Szia!
Jó ötletnek találom, hogy ismételtesd meg a gyerekeddel a 8. osztályt egymásik iskolában! Két ismerősünk is tett ilyet és nagyon sokat segített! Mindenképp javasolom!
A másik dolog: nem tudom, előrébb lennél-e, ha kitalálnánk, vagy kitalálnád, hogy melyik szektáról vagy nem szektáról van szó. Talán ismernéd a dolgot és megláthatnád benne azokat a dolgokat, amiket "támadhatsz" benne, de ezeket a pontokat jó erős védelemmel látják el...
Szerintem legyetek sokat együtt, utazzatok el pár napra, csináljatok olyan dolgokat, mint régen, amikor megismerkedtetek...és idővel aztán beszélgessetek hasonló témákról...de arra már rendesen fel kell készülni. Mert lehet, sőt, kell hinni, de az életet is végig kell csinálni, nem lehet pont a legfontosabbat, a SZERETETet roncsolni.
Minden jót!
Stabil alatt azt értettem, hogy már kialakult, csak minimálisan változik. Bizonyára rosszul fogalmaztam.
Nyilván a hozzánk közelállók általunk nem megfelelőnek tartott viselkedése mindég is zavar.
"Magamból kiindulva elleneztem a konfliktus kiélezését."
Mert a szőnyeg alá söprés, a szinjáték jobb? Tényleg azt hiszed, hogy a gyerekek, akár mennyi idősek is, hülyék és vakok és nem látják, hogy baj van.
Tényleg azt hiszed, hogy az elfojtott indulatokat örökké el lehet nyomni?
Gondold át a javaslatodat meg a lehetséges következményeit.
Akinek 15-16 évesen már stabil a személyisége az vagy csak hiszi ezt(mint mindeki) vagy borzasztóan megviselte és összetörte már az élet.
Én harmincévesen is szarul viseltem apám marhaságait. Pedig nem is éltem már együtt a szüleimmel.
Magamból kiindulva elleneztem a konfliktus kiélezését.
Szia, Fuly, egyetértek. Szerintem azt is érdemes megkérdezni magától suhhnak: nem várok-e el olyan teljesítményt a gyerektől, aminek nem tud megfelelni?
Egyáltalán, mi a célom? Hogy a gyerekből boldog ember legyen? Mert lehet valaki boldog, kiegyensúlyozott ember és jó férj/apa 8 általánossal is.
Vagy mi motivál, amikor aggódok a gyerekért? Hogy ha nem tanul tovább, nem fog elég pénzt keresni? Vagy hogy leégek vele a rokonok és barátok előtt, ha esetleg nem tud leérettségizni?
Mi az én életem fő célja? Ugyanis a gyerekemnek is vszleg ezt a célt szánom. Érdemes tisztázni, mi vezérli az életemet, azaz mi az értékrendem.
A gyerek nagyon sérülékeny, elsőre őt kéne "biztonságba helyezni". Bocs, hogy így fogalmazok, de valahogy így gondolom. A feleségeddel nekiállhattok megbeszélni a dolgokat, esetleg lejátszani egy kis lelkiháborút, de szerintem a gyereket nagyszülőhöz küldhetnéd, amíg nem tisztázódik a helyzet. Az osztályismétlés is nagyon jó ötlet.
Ha én lennék ilyen helyzetben, valószínűleg ki sem engedném a lakásból az asszonyt, amíg nem lehet vele beszélni... tudom, ez erőszakos és törvényellenes dolog, én ennek ellenére ezt tenném, ha segíteni akarnék rajta. Másnak természetesen nem javasolhatok ilyesmit.
Másik verzió szerintem a válás és a bíróságon huzakodás, hogy nem beszámítható a nő és ne neki ítéljék a gyereket. De ezt erkölcsileg nem érezném jobbnak, én biztosan segíteni szeretnék azon, akit szeretek, és nem akarnék elmenekülni.
Sokan, sokféle véleményt probáltak megfogalmazni, finoman, vagy kevésbé finoman, de a legtöbb hozzászólásban ott van a vészjel, "valami nagy baj van ebben a családban". És ez nem a szekta.
Ha csak teljesen egyszerűen belegondolunk hogyan müködik az ilyesmi egy átlag - nem ideális, csak átlag - családban, valami olyan kép kerekedik, hogy
asszony hall valamit egy szektárol
felkelti az érdeklődését
majd megosztja ezt a férjével: Képzeld mit mesélt a rózsi, van egy közösség ahol ..... gyógyitanak, szellemet idéznek, varázsolnak, stb. Elmegyek és megnézem.... jobb esetben, menjünk, nézzük meg.
Tehát még az elején, még mielőtt bármi is történhetett volna. Még mielőtt bármilyen szekta "elrabolhatta volna a lelkét".
JEEry!
Nem olyan biztos, hogy silan, meg később hc olyan borzasztó dolgot irt.
Hogy rámegy a gyerek? Gyanitom már nem erre. Ahogy kivettem 15-16 éves lehet majdnemhogy stabilizálodott személyiséggel. Biztos hogy ártana neki, egy családi változás? Biztos hogy ez jó ami van? Asszem sejtjük, hogy nem.
