Keresés

Részletes keresés

Pártus Creative Commons License 2003.02.24 0 0 1
Családom is jelentős összeggel támogatta a Csurka féle rádió és televízió elindítását, de a mai nappal megvontam a bizalmat a Csurka -Papolczy duótól, mert ha Balczó Zoltán befejezte Csurkáékkal a kapcsolatot, akkor IGEN NAGY BAJ VAN A MIÉP körül!
rezsda Creative Commons License 2003.02.22 0 0 0
Mit is mondjak a felvetésedre Kedves Árvizi hajós? Én magam egy fillért sem adtam bele ebbe a televízióba, tehát nincs szükségem nagyítóra. De tudom, hogy számosan megetették. Rokonaid is - mint írod - és az az idős néni valamelyik nyugdíjas otthonból, aki egymillió forintot adott (balgán) a Bocskai Szabadegyetemért Alapítványnak, közvetve erre a tévére persze.

Szélhámosság ennyiből elindítani, tehát a biztos bukásba vinni egy olyan médiumot, amelynek, ha jól működne, igen is nagy sazerepe lehetne. De van itt még valami, ami miatt sajnáltam volna akár húsz forintot is adni. Ez pedig nevezetesen Csurka István személye. Pontosabban az ő tettei, amelyek cirka egy év alatt hiteltelenné tették minden korábbi megnyilvánulását. Ez az ember többé nincs abban az erkölcsi helyzetben, hogy magát a nemzeti radikalizmus szellemi prédikátorának tarthassa. Leginkább 2002 tavasza, tehát a választási vereség óta, olyan politikát folytat, amivel immár a csak tényleg elvakultak és gondolkozásra képtelenek tudnak azonosulni. Mivel ez fog visszaköszönni az említett televízióból is amíg futja a pénzből, csak megvetéssel tekintek az egész ügyre.

Előzmény: Árvizi hajós (-)
Árvizi hajós Creative Commons License 2003.02.22 0 0 topiknyitó

Tisztelt Magyar Kép és Hang Rt. leendő vezetése!

Örömmel néztem végig a MHK RT alakuló üléséről készült filmfelvételt, hiszen
a nemzeti televíziózás beindítása igen fontos lenne a nemzeti radikalisták
számára!

Több aggályom merült fel a szervezés hátterében lévő személyek miatt:

1,Ez a vállalkozás az elbukott Pannon Rádió-hoz hasonlóan a MIÉP kezében
lenne, mely nem lenne baj, ha a törvény nem tíltaná!

2,Ezt a tv és rádió vállalkozást is Papolczy Gizella irányítaná
természetesen előszőr a háttérből, majd az elindítás után személyesen,
diktatórikusan kizárva a valós nemzeti oldalt!

3,A tiszteletreméltó támogatók által összeadott 40 millió forintból sem
rádiót, sem tévét elindítani nem lehet!
Szélhámosságnak tartom etetni a jóhiszemű magyarságot egy ilyen hazug, az
életszerűségtől távol álló kezdeményezéstől!
Műholdas TV-ét elindítani minimum 600 millió forintos beruházással és havi
30-35 millió forint folyamatos költség biztosításával lehetséges!

4,Fentiek alapján szélhámosság és felelőtlenség 40 millió forinttal
"elinditani" a műholdas Bocskai TV-ét!

Mivel a baráti körömből és a családomból többen jelentős összeggel
támogatták hiszékenységből a beigért vállakozást ezért nagyítóval fogom
figyelni a 40 millió forint sorsát- melyet szerinten fel fognak élni
műholdas műsor elindítása nélkül- és amennyiben tételesen nem fognak tudni
elszámolni minden fillérrel, csalásért bűnvádi feljelentést fogok tenni
ismeretlen tettes/ek/ ellen!

Drukkolok, hogy elinduljon a műholdas Bocskai TV!

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!