Az én "szobacirkálóm" csak aludni járt az én szobámba, - ő volt életem kutyája. Egy
foxi-tacskó keverék. 15 évesen csendesen elaludt (önerőből). De addig!! Rótta velem a tiz kilométereket a határban, hóban-fagyban, télen-nyáron. Szó nélkül képes volt értem német juhászt ölni - azt hittem, ott vérzik le, aztán azt se hagyta, hogy ölben vigyem haza. Az állatorvos azt mondta, hogy ha tuléli, nem jön többet a folyópartra. Másnap már vigan kint várt. Arra is volt esze, hogy amikor télen 10 órákat kellett egyedül egy köves helységbe zárva rám várnia, nem ivott vizet, hogy ne kelljen pisilni...
Most egy gyönyörü skót juhász őrzi álmomat és kiséri sétámat, de sajnos nem vagyok az otthonomhoz (se) kötve, igy őt is sajnálom...
MINDEN MAGÁNYOS, OTTHONÁHOZ KÖTÖTT EMBER FIGYELMÉBE!
Tacskó méretű kislány kutya, aki foxi mintázatot örökölt, keresi
NAGYON SÜRGÔSEN, ÚJ GAZDIJÁT! Ô nagyon szeretetéhes, intelligens, nagy
játékmester és bohóc! Nem lehet egyedül hagyni, mert akkor pánik tör
ki rajta!
Jelenleg az Illatos úton újra bebörtönözték!!!
Aki eddig mindent kockára téve (munkahely, szabályzat, fúrkálódás)
védte, most éppen beteg! Ha nem menti meg egy szeretetre és társra
szintén éhezô, otthonához kötött ember, hamarosan meghal!
Ha valaki tud segíteni, hívjon a 70/310-4121 -es telefonszámon!
Nem sértésnek szántam, bocs, ha annak tűnik. Ha sértésnek akartam volna, akkor valószínűleg korcsot írok keverék helyett. Semmi bajom a keverék kutyákkal amúgy.
Amúgy szvsz az olcsó és a drága kutyák közti különbségtevés semmivel sem rosszabb, mint az, amikor a nagy méretű kutyagazdik szerint a szobakutya nem tekinthető kutyának. (rengeteg ilyet ismerek)
Szerintem a kis szobakutyák nagyon hasznosak, mert felvidítják az embert. Nekünk (tulajdonképpen a húgomnak, mert már nem lakom velük) van egy Si-cu szukánk immár 6 éve. Minden nap felvidít minket amikor a kajálásunkkor kunyerál, kaparászva a combunkat, ha leülünk a kanapéra, odaugrik, hogy simogassuk, stb. És még azt is megbocsátjuk neki, hogy szélben és esőben nem hajlandó lejönni sétálni, hanem a szobában végzi a dolgát. (csak erre a példányra igaz) Más kutyákkal nagyon barátságos, így sétáltatáskor nem kell nagyon félteni, főleg, hogy Bp-en a kutyák 3/4-e kan, így egy szukával nincs gond. Igaz, az összes kisgyereket meg akarja harapni, de ez nevelési hiba, nem "típusspecifikus".
Ellenben tavaly több hétig lakott velem egy kan Westie. Szintén nagyon aranyos volt. Nagyon felvidított ez is, ám a sétáltatása "horror" volt, főleg, hogy állandóan sétálni akart. Nem lehetett a pórázról elengedni, mert minden kutyához oda akart menni barátkozni, de valamilyen oknál fogva, az aranyosan bámészkodó Westiemet kutyák 90 %-a meg akarta támadni. Sokszor az öreglányok nem hitték el, hogy a szeretett kis tacskójuk vicsorgó fogakkal, morogva támad rá egy másik kutyára. A nagyobb kutyák gazdái fölényesen, a kiskutyát lesajnálva vezényelték vissza a kutyájukat, amikor az rátámadt a Westiere, egyszóval ellenszenves volt a hozzáállásuk (főleg az olyanoké, akik egy "filléres" nagy keveréket sétáltattak, irígykedtek a 60 ezres Westiere, ahogy észrevettem).
Összegezve, szerintem a városi embereknek szükségük van kutyára, és mivel a többség lakásban lakik, kényelmesebb (lenne) egy kisebb testű kutyát tartaniuk. (A városligetben sétáltatva nem értettem, hogy az a sok hatalmas testű kutya honnan kerül oda, hiszen a környéken csupa társasház van. Szomorú, ha 50-70 kilós kutyákat lakásban tartanak.) Persze ha kocsival vitték őket ki futni a családni ház udvaráról, az más.
tegnap találkoztam egy igazi szobacirkálóval. cirkált is a szobában rendesen.
pekingi a drága és szuka.
félelmetesen aranyos volt, mondtam is neki hogy hess innen utálom az ilyen görcsöket, de szerintem tudta hogy nem gondolom komolyan.;o))))
Mit ne mondjak, félelmetes! Egy német juhásztól nem félnék ennyire! Beleborzongok, ha csak arra gondolok, hogy rám ugorhat egy ilyen fenevad ! Nekem papillonom van /többek között/, fantasztikus kis jószág. Tudtátok, hoigy van mozgássérült-segítő papillon is ? Komolyan!