Van egy nagyon okos mondás, ajánlom mindenki figyelmébe: Boldog gyereket, csak boldog szülők nevelnek. A szülői minta egyik leghatásosabb utravaló egy gyereknek. Ha boldogtalanságot, veszekedést, vagy akárcsak csendes gyülölködést, elutasitást lát maga körül, felnőttként ő is hasonló szerepet vesz fel.
A szituáció egyébként gyanusan hasonlit az "alkoholista-üldöző" játszmára. ugysmint: nekem fontos valami (alkohol/szekta) te igyekszel rájönni, megfogni, eltiltani, én igyekszem téged kijátszani, eldugni, eltitkolni.
Ilyen esetben bizony elég hatásos lehet a játszma tudatos megszakitása. "Kedvesem, ha neked annyira fontos a szektád akkor tedd, de nélkülem"
Lehet hogy egy ilyen kijelentést nagyon komoly kitálalások és beszélgetések követnének. Végre talán őszintén.
Ez nem biztos természetesen, csak egy gyanu.
"Bármilyen vallású, vagy hitű, vagy gondolatú ember igyekszik meggyőzni a másikat az igazáról, "
Ez bizony egy fontos megállapitás. Különös tekintettel arra az emberre, aki közeláll hozzánk, akihez kötödünk. Hiszen ha ugy gondoljuk, hogy amiben hiszünk jó dolog - márpedig ugy gondoljuk - akkor annak akit szeretünk, aki fontos nekünk, mindenképp át akarjuk adni, vagy legalább megprobáljuk, merthogy neki is akarjuk azt a jót.
suhh!
Csak elmondtam, hogy én mit tennék. A kérdések sosem alaptalanok, hiszen a válaszok nálad vannak.
irod:
"Szereted őket? Szüdséged van rájuk? Használod őket?
Ezek a kérdések sportszerűtlennek tűnnek. "
Ne feledd, ezeket a kérdéseket nem én tettem fel és nem nekem kell rá válaszolnod. Arra biztattalak, hogy állj a tükör elé. (bár még ezt sem, csak elmondtam én mit tennék) Magadnak feltenni és őszintén válaszolni rá sportszerütlen? Bizom benne, hogy nem. :)
"Hát csak el-el veted a sulykot. Egy egészséges helyzetben alapvető az őszinteség, ez a legelemibb dolog. Mit csinálsz, ha az őszinte közelítésre - hidd el, hogy azt tettem - nem nyílik? "
Ismered Baranyi Fogadom c. versét. A legőszintébb és legszebb vers amit életemben olvastam.
ide most csak az első sora illik
"Kiméletlenséggel becsüllek én, olykor gyilkol a simogatás.."
Azt jelenti adott esetben, hogy nem biztos hogy az segit aki támogatni látszik. Főleg, ha még azt sem tudja miben is támogat. Amire pedig azt irtam, hogy élethazugság, az az is. Ezzel együtt nem azt állitottam, hogy abban élsz, hanem ha azt tennéd, az bizony nagy becsapás lenne a magad és a párod számára is.
A kérdésed az volt, milyen szektába járhat a feleséged. Tegyük fel kideriti itt neked valaki. Megtudod, hogy a tizenharmadik kutykurutty szekta hivőjévé vált. S akkor? Mit teszel? Ettől helyreáll a házasságod?
Szvsz majdnem mindegy hogy hová jár. Egy szinte teljesen biztos. Ott azon a helyen elfogadást, megértést, lelki segitséget kap. Hogy mihez? Talán ahhoz, hogy elviselje az élete negativ oldalát, talán ahhoz, hogy ki tudjon belőle lépni.
Azt már fejtegette valaki, hogy a szekták, de szinte bármely hit alapu gyülekezet hiányt potol. Többnyire szeretethiányt. Valahol menekülés is a valóság elől. Azt lehet mondani, az én gyerekem nem "buta" vagy "lusta", hanem más a küldetése. Nem kell szembenézni a problémákkal.
Mindazonáltal kivánok neked sok szerencsét bármilyen jó megoldáshoz. Nem lesz könnyű harc, ha tényleg tudod miért akkor azért talán menni fog.
Te találkoztál már dianetikát és ezoteriát keverő csoportokkal?
Nekem egy ismerősöm volt benne ilyenben, és eléggé hasonló jegyeket mutatott - bár mélyebben nem mentem bele a kérdésbe.
Azért gondolom, hogy nem sima ezo csoport, mert azokat békésebbnek ismerem, de lehet, hogy tévedek.
Biztosan nem szcientológia. Aki ilyeneket ír annak nincs igazán fogalma róla, hogy mi is az. :)
Én reikis, meg kineziológus vagyok,és valóban létezik a "sejt szintjén való oldása a múlt stresszeinek". Ezek a dolgok jók, és segítőek. Azonban elhülyíteni mindennel lehet az embereket, ha ki vannak billenve. Jézust sem kárhoztatnám az inkvizícióért. :)
Tény, hogy elég sok az elszállt és egyre több lesz. Ez a kor kórtünete. De én remélem, hogy letisztulás jön a legtöbb fejben. Az is biztos, hogy sok helyen éppen a nők indulnak meg, ugyanis azt kell mondjam fejlődőképesebbek a férfiaknál. Bár a ffiak is haladnak, csak sokkal hosszabb stagnálásokkal, és hirtelen nagy lépésekkel.
