Ginával nálunk is volt óriássnaucer affér, a gazdit kellett volna lelőni, mineden kutyás utálta (évekkel késöbb ez a dög adott akkora pofont a vacoknak, hogy kiesett az egyik szeme, visszakrakták, de arra félvak lett :( ), nem tanitotta meg semmire a dögöt :( Viszont alapjában szeretem a kutyokat, meg a snaucer se zavart, anyut elküldtem a kuttyal, és mikor mellettem elloholt Gina irányába, kirugtam a lábát, és mikor döbbenten elbotlott, ráléptem a nyakára... A "gazdinak" neki állt feljebb, de mondtam, hgoy vagy szájkosár+póráz, majd elveszem a lábam, vagy teljes sujjal beleállok a nyakába, és volt kutya... A többi kutyás meg beirgért neki egy nagy verést, igy végül elvitte a kutyáját :( A kuty kölyökként normális volt, de ez a dilis kölyökagyunak tartotta meg a felnőtt óriást!
Kutyatámadás: engem eddig egy kutya támadott meg, egy csivava. Megyek a járdán, valami megszurja az ujjam. Felemelem, ott lóg az eb. Percekig néztem vele döbbenten farkasszemet, ahogy ott lógott az ujjamon, mint egy törpe harapófogó... Elég dühödten megkérdeztem: ugyan kié a dühödt hörcsög??? (ez szószerint idézet volt :) Semmi jelentkező... Erre galád Zöccség drasztikusan legyezőmozgással lerázta az ujjáról, berepült a fübe, utána nyekegve elrohant... Ekkor került elő a "gazdi", aki hisztizet, hogy hogy bánthattam én a kutyáját!!!! Felhomályositottam, hogyha idegbeteg az eb, méltóztassa pórázzal vinni az utcán, ha ugyanezt egy gyerekkel csinálja, még egy kutyafélő felnőtt lesz majd az utcáton... Na ekkor kiverte a palávert, elküldtem melegebbre és hazamentem...
Lehet, hogy nem voltam tejesen világos! :-))))
Én is azt vallom, hogy fő az óvatosság! Soha nem engedném egyik kutyámat sem szabadon és élből támadsára gyanakodnék, ha egy kuty felénk fut. Csak azt mondom, hogy egy picurka és egy óriás nagyon kultúráltan tudnak játszani a méretektől függetlenül. Idegenűl is úgyan úgy össze lehet Őket ismertetni, mint két azonos termetű kutyát, ha mindketten tudják az erőviszonyokat!
Persze vannak kivételek! Sajnálom szegényt! :-((
Én csak azt mondom, hogy a kutyuk ösztönösen tudják, hogy ki az ellenfél, és nem vesznek számításba egy nekik lábnyi kutyust, ha az úgy viselkedik, mint egy lábnyi kutyus. Ez csak a normális, egészséges idegzetű kutyákra vonatkozik. Persze vannak olyan kutyák, akiknek mindegy csak verekedni, ölni tudjanak.
Ha ismerik egymást, nincs is baj. Egyik barátunknál volt egy bernáthegyi-tacsi páros. Tiszta kabaré:O))
Az ismeretlen kutyákkal van baj. A mi esetünkben is gyanútlan voltam - sajnos. Nem gondoltam, hogy baj lesz, hiszen a gazdi is jelen volt.
Azóta viszont nagyon odafigyelek. Jár a szemem körbe-körbe. Múltkor, közvetlen az eset után, megláttam egy nagy fekete kuttyát loholni felénk. Úgy el menekültünk, hogy szegény Dömim teljes értetlenségben hagyta magát ráncigálni. Pedig ő már tudta, hogy csak egy szelid labi volt a rém, akivel később nagyokat játszottunk:O)
Biztos az is tisztában volt a méretekkel, aki szétkapta a csivava gerincét egy db harapással. Ha egyméretűek lettek volna, legalább esélye lehetett volna csórinak.
Lehet, hogy neked eddig szerencséd volt, én nem reszkírozok. Utána már késő sírni.
Nekem egy sz.sz. törpetacsim van, kis kurvinyek, de minden féelem nélkül rátör még a kaura is, itt a nagytestű kutyások szoktak bepisilni a nevetéstől! :-)))
A kistestű kutyával akkor teszünk a legrosszabat, ha felkapkodjuk, ha egy nagyobb ér a közelbe, mert így Ő érzi nagyobbnak magát és ettől úgy is fog viselkedni. A kutyák tisztában vannak a méretekkel, amíg a gazdi íly módón bele nem avatkozik! Nálunk a t.tacsi 10 sharppal van együtt és tudja, hogy Ő mekkora! :-))) Sose volt gond a méretkülönbségből játék közben.
Na akkor gondold el mindezt 2 kilósan. Ráadásul a nagykutya nem kölyök kutyát lát ám benne, pontosan érzi, hogy "felnőtt" kutyával áll szemben, tehát úgy is viselkedik.
