http://www.koridor.hu/cikk.php?cikk=100000067386#
2003-08-07 17:30
Papi pedofília - katolikus bűnszövetkezet?
Teljes titoktartásra kötelezte a papokat egy 40 évvel ezelőtti titkos vatikáni utasítás a szexuális visszaélésekkel kapcsolatban
A CBS amerikai televízió szerint egy legfelsőbb helyről származó, negyven éven át titokban tartott vatikáni dokumentum írta elő a pedofil katolikus papok visszaéléseinek eltussolását, a Szentszék szerint azonban a titkos belső utasítás már régóta nincs érvényben.
A CBS értesülése szerint az Alfredo Ottaviani bíboros kézjegyét viselő, Crimen sollicitationis (Felbujtás bűnre) című, 1962. március 16-i keltezésű dokumentum a lehető legnagyobb titoktartást írta elő a papok által elkövetett szexuális bűncselekmények tárgyában, és kiközösítéssel fenyegetette meg az egyház azon tagjait, akik nyilvánosságra hoznák a botrányos ügyeket.
A "legrosszabb bűnökkel", vagyis a papok által elkövetett nemi erőszakkal, a bármely nembéli fiatalok vagy állatok sérelmére megkísérelt szexuális agresszióval foglalkozó okmány előírta a püspököknek, hogy kiközösítés terhe alatt a lehető legnagyobb titoktartással járjanak el az ilyen esetekben, "örök hallgatásra" kötelezve az áldozatokat is.
Az amerikai televízió internetes honlapján közzétette a dokumentum eredeti, latin nyelvű változatát és annak nem hivatalos angol fordítását is.
A Vatikán egy magas rangú illetékese ugyanakkor azt mondta csütörtökön az AFP-nek, hogy a Felbujtás a bűnre című dokumentum már nincs érvényben, annak hatályát már felváltották az időközben érvénybe lépett új egyházi törvények. A pápai dokumentumok alapján a Hittani Kongregáció van megbízva azzal, hogy részletes előírásokat rögzítsen a témával kapcsolatban - mondta a francia hírügynökségnek Julian Herranz spanyol érsek, a katolikus egyház törvénykezésének felügyeletével megbízott pápai tanács elnöke.
A Vatikán jogi szakértői emlékeztetnek arra is, hogy a dokumentum kibocsátásának idején érvényes kánonjogi kódexet húsz évvel később megreformálták, és időközben a katolikus egyház jelentős megújuláson esett át a II. vatikáni zsinatnak köszönhetően.
Az amerikai pedofil papok áldozatait képviselő ügyvédek ugyanakkor annak bizonyítékát látják a felszínre került dokumentumban, amit a perek során mindig is hangoztattak, vagyis hogy a katolikus egyház egy bűnszövetkezhet hasonló módon, a zsarolás eszközét is felhasználva, az áldozatokat is a legnagyobb titoktartásra kötelezve tussolta el a papok szexuális visszaéléseit - így a CBS.
- A dokumentum egy valóságos kézikönyv arról, hogy hogyan kell hazudni, és megvédelmezni a gyermekmegrontókat - mondta Larry Drivon, az áldozatokat képviselő amerikai ügyvéd.
Az AFP szerint e negyven évvel ezelőtt kelt bizalmas vatikáni dokumentum szolgált útmutatással a pedofil ügyek kezeléséhez az Egyesült Államokban egészen a múlt évig, amikor a helyi püspöki kar új irányelveket fogadott el a témával kapcsolatban. Egy év alatt az Egyesült Államokban legkevesebb 400 katolikus papot fosztottak meg reverendájától szexuális visszaélések miatt."
Éngemet az érdekelne a leg inkáb hogy van ugyibár egy topic nyitás amibe egy valási szekta bűn tényeirül halunk. De mire aztat az ember el is kezdené olvasgatni ki derül hogy nem maga a szekta csúnya szokása a meg vitatandó hanem egy iten is meg lévő egyház szapulása.
Kérdem én mér köll ijen ocsmányul alatomos módon topicot nyitni? Gábor fijam néked fel ajánlotam hogy találkozunk szeméjesen. Mos egy darabig visza vonom az ajánlatot mer csak aztat látom hogy beteg a lelked.
Kedves Gábor, nem merült még fel benned olyasmi, hogy (legalábbis a keresztényeknél) mindezt a vallása ellenére teszi aki teszi, - illetve eltitkolja akinek tennie kellene mindezek ellen?
Hatalommal visszaélni pedig igazán nem vallási "szokás".
Legföképp számodra elviselhetetlen a nyers valóság, kedves Gábor. Mondd, naponta csak itt az Indexen hányan szembesítenek vele? Kigyüjtsem neked, hogy lásd, és hogy okulj végre belöle?