Bárki aki most csodálkozik rá arra, hogy nem tehetetlen, nem csak a anyag, de lélek is belemegy egy csomó marhaságba. Az itt megszólalók nagyr észe is hitt már sok zöldségben és évek múltán azt is annak gondolja majd, amit most hisz, habár per pillanat meg van győzve az igazáról. :)
Az életveszélyes dolgoktól jó, ha valaki távol tartja az elvakult keresőt, de aki keres, az előbb-utóbb találni fog. Megfelelő kontextusban még értelme is lehet annak amit a feleséged mond, és mi csak a te tolmácsolásodat ismerjük. Tudd meg tőle, hogy mi ez és őszintén érdeklődj, ne előítéletekkel, és lehet, hogy egy új világ nyílik meg számodra. Esetleg kéz a kézben haladtok előre majd, együtt félre söpörve a sallangot, és megértve a jót. Egy házasság spirituális cél nélkül amúgy is halálra van ítélve. A gyerekek felnőnek, a gazdasági közösség egyre értelmetlenebb, a szerelem remélhetőleg szeretetté nemesedik és jó, ha egy felsőbb cél segít benneteket.
A kineziológiai oldás tényleg frenetikus élmény lehet és fellelkesíthet bárkit. A gyerekekkel nem tudom mi a gond, de én rendszeresen kezelek gyerekeket, akik bukdácsolósból, kitűnő tanulóvá válnak, mindenféle szektagond nélkül.
Nem a módszer, hanem a mögötte levő ember számít. És abban hiszek, hogy mindenki azt az embert találja meg, aki neki kell, ha azért, hogy tanuljon, ha azért, hogy időlegesen megzavarodjon....
Még 1-2 tipp.
Én a dianetikánál maradnék (valami ezoterikus mázban), mert csak az elég elterjedt ahhoz, hogy hivatkozni lehessen rá.
Ha a scientológiát tagadja, az jogos lehet a következőképpen: dianetikai alapon álló ezoterikus közösség, amely NEM része a scientológus nagyobb közösségnek (egyháznak).
A titkolás ezzel tök összhangban van, mert mind a scientológusoktól, mind a nem ezoterikus kritikusoktól tartanak, ráadásul az ezotéria mindig hordoz "titkos" tanokat.
Tipp, egész röviden.
Egy ötlet: ismételtessétek meg a gyerekkel a nyolcadikat (esetleg a mostani tanév lezárása nélkül), lehetőleg másik iskolában.
Indoklás Neked: az ismételt időben a gyerek ismerős dolgokkal találkozik, az új környezet megfelelő előkészítéssel inspirálhatja, főleg ha ebben a tanárok partnerek. A gyerek valszeg korán került iskolába, a maga előtt görgetett hátrányok mostanra gáttá halmozódtak. Egy év elegendő lehet a ennek ledolgozására. +családterápiát én javaslom.
Indoklás a gyereknek: kap egy év haladékot, hogy ne kelljen most döntenie, amikor nincs jó helyzetben. Lazítson, szívja fel magát és fusson rá még egyszer.
"Az egészben az a furcsa, hogy a szekták általában térítgetni szoktak, legalábbis életük párját igyekeznek meggyőzni, hogy új igazságot fedeztek fel."
De nem csak a szekták, hanem mindenki. Bármilyen vallású, vagy hitű, vagy gondolatú ember igyekszik meggyőzni a másikat az igazáról, máskülönben nem volna meggyőződése.
Csak egy megoldást látok kísérd el az összejövetelre. Véleményem szerint is egy ezoterikus csapatról lehet szó ami tág fogalom, de valamennyire szűkít is. Nem kifejezett szekta hanem egy fajta baráti kör hasonló érdeklődési körrel. Sajnos az újdonság varázsa sokszor megcsapja a "kezdőket" és nem találják az arany középutat. Még inkább sajnálatos tény, hogy ezeket a tudásra éhes embereket kihasználják olyanok akik kicsit előrébb tartanak az úton. Ez a fajta hozzáállás újszerűnek tekinthető de egyre inkább elterjedt Magyarországon.
A leírásod alapján nem kell félni a szokványos szektajelenségektől (fizetés x %-a a közös kasszába stb...), de komoly gyanúra adhatnak okot a gyereketek kapcsolatos tervei. Azonban úgy érzem pusztán csak túl elhivatott és igaza van Arany Viktornak, meg kell várni amíg lenyugszik.
Még valami eszembe jutott. Írod: "a lányunk 18, jól tanulna, de bizony ebben a helyzetben ő is magamistává válik, durván leszólja az anyját a vallásáért, zsarnokoskodik fölötte, de szereti is."
A lányod nem véletlenül a te tudat alati érzéseidet közvetíti a nejed felé? Gyakran megtörténik, hogy a gyerek megjeleníti azokat a kényelmetlen dolgokat, amit a szülő nem vállal maga ewlőtt sem meg mások előtt sem.
Pontosan ezt gyanítom, hogy a párbeszéd már előtte megszakadhatott a két fél között.