Mindenesetre Jockey-t nagyon körültekintően visszük sétálni. Folyamatos figyelés az élet, nehogy valamelyik megtalálja. Ráadásul neki is van büszkesége és morog, meg rakja magát.
Ezt nagyon meg tudom érteni. Nekünk is volt esetünk egy roti-dog keverékkel. Az én 20 kg-os kutyám eltünt alatta. Szétszedte volna, ha nem vagyunk ott.
Azóta óvakodom minden nagyobb kutyától. Mondhatnám azt is, hogy félek:)
Nincs igazad. A kistestűs gazdik féltik a kutyájukat. Ami azonos nagyságú kutyák közt játék, itt egy óvatlan pillanatban gerincelroppantással is végződhet. Volt már rá példa, megtörtént. Pláne, ha nem is játék. Esélytelen a kiskutya, 1 perc alatt szétkapják. Én inkább azt unom, hogy én a kétkilós csivavámat pórázon sétáltatom, amíg a nagytestű kutyák szabadon rohangálnak. A fiam már le sem meri vinni, a lányom meg volt, hogy rohant a kiskutyával egy rottweiler elöl az ölében, és a végén már saját magát is féltette.
:O)))))))))))
Pár éve naponta találkoztunk séta közben egy nénivel, aki 5 azaz öt darab nyivavát sétáltatott. Felejthetetlen látvány volt:O))
nekem is van saját különbejáratú élményem egy kinai palotapincsivel. Én hoztam el a tenyésztőtől 8 hetesen, hogy másnap Olaszországba vigyék. Ott töltötte az éjszakát nálunk.
Volt az egész vagy 2 dkg, letettem a konyhapadlóra, kan volt a lelkem. Beállt harci állásba és megugatott. Majd be pisiltem.:O))
Fájó szívvel váltam meg tőle.
Én minden kutyát szeretek, kistestű kutyát nem tartanék, ez valószínű azért van, mert eddig csak vizslánk volt, én csak azt utálom, hogy egy csomó ember, akinek ilyen kistestű kutyája van, gyűlöli a nagytestű kutyákat és a gazdáikat is. Itt, ahol lakom, sok kistestű kutya van, míg élt a másik német vizslám, és mikor meglátták a gazdik, hogy rohan feléjük az én kuttyom, kapták fel a kutyáikat és őrült üvöltésbe kezdtek, hogy fogjam meg a kutyámat, holott az én kutyám mindig félt a palota pincsiktől, pincserektől, stb. Pedig a kutyák ezeket a dolgokat elintézik egymást között. Most van egy kölyök német vizslám (7 hónapos és 24 kg), aztán a múltkor kicsit ugrálgatott egy Westie-nek, na hát a gazdája olyan patáliát csapott, hogy fogjuk meg a kutyát, mert ráugrál az ő kutyájára, :-D, ezen csak nevetni tudok.
De minden kutya nagyon aranyos, mindegyik megadja a szeretetet és a hűséget.
A "fél" kutya az, ami nem teljesen a tiéd. Konkrétan a fiaméknál van, ahol kert van, én pedig járkálok ki hozzá.Viszem iskolába. Mikor pedig nincsenek otthon én vagyok vele. Én hoztam haza a kölyköt, én voltam vele egy hétig, nyáron is velem lesz biztosan egy egész hónapot.A család egyetlen kuttya:O))
Hát így "fél":) és egészen imádom:O))
Ha kertben van a kutya, kevesebb idő is elég. Nem kell a le fel menésekkel bajlódni. Öt percre is ki tud az ember szaladni többször is. Időm pedig tényleg kevés van.
A "fél" kutyám szeretete tényleg egész - alig várom a hétvégeket, meg a nyarat, mikor állandóan velem lesz:O)
Én világéletemben kutyabolond voltam, viszont, miután mindig emeleti lakásban laktunk, lemondtam a kutyáról. Úgy gondoltam, hogy a kutyának olyan igényei vannak, amit egy lakásban a legjobb tartás mellett sem tudnék kielégíteni. Ha mégis rászántam volna magam, csakis kistestűt vettem volna, hiszen a lakás tere neki esetleg elég, mig egy nagytestű csak szenvedne.
Ezt vallom most is, de azért végre van egy "fél" kutyám, aki kertben lakik és akivel sokat lehetek együtt.:)
Most jöttünk haza egy ki síelésből. Meg is állapítottuk, hogy milyen jó, hogy Bella nem nagy termetű kutya, mert akkor otthon kellett volna hagynunk őkelmét, nem fért volna be a kocsiba a sok cucc mellé;o)
Nem a méret számít! Balla tud apportírozni (általában), boldogan kirándul, igaz max 1/2 napot, viszont mi nekünk is ennyi ami jólesik. HA nagyobb kutyánk elnne, szegény szenvedne a mozgáshiánytól. Ugat, ha jön valaki, és hízeleg a simiért. Kutyahűséggel csüng a családon, és a kisgyerekek sem félnek tőle. Mi a haszna? Emberségesebblé teszi ezt a bolond világot, amiban élünk