Az őrző-védő kutyáktól még az én 24 kg-s kutyámat is féltem, nem hogy egy kis öt kg-s kutyát, ezzel tökéletesen tisztában vagyok, na de az én kutyám egy szerencsétlen vizsla, aki abszolút nem ugrál RÁ a kistestű kutyákra,valahogy ösztönösen tudja, hogy azok picikék és vigyázni kell rájuk, csak KÖRBEugrálja őket, de a gazdik már ettől is frászt kapnak. Attól meg viszont én. :-DDD
azért emlitettem Shai Pengéjét, mert általában rossz tapasztalataim vannak az ilyen töpszli méregzsákokkal. rugnak, csipnek, harapnak.:O))
Penge meg tök barátságos és aranyos volt. Tetszett.:O))
Szerintem a póráz, szájkosár kutyafüggő, minél agresszivabb, annál inkább szükség van rá, mert felnőtt emberben mondjuk egy tultenyésztett hisztis tacsi nem tesz kárt, de egy gyerekkel örökre megutálhatja az ebeket, és ez a veszély! A másik hogy a gyereket meg kellene szerintem tanitani, hogy alapból nem rohanunk oda mindenféle kutyhoz! Én mondjuk mentem, de megálltam nem messze, kézháttal picit felényujtotam a kezem, és vártam... Ha erre kiváncsian szaglász, odasétál farkcsóvázva és böködi, akkor oké... Ha meg nem akarja, akkor azt lehet látni... Erre minden gyereket megtanitanék! Az a felnőtt, aki meg nem hiszi el, hoy a kutya harap, és megharapja, annak ugy kell!
Az meg a kutyás felelőssége is, hogy ahol csecsemő van, ott ha nem birkatürelmü a kuty, nem engedi totál szabadon, csak odakap, még csak meg se kell, hogy sérüljön a gyerek, az ijedségtől ugyanaz, mint fent :( Ha viszont a kuty szereti a gyerekeket, és nyugodt, akkor meg jó dolog érdeklődő gyerekeket megtanitani, hogy gyere ide nyugodtan, és ha ezt csinálod, akkor nem lesz baj... Ha már a szülei esetleg nem tanitották meg (mert nem ismerik a kutyokat, mert nem gondoltak rá, vagy mert eleve félnek tőlük), legalább a kutyaszeretők tanitsanak kutybánásmódot :o)
Igazság az, hogy már elmúlt 10 éves. Nem annyira fiatal. Velünk játszik, de amúgy egy kis morgós méregzsák. Egyébként évekig együtt élt a fiával, Ginoval, csak sajnos el kellett ajándékoznunk, mert állandóan mindenhová odapisiltek. Két hím, jelezték a területet egymást túllicitálva. Nagyon sajnáltuk Ginot, de jó helyre került, 3 nő keresi a kegyeit.:o)
Azért az sem jó, ha a kutyid soha nem játszhat más kutyákkal. Neki azért mégiscsak kellene a fajtatársak társasága. Nem próbáltál neki barátot találni? Óriási élvezet nézni őket:)
Hogy más stilusban? Azt láttad volna, mikor az öcsémék óriássnacija a Samu a küszöbröl egyenesen a franciágyon landolt - egy ugrással. Képzeld el, aki épp alá került.
Soha nem tudták megnevelni, szegénykém ilyen kelekótyán is halt meg egy autó alatt.:(
Ahová mi járunk sétálózni nem nagyon van normális kutya. Bár a gazdák is holt taplók. Egy Pötyi van, akivel Jockey játszhatna, de tőle meg mindig bolhás lett. Szóval már nem engedjük. A gazdája szerintem meg is sértődött, de olyan ciki neki megmondani ezt a bolha témát, ha eddig magától még nem jött rá, hogy bolhátlanítani kéne.
Még ez sem igaz mindig. Dömi pl. 4 hónaposan ugyanolyan jókat játszott a labi barátnőjével, mint most, hogy már megnőtt (bár most is sokkal kisebb). Most kicsit másképp játszanak - felnőttesebben. Dömi nem harapdálja már annyit szegény Hanit, aki még azt is eltűrte, hogy a kis disznó időnként véresre harapdálta a pofáját.
Tényleg kutyafüggő.