Értelmiségi családokban gyakori, hogy kulturáltan, láthatatlanul ölik egymást. Elég egy enyhe lesajnáló, gyámkodó attitűd a másik felé.
Miért hagyná el? Akkor inkább rakja ki!
Nem elmenekülni kell a probléma elől, hanem azt kizárni a környezetből. Bár ezt túl durva kisérlet a megoldásra, de akkor inkább így.
Egyébként én nem tudom elképzelni, hogy a feleségem egy ilyen problémáját ne osztotta volna meg előbb velem. Ha mégis, akkor ott komolyabb bajok is lehetnek a felszin alatt.
Próbáltam magam beleélni a helyzetedbe, és egyvalamit nem értek. Ha a férjem egyszer csak olyanokat kezdene mondani, hogy "a gyerekünk legfeljebb nem jár majd középiskolába", neki más "küldetése" van, meg hogy "kérj az égiektől tisztítást", meg hogy "rossz kódot kaptam az univerzumtól", először kapásból lehülyézném, aztán viszont KOMOLYAN VENNÉM őkelmét annyira, hogy megkérdezzem tőle: "ez alatt mit értesz? Fejtsd ki, lécci, bővebben."
Ugyanis tisztelem, becsülöm annyira, hogy ha látszólag összefüggéstelenül meg értelmetlenül beszél is, feltételezzem, hogy ezek a dolgok neki komolyan jelentenek valamit.
Kedves Suhh!
Bocsánat, hogy meredeken fogalmaztam - kb 10-szer úgy mint általában szoktam, de 20-szor úgy szerettem volna. Ennek az az oka, hogy hasonló dolgot mi magunk is végigcsináltunk (ill csinálunk), annyi nehezítéssel, hogy ikrekről van szó, és annyi könnyítéssel, hogy már kilábolóban vagyunk. És ilyen problémára rámehet a gyermekünk élete - képletesen, (nálunk majdnem szószerint).
Azt a hibát bizonyára elkövettem, hogy részben a saját élményeimet vetítettem ki rátok, részben a végeredményről írtam, amihez néha hosszú út vezet.
Abban azonban kitartok, hogy a családi kommunikációs zavart - aminek a rossz tanulmányi eredmény és a "szekta" az egyik jele - nagyon sokszor csak szakember tudja kibogozni (azaz kibogoztatni velünk). Szerettelek volna ennek érdekében szándékosan felháborítani - tettre késztetni. Ha most írnám, csak a stílus lenne jóval enyhébb, a végkicsengés nem.
9mck - ernő
(Ps: ..és Cillike számomra nagyon tetsző dolgokat írt neked.)
Már néha az jut eszembe, hogy jobb lenne, ha nem lennék mérnök, mert talán túlságosan racionális, szabatos gondolkodásmódot tanultam meg. Persze a szakmában ez elengedhetetlen. A családban ugyan tele vagyok lelkes, kalandos érzelmekkel is, de az élet praktikus dolgait is meg kell oldani, s ebben pedig esetleg bosszantóan igényes szeretek lenni. Magamhoz is. Reméltem-elvártam-szerettemvolna mindnyájunktól hasonlóan. Élvezni lehet azt, ha rendesen csinálunk valamit, az jó lesz, nem esünk pofára, mert nem voltunk elég alaposak. Ez gyönyörűen hangzik, igaz is, de ha valakinek nem ilyen a beállítottsága, akkor amellett, hogy élvezi is, az eredményét is, egyben frusztrálja is. Ebben az sem jelent semmit, hogy ő meg közgazdász, de itt egy dolog a szakma, emberként lehet sokféle alkatunk, lehetünk ügyetlenek, házsártosak, szívósak vagy kevésbé, ahogy bárki ember fia-lánya.
Cillit: Miért nem tanul a gyerek? Diszlexiás? Gyenge képességű? Lázad? Hiperaktív? T Régen jobban tanult? Tudja, milyen pályát szeretne választani, vagy csak azt tudja, hogy a szülei mit szeretnének? Vagy ti sem tudjátok?
Nem diszlexiás, nem hiperaktív, régebben jobb volt az eredménye, mert a 7. és 8. osztályban már komoly dolgokat és elég részletesen kell tanulni. Itt jobban kimutatkozik a beszédkésés és miatta való elmaradása. Ezt az okot saccolom 20%-ra, a többit rossz tanulási módszerre és elpazarolt, rossz időfelhasználásra, a "beletörődök a sikertelenségbe" rossz mintájának gondolom. Emiatt nem is alakulhatott ki benne valami tantárgy sikere kapcsán egy szakma vágya, de főként nincs abban a helyzetben, hogy válogathasson. Bármilyen szakmában bizony tanulni kell. Kedve ahhoz van egy gyereknek, amiben már valami ismerete, tapasztalata, sikere volt, mert egyáltalán találkozott vele. Így volna kedve szakácsnak, fodrásznak vagy fényképésznek lenni, mert ezekben van tapasztalata, sikerélménye. Jobban ő sem tudja, meg mi sem, mert most a félévi 1-es miatt (a többi zsinórban 2-es, kiv. torna meg ének), nem is választhat olyat, ahol többet kell tanulni. Én bízom azért abban, hogy ha elkapja a jobb tanulás technikáját, akkor sokkal jobb lesz, bár a lényeg, hogy megéljen és boldog legyen. Van a világon jó fodrász és rossz orvos is.
abla: A gyerekeid hány évesek? Talán ha elég érettek, őket is be lehetne avatni, nem?