"Három és fél év a fajtalankodó kántornak ... Bűnügy
2001. március 23. 9:21
[Havaria] Három és fél év fegyház büntetéssel sújtotta a Tatabánya Városi Bíróság a fajtalankodó kántort - tudta meg a HavariaPress. A 25 éves R. J. egy 8 éves kisfiút akart természet elleni fajtalanságra kényszeríteni az "Isten házában". A karzaton dulakodás tört ki az ellenállást tanúsító fiú és a kántor között. R. J.-nek már négy évvel ezelőtt már volt hasonló esetet; akkor egy év próbaidővel megúszta a büntetést. A templomból hazatérő gyerek elmesélte nagymamájának a történteket, aki azonnal a rendőrséghez fordult. Az ítélet ellen az előzetes letartóztatásban lévő elítélt és védője enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.•
"Bimbum válasz erre | adatok | e-mail 2001-05-04 20:04:34 (107)
Szerintem is ez a probléma: a Római Katolikus Egyház megvédi bűnöző papjait. Természetesen bármely szervezetben előfordulhatnak bűnözők, de az már nem elfogadható, ha ügyeik alapos kivizsgálása helyett eltusolják a bűncselekményeiket, maximum áthelyezik őket egy olyan településre, ahol még nem ismertek a viselt dolgaik. "
Úgy van Gabika! Az állam hatalomnak még a büdös életben nem sikerül holmi erkölcsi eltévelyedés! Sosemvoltak kommunisták, nácik, környezetszennyezés! Éljen a világias józan ész!
Vesszenek a vallási csökevények!
De azt még mindíg nem tudod ugye, hogy mire való az életed?
Szerintem ezért veszélyesek a vallások többsége, mert valami tekintélyt föléemel az általános emberi értékeknek. Aztán az a tapasztalat, hogy az emberek egyrésze ezért a tekintényért képes átlépni azon, amin egyébként az agymosás nélkül, nem igen tenné meg. A vallás egy jó ok és kifogás is, hogy miért teheti meg, miért sértheti meg az általános emberi erkölcsi normákat.
A történelem bizonyítja, hogy egyes egyházaknál embereket kínozni és ölni is szent kötelesség volt, ha másként gondolkoztak egyes dolgokról. Tehát már a gondolat is kínzást és ölést vont maga után.
Ma már szerencsére a felvilágosuláskori eszméknek sikerült háttérbe szorítani az emberiséget megnyomorító vallásokat. Ma már nyiltan az államhatalom segítségével nem élhetnek vissza a törvényekkel, de még ma is egyenlőbbek számos esetben az egyenlőbbeknél a törvény előtt.
Ilyen szaftkalpaggal, mint a Kopancsi, szóba se állok. A Harmája a Canis beszédjének 1. bekezdését figy-en kívül hagyta, melyre volt a válaszom. Teljesen sötét. Az ember mindenhol ember. Tehát mindenhol kell, hogy dolgozzon a lelkiismeret és a meggondolás, a megfontolás. Mindenkinek van gyermeke, és megkönnyebbülve sóhajt fel, ha nem az ő gyerekének kell azt a sorsot választania, hogy megélhessen. Viszont elég romlott ahhoz sajnos, hogy ugyanezt a sajnálatos "'munkakört" amikor feláll a farka, preferálja, és szalad a kis prostituáltakhoz, szentkefélni.
És hogy mind a keleti, mind a nyugati kultúrákban dúl eme mocsok-aljasság, lásd fentiekben Adriel bejegyzését, bár jelzem, ezt már olvashattad (volna), ha akartad volna - a hirekben.
Josip Mrzljak zágrábi segédpüspök éles támadást intézett a horvát belügyi és igazságügyi hatóságok ellen, mert letartóztatták és vizsgálati fogságba helyezték Ivan Cucekot, Zágráb Sestine külvárosának plébánosát és hitoktatóját. Cucek ellen a múlt héten indult eljárás fajtalankodás és pedofília vádjával. A sestinei elemi iskola ötödik és hatodik osztályának tanulói és szüleik szerint a plébános a hittanórákon fajtalankodott a tanulólánykákkal, testük minden részén tapogatva őket. A szülők feljelentésére a rendőrség ötven tanulót hallgatott ki. Ennek alapján a múlt pénteken Cucekot a rendőrség előállította, és tizennégy órás kihallgatás után átadta a vizsgálóbírónak, aki őrizetbe helyezte.
Az érsekség az eljárást rosszallással fogadta, Mrzljak segédpüspök szerint a rendőrség a plébánost úgy kezelte, mint egy tömeggyilkost. Letartóztatása ellentétben van a Vatikán és Horvátország szerződésével, amely szerint egyházi személyt az egyházi hatóságok előzetes tájékoztatása nélkül nem lehet letartóztatni.
