozeli ismerosom annyit hanyt,hogy a vegen a korhazban,infuzion kotott ki szegeny.Es nem is mult el neki vegleg.
En tele lettem a dekoltazsomon apro hajszalerrepedesekkel,amik azt hittem a szules utan elmulnak,de most is pont olyan ronda.Semmi baja,csak ronda.Viszont azt mondjak,a terhesseg meg a szoptatas tonkreteszi a mellett.A masik kettovel tenyleg egy kis zacskora hasonlitott,most meg olyan,/majdnem/mint lanykoromban:)))
Remelem,igy marad.Elvezem,hogy vegre van mellem es nem szunyogcsipesem.
Lehet, hogy nem fogod elhinni, de én semmi negatívumot nem éreztem a terhesség alatt! Végig dolgoztam, jól éreztem magam, pedig én is híztam 30 feletti kilót. A szülés előtti napon még elmentünk sétálni, azzal a felkiáltással, hogy ki tudja, mikor lesz rá időm! (Július eleje volt, és 40 fok) Az egész terhesség alatt egyszer volt hányingerem, egy erősebb szagtól, de hivatalosan akkor még nem is tudtam, hogy terhes vagyok! A szülés pedig csodálatos volt! Igaz, rendhagyó módon nekem a tágulás rosszabbnak tűnt, mint a tolófájások, többet szenvedtem alatta.
Ezzel én is így vagyok. Tegnap este a héten harmadszor öntötte ki az esti kakaóját Csabi fiam. Ez még nem lenne akkoira baj, de nem is szól, belekönyököl, beletapicskol, tenyérrel szétkeni a terítőn /van annyi eszem, hogy viaszosvászon terítő van az asztalon, ami ronda, utálom, de praktikus/. Néha az az érzésem, hogy direkt az én bosszantásomra találja ki ezeket a dolgokat.
Nekem,mivel jo nagy kulonbseg van a 3 gyerek kozott / 7,5,illetve 9 év/,azert annyi nyugalmam van,hogy legalabb megfurodjek.:)
Igy kell ezt csinalni,addig nyugodtan oljek egymast.
En sem cserelnem vissza a regi eletemre,csak az a baj,hogy mar nem is emlekszem milyen is volt az.Hihetetlen lehet,hogy az ember akkor alszik,mikor almos.Elkepzelni sem tudom.
Én mindkét szülésem utáni harmadik napon mehettem haza.
Szülés után 2 órán át a megfigyelőben voltam, majd szépen kézbe vehettem a táskámat és mehettem a szobába.
Bence fiamnál direkt kértem, hogy egy picit hadd pihenjek, ne hozzák ki 1-2 óra múlva a gyereket, legalább 3 órát hadd aludjak. Ehhez képest másfél óra múlva ott volt velem a kicsi. Még szerencse, hogy a dalocskánkat, amit neki "szereztem" ismerte és szerette, mert így egyszer-kétszer eldúdolgattam neki és onnantól úgy aludt, mint akit fejbecsaptak.
Szerintem szerencsés az aki áldott állapotnak és nem tehernek érzi a terhességet.
Én az ikrekkel, életemben először 38 évesen lettem terhes. Vártam, vártam a reggeli hányingereket és hányásrohamokat, de csak nem akartak jönni. Mindössze a terhesség 6. hetében volt 2 reggel, amikor annyit éreztem, hogy a gyomrom nem tökéletes. Mire felkeltem az ágyból, ez is elmúlt.
Az 1 teljes hónapon át tartó vérzés orvosi eset volt, én 3 napig voltam bent vele a kórházban. Ott kikattantam erősen, mert olyan kismamákkal voltam egy kórteremben, akik abortusz előtt álltak. Ami ebben a legrosszabb volt, az indokaik: "Megyünk Németbe nyaralni és nem akarok hányni az úton!" Én ettől kész voltam. Ennyitől függhet egy ember élete? Bocs, ez Off.
3 nap után elállt a vérzésem, hazaengedtek, másnap újra elkezdtem vérezni. Mivel a magnézium szedésén és a szigorú ágynyuigalmon kívül úgyse csináltak volna velem semmit, én bizony nem mentem vissza ezzel a tünettel, maradtam a fenekemen otthon. Ott legalább TV-t nézhettem az ágyban fekve, a saját kádamban fürödhettem, nyugodtabb voltam. Úgy gondoltam, ha életerősek és meg akaranak maradni a babák, akkor megmaradnak, ha meg nem, hát nem.
Ettől eltekintve nekem a 7. hónap végéig csak egy kicsit a lábam dagadt be estére, de hát ez ikerterhességnél sokkal fokozottabb szokott lenni. Ugyanúgy elvégeztem minden házimunkát, Karácsony előtt megsütöttem a 4 családnak való süteményeket /volt vagy 40 tepsinyi/, kutya bajom nem volt. Nagyon jól éreztem magam. Aztán Karácsony után megszülettek a nagyfiaim.
A második terhességem már nehezebb volt, mert egyrészt Zsolt fiam pelenkázás közben egyszer hasbarúgott, amitől kaptam egy tisztességes köldöksérvet, ez is kínozott, másrészt nem tudtam pihenni a 2 pici mellett /másfél évesek se voltak, amikor Bencével terhes lettem/. Sokat görcsöltem, és sokkal fáradtabb voltam. De nem volt az seme gy borzasztó, csak néha jólesett volna pl. délután ledőlni egy picit alukálni, amíg a srácok alszanak. De hát olyankor tudtam egy csomó házimunkát megcsinálni.
Szóval azt hiszem, hogy alkati kérdés és szerencse dolga is, ki hogyan éli meg és át a terhességét és talán még a szülést is.
Ezt a topikot éppen azért hívtam életre, mert felidegesített, hogy szinte csak rémtörténeteket lehet olvasni a szülésről.