Nem írtam eddig, a lányunk 18, jól tanulna, de bizony ebben a helyzetben ő is magamistává válik, durván leszólja az anyját a vallásáért, zsarnokoskodik fölötte, de szereti is. Nehéz az ilyen kavarban neki is, bár örülök, hogy sokban jól meg is értik egymást. 4-esre tanul, ez kevesebb, mint ő is szeretné, de ő nem fogja találni a szakmáját.
Cillit: Pedik vszleg viszonylag egyszerű pszichológiai problémáról van szó (önvádlás, alkalmatlanságérzés), amin pont az egymással való őszinte beszéd segítene, meg egy józan, földhözragadt pszichológus
szerintem is
Paleokrites: érdekes dolgokat írtál, szívesen elfilózok ezeken én is, kedvemre való és jogos gondolatok, de közben jó dolog megélni, kicsi és nagyobb sikereken keresztülvinni magunkat. Ezek együtt kellene beleférjenek az életünkbe.
luyo57: igazad van
cillike: belerobbantottál talán kivétel nélkül alaptalanul, és konkrét ismeretek nélkül. Pont azért vagyok itt, amit, ha jól értem, a szememre vetsz. Első olvasatra durvának látszol. Elolvastam úgy is, hogy csak a szavak valós értelmét nézzem, ne vegyek ki belőle olyan hevületet, mint elsőre. Ha nem roszindulatúnak veszem, akkor igen, jogos kérdések. Elhiszed nekem, hogy nagyon nem akarok elfogult lenni saját magammal, mégis azt hiszem elék szimpatikus válaszokat tudok adni a kérdéseidre, mert vaóban a válaszaim az alábbiak:
igen, mi mindig nagyon sokat beszélgettünk, megbeszéltünk praktikus dolgokat és érzéseket, nemtudom nem inkább túl sokat is. Lehet az túl sok?
Én is gondolkodok azon, hogy ha ez menedék, akkor mitől. Említhetek én hibámat is meg az ő sajátját is, ami nemcsak lehetséges, de egyenesen biztos oka. Csak én nem a fejét venni akarom, én okulni akarok magam is, meg a jelenlegi helyzettől mindnyájunknak jobbat. Ki szerint jobbat? Kölcsönösen jobbat. Én nem találom jónak azt mondani, hogy neki az jó, haggyam békén. Megerőszakolni nem, de akit szeretünk, aki köze áll hozzánk azzal a jóindulatú rábeszélés talán nem tolakodás.lehet azt még felelősségnek is hívni. S még egy: ha pl. én volnék egyedül oka valaminek, ami elől menekül, nem jobb dolog engem segíteni kijavítani? És megtartani önmagunkra és a gyerkeinkre nézve alapvető, vitathatalan értékrendet? legalább: is.
Mit keresel te itt?
Valami javulást a mostani nem elég jóra.
Szereted őket? Szüdséged van rájuk? Használod őket?
Ezek a kérdések sportszerűtlennek tűnnek.
Boldog vagy?
Igen, ezzel együtt is. A puszta létünk miatt is. Valahogy nekem összefér, hogy ugyanakkor el is szomorít, ami nem jól megy.
Cillit: Zsák a foltját szokta megtalálni.
Igen. Én ennek örülök is, ha megtalálja zsák a foltját. Nem volt okunk ezt pejoratívnak venni. Ha mégis az lenne, mert pl. egyikünk hülyébb, mint a másik, akkor is keresnünk, akarnunk kell a jobbat, nem jó helyen járnék itt, ha a káposztába hús kellet rigmust kapnám.
Cillike: Mindazonáltal jellemző hogy egyikőtökben sem merült fel annak a lehetősége és esetleg a feltett kérdésekre a tükörkép akár pozitiv választ is adhat.
Vagy jól fordítottál, vagy mégsem vagy te olyan agresszív. De az a "jellemző" szó még mindig elhamarkodott, ez legfeljebbazért lett jellemző, mert oknélkül sugárzott a rossz minősítés a kérdéseidből.
hg9mck
Egy balek vagy, ha
Hiszen ha ez - mint sok más - csak ilyen egyszempontú lenne. Mondok egy frázisszerűt, de most így is gondolom: nem a csatát szeretném megnyerni, hanem a háborút. (Noha ez nem háború.) Egy bizonyos ésszerűség határáig nekem fontosabb hosszútávon gondolkodni, mintsem most hetykén más véleményen lenni. Biztos találkoztál már a "csakazértis" reakcióval.
Cillike:
Az alakoskodásról és a gúnyűzésről.
Reális veszély valóban. Ebből a logikus okból is, meg mert belülrül sem érzem becsületesnek, hogy kigúnyoljam, nem gúnyolom ki. Nem csapom be, nem hazudozok. Ha "kitérül" de legalább akár megtartva új nézeteket, de visszaáll a törődés a családdal, a hétköznapi szükségleteinkkel, és nem bántó, hanem szerető körűlményeket lát, akkor nem fog vádolni hazugsággal meg hasonlóva. Egyébként csak itt, eszembe kéne jusson a "bagoly mondja...". Erkölcsi alapja is nehezen volna.