Van a környékünkön 1 kutya (helyes, keverék dög) aki kölyökkorában együtt játszott Bellával. Akkor még egy méret és súlycsoportban voltak. Mostanra a helyezt megváltozott, de a kuty még mindíg játszana, elég durván ráugrott a multkor Bellára. Szerencsére baj nem történt, de Bella azóta behúzott farokkal menekül előle. A tapasztalataim szerint a hasonló méretű kutyák tudnak a legjobban játszani egymással.
Hát az már igaz, hogy a játékstílusuk a mérettől nagyban függ! :-)))) Még sose rettentem meg, amikor a tacs próbált meg nekifutásból a karjamba ugrani! :-))) Viszont a sharpoktól landoltam már egy párszor a hátamon! :-)))
Mert kutya ő, csak azért a súlykülönbség miatt is történhet baleset. Még játékból is. Mikor az a bizonyos bernáthegyi pofoncsapott a farkával, röpködtek a csillagok, pedig csak örült nekem. Mikor pedig rámugrott, a fal tartott meg:O)
De még a szomszéd labi is, egy önfeledt játékban, oldalba kólintott a fenekével, én meg potty:O))
Múltkor valaki mesélte, hogy mosógépszerelő ment hozzájuk. Térdelt a gép előtt, a csivava meg ráizgult a nadrágszárára. Azt morogva ráncigálta, hapsi meg könyörgött, hogy operálják már le róla mert röhögőgörcsöt kap.:o)
Nemcsak a csivav, a palotapincsi is. Úgy 8 hetesen halálra röhögtem magam az ugatásástól, de az apjától senki sem mert bemenni a kapun. Rendesen "bokázott", és úgy tud ordítani, mint egy kau.
:-))) Az a baj, (alább valahol írta valaki), hogy én nem vagyok igazi törpekutyás! :-))) Én a tacskómat is kutyaszámba veszem, pedig Ő aztán igazán kicsi! :-))) törpe-törpe! :-)))))
Tény, hogy a csivava harcias. Azt olvastam, hogy már a régi azték időkben a gazdag nők azért hordták a karjukban, hogy az ékszereiket védjék.
Mi pórázolunk, lányom nem, de ő az igazi vezér, és neki nagyon szófogadás van. Általában az emberekben ellenállhatatlan vágy él, hogy egy csivavát megsimogassanak. "Jááájj de aranyospicikuta!!!" Mindig szólunk, hogy nem kéne, mert harcias, odakaphat. Fele elhiszi, felének meg a keze bánja.
Ginával nálunk is volt óriássnaucer affér, a gazdit kellett volna lelőni, mineden kutyás utálta (évekkel késöbb ez a dög adott akkora pofont a vacoknak, hogy kiesett az egyik szeme, visszakrakták, de arra félvak lett :( ), nem tanitotta meg semmire a dögöt :( Viszont alapjában szeretem a kutyokat, meg a snaucer se zavart, anyut elküldtem a kuttyal, és mikor mellettem elloholt Gina irányába, kirugtam a lábát, és mikor döbbenten elbotlott, ráléptem a nyakára... A "gazdinak" neki állt feljebb, de mondtam, hgoy vagy szájkosár+póráz, majd elveszem a lábam, vagy teljes sujjal beleállok a nyakába, és volt kutya... A többi kutyás meg beirgért neki egy nagy verést, igy végül elvitte a kutyáját :( A kuty kölyökként normális volt, de ez a dilis kölyökagyunak tartotta meg a felnőtt óriást!
Kutyatámadás: engem eddig egy kutya támadott meg, egy csivava. Megyek a járdán, valami megszurja az ujjam. Felemelem, ott lóg az eb. Percekig néztem vele döbbenten farkasszemet, ahogy ott lógott az ujjamon, mint egy törpe harapófogó... Elég dühödten megkérdeztem: ugyan kié a dühödt hörcsög??? (ez szószerint idézet volt :) Semmi jelentkező... Erre galád Zöccség drasztikusan legyezőmozgással lerázta az ujjáról, berepült a fübe, utána nyekegve elrohant... Ekkor került elő a "gazdi", aki hisztizet, hogy hogy bánthattam én a kutyáját!!!! Felhomályositottam, hogyha idegbeteg az eb, méltóztassa pórázzal vinni az utcán, ha ugyanezt egy gyerekkel csinálja, még egy kutyafélő felnőtt lesz majd az utcáton... Na ekkor kiverte a palávert, elküldtem melegebbre és hazamentem...
Lehet, hogy nem voltam tejesen világos! :-))))
Én is azt vallom, hogy fő az óvatosság! Soha nem engedném egyik kutyámat sem szabadon és élből támadsára gyanakodnék, ha egy kuty felénk fut. Csak azt mondom, hogy egy picurka és egy óriás nagyon kultúráltan tudnak játszani a méretektől függetlenül. Idegenűl is úgyan úgy össze lehet Őket ismertetni, mint két azonos termetű kutyát, ha mindketten tudják az erőviszonyokat!