Zágrábi tudósítónktól
----------
nézzük a derék magyarokat:
Évszázados tabu dolt meg az egyházi szexbotrányok miatt
> 2001. május 4., péntek, 8.57
> Az Európai Unió parlamentje elítélte a Vatikánt, a papok által elkövetett szexuális buncselekményekhez való viszony miatt. Korábban több egyházi személy által készített jelentés is felhívta a figyelmet arra, hogy a világ 23 országában rendszeres, tömeges jelenség az apácák szexuális zaklatása, melyet papi személyek, több esetben püspökök követnek el. A jelentés beszámol egy olyan esetrol, amikor egy püspök arra kérte egy noi rend elöljáróját, hogy bocsásson a papok rendelkezésére apácákat szexuális célra, mivel a papok az AIDS-veszélyének tennék ki magukat, ha prostituáltakat keresnének föl.
> Áprilisban az Európai Unió parlamentje nyilatkozatot szavazott meg, melyben elítélte a római katolikus egyházban tapasztalható, a papok és sok esetben püspökök által elkövetett szexuális buncselekményeket. A nyilatkozat kimondja, hogy a Vatikán már régóta tud ezekrol a tettekrol, és nem tesz érdemben semmit az elkövetok ellen. Sot igyekszik elmosni a problémát, és nem muködik együtt a tettesek felelosségre vonásában.
> A nyilatkozat példa nélküli az EU és a Vatikán kapcsolatában, amit az tesz különösen érdekessé, hogy II. János Pál pápa a közeljövoben készül az Európai Parlamentben beszédet mondani.
> A szexuális visszaélésekrol nemrégiben egy liberális szellemiségu, tekintélyes katolikus hetilap, a National Catholic Reporter jelentetett meg leleplezo írást, melynek nyomán néhány hete az olasz La Republica szelloztette meg az ügyet. Erre már a vatikáni szóvivo is kénytelen volt néhány mondatban reagálni. A Vatikán tud ezekrol a problémákról, de ez csak elszigetelt, sajátos kulturális meghatározottságokkal rendelkezo területeken jelentkezik - mondta az egyházi állam szóvivoje.
>
> Az elmúlt mintegy hét év során azonban több egyházi személy által készített jelentés is felhívta a figyelmet arra, hogy a világ 23 országában, így például Írországban, az Egyesült Államokban vagy Olaszországban rendszeres, tömeges jelenség az apácák szexuális zaklatása, melyet papi személyek, több esetben püspökök követnek el. Számos esetben ez megeroszakolást jelent. Ezután az elköveto papok abortuszra kényszerítik az apácákat, akiket - mivel teherbe estek - elbocsátanak a rendbol. A papokat ezzel szemben csupán annyival büntetik, hogy két hét szabadságra elküldik oket, vagy más egyházközségbe irányítják - számol be errol, a jelentések alapján az amerikai katolikus hetilap.
> A jelenség egyik fo oka a jelentések szerint az, hogy az AIDS miatt az apácák "biztonságos" alanynak tunnek. Ma már például a pappá szentelés elott sok helyen AIDS-tesztet végeznek a jelölteken.
> Az Egyesült Államokban a katolikus papok között átlagon felüli a magukat homoszexuálisnak vallók száma, és a HIV-fertozötteké is. A legóvatosabb becslések szerint is már legalább 750 pap halt meg AIDS-ben a '80-as évek óta Thomas Reese, az America címu jezsuita havilap foszerkesztoje a homoszexualitás kérdésének szonyeg alá söprésérol így ír: "A problémáról való hallgatás megvilágít egy komoly feszültséget az egyházban: a hivatalos tanítás a homoszexualitást erkölcsileg helytelennek tartja, de nagyon sok esetben homoszexuális emberekre támaszkodik a szentségek ünneplésének és az egyház munkájának szolgálatában."
>
> Magyarországon szintén ismert ez a probléma. A Budapesti Rendor-fokapitányság két éve indított egy szerzetes ellen eljárást, aki tudatában volt annak, hogy HIV-pozitív, mégis megfertozte fiatalkorú partnerét. A rendorségnek mind ez ideig nem sikerült alátámasztani a szerzetes bunösségét, ezért a BRFK végso lépésként egy tengerentúli laboratóriumhoz fordult segítségért. A Magyar Hírlap errol március végén számolt be. >
> A 23 országban készített, az említett amerikai lap által idézett jelentés beszámol például egy olyan esetrol, amikor egy püspök arra kérte egy noi rend elöljáróját, hogy bocsásson a papok rendelkezésére apácákat szexuális célra, mivel egyébként a papok az AIDS-veszélyének tennék ki magukat, ha prostituáltakat keresnének föl. Miután az elöljáró ezt megtagadta, a rend teljes vezetését elbocsátották. Az egyébként rendszeres jelenség, hogy a zaklatás miatt tiltakozókat elbocsátják, és ezek az esetek nem nyernek jogorvoslást.