A lereagálás kicsit kijózanodáskor akár az is lehetne, hogy: de örülök, hogy kitartottatok mellettem, hogy fontos voltam nektek.
hg9mck A "gonosz szekta" mítosza alkalmas arra, hogy a gondok okát kívül keressük. Ez persze normális önfédelmi reflex. Így nem nekünk kell megváltozni - gondoljuk mi.
Elvileg igaz lehet, de én épp magamban igyekszek kézzel-lábbal keresni, erősíteni ami jó, feladni olyat is akár, amit én jónak tartok, de a páromnak nem tetszik, hisz ő fontosabb, és pláne feladni, amiről én is belátom, hogy nem volt bennem jó.
Valaki nagyon tetszőt írt az elején, magam is így gondolom, hogy nem lebeszélni kell erről, nem érvelni kell, hanem egy vonzóbbat felmutatni, s az önbecsülését segíteni érvényre jutni.
Cillike: Hogy minek nevezném? Élethazugságnak.
Hát csak el-el veted a sulykot. Egy egészséges helyzetben alapvető az őszinteség, ez a legelemibb dolog. Mit csinálsz, ha az őszinte közelítésre - hidd el, hogy azt tettem - nem nyílik? Ha én most őszintén azt mondom: szeretném, hogy a fiunk ne bukjon meg, s ehhez nekünk tennünk is kell, eredményesen segítve őt, akkor most a "más a küldetése" választ kapom. Folytatva az őszinte véleményemet, hogy én pedig fontosnak tartom, hogy milyen munkát lesz képes elvállalni, egyszerűen nem tudom elkerülni, hogy felelmelje a hangját. Praktikus eredmény: a helyzet nem javul, a gyerek még frusztráltabb, a feleségem még indokoltabbnak látja dacból is a nézetét, s nekem sem egy pozitív élmény. Lehetek én őszinte, ha ez most nem válik be! Most. Szóval könnyebb a dolce vita, amikor dolce a vita.
Cillike: Mit szeretne? Megmenteni a házasságot, vagy önigazolást arra, hogy leléphessen?
Ugyan-ugyan! Én őszintén nagyrabecsülöm itt a hozzászólókat, de nekem ez nem "miremeggykiajáték". Ez egy cseppet sem játék, és micsoda ostobaság volna itt szerezni mit is? Önigazolást? Miért? Minek? Mi is a témánk címe?
Elindítottam a beszélgetést, én örülök minden hozzászólásnak.
Valóban nem biztos, hogy baj, ha valamelyikőtök keményen fogalmaz, lehet abban is igazság, bár tévedés is. Ez természetes, hisz az adataitok, ismereteitek is nyilván hiányos, a következtetések és az élettapasztalatok is különbözhetnek.
Ahogy az elején is írtam, sok nagyobb nehézség közt a morális dilemmám is megvan, hogy mennyire adhatom ki, "árulhatom el", végtére is idegeneknek a legbizalmasabb társam általam vélt baját. Valami illő középutat kell találjak a párom jogos méltósága védelmében is.
Azt nagyra értékelem, hogy úgy látom nem vagytok ti hülyegyerekek (bocs!), mert akár az udvariasabb, akár a kevésbé olyan hozzászólások e kevés adat alapján is sok valós tényezőt találnak el azelőtt, hogy én magam említhettem volna.
Kezdjem rögtön azzal, hogy a tükröt elsőként nagyon is magam elé tettem, azóta is spekulálgatok a látottakon, a múltban is és a jelenben is. Hogy ide írtam, az is azért van, mert keresem a megoldást, a jót, beleértve az önkritikámat is. Erről ti eddig nem tudtatok. Kétségtelenül találok épp elég hibát magamban is. Hogy ez több-e, vagy épp kevesebb a rendes családok átlagánál, azt nehéz pontosan megmondani. A rendes családok átlagáról beszélek. Valami szórás erre-arra persze, van, de mi nem szoktunk lerészegedni, verekedni, vagy nem is tudom milyen házassághoz, párkapcsolathoz méltatlan tüneteket tudnak produkálni rendetlenék. Nem kicsapongó, de elég tartalmas módon szerettük tölteni az időt, célokat álmodni és együtt megvalósítani és élvezni a jól csinált dolgokat. Hogy az érzéseinket, a gondolatainkat úgy beszéltük meg egymással, mint ha önmagunk saját fejében gondolkodnánk, az olyan természetes, mint biztos nálatok is, meg millió helyen. Barátok, rokonok, gyerekek tudatos örömét szerettük intézni.
Az eddigiekből akár túltengeni látszik az idill. Igen, attól még igaz. Mi is emberek vagyunk, minekünk is vannak hibáink is, amiket bizony látok is abban az emlegetett tükörben. Mindjárt említek is olyanokat, amik hozzájárulhattak ehhez az irányváltáshoz. Előtte azt a tapasztalatomat hadd osszam meg, hogy hoz sajnos az élet olyan helyzeteket, amik anélkül veszik le a mosolyt, hogy főbenjáró bűnünk lenne. Lelki kitartásunk a nehézségek idején, nagy teher alatt nem egyformán erős. S ha nagy a teher, könnyebben válik az ember kevéssé tapintatossá, figyelmessé, jobban erőből csinálja az élet szép részét is, úgy, mint ahogy pl. a házépítés feszített tempójú műveleteit. Ilyenkor vannak lemaradások, egymás bíztatása, majd noszogatása, hajtása, számonkérése, reklamálás, vádolás. Ilyen volt nálunk is, noha nem habzó szájjal. Én utólag sajnálom, mai eszemmel akkor is elhagynám a reklamálásom javarészét, ha azt viszont nem kapnám meg.
A feleségem míg gyerekként a szüleivel élt, eléggé halgass volt a neve, ez biztos, hogy még ma is nyomasztja. Hozzászokott ahhoz, hogy könnyen feladja, megbarátkozzon a dolgok nem sikerülésével is, pesszimistán elfogadja azt. Ellentmondásos az, hogy amikor én sok neki is tetsző dologban lelkesítve őt bíztattam, abból nagyon sok öröme, örömünk is lett, mégis neki ma szerintem tele a hócipője önmaga eddigi fiaskóival is, meg azzal, hogy őneki vagy megmondták mi legyen, vagy más biztatta, noha neki is őszinén tetsző dolgokra. Ugyanakkor élvezetesen okos és praktikus is tudott lenni.
Most hogy hogyan érintette őt meg ez az új világfelfogás, azt nem tudom, de sajnálom, hogy nagyon kritikátlanul bedől olyan elméleteknek, amikre bármelyikünk a kíváncsisága miatt is nyitott lehetne, de nem kellene a jelen tardícionális értékeit ennyire felrúgni. Ezen a világon kell legalább átlagosan eredményesen megéljünk, erre képessé nevelni a gyerekeinket is. Én vagyok tán furcsa, ha az iskola értelme mellet kiállok? A tükröt bizony az élet is elénk teszi, ha akarjuk, ha nem, és a bizonyítványba nem én írom az egyest (bár épp a közvetett felelősségemet tudva vagyok most köztetek), a felvételnél muszáj beérnünk egy olyan középiskolával, ami napi 2 óra buszozást jelent majd, mert csak az veszi fel. A fiunk későn kezdett beszélni. Ez (vagy a háttérben valami közös ok) miatt az értelmi szintje is érezhetően elmarad kortársaitól. Nem is várjuk el a jó jegyeket, persze örülnénk neki. De épp ez a helyzet nem engedhetné meg az egész délutánt és estét betöltő tévézést, azt az anyai hozzáállást, hogy "övé a felelősség, megmondtam neki". Ebben a helyzetben én most a "sanyargató" bélyeget viselem, ha higgadt elgondolkodást, célkijelölést szorgalmazok, s ehhez képest egészséges szigorúbbságot.
Ennek egy része minden családban előforduló szokásos gyereknevelési, kamaszkori ügy lenne, de az adott helyzet aztán nagyon könnyen új vitákat generál.
Na elég sokra sikerült a háttéranyag. Kétségtelenül kellhet a furcsa életfelfogás elemzéséhez, mert ez is hasznos lehet. Az eredeti célom a téma indításával azonban az lett volna, hogy őszinte jószándékkal keressem és találjam meg azt a világnézeti kört, vagy forrást, ami az övé, ha egyáltalán ez specifikus. Azért, hogy jobban megérthessem, és a szuverenitását is tisztelve, bizony engedtessék meg énnekem az, hogy segíteni akarjak a gyerekeinknek is abban, hogy megfeleljenek egy olyan társadalom feltételeinek, ahol képesek kell lenniük a betevő megkeresésére, meg közben boldognak is lenni. Meg lehet őket tanítani arra is, hogy örömöt leljenek földi sikerekben is. Is! De azokban is. Mert ha nem, akkor annál nagyobb késztetést fognak érezni a misztikára, mint egyedülire, miközben fázni fognak és felkopik az álluk. Megerőszakolni sem akarok egy világfelfogást, elválni sem szeretnék azzal az ötlettel, hogy egy kevésbé fárasztó kényelmet keressek.
Mindjárt folytatom azzal, hogy az eddig feltett kérdésekre választ adjak.
Továbbra is becsülöm a hevesebb véleményeket ugyanúgy, mint azokét, akik ráéreztek, hogy a tanácskeresésért írtam a fórumba.
Mindig úgy gondoltam, a folyamatos kommunikáción áll vagy bukik minden egy párkapcsolatban, hogy a két (vagy több ;]) fél mindig pontosan tudja, hányadán áll a másikkal, működik-e még a kapcsolat, vagy csak vegetálnak, esetleg csakis a látszat miatt, valós szándékuk ellenére.
Sokszor azonban -- különféle okok miatt -- a kommunikáció akadozhat, esetleg meg is rekedhet (rosszabb esetben ki sem alakul). Ha ilyenkor "észbe kap" valamelyik fél, megpróbálhatja a kommunikáció újrakezdését, de nem biztos, hogy van még rá lehetőség, nem távolodtak-e el egymástól túlságosan. Ezt viszont leginkább csak a "trial and error" módszerrel tudom elképzelni, vagyis meg kell próbálni, fel kell mérni a lehetőségeket, és mérlegelni kell, megéri-e az erőfeszítést a kapcsolat és a kommunikáció újraélesztése, vagy jobb tiszta lappal kezdeni.