> Az egyházi személyek által készített jelentések szerint mind az öt kontinensen létezo jelenségrol van szó. Hozzájárul az is, hogy a papok tekintélyes személyek, akinek mindenképpen engedelmeskedni kell. Az apácák nem mernek ellentmondani vagy késobb panaszkodni. Sok helyen a papok a helyi lakosok feleségeire is igényt tartanak, és foként az afrikai társadalmakban ezt meg is tehetik, olyan tekintélyük van. Rendszeres az, hogy a pap más feleségét eroszakolja meg.
> National Catholic Reporter szerint ezen felül a pedofília is tömeges probléma Európában és az Egyesült Államokban, ahol az egyik egyházmegyében egyenesen a helyi klérus által elkövetett pedofil visszaélések jóvátételéért tartottak még tavaly misét. Ugyancsak az USA-ban létezik egy olyan szervezet (Survivors Network of those Abused by Priests (SNAP)), mely kifejezetten a papok "szexuális áldozatait" fogja össze.
> "A katolikus egyház vezetoi adósak szembeszállni a visszaélésekkel, adósak az elköveto papok aktív szolgálatból való elmozdításával, és az áldozatok felkarolásával. Ez az egyház legújabb történetének egyik legválságosabb apsektusához tartozik." - írja John S. Cummins amerikai püspök.
"nevezz meg forrásokat a RKAT egyház berkeiben történö intézményesített liliomtiprásra. "
Az RK-ban nem intézményesített liliomtiprás van, hanem megtűrt homoszexualitás (vagy legalábbis volt a tavalyi több száz gyermekmolesztáló pap ügyének nyilvánosságra jöttéig).
Ahogy egy RK pap fogalmazott: a katolikus egyház "támaszkodik a homoszexuálisok szolgálatára".
A forrás nyilván a kötelező papi cölibátus eretnek tanítása miatti paphiány, illetve a lelkibeteg, homokos fiatalok egy részének reverenda húzása (az anyaszentegyház "melege" vonzza őket).
természetesen vannak kitörési kísérletek: egyes szerzetesrendek szívesen tartják a kapcsolatot a környékbeli apácarendekkel.
Kár, hogy a primitív emberek is beszélhetnek. Kár, hogy a magadfajta primitív embereket még tudnak hellyel-közzel olvasni.
Hál' istennek már nem sokáig. Hisz már így is: félig hülye vagy.
És most kérlek szépen: hangosan visíts, hisz megsértettem lényed azon részét, amellyel már nem birtokolsz.
Csak annyit ehhez, hogy ezeket a lányokat nem nézik le, mint nyugaton a kurvákat, illetve miután visszavonulnak "szolgálatukból" tisztelik, mint papnőket, gyerekeiket semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem éri, törvényes utódoknak tekintik.
Amit viszont Gábor nem tud: a lányok egy megalázó beavatási szertartáson esnek át, ami alatt egy pap izzó fémrúddal megjelöli őket, hogy pontosan hol, nem tudom, mindenesetre valahol a nemiszervük körül.
Természetesen nem hiszem, hogy szűzleánytól meggyógyul az ész. Viszont a szüzek szimbolizálta tisztaság és nemesség képzet okozhat olyan véleményt, hogy a velük való kapcsolat gyógyírt jelenthet ránk nézve. És mert a betegség többnyire közösülés útján terjed, kész az analógia, a tisztától a szennyes tiszta lesz. Ezért nem tartom teljesen butaságnak a vélekedést. Bár, mint írám, nem értek egyet vele.
Arra gondolok, hogy talán abban az országban nincs prostitúció.
Dél-Afrikában, állítólag azt találták ki, hogy a szűzlányokkal hálás, gyógyítja az AIDS-t...
Olyan helyeken, ahol a vén kéjencek sehogy nem jutnak "friss húshoz", hát kitalálnak valami ilyesmit (esetleg egyesek titokban a ministránsokkal csinálják).
Ha ezek a képek a valóságot mutatják, akkor nem félrevezetőek. Kérdés, hogy az adott cselekedet, eszme, bármi, ami napvilágra került, mennyire jellemzi az adott vallást, mennyire része, vagy esetleg ez "csak" a vallással való csúnya visszaélés esete. Nem mindegy.
Igazad van, egy jelenség alapján nem szabad elitélni az egészet, én csak arra akartam rámutatni, hogy az a kép, ami a hinduizmusról él a témát nem ismerő nyugati ember szemében éppúgy hamis, és félrevezető, mint amilyen a kép az iszlámról vagy a buddhizmusról.