Ez nem azt jelenti, hogy "tegyünk úgy, mintha érdekelne", hanem hogy "nézzük meg, hátha érdekel"...
Hát pedig tükörbenézés nélkül nem megy.
Csak nem ártana tudnia - nemcsak a topicnyitónak, hanem bárkinek önmagáról - hogy valójában mire is megy ki a játék.
Mit szeretne? Megmenteni a házasságot, vagy önigazolást arra, hogy leléphessen? Segiteni a feleségének, vagy bebizonyitani, hogy ő meg a szekta az oka az egyetnemértésnek. Közös hangot találni, vagy az asszonyt "átprogramozni"?
Ezekre a kérdésekre mindannyian csak önmagunk adhatunk választ. Se te, sem én, sem egyetlen forumos nem tudhatja mi zajlik abban a családban, mi zajlik a lelkekben.
Éppen ugy, mint a másik topic - fg37 - párosa esetében sem.
Csakis az önmagunkkal való párbeszéd után tehetünk bármit is ténylegesen. Harcolhatunk a másikért, kettőnkért, avagy távozhatunk öngazolás és büntudat nélkül.
Minden más - tegyünk ugy mintha érdekelne, vegyünk könyvet, menjünk mi is szektába, stb - nem más mint játszma. Mégpedig nem is akármilyen - bocs a kifejezésért - gyalázatos játszma.
Várjál, itten vszleg félreértés van. A MÓDSZER különbsége nem jelent játszmázást. Én is az őszinteség híve vagyok, de nem biztos, hogy a férj fel van készülve arra, hogy tükörbe nézzen. Ő elvégre azért jött, hogy tanácsot kérjen, és erre mit kap? Nézzen tükörbe! Lehet, hogy ez enyhe sokként éri.
Én a pszichológusommal kb. 7 évig jártam egy helyben, csak azért, mert túl hamar akart szembesíteni önmagammal. Kihagyott egy-két fázist.
Mindenki a saját természete szerint közeliti meg a kérdéseket.
Persze én az őszinteséget önmagammal és a társammal, nem nevezném elefántnak a társkapcsolatot meg porcelánboltnak. A kerülő utas, alakoskodó, játszmázó kapcsolatot meg nem nevezném társkapcsolatnak.
Hogy minek nevezném? Élethazugságnak.
Szektának eltorzult vallásosságot élő szervezeteket szoktak nevezni (csak a precizitás kedvéért) feleséged a felszínes ezotéria valamely ágához, áramlatához csapódott.
Ismeretes a mondás, hogy a félműveltségnél rosszabb nincs. Vígasztaló azonban, hogy a félműveltből előbb-utóbb művelt lesz.
Gyakorlatias gondolatok.
A moha kizárólag fényhiányos, hűvös, párás helyeken telepszik, ott azonban szinte mindenütt megtalálható. Ha fennállnak ezek a körülmények, előbb-utóbb arra repül egy kóbor mohaspóra, és máris kialakul a moha, sivatagban azonban sosem.
Feleséged lelkében meg volt a táptalaj a mostani behatásra, ahová került, az csak a spóra. Nejed életében olyan szakasz következett be, hogy valamiféle fogódzót keresett, elgondolkozott az élet múlandóságán, esetleg beteg lett, vgy elveszítette egy szeretettjét, és került, ahova került.
A moha hasonlatára visszatérve, hiába kapargatjuk akár naponta is a moharéteget, az mindíg visszanő, mert a hideg, pára és fényhiány, mint feltételek fennállnak, és spóra is annyi van a levegőben, hogy lehetetlenség kiszűrni belőle. Ahogy levágott haj, vagy a levágott szárú növény jobban nő, úgy lenne olaj a tűzre, ha erőszakosan, tiltó, vagy ellenző módon lépnél fel feleségeddel szemben, bár az is lehet, hogy így hamarabb lovallja bele magát annyira, hogy a végén koppanva, már kifelé kászálódjon belőle.
A lényeg, hogy nem a kaparás, vágás, tiltás a megoldás, hanem a napfény, szellőzés, meleg, tehát ha megtalálja a boldogságát, amit keres, a megoldását, aminek nyitja egyelőre rejtekben van, akkor repülhet felé akár millió spóra is, immunis lesz.
Nem a gyertyánál, meg a köveknél fognám meg a dolgot, az meddő vitát szülne. Odáig próbálnék hatolni, hogy mi hiányzik neki/belőle, amit ezekben a dolgokban keres, és próbálnám megadni neki, vagy más úton megtalálni.
Végezetül egy graffiti városunk egyik középiskolájának faláról: Minden véges, a végis....
Nejed előbb-utóbb ki fog nőni belőle, türelem a hosszú élet ritka :-)))
Az valószínű, hogy a bizalom nem áll magas fokon férj és feleség közt.
És végülis lehet, hogy a te elefánt-a-porcelánboltban megközelítésed nyitja fel a férj szemét, nem az én kerülő utas megközelítésem, majd meglátjuk.